Megyeri Szabolcs kertész blogja

Szilvaszezon a láthatáron!

komment

Augusztusban nem csak a munka, hanem rendszerint a fák gyümölcse is beérik, elérkezik a szedés ideje, és végre a, konyhába, tányérba, asztalra kerülhetnek az eddig gondosan ápolt gyümölcsfák termései. Ebben az időszakban többek közt almafajtákat, körtét, barackot, szedret szüretelhetünk, és itt az ideje a szilva betakarításának is. A szilvának azért mondhatni, hogy duplán szezonja van, mert a szüret mellett az ültetés is hamarosan aktuálissá válik, akár már a nyár utolsó napjaitól kezdve a földbe helyezhetők a fiatal gyümölcsfák, hogy pár év múlva már arról lehessen csipegetni. A következő pár bekezdés ezért egyaránt szól a szilvát fogyasztani szerető, és a szilvafa ültetését tervező hobbikertészeknek is! 

 

szilvafa.jpg

A szilva olyan szilárdan beépült a hazai gyümölcstermesztési tradíciók közé, hogy számos település őrzi nevében a kék gyümölcsöt, így például Szilvásvárad, Szilvásszentmárton vagy Vasszilvágy. A szilva, vagyis a Prunus domestica jó értelemben véve igénytelen növény hírében áll, noha nem is igazából igénytelen, hanem a tűrőképessége nagy, így szinte bárhol megél, akár minimális gondozás mellett is, ezért látni vidéken gyakran utcafronti, faluszéli, mégis bőven termő fákat.

A féltő gondoskodást azonban gyors növekedéssel és bő, ízletes terméssel viszonozza, így nem érdemes ridegen tartani a szilvafát. A legjobb körülmények a szilvának a bőséges fény, és a sok nedvesség, öntözés hiányában az alacsonyra hatoló gyökerei miatt gyorsan kiszárad. A trágyázást bő terméssel hálálja meg, és ágait jó ötlet alátámasztani, mert a nagyobb hozamok akár le is törhetik azokat. Sajnos a szilva érzékeny a betegségekre (sarka-vírus, monília, stb) és a kártevőkre (pajzstetű, szilvamoly), ezért a kerti fákat mindenképpen szükséges lesz permetezni. 

Gy_m_lcsf_k_2012_003.jpg

A szilvát hasonló módon kell ültetni, mint sok más gyümölcstermőt. Az ősz legelejétől állhatunk neki a műveletnek, de november végéig mindenképp kerüljenek a földbe a csemeték. Az előkészületek első lépése a megfelelő hely kijelölése. Napfényes, meleg kertrészt válasszunk, a fa várható méretének figyelembe vételével. Ássunk egy ültetőgödröt, ami egy nagyjából 60x60x60 centis mélyedés legyen, nagyobbra csak akkor van szükség, ha túl kötött a talaj. A túl laza, homokos közeget bőséges komposzt adagolásával javítsuk fel, a kötött talajt nagyobb gödör kiásásával lazítsuk fel, és/vagy homok, friss, zsákos termőföld hozzáadásával tegyük alkalmasabbá. A legmegfelelőbb közeg a vályogos, kiszáradásra nem hajlamos, tápanyagdús talaj. 

Érdekesség: egy egészséges, megfelelően ápolt szilvafa évi 40-50 kilogramm termést is hozhat, ennek ellenére mi magyarok évente átlagosan csupán 6-7 kilónyi szilvát fogyasztunk! Így már egyetlen szilvafa elültetésével biztosítható egy átlagos család éves szilvaigénye!

A kiásott ültetőgödör aljára helyezzünk vastag szervestrágya réteget, amit földdel takarjunk be, hogy a gyökerek ezzel közvetlenül ne érintkezzenek. A csemetét ezek után helyezhetjük be, a magasságát úgy állítsuk be, ahogy a faiskolában, kertészetben, faiskolában is volt, ezt a törzsön jól lehet látni. A föld visszahelyezése közben félaraszonként tömörítsünk, és öntözzünk (iszapoljunk), ezzel a gyökerek megfelelő illeszkedését segítjük. Ne sajnáljuk a vizet, egy csemetéhez legalább 15-20 litert használjunk fel! Az öntözés a későbbiekben is rendszeres feladat lesz, a szilva vízigénye a közepesnél magasabb, nedvesítéséről folyamatosan gondoskodni kell.

A gyümölcsfák ültetésének részletes menetéről EBBEN a cikkemben írtam korábban, a telepítésben kevésbé járatos hobbikertészeknek hasznos olvasmány lesz!

A Stanley szilváról van egy rövid videóm is, nézzék meg! 

A szilva sajnos az átlagonsál jobban terhelt kártevők és betegségek tekintetében, így a szilvát telepítő hobbikertészeknek szinte biztosan jut osztályrészül növényvédelmi feladat. A szilva betegségeiről és kártevőiről részletesen EBBEN A CIKKEMBEN írtam, érdemes kattintani és elolvasni!

Szilvafát venni nem is olyan egyszerű, hiszen fajtagazdag gyümölcstermő, így a beszerzés sosem annyiból áll, hogy megfogunk egy csemetét, és a kasszához sietünk vele. Az egyes fajták kisebb-nagyobb eltérést mutatnak a gyümölcs mérete, íze, a fa mérete, vagy éppen ellenállóképessége, betegségekre való fogékonysága tekintetében. Ezért a helyes eljárás az, ha már vásárlás előtt kiválasztjuk a nekünk tetsző, és a kertünk adottságainak megfelelő fajtát, és célzottan ezt szerezzük be. A szilvafajták katalógusa nem rövid, mindet bemutatni lehetetlen vállalkozás lenne, de az alábbiakban a legnépszerűbb típusokról esik pár szó. 

A legelterjedtebb szilvafajta a Stanley szilva, amely nagy, sötétkék, hamvas terméssel hálálja meg a kertész gondoskodását. Rendszeresen és bőségesen terem, valamint igazán ellenálló. A klasszikusnál nagyobb szemű, sötétlila termésű fajta a President szilva, amely egy kicsit később, szeptember második felében érik. Cacanska Lepotica szilva termése is hasonlít a hagyományosan megszokotthoz, azonban kissé nyúltabbak a Stanley-hez képest. Már nyár közepén szüretelhető. A rózsaszín–bordó termésű fajta az Ageni szilva, amely például aszalványok készítésére is kiválóan alkalmas. Laroda japán szilva színe nagyon hasonlít az Agenihez, azonban húsa semmivel sem összetéveszthető élénk sárga, lila beütéssel. Az Empress szilva liláskék színű, igazán korán érő szilvafajta, amely jellemzően minden évben bőségesen terem. Friar japán szilva kerekded gyümölcse egyik fajtával sem összetéveszthető, ugyanis sötétpirosas színe egy kis feketés beütéssel igazán különlegessé teszi ezt a gyümölcsöt. Penyigei szilva a befőtt– és lekvár rajongóknak ideális, ugyanis amellett, hogy frissen is nagyon zamatos, befőzésre is alkalmas fajta. Herman szilva friss fogyasztásra és desszertkészítésre egyaránt alkalmas; konzervipari felhasználása is lehetséges. Haganta szilva közepesen erős növekedésű, bőségesen termő fajta. Korai termésű, nagy méretű gyümölcsöt hozó fajta. AOlasz kék szilva érési ideje szeptember közepe. Előnye, hogy esős időben sem repedezik fel, így épek maradnak a szemek. Sangue di Drago japán szilva gömb alakú és vörös színű, így nagyon könnyű megkülönböztetni a többi fajtától.

besztercei.jpg

Besztercei fajta

Miért válasszam a szilvát?

A szilva inkább a felnőttek gyümölcse, fanyarkás íze nem biztos, hogy célba talál a gyerekeknél, de persze a kicsik közül is sokan kedvelik. Felhasználási köre tág, kerülhet süteményekbe, húsokhoz készült szószokba, mártásokba, a szilvalekvárt senkinek nem kell bemutatni, ahogy a pálinkák között is a szilva alapúak a legkedveltebbek. 

A szilvafa dekorációs értéke közepes, díszkerti birtokokra kompromisszumos választás, ahol azonban a gyümölcstermesztés fontosabb, ott biztos helye van. Gondozása közepes kihívást jelent, betegségei és kártevői is akadnak, biztosan követel növényvédelmi feladatokat, de az ízletes, bő termés kárpótolja a gazdát. Kompakt mérete miatt kisebb kertekbe, előkertekbe, akár utcafrontokra is jó választás. Környezeti igényei alacsonyak, átlagos kerti körülmények között jellemzően sikerrel nevelhető. 

A szilva nem csak ízletes, de jótékony hatásai ismertek, és ugyan számos leírás csodaszerként említi, az ilyen híreszteléseket érdemes kritikával olvasni. Tény azonban, hogy a szilva magas rosttartalma miatt kiváló széklethajtó, és vizelethajtó tulajdonsága is ismert, A-, B-, és C-vitamin tartalma pedig magas. Cukortartalma szintén magas, és 85%-ban vízből áll. Kalóriatartalma kiemelkedő (átlagosan 50 kalória száz grammonként), ezért elvileg fogyókúrázóknak nem ajánlott nagy mennyiségben, ugyanakkor mivel tápértéke magas, és jól laktat, a súlyt veszteni vágyóknak mégis jól jöhet egy maréknyi, persze nem a főétkezés mellett, hanem helyette.  

Itt pedig a híres besztercei fajtáról esik szó: 

 

 

 

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr6916667520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása