A futónövények divatja örök, ám egyúttal sok ellenérzés és tévhit is kíséri őket. Sokan jó ötletnek tartják a málló, csúf falakat borítani velük, néha a városi zöldítés, a beton elrejtésének eszközei, látni őket erkélyeken, társasházi udvarokon, és temetőkben is gyakran bevetésre kerülnek, mivel gondozást alig igényelnek, ellenben hathatósan takarnak. A másik oldalon viszont hátrányok is jelentkeznek, némely futónövény képes kárt okozni a falakban, a tetőkben, akár a cserepeket is elmozdíthatják egyes fajták. Gyakori ellenérv, hogy a növénnyel futtatott falakon, területeken rovarkolóniák telepszenek meg, melyek aztán sok kellemetlenséget okoznak a háziaknak, ez ugyan csak részben igaz, de ne szaladjunk ennyire előre. Véleményem szerint a megfelelően és célzottan alkalmazott futónövények inkább hasznosak, mint károsak, de tény, hogy alaposan végig kell gondolni a telepítésüket, mert a hirtelen ötlettől vezérelt futtatás később problémát, bosszúságot okozhat. Ezért most megpróbálom összefoglalni a témával kapcsolatos legfőbb tudnivalókat.
A kúszó lilaakác nem egy átlagos futónövény
Talán kezdjük a legnépszerűbb tévhittel, a futónövényeket állítólag mindenkor kísérő bogárinvázióval. Tény hogy ahol növény van, ott rovarok, bogarak is megjelennek, de közel sem biztos, hogy olyan mértékben, hogy a növény alatti részen hemzsegni fognak. Az sem igaz, hogy a futónövényeket szükségszerűen olyan mennyiségű rovar kíséri, melyek a falban, épített elemekben kárt okoznak. A kulcs a megfelelő fajtaválasztás. Egyrészt a lombhullató típusok kizárják, hogy a rovarok átteleljenek alattuk, mögöttük, például a tapadókorongos vadszőlő indái alatt a nincs lehetőségük a hideg évszakot átvészelni, és a vegetációs időben sem lepik el a gondot okozó apró állatok. Az is előfordul, hogy az indákat kisebb rágcsálók, főleg egerek használják közlekedőnek, ebben az esetben viszont nem a növény a hibás, hanem a betolakodó négylábúakat kell elűzni. A másik leggyakoribb ellenérv a futónövények által okozott közvetlen (tehát nem rovar-eredetű) kár. Tény, hogy sok növényről, melyek futnak, el lehet mondani ezeket a rossz tulajdonságokat. Biztos sokan láttak már elvadult, tetőt bontó trombitafolyondárt, esetleg lilaakácot, amint vastag indáival mindenhova behatol, ugyanakkor vannak növények amelyek nem agresszívek, mégis jól futnak és mutatósak is. A borostyán megfelelő helyre telepítve bármit könnyedén beborít, de a kapaszkodó gyökereivel nem tudja lebontani a falat, legfeljebb a súlya okozhat gondot, amennyiben nincs megfelelően stabil támaszték számára. A már említett vadszőlő pedig könnyedén eltávolítható, a falat nem bontja, a tapadókorongjai visszaszáradásával kapaszkodik, könnyen kezelhető.
A trombitafolyondár szépnek szép, csak épp kellemetlen lakótárs
Az általánosságok után nézzük meg közelebbről a leggyakoribb, legismertebb futónövényeket, egyenkét számba véve előnyeiket, hátrányaikat. A trombitafolyondár (Campsis radicans) az egyik legmutatósabb, de egyben a legkártékonyabb fajta. Szinte kiirthatatlan, agresszív terjeszkedésű növény, bármilyen résbe befurakszik, képes elmozdítani a tetőcserepeket is, és nagyobb felületen a súlya is gondot okozhat. Roppant igénytelen fajta, ha egyszer betelepítésre került (vagy betelepült), nehezen tessékelhető ki, gondozást nem igényel, magától sosem fog eltűnni. Előnyére válik, hogy narancssárga trombitavirágai különlegesen szépek, ellenben nagyon hajlamos a tetvesedésre, ami sem látványra, sem a közelben élő egyéb vegetációra nézve nem hasznos. Összességében a trombitafolyondár célzott telepítését semmiképp nem ajánlom. A lilaakác (Wisteria sinesis) liláskék színe hiánypótló lehet a kertben, látványos, erőteljes hatás érhető el vele. Biztos, erős támasztékot igényel, tehát ne futtassuk csak úgy a nagyvilágba, de akár törzset is nevelhetünk belőle, a futónövények közül a lilaakác a legjobban formázható, alakítható. Sok metszést igényel, indái bárhova befurakodnak, de viszonylag egyszerű kordában tartani, ám mindenképp törődést, felügyeletet igényel. Sajnos a lilaakác is erősen hajlamos a tetvesedésre, permetezése szükséges lehet. Szépsége miatt sokan döntenek mellette, de csak olyan helyre telepítsük, amit folyamatosan tudunk felügyelni, így például ritkábban használt nyaralók, hétvégi házak esetében nem a legjobb választás.
A vadszőlő pompás színeivel hódít, tapadókorongos változata pedig felhasználóbarát
A borostyán (Hedera helix) az egyik legismertebb futó, csak árnyékban, félárnyékban nvekedik szépen, de ilyen helyeken rendesen burjánzik is. A borostyán általában a temetők, régi, romos falak növénye, nem kedveli, ha metszik, de ettől függetlenül hamar újranövi a levágott rész helyét. Idős fákra is előszeretettel fut fel, ilyenkor időnként célszerű visszavágni, mert képes megfojtani a támaszték növényt. Jó hír, hogy a falakat nem tudja szétbontani, de mivel gyökereivel minden résben megkapaszkodik, leszedésekor ügyelni kell arra, hogy a vakolatot ne rántsuk le vele együtt. Mivel örökzöld, sok esetben a rovarok áttelelnek benne, virágai pedig csábítják a méheket, darazsakat ezeket a tényezőket vegyük figyelembe telepítése előtt. A sima vadszőlő (Parthenocissus quinquefolia, brewii, tricuspidata) nem tapadókorongokkal, hanem a léggyökereivel kapaszkodik, sok tulajdonságában a borostyánhoz hasonlítható, ellenben lombhullató, ami a rovarokat tekintve kedvező. A vadszőlőt csodálatos színek jellemzik, akár komplett, nagy tűzfalakat is be lehet vele futtatni, ellenálló fajta, gyorsan terjed, és nem igényes. Hátrány azonban nála is akad, falbontásban, vakolatpusztításaban - ha nem is olyan mértékben, mint a trombitafolyondár és a lilaakác - a vadszőlő is jeleskedik. A vadszőlő leszedése után jellemző látvány a fal csíkosodása, jól követhetővé válik ilyenkor a növény egykori útja. A tapadókorongos vadszőlő (Parthenocissus tricuspidata "Veitchii") előbbi rokonával ellentétben tapadókorongokkal kapaszkodik, vagyis a falra feltapad a korong rész, majd a növény ennek a leszáradásával húzza rá magát a felületre. Ez hatásos és jól működő technika, nem csak a növény szempontjából, hanem a miénkből is, ugyanis így a fal nem sérül, onnan a növény könnyen leszedhető, és nyomot sem hagy. Szinte bármire képes felfutni, mivel az előzőekben leírtaknak megfelelően terjeszkedése nem résekhez, egyenetlen felületekhez, vagy falhibákhoz kötődik. Szintén lombhullató, erőteljes növekedés jellemzi, vegetációs színei változatosak, így díszítőértéke magas. Erőteljes növekedés jellemzi, könnyen leszedhető a falról, kevés nyom marad utána.
A jó öreg borostyán szép is, kezelhető is, de hátrányai neki is vannak
Természetesen ez nem egy teljes katalógus a futónövényeket tekintve, de ezek a leggyakrabban betelepített, vagy önkényesen betelepülő fajták. Városokban mindegyikkel találkozhatunk, sokszor sajnos az átgondolatlan ültetés miatt, amiből aztán problémák, károk fakadhatnak. Városi használatra talán a lilaakác a legalkalmasabb formázhatósága, kezelhetősége miatt, de mindenképp azzal a kiegészítéssel, hogy nem szabad magára hagyni. Egyéb helyeken a trombitafolyondár kivételével mindegyik ajánlható, persze úgy, hogy telepítés előtt alaposan végiggondoljuk a várható előnyöket és hátrányokat.
Egy ügyes, kreatív példá a futónövény városi alkalmazására
