Megyeri Szabolcs kertész blogja

Egy gerezd egészség

1 komment

A tavaszra a naptár szerint már csak pár napot kell várni, ám a türelmetlenebb kertbarátok már elkezdhették a munkálatokat, például a szerszámok átnézésével, vagy a palántázással, amiről már én is értekeztem több esetben, és a sort folytatni is fogom. Most azonban nem egy palántáról lesz szó, hanem az egyik első kerti vetésről, melynek alanya a fokhagyma. A fokhagyma legendás jó tulajdonságairől, egészségmegőrző/gyógyító szerepéről, és fantasztikus ízéről, aromájáról felesleges lenne áradozni, ezeket szerintem mindenki ismeri. Így inkább a szaporításról, a saját fokhagymaveteményről szólnék, lépésről-lépésre bemutatva az ültetés folyamatát, egészen a betakarításig. 

Garlic Allium sativum.jpg

A fokhagyma (Allium sativum, vidékiesen foghagyma) termesztésébe tavasszal és ősszel is bele lehet fogni, de mivel most tavasz van, vagy legalábbis mindjárt az lesz, a kora márciusi vetés kerül terítékre. Első a szaporítóanyag kérdése, vagyis hogy mit dugjunk a földbe, és honnan szerezzük be azt. Az egyik opció, hogy elmegyünk egy gazdaboltba, vagy egy piacra, és dughagymát vásárolunk, melyet kifejezetten ültetési célból árulnak, a siker így a legbiztosabb.  A másik megoldás, hogy közönséges, most vásárolt, vagy a kamrában elfekvő (lehetőleg minőségi, hazai) hagymákat használunk. Utóbbiak közül csak az ép és egészséges, nem kiszáradt, megpuhult darabok jók, ne essünk abba a hibába, hogy a konyhába már nem megfelelő gerezdeket szánjuk ültetésre, mert ilyenkor a növény a betegségek ellen kevésbé ellenálló, a termés pedig szegényes lesz. Hogy tudjuk, mivel számolhatunk, egy bő kiló fokhagymából nagyjából 150 ültetésre alkalmas gerezdet tudunk kinyerni, miután a satnyábbakat, és a középső gerezdeket a kiszemezgettük. Minden elültetett gerezdből egy új fej növekedik, így ekkora mennyiség szaporításával egy család egész éves fogyasztását fedezhetjük. A gerezdeket bontsuk le a fejről, és a héjukat hagyjuk rajtuk, ezzel az előkészületek egyik felével készen is vagyunk. Az ültetés március első napjaiban kezdődhet. 

fokhagyma_1.jpg

Ültethető, ép gerezdek

fokhagyma 8.jpg

Fejlődésben...

fokhagyma4.jpg

Ez már felszedhető, fel is szedték!

A talajt tekintve a legjobb a humuszos, agyagos közeg, de a fokhagyma nem kényeskedő növény, amelyik kertben az egyéb zöldségfélék megélnek, ott a fokhagymával is jó eredményt érhetünk el. Frissen elvégzett trágyázásra nincs szükség, ezt a növény kifejezetten nem szereti, az viszont jót fog tenni neki, ha olyan helyre ültetjük, ahol az előző évben volt tápanyag kihelyezés. A művelet előtt egy szokásos mély, átforgató ásással kombinált gyommentesítést is ejtsünk meg. Az előkészített felületen egy langyos márciusi napon elkezdhetjük az ültetést, a sortávolság egy arasznyi legyen, a tőtávolság ennek a fele. A dugványozás helyszíne nyugodtan lehet félárnyékos terület, akár gyümölcsfák lombja alá is elhelyezhetjük a gerezdeket. A tavaszi ültetés után az első hajtások kibújása, és a késő júliusi érés között rendszerint 4-5 gazoló, porhanyító kapálásra lesz szükség, ezek ideje akkor jön el, mikor a gazok is megjelennek, és biztosan meg is fognak. A márciusi fokhagyma jobban tűri a szárazságot, mint őszi társai, ezért öntözni kifejezetten ritkán kell. Kártevők nemigen támadják, betegségei pedig alig akadnak, főképpen, ha a vetőanyag jó minőségű volt, így növényvédelmi feladatokkal nem kell számolnunk. A beérés ideje július vége, augusztus eleje, amit a növény sárguló, száradó szárai megbízhatóan jeleznek majd. Ilyentájt a fokhagyma már magas szárba szökik, arra csábítva a gazdát, hogy egy jól irányzott mozdulattal kihúzza az egészet a földből, de mégse így járjunk el. Eredményesebbek leszünk, ha ásóval, óvatosan kiforgatjuk a földből a fokhagymát a gumók megsértése nélkül. Praktikus tipp, hogy a szárat ne vágjuk le azon nyomban, jót tesz az eltarthatóságnak, ha a hagyma magától záródik be. A tapasztaltabbak felszedés után egy-két napig a szabad ég alatt szétterítve utóérlelik a hagymákat, ezután jól szellőző, meleg, sötét helyre teszik azokat. Tárolás közben - ahogy azt sok helyen látni - akár díszként is funkcionálhat a fokhagyma, ha koszorúba, füzérve fonba lógatjuk fel a lakásban, vagy a veranda sarkában.

fokhagymakoszoru.jpg

Mielőtt a fazékba kerül, dísz is lehet belőle

A fokhagyma balkonon is termeszthető, már csak azért is, mert viszonylag kisméretű veteményből is használható mennyiségű termés nyerhető ki. Erkélyeken mélyebb ültetőládára lesz szükség, és a szabadföldi ültetésnél kicsit több öntözésre, ráadásul ezen a helyen még a gazoktól sem kell tartani. Még egy tipp: a fokhagyma ültetése akár családi programmá is alakítható, mivel a gerezdeket a kis magokkal ellentétben gyerekek is meg tudják fogni, és el tudják ültetni. Így egy kora tavaszi hétvégi délutánon érdekes és hasznos programot szervezhetünk a kicsiknek, később pedig ők is segíthetnek a fokhagyma gondozásában, ami a fentieknek megfelelően igen kevés elfoglaltsággal jár.

Képek: inneninneninneninnen, és innen.

A vidéki idill - illúzió, vagy alternatíva?

11 komment

A vidéken élő és ott kertészkedő, háztáji gazdálkodó kertbarát olvasóimtól most elnézést kérek, mert ez a bejegyzés elsősorban azoknak szól, akik "pestiek", de legalábbis eddig nagyvárosban éltek, ott nevelkedtek, szocializálódtak. A vidéki olvasók ugyanis majd leginkább kinevetnek, hogy miért szükséges ilyen egyértelmű dolgokról egyáltalán írni. A 2000-es évek környékén amikor, talán sokan emlékeznek rá, egy fővárosi panellakás áráért egy agglomerációban lévő csinos kis házikót lehetett kapni némi birtokkal, sokakban merült fel az ötlet, hogy a zavaros urbánus létet tiszta levegős, füves, virágos, veteményeskertes lakhatásra cseréljék. Ahogy látom, most újra reménysugárként csillan fel sokak szemében az idillinek vélt vidéki gazdálkodás, a város zajától távol lévő nyugodt élet lehetősége, főleg, hogy manapság egy falusi kertesház még olcsóbban, akár pár millió forintért megvásárolható.

img_1406.jpg

Számtalan levelet és egyéb megkeresést kapok az elmúlt időszakban, melyekben nagyvárosi értelmiségiek, fiatal vagy középkorú házaspárok arról írnak, hogy terveik szerint felszámolják eddigi életterüket, és némi anyagi haszonnal, vagy csak a hiteltől való szabadulás könnyebségével felvértezve majd vidékre költöznek, és ott "önellátásra", vagyis növénytermesztésre, állattartásra, tehát magukat a kiépített kereskedelmi rendszeren kívülre pozicionálva rendezkednek be. Olyan emberekről van szó jellemzően, akik eddig javarészt irodai munkát végeztek, hivatalnokok, "multi rabszolgák" voltak, bérért, fizetésért dolgoztak, majd munka után hazatértek lakásaikba, ahol a természetet legfeljebb az erkélyen locsolgatott muskátli képviselte. Talán amikor évente egy-két hetet vidéken töltöttek nyaranta, megbabonázta őket a szénaboglya friss szaga, a gyümölcsök édes íze, a napsütés zavartalansága, a levegő tisztasága, amiknek szinte tapintható illata van egy nyári kertben. Ezen élményekkel felszerelkezve, és mondjuk egy kilátástalan helyzettel (devizahitel, bedőlt vállalkozás, állás elvesztése, ésatöbbi) megterhelve aztán elkezdenek kombinálni, és mint annyian mások, ők is eldöntenek valamit, amihez aztán elkezdik megkeresni az érveket. De vajon sikerülhet - e ez? Sikerülhet-e valakinek is, hogy tapasztalat és "józan paraszti" gondolkodás nélkül városi emberből, vidéki, önmagát és családját ellátó kertész, gazdálkodó legyen? 

EnglishCountryGardenInTillsbury.jpg

 Fantazmagória és giccs. Sokak fejében mégis ilyesféle kép él a vidéki életről

Amikor vidékfejlesztők egymás között anekdotáznak, gyakran elhangzik, hogy, nincsen olyan, hogy "jó" vagy "rossz", csak emberi történetek vannak. Az felvezetés után, az egzakt válasz helyett, vagy éppen válaszként következzen két zanzásított, de valós történet, melyeket közvetlenül figyelhettem meg.

1. A középkorú házaspár eladta mindenét Budapesten, és mindenféle felkészülés nélkül vásárolt egy nyáridőben impozáns kúriát Somogy megyében. Mivel művészek voltak, és hittek abban, hogy majd a természet bősége ezentúl eltartja őket, így minden délben ebéd után lefeküdtek szunyókálni, az önfenntartó lét helyett az önfenntartó kertben bízva. Gyomirtó szert és más vegyszert még lemosó permetezéshez sem használtak. Azt mondták, ők majd bio módon fogják művelni a birtokot, bármit is jelentsen ez. És mint letűnt korszakra legyintettek, mikor Móricz Zsigmond realista paraszt/vidék ábrázolását igyekeztem számukra a helyzetre igazítani. A megoldást a szerintük világhíres magyar földben, az egykori "Európa éléskamrája" mítoszban látták. Ma a hajdan értelmiségi körbe tartozó, valaha jómódú házaspár viszonyai ellehetetlenültek, és teljesen tönkrementek. A birtokot belepte a gaz, szinte semmit, vagy alig valamit képesek megtermelni maguknak. Az iszonyattá lett álomból valószínűleg már nincs visszaút a városba és a régi jólétbe.

2. Az ötven év körüli férfi hosszú ideig készült a váltásra. Úgy döntött, hogy városi életét éli tovább, és lassan egy évtized alatt felépíti vidéken a birtokát. Tudta, hogy nem fog tudni soha teljes önellátásra berendezkedni, mert ez szinte lehetetlen. Ismerte a korlátait, és a sikert kizárólag a maga erejében és a falusi élethez szükséges tudás, tapasztalat megszerzésében látta. Egy Nógrád megyei faluban vett telket, növénytermesztési szempontból messze rosszabb adottságokkal rendelkező területen, mint a fenti, Somogy megyébe költözött házaspár. Közel tíz év alatt a telepített gyümölcsöse termőre fordult, kis fóliaházában már márciusban veteményezik, és pár apró jószágot is képes már tartani. A férfi időközben nyugdíjba ment, és csak ekkor számolta fel városi lakását, és véglegesítette életét vidéken, ahol addigra már sok évet eltöltött szakaszosan. Váltása sikerének kulcsát a fokozatosságban és a kitartásban látja, valamint abban, hogy mindent amit létrehozott (fóliaház, gyümölcsös, tyúkól,komposztáló), gondos tervezés előzte meg.

potager-garden-country-living.jpg

 A prosperáló és önfenntartást biztosító kert nem vágyálom, elérhető. Azonban szükséges belátni, hogy a sikerhez hosszú, munkával, tanulással, kudarcokkal kikövezett út vezet. Az illúziókkal érdemes még a legelején leszámolni.

Ez a két példa természetesen nem szolgálhat útmutatóul, ahhoz kevés bennük az információ, a leszűrhető tanulság, és reprezentatívnak sem mondhatóak. Az azonban vitathatatlanul tendencia, hogy a hirtelen vidéki életmódra váltás elsősorban olyanok fejében fordul meg, akik valami - talán sosemvolt - paraszti romantikát, egyszerű, biztos megélhetést sejtenek a vidéki életben, és mindezt egyik napról a másikra szeretnék megvalósítani. A fontos az, hogy számoljunk le azzal a mítosszal, hogy a kilátástalan helyzet egyszerű és biztos megoldása, a dédelgetettt B-terv, a vidékre költözés és az önellátás lehet. A hobbikertészkedés és az önellátó gazdálkodás között legalább akkora szakadék van, mint a Matchbox-gyűjtemény, és az esztergomi Suzuki gyár között. Mindig mindenkit bíztatok a háztáji gazdálkodásra, a növénytermesztésre, a kertgondozásra, de lényeges, hogy tudjuk, mik a különbségek a szabadidős elfoglaltság, a saját terménnyel elérhető kis spórolás, és a főfoglakozású termelés között. Hiába élünk zűrös időket, hiába csúszik ki sok ember lába alól a talaj, vagy csak vágynak valamilyen természetközeli, ősi életformára, a valódi önellátó gazdálkodás elérésig rengeteg időt és sok munkát kell maguk mögött hagyniuk, ez pedig szaktudás, tapasztalat, és tőke nélkül szinte biztos kudarchoz vezet.

Képek: innen, innen, és innen.

Csináld magad kiskertem!

3 komment

Most randa idő van, meg egyébként is még csak a februárt tapossuk, tehát a kerti aktivitás időszaka még pár héttel odébb van, azt azonban semmi nem akadályozza, hogy terveket szőjünk, ötleteket gyűjtsünk a tavaszi szezonindulóhoz. Aki előrelátó, már belefogott a palántázásba, beszerezte a fűmagot, vagy felskiccelte a kert ültetési vázlatát, ám mindig lehet még valamit kitalálni, ami szebbé, egyénibbé teszi a szeretett birtokot. Mindenki szeret spórolni, ha meg nem szeret, akkor a szükség viszi rá, így nagy divatja van (még a gazdag nyugaton is) a csináld magad ötleteknek. A DIY-tippek rendszerint könnyen megvalósítható, házilag is kivitelezhető elképzeleséket vázolnak, amelyekkel (jelen esetben) a kert képe formálható az ízlésünk szerint, úgy, hogy az egyedi, látványos, és praktikus legyen. Ilyen ötletekből szedtem össze egy csokorra valót, érdemes közülük szemezgetni, mert ugyan bármelyik kiváltható boltban vásárolt kiegészítőkkel, tárgyakkal, de a házi barkácsolgatás egyfelől jó elfoglaltság, másfelől az eredménye a saját kezünk munkája, tehát jobban kötődünk hozzá, szebbnek látjuk, a miénknek érezzük. 

