Megyeri Szabolcs kertész blogja

Gombajó ötlet!

1 komment

Az augusztus a kerti szezonban nem igazán jelentős hónap, a veteményesben kevés a munka (bár akad ilyenkor is vetnivaló), a nagy melegben keveseknek van kedvük odakint tevékenykedni. Van azonban egy izgalmas lehetőség, mely ehető termést kínál, és a telepítés, nevelés közben nem kell a kánikulában izzadni, sőt ellenkezőleg, egy kellemesen hűvös helyen kell tevékenykedni. Ez nem más, mint a gombatermesztés! A gombák termesztése kifejezetten egyszerű, mondhatni szórakoztató feladat, még kert sem kell hozzá, csupán egy fényszegény helyszín és kötött hőmérséklet, ami nagyjából egy átlagos pincét jelent. Ha ilyesmi nincs a közelben, akkor sem ugrott a lehetőség, hiszen akár egy panelház alagsori tárolója is megfelel, ahogy egy garázs vagy nem túl világos, és nem tűző napon lévő kerti tároló is szóba jöhet (legfeljebb nem augusztusban, hanem kicsit később, az ősz elején) vagyis nem csak a klasszikus pincék alkalmasak a célra. Még egy tipp, mivel a gombák szeretik a páradús, nedves mikroklímát, a vízóra akna is megfelelő számukra!

grow-your-own-delicious-mushrooms-with-these-kits.jpg

A házi gombanevelés elsősorban és főképpen a csiperke és a laskagomba esetében jöhet szóba. Mindkettőre ugyanúgy igaz, hogy ízletesek, a konyhában sokféleképpen feldolgozhatóak, elkészíthetőek, nem mellesleg kalóriatartalmuk elenyésző, így diétás étrendekbe gond nélkül beilleszthetőek. A gombák fehérjéje szinte pontosan megegyezik az állati fehérjével, így első osztályú fehérjeforrások. Mindkét gomba gazdag ásványi anyagokban és vitaminokban, zsírtartalmuk kifejezetten alacsony, és mivel 90%-uk víz, nem jelentenek megterhelést az emésztőrendszernek. Koleszterinszegény mivoltuk miatt kifejezetten javallott a fogyasztásuk szív-, és érrendszeri betegségek megelőzéséhez, antioxidáns tartalmuk miatt pedig rákmegelőző hatásúak. Most, hogy már mindenki égető vágyat érez a gombatermesztés iránt, lássuk hogy megy ez a gyakolratban!

Kezdjük a laskagombával, ez ugyanis a kettő közül a könnyebben nevelhető. Az otthoni gombatermesztésben az a jó, hogy a zöldségeknél megszokott magvetést vagy palánta előnevelést egy huszáros vágással át lehet ugrani, hiszen a kereskedelmi forgalomban kapható gombász szettek már kész termesztőalkalmatosságok. Így az első lépés csupán annyi, hogy a gazdaboltban, kertészetben, piacon megvásároljuk a termőzsákot vagy ládát, melyben a gombáknak ideális talajkeverék (szalmával, szervestrágyával kevert föld) található, amibe gombacsírákat oltottak be. A termőzsák vagy láda beszerzése után tehát nincs is más feladat, mint megfelelő körülmények közé helyezni azt, ez tulajdonképpen a gombanevelés lényegi mozzanata. A laskagomba esetében a megfelelő környezet egy 15-20 Celsius fokos helyiség, ami nem teljesen sötét, így a fentieknek megfelelően egy kis ablakkal rendelkező garázs, kamra vagy pince éppen megteszi. A gombafonalakból 2-3 hét után indulnak fejlődésnek a gombák. Innentől az összes teendő csak az időnkénti nedvesítés lesz, de fontos, hogy a gombákat ne érje víz, csupán a termőközeget öntözzük. A tenyészidő másfél-két hónap, ennek leteltével a gombák leszakíthatóak és fogyaszthatók. 

hero-600x600.jpg

A csiperkét választóknak sem kell sokkal több kihívással szembenézniük. Ennél a gombánál is egyszerűen meg kell vásárolni a termőládát, amit az első 10-15 napon 20-25 celsiusos hőmérsékleten kell tartani, a termőtalajt pedig nedves újságpapírral kell borítani, és nem szabad hagyni kiszáradni. Ezután a papírborítást le kell venni, és 3-4 centi vastag földet kell a felszínre szórni, valamint ilyenkor már kissé alacsonyabb hőmérsékletet kell biztosítani (15-17 Celsius). Az öntözést itt is úgy kell elvégezni, hogy a gombákra közvetlenül ne jusson víz. Bő egy hónap múlva betakarítható az első terméshullám, melyet jellemzően még 2-3 szüret követhet a következő hetekben. Egy cipősdoboznyi termőládából 1-1.5 kg gombatermés várható. A betakarított gomba hűtőben, papír-, vagy vászonzacskóban pár napig tartható el, vagyis ajánlott rögtön feldolgozni, illetve tanácsos mindig csak annyit felszedni, amennyit pár napon belül biztosan el is fogyasztunk. 

images.jpg

Pár apróság, ami a házi gombatermesztés mellett szól:

- A letermett gombák után maradó föld remek komposzt alapanyag, így azt lehet hasznosítani a szüret után is.

- A gombanevelés a gyermekek számára is kiváló mulatság, a viszonylag gyorsan fejlődő gombák megfigyelése izgalmas és szórakoztató

- Az otthoni termesztés tökéletesen biztonságos, ellenben a természetben való gombagyűjtéssel

- A házi termesztéssel olcsóbban juthatunk gombához, és frissen szedhetjük le a termést

- A gombatermesztés az év bármely szakában megoldható, amennyiben egy megfelelő hőmérséklettel rendelkező helyiség rendelkezésre áll

- A forró nyári hetekben kifejezetten üdítő lehet a hűvös pincében történő gombagondozás, és így a zöldségtermesztési szezonon kívül is hozzájuthatunk saját nevelésű élelmiszerhez

Képek: innen

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr7117894731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eßemfaßom meg áll 2022.08.18. 15:44:23

Próbáltunk már sok év alatt sokfélét, volt amemelyik termett volt amelyik semmit. Egyszerűbb megvenni frissen amikor épp kell mint arra várni, hogy majd vagy terem vagy nem aztán ha terem akkor gombásgombát enni gombával.

Legjobb a zsákos meg rönkbe oltott laska volt.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása