Megyeri Szabolcs kertész blogja

A növényvilág általában a megelégedésünkre szolgál, vagyis szeretjük a növényeket, mert illatosak, jóízűek,  vagy szépek, némelyik mindez egyszerre, és persze hasznosak is, de kivétel mindig akad. Amit nem szeretünk, az rendszerint nem hasznos, ezeket az esetek többségében gyomnak hívjuk, és próbáljuk őket tűzzel-vassal irtani, mert csak bosszúságot okoznak. Van azonban pár olyan gazféle, amik nem egyszerűen irritálóak, hanem komoly gondot, anyagi kárt, és folyamatos problémát okoznak (és itt most nem a mezőgazdasági esetekről van szó). A nyár derekának két ilyen szörnyű gaztevője a királydinnye és a toklász, az első a biciklisek réme, míg a második a kutyatartók örök ellensége.

Egérárpa, vagyis a toklász

Kezdjük a négylábúak növényi főgonoszával, a toklásszal, ami valójában a Hordeum murinum, vagyis az egérárpa, vagy vidékies - és nem kifejezetten polkorrekt - nevén a cigánybúza elszáradt termése. Az egérárpa az egyszikűek osztályába és a perjefélék családjába tartozó gyomnövény, ami jó gazhoz illően rendkívül elterjedt, az egész országban előfordul, utak mentén, réteken, parlagon hagyott, elvadult városi területeken. Virágzása májustól a nyár közepéig tart, és az ebekre leginkább júliusban és augusztusban veszélyes. Az egérárpa termését védő kalász (ez a toklász) júliusra kiszárad, leválik a szárról, és sajátos felépítése révén ekkortól állatokra tapadva kívánja magát széthordatni szerte a nagyvilágba. Az elv a növény szempontjából roppant frappáns, ám az ebek oldaláról nézve problémás és fájdalmas. A toklász ugyanis hegyes végű, és kis szögben álló szálkákat visel, így ha - például - egy kutya bőrébe fúródik, akkor alakjának megfelelően nem tud másmerre, csak befelé haladni, mint például egy klasszikus nyílhegy. A kutyák közül főleg a lelógó fülűek vannak veszélyben, de toklász fúródhat a talpba, a lábujjak közé, a hónaljakba, szembe, orrba, nemi szervek környékére, és akár az ínybe is. Az ebek a toklászos sérüléseket nyalogatással jelzik, de a fejrázás, és féloldalas fejtartás is intő jelek lehetnek. A már beszúródott növénydarabot sajnos a legritkább esetben lehet házilag kiszedni, ezzel általában nem is érdemes vesződni, mert csak fájdalmat, vagy még nagyobb sérülést okozhatunk vele, az állatorvosnak pedig rutinfeladat az eltávolítás.

Amit a gazda megtehet, az a megelőzés. Július, augusztus környékén a megszokott futtatóhelyeket alaposan szemügyre kell venni, és ha egérárpát találunk, akkor vagy a kutyás társakkal összefogva el kell tüntetni, vagy új, egérárpával nem fertőzött sétaterületet kell keresni. Vidéken kerülni kell a gyommal borított mezőkön, útszéleken való sétáltatást, és mindenképp szükséges a kintlét után alaposan átnézni az ebet, mert a még csak megtapadt, de nem befúródott toklász házilag is kiügyeskedhető, némi nyírás árán. A kijelölt, körbekerített városi kutyafuttatók környékén is megjelenhet a gyom, ezeken a helyeken érdemes alaposan kigazolni, hiszen a belvárosokban nehéz másik, közeli és megfelelő futtatót találni, és terület sem nagy általában. Ha mindez valamiért nem lehetséges, a lelógó fülű fajták füleire harisnyát lehet húzni, ami az eb szépségén ugyan ront, de a toklásztámadás ellen hasznos, és akár szűk zoknit is adhatunk a kutyára, amit biztos utálni fog, de a javára válik. Szintén érdekes módszer a kutyafüldugó, mely az állat dobhártyáját óvja. Az egérárpa a kertekben is megjelenhet, főleg ott, ahol a birtok összeér parlagon hagyott, gondozatlan területekkel, vagy olyan nagy, hogy vannak műveletlen, eldugott részei. Drótos vagy pengés fűkaszával a gyom kivégezhető, a levágott nyesedék alapos összegereblyézésével pedig a veszélyforrás megszüntethető. Lakótelepeken, a házak közötti zöldterületeken is megtelepedhet az egérárpa, elsősorban ott, ahol nem szokás a közös park gondozása, művelése. Ilyen helyeken vagy nem szabad elengedni az ebet, vagy - hiszen a kutyások az egyik legösszetartóbb hobbiközösség - összefogva kell megteremteni a feltételeket a biztonságos kutyasétáltatáshoz.

Egy bizarr ötlet, kutyafejre való védőháló toklász ellen. Akinek megtetszett, de itthon nem találja innen megrendelheti

Az egérárpához hasonlóan bosszantó és kártékony a királydinnyefélék (Zygophyllaceae) családjába tartozó gyom, a Tribulus terrestris, vagyis magyarul maga a királydinnye. Ez a kétszikű gyomnövény a meleg, száraz klímát és a homokos talajt kedveli, Magyarországon főleg az Alföldön elterjedt, de alkalmazkodóképes, így városokban, utak, vasúti és villamos sínek mentén, parkokban is előfordul.

Királydinnye. Nem csúnya, de mindenképp bosszantó gyom

Az egérárpához hasonlóan a királydinnye is mások segítségével szeretne terjeszkedni, mégpedig úgy, hogy toktermése - mely tüskés résztermésekre esik szét - legelésző állatok szőrébe akadva széthordásra kerüljön. Sajnos a királydinnyét nem érdekli, hogy városokban viszonylag kevés a juh, a kecske, vagy a tehén, beéri háziállatokkal vagy biciklikerekekkel is. A legnagyobb gondot a kerékpárosoknak okozza ez a növény, vékony, hegyes és kemény tüskéi képesek átszúrni még a nagyobb, rücskösebb külsőket is, én például tavaly egyszer, a Kőbányai út melletti kerékpársávon három kilométer alatt összesen hét tüskét gyűjtöttem be. A problémát fokozza sokszor az is, hogy a bicikliutak mentén kaszáló munkások a nyesedéket az útra szórják, de legalábbis nem gyűjtik össze, így alkalomadtán komplett tüskeszőnyeg boríthatja az aszfaltcsíkot. A védekezés egyik elvi lehetősége a talajjavítás lenne, a királydinnye nem, vagy nehezen él meg humuszban gazdag, kötött közegben, de ennek a módszernek a kivitelezhetősége eléggé kérdéses, nehezen elképzelhető, hogy a városi utak mentén ilyen történjen, ahogy a tarlóhántás, vagy a kapálás is esélytelen ezeken a területeken. A gyomos közterületek karbantartóitól ellenben már elvárható lenne némi odafigyelés, de a gyakorlatban ez sem tapasztalható.

Veszedelmes tüskék

Létezik pár kerékpáros taktika a királydinnye ellen, például a dupla belsőgumi használata, ilyenkor egy, a belső ív mentén megnyitott belsőgumiba kell beleerőltetni egy másikat, majd a kettőt együtt a külsőbe passzírozni, állítólag így már kisebb a defekt esélye. Léteznek speciális folyadékkal töltött gumik, melyeknél a belül keringő folyadék képes eltömíteni az apró lukakat. Előnyük, hogy alig drágábbak a hagyományos belsőknél, hátrányuk, hogy a szelepnél szivárgás léphet fel, ami ráadásul a beszámolók szerint büdös és ragadós. Megoldás lehet még a belső nélküli, ún. tubeless gumira való átállás, ezek sokkal ellenállóbbak a hagyományos típusoknál, ám jelentősebb befektetést (új felniket) kívánnak. Érdekesség, hogy a királydinnye sokak szemében hasznos növény, ugyanis a népi gyógyászatban régóta afrodiziákumként, valamint a szív-, és érrendszeri bajok ellenszereként ismert, így vannak, akik célzottan telepítik kertjükbe. Ebben az esetben viszont fokozott óvatosság javasolt, nem szabad engedni, hogy a királydinnye közelébe kisgyerekek és háziállatok jussanak, célszerű a tüskés ültetvényt a kert egy félreeső részére telepíteni, és körbekeríteni.

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

Ez a bejegyzés nem egy Veszprémi utcafrontról szól, bár főszereplőként megjelenik benne. Ezek a sorok, és képkockák most arról szólnak, hogy a rendszerváltozás után bő két évtizeddel azt a szemernyi bizalmat és önálló munkavégzést, ami Magyarországon kialakult eddig az utcafrontszépítés és a mások által is látható előkert szépítés ügyében, az megmarad – e, vagy pedig tovább zuhanunk a balkán felé. A történetben Zsuzsa és Miklós, a 70 feletti házaspár ikonszerű példája ma a hazai utcafrontszépítésnek. Szögezzük le: Magyarországon az utcafrontszépítést az idősebb generáció viszi a vállán. Lakótelepek, tömbházak poros járdái mellett nénik és bácsik hordják sokszor kannában a vizet egy fentebbi emeletről, mert szeretnének egy zöldebb, virágosabb városban élni. Ez a történet most éppen Veszprémben esett meg, de bárhol megtörténhetett volna.

Röviden: egy idős házaspár évtizedek óta példaértékűen, mintát mutatva gondozza mind a belső kertjüket, mind az utcafrontjukat, azonban egy homályos bejelentés alapján, mely bárki számára leellenőrizhetően nyilvánvalóan tévedés, a Veszprémi önkormányzat által megbízott munkatársak kivágták a gyönyörű növénysort az utcán, közlekedésbiztonsági, beláthatósági okokra hivatkozva. A Veszprémi önkormányzat nem kommunikált tisztán az ügyben, és nem kereste megnyugtató módon a helyes megoldást. A Veszprémi önkormányzat, a magyar állam városi képviselőjeként szörnyű üzenetet teremtett az esettel. Ez az érzéketlen és hozzá nem értő hozzáállás meggyőződésem szerint csak valami átgondolatlan tévedés következménye lehet.

Friss és forró kisreality Veszprémből, az utcafronti dúlásról

Most azonban itt a magas labda, a nagy lehetőség Veszprém város polgármestere, Porga  Gyula Úr számára (aki valószínűleg eddig nem is hallott az ügyről, tehát közvetlenül semmilyen felelősség nem terheli), hogy a mondás szerint, ha citromot kapott, facsarjon belőle limonádét.

Tisztelt Polgármester Úr! Kedves Porga Gyula!

Feltétlenül el kell mondanunk az utcafrontjukért ma is sokat tevő magyar kertbarátoknak, hogy ez egy tévedés volt, és nem mindennapos gyakorlat. Az ország utcafrontszépítésbe vetett bizalmán esett csorba ezzel az esettel, és nem hagyhatjuk, hogy a történtekkel kapcsolatos híreket aggódva figyelő kertbarátok szívébe véglegesen beleivódjon a kép, amin a gondosan kialakított utcafronti ágyásukért hasztalan sírnak, szinte könyörögnek az idős emberek. Velük együtt ezzel az esettel engem is, és minden magyar kertbarátot, aki küzd a szép, tiszta, és zöld hazai utcafrontokért megaláztak. Tisztelt Polgármester Úr, kérem, személyes kiállásával fordítsa meg ezt a keserű, és az egész országra kiható történetet, és álljon ki az utcafrontszépítésben példát mutató, most azonban bizalmukban megrendült kertbarátok mellett!

A sajtóban az esettel kapcsolatban korábban megjelent hírek: ITT és ITT.

Biztos sokan emlékeznek a tavalyi dinnyebotrányra, vagyis a gyümölccsel kapcsolatos árrögzítési megállapodásra, ami több okból problémás volt. 2012-ben a magyar termelők támogatására a Vidékfejlesztési Minisztérium, mondjuk így, megegyezett a nagyobb kereskedelmi láncokkal, hogy azok legalább 99 forintos kilónkénti áron adják a dinnyét a vásárlóknak. Ezzel a tárca a hazai kereskedőket kívánta támogatni, megelőzve azt, hogy az üzleteket elárassza az olcsó importdinnye, illetve hogy a honi termelők ár alatt, vagy kisebb haszonnal (esetleg haszon nélkül) legyenek kénytelenek átadni árujukat. Az egésszel a fő gond az volt, hogy ez tulajdonképpen kartellezésnek minősül, ami a magyar és az uniós jogszabályokat is megsértette, ám a minisztériumnak sikerült elérnie, hogy a Gazdasági Versenyhivatal ne tudjon beavatkozni a folyamatba. Ennek megfelelően tavaly a legtöbb multi valóban 99 forintért kínálta a magyar dinnyét, ami jó volt a termelőknek, és persze azoknak is, akik szerették volna támogatni a magyar gazdákat, ám érthető módon a kereskedelmi láncok nem rajongtak az ötletért, és biztos sok vásárló is hiányolta az olcsóbb, régebben akár 50-60 forintos dinnyét. 

Az áruházak nem fogadták kitörő lelkesedéssel a tavalyi szabályozást

Mindennek megfelelően idén már nem sikerült megismételni a tavalyi beavatkozást, a tárca által nemrégiben szervezett egyeztetésen a kereskedelmi képviselők előre közölték, hogy amennyiben rögzített árak szóba kerülnek, azonnal felállnak a tárgyalóasztaltól. Így 2013-ban már nincsen kötött ár a magyar dinnyére vonatkozóan, ehelyett egy ajánlást fogalmaztak meg a dinnyetermelők képviselői az áruházláncoknak, miszerint július közepe után ne forgalmazzanak import dinnyét, és a magyar árut napi világpiaci áron vásárolják fel. A tervek szerint így a hipermarketekben idén is 100-110 forint körül alakul majd a dinnye ára, ami a hazai szezon beindulását követően döntő részben magyar áru lesz. A tavalyi kartellezés megismétlésének az is akadálya, hogy hiába sikerült a magyar törvényeket a kartellhez igazítani, így engedve szabad utat a rögzített árnak, az akció, ha most is megvalósulna, biztos, hogy uniós irányelveket sértene, és a kartellező áruházakat az európai versenyhivatal büntetné meg, az import korlátozása miatt. Megjegyzendő, hogy ez a veszély tavaly is fennállt, ám a brüsszeli adminisztráció megszokott tétovasága miatt végül nem jutott vizsgálati szakaszba az ügy. Az idei némileg módosult helyzet azért válhat kockázatossá, mert az árakat illetően csak ajánlás létezik, így az az üzletlánc, amelyik először ugrik ki az ingatag megállapodásból, és viszi le a dinnye árát, nagyot kaszálhat, ráadásul szinte azonnal követné a többi áruház is. Ez, amellett, hogy teljesen természetes piaci folyamat lenne, rossz helyzetbe hozná a magyar termelőket, akik kénytelenek lennének alacsonyabb felvásárlási árral beérni, így az ágazat veszteségeket szenvedne el. A dinnyetermesztőknek ugyanis a 33-37 forintos önköltségi ár miatt legalább 40-50 forint közötti kilónkénti árat kellene kapniuk ahhoz, hogy profitot termeljenek, és a boltokban 60-70 forintba kerülő termény esetében ez kizárt. Ha pedig nem állnak kötélnek, akkor a hazai helyett külföldről behozott dinnye kerülne a polcokra, a magyar termény pedig felhalmozódna, és elértéktelenedne. A gazdákat ez azért is érintené érzékenyen, mert az elmúlt években zajló dinnyepromóció következtében a dinnye termőterülete és a termelt mennyiség is megnőtt (a 2012-es 170 ezer tonnás terméshez képest idén a becslések szerint 200-250 ezer tonna várható, 10%-kal nagyobb, összesen mintegy 5500 hektárnyi területen), így egy árletöréses dinnyekrach esetén a veszteség is nagyobb lenne.

Emlékezetes 2008-as akció, mikor is a termelők több száz mázsa eladhatatlan dinnyét borítottak egy hipermarket parkolójába, mert az 49 forintért kínálta a gyümölcsöt

Tavaly viszont már szabályozott árat, és erőteljes promóciót kapott a magyar dinnye

Az egyszeri vásárlót azonban mindez általában nem annyira érdekli, hisz neki az az érdeke, hogy minél olcsóbban jusson görögdinnyéhez, ami a nyár második felének örök slágergyümölcse. A dinnye politikai-gazdasági oldalától eltávolodva lássuk tehát, hogy hogyan foghatjuk ki magunknak a legfinomabb darabokat. A minőségellenőrzés egyetlen holtbiztos módszere a lékelés és kóstolás, ami piacokon, zöldségesstandoknál jöhet szóba. Ha van lehetőség az ilyesmire, akkor is érdemes olyan példányt választani lékeléshez, ami szemre már első körben ígéretesnek tűnik, ugyanis hiába haver a zöldséges, ha az ötödik dinnyét nyittatjuk fel, biztos, hogy nem fog a szívébe zárni minket. Így induljunk onnan, hogy alaposan szemrevételezzük a dinnyét, ami minél zöldebb, fényesebb felületű és sötétebb tónusú, annál érettebb, tehát annál finomabb. A sárgás, fakó foltok az éretlenséget jelzik, ezek a példányok biztos nem lesznek túl jó ízűek és édesek. A másik bevett módszer, mondhatni nemzeti sport, a dinnyeütögetés, amit minden vásárló kötelező jelleggel megtesz, ám nem biztos, hogy tudják, mit is kell hallgatni. Akkor jó a dinnye, mikor kopogtatásra kongó hangot ad, kicsit visszhangzik, sőt, ha némi rezonanciát is felfedezni vélünk, akkor jó eséllyel finom darabot fogtunk ki. A tompa, puffogó hang gyengébb ízt, kásás belsőt jelezhet. Az is lényeges, hogy a "minél nagyobb, annál jóízűbb elv" csak a dinnyeszezon elején érvényes, akkor is korlátozottan, a dinnyénél nem a méret a lényeg. Augusztus végére - pont ezen általánosítás miatt - az igazán nagy példányok elfogynak, de a kisebb is ugyanúgy lehet ízletes. 

A vásárlót viszont inkább a minőség és az ár érdekli, mintsem a háttérbeli csatározások

Szintúgy jó módszer a kacs, vagyis a dinnye rövid szárának alapos vizsgálata. Ha ez teljesen elszáradt, és a környező szőrök is lepotyogtak, az azt jelzi, hogy a példány régóta áll a standon, ami pedig a minőség rovására mehet. Ha a szár zöldes színű, nem túl száraz, esetleg még némi mézgafolyás is látható rajta, akkor az áru friss. Ugyanakkor az érett dinnye szára még a földön elszárad, és ilyenkor a termés könnyen leszakítható a szárról. Mivel a dinnye nem utóérő, ezért nem mindegy, hogy az érés mely szakaszában került leválasztásra. Ebből fakadóan a száradt szár azt is jelezheti, hogy jókor került felszedésre a gyümölcs, innen már csak az a kérdés, mennyit állt a ládában, pulton. Összességében a dinnyeválogatás nem egzakt tudomány, mindenkinek vannak bevett módszerei, melyekre esküszik, de biztosra csak a lékeléssel lehet menni, ám ez a nagyobb üzletekben, hipermarketekben nem jöhet szóba.

Tudományos dinnyehang-analízis

Az androidos telefonnal rendelkezőknek érdekes lehet a dinnye minőségét analizáló program, mely innen ingyenesen letölthető, ám  a használata inkább amolyan technokrata hóbort, mintsem megbízható analízis, de egy próbát talán megér. Aki pedig szívesen tájékozódna a dinnyekocogtatás tudományos alapjairól, ezt a cikket olvassa el!

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

Mára kijelenthetjük, hogy a közösségi kertek kitörtek az undergroundból, a kifejezés és a mögöttes tartalom széles körben ismertté, sőt elismertté vált, természetesen elsősorban a városiak között, hiszen vidéken a közösségi kert fogalma nagyjából érvénytelen, ismeretlen (merthogy általában van saját kert). Budapesten, és több kisebb-nagyobb településen gombamód szaporodnak ezek a kertek, és a Millenárison található, elsőként létrejött Lecsóskert már mondhatni országos ismertségre tett szert, sajnos épp amiatt, hogy októbertől bizonytalanná válik a sorsa. A cím kritikát ígér, ami első olvasatra furcsán hangozhat, főképpen egy kertész klaviatúrájából, de mielőtt erre a részre térnék, nem árt a közösségi kertekről egy kicsit bővebben értekezni, de legalábbis az elejéről kezdeni.

A közösségi kert nem újdonság, elődei már az első és második világháború idején léteztek, csak akkor még victory gardennek, esetleg war gardennek nevezték őket. Céljuk ekkoriban inkább praktikus volt, a háborús, és azt követő időszak élelmiszerhiányát hivatottak enyhíteni ezek a jellemzően városokban (sokszor a romok között) kialakított kisebb-nagyobb parcellák, melyeken a helyi lakosok alapterményeket neveltek, amiket aztán elfogyasztottak. Egyfajta kényszerű önellátás volt ez, de nem lehetett lebecsülni a közösségépítő hatását sem, sőt propagandaként is működött a jelenség, a győzelemmel, a túléléssel kapcsolatos remények szekerét tolták ezek termőhelyek. A kertek révén - legalábbis részben - önellátóvá váló, a mezőgazdasághoz egyébként nem sokat értő urbánus lakosság erőt és reményt meríthetett az együttes munkából, és annak konkrét gyümölcséből, vagyis zöldségéből.

Berlini victory garden a II. Világháború alatt

Erős propagandisztikus felhang a közösségi kert népszerűsítésben Amerikában, a II Világháború idején

A világégéseket követő időszakban visszaállt a megszokott rend, a városiak a gyárban, irodában, üzletekben dolgoztak, és a földeken munkálkodó vidékiektől szerezték közvetve a betevőt. Nem volt többé szükség olyanfajta önellátásra, mely során egy idegen, szükség szülte foglalatosságot kellett űzni az ételért, és a lerombolt városok újjáépítésével a kertnek alkalmas területek is megszűntek, beépítésre kerültek. A mai értelemben vett közösségi kertek nagyjából a '80-as évek óta léteznek, az elsők Angliában és az Egyesült Államokban alakultak. A cél ekkor már jócskán módosult és bővült. Az olykor a helyi önkormányzatok által biztosított, máskor pedig magánakciókban grundolt kertek funkciója sokrétűvé vált. A közösségformáló szerep került előtérbe, és politikai felhangok is felszínre krültek (Adam Honigman, a híres new yorki közösségi kertész szerint: a közösségi kertészet 50%-ban kertészkedés, 100%-ban helyi poltikai szerveződés.) Természetesen a környezetvédelem is színre lépett, hiszen a helyben megtermelt élelmiszer nem igényel szállítást, ezáltal nem kapcsolódik hozzá fosszilis tüzelőanyag, és az abból származó (lég)szennyezés, valamint mentes a genetikailag módosított vetőanyagtől, és vegyszerekkel sem kezelt. A nagyvárosi közösségi kertek közelében statisztikailag kimutathatóan csökkent a bűnözés, és javultak a lokális körülmények, amit az elhanyagolt részek rendbetétele, és a helyiek markánsabb, közös cél ihlette fellépése generált.

Gettóbeli közösségi kert - nem csupán a zöldségtermelés a célja

Közösségformáló erőt rejt

Hol van akkor a hiba, amit kritizálni lehet? Leszögezem, hogy a kritika elsősorban a hazai helyzetre vonatkozik, és inkább építő jellegű, mint ledorongoló. A hazai közösségi kertek az eredeti, hosszan formálódó, roppant összetett városi kertészkedési filozófiából viszonylag kevés elemet vettek át, ez többek közt a kései honi elterjedésnek is köszönhető, hisz míg Amerikában, Nagy-Britanniában a dolog már bő harmincéves múltra tekinthet vissza, addig nálunk ez csupán pár év. Az első kritikus pont az eltérő városstruktúrákban rejlik. Míg New Yorkban, Los Angelesben, vagy akár Londonban tízmillióban mérhető a lakosság lélekszáma, és adott esetben órákat kell utazni egy darab valódi zöld területért, addig Magyarországon, Budapesten sokkal-sokkal kisebb a lépték. Nálunk fél órányi utazás már a valódi vidékre visz, sok városi ember rendelkezik hobbitelekkel, és szinte mindenkinek van vidéken élő rokona, tehát a mi esetünkben a természet sokkal közelebb van. Ez persze még nem lenne ok arra, hogy a bel-pesti fiataloknak ne mutassuk meg, hogy a paprika és a paradicsom nem a Tescoban teremnek, azonban véleményem szerint pusztán a növénytermesztés prezentálása nem elég célként a magyar közösségi kerteknek. Az is különbség, hogy az USA-ban a community gardenek jellemzően elhagyott, a helyiek által kisajátított területen működnek, ezzel szemben nálunk gyakoribb a bérelt, vagy az ideiglenes használatba átadott föld, amivel részben épp a mozgalom gerilla-jellege, és környék-javító attitűdje veszik el. Ez nem azt jelenti, hogy foghíjtelkek elbitorlására buzdítanék bárkit, hanem sokkal inkább azt, hogy nálunk, főleg Budapesten egyszerűen ez a fajta mozgalmi jelleg nehezen utánozható, a belvárosi foghíjtelkek általában parkolókká, romkocsmákká alakulnak, nincs jelentős számú foglalásra alkalmas senkiföldje, kevés az olyan terület, ami alkalmas a lokálpatrióta érzelmeken alapuló környékfejlesztésre. Külföldön a közösségi kertek a helyi politika, főképpen a zöld mozgalmak melegágyai, tehát a növénytermesztésen túlmutatva öntudatot, környezettudatosságot, önellátást hirdetnek (egészen az antiglobalizmusig terjeszkedve, például a hírhedt Occupy movement-ig elérve). Magyarországon a kertek ideája megmaradt a szórakoztató elfoglaltság, az óvatos ismeretterjesztés, és a divatos hóbort szintjén. Itt megint pontosítom magam, semmiképp nem szeretném lebecsülni a honi kertek építő jellegét, én magam is tartottam előadásokat többen, de valószínű, hogy itthon inkább kedvtelés a parcellaművelés, mintsem valódi ökobarát tudatformálás. Zárójelben jegyzem meg, hogy míg Amerikában a kertek jó része egységes terület, tehát nincs benne enyém-tiéd különbség, addig itthon szinte csak parcellázott területek találhatóak. A differencia pedig lényeges. A totális "közös"-ben mindenki ugyanúgy dolgozik magáért, mint a másikért, ellenben a kiosztott kertrészeknél a művelők egyszerű telekszomszédok. Pedig a közösségi kert ideájának ez az egyik lényegi eleme: ha a közös telken képes vagy ugyanannyira törődni azzal, ami csak részben a tiéd, akkor a tágabb lakókörnyezetedben is meg tudod tenni ugyanezt, a szomszédaiddal, az utcabeliekkel, a kerületben lakókkal.

A community gardenhez szervesen kapcsolódnak zöld eszmék, törekvések

Összességében a közösségi kert mindenképp jó dolog, akár tarka, pozitív töltetű politikai-társadalmi törekvések kiindulópontjává válik, akár csak kellemes hétvégi kikapcsolódásként, ismeretterjesztésként működik. Azonban épp az benne a csábító, hogy sokféle ideológiai csíra bölcsője lehet, rengeteg közösségformáló, aktivizáló energiát rejt magában. Afelől ugyanis ne legyenek kétségeink, hogy önellátó minigazdaságokként a belvárosi közösségi kertek sem nálunk, sem máshol nem működnek, a pár méteres parcellákon, vagy a több tucatnyi ember által gondozott elhagyott telkeken egyszerűen nem termelhető meg annyi termény, ami számottevően csökkentené a hagyományos kereskedelmi láncoktól való függést. A community garden legfőképpen gyűjtő-, és gyújtópont, ahonnan közösségek, ön-, és környezettudatos, a helyi ügyekben aktívan fellépő csoportok nőhetnek ki. Amíg itthon a kertek csupán hasznos és szórakoztató hobbit biztosítanak, addig valódi közösségről nem, csak kertekről beszélhetünk.

Végül pedig még egy gondolat. Bár a fővárosban kevés a foglalható, elhagyott telek, azonban van olyan terület, amiből viszonylag sok van, általában alkalmas a kertészkedésre, és kiváló alapja lehet a közösségépítésnek. Ezek nem mások, mint a társasházi kertek, melyek általában parlagon hagyott, kihasználatlan épületbelsők, holott épp úgy lehetnének közösségi terek, mint a community gardenek. Az általában széteső, vagy soha össze sem állt lakóközösségek egybeforrasztására, hasznos elfoglaltságra, és háztáji termelésre, vagy csupán virággondozásra ugyanúgy alkalmasak, és művelésükkel, rendbetételükkel a legszűkebb mikrokörnyezet fejleszthető, szépíthető.

Az USA-ban erős központi támogatás övezi a közösségi kertészkedést - tegyük hozzá valószínűleg egészen addig, míg a mozgalom nem veszélyezteti a hagyományos kereskedelmi láncokat, a nagyüzemi termelést. A képen Michelle Obama a Fehér Ház önellátásra berendezett kertjében gyerekekkel. A First Lady lelkes támogatója a közösségi kerteknek, népszerű könyvet is megjelentett a háztáji gazdálkodásról. 

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

A város - csak úgy tippelek - 80% betonból, kőből, fémből és üvegből épül fel, a maradék kevés hányadban pedig van ugyan némi élő növényzet, de az mindenképpen kevés. Hogy mégis meglegyen az urbánus természet illúziója, szokás fasorokat, parkokat, apróbb gyepes felületeket építeni, de a zsúfolt, sűrűn lakott részeken ez az arány teljesen elenyésző. Ezért aztán időről-időre felbukkannak merész, vagy meglepő ötletek a flóra városi elhelyezésére, hiszen az embernek természetes szükségletét elégíti ki az élő zöld látványa, arról nem is beszélve, hogy a fák roppant praktikusak is, például a levegő minőségének javításában, a különböző zöldfelületek pedig képesek megkötni a port, a csapadékot, vagy épp hangot szigetelnek. Így tehát megjelennek olyan extravagáns építmények, mint a zöldfalak, a tetőkertek, vagy a futónövényekkel beborított falak. Milánóban viszont egy sokkal ütősebb és nagyobb léptékű projekt van kialakulófélben, amit tervezői nemes egyszerűséggel Bosco verticale-nak, vagyis függőleges erdőnek hívnak.

Látványtervek a készülő épület végleges formájáról

A függőleges erdő két toronyház tulajdonképpen, a nagyobb 119, a kisebb 87 méter magas, melyeket összesen közel kilencszáz fával, és számtalan egyéb növénnyel ültetnek be emeletről-emeletre. Az építést 2010 elején kezdték, a növénytelepítés pedig épp most zajlik, ha készen lesz, egy hektárnyi erdőnek megfelelő mennyiségű fa fog helyet kapni az emeleteken. A tervezésbe az építészek botanikusokat és kertészmérnököket is bevontak, és a különleges elképzeléshez igazították a struktúrát, valamint a teraszokat is ennek megfelelően erősítették meg, de balkonok vastagsága így se éri el a harminc centiméteres vastagságot. 

Ez már a valóság, lassan csak a növények hiányoznak

A fák is sorra a teraszokra kerülnek

Luxuslakások lesznek, de legalább nem az unalmas fém-üveg összeállításban

A növényekkel borított felhőkarcolók nem csupán dekorációs értékük miatt különlegesek, a fák oxigént termelnek, télen-nyáron hőszigetelő élő falként működnek, árnyékolnak, valamint csillapítják a zajt, és megkötik a városi levegő szennyeződéseit. A terveket makett állapotban szélcsatornában is tesztelték, így feltehőtleg nagyobb viharokban sem fognak fák potyogni a lenti járókelőkre. A kész épületegyüttes a lenti parkosított területtel összesen körülbelül ötezer növénynek fog otthont adni, a közel ezer fa mellett számtalan cserje és egyéb évelő, talajtakaró növény alkotja majd a függőleges erdőt. Az épületekben közel 400 lakás lesz megvásárolható, az előzetes kalkulációk szerint nagyjából 3000 eurós négyzetméter áron. 

Ha Milánóban járnak mostanában, és megnéznék az építkezést, ITT találják a Bosco verticale-t, a Via Gaetano de Castillia és a Via Federico Confalonieri között, alig egy ugrásnyira a Garibaldi pályaudvartól.