A palántázást már sokan elkezdték a lakásban, a kertben eddig hideg volt hozzá, de február végétől már a kinti, üvegházas palántatermesztés is aktuális lesz. Üvegháza viszont keveseknek van, ellenben egy ilyen olcsó magoncnevelde bárhol felépíthető, ha van bontásból, felújításból származó, vagy csak a kamrában elfekvő pár régi ablakkeret üveggel, vagy tokkal együtt lévő nyílászáró. Csak le kell fektetni a földre, és azonnal kész a meleg keltető.

d5c077e9b77825d2212a48c461709efc.jpg

5ba3f55c4c2b5dd0606c25d2274af516.jpg

Nagyobb üvegház, vagy inkább fóliasátor is készíthető egyszerűen, szakik bevonása nélkül, ha van visszamaradt (vagy a Tüzépről beszerzett) tégla, és műanyag cső. A szélek kirakása után a tégla hézagján keresztül le kell szúrni a csővégeket, hogy szilárdan álljanak (esetleg gipsszel is ki lehet önteni), és már jöhet is rá a fólia. Még ajtó sem feltétlen kell a végére, elég a fóliát felhajtani, mikor bemegyünk. Az a legjobb benne, hogy ha már nem kell, akkor pár óra alatt nyom nélkül eltüntehető, és később újra felállítható.

ac4072830a46f7ebd6e2e84fda806d40.jpg

Mire jó egy öreg létra? Például kész szegélynek veteményeskerthez, fűszerkerthez. Csak le kell fektetni, kicsit a talajba taposni, és készen van a fakkokra osztott, szegéllyel ellátott mini veteményessor. A körülötte lévő füvet is egyszerűbb nyírni így, és a látvány is harmonikusabb lesz. 

6a284669fcaacf250c2d8573ab440c95 (1).jpg

Paradicsomnak, babnak, futtatható zöldségeknek, növényeknek készíthetünk egyszerű rácsos mászófalat, felesleges, a pince sarkában álló lécekből, deszkákból, de akár régi fakerítésből is. Nem baj, ha nem a legszebb a faanyag, egyrészt rusztikusabb lesz úgy, másrészt a növények úgyis hamar elfedik. A rácsot elég hátulról pár leszúrt, fent összeszegelt léccel megtámasztani, az elbontás ebben az esetben is gyermekjáték lesz.

d955868f09cc89c00dcda21bd4ae2a91.jpg

Az emelt ágyás jó ötlet, nem kell ásnunk, mélyre hajolnunk, és ha alulra geotextíliát fektetünk, akkor a gyomokat, és a kártevők egy részét is kizártuk. Emelt ágyás készülhet téglakerettel, melybe csak termőföldet öntünk, és már vethetünk is. Praktikus kezdő kertészkedőknek, akik egyelőre csak egy kisebb próbát tennének a zöldségekkel. Kicsit merészebb, de roppant látványos megoldás a szénabálás keret, aminek jótéteménye, hogy a szélére akár a növénygondozáskor, akár csak ücsörgéskor le lehet ülni.

f794a1f6efa87da761ed97035d72d527.jpg

46c450f7c4aa24d4015aaa83498a5886.jpg

Ahol kertművelés van, ott szerszámok is vannak, amiket pedig rendben, és biztonságosan kell tárolni. A legjobb a kamrán belül kiépített fali tároló, de megteszi egy raklap is, amibe szép sorban bele lehet illeszteni az eszközöket. Ha a falhoz (garázs oldalához) rögzítjük, akkor gyermekek sem tudják magukra rántani, és a munka végeztével pillanatok alatt elrendezhetjük őket.

19d2fe451a9ffb8989f0762ec09b48d6.jpg

Végül pedig két design-tipp. Sok kertben van földben maradt farönk, mert a kivágás ugyan nem nagy feladat, de a rönkök kiszedése már kemény dió, ezért sokan otthagyják azokat, mondván valamire még használható lesz. Ez így is van, például virágedénynek. Csak a törzsmaradvány közepét kell kivájni, és már lehet is ültetni bele, ha pedig körbetelepítjük virágokkal, egy idő után a tönk nem is látszódik majd, csak a színes kavalkád körülötte. 

70419d7efc3ad145506b00fae57214e6.jpg

Haonlóan egyszerű, de frappáns ötlet a virágok közé telepített kerti mécses, olyan módon, egy talpas boros, pezsgős poharat még ültetés előtt a földbe helyezünk úgy, hogy csak kehelyrésze látszódjon ki. Ebbe tehetünk mécsest, ami a virágokat megvilágítva különleges atmoszférát fog a teraszra, kertbe varázsolni!

04150624a0ae760babf343dd91dcc2c2.jpg

Képek és ötletek: innen, innen, és innen.

Fűtermesztés házilag

1 komment

Rögtön elnézést is kérek a némileg megtévesztő címért, és leszögezem, hogy itt a pázsitról lesz szó, de ez ne szegje senki kedvét, a téma fontos, főleg a következő hetekben. Mindig azt szoktam mondani, hogy a kert füvesítése pont olyan lényegi művelet, mint például egy ház alapjának a szakszerű megépítése, a kert esetében ugyanis a gyepfelület az, ami köré az egész terület szerveződik, a gyümölcsfáktól a konyhakertig. A pázsit az, amit a legtöbbet fogunk használni, erre lehet forró nyári napokon kifeküdni, itt kap helyet a kerti grill, itt lehet tollasozni, focizni, szóval a hagyományos értelemben vett kert központja a pázsit. A gyepesítés minden tavasszal aktuális, mert bár az őszi vetés a szakmailag támogatottabb, a tavaszi a tél károkozásai miatt a legtöbb esetben elkerülhetetlen. 

Singer-Grass-Performance-Guitar-Celebrity-1080x1920.jpg

Mindenki ilyen dús pázsitot szeretne otthonra...

A hideg évszak rendre otthagyja nyomait a gyepen, foltosodást, kikopást, részben, vagy egészben kipusztult, megcsúnyult zöld szőnyeget eredményezve. Ezért a tavaszi kertébresztés egyik első lépése a fű rendbetétele lehet. Erre több módszer áll rendelkezésre. A gyepszőnyeg lefektetése nem a legolcsóbb választás, ráadásul alapos előkészületeket igényel, és házilag csak akkor ajánlható az elvégzése, ha a műveletben már van gyakorlata a gazdának. Előnye, hogy szinte azonnal birtokba vehető, homogén, mondhatni hibátlan gyepet biztosít. Ritkábban, és inkább üzemi körülmények között alkalmazott metódus a hidrovetés, amit nem taglalnék most bővebben, akit a különleges eljárás érdekel, IDE kattintva olvashatja el róla egy régebbi bejegyzésemet. Szándékosan hagytam utoljára a fűmagvetést, ami a legelterjedtebb, legnépszerűbb gyepesítési módszer. A vetés kevesebb előkészületet kíván, mint a gyepszőnyegezés (nem feltétlen kell például szegélyeket kialakítani), olcsóbb is annál, és akár kezdők is megpróbálkozhatnak vele, ha nem lesz teljes a siker, utólag lehet korrigálni felülvetéssel. Ami viszont fontos a fűmag vetésnél, az a megfelelő vetőanyag kiválasztása.

 winterlawncare-019.jpg

A tél sokszor megtépázza a gyepet, amit tavasszal korrigálni kell, de kertfelújítás után, elgazosodáskor is aktuális lehet az újravetés

Igazából a megfelelő fajtaválasztás, és a jó minőség minden ültetésnél, vetésnél prioritás, de különösen érvényes ez a fű esetében, hiszen a pázsit a kert területének akár 80-90%-át is jelentheti. Sokan szeretik az olcsót még olcsóbbá tenni, és választják az akár 500 forintos kilónkénti áron megvásárolható "gazdaságos" vetőmagot, ami aztán rendszerint csalódást keltő eredményt hoz. Érdemesebb a legalacsonyabb árú mag helyett a drágább, és jobb minőségű, márkás terméket beszerezni, de még lényegesebb, hogy a kert adottságaihoz, és leendő igényeinkhez igazítsuk a fűmag fajtáját, típusát. Gyermekes kertekbe, vagy oda, ahol az átlagosnál erősebb igénybevételnek lesz kitéve a zöld szőnyeg, ajánlott strapabíró fűmagkeveréket választani, a sport jellegű keverékek az extrém használatot is bírni fogják, a díszkert jellegű birtokokra pedig a dekoratívabb pázsit való. Az árnyékoltság sem elhanyagolható tényező, a dús lombú fákkal sűrűbben beültetett kert árnyéktűrő fajtát kíván, ahogy a nyílt, napsütötte birtokokra a szárazságtűrő keverék a megfelelő. 

rye-grass-seed.jpg

A fűmagon ne spóroljunk, a megtakarítható pár ezres nem áll arányban a későbbi esetleg nem kielégítő látvánnyal  

bright-children-house-design-ideas-for-garden.jpg

Nem mindegy, hogy milyen fűmagkeveréket választunk. Erősen igénybe vett pázsit esetén például gyermekes kertekben jobbak a strapabíróbb fajták

Maga a vetés nem nagy ördöngösség, ahogy említettem kezdő kertészkedők, újdonsült kerttulajdonosok is bátran megpróbálkozhatnak vele, de semmiképp se csupán annyiból álljon a művelet, hogy süteményre szórt porcukor módjára szétterítjük a magokat, és várjuk a csodát. A magvetés akkor lesz aktuális, ha a talaj hőmérséklete tartósabban eléri a 10 Celsius fokot, így március közepe előtt általában nem alkalmas a klíma a vetéshez. A túl korai kiszórás eredménye elgazosodás lehet, ha már nagyon bizsereg a tenyerünk, akkor inkább egy pár négyzetméteres területen végezzünk próbavetést, így gyakorlatilag már elkezdhetjük a műveletet, és azt is kitapasztalhatjuk, hogy mekkora mennyiséggel kell majd dolgoznunk. Amint az időjárás engedi, elkezdhetjük az előkészületeket, praktikusan a vetés előtt bő egy héttel. Egy alapos átforgató ásás elengedhetetlen, és egyúttal a teljeskörű gyommentesítést is végezzük el, akár kézzel, akár vegyszeresen. A fellazított, aprómorzsás szerkezetű talajnak hagyjunk időt a természetes tömörödésre is, a frissen felásott területre való vetés hepehupás pázsitot eredményezhet. Amennyiben a kerti föld jó minőségű, friss földréteg szétterítésére, tápanyagpótlásra sem feltétlenül lesz szükség, ha nem ez a helyzet, akkor komposzttal, vagy műtrágyával kezeljük a talajt (a szervestrágya azért nem ajánlott, mert - főleg ha éretlen - gyomok magjai lehetnek benne). A túl kötött talajt tőzeggel vagy homokkal lazíthatjuk. 

 saját képek 079_resize.jpg

Egy száz négyzetméteres gyepfelület magköltsége minőségi vetőmaggal (1500 forintos kilónkénti áron számolva) nem éri el a tízezer forintot. Ez töredéke a gyepszőnyegezés árának.

03_instruction_growing_a_lawn.png

A vetést kézzel is elvégezhetjük, nagyobb felületen pedig egy ilyen egyszerű vetőgép segítheti a munkát

Mikor mindez készen van, jöhet a fűmag kiszórása, egy szélcsendes napon. Egy négyzetméterre átlagosan 30-50 grammal számolhatunk, így kimatekozható, hogy egy kilós kiszerelésű zsák tartalma 15-20 négyzetméterre lesz elegendő, de kalkuláljunk azzal, hogy felülvetésre is szükség lehet. Az egyenletes kiszórás után gereblyével dolgozzuk bele a talajba a magokat, és alaposan locsoljunk be, valamint a későbbiekben is, a magok kikeléséig tartsuk mindig nedvesen. Ezen idő alatt ne terheljük a veteményt, ne lépjünk rá, és a kutyát se engedjük garázdálkodni rajta. Amennyiben minden rendben ment, pár héten belül birtokba vehető, szép gyepfelelület lesz a jutalmunk.

Fű vetőmag ajánlat ITT

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

Szakszerű kerttervezés - avagy a felmérési szakvélemény

Szólj hozzá!

A tavasz kétségtelenül a kerttervezés, kertépítés legideálisabb időszaka. A tél által megtépázott kert szinte kiált a felújításért, rendbetételért, de aktuális lehet a téma akkor is, ha valaki ingatlant vásárol, és az ahhoz tartozó kertet a saját ízlésére formálná, megváltoztatná, és az is előfordulhat, hogy valakinek problémája akad kerti-, vagy növényfronton, amit önerőből, szaktudás híján nem tud megoldani. Érdekes, hogy míg a házzal, épületekkel (de akár autóval, elektronikai berendezésekkel) kapcsolatban rendszeresen szakemberhez fordulunk, addig a kerttel sokan úgy vannak, hogy permetezni, metszeni, fűmagot kiszórni, vagy fát ültetni én is tudok, nem kell ehhez senki. A lelkes magánakciók aztán nem ritkán úgy végződnek, hogy utólag korrigálni kell, rendszerint természetesen plusz kiadást eszközölve, például a kerítéshez túl közel ültetett fát kivágni, a nem megfelelően kezelt beteg növényeket szanálni, a helyi viszonyokhoz nem passzoló fajtákat lecserélni. Nem azt mondom persze, hogy egy paprikavetemény kialakításához, egy örökzöld elültetéséhez, vagy épp egy sárguló levelű fa meggyógyításához azonnal kertészeti szakemberhez kell fordulni, de viszonylag gyakran felmerülnek olyan összetettebb problémák, amikhez hasznos hozzáértő segítségét kérni.

1-small-garden-rebuilding.jpg

Indokolt lehet a szakember segítségét kérni például akkor, ha elhanyagolt, lepusztult kertet szeretnénk újjávarázsolni, de nem tudjuk, hogy hogyan, milyen növények beszerzésével, milyen kialakítással szeretnénk a felújítást elvégezni.

Ilyen segítséget jelent a felmérési szakvélemény, ami azért praktikus, mert első lépésben csak a vázolt probléma vizsgálatát, a megoldási javaslatok feltárását jelenti, tehát egy kiindulópontot, ami után a kerttulajdonos dönthet, hogy a részletesen megadott információk alapján maga fog bele a műveletekbe, vagy inkább a kivitelezést is szakemberre bízza, időt (és hosszútávon bizony pénzt is) spórolva magának. A felmérés tanulságai alapján elvégzett növénygondozás, ültetés, fajtaválasztás garantálhatja, hogy a kert könnyen fenntartható, egészséges és dekoratív növényekkel díszített legyen. Lássuk hát akkor, hogy miről is van szó pontosan. 

p10111601.jpg

Azt sem mindenki tudja, hogy milyen növényfajok találhatóak a kertjében, így a szakszerű gondozás is gyakran elmarad, aminek növénypusztulás lehet a vége. Egy szakvélemény útmutatóul szolgálhat kerti zöldjeink karbantartásához

A felmérési szakvélemény hatalmas segítséget jelenthet kerttervezéskor, a kert átalakításakor, de akkor is jól jöhet, ha valaki egy újonnan vásárolt ház kertjét szeretné szakszerűen gondozni. Természetesen a szakvélemény nem feltétlenül egy egész kertre, hanem annak csupán részleteire is vonatkozhat, így akinek például csak a sövény ültetésével, vagy fák telepítésével kapcsolatban vannak csak kérdései, szintén szakszerű választ kaphat. A házi kertek mellett a társasházak számára is értékes lehet egy ilyen alapos felmérés és tanácsadás, mely a ház belső részének, vagy utcafronti portáljának képét is megalapozhatja. Társasházakban, ahol a lakóknak általában eltérő véleményük, elképzelésük van az ültetendő fajtákról, a leendő kert képéről, egy ilyen szakvélemény kikérése feloldhatja a feszültségeket, mivel egyértelművé válik, hogy mi alkalmas, és mi nem a telepítésre.

back-garden.jpg

Kisebb hátsó kert optimális és dekoratív beültetéséhez is elkelhet a szaktanács...

IMGP0737.JPG

...ahogy a könnyen fenntartható, látványos társasházi belsőudvar megvalósítása előtt is hasznos a konzultáció

A folyamat úgy kezdődik, hogy az érdeklődő felkeresi a szakembert, (akár engem, az itt jobbra található elérhetőségeim valamelyikén) majd vázolja a problémáját, az igényeit. Ezután egyeztetnek egy időpontot és címet a személyes felméréshez, ami mindenképp szükséges, ebben a műfajban a telefonos segítség sosem elegendő. Ekkor kerül sor a szakvélemény anyagi vonzatának tisztázására is, hiszen ez egy megbízáson alapuló munka, mely ugyanúgy költségekkel, munkadíjjal jár, mint egy ház állapotának felújítás, átépítés előtti felmérése, persze az ár függ a terület nagyságától és a megrendelő igényeitől is. 

TAR SPOT.JPG

Akkor is indokolt a szakszerű segítség, ha a kert növényeit betegségek, kártevők támadták meg, vagy egyszerűen csak fel akarunk készülni a helyes növénygondozásra

A következő lépés tehát az érintett kertben történik. Egy felmérés általában egy-két órányi helyszíni bejárás alapján készül el. A bejárás során a szakember szemrevételezi a problémás növényt, növényeket, vagy ha az az igény, akkor az egész kertet, meghallgatja a tulajdonos elképzeléseit, igényeit, valamint jegyzeteket, fotókat készít. A felmérés során a helyszín fekvését, a környezetet, annak adottságait, a lehetséges fertőzési forrásokat, vagyis a felmerülő problémákat méri fel a tanácsadó, és már rögtön helyben szolgál megoldási javaslatokkal. Az alaposabb szaktanácsadás pár napon belül készül el, melyet a megrendelő elektronikus úton is megkap, akinek tehát nem kell számára ismeretlen szakkifejezéseket, növény-, és betegségneveket memorizálnia, vagy a bejárás során jegyzetelnie. Az elkészült szakvéleményben egyebek mellett a kertben előforduló betegségek, kártevők ellen bevethető, vagy épp a  talajfertőtlenítés kapcsolatos, vegyszereket érintő tanácsokat is megtalálhatóak, így a védekezés a közforgalomban levő szerekkel ezután könnyen kivitelezhető. Természetesen, ha a tulajdonos inkább a biokertészkedés híve, ilyen irányú javaslatokat is kap. A bejárás során készült fotók is bekerülnek szakvéleménybe, így a megrendelőnek a későbbiekben nem kell találgatnia, hogy melyik név melyik növényt (vagy kertrészt) jelöli, a kapott írásos anyag így áttekinthető, és laikusok számára is értelmezhető lesz. A fotókkal kiegészített egyes tanácsok, teendők ezáltal pontosan kivitelezhetők, elvégezhetőek.

A téma iránt érdeklődők egy konkrét felmérési szakvéleményt is megtekinthetnek, egy általam elvégzett korábbi tanácsadás szerkesztett változatát ITT érhetik el.

Képek: innen, innen, és innen.

Fás aktualitások

Szólj hozzá!

