Megyeri Szabolcs kertész blogja

A konyhakert nyáron

komment

A veteményeskertek gazdái a nyár első harmadában gyakran tapasztalják, hogy a tavasz korai szakaszában vetett, rövidebb tenyészidejű zöldségek letermésével a veteményes kiürül, így a szépen gondozott kertben üresjáratok, parlagi területek keletkeznek. A leszüretelt termények után ugyan vethetőek kései fajták, de nem mindenki szeretne nyáron is haszonnövényekkel foglalkozni, hiszen ez inkább a pihenés időszaka. Hogyan lehet akkor a konyhakertet a nyári hetekre is hasznossá vagy dekoratívvá varázsolni?

cottages-vacation-rentals-740179_960_720.jpg

Az egyik lehetőség, hogy nem fejezzük be a növénynevelést, csak átváltunk kevésbé munkaigényes és egyben a zöldségeknél díszesebb haszonnövényekre. Ilyenek lehetnek a fűszer-, vagy gyógynövények. Egy csinos fűszerkert kialakítása a veteményes egyik részéből csupán néhány órányi nem túl nehéz munkát jelent, az eredmény pedig igencsak tetszetős lesz! A fűszerkertbe kerülhet menta, metélőhagyma, kakukkfű,  édesfű, petrezselyem, vagy akár kapor, bazsalikom, oregánó, de általánosságban a mediterrán fűszernövények mindegyike jó választás. A gyógynövények is hasznosak, és legtöbb még kifejezetten szép is! Pár tő levendula, egy kis zsálya, vagy citromfű mindig elkél a háznál, de jó választás a kamilla, vagy a sok helyütt (például Angliában) dísznövényként tartott körömvirág is!

78d4e7a223a81183846de66a7f985cb7--wagon-wheel-garden-wagon-wheel-decor.jpg

A kiürült ágyások alaposabban átvariálhatók, ha a funkciójukat is teljesen megváltoztatjuk. Ebben az esetben úgy kell eljárni, hogy a nyári beültetés tervezetten ideiglenes legyen, hiszen a terület elvileg termesztőhely, így ősszel de legkésőbb jövő tavasszal újra szükség lesz rá. Ez azt jelenti, hogy évelő dísznövényeket vagy ne telepítsünk ide, vagy ha mégis, akkor számoljunk azzal, hogy szanálni kell majd őket. Kézenfekvő választások a színes egynyári virágok, melyek amúgy is szezonálisak, így kiválóan alkalmasak arra, hogy a nyár végéig, az ősz elejéig dekorálják az ágyásokat. A kertészetekben mostanában nagy választékban kaphatóak ilyen dísznövények, sokszor mixben, vagyis 8-10-12 különféle növényt lehet egy tálcába összeállítva hazavinni, így igazán színpompás együttes alakítható ki. Az egynyáriak többsége nem túl gondozásigényes, így nem adnak folyamatosan feladatokat. Nagyban csökkenthető az ápolási igényük, ha csepegtető öntözőrendszert használunk, ami házilag is pár óra alatt kiépíthető, és nem csupán a gondozásigényt, de a vízszámlát is csökkenti.

flowers-1750280_960_720.jpg

A parlagi veteményesből összetettebb mulcsolt díszágyás is kialakítható, ami egyszerűen, viszonylag kis költséggel elkészíthető, fő előnye pedig az, hogy alig követel majd ápolást, így ha az a cél, hogy a nyárra tehermentesítsük magunkat, ez egy remek lehetőség. A mulcsolt ágyás építéséhez szükség lesz alacsony szegélyre, ez lehet fa vagy olcsó műanyag szegélyelem (de akár rusztikus dísztéglát, bontott, tisztított téglát is lehet használni), megfelelő mennyiségű geotextilre és mulcsanyagra. Utóbbi elsősorban fakéreg zúzalék legyen, ezt ugyanis később könnyebb lesz felszedni és újrahasznosítani, ráadásul olcsóbb is, mint a kőzúzalék vagy a folyami kavics. A területet egyengessük, gereblyézzük sima, vízszintes felületűre, verjük le a szegélyt, fektessük le a geotextilt, és helyezzük ki a mulcsot 5-8 centiméter vastagon. Így még csak egy homogén, gyommentes, gondozási igény mentes felületet kapunk, ami magában nem annyira díszes, de könnyen és nagyon változatosan lehet dekorálni! Kirakhatóak közepes-nagyobb méretű szemrevaló sziklák, elhelyezhetőek cserepes dísznövények, de ha megvágjuk a geotextilt, közvetlenül a talajba is ültethetünk, például egynyáriakat. Kitelepíthetők ide olyan cserepesek, például a leanderek, melyek csak a nyári időszakban lehetnek kültéren, mert az ősz végétől teleltetést igényelnek, ezért egész évben cserépben laknak. A cserepesek edényét a talajba lehet süllyeszteni, a mulcs pedig elfedi a trükköt, így remek illúzió lesz a "szabadföldi" leander, jukka, vagy egyéb dísznövény!

dacha-2699712_960_720.jpg

Az utolsó opció az elsőre kicsit szokatlanul hangzó zöldség és dísznövény összeültetés, amivel nagyon látványos és divatos hatás érhető el! A másodvetésű hasznonnövények közé kedves egynyári virágokat telepíthetünk, vagy vadvirág magokat szórhatunk, melyek majd színeikkel és formáikkal játékossá, egyedivé varázsolják az amúgy sokszor nem túl díszes zöldséges ágyásokat. A verbéna, a mézvirág, az oroszlánszáj, a harangvirág, vagy a bársonyvirág mind alkalmasak a célra, friss, üde hangulatot árasztanak, és alacsony termetük miatt nem árnyékolják fiatal zöldségpalántákat sem!

Képek: pixabay.com

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr117845257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása