Megyeri Szabolcs kertész blogja

Pár hónappal ezelőtt heves vitát váltott ki a margitszigeti szökőkút felújítása. A terv ellenzői azzal érveltek, hogy a szigeti látványosságot 11 éve már felújították, akkor 150 millió forintért, így most semmi szükség a teljes átépítésre. A főváros szerint azonban a renoválás időszerű volt, mert a régi kút gépészeti és szerkezeti elemei elöregedtek, valamint azt ígérték, hogy a rekonstrukció nem csupán a szökőkutat, hanem annak környékét, a parkot is érinteni fogja. A beruházás végül megvalósult, összköltsége 411 millió forint lett. A nemrégiben megtörtént ünnepélyes átadás után megint téma lett a medence, több kifogás érkezett a tervek elbírálásával, a pályáztatással kapcsolatban, a szükségesség kérdése is újra felmerült, hiszen 411 millió forint nem kis összeg. Ugyanakkor, mint azt az egyik ellenzéki párt által kezdeményezett vizsgálat kimondta, maga a bekerülési költség nem túlzott, csupán a művelet létjogosultsága kérdőjelezhető meg. Ebben a felkavarodott, politikai áthallásoktól sem mentes helyzetben végül egy dolog sikkadt el, mégpedig az, hogy - ha ma már egyszer visszavonhatatlanul elkészült - szép-e, jó-e, látványos-e az új szökőkút, és a környéke? Ezt deríthetjük ki most közösen.

A napokban ugyanis a Margitsziget környékén jártam, és ha már ott voltam, egy kis kitérővel beugrottam a nevezett építményhez, hogy lássam, végül mi sült ki belőle. Az első ránézésre is szembetűnő, hogy a szökőkút mellett valóban nagy figyelmet fordítottak az azt környező parkosított területre az átépítés során. Ez a változás lehet jó is, rossz is, nézőpont kérdése. Egyfelől rendezett, díszparkos jelleget kapott a terület, ízlésesen elrendezett ágyásokkal, több kisebb gyepes szigetben szétszórva. Ugyanakkor a régi felállásban nagyobb volt a pázsitos felület, több hely volt a pokrócokon heverésre, napozásra, akár egészen közel a kúthoz, ami jó volt, mert a kiáramló hűs vízpermet igen praktikus volt a nyári melegben. Most a peremtől csak messzebb lehet elfeküdni a füvön, közel a szép ágyásokhoz, ami a szemnek kellemes, de kissé feszélyezetté teszi a heverést. A terület pihenőpark jellege így módosult, és hangsúlyozottan díszkertté vált.

Aki még nem látta az új szökőkutat, ebben az egészen friss videóban ízelítőt kaphat:

Érdekesek a köztéri bútorok is, szigorúan egyszemélyes ülőalkalmatosságok kerültek ki (ez nyilván a hajléktalanokkal van kapcsolatban), melyek jól néznek ki, ám furcsa mód rögzítettek, mégpedig néhol egészen lehetetlen pozíciókban. Így a székeket nem tudjuk összehúzni körbe, ha teszem azt társasággal megyünk ki, ahol vannak, ott is maradnak. 

Csinos ágyások, de kisebb a birtokba vehető gyepfelület

A szépségre nem lehet panasz

Pozitívum: sok, nagyméretű szemetes. Itt épp egy összekészített, majd otthagyott szemétkupac

A Margit híd felőli oldalon egy részen a gyepet hatalmas mulcsolt ágyás váltotta fel

A szökőkút szépségének megítélése egyéni ízlés kérdése, nekem például tetszik, de biztos lesz, aki a régit szerette jobban. Tény, hogy a belső, magasabb kávák eltüntetése után szellősebb lett a tér, át lehet látni a medence fölött, ez optikailag jó tesz a parknak. A vizes produkció is bővült, érdekes formákat rajzolnak a fúvókák, és szerencsére a külső két perem közti láblógatós rész is megmaradt, így végtaghűsítésre ezután is lesz lehetőség. Beljebb menni nem lehet (ez eddig is szabálytalan volt), a pancsolás megelőzésére most kamerarendszer épült ki, ami nyilván még nem működik, ezt a közelben strázsáló két közterület felügyelő jelenléte sugallta. Ottjártamkor az új (fő)attrakciók közül kettő nem volt érzékelhető, zenét sem játszott a kút (pedig még Rolling Stones is van a repertoárban), és kora délután lévén a fényjáték sem működött.

A székeket mintha csak úgy, ötletszerűen szórták volna szét. Mozdítani nem lehet őket

A vízjáték viszont látványos

Most jönne valamiféle összegzés, a megújult szökőkút szépségéről, avagy csúfságáról, ám ezt a döntést meghagyom a kilátogatóknak. Az biztos, hogy a park roppant igényes és európai színvonalú, ám inkább díszként, mintsem pihenőtérként funkcionál. A bútorok is szemrevalóak, de a rögzítettség sokat levesz a használhatóságból. A szökőkúton látszanak a ráfordított forintok, a produkció pedig még zene és fényjáték nélkül is látványos volt. Egy dologra mindenképp jó az új kút, nyomós indoknak, hogy egy hétvégi délutánon tegyünk egy margitszigeti sétát.

Még egy videó, ezúttal körpanorámás látképpel:

A képek és a videók július tizedikén készültek.

Bár az építőipar évek óta leszállóágban van, a lakóparkok divatja nem múlik. A lakópark a nevében és a valóságban is két jó dolgot hoz össze, a lakást a zöld környezettel, már a szerencsésebb esetekben. Ha a lakóházak, épületek közé/köré valóban parkok, gyepes terület, fák kerülnek, akkor a városi létforma ideális módon találkozik a természettel, persze annyira, amennyire ez a városban lehetséges. Némely lakópark (jobban mondva annak tervezői, kivitelezői) megelégszik pár fával, egy füves sétánnyal, de van amikor megszalad a ceruza, és egészen kreatív, izgalmas zöld környezet bontakozik ki az épületek árnyékában. Néha a szokványostól eltérő, extra elképzelések beválnak, ám olykor a kiváló ötletek nem életképesek hosszútávon.

Az izgalmas forma és kialakítás még látható, de a régi pompa már nincs jelen

Így történt ez a Dunapart egyik nívós (blikkesen: luxus) lakóparkjának kertjével is, mely nagyszabású és extravagáns tervként indult, igényesen kivételezett parkká fejlődött, mára azonban a tervezettnél jóval szomorúbb képet mutat. Az egyedinek szánt, különleges látványt nyújtó park japán stílusban készült, valóban párját ritkította. A kialakított területek mindenhol érintkeznek a Dunával, így a japánkertekre erősen jellemző vízmotívumok a járófelületekkel harmonizálva szépen illeszkedtek a környezetbe. Láthatóan egykoron nagy hangsúlyt fektettek a játszórészekre, melyek mellett tankerteket /fűszer, virág/, pihenőket, pagodákat, és persze az elmaradhatatlan kutyafuttatót is meg lehet találni. Összességében az elképzelésekből egy sokoldalúan használható, multifunkciós zöld élettér született.

Ez ránézésre nem egy luxus lakópark gyepje. Pedig mégis az.

Szebb napokat látott égyások, és gazosodó járófelület

Sajnos mára az egészet felverte a gaz, és a szikla-, tankertek pusztulásnak indultak. A korábbi vizes felületek feltöltődnek lassan porral, kosszal. Az eseti fűnyíráson, és az évenkénti egyszeri metszésen kívül nem látható több törődés, de egy ekkora, és ilyen sok funkcióval, dísszel tűzdelt felülethez sajnos ez kevés. A csepegtető csövek sok helyen a felszínre kerültek, a fenyőkéreg kikopott, az ágyásokat ellepte a gaz, úgy általában alapos rendrakás szorulna a parkra. Mindez azért szomorú, mert eredetileg egy igen magasra pozícionált területről van szó, épp ilyen helyen nem várná az ember, hogy a gondosan és átgondoltan kivitelezett park ennyire leromlik, ezt inkább a kispénzű önkormányzatok által fenntartott közterületeken szoktuk meg. A lakópark luxusjellegéből fakadóan nehezen érthető, hogy mi vezetett idáig, de nyilván a lakóknak is csalódás, hogy az egykori díszes látvány helyett ma ez fogadja őket. Amennyiben kicsit álnaivan gondolkodunk, felmerülhet a kérdés, hogy a népes lakóközösség miért nem veszi saját kezébe a park gondozását, valamiféle közösségi összefogás formájában, ám a valóság az, hogy Magyarországon ennek még nem alakult ki a kultúrája. 

A dunaparti oldal is vad burjánzásnak indult, kár érte

Él egy rokonom Győrben, akinél tavaly ideiglenesen bővült a létszám a lakásban, na nem gyermekük, hanem galambuk született. Egészen pontosan egy galamb tojt az erkélyükre egy tojást, ami jól példázza, hogy a galambok mennyire összebútoroznak az emberekkel a városban. Sajnos a tavalyi tojás sorsa hamar megpecsételődött, és egy, a ház alatti bokorban ért véget a zuhanása, és a benne cseperedő kis fióka sorsa egyszerre. Akkor, amellett, hogy rokonomat kissé megfeddtem az életellenes cselekménye miatt (bár teljesen megértem, a balkonra költöző galambcsalád elég nagy zajjal és sok problémával jár), meg is ígértettem vele, hogy legközelebb legalább egy fotót készít a "gyermekáldásról". Nos, galambtojás idén is került az erkélyre, és erről most fényképet is kaptam, ezt látható alant. A városi galambokról azonban még lehet mit mondani, úgyhogy ejtsünk róluk pár szót. 

Az árván maradt galambtojás, és a hevenyészett fészeképítés maradványai

Az eredetörténetet tekintve a városi galamb pontos rendszertani besorolása nehézkes, a legvalószínűbb, hogy a régmúltban háziasított szirti galambok (Columba livia domestica) visszavadult példányairól van szó, más források szerint pedig a kék galamb (Columba oenas) leszármazottai ezek a szárnyasok. Akárhogy is, a városi galamb (hívjuk csak így) teljes mértékben alkalmazkodott az urbánus léthez, aminek fő oka, hogy természetes ellenségei (például a ragadozómadarak) ebben a környezetben nincsenek jelen. Élelmet, fészkelőhelyet viszont bőven találnak - ahogy az a fenti képen is látszik, még egy nyolcadik emeleti zsebkendőnyi erkéllyel is beérik - tulajdonképpen a város a galamboknak terített asztal és vetett ágy.

Zavaróak, az biztos

De miért is nem szeretjük a galambot? Sokan úgy tudják, hogy a galambok veszélyes fertőzések forrásai, például a papagájkór terjesztői, mely az embernél akár tüdőgyulladást is okozhat. A valóságban azonban a galamb ritkán okoz betegséget, ehhez egészen közeli kapcsolatba kell kerülni az állattal (vagy az ürülékével), és az immunrendszernek is gyengének kell lennie, hogy bekövetkezzen a baj. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének veszélyesek adott esetben az egészségünkre, de komoly fertőzésektől az esetek többségében nem kell tartanunk. A madarak ürüléke az, ami jelentős problémát okozhat, a galambkaka amellett, hogy csúf és undorító, kárt tehet az autók fényezésében, a ruhákban, az épített elemekben, vagy épp a köztéri szobrokban. A nagyobb mennyiségben felgyűlő galambürülék szálló anyagai pedig a fent említett fertőzési faktorokat növelik. Maguk a madarak is sokszor zavaróan hatnak, egyszerűen a jelenlétükkel, hangjukkal, vagy azzal, hogy a felbátorodott (etetett) állatok nagy tömegben lepik el a tereket, udvarokat, utcafrontokat, játszótereket.

Ez az, amit nem kéne csinálni

A galamb elleni harc első lépése a megelőzés, vagyis az, hogy nem szoktatjuk oda őket. Ennek a legegyszerűbb módszere a nem-etetés. A galamb is csak olyan kényelmes, mint bármelyik állat, amit etetni kezdünk. Hamar megszokja az ingyenélelmet, és rövid idő után már szinte követeli azt, ott, ahol eddig is megkapta. Főleg az idősebb, sokszor a magányos embereknek napi programjuk a galambetetés, mintegy a háziállatot pótolva. Ez amellett, hogy a környéknek sem tesz jót, nem is szabályos akció, legalábbis az ország több településén szabálysértési bírság jár az ilyesmiért. A szigor érthető, a közterületi madáráradat hamar lerontja az adott hely látképét, és a tisztítás, renoválás is (köz)pénzbe kerül. Ezért ha közvetlen környezetünkben rendszeresen madarakat etető embert látunk, udvariasan figyelmeztessük az egyébként jószándékú cselekedet befejezésére.

A műmadár inkább viccesnek, mintsem félelmetesnek tűnik, de a galamboknál beválhat

A galamb természetesen nem csak közterületen dúl, lakások erkélyeire, tetőkre, korlátokra is betelepszik. Az elűzésnek több módszere akad, de azt előre leszögezem, hogy a jó öreg vidéki légpuskás metódust nem ajánlom, mert balesetveszélyes, és alig hatásos, a légfegyver hangja nem riasztó, és madarakat gyilkolászni egyébként sem nagy ötlet. Szelíd, de hatásos eljárásból van több is. Ha a szárnyasok csak az erkély, terasz, körgangos folyosó korlátján ücsörögnek, akkor ezen helyek ragacsos masszával való bevonása is beválhat. Még jobb a tüskés beülők használata, a vékony, drótszerű, felfelé meredő fémszálak lehetetlenné teszik a madarak megtelepedését, anélkül, hogy kárt okoznának bennük. A beugrókat, lichthof ablakokat vékony hálóval is óvhatjuk. Ahol a galambok nagyarányban elszaporodtak, például ligetes lakóparkoknál, ott a közösség némi pénzt áldozva felbérelhet szakembert, aki idomított madarával (sólyommal) távozásra bírja a tolakodó szárnyasokat. Általában fél-egy tucat "kezelés" után a galambok odébbállnak, ám egyáltalán nem kizárt, hogy a veszély elmúltával visszatérnek. 

A begyűjtő szakemberek nem feltétlen olcsón, de hatásosan dolgoznak

Az előbbi ötlet olcsóbb változata a műmadarak kihelyezése. Akár házilag eszkábált, akár direkt erre a célra készített, üzletben vásárolt papír vagy műanyag hollót, sólymot vetünk be, a sikerre esély van. Sajnos a galamb nem eléggé ostoba, idővel rájön, hogy a ragadozó csak álca, és visszamerészkedik. Segít, ha időnként áthelyezzük a műsólymot, vagy úgy függesztjük ki, hogy a szél folyamatosan tudja mozgatni. Ha nem akarunk plasztikmadárral vesződni, egy próbát megér a színes forgók, fényvisszaverő elemek (cédé lemez) kirakása is, ezek azonban nem nagyon fognak beválni. Léteznek akusztikus, elektromos riasztókészülékek is, melyek hol működnek, hol nem, ha az elektromos vakondriasztók legendás hatástalanságából indulunk ki, nem fűzhetünk hozzájuk nagy reményeket. 

Ha minden kötél szakad, jöhet a legdrágább, de elég biztos módszer, a begyűjtő szakember, aki a megfelelő helyekre kihelyezett csapdákkal befogja a galambokat, és elszállítja őket. Tőlünk nyugatabbra használnak galamboknak kifejlesztett fogamzásgátlót is, melyet takarmányba kevernek és kiszórnak városszerte, Budapesten ilyenről még nem hallottam.

Képek: innen, innen, innen, és innen.

Az országhatárok igazából csak képzeletbeli vonalak, főleg, mióta az Unió tagjai vagyunk, mégis, akinek volt már alkalma nyugat felé elhagyni Magyarországot, láthatta, hogy ezek a képzeletbeli vonalak nem csupán közigazgatási egységeket, hanem adott esetben kultúrákat, alapvető hozzáállásbeli különbségeket választanak szét. Régi toposz az osztrák tisztaság és rendezettség szembeállítása a hazai viszonyokkal, és az összehasonlítás nem is teljesen fair, hiszen egy történelmileg szerencsésebb sorsú államról van szó, ahol - ha nem is kolbászból van a kerítés - a dolgok sok téren jobban működnek. Abba most bele se menjünk, hogy egy osztrák tanár vagy kőműves mennyivel többet keres arrafele, ám a pozitívumok sokkal kisebb, a mindennapi problémákhoz képest nüansznyi jelenségeken is lemérhetőek. Például az utcák rendezettségén. Az, hogy a tisztaság alapvető, nem is kérdés, ám sógoraink láthatóan a külcsínre is adnak. Az alant látható képek a közös határtól mindössze pár kilométerre készültek, a különbség azonban szembetűnő.

Pedantéria felsőfokon, mégsem steril a látvány

Félreértés ne essék, nem szeretném a nyugaton minden jobb verklit tekerni, inkább követendő, és követhető tanulsággal szeretnék szolgálni. A megörökített utcafrontok, közterületek közös jellemzője, hogy sallangmentes alapnövényekkel kerültek beültetésre, tehát nagyzolásról és egzotikumról nincsen szó, mégis egységes és szép a végeredmény. Az egyszerűséget azért is fontos hangsúlyozni, mert ilyen módon az anyagi oldal is mérsékelt, magyarán az efféle fejlesztés nem kerül sokba, inkább munka és hozzáállás kérdése. A lehangoló utcai állapotok megszüntetésének egyik első lépése az ízléses és látványos fejlesztés, ugyanis minden előítélettel szemben az emberek - éljenek bárhol - nem szeretik a rendetlen környezetet, azonban a rendezetlen környezet nem generál bennük/bennünk vágyat a tisztántartás iránt. Hogy távoli példával éljek, hasonló folyamat zajlott le a budapesti Combino villamosoknál. A régi, ócska szerelvényeket szinte senki sem tisztelte, a vandál kezek firkálásait, karcolásait közömbös tekintetek kísérték. Az új sárga hernyó megérkezését követően azonban megmozdult valami a polgárokban, a rongálások száma is jelentősen visszaesett, és a közömbösség is csökkent, ennek egyszer magam is a szemtanúja voltam, mikor egy tagelni szándékozó csoportnak tucatnyi utas esett neki - verbálisan. Amin látszik, hogy új, pénzbe került, ráadásul közös pénzbe, és még szép is, arra mindenki jobban vigyáz. Eszemefuttatásom konklúziója tehát az, hogy az utcafrontok fejlesztése, szépítése, a rendezettség kialakítása egy olyan öngerjesztő folyamat kezdete lehet, melynek során a későbbiekben már nem kell figyelmeztetni a többséget a rend betartására, az erre irányuló igény magától kialakul. Ha ez egyszer Magyarországon is elkezdődik, sőt, széles körben elterjed, akkor mi is kiírhatjuk a városaink határába, hogy: "Hier geht's uns gut."

Természetesen a magánházak kerítései előtt és mögött is rendezett a kép

Betonkerítés monstrumok helyett sövény. Ugyanúgy takar, de egyben mutatós is.

Mindenhova jut növény, ráadásul a koncepciók az esetek többségében átgondoltak

Maga a telefonfülke is csinos darab, ráadásul képes összhangban létezni a parkosított környezettel

Minden terület kihasználva

Ami a virágok mellett nem feltétlen látszik a képeken, hogy sem az ágyásokban, sem az utcákon nem jellemző az eldobált szemét látványa. Ez is hozzátartozik a rendezettséghez.

Egyszerűen harmonikus, mellesleg nem csillagászati árú fejlesztés. Persze akkor lesz ilyen tartósan, ha nem kampányszerű a beavatkozás, hanem a folyamatos ápolás sem marad el.

Ha a hídon is elfér pár virág, hát akkor lesz ott pár virág. Apró dolog, de összességében mégis sokat jelent az ilyen gondolkodásmód.

A kertek alján itt nem dzsungelszerű menekülőutat, hanem szemrevaló sétányt jelent.

A képek az elmúlt hétvégén, az ausztriai Güssingben és Fürstenfeldben készültek.

Érdekes felvetéssel szembesültem a minap, arról érdeklődtek nálam, hogy megéri-e fürdőtavat csináltatni. Nos, hogy a válaszomat, úgymond a poént előre lelőjem, szerintem nem, de természetesen azért ez egy jóval összetettebb kérdés, minthogy egy szóval elintézzem. Bár a fürdőtó kérdése komplikált, tehát igenis, van, akinek beválik, én mégsem pártolom. A miértek előtt azonban kezdjük kicsit messzebbről, mi is az a fürdőtó?

Erről van szó

A válasz egyszerű, egy olyan kerti tó, amiben fürödni is lehet, persze alkalmasint mindegyikben lehet, de amit fűrdőtónak nevezünk, az célzottan kettős funkcióval bír. A "sima" kerti tó ugyebár dísz, növényekkel, halakkal, jól mutat a kertben, a víz, mint éltető őselem természetesebbé teszi a látványt és az érzést, de ennél többet nem nyújt, hacsak nem esünk bele megszédülten, akkor fürdésre nem használjuk. A kerti medence ellenben egy művi kreálmány, általában nem simul bele a természetes közegbe, viszont kiváló fürdésre, ami forró nyarakon nagyszerű dolog, ráadásul a szomszéd is sárgulhat, ha neki nincs ilyenje. Tény, hogy pazar élmény a zsúfolt strand helyett otthon csobbanni, a gyerekek is imádják, és egy éjjeli pezsgős lubickolás is megfizethetetlen. A fürdőtó ennek a két vizes műfajnak az ötvözete, vagyis van pancsolás, és egységes kerti látvány, természetesség is. Vitathatatlan előny az is, hogy míg a medence egy erősen szezonális dolog, a fürdőtó télen is díszlik és funkcionál, így a fürdőtó egész évben szolgálja gazdáit. Ugyanakkor tény, hogy a fürdőtó szezonja viszonylag rövid, jó esetben az év bő egynegyede, de a honi klíma nyáron sem mindig teszi lehetővé az ilyen mulatságot, elég például épp most kitekinteni az ablakon.

Elegancia, praktikum, és természetesség, ezek a fürdőtó jó oldalai

Kétarcú: innen tó, onnan medence

Az is kérdés, hogy mekkora fürdőtavat szeretne, aki szeretne, a kisebb, gyors merülésre alkalmas mérettől egészen az úszásra tervezett tavakig kivitelezhető minden, hely és pénz kérdése, hogy ki mekkorát választ. A fürdőtavak egyébként három jól körvonalazható típusba sorolhatóak. A hagyományosabb kialakításúak 30-70% körüli fürdőfelület-növény aránnyal bírnak, természetes tavat imitálnak, ezek inkább tavak, mint fürdők, azzal a különbséggel, hogy lehet csobbanni bennük. A modernebb változatok felerészben használhatóak fürdésre, formájuk még inkább az igazi tó felé húz, de az épített jelleg már látható. A biomedencék, ahogy nevük is sugallja, már medenceszerűek, némi növényzettel természetessé téve, itt a növényzet aránya 20% körüli a fürdőfelülethez képest. Ez egyébként az alsó határ, 20% alatt a biofilter, vagyis a természetes szűrőrendszer nem működik, ez alatt már hagyományos, legfeljebb növényekkel dekorált medencéről van szó.

Biomedencék, jelzésértékű növénydíszlettel

A fürdőtó mindennél fogva bonyolultabb és a fenntartást tekintve is összetettebb létesítmény, mint a két egyszerűbb változat. Gyakran hangzik el előnyként, hogy a fürdőtó azért jó, mert a betelepített, biológiai szűrőként működő növények miatt nincs szükség egészségtelen klórozásra, gyakorlatilag önfenntartó bioszféraként létezik (leereszteni sem kell ezeket, azonban vízpótlásra nyáron folyamatosan szükség lehet). Ez azonban ebben a formában nem igaz, néha szükség van - akár vegyszeres - tisztításra is. Míg egy egyszerű betonozott (vagy műanyag) medence egyszerűen tisztítható (porszívózható), addig a fürdőtó - mivel élő egység - már keményebb dió. A növényeket gondozni kell, az élővilágot etetni, vagy éppen ritkítani, és kordában kell tartani a természetes folyamatokat. Mivel a fürdőtó egészen jól imitálja az élővizet, jó ha a tulajdonosok például a betelepülő szúnyogokkal is számolnak, de persze minden vizet kedvelő hívatlan állat is megjelenhet. (A szúnyogokat illetően védelem lehet a fürdőtavaknál szinte mindig alkalmazott keringetőszivattyú, ahol azonban tó van, ott szúnyog is lesz.) Ez persze jó dolog is lehet, de ha valaki nem szeret békakuruttyolásra ébredni, vagy nincs ideje halakat etetni, a tó növényeit gondozni, akkor máris egy idegesító, nem várt problémát vett a nyakába. Fontos tudni, hogy a biológiai szűrőrendszer életképességéhez legalább 25-30 négyzetméteres vízfelület kell, így kis kertekben vágyálom marad az ilyesmi. 

Teljes minimalizmus

A fürdőtavak építésével foglalkozó vállalkozások előszeretettel hangsúlyozzák, hogy a fenntartási költségek alacsonyak, a valóságban azonban egy fürdőtó jóval több energiát és pénzt követel az évek során, mint egyszerűbb társaik. Elég csak újra abba belegondolni, hogy  a tó növényekkel betelepített és önkényesen megjelenő állatokkal lesz teli, így gyakorlatilag egy, a kertben lévő kisebb kertként működik, ezért a folyamatos törődés nem maradhat el, ráadásul a tó növényeinek gondozása eltér a megszokott virágágyások, veteményesek ápolásától. Ezen ponton jön a képbe a Concorde-effektus, ami nagyjából annyit tesz, hogy görcsösen ragaszkodunk valamihez, csak azért mert már pénzt és energiát öltünk bele, de ami tulajdonképpen szükségtelen, sőt káros, utóbbi kifejezést értsük úgy, hogy problémát okoz. Tapasztalataim szerint tíz kerti tó (és ide értendő a fürdőtó is) tulajdonosból nyolc később megbánja, hogy megépíttette kerti kincsét, persze ezt kevesen vallják be. A drága és macerás (fürdő)tavat aztán érthető módon kevesen szanálják, ha már egyszer elkészült, így a többség végül egy energiavámpír pénznyelővel kénytelen együttélni, az öröm pedig tovaszáll.

A kerti vízfelülettel, (fürdő)tóval kacérkodóknak első lépésként egy ilyen, viszonylag olcsón kivitelezhetó tavacskát ajánlanék, míg eldől, hogy kell-e a nagyobb változatok valamelyike

Mindazonáltal nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy bárkit le szeretnék beszélni erről az extravagáns kerti építményról. A fürdőtó kiválóan képes illeszkedni egy jól kidolgozott koncepcióba, és ha rendelkezésre állnak a kellő anyagi  feltételek, és a fenntartás buktatóival is tisztában vagyunk, akkor a birtok dísze és büszkesége lesz. A kerti vízfelülettől pedig főleg nem szeretnék eltántorítani senkit, hiszen a víznél természetközelibb, szebb közeg nincs is, ám aki ilyenben gondolkozik, annak azt javaslom, hogy először inkább egy könnyen takarítható, kezelhető medenceformával kezdje, amit növényekkel körbevéve máris kész a kicsi, de természetes hatású tó. Innen aztán később tapasztalatokkal felvértezve lehet továbblépni, vagy rossz esetben nem túl nagy veszteséggel visszavonulni.

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

A harmonikus munkahelyi környezet roppant fontos, egy dísznövény, egy szépen dekorált fal, vagy pár tetszetős bútor alapvetően meg tudja változtatni a dolgozók hozzállását. Ha igényes miliő veszi körül az embert, a dolog is könnyebben megy, és talán nem érezzük úgy reggel, hogy kínszenvedés bemenni a munkahelyre. Az irodák belső terének kialakításában általában részt vesznek a dolgozók, igyekeznek azt a maguk képére formálni, legyen szó a fal színéről, képekről, poszterekről, a berendezési tárgyakról, vagy ha más lehetőség nincs, hát az asztalon elhelyezett apró személyes tárgyakról. A külső tereket és az épület belső udvarát azonban nehezebb összhangba hozni az ösztönös igényekkel, hiszen az irodistának, munkásnak nemigen van lehetősége a parkosításra, növényültetésre, holott a zöld környezet az, amely a legfontosabb szerepet játssza a stresszoldásban, a lazításban. Így a modern szemlélettel épült, vagy átépített irodaházak általában rendelkeznek parkosított területtel, ami természetesen más szerepet játszik, mint a városi, birtokba vehető zöldterület, azonban hasznossága nem csekélyebb. Az ablakból kitekintve, vagy az ebéd után pár percre lepihenve a virágok közé, fák alá, felér egy órányi pihenéssel is. Ezért értékelendőek az olyan munkahelyek, irodaházak, ahol az ilyenféle harmónia megvalósul. Pont egy ilyen irodaházra bukkantam a minap a Váci úton, és a látvány annyira vonzó volt, hogy nem is tudtam neki ellenállni, így beljebb mentem és készítettem pár fotót.

Az ilyen kialakításnál az sem mindegy, hogy csak amolyan műkedvelő növényültetésről van szó, vagy átgondolt koncepcióról, ugyanis a fenntarthatóság, és a növényeknek a hely adottságaival való összhangja fontos tényező, már ha hosszútávon gondolkodunk. A képeken látható belső kert ebből a szempontból is kimagaslóan teljesít, ugyanis jól láthatóan alapos tervezés előzte meg a létrejöttét. A belső udvar növényanyaga a nedvesebb, félárnyékos területek tökéletes növényeiből került összeállításra, úgymint cserjés hortenzia (Hydrangea arborescens), árnyékliliom (Hosta sp.), ez utóbbi színekkel variálva, továbbá babérmeggy (Prunus laurocerasus), orbáncfű (Hypericum calycinum), bükk (Fagus sylvatica, és F. a. atropunicea), valamint meténg (vinca minor). A naposabb részek ideális növényei is megtalálhatóak, mint a kőris, a , a gyöngycserje (Spirea sp.), a rózsa, a cseresznyefa, levendula, és persze a szépen gondozott gyep.

Az ilyen gondosan kialakított zöld környezet könnyen ébreszt jó értelemben vett irigységet, még bennem is, bár én nem irodában, kötött helyen dolgozom, ám ha így lenne, szívesen tenném ilyen helyen. 

Amennyiben az ön munkahelye is hasonlóan nyugtató és zöld részletekkel bír, ne habozzon fotót küldeni róla, közzéteszem, hogy példa lehessen!