Két aktuális, fákkal kapcsolatos hír, érdekesség torlódott össze a napokban, melyek érdemesek arra, hogy megosszam azokat olvasóimmal, tehát ahogy az egyszeri tévébemondó fogalmazna, ne menjenek sehová, hanem olvassák el az újdonságokat!

vackor_01_czobel_szilardNyar_1024x768.jpg

A gödöllői vackor. Az év fája lehet, ha szavazatai beérik bolgár növénytársát

Az első hír a fák és az internetes szavazások rajongóinak szól, ugyanis február elejétől menetrendszerint dübörög az Európai Év Fája verseny és voksolás. A nemzetközi megmérettetésbe mi a gödöllői Szent István Egyetem botanikus kertjében trónoló vadkörtefát delegáltuk. Ez a verseny azért különbözik kissé a többi hasonlótól, mert itt nem csak a szépség dönt, hanem az is sokat nyom a latba, hogy milyen története, legendáriuma, történelmi szerepe, lokális értéke van az adott növénynek. A csehek "hős" tölgye például két ember életét mentette meg a 2010-es árvvízben, a lengyelek (szintén) tölgye pedig a lengyel himnuszt szerző Józef Wybicki életében játszott fontos szerepet. A magyar vadkörtefa szintén történelmi tanú, a legendák szerint 1849-ben alatta fogalmazta meg Kossuth Lajos a függetlenségi nyilatkozatot, de az öreg vackort a szerelmesek fájának is nevezik, mert állítólag Andrássy gróf itt  ismerte meg Sissit, akibe fülig beleszeretett. Ha mindez nem lenne elég, a matuzsálemi korú fa Magyarország legöregebb, még mindig termő vadkörtefája. Közismert, hogy mi magyarok igen jól szereplünk, vagyis igen aktívak vagyunk minden netes szavazásban, most sincs ez másképp, jelenleg a második helyen áll a gödöllői vackor, messze elszakadva a mezőny többi résztvevőjétől, közel harmincezer szavazattal. Az első a bulgáriai szil, mely nagyjából 37 ezer voksot birtokol jelen pillanataban. Így aki nemzeti büszkeségeink sorát szeretné gyarapítani, a treeoftheyear.org honlapon adhatja le szavazatát, mely magyar nyelven is elérhető, ráadásul kifejezetten ízléses és informatív weboldal. 

Névtelen.jpg

A második hely már borítékolható a vackorunknak

A második aktualitás már nem híres és nagy múltú, hanem egyszerű városi fákkal kapcsolatos, ugyanis a Főkert Zrt. tájékoztatása szerint a napokban megkezdődik a budapesti fák menetrendszerű tavaszi lemosása. A műveletről azért is fontos lehet tudósítani, mert a munkások részben éjjel fognak dolgozni, maga a lemosás pedig leginkább permetezéshez hasonlít, így a lemosásról nem tudó emberek akár valamiféle stikában elvégzett éjszakai vegyszerezést is sejthetnek a dolog mögött. Ilyenkor gyorsan megszületnek az összeesküvéselméletek, (elég csak a nemrégiben tartott chemtrail konferenciára gondolni) pedig csak nem akarják akadályozni a nappali forgalmat a munkások. A városi sorfákat, parkfákat mindenképp kezelni kell a tavasz közeledtével, mert urbánus körülmények között méginkább hajlamosak lesznek a betegségre, valamint a vandalizmus által károsított fák sebein keresztül mindenféle kórokozó, kártevő károsíthatja a növényt.

DSCN5581.JPG

A lemosást részben éjjel végzik, aggodalomre pedig nincs ok, a kezelés veszélytelen és környezetbarát

A megoldás a paraffinos lemosó permetezés, melyet február-március környékén szoktak megejteni, erről van szó most is. Ennek előnye, hogy közterületen is használható, nincs egészségügyi várakozási ideje, nem mérgező, persze azért ne álljunk oda a fa mellé egy közös fürdőzésre. Érdemes tudni, hogy a lehulló, lecsöpögő anyag az autókat sem károsítja, könnyedén lemosható, de egy kiadós eső ingyen eltünteti a szert a járművekről. A paraffinos lemosó permetezés alkalmas a fákon áttelelő szívogató kártevők, tetvek, takácsatkák, levélatkák, levél- és pajzstetvek, vagy az amerikai lepkekabóca ellen. A paraffin elzárja az oxigéntől a kártevőket, és azok egyszerűen megfulladnak, anélkül hogy vegyszerrel kezelték volna őket. A permetezésnél ezért ügyelni kell arra, hogy a kiszórt anyag teljesen bevonja a fa kérgét, ágait, szinte filmszerűen, mivel a törzsön, a kérgen élőkártevők csak így lesznek teljes mértékben elszigetelve a külvilágtól. Baktériumok és gombák ellen réztartalmú szerekkel szokták kiegészíteni (Vektafid, rézkén, bordói lé-rézgálic) a lemosó kezelést, így a közterületi fák gondozói komplex védelmet tudnak egy menetben nyújtani az utcai zöldnek.

Az Európai Év Fájára ITT lehet szavazni.

A Főkert tájékoztatója: ITT

Képek: innen, innen, és innen.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása