Megyeri Szabolcs kertész blogja

 A boltban megfizethetetlen az alma, ízetlen a szilva, löttyedt a barack? Sebaj, térjünk át a saját gyümölcs termesztésére, így kikerülünk a hagyományos ellátási lánc fogságából, saját nevelésű, ezért ellenőrzött hátterű, akár bio minőségű gyümölcsöt nyerhetünk, mindeközben pedig pénztárcánkat is kímélhetjük!

Persze a gyümölcsfa gondozás nem csak játék és mese, de semmi probléma, minden lépésben segítek Önnek! Kövesse, olvassa gyümölcsfa csemetékről szóló cikksorozatomat, és rövid úton képbe kerülhet!

Az októberi gyümölcs sorozatban eddig a cseresznye, a meggy és a dió szerepeltek, így ideje egy kevésbé hagyományos, a hazai kertekben nem annyira elterjedt gyümölcsfélét is porondra állítani. Ez nem más, mint a kivi, ami már ugyan terjed idehaza, de pár tévhit lengi körbe, melyek sokakat eltántorítanak a nevelésétől. Így elsőként ezekkel a nem, vagy részben igaz hiedelmekkel számoljunk le, utána pedig vegyük át gyorsan a kivitermesztés, nevelés lépéseit!

A kivi egy déligyümölcs. Ez a kijelentés azért nem hasznos a kivi szempontjából, mert azt az érzetet kelti, hogy a narancshoz, citromhoz hasonlóan korlátozottan nevelhető, nem télálló, a honi klímával nem kompatibilis gyümölcs. Holott a kivi kelet-ázsiai eredetű, és a miénkhez egészen hasonló éghajlati viszonyok közt él, így a télállósága is kifejezetten jó, és magyar évszakok is teljesen megfelelnek neki. 

A kivi nálunk nem hoz gyümölcsöt. Pedig hoz, méghozzá sokat és ízleteset, a gyenge vagy elmaradt termés hátterében jellemzően az áll, hogy a kertbarátok nem tudják, hogy kétlaki növényről van szó, vagyis a termő és porzó virágok külön töveken fejlődnek. A kertészetek, üzletek, piaci árusok gyakran kínálnak öntermékeny kivi fajtákat. Ilyen létezik ugyan, de a nem hozzáértők nem tudhatják, hogy tényleg ilyet kapnak, vagy mondjuk csak egy porzós tövet visznek haza. Ha utóbbi a helyzet, akkor bizony nem lesz gyümölcs. Az öntermékeny kivi nevel gyümölcsöt, de hozama gyengébb. Az ilyen fajtát inkább csak azoknak ajánlom, akik helyhiány miatt csupán egyetlen tővel szeretnék kipróbálni a kivinevelést.

A kivit úgy kell metszeni, mint a szőlőt. Ez is végzetes hiba, ez az elmélet a kivi hazai elterjedésekor terjedt el, és bár tudjuk, hogy ez rossz gyakorlat, a mai napig olvasni leírásokban, cikkekben, hogy a metszés módja a szőlőéhez hasonló. 

A bolti kivi finomabb. Éppen fordítva! Aki az igazi kivi ízt szeretné megtapasztalni, feltétlen saját termesztésű gyümölcsöt fogyasszon. Ez ugyanis édesebb, lédúsabb, puhább, mint a bolti darabok. Mivel a kivi utóérő gyümölcs, fontos, hogy a szüret után a megfelelő időben kerüljön terítékre. A bolti példányok utóérettsége gyakran nem megfelelő, ezért ezek sokszor fanyarak, kemények. A házi kivivel egy egészen új gyümölcsöt ismerhetünk meg!

A kivi nevelése körülményes. Ez sem igaz, inkább az ellenkezőjét lehet állítani, a kivi könnyen tartható gyümölcstermő. Az egzotikus, vagy annak tartott gyümölcsfélékről gyakran azt tartja a közvélekedés, hogy igényes, kényes növények, melyek sokkal több feladatot adnak, mint a jól bevált hazai fajok. Ez néha igaz, a kivi esetében azonban nem, ugyanis környezeti igényei átlagosak, kártevőinek és betegségeinek száma pedig elhanyagolható.

Az alapok tisztázása után vágjunk is bele a kivizés rejtelmeibe!

A kivifélék botanikailag az Actinidiaceae család Actinidia nemzetségéhez tartoznak. A nemzetség elterjedési területe a már említett Kelet-Ázsia, a legjelentősebb termesztett fajták többségükben az Actinidia deliciosa, kisebb részben az A. chinensis fajhoz tartoznak. Az egyéb Actinidia fajok (A. kolomikta, A. arguta, A. callosa, A. melanandra, azaz a minikivik) kereskedelmi, termesztési jelentősége csekély, de kiskerti körülmények között ezekkel is könnyű sikert elérni. Jelen bejegyzéseben ugyanakkor a népszerű és gyakran kapható fajtákra vonatkozó információk kerülnek ismertetésre, elsősorban az A. deliciosa ’Hayward’ fajtára, mivel messze ez a legsikeresebb, a legnagyobb gyümölcsű típus, piaci részesedése 90% fölötti. Meg kell jegyezni, hogy az egyéb fajokra és fajtákra esetenként teljesen eltérő termesztéstechnológiai ismeretek vonatkoznak.

A kivi tehát kétlaki növény, azaz külön egyeden fejlődnek a porzós és a nőivarú virágok. Elvileg bármely porzós Actinidia megfelelő bármely termőfajta beporzásához, amennyiben a nőivarúval azonos időben virágzik. Ebből kifolyólag a virágzási idő határozza meg, hogy melyik nőivarú fajtához melyik porzófajta szükséges. A legelterjedtebb és legérdemlegesebb ’Hayward’ fajta esetében a ’Tomuri’ porzófajta a legáltalánosabb.

Amennyiben valaki már rendelkezik néhány tő kivivel, de a termés elmaradt, akkor első lépésként a növények nemét szükséges meghatároznia. Virágzáskor könnyedén megállapítható a dolog, a termős virág közepében ugyanis jellegzetes formát képező bibeszálak vannak, kerékküllőre emlékeztető, sugaras alakzatban. Körülötte vannak ugyan portokok, de ezek nem tartalmaznak megtermékenyítésre képes pollent. A porzós virágban nincs bibe, virágpora viszont megtermékenyítőképes. A ’Hayward’, és a ’Tomuri’ páros esetében nyílás előtt is megállapítható már a növények neme: a nőivarún egy száron jellemzően egy virág van, a hímivarún három. A porzós a vessző tőközeli részén is hoz virágot, a termős inkább a negyedik - ötödik rügytől kezdődően. A lehullott virágok porzós növényre utalnak, az apró, később lehulló gyümölcskezdemények pedig beporzás hiányában nem termő, nőivarú növényre.

A termő...

...és a porzó

A legtöbb érdeklődő valószínűleg most fogja beszerezni az első töveket, ebben az esetben döntő fontosságú, hogy megfelelő porzópárok kerüljenek a kertbe. A kertészetben ideális esetben egymástól teljesen elkülönítve tárolják a különböző nemű növényeket, címkéken a ’Hayward’ (termő) és a ’Tomuri’ (porzó) neveket kell keresni, ha ezeket megtaláljuk, akkor egyfelől tudhatjuk, hogy az árudában gondosan jártak el, másfelől biztosak lehetünk benne, hogy a kellő párokat tudjuk kiválasztani. Egy porzós növény bőven elegendő akár 6-8 termő egyed beporzásához, ültetvényben jellemzően 7-8 termőre jut egy porzó, ennek megfelelően vásároljunk.

A beszerzést követően következhet az ültetés. Ehhez meg kell határozni az ideális körülményeket, melyek szerencsére nem összetettek. A közhiedelemmel ellentétben a kivi nem kimondottan napfényigényes, inkább árnyékkedvelő, pontosan szólva a félárnyék a legkedvezőbb számára. Nincs különleges talajigénye, de általánosságban a kémhatást tekintve inkább a semlegestől a savasba hajló talajt kedveli. A talaj minőségét tekintve előnyösebbek a mély rétegű, jó vízgazdálkodású, de nem pangóvizes területek. 

A kivi a tápanyag-utánpótlást meghálálja, megfelelő megoldás lehet szerves trágya vagy érett komposzt kiszórása, ugyanakkor hobbikerti körülmények között nem feltétlenül szükséges trágyázni, a tápanyagok ellenőrizhetetlen túladagolása miatt. Az ültetés legjobb időpontja szokás szerint a tavasz, vagy az ősz második fele.

Az ültetési távolság minimuma 2-2.5 méter, a túl közel kerülő tövek akadályozzák egymás kielégítő fejlődést. Fontos leszögezni, hogy a kivi a későbbiekben mindenképpen támrendszert fog igényelni, érdemes ezt már az ültetéskor kiépíteni. Stabilan a földbe állított rudak közé kifeszített fémhuzalok tökéletesen megfelelnek, de lehet egyéb formájú támasztékot is építeni, sőt, akár kivilugast is létrehozhatunk, roppant látványos lesz a lefelé lógó gyümölcsök alatt sétálni, üldögélni! 

Az ültetési feladatokat külön nem részletezném, hiszen azokról az egyik ehavi alapozó bejegyzésben már értekeztem, ezt az írást  IDE KATTINTVA lehet elolvasni.

A kivi növényvédelmi feladatainak listája igencsak kurta, tulajdonképpen ez a növény nem igényel semmilyen növényvédelmi feladatot, így permetezéssel nem kell számolni. Fagyállósága megfelel a hazai teleknek, ellenben a tavaszi, késői fagyokra érzékeny lehet, ilyenkor ideiglenes kupacolással, takarással kell óvni. Méretéhez, lombtömegéhez képest gyökérzete kicsi, így mindenképpen rendszeres és bőséges öntözést fog kívánni. A beporzást rovarok végzik, így jól tesszük, ha kertbe, vagy a kivi közelébe méheket csalogató, bőven virágzó, pollenben gazdag dísznövényeket telepítünk. 

A metszéssel kapcsolatban a bevezetőben említett gyakori, és végzetes hiba, hogy sokan  - a szőlőhőhöz hasonlóan - a vesszők rövid csapra történő metszését alkalmazzák, ezzel azonban jó eséllyel az összes termőrügyet eltávolítják.  A kivi metszése valójában csupán ritkításból, hajtásválogatásból áll, alapvetően csupán a letermett vesszőket kell lecserélni az éves vesszőkkel. Tavaszi ültetés esetében a következő évben, őszi ültetésnél a következő tavasszal egy ígéretes, erőteljes rügy fölött kell visszametszeni a növényt, nagyjából 20-30 cm-es magasságban, és az ebből előbukkanó hajtást kell használni a leendő törzs kialakításához. Ehhez egy hosszú, 4-5 méteres, egyenes karóra lesz szükség, ami mentén növényeket egy törzsön, minél magasabbra kell növeszteni.

Az érés, szedés ideje az ősz dereka, jellemzően októberben lehet begyűjteni a szemeket, melyek a fentieknek megfelelően utóérlelést igényelnek. Hideg helyen tárolva akár hónapokig eláll, aki pedig egy kicsit siettetni akarja a folyamatot, zárt helyen, alma mellett tárolja, ugyanis az ezekből felszabaduló etilén hatására néhány nap alatt beérik a kivi. Jellemzően akkor fogyasztható, ha állaga az érett őszibarackhoz lesz hasonló.

Miért válasszam a kivit?

A kivi kerti nevelésével egy ismert gyümölcsöt lehet újragondolni, ugyanis a házi gyümölcs sokkal ízletesebb és vonzóbb lesz. A kivi természetesen egészséges, számos jótéteménnyel bíró finomság, melyet a gyermekek is kedvelni fognak, főleg a boltinál jóval édesebb házi verziót. A kivi a konyhában is felhasználható, az almához vagy a barackhoz hasonló módon illeszthető sütemény receptekbe, készülhet belőle gyümölcspép, ivólé, de akár befőtt is. Mellette szól, hogy a kései szedés és a hosszú eltarthatóság miatt a vitaminhiányos téli időszakban aranyat ér nasiként és vitaminforrásként is!

A kivi növényként nagy zöldtömegű, látványos kerti lakó, melyet a támasztékozás és a termő-porzó párosításban telepítés miatt inkább a nagyobb kertekbe javaslok. Dekorációs értéke nem kiemelkedő, ugyanakkor például ha látványos támrendszerre vagy lugasra, pergolára futtatjuk, máris kifejezetten esztétikus lesz.

Kezdőknek is bátran ajánlható, permetezni nem szükséges, igényei szerények, metszési feladatai pedig könnyen elsajátíthatók, elvégezhetők.

A bejegyzés írásához felhasználtam Miklós Ákos Márton és Varga János Termesszünk kivit Magyarországon is! című tanulmányát, melyet ajánlok olvasásra minden érdeklődőnek!  A termő és porzó virágokat ábrázoló képek szintén a jelzett tanulmányból kerültek átemelésre.

Képek: pixabay.com

 A boltban megfizethetetlen az alma, ízetlen a szilva, löttyedt a barack? Sebaj, térjünk át a saját gyümölcs termesztésére, így kikerülünk a hagyományos ellátási lánc fogságából, saját nevelésű, ezért ellenőrzött hátterű, akár bio minőségű gyümölcsöt nyerhetünk, mindeközben pedig pénztárcánkat is kímélhetjük!

Persze a gyümölcsfa gondozás nem csak játék és mese, de semmi probléma, minden lépésben segítek Önnek! Kövesse, olvassa gyümölcsfa csemetékről szóló cikksorozatomat, és rövid úton képbe kerülhet!

A gyümölcsfák ültetése elleni érvek egy fő csoportja a külalakkal kapcsolatos, és tagadhatatlan, hogy az átlagos gyümölcsfa dekorációs értéke vagy éppen atmoszférateremtő képessége nem ér fel a díszfákéval. Minderre megoldást jelenthet a dió, ami az egyik leghangulatosabb, legkedvesebb küllemmel rendelkező kerti fa, emellett termése roppant ízletes, és persze egészséges is, ráadásképpen maga a termés is mutatós, esztétikus. Ültessünk hát minden kertbe diót, mondhatnánk ennyi alapján, a helyzet azonban nem ilyen egyszerű, a nagyszerű diónak is vannak korlátai, elsősorban a méretet tekintve. Jobban mondva ezek a kert korlátai, hiszen a dió igencsak nagy, terebélyes faféle, így nem ültethető akárhova. Vágjunk is bele akkor a dió tanulmányozásába, hogy a bejegyzés végére érve Ön is megfontolt döntést hozhasson a dió telepítésével kapcsolatosan.

Mikor diót említünk, tulajdonképpen egy egész nemzetséget jelölünk meg, ugyanis a diófafélék (Juglandaceae) családjába tartozó dió (Juglans) huszonegy fajt képvisel. Amit a köznyelv diónak, diófának nevez, az a Juglans regia, magyarán a közönséges dió. A latin név szó szerinti fordításban királyi diót jelent, utalva a növény kiváló tulajdonságaira. A Juglans regia nagyon elterjedt faféle, Közép-Európától Kína délnyugati vidékéig megtalálható.

Lombhullató, egylaki fa, termete átlagosan húsz méter, de előfordulnak nagyobb példányok is, élettartama pedig akár 150 év is lehet, ám nem növekedik folyamatosan ezen idő alatt, méretbeli fejlődése a várható élettartam fele környékén megáll. Talajigénye nem összetett, kedveli a meszes, humuszos, jó vízellátottságú talajokat, különösen jól érzi magát déli fekvésű lankákon, de az átlagos kerti földben jó eséllyel probléma nélkül fejlődik majd. A szélsőséges talajtípusokat nem tolerálja jól, így a nagyon laza homokos, vagy éppen a túl kötött agyagos talaj nem megfelelők számára. Ugyanakkor a dió szempontjából kedvezőtlenebb közegtípusok is feljavíthatóak, vagyis senkinek nem kell lemondania róla. A kedvezőtlen talajtípusok részleges, mélyre ható talajcserével javíthatók fel, ebben az esetben több köbméternyi közeget kell eltávolítani, és megfelelő állagú, friss termőfölddel pótolni. Ez persze anyagilag és a munkát tekintve is jelentős áldozat, így ilyen esetben érdemes megfontolni, hogy kifizetődő-e igazán mindez.

Diófa ültetése előtt fontos a körültekintő mérlegelés a méreteket tekintve is. Ez a fa nem csupán terebélyes gyökérzetet fog növeszteni, de lombkoronája is hatalmas lesz, ezért a kert egyéb fáitól legalább 10 méter távolságra kell elhelyezni. Az általános, felnőttkori magasság szorozva 1.5 képlet alapján a diónak egy 30 méter átmérőjű, kör alakú területre lesz szüksége a kertben! Házfal és kerítés esetében is erősen ajánlott a szokásosnál nagyobb ültetési távolság alkalmazása, a rosszul elhelyezett diófa szó szerint a fejére nőhet, továbbá azzal is számolni kell, hogy a dió terebélyes lombja alatt más növény alig él meg, még a fű sem lesz szép, ezért a díszgyepek rajongóinak is megfontolás tárgyává kell tenni ezt a gyümölcsöt. Még egy érdekes adalék a méretekkel kapcsolatban. Sokan a kerítés mellé ültetik a gyümölcsfát, köztük a diót is, hiszen így területet lehet spórolni a kertben. A kerítésen átlógó, másik telek fölé nyúló ágakról lehulló gyümölcs a jog szerint azt illeti, akinek a telke fölött van az ág. A dió esetében ráadásul jellemző a termés hullása, és a szüret is tulajdonképpen a lehullást előidéző ütögetésből áll, így a rosszul elhelyezett fa termésének akár a negyede-harmada is landolhat a másik telken. Mivel a dió kifejezetten drága termény, az ilyen telekhatár menti ültetés gyakran generál szomszédi vitákat. A megoldás, hogy a csemetét a kerítéstől legalább 10 méterre telepítjük!

Tudni kell azt is, hogy a frissen ültetett diócsemete nem ígér gyors betakarítást, az oltott csemeték 3-5 év után adnak először nassolnivalót, de ilyenkor a mennyiség még igencsak visszafogott, a bő termésre további éveket kell várni. Az oltott csemeték ára bár jellemzően magasabb, ezt az árkülönbséget azonban gyors növekedéssel és kiemelkedő ellenállóképességgel ellensúlyozzák.

A dió a közkeletű híresztelésekkel ellentétben sajnos nem mentes a betegségektől és kártevőktől. A legáltalánosabb dióbetegségek a gnomóniás levél és gyümölcsfoltosság, sok helyen pedig a Xanthomonas-os baktériumos rothadás pusztít, jellemzően nedvesebb nyár idején. A diót gyakran csúfítja el a nemezes gubacsatka, ez az élősködő nem okoz kárt a növényben, csak esztétikai problémát jelent. Mindezek miatt fontos a hullott lomb eltávolítása, és permetezés, az őszi lemosás (réztartalmú gombaölővel), következő évben pedig a vegetáció, virágzás alatt újabb lemosó permetezések. A diónak van egy viszonylag új kártevője is, a nyugati dióburok-fúrólégy. Ez a kártevő alig 7-8 éve került behurcolásra Európába, méghozzá Észak-Amerikából. A légy a petéit a termésbe helyezi, ahol a kikelő lárvák elfogyasztják a beltartalmat, a dió megfeketedik és lehullik. A fertőzőttségtől függően a termés fele, akár egésze is odaveszhet. A helyzetet bonyolítja, hogy a kezdeti szakaszban a fúrólégy támadása másféle betegségek tüneteivel összetéveszthető, így gyakran késői a célzott beavatkozás. A fúrólégy ellen nem vagyunk védtelenek, a júliustól az ősz közepéig tartó rajzást megelőzően kell permetezéssel elejét venni a bajnak. Fontos továbbá a kártevő talajba jutásának megakadályozása, ezt fóliás takarással, vagy a lehullott termés gyors összeszedésével és megsemmisítésével lehet elérni.

Nagyon fontos azonban tudni, hogy a kockázatok igencsak nagymértékben csökkenthetők a helyes, szakszerű tartással. Ahogy egy egészségesen táplálkozó, kiegyensúlyozott ember is nehezebben betegszik meg, úgy egy jól gondozott, megfelelő körülmények között élő fa is ellenállóbb, kevésbé fogékony a betegségekre, illetve könnyebbel legyűri azokat. Ezért (illetve ezért is) kiemelten fontos a megfelelő talajtípus, a jól megválasztott telepítési hely, a szakszerűen elvégzett ültetés, és folyamatos, odaadó ápolás. Mikor tehát a dió betegségeiről van szó, első lépésben a helyes tartásra kell figyelni, mert hiába kúrálja ki valaki a beteg növényét, ha a nem megfelelő körülmények megmaradnak, a probléma vissza fog térni!

Beszéljünk kellemesebb témákról, például az érésről és szedésről. A dió termésének burka zöld, mikor megrepedezik és leválik, akkor érett meg, ez jellemzően szeptember-október környékén következik be. A csonthéjon belül ráncos, magas olajtartalmú bél található, melyet talán nincs is, aki ne kóstolt volna, különösebb méltatást nem is igényel. Az érett termés begyűjtése elsőre nehézkesnek tűnik a fa mérete miatt, de valójában nem nehéz a begyűjtés. A legkönnyebben egy hosszú bottal verhetők le a szemek, amiket érdemes azonnal összeszedni, és a zöld burkot mielőbb leválasztani, ezzel kitolhatjuk az eltarthatóságot. A lehullott diók felszedése derekat próbáló feladat, azonban kapható egy remek segédeszköz, amivel sokkal könnyebbé válik a munka, nézzék csak:  

A mindenféle elméleti dolgok után térjünk át a gyakorlatra, mégpedig az ültetésre. A dió telepítésének első lépése a már fentebb körülírt megfelelő hely megtalálása. Ez azonban nem csupán a majdani méret figyelembevételét jelenti, hanem egyéb körülmények is akadnak. A telepítési hely kiválasztásánál a leginkább a fagy kialakulásának kockázata a meghatározó, a dió fiatalon ugyanis fagyérzékeny, egy kemény tél pedig könnyen pontot tehet a diónevelés végére. Régi, bevált fortély az úgynevezett akácpróba. Ez azon alapszik, hogy a dió és az akác fagyérzékenysége közel azonos, így ha a termőhely közelében van akác, és az a tavaszi mínuszok után fagykárt szenvedett korábban, akkor jó eséllyel a diófa is veszélyben forog. Érdemes tehát a környék akácfáit megtekinteni, persze olyan példányokat keresve, melyek elhelyezkedése nagyon hasonló ahhoz, mint a tervezett saját dió. 

Az ideális ültetési idő a dió esetében elég tág, a művelet elvégezhető ősszel, a szokásos gyümölcsfa telepítés idején, tavasszal, a jó idő beköszöntekor, és van még egy érdekes lehetőség, a téli ültetés.  Utóbbi eljárás előnye, hogy így a diófa korán, már következő év elején elkezdi termelni nedveit, és szerencsés, ha ezt ha már a végleges helyén tudja megkezdeni. A téli telepítésű fa nedvkeringése már január végén beindulhat, és minél enyhébb a tél annál aktívabb lesz a csemete. Természetesen kockázatok is vannak ebben az esetben, hiszen a fiatal diócsemete könnyen elfagyhat, ha kedvezőtlenül alakul az időjárás. Én azt javaslom, hogy jobb megmaradni a klasszikus ültetési időnél, vagyis elsősorban az őszi telepítést ajánlom. 

Az ültetési hely és idő megtalálása után a gyakorlati teendők kerülnek sorra, elsőként az ültetőgödör kiásása. Az ültetőgödör nagyságát a csemete méretei határozzák meg, de általában elmondható, hogy a mélyedésnek akkorának kell lennie, hogy a diófacsemete gyökerei kényelmesen elférjenek benne. Túlságosan nagy gödröt felesleges ásni, hiszen így a behelyezés, a közeg visszaszórása is nagyobb munka lesz, ugyanakkor, ha a kert talaja kissé kötöttebb az átlagosnál, mégis indokolt lehet a nagyobb (például 1x1x1 méteres) mélyedés kialakítása. Ez azért praktikus, mert így nagyobb térfogatú földet lazítunk meg, a fejlődő gyökerek pedig így könnyebben terjeszkedhetnek majd, mint ha a kemény közegben kellene haladniuk.

A gödör mélységéhez érdemes hozzászámolni egy bő araszt mégpedig a tápanyag kihelyezése miatt. Alulra ugyanis erősen ajánlott egy vastag réteg szervestrágyát vagy komposztot lefektetni, ez nagyban segíteni fogja a csemete növekedését. A lerakott tápanyag réteget minden esetben vékony földréteggel kell beborítani, hogy a gyökerek közvetlenül ne érintkezzenek azzal. 

Szabadgyökerű csemete esetén a fa kihelyezése előtti gyökérmetszés nem szükséges, de a sérült, elszáradt gyökérdarabokat ajánlott lemetszeni. Az ültetést megelőző napon jó ötlet a csemet gyökérzetét egy vödör vízben áztatni, így fel tudja szívni a számára szükséges mennyiségű nedvességet, és közvetlen az ültetést követően el tudja kezdeni a hajszálgyökerek nevelését. Az ültetési mélységet a szabadgyökerű diófa esetében az oltás helye megbízhatóan megmutatja. A gyökerek elhelyezkedése kulcsfontosságú, így a föld visszatermelésekor ügyelni kell azok egyenletes eloszlására. A gödör betemetésekor a fa tövének felkupacolásával megelőzhető a csemete hajszálgyökereinek eltépődését! Ne feledjük, hogy a szabadgyökerű csemeték csak október huszadika, és november vége között telepíthetők!

A konténeres és földlabdás csemetéket jóval könnyebben lehet ültetni, és az ültetés ideje is sokkal rugalmasabb, az ilyen növényeket kora tavasz és késő ősz között bármikor lehet telepíteni, de ezeknél is elsősorban az őszi és tavaszi hetek a legideálisabbak. A konténeres kiszerelésű növényt óvatos ütögetéssel, rázással kell kiemelni az edényéből, majd úgy behelyezni a gödörbe, hogy földjének felszíne egy síkban legyen a környező talajjal. A csemete forgatásával lehet állítani a pozíción, ezt ne feledjük a folyamat elején megtenni, később már nem lehet majd. A földlabdás diócsemeték gyökérzete ún. jutazsákba van csomagolva, ez egy biológiailag lebomló, természetes anyag, melyet le sem kell venni a földlabdáról, ezzel együtt kerülhet a helyére. A földgombóc (és a zsák) kerüljenek teljesen a talajszint alá, de nem kell mélyre süllyeszteni a növényt. Az ültetést - legyen szó bármilyen kiszerelésről - mindig kövesse alapos beöntözés, melyet az első hetekben többször meg kell ismételni, persze figyelembe véve az ősszel gyakori csapadékot is. 

A dió a legtöbb gyümölcstermőhöz hasonlóan metszést is igényel, ezzel alakítható ki a szép és a fa számára ideális koronaforma, valamint a terméshozamra is pozitív hatással van a szakszerűen elvégzett metszés. 

Az ültetéskori metszést sokan nem tartják lényegesnek, holott fontos szerepe van ennek is, ezért már az ültetés során érdemes elkezdeni a korona kialakítását. Kezdő lépésként ki kell választani 3-4 olyan vázágat, ami egyenletes távolságra van egymástól, majd ezeket vissza kell vágni, körülbelül 20–30 cm-re. Az úgynevezett sudárhajtást vágja úgy kell visszavágni, hogy az körülbelül 20 cm-rel nyúljon túl a vázágakon. Nem szabad megijedni, ha a csemete eleinte nem produkál jelentős növekedést, a diófa növekedési erélye az első években igen gyenge, csak a harmadik évtől kezdődően kezd igazán nőni.

A metszési feladatok második köre a koronaalakító metszés. A dió esetében is kiemelt szerepe van a jól kialakított, szellős koronaformának, a túlságosan dús, összeboruló, elvadult lombozat teret a betegségeknek, gombás fertőzéseknek, és ezáltal legyengülve többféle kártevő könnyű prédája lehet. Ezért célszerű rendszeres metszéssel minden évben karbantartani a diófa lombkoronáját. A diófa vázágai maguktól is viszonylag elágazóan nőnek, így az ültetést követő 7-8 évben szükségtelen a vázágak visszametszése. A koronaalakító metszés során, akárcsak a többi metszésnél, nagyon fontos, hogy el kell távolítani a sérült és beteg ágakat. Praktikus kivágni továbbá a keresztbe és a lombkorona belseje felé növő ágakat is.

A harmadik metszési feladatcsoport a fenntartó metszés. Ennek során a legfontosabb teendő a termőrészek megújítása. Fontos szempont a diófa kellő fényellátása a korona belső részein, valamint az ágrendszer kiegyensúlyozottságának megléte. Minél kevésbé metszik a fa egyes részeit, annál rosszabb lesz a termőképessége, tehát nem szabad hagyni besűrűsödni a diófa lombjának közepét. Az időt tekintve a február közepi–végi időzítés a legoptimálisabb, ugyanis minél közelebb járunk a rügyfakadáshoz, annál intenzívebb lesz a diófa nedvedzése. A nyár folyamán szintén elvégezhető ez a metszés, bár ugyan a fa nedvedzik ilyenkor is, de ennek mértéke sokkal mérsékeltebb, mint a rügyfakadás előtt. Van azonban előnye még a nyári metszésnek, ilyenkor a metszés során keletkezett sebfelületek jóval hamarabb gyógyulnak, mint a téli időszakban! 

Dió, dió, de milyet ültessek?  - gyakori kérdés ez az érdeklődők részéről. A kérdésre konkrét válasz nincsen, a kereskedelmi forgalomban kapható változatok mindegyike rendelkezik előnyökkel és hátrányokkal is, a diót telepíteni kívánók eldönthetik, hogy melyiket választják. Az egyes változatok kisebb-nagyobb mértékben eltérnek egymástól, ezek a különbségek többek között a növekedés ütemét, a fagytűrés mértékét, az érés idejét, a termés méretét, vagy éppen a bélszázalékot érinthetik. utóbbi fogalom talán nem mindenki előtt ismert, ezért érdemes megmagyarázni! A feltöretlen makk és a belőle kinyert bél arányát bélszázaléknak nevezzük, ez mutatja meg, hogy egy kilónyi termésből mekkora mennyiségű ehető termést lehet kinyerni. A nálunk honos fajták bélszázaléka 30 és 55% között van. Az általánosan kapható fajták közül az Alsószentiváni 117, a Fertődi 1, a Milotai 10 és a Tiszacsécsi 83 a legígéretesebbek. 

Miért válasszam a diót?

A dió gyümölcsként roppant egészséges étek beltartalmi értéke kiemelkedő, bővelkedik vitaminokban, ásványi anyagokban, és remek Omega-3 forrás, megfigyelések szerint jó hatással van a szív-, és érrendszerre, valamint az emésztésre. Kalóriatartalma magas, tápláló finomság. A konyhában sokoldalúan felhasználható, a nyers fogyasztás mellett főleg sütemények tölteléke, alkotóeleme lehet, de sokan húsételekhez, köretekhez is keverik. Franciaországban elterjed a dióból présel olaj, mely szintén hasznos és egészséges. Személyes kedvencem pedig a mézes dió, ez csupán annyit tesz, hogy egy kisebb üvegnyi diót mézzel kell nyakonönteni, lezárni, majd pár hetet érni hagyni. Az eredmény csodás ízvilágú, egyszerre túláradóan édes és kellemesen kesernyés finomság lesz.

Növényként a dió kiváló szoliter, a kert egész hangulatát meghatározhatja, hosszú élete miatt pedig akár családi örökség is lehet, a most ültetett fa alatt még a dédunokák is játszhatnak majd. Tartása közepes nehézségű, helyigénye ugyanakkor nagy, erre gondolni kell ültetés előtt.

Képek: pixabay.com

A boltban megfizethetetlen az alma, ízetlen a szilva, löttyedt a barack? Sebaj, térjünk át a saját gyümölcs termesztésére, így kikerülünk a hagyományos ellátási lánc fogságából, saját nevelésű, ezért ellenőrzött hátterű, akár bio minőségű gyümölcsöt nyerhetünk, mindeközben pedig pénztárcánkat is kímélhetjük!

Persze a gyümölcsfa gondozás nem csak játék és mese, de semmi probléma, minden lépésben segítek Önnek! Kövesse, olvassa gyümölcsfa csemetékről szóló cikksorozatomat, és rövid úton képbe kerülhet!

A legutóbb tárgyalt cseresznye után logikusan a meggy következik, hiszen szinte testvérekről van szó, a két gyümölcs külalakja, érési ideje, és még a gondozásuk is számos hasonlóságot mutat, így van értelme együtt szólni róluk. Az októberi ültetési szezonban a gyümölcsfa kínálat igencsak bőséges, így az érdeklődők nagy választékból szemezgethetnek, aminek része a meggy is. Na de miért válassza valaki a meggyet, és ha mellette dönt, akkor milyen ültetési, ápolási, növényvédelmi feladatokkal kell számolnia? 

A meggy a cseresznyénél fanyarabb, savanykásabb íze inkább a felnőtteknek való, a gyerekek általában nem rajonganak érte, így kisgyerekes házakhoz megfontolandó az édesebb cserkó választása. A cseresznyével ellentétben a meggy nagyobb mértékű fogyasztása jellemzően nem jár hasi panaszokkal, persze túlzásokba azért nem kell esni, de torkos gyümölcskedvelőknek a meggy a jobb. A meggy mellett szól, hogy a termés akár három hétig is a fán maradhat különösebb minőségromlás nélkül, ez lényegesen jobb adat, mint a cseresznyénél, ezért a meggyszüretet nem kell hamar lezavarni, és az esztétikus termés is hosszabban dekorálhatja a kertet. A meggy további pozitívuma fájának kompakt mérete, a 6-7 méterre cseperedő cseresznyénél jóval kisebb, sőt a meggyfa akár sövényként is nevelhető. Érése kicsivel a cseresznye után esedékes, jellemzően a nyár első heteitől kezdve, ez azt jelenti, hogy aki mindkét gyümölcsöt szereti, bátran ültethet belőlük vegyesen, az eltérő érési idő miatt nem torlódik össze a szüret, és hosszan tartó nassolási időszak várható!

A meggyfa a cseresznyénél kevésbé igényes, az átlagos kerti talajban szépen cseperedik, speciális igényei nincsenek. Vízigénye közepes, öntözésre csak az ültetést követő fél-egy évben szorul, illetve aszályos nyári hetekben kell pótolni számára a nedvességet. A téli fagyokat jól tűri (ebben egyébként a cseresznye is jól teljesít), de a fagyzugos területeket ültetéskor kerüljük. A késő őszi telepítésű zsenge példányokat ajánlott az első hideg évszakban földkupacolással védeni.

A meggyfát a kert melegebb, huzatmentes részeire érdemes telepíteni, jellemzően 4-5 méteres átmérőjű kör alapterületre lesz szüksége a fának, ezért 2-3 méternél közelebb ne kerüljön falhoz, épülethez, vagy magas, árnyékoló kerítéshez. Az ültetési idő a szokásos, a szabadgyökerű példányokat október 20 és november vége között ültessük, a konténeres vagy földlabdás csemeték pedig kora tavasztól késő őszig bármikor ültethetők, de az ősz és a tavasz a legideálisabbak. Az ültetésről az egyik ehavi, alapozó bejegyzésben írtam részletesen, ezt az írást IDE KATTINTVA lehet elolvasni.

Egy felnőtt, jól karbantartott, egészséges meggyfa 40-60 kg termést is hozhat, így egy átlagos családnak egy fa általában elegendő is, persze ha nagy az étvágy, vagy valaki szeretne eltenni befőttet, készítene lekvárt, akkor bátran ültessen többet. A meggy közepesen fajtagazdag gyümölcs, az érdeklődők válogathatnak hagyományos, jól bevált, és különleges fajták közül is.

A meggy - mint a gyümölcsfák többsége - többféle betegséggel és kártevővel küzd, valamint metszésre is szüksége lesz. Lássuk előbb a metszési feladatokat, melyeket három csoportba lehet sorolni.

Az első az ültetéskori metszés. Ezt rögtön az ültetőgödör kialakítása után kell megtenni, maga a művelet egyszerű, egyfelől a gyökérszálak végeiből 1-2 cm-t nyessünk le, ezzel hatékonyan serkenthető növekedésre a gyökérzet. Túl sokat ne vágjunk vissza, azzal ellentétes hatást érünk el. Az ültetéskori metszés másik fázisa vázágak kiválasztását és azok visszametszését jelenti. A 3-4 darab vázágnak szánt vesszőt metsszük el az egyharmaduknál, egy külső állású rügy felett. A sudár legyen magasabb a vázágaknál, a sudár és a vázágak által kijelölt háromszög csúcsszöge 120° legyen. A vázágak a törzshöz képest 45°szögben álljanak. Amennyiben ez a szög kisebb, akkor használjunk lekötözést, ha pedig nagyobb, akkor kitámasztást.

A második nagy metszési feladat a koronaalakító metszés. Ez lényegében a vázágak és a sudár hajtás visszametszését jelenti. A ritkítás során ügyeljünk arra, hogy ne távolítsunk el túl sok egy illetve két éves vesszőt, mert jellemzően ezeken a hozza a fa a termést. A vázágak pozíciója is nagyon fontos, ekkor még alakíthatunk a ezek helyzetén.

A harmadik kör a fenntartó metszés, ennek a fa ötödik életéve után jön el az ideje. Ennek során ajánlott megakasztani a vázágak felfele törekvését. A visszametszés optimális helye egy kifele mutató, a vízszinteshez közel álló ág felett van. A meggy fenntartó metszése során ne felejtsük el megejteni a ritkító metszést sem. Ilyenkor az egyéves veszők ritkításán kívül a keresztbe, vagy a fa belseje felé növő ágakat is vágjuk ki a rendezett, szellős forma érdekében. A korosabb meggyfák esetében, a jobb fényellátottság és a szükséges mértékű szellőzés biztosítása érdekében érdemes a sudárhajtást teljes egészében eltávolítani. Így javítható fa egészségi állapotán és a termésre is jótékony hatással lehetünk.

A meggy növényvédelmi feladatai átlagosak, kártevőinek, betegségeinek száma szintén nem kiugró, de sajnos biztosan számítani lehet rá, hogy a fa az élete során megfertőződik vagy kártevőkkel lesz terhelt. A meggyet gyakorta támadja a monília nevű gombabetegség, melyhez olykor ágrákosodás is párosulhat, a fertőzésnek csapadékos, nyirkos időben nagyobb a kialakulási esélye. Elő szokott még fordulni levélfoltosság, gyűrűsfoltosság, blumeriellás betegség, a kártevők közül gyakori a takácsatka és az aranyos eszelény. A meggy betegségeiről és kártevőiről EBBEN AZ ÖSSZEFOGLALÓ ÍRÁSOMBAN értekeztem bővebben, a megoldási, kezelési lehetőségekről pedig IDE KATTINTVA olvashatnak részletesebben. 

Mi szól a meggy mellett?

A meggy ízvilága kifejezetten felnőttes, a savanyú, fanyarkás gyümölcs azoknak is könnyen a kedvence lehet, akik az édes gyümölcsöket nem annyira szeretik. A meggy a cseresznyénél sokoldalúbban használható fel a konyhában, készülhet belőle ivólé, befőtt, kompót, remekül illik nem túláradóan édes süteményekbe, tortákba, és fanyarsága miatt elsőrangú kiegészítője lehet húsételeknek szószok, mártások alapjaként. Talán az sem mellékes, hogy a meggyből többféle alkoholos ital is készülhet.

Növényként egy átlagos igényű, különösebb nehézségek nélkül nevelhető fa, melynek növényvédelme a termesztés nagy múltja miatt megoldott, a felmerülő problémák ismertek, kezelésük jellemzően egyszerű. Kompakt mérete miatt még a kifejezetten kis kertekben is jól elfér, ráadásul már akár egyetlen fa is bőségesen elegendő termést hoz (persze kifejlett korára értve) egy négytagú, de akár nagyobb családnak.

A meggyfa a cseresznyéhez hasonlóan mutatós gyümölcstermű, így nem bontja meg a birtok díszkerti jellegét, virágzása dekoratív, és persze más gyümölcsfákkal is szépen harmonizál.

Képek

 A boltban megfizethetetlen az alma, ízetlen a szilva, löttyedt a barack? Sebaj, térjünk át a saját gyümölcs termesztésére, így kikerülünk a hagyományos ellátási lánc fogságából, saját nevelésű, ezért ellenőrzött hátterű, akár bio minőségű gyümölcsöt nyerhetünk, mindeközben pedig pénztárcánkat is kímélhetjük!

Persze a gyümölcsfa gondozás nem csak játék és mese, de semmi probléma, minden lépésben segítek Önnek! Kövesse, olvassa gyümölcsfa csemetékről szóló cikksorozatomat, és rövid úton képbe kerülhet!

A cseresznye és a meggy számos hasonlósággal bír, testvérekként szoktunk rájuk tekinteni, így talán senki nem lepődik meg rajta, ha egymás után kerülnek kitárgyalásra, elsőként most a cseresznye kerül sorra.

A cseresznye az édesebb testvér, igazi csokipótló finomság, melyet a gyerekek is imádnak, nem csupán a vonzó íz, hanem a játékos, vidám forma okán is, így kisgyermekes kertekbe máris fel lehet írni pár csemete beszerzését! A cseresznyefa emellett kerti növényként is elsőrangú választás, hiszen külleme vetekszik a legszebb díszfákéval, a tavaszi virágzási időben pedig egyenesen ámulatba ejtő, nem csoda, hogy a japánok például egy komplett ünnepsorozatot szentelnek a virágzó cseresznyefáknak, vagyis azoknak is kiváló opció, akik nem szeretnék elveszíteni birtokuk díszkerti jellegét. A cseresznyefa jellemző magassága 4-6 méter, így kisebb kertbe is ideális lehet. Kevésbé fajtagazdag gyümölcs, mint például az alma, ettől függetlenül az érdeklődők bőséges választékból szemezgethetnek, akadnak érdekes változatok is, mint például az óriás termésű, sárga termésű, oszlopos növekedésű vagy éppen törpe típusok. Utóbbi változatokat akár dézsában, balkonon, teraszon is lehet tartani! Az egyes változatok a gyümölcs állagát tekintve is különbözhetnek, illetve bizonyos típusok inkább konyhai feldolgozásra valók, érdemes tehát választás előtt alaposan tájékozódni a kiszemeltről.

A cseresznye talajigénye közepesen összetett. Feltétlen szüksége van levegős közegre, gyökerei rosszul tolerálják a pangóvizet, de még az állandóan nyirkos talajt is. Akkor érzi magát a legjobban, ha talaj vízzáró rétege a gyökérszint alatt, a talajfelszíntől legalább két méterre helyezkedik el. A nem kellően humuszos vagy túl laza, homokos talajok szintén nem megfelelőek. Általánosságban elmondható, hogy az átlagos kerti közeg jellemzően megfelelő a cseresznyének, biztató körülmény, ha a közvetlen szomszédok valamelyike sikeresen nevel ilyen gyümölcsöt, ebben az esetben nálunk sem fog elmaradni a gazdag termés.

Vízigénye szintén közepes, a fiatalabb csemetéket gyakrabban kell öntözni, az idősebb növényeken csak az aszályosabb hetekben kell segíteni. A termésérés előtt kerülni kell a túlöntözést, ettől a szemek könnyen felrepedhetnek. A cseresznye helyigénye az átlagnál nagyobb, abban a tekintetben, hogy az alapszabálynak mondható "magasság szorozva másféllel = alapterület" kissé bővítendő, gazdag termés ugyanis csak terebélyes, gömb alakú koronán fejlődik. Ezért a cseresznyefa ne kerüljön közel falhoz, ültessük inkább a kert központi részére (szépsége miatt ez egyébként sem rossz ötlet), vagy szellős kertrészre. Ez a gyümölcsfa a meleg, kifejezetten napos fekvést kedveli, így mindezek alapján válasszuk ki a leendő helyét. A lelkes cseresznyerajongókat mérsékletességre intem, egy átlagos család igényeit egyetlen fa is bőségesen kielégíti, ráadásul a betakarítás a kis szemek miatt fáradságos munka, így aki túlvállalja magát, sok vesződséggel nézhet szembe. 

Az ültetés a szokásos menetrend szerint zajlik, a szabadgyökerűeket október huszadika után, de még a november végi fagyok előtt lehet a földbe helyezni, a konténeresek tágabb teret adnak, ezek kora tavasztól késő őszig bármikor ültethetők, ugyanez vonatkozik a földlabdásokra is. Az ültetésről az egyik múlt heti alapozó bejegyzésben írtam részletesen, ezt az írást IDE KATTINTVA lehet elolvasni. A cseresznye fagyállósága kifejezetten jó, a pár éves vagy a felnőtt fákat télen nem is szükséges külön óvni, de a friss, őszi telepítésű csemetéket (főleg az ősz végén ültetett példányokat) jó ötlet földkupacolással, vagy komposzthalommal védeni. Ilyenkor másfél.két arasz magasan halmozzuk valamely anyagot a törzs köré, majd a tavasz elején ezt bontsuk el.

A cseresznye a hagyományos gyümölcsökhöz hasonlóan sajnos többféle betegséggel és kártevővel küzd rendszerint, ezek megjelenése természetesen nem szükségszerű, de az esetek többségében a fa élete során találkozni fogunk némelyikkel. Mivel régóta nevelt kultúrnövényről van szó, szerencsére a legtöbb felmerülő problémára van kipróbált, bevált módszer, ellenszer, így a cseresznye tartása nem jelent túl nagy kihívást, még a kezdő kertbarátoknak sem.

A cseresznyét megtámadhatja többek között nekrotikus gyűrűsfoltosság (Prunus necrotic ringspot virus), mikoszferellás levélfoltosság (Mycosphaerella cerasella), blumeriellás betegség (Blumeriella jaapii), a legjellemzőbb pedig a monilíniás betegség (Monilinia laxa, Monilinia fructigena, Monilinia fructicola). A kártevők közül jellemző a cseresznyelégy (Rhagoletis cerasi), a takácsatka (Tetranichus urticae), a fekete cseresznye-levéltetű (Myzus cerasi ssp. pruniavium) vagy a mókás nevű, de a termést súlyosan károsító aranyos eszelény (Rynchites auratus). A jellemző cseresznye betegségekről és kártevőkről ebben a részletesebb írásomban értekeztem, a téma iránt érdeklődők mindenképpen olvassák el!

A cseresznye metszési teendői két részre oszthatók, az egyik az alakító metszés, mellyel a koronaformát alakíthatjuk ki, és egyben ezzel szabályozhatjuk a termés mennyiségét is, a másik a fenntartó metszés, mellyel a fa fiatalon tartása érhető el.

Az alakító metszés során a természetes megoldást követve a központi, ún. sudárhajtást meg kell hagyni, ezáltal a fa akár 6-8 méteresre is megnőhet, de persze ettől függetlenül az oldalirányú növekedést is szabályozhatjuk. A lombfelület ennél a módszernél nagy lesz, aminek egyik - nem kimondottan szakmai - előnye, hogy így érési időben a gyerekek számára igazi élmény lesz a szednivaló cseresznyék „vadászata”. A másik út a kontrollált méretű megoldás, ebben az esetben a cseresznyefa központi ágát az ún. sudárhajtást az alakító metszés során eltávolítjuk. Ennek a megoldásnak a fő pozitívuma a kisebb lombfelületből adódó lényegesen kevesebb ráfordítandó növény-, és termésvédelmi költség. 

A fenntartó metszés esetében a cél a fa fiatalon tartása. Ezt a visszavágást a termésérési időszak után kell elvégezni, de csak a telepítést követő ötödik évtől kezdve. A metszés során keletkezett vágási felületek lezárásának céljából mindenképpen célszerű sebkenőcs használata, ilyenkor a felület lezárásával megakadályozzuk, hogy a cseresznyefa nedvkeringésébe kórokozók jussanak be. Megjegyzendő, hogy a cseresznye nem igazán tűri jól a metszést, ezért a vágási felületek kezelése mindenképp indokolt. A tizedik évig bezárólag a fák koronájának méretét a vázágak csúcshajtásának visszametszésével tudjuk kordában tartani. A legerőteljesebben a felső oldali hajtások nőnek, ezeket rendszeresen vissza kell nyesni. Amikor a korona elérte az kívánt végleges méretet, érdemes a növekedését lekorlátozni. A vezérágak visszavágása egy adott oldalágig ehhez a legjobb megoldás. A metszés révén mindig jócskán rendelkezésre áll majd friss hajtás így az idősödő termőrészeket mindig meg tudjuk majd újítani!

Mi szól a cseresznye mellett?

Számos nyomós érvet lehet felsorakoztatni ezen gyümölcs mellett. Kezdjük az esztétikai értékkel, a cseresznye ugyanis roppant mutatós fa, a virágzási időszakban egyszerűen nincs párja, de azon kívül is tetszetős kerti lakó, így azon kezdő gyümölcstermesztőknek, akik nem szeretnék díszkerti jellegű birtokuk alapkarakterét gyökeresen megváltoztatni, kifejezetten jó választás. A relatív kis helyigény is mellette szól, már egészen kis kertekbe is ültethető, de akár egy naposabb, nem túl árnyékos társasházi udvaron is szépen megél. Nevelése nem bonyolult, az esetlegesen felmerülő növényvédelmi gondokra könnyen lehet kapni permetszereket.

Az érvek másik csoportja gyümölcs köré csoportosul, a cseresznye ugyanis ízletes, jellemzően erősen édes, könnyen ehető gyümölcs, amit a kisgyerekek is nagyon szívesen fogyasztanak, ezért a gyümölcsökkel hadilábon álló kicsiknek az egyik legjobb választás. A nyers fogyasztás mellett a cseresznye számos izgalmas lehetőséget kínál a feldolgozást tekintve, kompót, befőtt készülhet belőle, számtalan süteményféle dúsítható vele, de vadhúsok mellé kínált édes-pikáns mártásokban is kaphat helyet.

A cseresznye fajtakínálata bőséges, a termés méretét, állagát, színét tekintve is tágak a lehetőségek, de lehet szelektálni az érési idő, vagy éppen a fa termete, alakja szerint. Ezáltal az érdeklődők - divatosan szólva- személyre szabhatják leendő cseresznyefájukat, gyakorlatiasabban megközelítve pedig kertjük adottságához, vagy éppen a fogyasztás jellegéhez szabhatják fafajtájukat. 

Képek forrása: pixabay.com

 A boltban megfizethetetlen az alma, ízetlen a szilva, löttyedt a barack? Sebaj, térjünk át a saját gyümölcs termesztésére, így kikerülünk a hagyományos ellátási lánc fogáságából, saját nevelésű, ezért ellenőrzött hátterű, akár bio minőségű gyümölcsöt nyerhetünk, mindeközben pedig pénztárcánkat is kímélhetjük!

Persze a gyümölcsfa gondozás nem csak játék és mese, de semmi probléma, minden lépésben segítek Önnek! Kövesse, olvassa gyümölcsfa csemetékről szóló cikksorozatomat, és rövid úton képbe kerülhet!

Októberi gyümölcs sorozatom új fejezetéhez érkezett, eddig az általános alapokat vettük sorra, mostantól azonban maguk a gyümölcsök következnek. A legutóbbi bejegyzésben a kedvencekről volt szó, a versenyt pedig fölényesen nyerte az alma (bár hozzátenném, hogy csak a KSH felmérés alapján, az olvasók szavazatai a barackot repítették az első helyre) ezért mi más is kerülhetne terítékre, mint az alma? Arra nem vállalkozhatok, hogy a házi almatermesztés minden csínját-bínját bemutatom egyetlen írásban, de egy átfogó képet adhatok az almával kapcsolatos főbb tudnivalókról!

Az alma története igencsak régi, termesztése az írásos feljegyzések előtti időkre nyúlik vissza, de azt már biztosan tudjuk, hogy a görögök és a rómaiak is tartottak almafákat a gyümölcsük miatt. A rómaiak vitték aztán magukkal hódító útjaikra az almát, így ez a gyümölcs eljutott Észak-Európába, de még Indiába, Kínába. Az alma már ekkoriban sem számított luxusterméknek, így nem csak a gazdagabb réteg számára volt elérhető, ezért a kevésbé tehetősek asztalára is került a gyümölcsből. Nem csoda, hogy számos legenda, mese és hitvilághoz kapcsolódó történet fűződik az almához, az édenkerti kísértéstől kezdve, a trójai háború kirobbantásán keresztül,  Tell Vilmos almájáig, vagy említhetnénk akár Hófehérke almáját is. Az alma tehát elterjedtsége okán beépült az egyetemes kultúrába is, és összefonódott olyan fogalmakkal, mint a szépség, a bölcsesség, vagy az egészség.

A hódításoknak, vándorlásoknak köszönhetően az alma eljutott Észak-Amerikába, Mexikóba és azon keresztül  Dél-Amerikába is. Az Egyesült Államokban a mai napig igen nagy kultusza van a termesztésének, hiszen körülbelül 7000 különböző fajtát tartanak számon! Nagyarányú almatermesztés folyik továbbá Kínában, Törökországban, Olaszországban és Lengyelországban is. Természetesen nem kevés hazai kertben is megtalálható ez a finom gyümölcs, a magyar gyümölcstermesztés legtekintélyesebb képviselőjeként a mai napig az alma dominál.

Az alma ültetése a megszokott menetrend szerint folyik, a szabadgyökerű példányok október 20-a után kerülhetnek a földbe (egészen a hajnali komoly fagyok beálltáig, jellemzően november második feléig), a konténeres példányokat pedig kora tavasztól késő őszig bármikor ültethetjük, de megjegyzendő, hogy az ideális időszak a tavasz vagy az ősz dereka. Az ültetés mikéntjéről egy korábbi alapozó posztban írtam, melyet IDE KATTINTVA érhetnek el!

Az almafa kiválasztása központi kérdés, ugyanis rendkívül fajtagazdag gyümölcsről van szó, tehát nem a legjobb ötlet találomra választani, hiszen jelentős eltérések lehetnek az egyes típusok között. A legjobb, ha a gyümölcs milyenségét vesszük alapul, vannak ugyanis édes, savanykás, roppanós vagy éppen kásás belsejű fajták, de akad köztük kifejezetten konyhai feldolgozásra való változat is. Ezért alma választás előtt gondoljuk végig, hogy az ízlésünk vagy a felhasználás célja alapján milyen almafélét szeretnék, és azután célzottan keressük az igényeinknek megfelelő fajtát! IDE KATTINTVA máris megismerhetnek több tucatnyi almafajtát!

Az alma nevelése a többi gyümölcshöz hasonlóan több figyelmet és munkát kíván, mint egy átlagos dísznövény gondozása. Az almának sajnos többféle jellemző betegsége és kártevője is akad, valamint metszési munkálatokra is biztosan szükség lesz. Lássuk ezeket dióhéjban.

Az alma metszésének kiindulópontja, hogy a termőnyársak és az egy éves vesszők aránya határozza meg a zöld lombfelület méretét és a termés mennyiségét, vagyis ezek aránya kiemelt fontosságú. A túlzott méretű lombkorona problémát okoz, mivel így a fa lombozata árnyékolja a termést, gátolva az abban a megfelelő íz és zamatanyagok kialakulását, valamint a tömöttség akadályozza a légmozgást a lombozatban, ami gombás és baktériumos megbetegedések kialakulását segíti elő. A termőnyársak száma határozza meg a termés mennyiségét, magyarán annál több lesz a leszedhető gyümölcs, minél több termőnyársat hagyunk meg. A túl sok termőnyárs is kerülendő azonban, mert ilyenkor a fa kevesebb energiát tud egyenként a gyümölcsökre fordítani, ezáltal csökken a termések átlagos cukor és savtartalma, vagyis az alma minősége gyengül. Az alma metszésének fontos eleme továbbá a lombkorona szerkezetének megfelelő kialakítása. Az alma egyik legkedvezőbb korona formája kiskerti körülmények között a váza koronaforma. Ebben az esetben a vázágak a függőlegeshez képest körülbelül 45° szögben állnak. Ennek kialakítása egyszerű és az így metszett fa gondozása sem igényel komolyabb szaktudást.

A fenntartó metszés lépései:

1. Távolítsuk el az elhalt és sérült ágakat, gallyakat
2. Távolítsuk el a keresztbe, a lombkorona belseje felé növő ágakat.
3. Távolítsunk el minden a vázágak belsejében növő vízhajtást, valamint a külső ágakon lévő 1. éves hajtásokból is legerősebb és legjobb pozícióban növőket hagyjuk meg. A meghagyott gallyakat 4-6 rügyre metsszük vissza.
4. Szelektáljuk ki a termőnyársak közül a sérült és, vagy betegeket, valamint azokat, amelyek a korona belső felében találhatóak.

A növényvédelmi feladatokat a megjelenő betegségek és kártevők mennyisége és milyensége határozza meg. Az almafa esetében is igaz, hogy kétféle permetezés tervezhető, ősszel vagy tavasszal preventív jellegű lemosó permetezésre lesz szükség, illetve a kialakuló problémák függvényében kezelő permetezések kellhetnek. 

Betegségek

Az almatermésűek tűzelhalásos betegsége – Erwinia amylovora. A rügypattanás előtt végzett rezes lemosó permetezéssel, jó eséllyel megelőzhető a kialakulása. A tűzelhalástól feketedő vesszőket minden esetben távolítsuk el, de úgy, hogy a fertőzött ágrészhez képest még egy 20-30 centit vágjunk vissza. A metszések után kezeljük sebkezelővel a metszési felületet, illetve fertőtlenítsük a vágóeszközt, nehogy átvigyük a baktériumot más növényekre is.

Almalisztharmat - Podosphaera leucotricha. Házikertekben fontos védekezési megoldás a mechanikai növényvédelem. Az elsődlegesen fertőződött hajtás- és virágrügyek eltávolításával megelőzhető egy nagyobb lisztharmat-fertőzés. Nem mehetünk el azonban a kémiai védekezési módszerek mellett sem, az elemi kén például egy kiváló kontakt hatású készítmény, melyet a sziromhullási időszak után ajánlott használni. A felszívódó gombaölőszerek közül a bupirimát hatóanyagú szerek javallottak házi kertekben. 

Az alma ventúriás varasodása – Venturia inaequalis. A fertőzés forrásai minden esetben a lehullott terméseken, leveleken fennmaradó gomba szaporítóképletek. Ezek összegyűjtése és megsemmisítése jó megoldás a betegség terjedésének meggátlására. A réz hatóanyagú (pl.: rézszulfát) kontakt szerek megfelelő védelmet nyújtanak közvetlenül rügyfakadást követően (az úgynevezett ”egérfül” állapotban). Bimbós állapottól egészen a sziromhullásig használhatunk felszívódó szereket.

Az alma monilíniás betegsége – Monilinia fructigena, Monilinia fructicola. A fertőződött, lehullott termések, az úgynevezett gyümölcsmúmiák jelentik a fák közelében a legnagyobb veszélyt. Ezeket távolítsuk el és semmisítsük meg! Emellett fontos a fák rendszeres agrotechnikai kezelése: rendszeres metszéssel szellős koronaformát alakítsunk ki, így kevésbé tud elszaporodni a kórokozó.

Kártevők

Vértetű – Eriosoma lanigerum. A növényvédőszerekkel nem túlkezelt almafákon kiváló munkát végez az Aphelinus mali, azaz a vértetű fürkész. A vértetű ezen természetes ellensége a kártevőbe helyezett tojásával parazitálást folytat, mellyel eredményesen gyéríti a fán lévő vértetű populációt. Sokat tehetünk a vértetű fertőzés megelőzése érdekében, ha vértetűnek ellenálló, gyenge növekedésű alanyra oltott almafajtát vásárolunk.

Almamoly – Cydia pomonella. Kiskerti körülmények között hatékony megoldást nyújt a feromoncsapda. Ez a csapdázó eszköz nagy mennyiségben tartalmazza a nőstény almamoly egyed feromonját, mely így odavonzza a párosodni vágyó hímeket egy ragacsos felületre, ahonnan nem fognak tudni kiszabadulni. A fánként legalább 2 db, 2-2,5 méter magasan, rendszeresen elhelyezett feromoncsapdával már elfogadható szintre lehet csökkenteni az almamoly kártételének mértékét.

Levéltetvek: Zöld alma levéltetű - Aphis pomi, Levélpirosító alma-levéltetű - Disaphis devecta, Szürke alma-levéltetű - Disaphis plantaginea. A nyugalmi időszakban elvégzett olajos lemosó permetezés eredményesen pusztítja az áttelelő levéltetű tojásokat. Erre a célra paraffinolajos készítményeket vehetünk igénybe. Ha elmaradt a lemosózás, akkor tavasszal kell közbe avatkoznunk, speciális levéltetű-ölő szerekkel. A flonikamid, pirimikarb hatóanyagú speciális aficidek megbízhatónak bizonyulnak a levéltetvek ellen. A leveleken fokozatosan megjelenő kártevők megfigyelésével védekezzünk, és még a tömeges elszaporodás előtt végezzük el a kezelést.

Atkák: Közönséges takácsatka - Tetranychus urticae, Piros gyümölcsfa takácsatka – Panonychus ulmi. A levéltetvek ellen nyugalmi időszakban elvégzett olajos lemosó permetezés az áttelelő atka populációkat is eredményesen ritkítja. Az almalisztharmat ellen kijuttatott kontakt elemi kénnek atkagyérítő hatása van. Mindezen felül léteznek speciális atkaölőszerek, melyek kijuttatásával csak a meglévő atkapopuláció fog károsodni. 

Sodrómolyok - Pandemis spp., Adoxophyes spp. A sodrómolyok tömeges megjelenésére leginkább az erdőségekhez közeli területeken lehet számítani. Az almamolynál leírtakhoz hasonlóan ellenük is használhatunk feromoncsapdákat.

Aknázómolyok – Lithocolletis spp., Leucoptera scitella. Az aknázómolyok természetes ellenségeinek listája igen nagy, így elég, ha rájuk bízzuk az almafa védelmét, vagyis ellenük vegyszeres védekezés jellemzően nem szükséges.

Akit a téma bővebben érdekel, IDE KATTINTVA olvashat egy részletes kártevő és betegség leírást!

 Fontos: egyes almafajták öntermékenyek, míg mások termő-porzó párban ültetve hoznak csak gyümölcsöt. Vásárlás előtt mindenképpen tájékozódjon arról, hogy a kiszemelt fajta milyen típusba tartozik!

Segítségképpen IDE KATTINTVA talál egy összefoglaló táblázatot a termő-porzó párt igénylő fajtákról!

Mi szól az almafa mellett? 

Elsősorban az, hogy termése finom, és hogy amint az már szóba került, a legtöbb gyümölccsel ellentétben nagyon sokféle változata hozzáférhető, így az édes vagy a savanyú ízek kedvelőinek is egyaránt jó választás. A konyhában rendkívül változatosan elkészíthető, a nyers fogyasztás mellett készülhet belőle befőtt, püré, számtalan sütemény hozzávalója lehet, de öntetek, mártások alapjául is szolgálhat. Nem csupán ízletes, hanem vitaminban, ásványi anyagokban gazdag gyümölcs is, így élvezeti értéke mellett igazolt egészségmegőrző hatása is van. Az édesebb fajták emellett a gyerekek édesség iránti igényét is kielégíthetik, helyettesítve például a jóval kevésbé hasznos csokoládét.

Az alma talajigénye nem összetett, még a gyengébb talajokon is szépen fejlődik, de az átlagos kerti talaj minden esetben megfelelő számára, így az ország bármely területén könnyű sikeresen nevelni. Az almafa általánosságban a meleg, huzatmentes fekvést kedveli, ne kerüljön mélyárnyékos területre, és kerülendő a pangóvizes, nyirkos kertrész is. Az almafának a leendő felnőtt koronaméreténél másfélszer nagyobb területet biztosítsunk, így egy 3 méteresre növő fa 4.5 méter átmérőjű kort igényel majd. A túl sűrű ültetéssel a szellőzést vesszük el, ami betegségek megjelenését segítheti elő. 

Almából számos régi fajta is kapható, ezek ősi magyar változatok, melyek nosztalgikus érzéseket hozhatnak a felszínre, lévén évtizedek óta változatlan zamattal rendelkeznek. Ezek a típusok azért is jó választások, mert a hazai klímához régóta alkalmazkodtak, nevelésük, tartásuk ezért jellemzően problémamentes.

Az almafa kompakt mérete, és szép megjelenése okán nem csupán hasznos, de dekoratív, atmoszférateremtő növény, mely otthonosságot, kedvességet sugall, ezáltal minden kertben esztétikus és kellemes megjelenésű. Virágzás idején külleme a díszfákéval vetekszik!

Az apró kerttel vagy csupán balkonnal rendelkező hobbikertészek számára is kínál lehetőségeket az alma, ugyanis kaphatóak olyan törpe fajták, melyek még a méteres magasságot sem érik el, így zsebkendőnyi területen, vagy erkélyen, dézsában is nevelhetők. Ezek is ehető, ízletes terméssel rendelkeznek, így az élvezeti értékről sem kell lemondani választásukkal!

A boltban megfizethetetlen az alma, ízetlen a szilva, löttyedt a barack? Sebaj, térjünk át a saját gyümölcs termesztésére, így kikerülünk a hagyományos ellátási lánc fogáságából, saját nevelésű, ezért ellenőrzött hátterű, akár bio minőségű gyümölcsöt nyerhetünk, mindeközben pedig pénztárcánkat is kímélhetjük! Persze a gyümölcsfa gondozás nem csak játék és mese, de semmi probléma, minden lépésben segítek Önnek! Kövesse, olvassa gyümölcsfa csemetékről szóló cikksorozatomat, és rövid úton képbe kerülhet!

Októberi gyümölcsös sorozatom az első szakaszának végére ért, hiszen az eddig posztokban az összes alapvető fogalmat és műveletet sorra vettük, így kitárgyaltuk a választás szempontjait, a különféle kiszereléseket és azok jellemzőit, szó esett a gyümölcsnevelés buktatóiról, majd az ültetés részletei kerültek terítékre. Mielőtt a konkrét gyümölcs fajokra, és azok bemutatására kerülne a sor, zárjuk a bevezetést egy könnyedebb témával, mégpedig annak latolgatásával, elemzésével, hogy melyik hazánk kedvenc gyümölcse! Erre a felvetésre persze nincs konkrét válasz, azonban egy pár évvel ezelőtti KSH felmérés eredényét kitárgyalva érdekes (vagy épp papírformaszerű) válaszokat kaphatunk! 

A hivatkozott eredeti KSH publikációt IDE KATTINTVA lehet elérni, de annak tanulmányozása nélkül is bátran tovább olvasható a bejegyzés!

A górcső alá vett KSH felmérés a hazai gyümölcstermesztésről szól, kiderül belőle, hogy mik a legnagyobb számban termelt gyümölcsök, hogy fajtánként mekkora mennyiséget állítanak elő belőlük a termelők, és persze az árak tekintetében is rengeteg adat kerül elő. Nem hinném, hogy nagy meglepetést okoz az ország kedvenc gyümölcse, melyről valószínűleg bátran állíthatjuk, hogy kedvenc, hiszen ezt termeljük messze a legnagyobb mennyiségben, de azért hozzá kell tenni, hogy a vizsgálat nem kedvencet említ, hanem a legnagyobb számban termelt gyümölcsöt. És persze azt is vegyük bele az egyenletbe, hogy a hazai termelés egyáltalán nem csak a hazai piacra dolgozik, ettől függetlenül a kialakult sorrend értelmezhető a "kedvenc" kifejezés mentén is.

Természetesen az alma az, melyet még a roppant népszerű mediterrán gyümölcsök sem tudnak megelőzni, valószínűleg pontosan azért, mert az alma termesztése problémamentesen végezhető hazánkban, akár kiskerti, akár nagyüzemi körülmények között. Az alma nem mellesleg rendkívül fajtagazdag gyümölcs, így mindenki megtalálhatja az almák között a kedvencét, akár a roppanós, a kásás húsú, a túláradóan édes, vagy az üdítően savanykás típusokat kedveli, sokan pedig a régi, hagyományos magyar fajtákat keresik.

Alma, de mégis mennyi? A számok nyelvére lefordítva Magyarországon 2016-ban (ezt az évet vizsgálta a felmérés)  megtermelt összes gyümölcs 66%-a, tehát szinte pontosan a kétharmada az alma volt, természetesen ebben az összes almafajta benne van. A legtöbb magyar alma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében termett, az országos éves almatermés 61%-a innen származik. Ez egyben azt is jelenti, hogy az alma számára az itt uralkodó talaj-, és klímaviszonyok a legmegfelelőbbek, ha tehát Ön errefelé lakik, elég nagy biztonsággal telepíthet almát a kertjébe. A százalékok mellett kézzelfoghatóbbak a tonnára mért adatok, ez a győztes alma esetében 2016-ban 498 ezer tonnát tett ki! 

Az alma mellett természetesen sok más gyümölcsnek is helye van a kedvencek között, az ezüstérmes versenyző a meggy, de meglepő módon az almánál sokkal szerényebb adattal, 10%-os részesedéssel, vagyis évi 75 ezer tonnával (még mindig 2016-ban járunk). A bronzérmes pedig a szilva a maga 6%-ával (45 ezer tonna). A negyedik helyezettet is illendő megemlíteni, főleg, hogy csak egyetlen százalékkal maradt le a dobogóról, az őszibarack ugyanis 5%-os arányt ér el 2016-ban, ez kis híján 38 ezer tonna termést tesz ki. 

Az alma uralma egyébként évtizedekre visszatekintve töretlen, a többi helyen azonban volt változás, a melyeknek legnagyobb vesztese a szilva,  ami a '60-as években megközelítette az alma (akkoriban is magas) arányát, ez mára jelentősen csökkent. A kajszi is sokat esett vissza a termesztést tekintve, míg a meggynek sikerült több pozíciót javítania. Az alma legjobb éve az 1982-es volt, akkor az éves almatermelés egészen hihetetlen nagyságú, 1 millió 252 ezer tonna volt. 

A helyezések és tonnák után kerüljenek elő az anyagiak is, a fogyasztókat ez érdekli talán leginkább. A vizsgálat adathalmaza tartalmazza az évekre lebontott felvásárlási árak mellett a kiskereskedelmi fogyasztói árakat is, melyekből többféle konklúzió is származik. Az alma esetében például a 2014-es 17 forint/kg felvásárlási ár mellett 226 forintos piaci átlagár került rögzítésre, 2015-ben ugyanez a két adat már 40 forint és 244 forint, 2016-ban pedig 27 és 237 forint. Mielőtt elmerülnénk az adattengerben, mindez jócskán leegyszerűsítve annyit jelent, hogy az almatermesztés elég kiszámíthatatlan ágazat, ugyanis egyik évről a másikra két és félszeresére is nőhet a felvásárlási ár, vagyis az az összeg, amit a termelő a gyümölcséért kaphat. Aztán ugyanez fordítva is lejátszódhat, közel a felére eshet vissza a felvásárlási ár a jövő évben. 

Érdekes módon a piaci ár, vagyis az az összeg, amit végül a boltban kifizetünk kedvenc almánkért, közel sem mutat ekkora szórást, összesen alig húsz forint a három évnyi teljes ármozgás. Ebből arra lehet következtetni, hogy az almatermesztéssel kapcsolatos kockázatokat jóval nagyobb mértékben viselik a termesztők, vélhetően az almát egyszerűen nem lehet egy bizonyos árnál drágábban adni, mert az már a kereslet visszaesését eredményezné.

Hadd tegyek hozzá még egy hangsúlyozottan demagóg és torz számítást is, ami ennek ellenére bizonyos tanulságokat hordozhat. Ha az alma felvásárlási ára 27 ft/kg, a piaci ára viszont 240 ft, akkor 1 kg saját almán 213 forintot spórolhatunk(sőt, kicsit többet, hiszen a felvásárlási ár nem egyenlő az önköltségi árral), ha pedig egy adott almafa átlagos hozama 20 kg, akkor végeredményben megspórolhatunk 5000 forintot, miközben a kertészkedés alatt még ráadásul jól is szórakozunk! Nagyon gyorsan hozzáteszem, hogy a számolás persze torzító, hiszen más költségek jelentkeznek egy fára levetítve, mikor egy termesztő több ezer fát gondoz több hektárnyi területen, és mások, mikor egy hobbikertész 3-4-5 fát nevel a kertjében. Arra azonban tényleg jó ez a számítás, hogy lássuk, a házi almatermesztésen bizonyos összeget biztosan lehet spórolni, és azt se feledjük, hogy a saját fáról leszakított termés háttere ismert, ha úgy akarjuk, vegyszermentes, és mindenképpen nagyobb büszkeségre, örömre ad okot, mint az egyszerű bolti vagy piaci vásárlás!  

A KSH adatai között további érdekes összefüggésekre is bukkanhatunk! Bár jól ismert összefüggés, hogy a termelt mennyiség növekedésével az ár csökken, itt pontosan meg is figyelhető ez az arányosság. 2014-ben például az előző évhez képest az almatermés 31%-os növekedést mutatott, a felvásárlási ár pedig éppen a felére csökkent. Ez a tudatos fogyasztó szempontjából azt jelenti, hogy érdemes figyelmi az adott év terméshozamaira vonatkozó híreket, és arra a gyümölcsre fókuszálni, amelynek a termésátlaga kiugróan jó, mert ennek a gyümölcsnek várhatóan csökken az ára. Így például ha adott évben a cseresznyéről hírlik, hogy remek szezont zárt a betakarítás során, jó ötlet kifejezetten keresni a piacokon a cseresznyét, hiszen várhatóan a tavalyinál kedvezőbb áron juthat hozzá! Természetesen a felére csökkenő felvásárlási ár sosem fog felére csökkenő piaci árat generálni, hiszen a gyümölcs árában benne van a kis- és nagykereskedői haszon, a szállítás, és egyéb költségek. 

Lehetséges-e valamilyen végső tanulságot levonni a felmérés gigantikus adathalmazából? Talán igen, mégpedig azt: érdemes mindig figyelni a folyó év gyümölcs trendjeit és híreit, érdemes tudatosan megválogatni a megvásárolt gyümölcsök körét, jó dolog támogatni a hazai mezőgazdaságot a hazai gyümölcs vásárlásával, valamint minden szempontból melegen ajánlott kipróbálni az otthoni gyümölcstermesztést. Utóbbival kapcsolatban a feljebb említett legnépszerűbb gyümölcsök lehetnek a legjobb kiindulási alapok, hiszen minél elterjedtebb egy-egy gyümölcs hazánkban termesztési szempontból, annál biztosabb, hogy házi körülmények között is siker érhető el vele!