Megyeri Szabolcs kertész blogja

Kutyabarát kertépítés

Szólj hozzá!

A kutya és a kert úgy összetartoznak, ahogy a borsó meg a héja. Szinte minden városi, kert nélküli lakásban lakó ismerősöm, ha a majdani vágyott kertesházról van szó, az elsők között említi, hogy természtesen kutya is lesz, akinek pedig már van kertesháza, szinte minden esetben kutyát is tart (én kivétel vagyok, nálam két görög teknős rója a kertet). Az eb mindig jól jön, legyen szó ragaszkodó, vidám játszópajtásról, vagy marcona házőrzőről. A kutya és a kert viszonya ugyanakkor nem mindig harmonikus, nem minden udvar ebkompatibilis, és fordítva. Olykor felásott gyep, kerítés melletti gödrök, vizelettel jobblétre szenderített dísznövények, megtépázott konyhakert, és egyéb változatos gaztettek nyomai jelzik az eb dúlását. Mivel most épp a tavasz elején járunk, ami tudvalevőleg a kertfelújítás, kertépítés ideális időszaka, nem haszontalan áttekinteni, hogy mit tehetünk a kutyabarát kert létrehozása érdekében, némi előre gondolkodással, és okos tervezéssel, kivitelezéssel sok bosszúság megelőzhető.

 dog-friendly-gardens-ozmafan.jpg

A kutyabarát kert két fő összetevőből áll, nem meglepő módon kutyából és kertből. A kutya része alatt a nevelést, tanítást, foglalkozást, és a fegyelmezést értem. Minden eb igényli a kerítésen kívüli sétát, ami jó esetben lefárasztja annyira, hogy a kertben már nem fog garázdálkodni. Szintén hasznos az aktív foglakozások rendszeresítése, apportírozás, játékos feladatok elvégzése, ezek szellemileg is kihívást jelentenek, és megnyugtatják a túlmozgásos négylábút. Igazából az állattal kapcsolatos teendőkről egy kutyaszakértő többet tudna mondani, a lényeg, hogy az egyenletből ne hagyjuk ki a kutyát, mert magától biztosan nem fog "jó útra" térni.

 1014539.large.jpg

Sétaösvény az emelt ágyások között. Minimális tanítással így megóvható a veteményes

Ami már az én asztalomra is tartozik, az a kutyabarát kertkialakítás. Lássuk milyen építési, tervezési trükkökkel lehet a kertet ebkompatibilissé tenni.

Ösvények, útvonalak. Minden kutya szeret a kerítés mellett őrjáratozni, így a szorosan a birtokhatároló mellé ültetett növények veszélyben lesznek. Hagyjunk egy szűk ösvényt a négylábúnak itt, hogy ne okozzon kárt a zöldben, és akár a sövényt is 30-40 centiméterrel beljebb ültethetjük, hogy maradjon egy szabad sáv (ráadásul így kívülről is látszani fog, hogy van kutya a kertben). Ugyanígy a kert belső területén is figyeljük meg, hogy melyek a blöki szokásos útvonalai, ezekre ne telepítsünk zöldség-, vagy díszágyást, mert nem biztos, hogy tapintatosan ki fogja kerülni azokat. A gyakori útvonalakon a fű várhatóan ki fog kopni, az így előálló randa látványt megelőzhetjük, ha itt "műutat" alakítunk ki, zúzott kővel, kültéri járólapokkal. Megjegyzendő, hogy a gyepről biztos nem fogjuk tudni leszoktatni kutyánkat, ezért füvesítésnél érdemes a strapabíróbb, taposásálló magfajták közül választani.

 Dog Area in Garden.jpg

Ásósarok ásásmániás kutyáknak. Szoktatással megvédhető a kert többi része.

Kutyatoalett. Kardinális kérdés a kutyatoalett, a kerti eb egyik fő problémája mindig az elpottyantott csomagok okozta látvány és kár. Szakértők szerint minden eb megtanítható az egy adott helyre való piszkításra, de a nevelés mellett szükség lesz az alkalmas helyre is. A kert egy eldugottabb, takarásban, vagy nem szem előtt lévő részén alakíthatunk ki wc-t. Ide ne ültessünk semmit, az itteni talaj pedig laza szerkezetű legyen. A kutyatoalettet takarítsuk rendszeresen, az ürüléket pedig semmiképp ne tegyük a komposztba! A vizelés a másik gyakori gond, az ösztönös jelölésnek sok növény látja kárát, és a gyep is megsínyli a rendszeres ürítést. A kutya persze nem a növényt támadja, csak egy tereptárgyat lát benne, állítólag egy, a növény mellé leszúrt karó, vagy odahelyzett fatuskó eltéríti a védendő növénytől. A gyep kutyavizelettől való megóvásáról egy korábbi írásomból is tájékozódhatnak.

 dogscaping-lookout-Thomas-J.-Story-377x377.jpg

Napozásra alkalmas, és árnyékos zug is kell a négylábúaknak

Életterek. Ahogy nekünk, úgy a kutyának is szüksége lehet saját élettérre, így alakítsunk ki neki egy olyan sarkot, kertrészt, ahol kedvére töltheti az időt. Érdemes szélvédett, félárnyékos területre helyezni a kutyaházat, amit jó ötlet legalább alulról szigetelni is. Ne a "maradék", parlagi kertrészt adományozzuk az ebnek, mert a számára nem megfelelő helyen úgysem fog megmaradni, csak azért, mert mi azt szeretnénk. A nagyon eldugott helyek sem fognak beválni, a kutyák szeretik, ha belátják territóriumukat, takarásban nem maradnak meg tartósan. Érdemes megfigyelni, hogy kedvencünk, ha egyedül van, hol időzik szívesen, ezeket a tereket hagyjuk meg neki. Vegyük tudomásul, hogy barátunknak is igényei vannak, és ha egyazon helyen lenne ideális a zöldségeknek, és a kutyának, akkor utóbbi mellett döntsünk, különben a kutya önállósítja magát, és befekszik napozni a palánták közé. A kennel helyét is hasonlóan jelöljük ki, legyen napsütötte és árnyékos része, és tartozzon hozzá némi panoráma is. Sok eb szinte kényszeresen ás, túr, ha ilyen habitusú kutyánk van, jó ötlet egy dühöngőt kialakítani neki. Ez egy félreeső helyen lévő kis terület lehet, ahová vagy nem telepítünk növényt, vagy olyat ültetünk, amiért nem kár. A kutyát erre részre neveléssel, és például ide elásott, kikaparható csontokkal, jutalomfalatokkal, vagy kutyajátékokkal szoktathatjuk.

playing.jpg

A kutyák nem nézik, hogy miben tesznek kárt. A fiatal növényeket nekünk kell megóvnunk.

 dog in garden.jpg

Ha más megoldás nincs, kerítsük el a védendő növényeket. Inkább a növényt szeparáljuk el a kutyától, minthogy láncra verjük kedvencünket

Elkerítés. Amennyiben a kert kevésbé van aktív használatban, az egységes, kutyanyomoktól mentes látkép érdekében csökkenthetjük a pázsitos felületet, és talajtakaró, elterülő növekedésű cserjékkel helyettesíthetjük, ezeken nem fog mászkálni a négylábú. Többé-kevésbé kutyabiztosak a sziklakertek is, ráadásul kiváló látványelemek, ezért a megszokott virágágyások helyett ilyen építményeket is bevethetünk. A veteményest, a zsenge palántákat védhetjük alacsony kerítéssel (egy kis nevelés ilyenkor is kell majd), vagy ültethetünk emelt ágyásba. Különösen fontos az elkerítés friss vetés, palántázás esetén, a porhanyós, felásott föld csábítani fogja a kutyát. Ha lehet választani, hasznos idősebb, nagyobb növényeket ültetni kutyás kertben, a fiatal, gyenge példányok hamarabb a mancsok áldozataivá válhatnak. Sok eb a kerti tavat fürdőmedencének használja, így ha tavunk van (de ha nincs, akkor is), nem rossz ötlet egy kisebb kutyamedence kialakítása, ahol kedvére pancsolhat meleg napokon. Efféle alkalmatosságot a kerti tóhoz hasonlóan építhetünk, csak egy kisebb mélyedést kell kiásni, azt fóliával, geotextíliával alábélelni, és feltölteni. 

 YGPDogBowl.jpg

Kutyamedence, akár tóként kialakítva, akár kőből készítve. Egyszerre itató és pancsoló

Biztonság. Kerüljük a mérgező, tüskés, szúrós fajták telepítését, főleg, ha kölyökkutya áll a házhoz. A kiskutyák a gyerekekhez hasonlóan szeretnek rágcsálni, sok dísznövény pedig - melyekről nem is sejtjük - mérgező. A kertben használt vegyszereket még a kamrán belül is biztonságosan helyezzük el, lehetőleg magasabbra, polcokra, zárható szekrénybe. A rágcsálóknak szánt mérget vagy magasabbra, vagy kutya által nem hozzáférhetó csomagolásban helyezzük ki. Az éles peremű, vagy nehéz eszközöket, szerszámokat is úgy tartsuk, hogy azok ne okozhassanak bajt. 

 Pet-Peek.jpg

Bolondos ötlet a kutyakukucskuláló a kerítésen, de biztos használatban lesz

A legfontosabb, hogy kertben tartott kutya esetében tudatosan cselekedjünk, ugyanis kertünk és ebünk a legritkább esetben fognak automatikusan problémamentesen együttműködni. Vegyük figyelembe az állat igényeit, vásárlás előtt pedig tájékozódjunk a kinézett fajta jellemző viselkedéséről, habitusáról, majd ezeket az információkat vessük össze kertünk adottságaival és saját szokásainkkal. Kerüljünk a láncra kötést, vagy kennelben tartsuk kedvencünket, vagy szabadon. Utóbbi megoldás az ebnek jobb, de nekünk pluszfeladatokkal fog járni, ebbe törődjünk bele. Megfelelő, átgondolt kertkialakítással és a következetes neveléssel a nehézségek, bosszúságok minimalizálhatóak.

 Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

 

Pázsitgondozás szerves gyeptáppal

Szólj hozzá!

A tavaszi gyepápolás az egyik legfontosabb szezonindító teendő a kiekertekben, a rendezett zöld szőnyeg fogja megalapozni az egész kert látványát. Az alábbiakban ehhez olvashatnak szakszerű tanácsokat a Viano szerves gyeptápok forgalmazójának jóvoltából.

 

Mivel kertünk legnagyobb felületét többnyire a gyep teszi ki és annak állapota rányomja hangulatát kertünk összképére, így érthető, hogy tavaszi munkálatainkat a gyepkarbantartással indítjuk. Tartsuk szem előtt a műveletek sorrendjét, ugyanis nem mindegy, hogy melyiket mikor végezzük. Túl korai ápolással kárt is okozhatunk. Lássuk a szükséges teendőket.

 

yesil-arkaplanlar.jpg

 

Amint az idő már engedi, a hóolvadást és fagyokat követően, lombseprűvel távolítsuk el a gyepfelületen maradt levélmaradványokat, gallyakat. Ezzel elősegítjük a hatékonyabb száradási folyamatot, csökkentjük az esetleges bepenészedést, ez a későbbi munkálatainkat megkönnyíti. A gyepszellőztetést semmiképpen ne kezdjük el fűsarjadás előtt. Ez a talaj 8-12 C°-os hőmérsékleténél indul el. Ameddig a talaj felső rétege fagyott és a fű nedves, addig a szellőztetés szétroncsolja a fű szerkezetét. Érdemes türelemmel várni a megfelelő időszakig.

 

mood-03-112975-32-3-vle_office.jpg

 

A tápanyag utánpótlást a növekedési szakasz elején a gyepszellőztetést követően célszerű elvégezni, az első öntözés előtt. Töltsük fel a talaj tápanyagkészletét a növekedési szakaszban és ritkítsuk meg az adagolást a vége felé, mivel a táplálás zsenge hajtásokat eredményez, amit a fagy károsíthat. Mint tudjuk a talaj magas nitrogén tartalma elősegíti a zöldszár növekedést. A fűszálak dússá, bujává fejlődnek. Természetes csapadék hiányában gondoskodjunk a gyakori öntözésről, ezáltal biztosijuk a hatékony lebomlást. Mivel a szerves növénytápban a makró- (N-P-K), mezó- (Ca-Mg) és mikroelemek szerves anyagokhoz kötődnek így azok nem mosódnak ki a talajból, mint a műtrágya.

 

nature-plants-green-grass-nice-wallpaper-1024x768.jpg

 

A szerves gyeptápok használatáról. A műtrágyákkal szemben a szerves növénytápok olyan összetevőket tartalmaznak melyek lebontása során humuszok keletkeznek. Mint tudjuk a humuszok a talaj szerves alkotó elemei. Humusz nélkül nincsen élet, nem csíráznak és nem fejlődnek a növényeink. Kísérleti úton bebizonyított tény, hogy a műtrágyákkal azonos hatást lehet elérni már 50% szerves növénytáp használatával. Ugyanakkor a műtrágyák alkalmazásának mellőzése megszünteti a talajok terhelését és minőségük romlását. Javulni fog a talaj tápanyag pufferoló képessége, levegőzése, és hő-, valamint vízgazdálkodási képessége. A granulátum formának köszönhetően a szerves növénytápok kijuttatása egyszerű, történjen szóró kocsival, vagy kézzel. A kiszórást követően fontos a bőséges locsolás, mivel nedvesség hatására kezdődik el az egyenletes, lassú lebomlás. A tápanyag-feltáródás 3-4 hónapig is kitart (időjárási viszonyoktól függően). Az eredmény: egy intenzív zöld színű, megerősödött, stresszhatásoknak (fagy, szárazság, taposás, nyírás) ellenálló, sűrű gyep. Az egészséges gyepen a kórokozóknak (gombák, vírusok) nincs esélyük az elszaporodásra, így elkerülhetőek a leggyakoribb gyepbetegségek (pld. hó-penész, dollárfolt, gombakörök, barnafolt, rozsdabetegségek). Tavaszi indító tápozáshoz (március-április) magas nitrogéntartalmú szerves gyeptápot ajánlunk használni. Gyep vetéshez vagy gyepszőnyeg telepítéshez egy közepes minőségű talajon (2-3% humusztartalom) 0,1%/kg-talaj szerves tápanyagmennyiség szükséges. Ez 25-30 g/nm tápanyagot jelent. TIPP: a nyár beállta előtt ajánlott egy magasabb kálium és vastartalmú, valamint bacilus suptilissel gazdagított szerves növénytáp használata.

 

saját képek 079_resize.jpg

 

A Viano szerves tápanyagok széles választéka megtalálható ITT

A fűmagvetésről szóló korábbi bejegyzésem: ITT

Képek: innen, innen, innen, és innen.

 

 

Kora tavaszi slágerek - sóska és hónapos retek

Szólj hozzá!

Aki most kitekint az ablakon, azt láthatja, hogy bizony itt a tavasz, süt a nap, pulóveres idő van, tehát semmi nem akadályozza, hogy nekiessünk a veteményeskert benépesítésének. Március első felében persze még korlátozott a vethető termények köre, de már van, amivel időszerű foglalkozni. Ennek megfelelően jelen bejegyzésemben két korai zöldségféléről esik szó, melyeket akár már ma lehet telepíteni a kertbe, persze ha van hozzájuk vetőmagunk. Az egyik aspiráns, ahogy az egyik ismerősöm szokta mondani, a szegény ember spenótja, vagyis a sóska lesz, a másik pedig a tavaszi friss reggelik örök tartozéka, a roppanós hónapos retek. 

 105266_soska_450.jpg

Növényként szebb, mit főzelék formában

Kezdjük a sóskával, ami valóban a spenót párjaként él a köztudatban, mindkét levélzöldség elsősorban a régebbi iskolai menzákról lehet ismerős, és az egykori menzások körében a mai napig vita tárgya, hogy melyik volt az utálatosabb fogás, a spenót, vagy a sóskafőzelék. Ne ragadjunk le azonban a régi beidegződéseknél, a házilag termelt növényből, otthon elkészített sóskafőzeléknek nem sok köze lesz a futószalagon összeeszkábált rosszemlékű zöld masszához, ráadásul a sóska számos előnnyel bír. Magas a C-vitamin tartalma, van benne vas, foszfor, kalcium, és magas gyümölcssav tartalma miatt élettanilag kedvező hatású, mindemellett frissítő, élénkítő hatású. A sóska szaporítása magvetéssel történik, a kiszórás ideje épp most jött el, március első felében, mikor a talajjal már dolgozni lehet. Talajigénye átlagos, ahol egyéb zöldségek már sikerrel megteremtek, ott a sóskának sem lesz problémája, nitrogénigénye az átlagnál kicsit magasabb, valamint hálás lesz a közeg magnézium és vastartalmáért. A talajelőkészítés kimerül a szokásos átforgató ásásban és gyommentesítésben.

sorrel.jpg

Sóska ketrecben. Miért? Nyulak ellen! Ugyanakkor ilyen formában akár nagyobb balkonokon is kipróbálható a termesztése

A sóska magjai - ahogy azzal szembesülni fogunk - roppant aprócskák, ez némi pluszmunkát jelent majd, erre máris visszatérek. Vetéskor bő arasznyi távolságú sorokba szórjuk ki a magokat, ne túl mélyre, körülbelül egy ujjpercnyire (2 cm). A sóska vízigényes növény, főleg a csírázási időszakban, mely szokatlanul hosszú, jó esetben bő két hét, de az sem szokatlan, ha csak szűk egy hónap múlva jelennek meg a magoncok. Ez idő alatt tehát rendszeresen öntözzük a veteményt, nagyon vigyázva arra, hogy ne áztassuk ki a magokat, így a legjobb, ha permetező szórófejjel tesszük ezt, esetleg kannából óvatosan folyatva a vizet, de semmiképp ne veressük a kerti slaggal a veteményt. Szokás az első pár alapos beöntözés után fóliával takarni a sóskaágyat, így a nedvesség tartósan bent tartható. Ápolási munkái nem sokrétűek, a gondos vízellátás mellett - már csak a rövid tenyészidő miatt is - sok egyéb teendő nem akad majd, nitrogénpótló fejtrágyázásra lehet szükség, és a gyommentességre kell ügyelni. Ahogy sok esetben, most is a jó minőségű vetőmag a siker egyik kulcsa, a márkás alapanyagból fejlődő növény ellenállóbb, szebb, ízletesebb lesz. A tavaszi vetésű sóska már nyár elején szedhető, a levelek felszedésénél tartsuk szem előtt, hogy a fiatal, ún. szívleveleket ne sértsük meg, mert ezzel a további hozamot csökkenthetjük. A levelek eltarthatósági ideje rövid, érdemes annyit levenni, amennyit rögtön fel is használunk. Ha minden szerencsésen megy, akkor négyzetméterenként nagyjából négy kilogramm terménnyel számolhatunk.

 retek_honapos.jpg

A hónapos retek a tavasz vitaminhiányos időszak fontos zöldsége. Kevesen gondolunk bele, de érdekes, hogy a retek azon ritka zöldségek közé tartozik, melyeket csak nyersen eszünk

A hónapos retek tenyészideje szintén rövid, nevéhez híven a vetéstől számítva már 30-50 nap múlva az asztalra kerülhet, ezért a tavasz egyik legideálisabb veteménye. Vetése már februártól időszerű, mert alacsony hőmérsékleten, alig fagypont fölött is csírázásnak indul. A talajt tekintve a laza szerkezetű, homokos, tápanyagdús típus a kedvence, túl kötött közegben fejlődve a gumó erősen csípős ízűvé válhat. Vetés előtt gyommentesítés és átforgató ásás szükségesek, a vetés előtti trágyázás mellőzendő, ez kellemetlen ízt okozhat. A sortávolság arasznyi legyen, a tőtávolsággal első körben ne foglalkozzunk, azt majd később, egyeléssel alakítsuk ki. A hónapos retek vízigényes növény, gyakori öntözést kíván, ápolási teendőink pedig csupán lazító kapálásból és gyommentesítésből fognak állni. A száraz talaj a retek legfőbb ellensége, nedvesség hiányában pudvás, üreges, fogyasztásra alkalmatlan termésünk lesz csupán. Növényvédelemre a rövid tenyészidő okán ritkán van szükség, a jó minőségű vetőmag garantálhatja a problémamentes nevelést. Esetleg megjelenhet földibolha, ami ellen naponta többször megejtett vizes permetezés vethető be, valamint meztelencsigák támadhatják a veteményt, ellenük így lehet védekezni. Vegyszeres kezelést ne alkalmazzunk, mert a legtöbb kemikália egészségügyi várakozási ideje hosszabb, mint a retek tenyészideje. A felszedést szakaszosan végezzük, a nagyobb gumókkal kezdve, így a kisebbeknek még marad idejük növekedni.

p1011015.jpg

Iskolai tankert, retekkel. Különösen alkalmas erre a célra, mert rövid tenyészideje miatt még a nyári szünet előtt szüretelhető

A sóska balkonveteménynek kevésbé alkalmas a mérete miatt, de egy nagyobb, mélyebb edénybe, vödörbe ültetve egy próbát lehet vele tenni, főleg, hogy nem sokáig foglalja a helyet. Mivel a párás környezetet szereti, huzatos erkélyeken a szokásosnál több öntözést ejtsünk meg, földjét pedig mulcsoljuk, és akár félárnyékba is helyezhetjük. A hónapos retek hosszúkás ültetőládában lesz jó helyen balkonon, az ő esetében is bőven öntözzünk.

Vetőmag ajánlat: sóska, hónapos retek.

Képek: innen, innen, innen, és innen.

A vidéki idill - a gyakorlatban

22 komment
A vidéki idillről szóló múltheti írásom után igen sok reakció érkezett, részben levélben, részben kommentekben, a bejegyzés alatt. Sokan meséltek élményeikről, terveikről, volt aki a vidékre költözést, az önfenntartásra berendezkedést hiú ábrándként látta, mások lelkesen meséltek elképzeléseikről, vagy már részben megvalósított terveikről. A levelek között azonban akadt egy részletesen elmesélt, példaértékűnek mondható történet is. Az íróval több levelet váltottam, végül pedig engedélyt kértem, hogy sorait szerkesztett változatban közzétehessem, a tőlük kapott képekkel együtt, ezt olvashatják mindjárt. A kiinduló bejegyzés (melynek pótlólagos elolvasását mindenképp javaslom, mielőtt továbbhaladnak) felvetése az volt, hogy kecsegtethet-e sikerrel a városi ember vidékre költözése, önellátásra berendezkedése, életmód váltása. Az akkori konklúzióm szerint az értékelhető végeredményhez sok szerencse és tanulás, kitartás, valamint tudatos tervezés szükségesek, a lenti történet írója pedig épp így jár el. Érdemes tehát egy valós példán keresztül belelátni abba a hosszú és fáradságos folyamatba, aminek a végén földművelő, önellátó gazdálkodó válhat a mezőgazdaságba laikusként, de legalábbis kezdőként  belevágó városi emberből.
 
kezd 2b.jpg
 
"Vidék azóta van, amióta ember abbahagyta a vándorlást és letelepedett. Áram meg hány éve? Engem az érdekelne ha tízből kilencen tönkrementek, az az egy hogyan csinálta? Én is szkeptikus voltam, sőt hisztiztem, hogy ezt így nem lehet, meg hogy őrültség, meg hogy nekem mélyhűtő kell, amihez áram kell, és így tovább. Aztán a párom, aki sosem mond olyat, hogy valamit nem lehet, szép apránként megmutatta, és elmagyarázta, hogy mit, hogyan lehet megoldani. Persze fáradság, de szorgalmas emberek vagyunk, akik nem riadnak meg a munkától. 
 

2013-10-05 15.07.56.jpg

DSCN7950.JPG

2013-11-16 13.47.03.jpg

DSCN7174.JPG

DSCN7924.JPG

DSCN7297.JPG

6e.JPG

DSCN7183.JPG

DSCN7359.JPG

DSCN7875.JPG

 
Lassan, megfontoltan, a realitásokra alapozva készül a vidéki telek és gazdaság  
 
A bejegyzés nem ért véget, kattintson a tovább gombra!
 

Balkonkertészkedés kérdezz-felelek

2 komment

A balkonkertészkedés egyre nagyobb divat, amin nincs mit csodálkozni, hisz a városba szorult embernek a lakásbelsőn kívül ez az egyetlen rendelkezésre álló terep a növénygondozáshoz, tavasztól őszig pedig a legpraktikusabb is, mert ilyenkor csak a balkon tud némi szabadtér-illúziót adni, amennyiben nincs kert. Persze az erkélyeken eddig is sokan tartottak pár cserepes virágot, muskátlit, vagy ide pakolták ki a télen a szobában melegedő növényeket, de a balkonkertészkedés azért ennél többet is tud nyújtani. Aki komolyabban belemerül a témába, a lakásbelsőhöz hasonlóan harmonikus, zölddel dúsított életteret alakíthat ki a balkonon, ahová így kellemesebb lesz kiülni, nyugtató elfoglaltságot biztosíthat magának a növénygondozás képében, vagy akár a konyhában is felhasználható, saját nevelésű zöldségeket termelhet. A balkonkertészet elkezdéséhez, főleg ha a balkonkertészkedő is kezdő, nem árt pár praktikus tanácsot megfogadni. Mielőtt bármilyen konkrét lépést tennénk, például elszaladnánk a legközelebbi gazdaboltba telepakolni a kosarunkat, tartsunk egy alapos terepszemlét odakint. A fontos kérdések és válaszok a következők.

garden tranquility balcony-garden.jpg

-Mekkora területen érdemes belekezdeni az egészbe?

Túl kicsi erkély nincsen, akár egy-két négyzetméteren is van lehetőség pár virág, egy-két zöldségpalánta nevelésére, gondozására. Sokkal fontosabb, hogy mire szoktuk használni a balkont. Ha eddig parlagi terület volt, vagy limlomok tárolóhelye, akkor a kipakolás és a növények betelepítése után sem fog hiányozni az itteni tér, tehát teleültethetjük nyugodtan. Amennyiben a balkonon sokat tartózkodunk, ott kávézunk, olvasgatunk, pihenünk, akkor ne zsúfoljuk tele növényekkel, mert kiszorít minket a zöld, és hamar nyűggé válik az egész. Azt is vegyük számításba, hogy sok növény a kezdeti méretéhez képest nagyot fog nőni, így ami most még szellős elrendezésnek tűnik, egy-két hónap múlva buja dzsungel lehet. A balkonok többsége nem ideális alaprajzú, sok köztük a hosszúkás és keskeny elrendezésű. Ilyen esetben a nagy, dézsás növények nem praktikusak, nehezítik az átjárást, túlságosan kitöltik a teret. Ha terjeszkedni akarunk, akkor a korlátra erősíthető, kifele álló virágládák jöhetnek szóba, melyeknél azonban ügyelni kell a biztonságra, nehogy például egy erősebb vihar lesodorja őket, vagy a lecsorgó öntözővíz miatt vesszünk össze a lenti lakóval. Szintén teret nyerhetünk a függőleges elrendezéssel, például falra erősített kaspókkal, edénytartó polcokkal, futtatásra alkalmas pergolával. Akkor járunk el jól, ha megfontoltan, a növényfajtákat tudatosan megválogatva, a hely méretét tudomásul véve rendezzük be erkélyünket.

AnetteBalcony-610x290.jpg

-Milyen alapvető tulajdonságokkal rendelkezik a balkon, mondjuk egy kerthez képest?

Erre a kérdésre nincs általános válasz, mindig minden az adott körülményektől függ. Növényválasztás előtt fel kell mérni a balkon adottságait, és mivel ezeken nem tudunk változtatni, ezekhez kell alakítanunk szinte mindent. Lényeges, hogy mennyire huzatos vagy szélvédett, napos, vagy árnyékos a hely. A napsütéses órák számát sokan hajlamosak felülbecsülni, mert az ablakon beszűrődő fényt veszik alapul, holott az erkély korlátja, magas pereme lehet, hogy már órákkal korábban eltakarja a növények elől a napsütést. A magasabban, kevésbé védett helyeken lévő balkonok rendszerint szelesek és huzatosak, a levegő és a növény földje is kiszárad, ami elősegítheti kártevők mejelenését (például a takácsatkákét), így huzatos erkélyekre masszívabb, szárazságtűrő fajtákat válogassunk, például futó porcsint, vagy álló muskátlit. A száraz levegőjű területen úgy is segíthetünk, hogy növényeinket szorosan egymáshoz helyezzük, vagyis "tömegbe" rakjuk őket, így párásítani fogják maguk körül a levegőt. Ha túl sok tűző napsütés éri a területet, akkor pedig érdemes árnyékolni, erre a célra házilag készített, vagy bolti árnyékolót is használhatunk.

balcony-garden-23.jpg

A bejegyzés folytatódik, kattintsanak a tovább gombra!

Város-kompatibilis graffitik

2 komment

Hogy jön a kertészethez a graffiti? Nos, a szép kertek mellett aktívan foglalkozom - mind írásaimban, mind a gyakorlati munkámban - a városi zöldfelületekkel, az utcafrontokkal, és a társasházi környezetkialakítással is, ebbe a témakörbe pedig már, ha tetszik, ha nem, a graffiti is beletartozik, ugyanis a falakra, kerítésekre, parkokban található épített elemekre, utcabútorokra felskiccelt firkák, tagek, vagy nagyobb ábrák az összképhez tartoznak. Míg a tagelést az átlagember elutasítja és utálja, addig a művészi értékű, dekoratív falfirkák ellen általában keveseknek van kifogása, csupán a rajzok helye vita tárgya, ami nem csoda, ha egy frissen mázolt falról, egy felújított épületről, vagy egy jó karban lévő köztérről van szó. A graffitinek azonban vannak olyan érdekes oldalhajtásai, melyek kimondottan hasznosak, mert például éppen a városi zöldhiányra hívják fel a figyelmet, környezetbarát eszközökkel és céllal, vagy épp nem épített elemekre készülnek. Erre jó példák a negatív graffiti és a cello-graffiti.

885dd0c137b3678084b7f6062c493ee3.jpg

A cello-graffitiről egy, a műfajban járatos ismerősöm mesélt, és ahogy látom, viszonylag új irányzatról lehet szó, honi "szakirodalmat" nem is találtam a témáról. Ahogy a képeken is látszik, arról van szó, hogy két megfelelő tereptárgy - fa, oszlop - közé kifeszített celofánra készülnek a rajzok, így egyfelől nem károsodik maradandóan semmilyen fal, vagy egyéb felület, a mű csupán ideiglenes, másfelől az átlátszó anyag miatt sokkal érdekesebb hatás érhető el, ráadásul pár perces előkészülettel szinte bárhol kialakítható a festésere alkalmas "vászon". 

A cellograff környezetbarát utcai művészet, a falakat, közterületi elemeket nem károsítja, a környéket pedig nem csúfítja, mert elkészülte után hamarosan el is bontják. Jó alternatíva lehet ott, ahol a legálisan festhető falak kisszámúak.

1.jpg

Ez már a negatív graffiti

A poszt folytatódik, kattintson a tovább gombra!

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása