Megyeri Szabolcs kertész blogja

Nem tudom, lehet-e a blogposztokat hasáboknak hívni, mindenesetre hadd éljek ezzel a kifejezéssel, tehát ezeken a hasábokon már tucatnyiszor lehetett olvasni messzi tájakról, más földrészekről érkezett úti beszámolókat, természetesen gazdag fotógalériákkal dúsítva. Sajnos jellemzően nem én vagyok az, aki ezekre a helyekre eljut, bár párat közülük már felírtam a kívánságlistámra, leginkább ismerőseim és olvasóim bocsátanak rendelkezésemre - és így persze az olvasók részére is - pazar fényképeket. Az eddigi talán legérdekesebb ilyen anyagok Japánból és az Egyesült Államokból érkeztek, de semmiképp sem hagynám ki a sorból Vlagyivosztokot, ami aztán egzotikum a javából. Bő két hete kedves levelet kaptam egy olvasómtól, aki akkor tervezte rövid izraeli kiutazását, és azt kérdezte, érdekelne-e engem egy csokor kép, amire persze azonnal igent mondtam, kiegészítve azzal, hogy amennyiben lehetősége nyílik rá, elsősorban - a blog profiljához illeszkedően - az ottani utcai növényzetet dokumentálja. Az utazás rendben lezajlott, olvasóm már újra itthon van, és a kért témájú képeket is elküldte nekem, így a kertész blog - hívjuk így nagyképűen - külföldi rovata egy újabb egzotikus és testközelből ritkán látott országgal, várossal gyarapodott. Olvasómnak, Renátának nem csupán a fotókért tartozom köszönettel, hanem azért is, mert az alábbi galériában látható képeket nem az ilyenkor szokásosan ellőtt turistafotók közül válogatta ki, hanem kimondottan a blog számára készítette! 

Az első összeállítás Tel-Avivban készült. Izrael második legnagyobb városáról elsőre bizonyára nem  a gazdag vegetáció jut eszünkbe, ám növényzetből itt sincs hiány, természetesen az összkép az Európában megszokottól élesen elüt.

Kattintásra galéria nyílik!

A második képgaléria anyaga Jeruzsálem ó-, és külvárosában készült.

Kattintásra galéria nyílik!

Nem egyedülálló eset, hogy egy növény kilép a politikai színtérre, elég csak a parlagfű körüli vitákra gondolni, most éppen az akác jutott erre a sorsa. Az utóbbi pár hónapban gyakran lehetett olvasni az akácról, mivel az Európai Unió döntéshozói azt tervezik, hogy felveszik arra a listára, melyen a kártékony, invazív fajok (hivatalos megfogalmazásban: idegenhonos özönfajok) találhatóak. Ennek eredménye az lehetne, hogy a magyar akácállományt a brüsszeli döntés értelmében ritkítani, visszaszorítani, vagy teljesen szanálni kellene (utóbbi inkább rémhír jellegű, és az akác teljes kiirtása nagyjából lehetetlen is egyébként). Felmerülhet a kérdés, hogy ha ilyen káros az akác, akkor miért nem örülünk a tervnek? A helyzet szokás szerint jóval bonyolultabb és összetettebb, mint az elsőre látszik, az akác mellett és ellen is komoly érveket lehet felsorakoztatni. Mindenesetre az akác a napokban állami védelmet kapott, ugyanis Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter múlt hét pénteken jelentette be, hogy az akácot (és az akácmézet) hungarikummá nyilvánították. Próbáljuk meg kibogozni, hogy mi is a baj akkor az akáccal? 

A klasszikus akácos út

Akác alatt döntően a Robinia pseudoacacia-t, vagyis a fehér akácot értjük, bár ennek a növénynek több természetes hibridje és faja van, az egyes fajok leírása és elkülönítése körül botanikai vita zajlik, ám az egyszerűség kedvéért maradjunk annyiban, hogy a fehér akác a szóban forgó fa. Az akác Magyarországon nem őshonos fa, eredeti élőhelye Észak-Amerika és Mexikó keleti részei, hazánkba Mária Terézia uralkodása alatt, a XVIII. században került, francia gyarmatosítók közvetítésével. Betelepítésének oka elsősorban a homokos területek talajának megkötése volt, ugyanis erre kiválóan alkalmas. Érdekesség, hogy először a fűz került szóba, mint az Alföldre ültetendő, talajt megkötő fa, azonban a fűz nem él meg homokos közegben. Így került a képbe az akác, ami az 1700-as évek elején már elszórtan megtalálható volt Magyarországon, az első példányokat 1710-ben telepítették Erdődy gróf pozsonyi birtokán, az első akácerdőt pedig 1750-ben ültették Héderváron. A gyors növekedésű, beavatkozás nélkül is szaporán terjeszkedő akác 1964-re már 16%-os aránnyal bírt a honi erdők között. Ma 463 (más adatok szerint 420-460) ezer hektár akácos van Magyarországon, (melynek közel a fele a rendszerváltoztatás után keletkezett), ami Európában a legnagyobb számadat.

Az akác azonban a homokos talaj megkötésén kívül mást is tud, gazdasági jelentősége kiemelkedő. Kiváló mézelő, különböző adatok szerint a honi méztermelés 40-60%-a az akáchoz köthető, ráadásul az akácméz felvásárlói ára magasabb, mint a virágmézé, így a magyar méhészek számára az akác túlzás nélkül létfontosságú. Az akácméz fontos exportcikk is, mivel Európa legnagyobb akácállománya nálunk található, így a kontinens elsőszámú akácméz ellátója Magyarország. Az akác fája értékes ipari alapanyag, rendkívül kedvező tulajdonságokkal bír, tartós, nagy szakítószilárdságú, és különösen kemény fa, igaz megmunkálása erőforrás-, és szerszámigényes. Készülhet belőle padló, bútor, de leginkább a mezőgazdaságban és kertkultúrában használatos. Szőlősökben szinte mindenhol akáckarókat találunk, vadkerítések készülnek belőle, kertekben bútorként, lépcsőként, ágyásszegélyként, vagy cölöpök formájában láthatjuk viszont. Nem utolsósorban pedig tüzifaként is számottevő haszon tulajdonítható az akácnak, hőértéke magas, kiinduló nedvességtartalma alacsony, akár nyersen is felhasználható fűtőanyagként (kandallófának viszont nem a legjobb, mivel ropog, és szikrákat vethet). És még egy érdekesség, a fehér akác a homoki szarvasgomba (Mattirolomyces terfezioides) szimbiota partnere, vagyis ez az értékes gomba csak akácosokban található meg. Ha ennyi előnye van, akkor miért támadja az Unió ezt a fafajtát?

Az akácerdőnek hagyománya, múltja van (Kép: erdeszetilapok.hu)

„A magyarság történetével ugyan a kocsányos tölgy van a legszorosabb kapcsolatban, érdekes dolog, hogy magyar fának mégis a szil-, a dió- és az akácfát nevezik. Kanadában a múlt században kivándorolt elődeink mindenképpen akác-, meg eperfát akartak ültetni, hogy hazai környezetet teremtsenek maguknak. Herman Ottó, az első magyar természetvédő is magyar fának nevezte. Igaz, hogy ez a szép jövevényfa, a magyar Alföldet új szépséggel, a virágzó erdővel tette gazdagabbá” - Keresztesi Béla: Magyar erdők

Az éremnek természetesen két oldala van, az akác hátrányos tulajdonságokkal, hatásokkal is rendelkezik. Mint az már kiderült, invazív faj, ami azt jelenti, hogy az adott területen, tájegységen (jelen esetben Magyarországon) nem természetesen jelen lévő, hanem máshonnan betelepített növény. Mivel agresszívan terjeszkedő, és aktívan ültetett fa, kiszorítja az őshonos faféléket, megváltoztatja a tájképet, további terjedése nyomán ritkulhatnak, vagy akár teljesen eltűnhetnek a homoki tölgyesek, lösztölgyesek, borókás-nyárasok, löszgyepek, homoki gyepek, ami természetesen az itt élő állatállomány számára és összetételére is kedvezőtlen hatással van. Az akácerdőkben gyakran termelnek (vágnak ki) fákat, ami miatt az aljnövényzet összetétele is megváltozik, a terület gazosodásnak indul, ami így látványként is szomorú, és például természetjárásra sem alkalmas. Annak ellenére, hogy az akác ipari alapanyagként kétségkívül hasznos, nagyarányú térnyerése mindenképpen nálánál hasznosabb és értékesebb fafajtáktól veszi el a területet. Az sem mellékes, hogy az említett 460 ezer hektár akácosból 26500 hektár védett természeti területen, 3800 hektár pedig fokozottan védett területen helyezkedik el, így közvetlenül veszélyezteti a kiemelt fontosságú természetvédelmi övezeteket. 

 A telepített akácos nem épp romantikus látvány

Az akác kétségkívül nem őshonos, invazív fafajta, ám betelepítése nagyjából háromszáz évvel ezelőtt kezdődött, így sok-sok generáció óta meghatározó növénye a magyar látképnek, a köztudatba és a kultúrába mélyen beágyazódott, sokan ezért sem hajlandóak kártékony, idegen faként tekinteni rá. Gazdasági haszna vitathatatlan, méhészek sokaságának nyújt megélhetést, energianövényként is jelentős, valamint ipari felhasználása, exportja is számottevő. A túloldalon a szintén vitathatatlan károkozás és természetkárosítás áll, melyek hasonlóan nyomós indokok. Tudni kell, hogy az Unió nem hasraütéses alapon szúrta ki a magyar akácot, hanem természetvédelmi szervezetek, egyesületek lobbitevékenységének eredményeképpen merült fel az akácültetés korlátozása, megtiltása, vagy az állomány ritkítása. A témában döntés még nem született, a háttérben komoly szakmai viták zajlanak, a politikában pedig hangzatos nemzeti üggyé érett az akáckérdés, a hungarikummá nyilvánítás egyértelműen jelzi a magyar fél álláspontját. Állást foglalni józanul az akáccal kapcsolatban igencsak nehéz feladat, én nem is vállalkoznék rá, csak azt ígérem, hogy a végeredményről mindenképpen beszámolok.

Képek: innen, innen, innen, és innen.

Az utcai faültetés teljesen természetes dolog, szinte mindenki szereti, ha a háza, vagy társasháza előtt fák is vannak, melyek díszítik az utcát, rendezett, természetes képet kölcsönöznek a területnek, ráadásul a fák árnyékot adnak, és a városi levegő tisztításában is fontos szerepük van. Az utcafronti faültetés azért is népszerű, mert a virágokhoz, cserjefélékhez képest a fáknak kevesebb gondozásra van szükségük, így ezeken a közös használatú területeken nem kell bajlódni a rendszeres növényápolással. Az, hogy egy fa jól elvan magában, minden segítség nélkül, persze nem igaz, de egy rózsaágyáshoz képest jelentősen kevesebb törődést igényel, ráadásul a frissen ültetett csemeték kivételével attól sem igen kell tartani, hogy meglovasítják az utcai zöld díszt. Az utcai fatelepítés fő problematikája nem a gondozás, hanem a helyes fajtaválasztás.

A rosszul kiválasztott fafajta ugyanis jelentős bosszúságot tud okozni, ha nem vesszük figyelembe a kiszemelt fajta alapvető tulajdonságait. Kockázatot jelenthet a kifejlett példány magassága, gyökérzetének és lombozatának mérete, ágrendszerének törésre való hajlamossága, "szemetelési" faktora (vagyis hogy mennyi levelet, szirmot, termést kell majd összegereblyézni alatta), és egyéb szempontok is akadnak, például némely fajta termése, virága vonzza a rovarokat, vagy éppen a madarakat (városban jellemzően a galambokat), aminek nem mindenki örül. Nagyon fontos információ, hogy az utcafrontra, tehát közterületre ültetett fák automatikusan a helyi önkormányzat tulajdonába kerülnek, így későbbi kivágásuk engedélyköteles lesz, a szanálási igényeket pedig nem minden esetben bírálják el az illetékesek a kérvényező számára kedvezően. Az például, hogy a fától nem lehet parkolni, vagy hogy árnyékot vet az ablakra, általában elégtelen indokok, jellemzően csak balesetveszély, vagy anyagi károkozás felmerülésekor pozitív a válasz. Ezért a munkálatok megkezdése előtt nem rossz gondolat kertészeti szakember véleményét kikérni, hogy a fát ültetni kívánók tisztában legyenek a kiszemelt fajták tulajdonságaival, és a gondozási igényekkel. Az alábbiakban, egyfajta kiindulási pontként tíz utcára való fafajtát mutatok be nagyon röviden, hogy aztán a végén le lehessen vonni valamiféle tanulságot, görgessenek tehát lefele, egészen a bejegyzés végéig!

Nyugati ostorfa - Celtis occidentalis

Előnyök: gyors növekedésű, jól tolerálja a városi, szennyezett levegőt, magas, jól árnyékoló fává fejlődik, fasorok kialakítására is kiválóan alkalmas.

Hátrányok: nem jó törzsnevelő, törzse egyenetlen, girbegurba lehet, így dekorációs értéke ízlés kérdése. Termését szeretik a galambok, így a városi szárnyasok biztosan nagyobb számban jelennek az ostorfa közelében. Kivadulásra hajlamos.

Korai juhar - Acer platanoides

Előnyök: városálló, a szennyezett levegőt jól tűrő fa, árnyékot ad, fasorokhoz jó alany

Hátrányok: termése könnyed terjed, hamar elszaporodik a környéken, az átlagnál kicsit vízigényesebb fajta

Változatok: 'Globosa' - gömbkoronájú, 'Crimson King' - bordó lombú

Selyemakác - Albizia julibrissin

Előnyök: dekorációs értéke kimagasló, virágai nagyon mutatósak. Mérsékelt árnyékot ad, lombja alá egyéb növények ültethetőek. Növekedése gyors, de kifejlett mérete nem túl nagy.

Hátrányok: termésével "szemetel", időnként visszafagyhat

Változatok: 'Summer Chocolate' - bordó levelű fajta

Nyír - Betula pendula

Előnyök: gyorsan nő, fehér törzse szépen díszít, látványos fa. Fajtaválasztéka gazdag. 

Hátrányok: allergizál, túlságosan meleg helyekre telepítve betegségekre érzékennyé válhat

Változatok: 'Fastigiata' - oszlopos, 'Youngii' - csüngő,'Purpurea' - bordó levelű

A bejegyzés nem ért véget, a folytatáshoz kattintson a tovább gombra!

A tegnapi viharos ítéletidő után ma sem várható sokkal szelídebb időjárás, így feltételezem nem sokaknak jut eszükbe ezen a hétvégén az eperszedés, bár ha a csapadékmennyiség csökken, biztosan lesznek olyan vállalkozó kedvűek, akik elindulnak a népszerű szedd magad eperföldek valamelyikére (ők fognak jól járni, mert még a bővebb termésből szemezgethetnek). Az eper érése mostanában aktuális, így a közkedvelt eperföldek többsége bizonyára hamar benépesül, a legtöbb már meg is nyitott. Na de miért jó nekünk, ha magunk szedjük az epret, ahelyett, hogy behaladnánk az első hipermarketbe, vagy útba ejtenénk egy piacot? A saját szedésű eper jellemzően olcsó(bb, mint a bolti), ez pedig értelemszerűen döntő ok lehet, ám van még előny a rút anyagiakon túl is. A földről szedett gyümölcs friss, vegyszer-, és tartósítószermentes, valamint lehetőségünk van a legszebb szemeket begyűjteni, ami csomagolt gyümölcs esetében szóba sem jöhet, de a piacon is sandán néznek ránk, ha hosszan válogatunk. A sor még ezzel sem ért véget, a szedd magad földek adu ásza, hogy a helyben elfogyasztott eper ingyen van, így a ládák mellett a hasunkat is teletömhetjük, végül pedig családi, szabadtéri programnak sem utolsó egy ilyen, akár fél napos elfoglaltságot is kitevő kiruccanás. Ha már ennyi előnye van az eperföldi saját szedésnek, lássuk, mik azok a fortélyok, amikkel felvértezhetjük magunkat indulás előtt.

Amint azt az imént megállapítottuk, a szedd magad epresek első számú előnye az olcsóság, ami pedig olcsó, az sokakat vonz, ezért számítani kell arra, hogy jelentős konkurenciát, magyarul kisebb-nagyobb tömeget találunk a helyszínen. A legyszebb eprekért való közelharc megelőzhető, ha a tyúkokkal kelünk, és idejekorán kiérünk a célterületre. Amennyiben meleg napok járnak, így a déli tűző Napot is elkerülhetjük, ha pedig olyan az idő, mint most hétvégén várható, akkor úgyis mindegy. Az igazán rafinált eperbarátok hétköznapra időzítik a szüretet, hogy a hétvégi sokadalmat kikerülhessék. 

Ha már a helyszínen vagyunk, indulhat a munka, de jaj annak, aki nem készült gyűjtőedénnyel! A legtöbb helyen lehet ládát, vödröt vásárolni, ám ez a pluszkiadás alkalmasint el is viheti a megspórolni szánt összeget, ezért feltétlen készüljünk edényekkel. A többes szám nem véletlen, ugyanis jobb több, kisebb, laposabb tálba, vödörbe szedni, mint egy nagy kondérba, ládába, utóbbi esetben az alulra kerülő szemek szinte biztos, hogy összenyomódnak, sérülnek, és mire hazaérünk a kollekció egy része pépessé válhat. Ne használjunk nejlonzacskót, műanyag zsákot, mert ezekkel is tönkretesszük a gyümölcshalom egy jó részét. A szemeket szépen, egyesével helyezzük a ládába, ne dobálózzunk, a sérült eper igen gyorsan fogyaszthatatlanná válik, meg nem is túl gusztusos. Fontos tipp, hogy edényeinket mérlegeltessük le a vadászat előtt (ezt a legtöbb helyen megteszik), hogy ezt a súlyt a végén leszámolhassák, ezzel a módszerrel újabb forintokat marasztalhatunk a tárcánkban. A szemek leszedésekor hasznos, ha a gyümölcsöt a kocsánnyal (zöld résszel) együtt szakítjuk le, hosszabban eláll így. Ha megtelt egy kosár, tegyük árnyékos helyre, ezzel is megelőzhetjük az idő előtti minőségromlást. 

Szellősen pakolva tovább marad friss és ép

Ami ötletszinten jó móka, az a gyakorlatban nem mindig annyira szórakoztató, így van  ez jelen esetben is. Az eperszedés könnyű fizikai munkának nevezhető, hajolgatással, térdeléssel, sétával és cipekedéssel jár, ezt gondoljuk végig, mielőtt ad-hoc kiszaladunk szüretelni. Lehetőleg érkezzünk kényelmes, megfelelő öltözetben, melyet nem sajnálunk, ha poros, koszos, sáros lesz, mert biztos az lesz. Az eperföldi munka nem divatbemutató, egy lyukas mackóalsó és egy öreg, kinyúlt póló, pulóver kiválóan alkalmasak a célra. Nem rossz ötlet némi italt és harapnivalót (szendvicset, csokit) magunkkal vinni, a nagy hajlongás közepette biztos, hogy megéhezünk, megszomjazunk, akárcsak az esetlegesen velünk lévő gyerekek. 

Van mit szedni

Ami ingyen van, az jöhet bármilyen mennyiségben - lássuk be, sokan gondolkodunk így, az eperföldön pedig plusz motiváció, hogy a gyomorban kivitt gyümölcs tovább olcsósítja a kosarakban lévő árut. Azt tanácsolom, hogy mindennek ellenére tartsunk mértéket. A földről frissen felszedett szamóca piszkos, mosásra csak az ivóvizünk feláldozásával nyílik lehetőség, a poros gyümölcs pedig nem kimondottan egészséges. A túlzott mértékű fogyasztás is könnyen megbosszulhatja magát, ami délelőtt még ravasz csel, az estére könnyen gyomorgörcsbe torkollhat. Együnk annyit, amennyi valóban jólesik, lehetőleg tisztítsuk meg az elfogyasztott szemeket, és akkor nem lehet probléma. Apropó mosás, hazatérve csak annyi szemet mossunk meg, amennyit azonnal meg is eszünk, vagy felhasználunk, a többi jobb, ha eredeti állapotában marad a hasznosításig, tovább eláll így a gyümölcs.

Kocsánnyal együtt szedjük le

És végezetül még egy tanács. Csábító dolog olcsón jutni bármihez, így van ez az eperrel is, de tartsunk önmérsékletet és csak annyit szedjünk, amennyire tényleg szükségünk van. Könnyen odavész a megspórolt összeg, ha a túl nagy mennyiségű gyümölcs jó része idő előtt megromlik, és a kukában végzi.

Kiegészítés: bár az előbbiekben végig eperként említettem a tárgyalt gyümölcsöt, meg kell említeni, hogy amit a köznyelv epernek hív, az hivatalosan termesztett szamóca (Fragaria), esetleg egyszerűen szamóca, vagy földieper. Ennek ellenére a szokásjogot követve eperként hivatkozom rá, arra alapozva, hogy a döntő többség által így ismert ez a termény.

A hazai népszerű eperföldek többsége már nyitva van, egy részük pedig napokon belül nyit. Mivel egyiküket sem szeretném reklámozni, az összeset hiánytalanul pedig biztos nem tudnám felsorolni, az érdeklődőknek a google keresőjét ajánlom!

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

A menta igazán univerzális növény, télen forró teaként kiváló, nyáron jéghideg italok elkészítéséhez vethető be, haszonnövényként pedig könnyen, és gyakorlatilag bárhol termeszthető, akár a konyhaablakban is eléldegél. Természetesen a kertbe is lehet ültetni, illatos és díszes lakója lesz a fűszerkertnek, vagy a kerti út melletti sávnak, ám kinti nevelésénél nem árt némi óvatosság, ugyanis szapora, gyorsan terjeszkedő növény, ha nem figyelünk oda, egykettőre átveszi az uralmat a birtokon.  

A mentának jópofa legendákkal övezett régi múltja van, a görög mitológiából is ismert, ott mint Menthe, a nimfa bukkant fel, akit Hádész változtatott gyógynövénnyé, hogy megóvja felesége, Persephone bosszújától. Más olvasatban a növénnyé válás már a dühös feleség bosszúja volt, de akárhogy is, az biztos, hogy a menta ősidők ismert gyógy-, és fűszernövény, aki például arab területre megy nyaralni, semmiképp ne hagyja ki az arrafele nyáron is forró italként kínált erős mentateát. Dicső múltja mellett kifejezetten szép növényke, hajtásai pár centiméteresek, levelei párban ücsörögnek a szárakon, virágai kékek, fehérek, vagy rózsaszínűek, ha pedig bármelyik részét összemorzsoljuk, máris árad belőle a jellegzetes mentaillat. 

A mentol néven közismert íz is természetesen kapcsolódik a mentanövényhez, de a rágógumik, cukorkák mentolja főképpen a borsmentából (Mentha × piperita) származik, ami a fent taglalt menta rokona. A mentacsalád egyébként igen népes, ide tartozik a fodormenta, vagy a szintén elterjedt a vizimenta, a narancs menta, és a vörös menta is. A menta sokoldalú gyógy-, és fűszernövény, leveleit tehetjük teába ízesítőként, illetve magát a levelet is forrázhatjuk, hogy tiszta mentateát kapjunk. A menta csillapítja a köhögést, torokfájást, jótékony hatással van a puffadásra és emésztési zavarokra, és persze kiváló frissító is. Mindemellett köretekhez, salátákhoz is adagolható, de ínyencek süteményeket is ízesítenek vele.

Hagyományos közel-keleti mentatea

A felvezető után most jönne az a hosszabb rész, hogy hogyan neveljük, tartsuk a mentát, ám ez ezúttal rövid lesz, ugyanis tényleg egyszerű és igénytelen növényről van szó. A beszerzés pofonegyszerű, szinte mindig kapni előnevelt példányokat elélmiszerülzkletekben, hipermarketekben, vagy épp kertészetekben, az áruk sem igazán drámai. A cserepes példányokat helyezzük világos, napsütötte helyre, szélvédettebb erkélyre, teraszra, vagy éppen világos belső ablakpárkányra. Öntözni csak hosszabb, forró időszakokban szükséges, szívós, kitartó növény, feledékenyebb hobbikertészeknél is biztonságban lesz. Földje legyen jó vízáteresztőképességű, ugyanakkor tartsa is a nedvességet, a berothadás ellen lyukas aljú edénnyel védekezhetünk. A csererepes növényeket, nem csak a menta esetében, hanem általában érdemes megvizsgálni vásárlás után, mert gyakori, hogy ezeket "gyárilag" tőzegbe ültetik, és a tápanyagellátást valamilyen szabályozott időtartamig hatásos műtrágyával oldják meg. Az utánpótlás kimerülése után a növény sorvadásnak indulhat, a gondos öntözés, és a megfelelő fénymennyiség ellenére is. Ha tehát ilyesmit tapasztalunk, érdemes átültetni a növényt (vagy eleve átültetéssel kezdeni az otthoni pályafutást), a menta esetében homokkal és tőzeggel kevert, laza szerkezetűre mixelt általános termő-, vagy virágföld a megfelelő. Az idősebb növényeket időnként érdemes visszavágni, bár mivel a mentatulajdonosok általában folyamatosan csipegetnek le leveleket, egyúttal ezt is elvégzik. A menta magról, vagy rizómáról is szaporítható, a magvetés előnye, hogy a bolti cserepes mentánál jóval több tövet nyerünk, sokkal kedvezőbb áron, így aki nem csak dísznek szeretne egy növénykét, hanem használni is akarja a leveleket, inkább magot vessen egy nagyobb területre. Persze hátrány ez esetben, hogy nem kapunk azonnal használható leveleket, de a türelem jutalma a bő termés lesz. A kertbe, szabadföldbe telepített menta később aztán hatékonyan megoldja a terjeszkedést, nem is szabad magára hagyni, mert évről-évre nagyobb területet fog elfoglalni. Ha a kertben nem akarunk mentainváziót, akkor neveljük nagyobb cserépben (akár egy használaton kívüli, alul lyukas, vagy kilyuggatott vödör is megteszi), vagy emelt ágyásban. 

Képek: innen, innen, innen, és innen. 

Kissé elhanyagoltam az elmúlt hetekben a budapesti tereket és közparkokat bemutató sorozatomat, igazság szerint a felújított Erzsébet tér került sorra legutóbb, így már ideje, hogy újra jelentkezzem hasonló írással. Ehhez a tervhez kapóra jött egy találkozás egy régi ismerősömmel, aki nemrégiben költözött a belvárosból a IX. kerületbe, egész pontosan a Tűzoltó utcába. Lelkesen mesélte nekem, hogy nem is gondolta volna, hogy ebben a régen nem túl jóhírű utcában micsoda szemrevaló kis parkok vannak. Engem is érdekelt a dolog, és mivel tegnap egyébként is arra jártam, megnéztem én is, milyenek ezek, a barátom szerint ékszerdobozszerű apró parkok. Nézzék meg önök is! 

Kerekerdő park Kattintásra galéria nyílik!

A Nagyvárad tér felől indulva a Tűzoltó utcában az első, és a három bejárt közül a legnagyobb a Kerekerdő park. Igazi családi pihenőparkról van szó, sok paddal, nagyobb nyílt füves területtel, ami nagyon jópofa módon süllyesztett, vagyis medenceszerű, így roppant izgalmas látványt nyújt. A mélyedés mellett kisebb dombocskák is vannak itt, igazán változatossá téve a helyet, a gyerekek biztos nagyon szeretik, hogy lehet kúszni-mászni föl-le a terepen. A családi jelleget erősíti a nagy játszótér, ami mellett egy kültéri edzőterem, és egy hálóval körbekerített kis focipálya is található. A park növényvilága is változatos, a gyep és cserjesorok mellett többek közt futórózsa is található itt, bár utóbbi talán épp nem a legjobb helyen, a padsorok mellett, ahol így az ember kénytelen osztozni a helyen a rózsákon dongó méhekkel. A pázsit kissé elvadulásnak induló állapotban volt, ám ez nem áll rosszul a parknak, és így tavasszal gyorsan nő a gyep, lehet, hogy épp nyírás előtt jártam ott.  

Salkaházi Sára park Kattintásra galéria nyílik!

A Tűzoltó utcában lejjebb, vagyis a körút felé haladva a Viola és Bokréta utcák között bújik meg a Salkaházi Sára park, ami már jóval kisebb, első blikkre egy parkosított, növényekkel beültetett foghíjteleknek tűnik, valószínűleg az is. Itt már kisebb a gyepes felület, arra elméletileg még alkalmas, hogy az idelátogatók leheveredjenek rá, de ezt bizonyára kevesen teszik meg a lakóépületek közelsége miatt. Az így inkább díszparki jellegű terecske kültéri bútorokkal jól ellátott, bár az asztalos padokból több is elférne itt, ottjártamkor épp egyetemisták tanultak az egyik ilyen garnitúránál, tehát igény biztos lenne rá. A pázsit itt is nyírás előtt állt, kicsit vadvirágos, természetközeli külsőt kölcsönözve a helynek. 

Tűzliliom park Kattintásra galéria nyílik!

A Tűzliliom park már a körút közvetlen közelében található, és egészen apró, tulajdonképpen egy parlagi utcasarok, cserjefélékkel gazdagon beültetve. Parknak így csak kis túlzással mondható, de mindenképp üdítőbb látvány, mintha például parkoló lenne ez családi ház kertjének megfelelő méretű placc. Azért ide is jutott pár ülőalkalmatosság, a hátsó részen pedig két békebeli beton pingpongasztal is van, de a fő attrakció a középen elhelyezkedő miniszökőkút, színpompás sövénnyel körbeültetve, ám a vizes látványosság sajnos ottjártamkor épp nem működött.

A rövid túra tanulsága az, hogy zsúfoltabb, szűk utcákkal övezett városrészben is kialakíthatóak pihenésre, játékra alkalmas, vagy csak a környéket szebbé, zöldebbé varázsoló parkok, amik a helyiek komfortérzetét nagyban növelhetik. A kialakítást sem érheti kritika, bár ezek a helyek nyilván nem vetekedhetnek a napi gondozás alatt álló népszerű díszparkokkal, a célnak megfelelőek, bár a tavasszal serényen növekedő gyepet illendő lenne gyakrabban nyírni.

A fotók a szerző képei, 2014 május tizedikén készültek.