Megyeri Szabolcs kertész blogja

Az őszt sokan, mint a kerti teendők nélküli időszakot ismerik, ami persze nem igaz, ez egy nagyon izgalmas időszak kert-szempontból, rengeteg mindent lehet ültetni a hagymásoktól kezdve, az évelőkön át, egészen a sövényig, vagy gyümölcsfákig. Ilyenkor kezdhetjük el a komposztálást, ha még nem tettük volna meg, de akár a fák kivágását, az ágak visszanyesését is a jelen hetekben intézhetjük. Szóval kisebb-nagyobb feladat akad bőven, ugyanakkor az ősz sok helyen az átfogó kertfelújítás, vagy (át)építés időszaka is. A nagyobb lélegzetű feladatok közé tartozik a kerti tó építése is, már amennyiben vágyunk ilyesmire, és tapasztalataim szerint sokak szeretnének ilyen extra dizájnelemet a kerítésen belül. Most tehát a kerti tó építéséről lesz szó, mégpedig gyakorlati lépésekben vázolva azt, nem elsősorban azért, hogy használati útmutatót adjak az ilyen látványelemhez, sokkal inkább azért, hogy a laikusok, az érdeklődők, az "elsőtavasak" lássák, hogy mivel jár a dolog.

A kerti tóról általában ilyesmi kép él a fejünkben, a gyakorlatban azonban rögös az út idáig

A konkrétumok előtt tisztázni szükséges, hogy a kerti tó valóban nagyszerű dolog, de korántsem annyiból áll, hogy ásunk egy lyukat, belerakjuk a slag végét, megnyitjuk, és egy óra múlva készen vagyunk (hasonlót ugyanis láttam már). A kerti tó pazar dísz lehet, azonban sok a feladat vele, maga az építés is fáradságos és nem alacsony költségű beruházás, de fekete leves a tó folyamatos szinten tartása, hogy dekorációs értéke állandó legyen. Még bonyolultabb az egész, ha élő, vagyis halas, békás, szitakötős tó a cél, ajánlott tehát az első kapavágás előtt egy kertészeti szakemberrel konzultálni, hogy képbe kerüljünk a buktatókat, teendőket, költségeket illetően. Az általánosságokat félretéve következzen tehát a hangsúlyozottan tájékoztató jellegú kerti tóépítő gyorstalpaló. 

A kerti tavat a természet rendjének megfelelően ideális esetben a kert legmélyebb pontjára illik megálmodni, formája lehetőleg elliptikus, vagy vese alakú legyen. A méret tág határok között mozoghat, a meghatározó körülmény, hogy mit szeretnénk látni benne. Halas dísztó esetében például másfél méternél nem lehet sekélyebb a legmélyebb pont, mivel odáig nem fagy be teljesen a víz, és a halak így az alsóbb részeken kibírják majd a telet. Halakkal benépesített tó esetén télen nem szabad majd elfeledkezni a jég rendszeres feltöréséről az oxigén ellátás miatt, valamint a téli etetés is fontos, ha tavasszal szeretnénk még mozgást látni a vízben. Növényekből is válogathatunk: léteznek mély vizet kedvelő fajták, és vannak, amelyek csak alacsonyabb állású vízben élnek meg, tehát tudatosan kell kiválogatni a flóra képviselőit. Gyakori hiba, hogy a túl hogy meredek falú tavakon nem marad meg semmilyen aljzat, ennek következtében a csúf fekete fólia látszik ki a víz alól. Ennek elkerülésére érdemes a tó szélein lankásabb rézsűt kialakítani. Szintén sokan helytelenül fektetik le az aljzatot biztosító fóliát, ugyanis a kiásás után a meder falát tömöríteni kell, erre pedig 5-10 cm vastagságban homokot kell teríteni.

Geotextília-terítés

A jó helyválasztás, az átgondolt forma, a kisásás, és a fólia lefektetés után jön a második nagy lépés, ami a geotextília kihelyezése. Geotextíliából vastagabb fajtát kell használni, viszonyításképpen a kerti ágyások gyom nélkül tartásához a 130 g/nm-es mérőszámú fólia a megfelelő, ami értelemszerűen kevés a tavi alkalmazáshoz, ehhez mert kiszúrhatják, kiszakíthatják a kövek és a gyökerek. Kerti tó aljára ezért legalább 200 g/nm-es geotextíliát használjunk. A fóliázásnak itt még nincs vége, a lefektetett geotextíliára kerül a tófólia, amiből a későbbi problémák (szakadás, kilyukadás) elkerülése miatt javallott a jobb minőségű (és egyben drágább) verziókat választani. Rendszerint az egy mm vastagságú fólia elegendő, de minél nagyobb tavat képzeltünk el, annál inkább szükséges szakember bevonása is, hogy az eredmény valóban ízléses és tartós legyen.

Tófólia

Mire ideérünk, a tó már nagyjából formát ölt, és a belseje közel készen van, de hátra van még a megfelelő szegélyezés.A tó szegélyének stabilnak kell lennie, hogy meg tudja tartani a víz és a fólia súlyát is, valamint a szélére ráálló bámészkodókét is. A legjobb ezért a betonba ágyazott kerti szegély, amin legalább fél méter hosszan át kell hajtani a fóliát, amit csak akkor vágjunk körbe és rögzítsünk, ha végeztünk egy próbafeltöltést. Így a tóban lévő fólia biztosan elfoglalja a neki szánt területet, és elkerülhető, hogy káros feszültségek lépjenek fel később, a lerögzítés után. A fóliát a szegélyen áthajtva kell rögzíteni föld vagy kavicstakarással.

Tószegély-kialakítás

A befejező harmadik lépés a már majdnem kész tó végleges arculatának kialakítása, vagyis az aljzat és a növényegyüttes beillesztése. A tó aljzata lehet kavics, kisebb-nagyobb sziklák, esetleg homok is, körülbelül 5-10 cm vastagságban. A növényeket akár a homok aljzatba elszórva vagy a számukra kialakított ültetőgödrökben helyezhetjük el. A tó akkor lesz a legszebb, és a leginkább természetközeli hatású, ha nem látszik a fólia, amit még a szegélyen is takarjunk el, a szegélynek egyébként sem kell kilátszódnia, csupán szintje legyen a tó vízszintje felett. A partra ültessünk úgynevezett vízpart-imitátor növényeket, például különböző sásféléket (a Cyperaceae család megfelelő tagjait), illetve különböző díszfüvek. Ezzel a tó tulajdonképpen készen is van, a halak fajtájának kiválogatását a legjobb, ha szakemberre bízzuk, a békák, rovarok pedig invitálás nélkül is megjelennek majd.

Elkészült

Ez a pár bekezdésnyi tóépítési gyorstalpaló persze nem fedi a valóságot abban a tekintetben, hogy a tóépítés igencsak összetett és szakértelmet kívánó munka, melyet teljesen kezdőknek nem ajánlok önerőből, leírásokból ötleteket gyűjtve elvégezni. Egy kerti tó költsége egy díszágyáshoz képest például többszörös költség (ami nagyban függ a mérettől, és a kialakítás részleteitől), ráadásul a tó egy kert a kertben, melyet folyamatosan gondoznunk kell, különben nemhogy nem lesz látványos, de egyenesen csúffá válik. Tapasztalataim szerint a kertjükbe tavat építtető tulajdonsok jóval több, mint fele utólag megbánja a beruházást, ám a visszacsinálás költséges és értelmetlen folyamat, így a kerti tóval adott esetben egy jó adag bosszúságot vehetünk a nyakunkba. A szépen karbantartott, szakszerűen kivitelezett, ízléses megjelenésű tó ugyanakkor igazi ékköve lehet a kertnek. A tavi örömökkel kacérkodó kertészeknek első körben azt ajánlom, hogy kezdjék a műfajjal való ismerkedést egy olcsón kialakítható dézsás minitóval, és ha örömüket lelik a dologban, csak akkor vágjanak bele a nagyobb verzió megépítésébe. 

Kezdőknek, bizonytalanoknak elsőként egy efféle, alacsony költségvetésű, mégis magas dekorációs értékű dézsatavat javaslok, amit jóval könnyebb felszámolni, ha később meggondoljuk magunkat!

A poszt vendégszerzőm, Kéméndi Zsolt írásának felhasználásával készült.

Képek: innen, innen, és Kémándi Zsolt fotói

A címbeli kérdés így az ősz feléhez közeledve mindenképp aktuális, ám kicsit kiegészítésre szorul, hiszen október-november környékén nem csak a lehulló levelek okoznak fejtörést, ha kerti szerves hulladékról beszélünk. Ősszel a gondos gazda szépen rendberakja a birtokát télire, vagyis megmetszi a fákat, cserjéket, ha ez szükséges, alakít egy kicsit a sövényen, megejti az utolsó fűnyírások egyikét (aztán nemsorokára tavaszig az utolsót), és a mostanában persze már az egyre nagyobb tömegben lehulló levelek is jelen vannak mindenhol. Ennek eredményeképpen egy átlagos méretű kiskertben is szép adag növényi hulladék képződik, aminek aztán valamilyen sorsot kell szánni, hogy ne csúfítsa el a kertet.

Itt azonban álljunk is meg egy pillanatra. Manapság steril korszakot élünk, szeretünk minden feleslegesnek tartott holmit gyorsan eltávolítani, hogy környezetünk úgy nézzen ki, ahogy a nagykönyvben, vagy épp az újságok csodásan beállított fotóin látszik. A földre hullott levelek azonban igazából nem sorolhatóak a szemét témakörébe, hiszen az anyatermészet nem véletlen rendezte így a dolgot, ennek a levélszőnyegnek szerepe van, a természetes bomlás során gazdagítja a talajt, így valósítva meg a körforgást (ezt utánozzuk a komposztálással, de erről pár sorral lejjebb majd). Tehát, akinek nem bántja a szépérzékét, a lehullott lombozatot egyszerűen hagyhatja ott, ahol az van, baj nem fog belőle származni, a fáknak, a növényeknek pedig még hasznukra is lesz.

Az avarégetés szinte minden szempontból rossz ötlet

Természetesen erre nem mindenki hajlandó, már csak megszokásból sem (például hogy ne szólják meg a szomszédok), így amennyiben sok a levél, ráadásul még gallyak, nyesedékek is állnak halomban, felmerül a kérdés, hogy mi legyen ezekkel. itt szokott képbe kerülni a jó öreg avarégetés, ami legalább annyira rossz szokás, mint amennyire berögzült. Az égetés kellemetlen szaggal jár, felbőszíti a szomszédot (aki aztán majd viszonozza a füstölést persze), de nagyobb gond, hogy a nedves, nyirkos avar alacsony hőfokon ég, sokkal több káros anyagot kibocsájtva, mint például egy tábortűz. Az avarégetés ellen szól még annak balesetveszélyessége, és nyilván az is, hogy sok helyen egyszerűen tilos. Budapesten egész biztosan, más településeken pedig helyi rendelet rendelkezik erről, így amennyiben tüzelés pártiak vagyunk, nem haszontalan utánanézni, hogy tettenérés esetén nem lesz-e kilátásban némi pénzbüntetés. Summa summárum, az égetést senkinek nem javaslom, de akkor mi marad megoldásként, ha szúrja a szemünket a növényi halom?

A legkézenfekvőbb és legegyszerűbb megoldás az elszállíttatás, amit az ország legtöbb településén a tél beköszöntéig a helyi közterület fenntartó cég biztosít, természetesen térítés ellenében. Budapesten az FKF végzi ezt a feladatot, egészen december hatodikáig lehet kihelyezni a zöldhulladékot, és érdekesség, hogy ez a szolgáltatás nem csupán ősszel, hanem már márciustól igénybe vehető, így aki ezt eddig nem tudta, jegyezze fel, hogy márciustól van lehetőség a kerti zöld felesleg környezetbarát eltüntetésére. A fővárosiak EZEN a linken tájékozódhatnak az elszállítás menetésről és az árakról (dióhéjban a 60 literes zsák 190, a 100 literes 230 forint, amiben benne van az elvitel költsége is), a vidékiek pedig helyben érdeklődhetnek az elszállíttatás mikéntjéről.

Elszállításra váró leveles zsákok. 

A budapestieknek ilyen zsákot kell vásárolniuk, ha el szeretnék vitetni a lombhulladékot

Mi történik az elszállíttatott levelekkel, gallyakkal, nyesedékkel? Általában ezek a növényi részek komposztálásra kerülnek, hogy tápanyagdús komposzt váljon belőlük, ami aztán jól hasznosítható bármilyen ültetésnél, vagy szegényebb talajok feljavításánál. Mivel a legtöbb kiskertben rendszerint terem, növekedik valamilyen növény, melynek biztosan van tápanyag igénye is, logikusan felmerül a kérdés, hogy ezt nem lehetne-e helyben megoldani? Hát dehogynem, a házi komposztálás remek dolog, környezetbarát zöldhulladék-elnyelő, az elkészült komposzt pedig akár már a tavaszi zöldségágyásoknál bevethető. Mi kell a komposztáláshoz, mivel jár, mik az előnyei, hátrányai? Ezeket a kérdéseket most dióhéjban, pontokba szedve válaszolom meg, hogy aztán akit érdekel, tudjon miből kiindulni.

Műanyag és házi komposztláda

A komposztálás:

-előnye, hogy ingyen, füstmentesen eltüntethetjük a zöldhulladékot, sőt, a konyhai szemét egy részét is, minimális költséggel kiváló tápanyaghoz, és remek biokertészeti alapanyaghoz juthatunk

-hátránya, hogy a kertben egy pár négyzetméteres területet fel kell áldoznunk a célra, be kell szereznünk egy komposztládát (vagy eszkábálnunk kell egyet), időnként akad némi dolog körülötte, és be kell vallani, hogy a komposzt nem minden esetben esztétikus látvány, ami persze függ a kialakítástól, és attól is, hogy mennyire van szem előtt (érdemes a komposztládát egy nem túl aktívan használt kerti szegletbe telepíteni)

-a híresztelésekkel ellentétben nem jár bűzzel, nincs kellemetlen szaga, ahogy például a földön hagyott, lassan lebomló avar sem lesz büdös, ettől tehát ne tartsunk. Az is igaz azonban, hogy a szagmentes komposzthalom akkor valósul meg, ha nem hagyjuk magára, és néha foglalkozunk vele.

-elkezdéséhez alapvetően három dologra lesz szükség, egy komposztládára, egy vasvillára, és némi vízre. A láda lehet bolti műanyag edény, fábol otthon barkácsolt eszköz, a legegyszerűbb változat pedig a négy rúd köré kanyarított drót-, vagy csirkehálóból készült ketrec. A ládát fokozatosan töltsük fel, ne egyszerre pakoljuk tele, havonta egyszer-kétszer forgassuk át, és úgy nedvesítsük, hogy ne száradjon ki, de ne is tocsogjon a vízben. A többit a természet elintézi.

-alanya lehet bármilyen kerti növényszármazék (kivéve a tűlevelűeket, fenyőféléket, a dióval pedig külön foglalkozom), gyomok, leveles gallyak, avar, miegymás. A konyhai hulladék egy része is komposztálható, például a teafilter, a kávézacc, a natúr kartonpapír, de mehet a kupacra elhervadt vágott virág, elhalt szobanövény, romlott gyümölcs, gyümölcshéj/maradék. A komposztra tehető a kizárólag növényekkel táplálkozó állatok ürüléke is.

-folyamatához nem használható fel húsevő állatok (kutya, macska, stb.) ürüléke, színes papír, újságpapír, műanyagok, építési törmelék, ételmaradék, csomagolóanyagok, és egyéb háztartási hulladékok.

A dió komposztálása régóta szenvedélyes viták tárgya hobbikertész körökben, egyesek szerint a diólevél egyszerűen nem alkalmas komposztálásra, mások úgy vélik bizonyos körülmények között a dió is komposztálható. Maga a diókomposztálás, mint problémafelvetés szerintem kicsit több teret kap általában, mint amennyit érdemel, és ha rám hallgatnak, a diót is komposztálják, persze kicsit eltérő módszerekkel, mint a többi zöldhulladékot. A diókomposztálásról tavaly készítettem már egy blogbejegyzést, így akit a dolog érint, és tudományos kísérletekkel alátámasztott véleményre kíváncsi, EZT a posztot böngéssze át.

Komposzt-kompatibilitás

A komposztálás szakirodalma ennél persze sokkal bővebb, így a kezdőknek ajánlanék némi utánajárást, de az ennyiből is kiviláglik, hogy voltaképpen egyszerű, kis helyigényű, kevés munkát igénylő folyamatról van szó, melynek nagy haszna vehető a kertben. A címbeli kérdésre még egyszer visszatérve a válasz az, hogy három ésszerű lehetőség mutatkozik az őszi lombhulladék kezelésre, az első a levelek földön hagyása, a második az elszállítatás, a harmadik pedig az otthoni hasznosítás a komposztálás segítségével.

Képek: innen, innen, innen, és innen, valamint saját forrásból.

Az őszt általában elkönyveljük a szomorú évszaknak, ezekhez a hónapokhoz olyan közhelyek tartoznak, mint a természet téli álomra készülődése, a szürkeség, a rosszkedv, vagy a költeményekből ismerős elmúlás témaköre. Valójában azonban az ősz az egyik legszínesebb évszak, a dér, a köd, és a pára alatt fantasztikus színorgia rejtezik, amit érdemes felfedni, például egy kiadós erdei kirándulás alkalmával, vagy éppen csak úgy, hogy nyitott szemmel járunk ilyenkor is, és keressük a látnivalókat. Ehhez biztosan kedvet csinál a következő két lélegzetelállító galéria, olyan fényképekkel, melyek ugyanarról a témáról készültek nyáron, majd ősszel. Kattintsanak a képekre!

Kattintásra galéria nyílik!

Kattintásra galéria nyílik!

A csodás őszi színeket persze nem csupán távoli vidékeken élvezhetjük, hanem akár saját kertünkben is, feltéve, ha úgy válogatjuk össze a növényfajtákat, hogy legyenek köztük olyanok, melyek ősszel elszíneződött leveleikkel, ágaikkal dekorálják a birtokot. Akit érdekelnek az ősszel színváltós növények, feltétlenül kattintsanak IDE, mert ebben a tavalyi bejegyzésemben csupa ilyen növényt mutattam be!

A galériák képanyaga innen származik.

A muskátli kicsit olyan, mint annak idején az első valóságshow-k, amiket saját bevallása szerint senki nem nézett, valahogy mégis mindenki naprakész volt a történésekből. A muskátli hasonlóan lesajnált, sokak által régimódinak, unalmasnak, fantáziátlannak tartott dísznövény, ám mégis alig találni ablakpárkányt, balkont, vagy kertet nélküle. Ha pedig ez a helyzet, akkor foglalkozni kell a jó öreg muskátlival, most éppen annak apropóján, hogy lassan leáldozik a szezonja, és elérkezik a teleltetés ideje.

Angol muskátli

A muskátli teleltetése azonban sokaknak valójában nem is kérdés, mert van egy másik egyszerűbb módszer is a szezonzárásra, mégpedig az, hogy fogjuk az elvirágzott töveket, és egy elegáns mozdulattal a komposztra, vagy a szemeteskukába hajítjuk azokat. A muskátli nem a legrágább és legegzotikusabb növények között foglal helyet, így sokan úgy gondolkodnak, hogy sokkal szimplább ügy megszabadulni a dolgukat végzett növényektől, mint teleltetni őket. Vajon ez jó ötlet? A válasz ízlés kérdése, a tavasszal majd megvásárlásra kerülő tövek ugyanúgy díszesek lesznek, ez igaz, azonban a teleltetésnek vannak előnyei is. Az első a spórolás, mert hiába nem drága a muskátli, azért mégiscsak pénzbe kerül, így pár évig költséghatékony lehet az aktuális állomány megtartása. A másik ok, hogy a teleltetett muskátlik színét már ismerjük, ha azokat például tudatosan a falhoz, vagy egyéb növényekhez választottuk színben, akkor a tél után biztosak lehetünk benne, hogy a kompozíció változatlan marad. A végső indok pedig az lehet, hogy rengetegen kötődést alakítanak ki a növények felé, magyarán szeretik őket, és nem akarják a jó szolgálatot tett virágokat a szemétre dobni. Aki tehát a muskátlik teleltetése mellett döntött, olvasson tovább, a többiekkel tavasszal találkozunk újra a témában!

                                                                 Teleltetésre készülő muskátlik

Elsőként nem lehet véka alá rejteni, hogy a teleltetés hátrányokkal is jár, például növényünk nem április végén-májusban virágzik majd, hanem csak június-július tájékán, a folyamat több munkát igényel, mint a tavaszi új adag beszerzése, továbbá télen is figyelni kell a növényekre, ugyanis könnyen pusztulnak a teleltetés alatt, legyengülhetnek, gombásodhatnak a nem megfelelő tartási technika miatt. A fajtákat tekintve főleg a futó muskátlit, az angol muskátlit szoktuk telelteni, de tulajdonképpen bármelyik fajta teleltethető. Fontos megemlíteni, hogy csak a három évnél fiatalabb növényeket célszerű elpakolni a hideg hónapokra, az ennél idősebb példányok veszítenek a színintenzitásukból, kevesebbet virágoznak, satnyulnak, felkopaszodnak, vagyis dekorációs értékük csökken. Konkrét teendőink a futó muskátli esetében a következők: októberben érkezik el az ideje növény visszametszésének, visszatördelésének, nagyjából 10-20 centiméterig. Így csak a tövek maradnak meg,  ezeket a csonkokat teleltetjük át, melyeket elég havonta egyszer-kétszer öntözni, tavasszal pedig majd mehetnek napos, meleg helyre. Ha a szerencse is mellénk áll, a tél elmúltával új hajtások növekednek majd rajtuk, ezekből lesz csak virág, a tavalyiakat meghagyva nem igazán várható virágzás. A téli tárolás körülményei fontosak, betartandó a maximum 12 Celsius fokos hőmérséklet, (az optimális 8-10 Celsius között van), és fagymentes, nem túl párás helyre lesz szükség, különben gombásodás léphet fel. Mindenképp világos telelőhelyen tároljuk növényünket, az ablaktalan pince, padlás, kerékpártároló stb., nem megfelelőek.

Papírba csomagolva

Sima, álló, vagy angol muskátli esetében már több variáció létezik a teleltetésre. A biztos, bevált módszer szerint a növényeket virágládástól, mindenestől vigyük be a teleltető helyiségbe, amely legfeljebb 6-8 Celsius fokos, nem nyirkos, és valamennyi beszűrődő fénnyel is bír. A növényen két héttel a teleltetés megkezdése előtt kell hajtásritkítást végezni, így a sebfelületek még be tudnak száradni, a növény regenerálódni tud, és télen nehezebben gombásodik be. A gombásodást az összeérő levelek is előidézhetik, így ezt előzzük meg. Ha ez a megoldás valamiért nem kivitelezhető, akkor a töveket friss földbe rakva, egy ládába összeültetve, gyökeret-lombozatot erősen visszametszve, homokba vermelve helyezzük el a növényeket. Ebben az esetben kicsi az esély a kiszáradásra és gombásodásra, öntözni pedig egyáltalán nem kell. Újabb alternatíva a föld teljes letakarítása a gyökerekről, majd a csupasz tövek újságpapírba csomagolása. ha így járunk el. akkor a gyökérnyaknál megkötözve rakjuk el a növényeket, de a párás-nyirkos helyet ilyenkor is kerüljük. Végül pedig akad még egy lehetőség, melyet bevallom, én magam még nem próbáltam a gyakorlatban, de érdekesnek hangzik. Eszerint a muskátlikat a földtől meg kell szabadítani, és visszametszés nélkül, levelesen, virágosan szárítókötélre felkötözni, gyökérrel felfele. A módszer ismert hátránya, hogy könnyen kiszáradnak a növények, ezért tavasszal, az ültetés előtt 1-2 órára langyos vízbe kell áztatni azokat.

Lógatott tövek

A teleltetéssel kapcsolatban fontos körülmény, hogy beteg növényt sose rakjunk el, ugyanis könnyen megfertőzheti a többit. Amennyiben nem egészséges valamelyik tő, vagy permetezéssel kezeljük, de inkább szabaduljunk meg tőle, mert tönkreteheti a hosszadalmas procedúra eredményét. Tudni kell azt is, hogy sajnos nincsen garancia arra, hogy minden növény túl fogja élni a teleltetést, főleg hogy a folyamat végeztével, tavasszal még vissza kell szoktatni majd őket régi-új közegükhöz. Számoljunk azzal, hogy össze kell szedjék magukat, ami legalább 1-2 hét késést jelent majd a frissen beszerezhető muskátlikhoz képest, ráadásul a virágzás is legalább 2 héttel később fog beindulni. 

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

Gyakran kapok kérdéseket a kiviről, ugyanis sok a félreértés ezzel a gyümölccsel kapcsolatban, ráadásul aki bevásárol és ültet, nem ritkán csalódik a növényében, aminek tulajdonképpen egyszerű oka van, de kevesen tudnak róla. Hogy ne bonyolódjak rébuszokba, meg persze, hogy a kivivel egyelőre hadilábon álló hobbikertészeknek némi segítséget nyújtsak, egy zanzásított kivi-kalauzt teszek közzé, amiből a legfontosabb kérdésekre választ kaphatnak az érdeklődők.

Ültethető, termeszthető-e a kivi nálunk?

Röviden igen, de van hosszabb válasz is. A kivi a köztudatban, mint déligyümölcs él, azonban ez nem igaz. A kivi ugyanis Kelet-Ázsiából származik, így a magyar klíma megfelelő a számára. A kivi tehát nem a mediterrán narancs, vagy citrom rokona, melyeket csak körülményes teleltetéssel lehet életben tartani egész évre, hanem egy a mi éghajlatunkon szépen megélő gyümölcs, melyet nagyüzemi, és kiskerti körülmények között is sikerrel lehet nevelni.

Milyen kivifajták léteznek?

A kivifélék az Actinidiaceae család Actinidia nemzetségéhez tartoznak. A termesztett fajták többségükben az Actinidia deliciosa, kisebb részben az A. chinensis fajhoz tartoznak. Érdekesség, hogy az egyéb Actinidia fajoknak (A. kolomikta, A. arguta, A. callosa, A. melanandra, azaz a minikiviknek) csekély kereskedelmi jelentőségük van, gyümölcsük apró, bár szintén kellemes, ízletes, és helyük lenne a ház körül a „nagy” kivi mellett. Az általában olvasható, közkeletű információk jellemzően az A. deliciosa ’Hayward’ fajtára vonatkoznak, ugyanis messze ez a legsikeresebb, a legnagyobb gyümölcsű típus, piaci részesedése 90% fölötti. Fontos, hogy más fajokra és fajtákra gyakran teljesen eltérő termesztéstechnológiai ismeretek vonatkoznak.

Felnőtt kivik, az elmaradhatatlan támasztékkal

Sok kivitulajdonos azért adja fel a nevelést, mert a növénye nem hoz gyümölcsöt. Miért lehet ez?

A termés elmaradásának oka döntően arra vezethető vissza, hogy a kivi esetében kétlaki növényről van szó, vagyis külön töveken fejlődnek a porzós és a termő virágok. Sok kertészet, faiskola egyszerűen nincs tisztában az általuk árult növények nemével és fajtájával, pedig a gyümölcsöző kivihez mindig szükség van porzó és termő egyedekre. Előfordulhat az is, hogy összekeverednek a címkék, így a kertészetek porzót adnak el termőként, vagy fordítva. Az is előfordul, hogy tévesen önporzós kivit ígérnek az árudák, pedig az ilyen növény kifejezetten ritka (de azért kapható), és általában kisebb mennyiségű gyümölcsöt hoz, a jól termő, szép gyümölcsű kivihez mindig szükséges porzó és termő tő. 

Kiwi vagy kivi?

A kivivel kapcsolatban a botanikai kérdéseken felül általában felvetődik a helyesírás mikéntje is, vagyis, hogy kivi vagy kiwi? Anélkül, hogy egy nyelvészeti témába laikusként túlzottan belemélyednék, rövid kutatás után a kivi változat tűnik helyesnek, mégpedig két okból kifolyólag. Az egyik, hogy idegen szavak magyarításánál az átírás egy-egy szón belül következetes abban az értelemben, hogy ha sor kerül rá, akkor a tipikusan idegen betűket, betűkapcsolatokat mind kiküszöböljük (kivéve az x-et és a ch-t, amelyek noha a szűkebb magyar ábécének nem részei) .(wikipedia). A másik magyarázat szerint az angol kiwi és a magyar kivi esetében teljes fonemikus helyettesítésről beszélhetünk, hiszen az angol w bilabiális zöngés réshangot jelöl, amit a magyar nyelv a labiodentális v-vel helyettesít. (Vörös Éva, Egzotikus gyümölcsök magyar neveinek történeti-etimológiai szótára)

Hogyan válasszak akkor megfelelően kivi töveket?

A fentieknek megfelelően tehát mindenképpen porzó és termő növényre is szükség lesz. Elvileg bármely porzós Actinidia megfelelő bármely termőfajta beporzásához, de csak abban az esetben, ha a nőivarúval azonos időben virágzik. Ebből adódóan a virágzási idő határozza meg a párosítást. A legelterjedtebb és legérdemlegesebb ’Hayward’ fajta esetében a ’Tomuri’ porzófajta a legáltalánosabb. Bizalomkeltő jel lehet, ha a kertészetben (vagy webáruházban) egymástól teljesen elkülönítve tárolják/kínálják a különböző nemű növényeket. A címkéken, leírásokban a’Hayward’ (termő) és a ’Tomuri’ (porzó) neveket keressük.

Már van több kivim, de nem teremnek. Valószínűleg csak porzó, vagy csak termő növényeim vannak, de hogy állapítsam meg a nemüket?

Legkönnyebben virágzáskor állapítható meg a különbség, a termős virág közepében nagyon jellegzetes formát alkotó, kerékküllőre emlékeztető, sugaras alakzatban elhelyezkedő bibeszálak láthatóak, a porzós virágban ellenben nincs bibe, virágpora viszont megtermékenyítőképes. A ’Hayward’, és a ’Tomuri’ páros esetében már nyílás előtt is egyszerűen megállapítható a növények neme: a nőivarún egy száron jellemzően egy virág van, a hímivarún három. A porzós a vessző tőközeli részén is hoz virágot, a termős inkább a negyedik - ötödik rügytől kezdődően. A lehullott virágok porzós növényre utalnak, az apró, később lehulló gyümölcskezdemények pedig beporzás hiányában nem termő, nőivarú növényre.

Ez a termő...

Ez pedig a porzó

Hova és mikor lehet/kell ültetni a kivit, milyen igényei vannak?

A híresztelésekkel ellentétben a kivi nem kimondottan napfényigényes, inkább árnyékkedvelő, a félárnyék különösen kedvező számára. Nincs különleges talajigénye, de általánosságban a kémhatást tekintve inkább a semlegestől a savasba hajló talajt kedveli. A talaj minőségét tekintve előnyösebbek a mély rétegű, jó vízgazdálkodású, de nem pangóvizes területek. A kivi a tápanyag-utánpótlást meghálálja, megfelelő megoldás lehet szerves trágya kiszórása, ugyanakkor hobbikerti körülmények között nem feltétlenül szükséges trágyázni, a tápanyagok ellenőrizhetetlen túladagolása miatt. Az ültetés legjobb időpontja a tavasz, vagy a késő ősz. Vásárláskor fontos szempont lehet, hogy egyetlen porzós növény bőven elegendő akár 6-8 termő egyed beporzásához. Az egyes töveket semmiképpen ne ültessük két/két és fél méternél közelebb egymáshoz, mert így nem lesz elég helyük a normális vegetációhoz. A kivi a későbbiekben mindenképpen támrendszert fog igényelni, ennek későbbi könnyebb kialakítása érdekében célszerű a csemetéket sorba ültetni.   

Milyen növényvédelmi feladatokat kíván meg a kivi?

Az egyik legjobb hír a kivivel kapcsolatban, hogy roppant ellenálló és strapabíró növény, így növényvédelmi feladatokkal (kórokozókkal, élősködőkkel) optimális esetben nem kell foglalkuznunk.

Hogyan kell metszeni a kivit?

A metszéssel kapcsolatban gyakori, és végzetes hiba, hogy sokan a vesszők rövid csapra történő metszését alkalmazzák, ezzel pedig jó eséllyel az összes termőrügyet eltávolítják. Ennek a téves gyakorlatnak az lehet az oka, hogy a kisszámú, magyar nyelven elérhető szakirodalmak rendszerint azt javasolják hogy a metszést a szőlőhöz hasonlóan kell elvégezni, ami rossz irány. A kivi metszése valójában csupán ritkításból, hajtásválogatásból áll, alapvetően csak a letermett vesszőket kell lecserélni az éves vesszőkkel. Tavaszi ültetés esetében a következő évben, őszi ültetésnél a következő tavasszal egy ígéretes, erőteljes rügy fölött kell visszametszeni a növényt, nagyjából 20-30 cm-es magasságban, és az ebből előbukkanó hajtást kell használni a leendő törzs kialakításához. Ehhez egy hosszú, 4-5 méteres, egyenes karóra lesz szükség, ami mentén növényeket egy törzsön, minél magasabbra kell növesztenünk.

Nagyjából féléves tövek

Ha minden jól ment, és terem a növény, mikor lehet szedni a gyümölcsöt?

A kivi szedésének időpontját az első komolyabb fagyok határozzák meg. Szedéskor még nem érett, mivel utóérő gyümölcs. Hideg helyen tárolva akár hónapokig eláll, zárt helyen, alma mellett tárolva, az abból kiszabaduló etilén hatására néhány nap alatt beérlelhető. Akkor fogyasztható, ha állaga az érett őszibarackhoz hasonló. Meg kell említeni, hogy a kivi viszonylagos népszerűtlensége abból ered, hogy a bolti darabok gyakran savanykás, fanyar ízűek, azonban tudni kell, hogy a saját termesztésű kivi, mely megfelelően utóérlelt (szemben a boltival), sokkal édesebb és finomabb. 

Ha minden jól ment, ez lesz a végeredmény

Kivi ajánlat ITT

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

Az orchideák divatja töretlen, sőt, egyre trendibbek, a minap már az egyik német élelmiszerlánc üzletében is láttam egy raklapnyi Phalaenopsist, ráadásul egészen csábító áron, ezerötszáz forint környékén. Nem csoda hát, ha sokan vásárolják ezeket a roppant dekoratív dísznövényeket, ám sajnos a csalódás sem ritka, ugyanis sok boldog orchideatulajból lesz szomorú gazda, mikor növényük pár hét után pusztulásnak indul. Az orchideákkal alapvetően az a probléma, hogy a mi klímánktól nagyon eltérő éghajlatról származnak, így nem könnyű feladat biztosítani számukra az ideális feltételeket. Az alábbiakban pár általános jótanácsot próbálok nyújtani a témában, és kicsit be is mutatom ezeket a dísznövényeket, ugyanis az üzletekben gyakran csak egy pár mondatos leírás jár a növényhez, amiből nehéz tájékozódni.

Az orchideák népes családot alkotnak, közel húszezer fajtát ismerünk, a hibridek száma pedig milliós nagyságrendű. Ennek eredménye a számtalan különleges alakú és színű virágzat, a választás tehát egyszerre könnyű és nehéz. Az orchideák virágainak vázaállósága a megfelelő feltételek biztosítása esetén kiváló, egy hónapig is megtarthatják díszítőértéküket, akár a növényen hagyva, akár vágott virágként, így tartós és szép ajándék válhat belőlük. Eddig tart a megszokott reklámszöveg, a buktatókról pedig már jótékonyan hallgatnak a növényekhez mellékelt szűkszavú leírások. Lássuk mik ezek. Az első fontos tudnivaló, hogy bár az orchideákat cserépben vesszük és tartjuk, ez számukra roppant idegen dolog, mivel az orchideák többsége nem földben gyökeredzik, hanem fákon élnek, a tápanyagokat és vizet nem a földből veszik fel. Ez az öntözéssel kapcsolatban máris egy fontos tanulsággal szolgálhat, az orchideák gyökérzete ugyanis nem bírja a vízben állást (a levegő páratartalmából "isznak"), hamar rothadásnak indul, ha pangó víz, vagy folyamatos nedvesség veszi körül. A fákon élő orchideák jellemzően elhalt növényi részekből jutnak tápanyagokhoz (de nem paraziták a közhiedelemmel ellentétben, hanem ún. epifita növények), tápanyagigényük magas, ezért fontos, hogy tápoldattal biztosítsuk nekik az utánpótlást, amit cserépben egyébként nem tudnának elérni. A következő probléma a már említett klímabeli eltérés, ezek a növények ugyanis az egyenlítő menti, párás, nedves, meleg viszonyokat kedvelik, amit egy átlagos magyar nappaliban nehéz előállítani, ráadásul a fákon csüngő orchideákhoz a lombokon keresztüljutó szűrt fény jut el, ezért a közvetlen napsütést sem kedvelik. Mi akkor a helyes tartás módja?

 Cymbidium

Az egyik legnépszerűbb alany hagyományosan a Cymbidium, vagyis a csónakorchidea. Érdekesség, hogy hazánkban a 80'-as években a Cymbidium termelése ipari méretekben zajlott, vágott virágként ma már nem népszerű, azonban cserepes dísznövényként reneszánszát éli. A Cymbidium volt egyébként az első nemesített orchidea fajta, mely bekerült a lakásokba, otthon is tartható egzotikus dísznövényként. A Cymbidium fajták rendkívül változatos színűek, a zöldtől az égő vörösig szinte minden színt megtalálhatunk, pasztell árnyalatuk miatt pedig a legtöbb szobában előnyösen mutatnak, nem rivalizálnak a többi szobanövénnyel. A másik jellemző orchideafaj a már említett Phalaenopsis, vagyis a lepkeorchidea, mely olcsóságával hódít, eredetileg ez a faj is fán él, tehát a fentebb említett problémák nála is fennálnak.

Az orchideaproblémák, betegségek jellemzően a virágzás idején jelentkeznek, az okok pedig a klímára vezethetőek vissza, az orchideák többsége ugyanis a száraz, meleg levegőjű szobákra lombszáradással, bimbóhullással reagál. Az orchideák mindannyian páraigényes fajok, ellenben nem szeretik a túlöntözést, utóbbira azonnal a levelek elrothadásával válaszolnak. Ezért a nedvességre, öntözésre különösen figyelni kell, akár az éjjelre a levél belső tövében megálló víz 1-2 nap múlva a tőnél rothadást indíthat el, majd ezek után a levelek le is hullanak. Célszerű az orchideákat agyaggranulátummal, kaviccsal töltött tálcába állítani, melybe vizet töltünk, így folyamatosan biztosíthatjuk a párát növényünk számára. Nyáron, a teraszon, balkonon tárolt orchideák alatt érdemes rendszeresen fellocsolni a betont, járófelületet, ügyelve arra, hogy a levelekhez ne fröccsenjen víz. A növény gyökérzete alatt a cserépben se álljon víz, mivel a gyökerek a levegőből szerzik a nedvességet, nem képesek azt a vízből felvenni. A virágzat száradása, a bimbók barnulása, azok ledobódása általában fényhiány következtében történik, ez tipikusan téli jelenség, mivel ilyenkor a nappalok rövidülnek, és kevesebb ideig éri a növényeket a napfény. Erre válaszul az orchidea elkezd száradni, kezdve a számára legkevésbé fontos résszel, a virágzattal. A fényhiány pótolható speciális megvilágítással, mely az őszi időszakban kiegészítésképpen, majd télen teljes megvilágításként használható. A Cymbidiumok és Phalaenopsisok erősen tápanyagigényesek, cserébe akár az egész tenyészidőszakban képesek tömött fürtökben virágokat hozni. Tavasztól őszig célszerű nitrogén túlsúlyos tápoldatot adagolni, majd az őszi pihentetési időszak előtt és után foszfor és kálium túlsúlyos tápoldatot adni neki. Virágboltokban és egyéb üzletekben gyakran kapni önadagoló orchidea tápoldatokat, ezek hasznos kiegészítők. Az őszi pihentetés, és a viszonylag hűvösebb klíma hatására beindul a virágképződés, melyből a későbbiek folyamán a csodás virágzatok fejlődnek.

A páratartalom beállítása különösen fontos az orchideáknál. Jellemzően a 40%-os páratartalom a legkevesebb, ami szükséges a szép virágzáshoz, de a 70% fölötti már általában sok. Páratartalom szempontjából a fürdőszoba ideálisnak tűnhet, de csak akkor az, ha kellő mennyiségű fény is bejut, valamint a hőmérséklet is megfelelő. A páratartalom ellenőrzéséhez egyszerű és olcsó mérőeszközt lehet venni például hüllőkkel is foglalkozó kisállatkereskedésekben.

Díjnyertes Phalaenopsisok

Az orchideák a tavaszt és a nyarat nyugodtan a kertben, balkonon tölthetik, amennyiben a fénnyel kapcsolatos igényeiket kielgítjük, vagyis nem engedjük, hogy az égető, tűző Nap perzselje őket, és a folyamatos párásításról is gondoskodunk. Ebben az időszakban rendszeres öntözést igényelnek, és lényeges, hogy a cserép aljához hasonlóan a levéltöveknél, hónaljakban se üljön meg a nedvesség, ezt a növény rosszul tolerálja. A fán élő orchideák ugyanis sosem függőlegesen állnak (mint pálcához kötözött cserepes társaik), ezért természetes élőhelyükön a víz nem reked meg a növényen. Télen a hűvös és fényes helyiség az ideális számukra, szabadban teleltetni tilos őket. Egészen addig, míg az éjszakai hőmérséklet az 5-6 Celsius fokot el nem éri, nyugodtan kint hagyhatjuk a növényünket, ennél hidegebb időben már mindenképpen vigyük be a teleltetésre előkészített helyiségbe! A célra a legalkalmasabb egy hűvösebb és világos, de napos szoba, amit télen csak minimálisan fűtűnk.  Figyelni kell, hogy világos helyre kerüljön, ugyanakkor az ősszel is sokszor erős napsütés ne érje.  Az ajánlott minimum hőmérséklet a 7-8 Celsius, a maximum hőmérséklet viszont ne legyen több 15 foknál. Az öntözést ebben az időszakban már ritkítani kell. A hideghatás fontos a virágzáshoz, így ha a növény jól érzi magát, akkor nem csak tavasszal, hanem télen is virágozni fog. Átültetni kizárólag abban az estben szabad, ha kinőtte a konténert, és akkor is csak virágzást követően.

Egy szép és egészséges Cymbidium

A fentiekből talán az tűnik ki, hogy az orchideanevelés bonyolult és összetett dolog, azonban a gyakorlatban kis tanulással és odafigyeléssel hamar jöhet a sikerélmény. Az olcsó, élelmiszerboltok pénztárai mellé kiállított orchideák jellemzően kevesebbet bírnak és rosszabb kondícióban vannak, mint a szakboltokban kapható társaik, persze utóbbiak drágábbak is. 

 Képek: innen, innen, innen, innen, innen, és innen.