Megyeri Szabolcs kertész blogja

A tavasz derekán járunk, ilyenkor már akkor is jó az idő, ha éppen rossz, hiszen mostanság a hideg is csak tizenpár fokot jelent, így szinte bármikor lehet egy kicsit tenni-venni a kertben. Hogy a téma közepébe csapjak, a veteményezés egyre divatosabb, manapság már az is szívesen tesz egy próbát a zöldségekkel, haszonnövényekkel, aki régebben csak a pázsitra és a rózsákra esküdött. A kiskerti növénytermesztés elég kötött műfajnak tűnik, van a kiskert, amibe vetünk, ültetünk, gondozzuk, és kész. Akadnak azonban olyan izgalmas, látványos alternatívák is, melyek azokat is megérinthetik, akik még hezitálnak a zöldségneveléssel kapcsolatban, és pezsdítő újdonságként szolgálhatnak a már veterán veteményezőknek! Ezek közül mutatok be párat röviden!

Az első érdekesség legyen a szalmabálás ültetés, ami a fenti képeken jól látható. A szalmát a kertben leginkább egyszerű de hatásos (viszont nem túl szemrevaló) mulcsanyagként ismerjük, ami a növényi tövek köré halmozva lassítja a talaj kiszáradását. Ennél azonban többet is kezdhetünk a szalmával, persze akkor, ha hozzájutunk szögletes, kötözött bálákhoz! A bála légáteresztő, szellős szerkezetű, a szálak felszívják és megtartják a vizet, és ahogy megyünk előre az időben, a szalma elkezd bomlani, vagyis komposztként fogja táplálni a benne lakó növényeket! A bálás ültetés igazán könnyen kipróbálható otthon is, a beszerzett szalmabála tetején alakítsunk ki egy hosszanti mélyedést, ide helyezzünk tápanyagban gazdag közeget (termőföld és komposzt vagy trágya keverékét), öntözzük be alaposan az egészet, majd várjunk egy bő hetet, hogy ültetésre kész állapotba kerüljön. Innentől ugyanúgy kell eljárni, mint a hagyományos ültetésnél és növénygondozásnál, viszont a magasított elhelyezés miatt még az az előnyünk is meglesz, hogy egyfelől nem kell mélyre hajolgatni növénygondozástól, másfelől a talajból kiinduló gyomok egyszerűen nem érik el a veteményesünket!

A következő a kulcslyuk ágyás. Ez egy nálunk még alig ismert módszer, amit Afrikában fejlesztettek ki még több évtizeddel ezelőtt, elsősorban azzal a céllal, hogy a helyieket rávezessék az önellátó gazdálkodásra. A kulcslyuk ágyás alapgondolata, hogy gazdag termőföld híján olyan trükköt kell alkalmazni, ami soványabb közeg esetén is hatékony. Maga a kulcslyuk ágyás nem egy világrengető találmány, tulajdonképpen a magasított ágyás és a komposztáló házasságáról van szó. Képzeljünk el egy 2-2.5 méter átmérőjű kör alakú magaságyást (40-70 cm-es épített peremmel), aminek a közepén van egy 40-50 centi átmérőjű, henger alakú idom. Ez utóbbi drótfonatból, dróthálóból kerülhet legegyszerűbben kialakításra, de az eredeti afrikai modelleknél farudakból és kötélből készül, olykor kalitkaszerű, felfelé törő kialakításban. A külső perem és a belső henger közé kerül a termőföld, a belső hengerbe pedig a komposzt, vagyis a növényi hulladék és a komposztálható egyéb anyagok mennek. Fontos, hogy a kör alakzatban van egy hiátus, mint egy tortánál, amiből hiányzik egy szelet. Ez egyszerűen azért van, hogy be lehessen lépni a belső rész és növények könnyebb elérhetősége érdekében. Az építmény felülről nézve (állítólag) kulcslyukat formáz, innen az elnevezés, én magam sokkal inkább torta ágyásnak hívnám, de már késő az átnevezéshez. Ez az ágyás számos előnnyel bír, nem kell külön komposztálót kialakítani (hacsak nincs igazán sok komposztálnivalónk), a növényápoláshoz nem kell mélyre hajolni, elkerülhető a házikedvencek (vagy akár a gyerekek) taposásos károkozása, valamint a talajban élő károkozókat is jobbára ki lehet cselezni. 

Az utolsó előtti az aquaponia, ami egy teljesen természetes, a biológiai körforgásra építő, nem mellesleg roppant szellemes növénynevelési módszert takar. A rendszer a haltenyésztés és a termőföld nélküli növénytermesztés fúziójából jött létre, és inkább az akváriumhoz áll közelebb, vagyis házi körülmények között nagyobb arányú zöldség (vagy egyéb növény) termesztésre nem alkalmas, szokatlan látványnak, izgalmas kísérletnek viszont remek. A működése pofonegyszerű, a halak által "elhasznált" vízből a kavicságyra ültetett növények felszívják a számukra fontos tápanyagokat, ezzel meg is tisztítják azt. Az oxigéndús folyadék pedig visszafolyik a haltartályba amiben boldogan lubickolhatnak a halacskák. Ez a körforgás az alapja a rendszernek, az egész éves működtetéshez pedig már csak egy fóliasátorra van szükség, ami a téli hónapokban is biztosítja a kellemes klímát, már persze ha kültéri egységben gondolkodunk, szobai változatban egyszerűbb (és persze kisebb) lesz a dolog. A módszer előnye, hogy a kavicságyban nem élnek meg a talajlakó kártevők és a gyakori esőzések okozta gombás betegségek is elkerülik az akvaponiás kiskerteket. Nem kell kapálnunk, ásnunk, gyomlálnunk, locsolnunk és a halak alatt sem kell időről időre kicserélni az adott esetben több száz liter vizet, úgyhogy tiszta nyereség az egész!

A kókuszföld kicsit csalás a sorban, hiszen nem egy módszerről, csupán egy ültetőközegről van szó, ám mégis érdekes alternatívát jelenthet azoknak, akik mondjuk a termőföld koszolása, vagy a zsákok cipelése miatt tartózkodnak a balkonkertészkedéstől például. A kókuszföld persze nem föld, hanem szárított, préselt kókuszrost, melyet a kókuszdió külsejéből nyernek ki. A kókuszkocka tiszta, könnyű, egyszerűen szállítható, otthon pedig csak vízbe kell áztatni, hogy térfogata megnőjön és ültetésre alkalmas közeg váljon belőle. Nem kell feltétlen magában alkalmazni, már csak azért sem, mert minden előnye mellett megvan az a hátránya, hogy tápanyagokat nem tartalmaz, így azokat vagy (mű)trágya adagolásával, vagy termőfölddel való elkeveréssel kell hozzáadni. Az előnyök viszont nagyszámúak, a kókuszföld szerkezete laza, ideális a legtöbb növénynek, vízmegtartó képessége remek, kémhatása semleges, a kórokozókkal szemben pedig ellenálló. Ráadásképpen a kókuszföld újrahasznosítható, ha elhalt vagy letermett a benne lévő növény, a kókuszföldet kiemelve és átmosva újra felhasználhatjuk egy másik zöld lakó számára! 

Képek: innen, innen, innen, és innen