Minden zsúfolt nagyvárosban örök probléma a megfelelő mennyiségű zöldterület kialakítása. A természetes környezet közelsége, jelenléte nem csak esztétikai szempontból fontos, a parkok, fák, füvesített terek és a virágos utcafrontok jótékony hatással vannak lelkiállapotunkra, a város levegőjére, és szociális életünkre is. Érdekes volt végigkísérni például, hogy a pár hétre lezárt Szabadság hídon milyen élénk közösségi élet alakult ki (persze ide nem települtek zöldek, és a szemetelés is probléma volt, de a jelenség jól mutatja az igényt a belvárosi, forgalomtól elzárt pihenőhelyek iránt). A sűrűn beépített belvárosok, vagy épp a pusztulóban lévő külső részek nagy kihívást jelentenek ebben, de találékonysággal, jó ötletekkel olyan területeken is ki lehet alakítani megfelelő természetközeli közösségi tereket, amelyekről senki nem gondolta volna, hogy alkalmasak ilyen célra. Kiváló és követendő példa erre a New York Chelsea városrészében létrejött egyedülálló projekt, a High Line Park, melyben egy használaton kívüli magasvasút pályáját alakították, a flaszter fölött kanyargó parkká.
Így festett a vasútvonal egykor…
A vonalat az 1930-as évek közepétől használták, az akkor még aktívan fejlődő városrész építkezéseinek ellátására, és a síneken egészen 1980-ig robogtak vonatok. Később az enyészet lett az úr az elhagyott magasvasúton, mígnem 2009-ben hosszú lobbizást, tervezést követően, évekig tartó alkotómunka eredményeképp elkészült az épületek között zöld folyóként hömpölygő High Line Park első szakasza.
…és így néz ki ma (kattintásra galéria nyílik)
A High Line Park a mai formájában nem csak egy régi ipari monstrum ügyes újragondolása, hanem közösségépítő, kikapcsolódásra alkalmas közterület, mely megszépíti a nem éppen szemet gyönyörködtető városrészt. A park 2014 szeptembere óta teljes hosszában készen van, ekkor adták a három ütemben épült hosszanti zöldfelület utolsó elemét. A házirend meglehetősen szigorú, kutyát és biciklit például nem szabad felvinni, a gyepes felületekre nem szabad kifeküdni, ellenben az egész park kerekesszék-barát, számos egykori megállónál van a mozgássérültek számára lift, a hangulat és a kilátás pedig minden bizonnyal egyedi és remek.
Hasonló szellemben fogant projektekkel más helyen is találkozhatunk, de persze nekünk, magyaroknak az lenne a legnagyobb öröm, ha itthon is elszaporodnának az efféle kreatív ötletek és megvalósulásaik, csúf, elhanyagolt városrészekből ugyanis nálunk sincs hiány. A térrendezés, a parképítés drága dolog, a gondolkodás viszont ingyen van, így kommentekben lehet ötletelni, hogy hol lehetne Budapesten, vagy bármely vidéki városban hasonló, egyedi köztereket kialakítani!
Aki New Yorkban jár, vagy oda készül, ITT talál meg minden hivatalos információt a parkról.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.