Az év utolsó napjai mindig visszatekintésre, számvetésre sarkallják az embert, és ez nincs másképp egy blog esetében sem, így én is átnéztem a 2016-os év katalógusát, újraolvastam jópár tavalyi bejegyzésemet, és egyrészt a magam örömére, másrészt rendszeres és alkalmi olvasóim kedvére összeválogattam a 2016 legjobb, legizgalmasabb, vagy akármilyen szempontból leg-posztjait. Tartsanak velem egy kis múltidézésre, szemezgessenek, olvasgassanak a tavalyi poszt-termésemből!
Februárban jelent meg az alábbi írásom, melyben az akkor rendkívül aktuális CSOK-téma kapcsán próbáltam praktikus tanácsokat adni az építkezésbe belevágóknak, mégpedig abból a megfontolásból, hogy az építkezés alatt a legtöbben magának az épületnek a felhúzását értik, holott a kert kitalálása, megtervezése, megépítése legalább olyan fontos, mint a ház elkészülte. Ha Ön is építkezés előtt áll, CSOK-kal, vagy anélkül, most is hasznosnak találhatja ezt a posztot!
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
A tavasz egyik kedvenc témája szinte minden évben a balkonkertészkedés, hiszen sajnos rengetegen kert híján ezeken a kis területen kényszerülnek dísz-, vagy haszonnövényeket nevelni. A kezdő balkonkertészkedők minden ötletnek, tippnek örülnek, ezt mutatja ennek a bejegyzésnek az átlagon felüli olvasottsága is!
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
2016-ban gyakran váltak közéleti témák központi elemévé a fák, hiszen több nagy visszhangot kiváltó fakivágási akció is történt, főleg a fővárosban. Ebben az áprilisi írásomban azonban nem ezekkel a fakivágásokkal foglalkoztam, hanem azzal az érdekes jelenséggel, hogy míg a lakosság döntő többsége teljes mellszélességgel kiáll a fák védelme mellett, addig egyszerű helyi lakosként ugyanezek az emberek sokszor szívfájdalom nélkül vágatják ki az ablakukat takaró, a parkolásukat akadályozó, a járdájukat összeszemetelő fákat. Érdekes ellentmondás, érdemes elmélkedni rajta egy keveset!
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Olvasóim szerették a következő bejegyzést is, ami nem csoda, hiszen az ilyen ártatlan, kedves, ugyanakkor praktikus témafelvetések a legtöbb hobbikertészt nem hagyják hidegen. A kert kialakításakor sokféle szempontot tartunk szem előtt, azonban az illat jellemzően háttérbe szorul, pedig a teljes élményhez az illatok terén is biztos kézzel megtervezett növényösszeállítás szükséges! Ha tavasszal illatos kertet szeretne, már most lapozza fel az alábbi posztot!
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
A kertben nem csak növények laknak, hanem bizony állatok is, és nem csupán a mi házikedvenceink, hanem nem ritkán önkényes területfoglaló vadak is. Nagy sikert aratott idén a nyestekről szóló bejegyzés, bár ki tudja, hogy a nyest cuki pofija, vagy a nyestek okozta károk vitték rá Önöket inkább a kattintásra?
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
A tavalyi év kommentgyőztes bejegyzése a sajtó által csak fagyállós gazdának keresztelt V. Pál ügyével foglalkozó poszt lett. A tragikus, ugyanakkor a vidéki állapotokat sok szempontból pontosan jellemző, leíró eset hatalmas közfelháborodást váltott ki, az idei írás alapja pedig az a fejlemény volt, hogy a borát megmérgező gazda ítélete jelentősen enyhült. Ha lemaradt erről a hírről, most bepótolhatja!
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Az utolsó kiemelt bejegyzés sem vidám, ugyanakkor egy szomorú témát egy új megközelítésből kívánt feldolgozni. A temetői növényültetés új, talán kissé szokatlan, de mindenképp méltó és kegyeletteljes lehetőségeit próbáltam meg bemutatni ebben az írásomban, remélem kicsit meg tudtam vele törni a sírokkal kapcsolatos megkövült nézeteket.
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Nem maradt más hátra, mint hogy boldog új évet kívánjak alkalmi és rendszeres olvasóimnak, 2017-re is számtalan kerti élményt, sikeres ültetést, és örömteli kerti pillanatot kívánok Önöknek, és persze boldoggá tenne, ha 2017-ben is rendszeresen visszatérnének blogomra!
Kertbaráti üdvözlettel:
Megyeri Szabolcs,
kertész
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.