A tervezőiroda holnapja sok érdekességgel, angol nyelven: ITT

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

Ausztria nem csupán a rendezettsége, tisztasága miatt érdekes és tanulságos - ahogy azt nemrégiben próbáltam bemutatni - hanem jó ötletekből sincs hiány arrafelé. Az alábbi képeken egy osztrák kisváros, Güssing várromja látható, melynek egyes részeit tankertekké alakították. Az ágyások egyfelől remekül idézik meg a régi korszakot, hisz akkoriban még nem volt se Tesco, se gyógyszertárak, sőt, még ízfokozók sem, így a fűszer- és gyógynövényeket sokkal nagyobb tisztelet övezte, és termesztésük mindennapi gyakorlat volt. Másfelől az ilyen mintakertek követendő példaként szolgálnak, hiszen akár otthon is kialakíthatóak hasonló ágyások, melyek hasznosságuk mellett dekorációként is jól mutatnak a kertben. Mindezen felül még arra is jók egy ilyen történelmi helyen, hogy érdekesebbé tegyék a várromot, mert valljuk be, néhány csonka fal és pár térdig érő kőrakás bírnak ugyan némi romantikus felhanggal, de önmagukban csak korlátozott ideig kötik le a látogatók figyelmét. 

Hasonló archaizáló mintakert Budapesten is van, a Ferenciek terén lévő Nagyboldogasszony templom oldalában. Ez az osztrák példával összehasonlítva sokkal szabályosabb, a kolostorkertekre jellemző szigorú geometriai formákba rendezett ágyásokból áll, de ugyanúgy kiválóan idézi meg az eredetit, mint a várromos, mivel a kolostorokban sokkal magasabb szinten űzték a szerzetesek a növénytermesztést, mint akkoriban bárhol máshol, ennek megfelelően a kialakítás is kötöttebb volt. Ez a budapesti fűszerkert funkciójában kissé eltér a külföldi példától, mert csupán láványelemként szolgál, míg az osztrák társa egy aktívan művelt terület, mely többek közt egy közeli éttermet is ellát fűszernövényekkel (ebben inkább a pannonhalmi tankerthez hasonlít). Ez persze mit sem von le az értékéből, és ötlet(ek) kölcsönzésére ugyanúgy alkalmas.

Kolostorkert Budapesten, a Ferenciek terénél

Akinek megtetszenek az ilyenféle fűszerkertek, otthon is létrehozhat hasonlót, ennek ráadásul most szezonja is van, a letermett zöldségek után felszabaduló területek jól hasznosíthatóak így. Ha igazi régimódi fűszerkertet álmodunk otthonra, a fenti két példa valamelyikét bátran követketjük. Az osztrák az egyszerűbben kivitelezhető minta, mert az erősen archaizáló forma kialakításához alig kell befektetés, egy adag megfelelő méretű és kellően ósdi kinézetű téglából kirakhatóak a keretek és választóvonalak, közéjük pedig telepíthetőek a növények. Akár sziklakertes részletek is építhetőek, a mediterrán, szárazságtűrő fajták jól bírják az ilyen körülményeket, a látvány pedig így még egységesebb lesz. Aki a kolostorkertekre jellemző külalakot választja, annak több munkával kell kalkulálnia, de a négyzetes, spirál, vagy körcikkely formába rendezett ágyások még mutatósabbak, és tulajdonképpen egy hétvége alatt összedobhatóak. A fűszerkert építés különösen ajánlott olyan kertekben, melyek nem állnak folyamatos gondozás alatt, mert ilyen módon viszonylag egyszerűen elérhető a rendezett látkép, és a fűszerkerttel a későbbiekben sokkal kevesebbet kell foglalkozni, mint a gyeppel, vagy az egynyáriakkal teleültetett ágyásokkal. A legnagyobb előny persze a friss és vegyszermentes fűszerekben rejlik, a gyógynövényekkel való foglalkozás pedig amellett, hogy jó hobbi, az ismereteinket is bővítheti, és sok esetben a gyógyszereket is kiválthatja a házi nevelésű, természetes medicína. 

Otthoni fűszerkertek középkori stílusban. Olcsó, szép, és hasznos

És még egy gondolat. Magyarország bővelkedik a bemutatotthoz hasonló történelmi emlékekben, várromokban, melyek azonban sokszor elhanyagoltak, lepusztultak, és ingerszegények. Turisztikai vonzerőként sem rossz ötlet az ilyen fűszerkertek kialakítása ezeken a helyeken. A látogatók, kirándulók az esetek többségében úgy vannak vele, hogy aki egy ilyen egykori várat, erődöt látott, az az összeset látta. Ötletes megépítéssel, mutatósan, a hely adottságait szem előtt tartó, ahhoz illeszkedően kialakított fűszer-, és gyógynövénykertekkel sokkal érdekesebbé tehetőek a romvárak. Mindez pedig nem igényel nagy anyagi ráfordítást, vagy az elkészülte után folyamatos, napi törődést, ellenben sok látogatót vonzhat, főleg, ha a kertekhez olykor előadások, tantúrák, esetleg vásárlási lehetőség kapcsolódnak.

Képek: innen, és innen, valamint a szerző budapesti és ausztriai felvételei.