Megyeri Szabolcs kertész blogja

Sírokról kicsit másképpen

komment

Szinte már hagyomány, hogy minden évben a Halottak Napja előtt nem sokkal közzéteszek egy bejegyzést a temetői növényültetésről, sírgondozásról, hiszen ez a feladat most aktuális, nagyon sokan pedig csupán ebben az időszakban tudnak/akarnak foglalkozni a síremlékkel. Ebben az évben nem konkrét temetői feladatokról lesz, hanem inkább olyan ötleteket próbálok adni, melyek talán szokatlanok, vagy legalábbis nem tradicionálisak, ugyanakkor bátran használhatóak a sírrendezés során.

landscape-tulip-2004.jpg

A sírgondozás és temetői növényültetés gyakorlati oldaláról EBBEN és EBBEN a korábbi bejegyzésemben írtam, olvassa el ezeket is!

A magyar és általában az európai viszonyulás a halálhoz meglehetősen komor és merev, ennek megfelelően temetőink is egységes, szomorú, gyakran lehangoló képet mutatnak. Természetesen az elmúlásban semmi vidám nincsen, ugyanakkor eltávozott szeretteink emlékhelyének nem kell feltétlenül búskomornak lennie, ezért egyáltalán nem szentségtörés, ha színkavalkádban pompázó virágok, vagy a szokásostól eltérő növények kerülnek a sírra. Ehhez mutatok pár ötletet most!

A színes virágokkal beültetett sírok jellemzően kétdimenziósak, vagyis a növények egy síkban, alacsony magasságban helyezkednek el. Ezen akár változtatni is lehet, például egy rhododendron bokorral, mely éppen annyira harsány, amennyire az illem azt még engedi, törzsesre nevelve alacsony, dús virágzatú fácskára hasonlít, és kényelmesen elfér a hantokon. Nézze is meg az alábbi rövid videón, miről is van szó:

A megszokott temetői virágok helyett is lehet mást alkalmazni. Az erica, árvácska, szegfű, krizantém szépek, de nyugodtan helyettesíthetőek mással is. Jó ötlet lehet például vegyes virágmag keveréket kiszórni, így a sír buja, természetes hatású lesz, ráadásul ezen virágoknak a gondozási igénye is alacsony. Szintén alkalmazhatóak sírokon futónövények, vagy élénk színű terülő cserjék, melyek képesek teljesen befedni a sírt, ez elsősorban azoknak jó, akik ritkábban tudnak növényeket gondozni a temetőben, mégis egységes, díszes látványt szeretnének (persze alakító metszésre ilyen esetben is szükség lehet). Bátran lehet válogatni a nagy tűrőképességű sziklakerti évelők (őszirózsák, madárhúr, délvirág, harangvirág) vagy a talajtakaró évelők (pajzsika, gólyaorr, napvirág, sásliliom) közül is, melyek szintén nem szokványos temetői növények, ugyanakkor színes, elegáns megjelenést kölcsönözhetnek a sírnak, oldhatják a gyakran monolitszerű kőelemek nyomasztó hangulatát. Egész ősszel telepíthetőek tavaszi hagymások is, melyek az ültetést követő hónapokban ugyan nem díszítenek (de a sír képe már ekkor is rendezett lesz az ültetési műveletek miatt) tavasszal azonban külön munka nélkül virágba borulhat velük a sír. A hagymások közül az alacsonyabb krókusz, a sok színváltozatban kapható jácint, vagy a nárcisz és a liliom lehetnek jó választások. 

A halál témakörén belül is külön tabutémát képez a gyermekhalál, így a gyermeksírok kialakításának sincs se elfogadott iránya, se kialakult hagyománya, azon kívül, hogy az ilyen hantok általában még mélyebb szomorúságot sugároznak. A megemlékezés helyszíne azonban lehet akár kedvesen játékos, az eltávozott gyermeki személyiségét felidéző, édesbús emlékeket árasztó, gyermekien kaotikus, szertelen. Az alábbi videóban is egy ilyen sírt láthatnak, érdemes megfigyelni, hogy a szabálytalanság, a koncepcióktól való eltávolodás, vagy éppen a gyermekjátékok megjelenése a síron milyen szépen és mégis méltóságteljesen oldja a szomorúságot, fájdalmas atmoszférát.

Ebben a rövid videóban pedig egy igazán szép németországi temetőt láthatnak, érdekes megfigyelni, hogy a betonelemek mennyire háttérbe szorultak a növényi beültetések javára, illetve szembetűnő az is, hogy milyen bátran használják az eltérő színű virágos növényeket a sírok gondozói. Amíg a látvány ízléses és nem túl hivalkodó vagy bazári jellegű, addig a színpompás sírok ideája kifejezetten jó!

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr6911836445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Őszülő Juhász 2016.10.26. 20:17:45

Nagyjából két évtizeddel ezelőtt a lipcsei Népek csatája emlékmű tetejéről szúrtunk ki kamaszként egy hatalmas parkot az unokatestvéremmel. Mivel úgyis város-felfedezés volt az aznapra tervezett program, betájoltuk magunkat, és elsétáltunk oda, ahol sejtettük. Akkor derült ki, hogy ez egy temető. Fentről csak a fák, és itt-ott nyílt terek látszottak, meg valami helyes régi épület kerengővel, illetve belső udvarral (kastélynak vagy kolostornak tűnt) - ez volt a ravatalozó és a hozzá tartozó helyiségek. Lehet, hogy korábban más volt a funkciója, de kétségtelenül fenséges volt a megjelenése. Kicsit bóklásztunk ebben a "parkban", és gyönyörködtünk a rhododentronokban, merthogy épp május volt, és tele volt velük minden. Kövek, pillérek szinte egyáltalán nem voltak, inkább kis táblák. És nem földhalmokat formáltak a sírok, hanem a talaj síkjában szinte csak a beültetések és a táblácskák, apró keresztek jelölték a nyughelyeket.
Tulajdonképpen tehát nem tévedtünk nagyot, mert valóban inkább parknak nézett ki közelről is, mintsem temetőnek. Nem volt komor, inkább természetes, kellemes, elmélkedésre hívogató hely.
Tényleg jó lenne, ha nálunk is hasonló irányba mozdulna el ez a dolog. Persze azzal együtt, hogy mindenki gondolja végig, egy évben hányszor tud kijutni a temetőbe (milyen messze él pl.), mennyit tud foglalkozni a sírokkal - és eszerint válassza meg a beültetést. Köszönet az ötletekért!

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása