Nem egyedülálló eset, hogy egy növény kilép a politikai színtérre, elég csak a parlagfű körüli vitákra gondolni, most éppen az akác jutott erre a sorsa. Az utóbbi pár hónapban gyakran lehetett olvasni az akácról, mivel az Európai Unió döntéshozói azt tervezik, hogy felveszik arra a listára, melyen a kártékony, invazív fajok (hivatalos megfogalmazásban: idegenhonos özönfajok) találhatóak. Ennek eredménye az lehetne, hogy a magyar akácállományt a brüsszeli döntés értelmében ritkítani, visszaszorítani, vagy teljesen szanálni kellene (utóbbi inkább rémhír jellegű, és az akác teljes kiirtása nagyjából lehetetlen is egyébként). Felmerülhet a kérdés, hogy ha ilyen káros az akác, akkor miért nem örülünk a tervnek? A helyzet szokás szerint jóval bonyolultabb és összetettebb, mint az elsőre látszik, az akác mellett és ellen is komoly érveket lehet felsorakoztatni. Mindenesetre az akác a napokban állami védelmet kapott, ugyanis Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter múlt hét pénteken jelentette be, hogy az akácot (és az akácmézet) hungarikummá nyilvánították. Próbáljuk meg kibogozni, hogy mi is a baj akkor az akáccal? 

A klasszikus akácos út

Akác alatt döntően a Robinia pseudoacacia-t, vagyis a fehér akácot értjük, bár ennek a növénynek több természetes hibridje és faja van, az egyes fajok leírása és elkülönítése körül botanikai vita zajlik, ám az egyszerűség kedvéért maradjunk annyiban, hogy a fehér akác a szóban forgó fa. Az akác Magyarországon nem őshonos fa, eredeti élőhelye Észak-Amerika és Mexikó keleti részei, hazánkba Mária Terézia uralkodása alatt, a XVIII. században került, francia gyarmatosítók közvetítésével. Betelepítésének oka elsősorban a homokos területek talajának megkötése volt, ugyanis erre kiválóan alkalmas. Érdekesség, hogy először a fűz került szóba, mint az Alföldre ültetendő, talajt megkötő fa, azonban a fűz nem él meg homokos közegben. Így került a képbe az akác, ami az 1700-as évek elején már elszórtan megtalálható volt Magyarországon, az első példányokat 1710-ben telepítették Erdődy gróf pozsonyi birtokán, az első akácerdőt pedig 1750-ben ültették Héderváron. A gyors növekedésű, beavatkozás nélkül is szaporán terjeszkedő akác 1964-re már 16%-os aránnyal bírt a honi erdők között. Ma 463 (más adatok szerint 420-460) ezer hektár akácos van Magyarországon, (melynek közel a fele a rendszerváltoztatás után keletkezett), ami Európában a legnagyobb számadat.

Az akác azonban a homokos talaj megkötésén kívül mást is tud, gazdasági jelentősége kiemelkedő. Kiváló mézelő, különböző adatok szerint a honi méztermelés 40-60%-a az akáchoz köthető, ráadásul az akácméz felvásárlói ára magasabb, mint a virágmézé, így a magyar méhészek számára az akác túlzás nélkül létfontosságú. Az akácméz fontos exportcikk is, mivel Európa legnagyobb akácállománya nálunk található, így a kontinens elsőszámú akácméz ellátója Magyarország. Az akác fája értékes ipari alapanyag, rendkívül kedvező tulajdonságokkal bír, tartós, nagy szakítószilárdságú, és különösen kemény fa, igaz megmunkálása erőforrás-, és szerszámigényes. Készülhet belőle padló, bútor, de leginkább a mezőgazdaságban és kertkultúrában használatos. Szőlősökben szinte mindenhol akáckarókat találunk, vadkerítések készülnek belőle, kertekben bútorként, lépcsőként, ágyásszegélyként, vagy cölöpök formájában láthatjuk viszont. Nem utolsósorban pedig tüzifaként is számottevő haszon tulajdonítható az akácnak, hőértéke magas, kiinduló nedvességtartalma alacsony, akár nyersen is felhasználható fűtőanyagként (kandallófának viszont nem a legjobb, mivel ropog, és szikrákat vethet). És még egy érdekesség, a fehér akác a homoki szarvasgomba (Mattirolomyces terfezioides) szimbiota partnere, vagyis ez az értékes gomba csak akácosokban található meg. Ha ennyi előnye van, akkor miért támadja az Unió ezt a fafajtát?

Az akácerdőnek hagyománya, múltja van (Kép: erdeszetilapok.hu)

„A magyarság történetével ugyan a kocsányos tölgy van a legszorosabb kapcsolatban, érdekes dolog, hogy magyar fának mégis a szil-, a dió- és az akácfát nevezik. Kanadában a múlt században kivándorolt elődeink mindenképpen akác-, meg eperfát akartak ültetni, hogy hazai környezetet teremtsenek maguknak. Herman Ottó, az első magyar természetvédő is magyar fának nevezte. Igaz, hogy ez a szép jövevényfa, a magyar Alföldet új szépséggel, a virágzó erdővel tette gazdagabbá” - Keresztesi Béla: Magyar erdők

Az éremnek természetesen két oldala van, az akác hátrányos tulajdonságokkal, hatásokkal is rendelkezik. Mint az már kiderült, invazív faj, ami azt jelenti, hogy az adott területen, tájegységen (jelen esetben Magyarországon) nem természetesen jelen lévő, hanem máshonnan betelepített növény. Mivel agresszívan terjeszkedő, és aktívan ültetett fa, kiszorítja az őshonos faféléket, megváltoztatja a tájképet, további terjedése nyomán ritkulhatnak, vagy akár teljesen eltűnhetnek a homoki tölgyesek, lösztölgyesek, borókás-nyárasok, löszgyepek, homoki gyepek, ami természetesen az itt élő állatállomány számára és összetételére is kedvezőtlen hatással van. Az akácerdőkben gyakran termelnek (vágnak ki) fákat, ami miatt az aljnövényzet összetétele is megváltozik, a terület gazosodásnak indul, ami így látványként is szomorú, és például természetjárásra sem alkalmas. Annak ellenére, hogy az akác ipari alapanyagként kétségkívül hasznos, nagyarányú térnyerése mindenképpen nálánál hasznosabb és értékesebb fafajtáktól veszi el a területet. Az sem mellékes, hogy az említett 460 ezer hektár akácosból 26500 hektár védett természeti területen, 3800 hektár pedig fokozottan védett területen helyezkedik el, így közvetlenül veszélyezteti a kiemelt fontosságú természetvédelmi övezeteket. 

 A telepített akácos nem épp romantikus látvány

Az akác kétségkívül nem őshonos, invazív fafajta, ám betelepítése nagyjából háromszáz évvel ezelőtt kezdődött, így sok-sok generáció óta meghatározó növénye a magyar látképnek, a köztudatba és a kultúrába mélyen beágyazódott, sokan ezért sem hajlandóak kártékony, idegen faként tekinteni rá. Gazdasági haszna vitathatatlan, méhészek sokaságának nyújt megélhetést, energianövényként is jelentős, valamint ipari felhasználása, exportja is számottevő. A túloldalon a szintén vitathatatlan károkozás és természetkárosítás áll, melyek hasonlóan nyomós indokok. Tudni kell, hogy az Unió nem hasraütéses alapon szúrta ki a magyar akácot, hanem természetvédelmi szervezetek, egyesületek lobbitevékenységének eredményeképpen merült fel az akácültetés korlátozása, megtiltása, vagy az állomány ritkítása. A témában döntés még nem született, a háttérben komoly szakmai viták zajlanak, a politikában pedig hangzatos nemzeti üggyé érett az akáckérdés, a hungarikummá nyilvánítás egyértelműen jelzi a magyar fél álláspontját. Állást foglalni józanul az akáccal kapcsolatban igencsak nehéz feladat, én nem is vállalkoznék rá, csak azt ígérem, hogy a végeredményről mindenképpen beszámolok.

Képek: innen, innen, innen, és innen.