Megyeri Szabolcs kertész blogja

Veteményes ágyás ásás nélkül!

Szólj hozzá!

Az ásás nélküli ágyás gondolata első blikkre hasonló a kerék nélküli autózáséhoz, vagy a panír nélküli rántott húséhoz. Hiszen hogy lehetne egy dísz vagy veteményes ágyást elkészíteni (előkészíteni) ásás nélkül? Pedig van ilyen módszer, bár van egy aprócska csalás a dologban, és nem is valami teljesen új, radikális módszerről van szó, ennek ellenére érdemes legalább felületesen megismerni ezt a lehetőséget, mert akadhat, aki érdemesnek találja a kipróbálásra! Lássuk miről is van szó!

Kezdjük elsőként azzal, hogy miért van szükség az ásásra? A talaj célszerszámmal való átmozgatása több szempontból lényegi elem, ezzel biztosítható ugyanis (legalábbis részben) a gyommentesítés, az egyenletesen laza talaj, valamint a tápanyag utánpótlás is ezzel a művelettel végezhető el, hiszen a kiszórt trágyát valahogy a talajba, annak mélyebb rétegeibe kell juttatni. Ezért mikor ásásmentes ágyáskészítésről beszélünk, alapvető, hogy ugyanezek a dolgok teljesüljenek az alternatív módszer során is. Térjünk rá akkor az ígért ásásmentes eljárásra.

 

bio-garden.jpg

 

Az előkészületi fázis első lépése a sík felület kialakítása, vagyis ha egyenetlen, gödrös, buckás a felület, akkor lyukak feltöltésével, a bukkanók elsimításával kell indítani.  A mélyedéseket feltöltésére használható zöldhulladék, fűnyesedék, vagy akár papír (utóbbi esetben csak natúr, nem fényes, egyszerű papírról vagy kartonról lehet szó, ez a továbbiakban is érvényes, ha a papír kerül szóba).

Ha megvan a sík felület, akkor több réteg papírral, vagy egy-két réteg kartonnal kell beborítani a területet, majd a vizet nem sajnálva bőségesen be kell öntözni a leendő virágágyást, veteményest. Az ágyásnak egyúttal szegélyt is készítsünk, egyfelől így szebb lesz, másfelől a további rétegek miatt jó, ha van némi támasztó oldalfala az ágyásnak. Szegélynek valamiféle alacsony deszkakerítés bőségesen megteszi. Innentől már nincs sok hátra, csupán pár réteg kell még. Először 2-3 centi vastag szervestrágya takaró kerüljön az ágyásba, erre érkezzen egy arasznyi szalma, újra trágya, majd zárásképpen tíz centi magasan komposzt vagy zsákos termőföld. Egy kevés nedvesítés után ezzel el is készült a vetésre, palánta ültetésre alkalmas ásásmentes ágyás!

 bio-intensive-garden-5-2-2013-carrots-beets.jpg

 

A tapasztaltabb veteményezőknek, hobbikertészeknek jó eséllyel mostanra leesett, hogy igazából itt egy (igaz alacsonyabb kialakítású) magasított ágyás készült el, de azért messze nem a hagyományos módon, hanem annál jóval egyszerűbben és költséghatékonyabban. Az ilyen módon elkészített termőterület több fontos előnnyel bír, többek között gyomosodásra kevésbé hajlamos, tápanyagokban gazdag talajjal rendelkezik, és a munkálatok elvégzéséhez nem kell mélyre hajolni, valamint akkor is elindítható rajta a termesztés, ha a kert talaja egyébként veteményezésre nem kifejezetten alkalmas (például a talaj típusa nem megfelelő, túl kötött, vagy nagyon laza).

A fent leírt ásás nélküli ágyás mellett szól, hogy a vetemény letermése után elbontható, „talaja” beforgatható a kert földjébe, mely értékes bio tápanyagként fog további jó szolgálatot tenni! Utóbbi extrát a magasított ágyások "nem tudják", ha egyszer elkészültek, akkor szilárd építményként ott is maradnak, nem mobilizálhatók, nem bonthatók szét egy-két óra könnyű munkával. És még egy pozitívum, az ásásmentes ágyás kialakítása mellett szól, hogy erősen gyomos területeken is alkalmazható, sőt, ilyen kertrészeken a legpraktikusabb, ugyanis mire a termények beérnek, az elfedett gazok végleg kipusztulnak a többrétegnyi termőközeg alatt.

Persze adja magát a kérdés, hogy miért kéne ilyen köröket tenni csak azért, hogy az ásást megússzuk. Egyfelől a dolgot fel lehet fogni egyfajta érdekes kísérletként, a felsorolt előnyök mellett érv lehet, hogy a módszer biokertészeti elkötelezettségű kiskerti termelőknek is megfelelő, és sokan egyszerűen szeretnek kipróbálni újdonságokat. Másfelől azt se feledjük, hogy sokaknak az ásás egyszerűen túl nehéz feladat, idősek, hátfájósak hozzá, vagy gyengébb fizikumuk miatt nem tudják vállalni a nehéz munkának számító ásást. A fent leírt metódus nekik is érdekes lehet. 

 

 Képek: innen 

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr4414326069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása