Megyeri Szabolcs kertész blogja

Kerti csigátlanítás

15 komment

Tegnapi hangyaűző fortélyokat hadrendbe állító írásom kommentjei között merült fel egy másik - a hangyánál sokkalta ellenszenvesebb - kerti károkozó elleni védekezés kérdése, az alany nem más volt, mint a meztelen csiga. Így most, hogy gyors egymásutánban leszámoljunk a kellemetlen témákkal és betolakodókkal egyszerre, lássuk, hogy mit lehet tenni csigatámadáskor.

slug2.jpg

A házas csigát, szintén a kedves meseábrázolások okán papíron szinte mindenki szereti, hajléktalan rokona azonban alapból rettenetes közutálatnak örvend. Ennek egyik oka a csúf előítélet a meztelen csiga kinézete miatt, és hát valljuk be, tényleg nem egy szép látvány. Ezen persze még túl lehetne lendülni, Mick Jagger sem szép ember, mégis milliók rajonganak érte, ám a meztelen csiga kártékony is, megrágja a növények leveleit, nyálkával és csigaürülékkel borítja be az utat, ahol járt, összességében számottevő kár okozására képes, főleg tömeges megjelenés esetén. Nálunk 26 házatlan csigafaj ismert közülük mintegy tíz azonosítható kártevőként. A meztelen csigák főleg a veteményeseket támadják, sok kedvencük van, többek közt az uborka, sárgarépa, káposzta, fejes saláta, burgonya, zeller levelei, de a gombákat, szamócát is célba veszik. Rajonganak a pitypangért is, ezt még csak-csak rájuk hagynánk, ám sok kertben a pitypang nem kerül irtásra, mert sokan szeretik ezt a vidámy, sárga gyom-virágot, melyek aztán becsalogatják a kertbe a kis csúszó-mászókat. Előszeretettel tanyáznak nedves, párás helyeken, kedvelik az elhanyagolt, burjánzó kerteket, kertrészleteket, ha ilyen van a szomszédban, számíthatunk az átjárásra. A meztelen csigák májustól őszig pusztítanak, napközben meghúzzák magukat nyirkos helyeken (kövek, kerti tárgyak alatt, vízaknák környékén), és éjjel indulnak portyára. Ha ezt mind tudomásul vettük, jöhet a harcállások kiépítése, vagyis a csigaűzés módszertana, vegyük ezeket pontról-pontra. 

Természetes ellenségek. A házatlan csiga nem egy csúcsragadozó, számos ellenfele akad. Pete és lárvaállapotban futrinkafajok tizedelik őket, a gerincesek közül a gyíkfélék, békák, háziszárnyasok (csirkék, kacsák, pulyka), a vakondokok, cickányok és sünik fogyasztják őket előszeretettel. Érdekesség, hogy a spanyol csupaszcsiga (Arion lusitanicus) ellen az indonéziában kitenyésztett indiai futókacsa a leghatásosabb, ez a szárnyas kifejezetten a csigákra "utazik", néhol szokás őket bérbe adni csigairtás céljára, sajnos Magyarországon nem tenyésztik őket. A csigák elleni harc egyik eszköze tehát, ha természetes ellenségeiket hagyjuk dolgozni, így a kerti süni, vagy a háznál tartott kacsa, tyúk jól jönnek, de a béka, vakond is hasznosak ilyen módon.

FUTKAC~1.JPG

Indiai futókacsa, nálunk ritka

Növényi riasztók. Bár a csigák a növényeket rágják, azért nem mindegyikükért rajonganak, vannak olyan fajták, melyek kifejezetten riasztólag hatnak rájuk. A paszternák, zsálya, zsázsa, fokhagyma, feketeribizli, majoránna vagy kakukkfű természetes védvonalat alkothatnak a veteményes körül, de a begóniát és a paradicsomot sem kedvelik például. Utóbbi két növény leveleiből főzetet is készíthetünk, mely permetezésre alkalmas riasztószer. Szelíd megelőzés lehet az is, ha visszájára fordítjuk a dolgot, és a zöldségeknél pitypang mulcsot alkalmazunk, ezt imádják, így ezen fognak rágódni, nem a haszonnövényen. Persze ilyen esetben ne hagyjuk őket sokáig garázdálkodni, gyűjtsük össze őket.

Begyűjtés. Ez a legfőbb védekezési módszer, vagyis a csigák összeszedése és eltávolítása. Éjjeli életmódjuk miatt napközben alig találkozunk velük, így körútra sötétedés után induljunk és egyszerűen szedegessük le őket a levelekről.

Csapdák. A begyűjtés hatékonyságát nagyban növelik a trükkös csapdák, melyek kiépítésével a csigák egy helyre koncentrálódnak, így tömegesen kapkodhatjuk fel őket. Az első számú csali a sör, melyért megőrülnek valamely rejtélyes okból. Így ha egy sörrel félig telt műanyag edényt leásunk a földbe, úgy, hogy pereme alig álljon ki a talaj síkjából, reggelre biztosan befogunk jópár példányt. Férfiembernek fájdalmas a sör ilyetén pazarlása, de a csiga nem válogatós, nem kell belga apátsági nedű neki, elég egy olcsó fajtát feláldozni a nemes célra. Sör helyett egy bögrényi vízben feloldott kanálnyi élesztőpor és ugyanennyi cukor elegye is jó lehet. Hasonló hatást érhetünk el grapefruit, narancs, vagy banánhéjjal, erre is gyűlnek, és a dinnyehéj is kiváló, amivel ráadásul külön szedegetés nélkül, egyben megszabadulhatunk tőlük. Ha kihelyezünk a kertbe búvóhelynek alkalmas tereptárgyakat (deszka, lapos kő, benedvesített nejlondarab) akkor ezek alól napközben gyűjthetjük be a meleg elől bujkáló csigákat.

Csigacsapda_csalival_BIG.jpg

Előregyártott csigacsapda. A nyíláson bemásznak, kiút pedig nincs. Házilag egy műanyag pohárral, félbevágott műanyag palackkal is kivitelezhető

Akadályok. A veteményt védhetjük fizikai akadályokkal is, ilyen az apróra zúzott tojáshéj, a fűrészpor, a kőpor (apró kőzúzalék) vagy a kávézacc, amik a csiga közlekedését nehezítik. Végső esetben minikerítést is telepíthetünk az ágyások köré, ez tulajadonképpen egy arasznyi magas fal, aminek a pereme 90-45 fokban visszahajlik a külső irányba, ezen a csiga nem tud átmászni. Ilyet bádoglemezből hajlítgathatunk, tartós, biztos védvonal lesz.

KERTS_~1.JPG

A visszahajló peremű alacsony kerítés megóvja a veteményt

Ami ne tegyünk. Van pár régi népi módszer, melyek hatékonyak, halálosak, mégsem javasolhatóak. Az első a sózás, mely egyrészt a kertnek sem tesz jót, másrészt pokoli kínokat okoz a csigának, inkább mellőzzük. Hasonló az oltatlan mész kihelyezése, és az ecetes oldattal való permetezés. A csigák útvonalának hamuval beszórása beválhat, ám nem túl hatékony metódus, és látványként sem ideális.

Vegyszerek. Ha nincs más megoldás, vagy csak nem bízunk a természetes eszközökben, jöhetnek a kemikáliák, melyeket azonban zöldségek környékén nem szabad használni. Gazdaboltokban sokféle szert találhatunk, alkalmazásukról mindenképp érdeklődjünk, az eladók készséggel segítenek a legjobb kiválasztásában.

a6_20.jpg

A védekezés mindenképp szükséges

Egy dologról nem esett még szó, a begyűjtött csigákkal való teendőről. A szomszédban, vagy a kert mögötti szabadon engedésük nem jó, hamar visszatalálnak. Erdőszélre, mezőre érthetően kevesen fogják utaztatni csigáikat, marad tehát a megsemmisítés, mely kegyetlen, de szükséges dolog. Azt javaslom, járjunk el kíméletesen, mellőzük a vödörbe gyűjtött példányok besózását, mésszel nyakon öntését, állítólag a leggyorsabb és legkíméletesebb a forró vízzel való leöntés.

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

Címkék: Címkék

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr465317185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.05.25. 20:13:57

Egymillió köszönet!!!!
Nálam a kánnákat rágták a kis szörnyetegek, oldalról haraptak jóízűen az éppen kibújó, még összesodort levélkékbe, valamint az aprócska, harmatfriss szalmavirág-, zinnia- és törpedália-palántáimat egészben fogyasztják. Eszemben sincs sóval vagy mésszel kínozni őket, de a virágaimat nyomatékosan hagyják békén :-o Az északi oldalra eddig azért nem ültettem vinca minort talajtakarónak, mert féltem, hogy a világ összes csigája ott fog korzózni. De lehet, hogy mégis lesz vinca, a végeken pedig sört fogok felszolgálni :-/ A virágágyásba pedig gyorssegélynek kosztottam élénk kék színű csigaeledelt... Jaj, de nagyon utálom őket!

2013.05.25. 20:15:28

Ja, és azt is hallottam azóta, hogy az ananászért (nem muszáj gyümölcshúsnak lennie, lehet a héj-nyesedék is) még talán a sörnél is jobban rajonganak :-)

Mária 2013.05.26. 12:16:45

A vakondtalanítás is érdekelne.

Megyeri Szabolcs 2013.05.26. 13:39:49

@Mária: Kedves Mária, a vakond elleni módszerekről tavaly, és idén is értekeztem, ajánlom figyelmébe ezeket a posztjaimat: kertesz.blog.hu/2013/03/12/vakond_ellen_vakondfu

kertesz.blog.hu/2012/04/16/tavozz_tolem_vakond

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2013.05.26. 15:35:56

@Megyeri Szabolcs: talán ha címkéznél rendesen, meg lehetne találni...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.05.26. 17:20:10

mennyivel megy egy csiga?
mikorra ér el egy kerthez?
mit csinál nappal?

Zsumami 2013.05.26. 20:20:22

A legzsengébb, éppen kikelő-kibújó virágaimat, zöldségeimet talajig rágták a csigák minden évben - na de ez már a múlté! Igenis tenyésztenek Magyarországon indiai futókacsát, tavaly naposkacsát is, majd később felnőtteket is vettünk. Tavaly nyáron már egyre több üres csigahéj volt a kertben - ügyesen kipiszkálták a lakót - a meztelencsigákkal pedig azonnal elbántak. Idén tavasztól már tojnak is - három dolgozó lány a kertben, minden nap három kacsatojás - és reggeltől estig boldogan rohangálva gyűjtik a bogarakat, csigákat, - sajnos a gilisztákat is... Kacsánál nem kell jobb csigairtó... és irtó jópofák, jókedvre hangolnak bárkit.

Mcsilla · http://meszarosblog.com/ 2013.05.28. 12:06:57

Azt szeretném kérdezni, hogy ebből a sörös csapdából mennyit kell kitenni? Vagy messzebbről is megtalálják és oda mennek? Nekem a büdöskéimet rágták tövig épp az éjjel. És a sörnek meddig van hatása? Milyen időközönként érdemes cserélni? Köszönöm a válaszokat! :)

gallele 2014.05.31. 19:22:31

Igaz, már lehet bérelni indiai futókacsákat, a FB-on bio csigairtás néven fut. Jónak tűnik, mert mindent adnak a kacsákkal, és ha megtisztították a kertet, elviszik őket.valaki próbálta már esetleg?

elmeboy 2014.09.04. 13:02:22

Nekem az epremet zabálták fel, először nem is rájuk gyanakodtam: elképzeltem hogy valaki lefekszik a földre és alulról harapdálja le az eperszemeket. :D
Aztán egy esős reggelen rajtakaptam a csiga-bigákat.

inf3rno 2015.05.30. 01:33:09

Nekem a magaságyásnál a 9V-os elemből meg egy köteg drótból készült villanypásztor vált be. Sajna csak két hónapig bírta, de addig kaszált. Most berozsdált a drót. Csinálok egy kis fejlesztést, cserélni fogom rézre a drótot, lecsiszolom lejtősre az ágyás szegélyt, hogy lefolyjon róla a víz meg a csiganyál, illetve veszek 9V-os aksikat, mert nem sokkal drágábbak, mint az egyszer használatos elemek. Elvileg az 5V, amit egy mobil töltő lead az is elég. Valahol 4V körül van a határ, amikor még ér valamit, de ezt mások mondják, én nem mértem ki.

pinteradam86 2017.04.26. 15:20:58

Sziasztok!
Van egy új, korszerű megoldás csigák ellen. Állatbarát, mégis 100%-ban hatásos. Ha érdekel titeket, látogassatok el a termék weboldalára: rad-x.hu/csiga-stop
Szép napot, kevés csigát :)
Ádám

Bernadett Barancsi Vincené 2018.05.28. 10:18:36

Nállunk sok a csiga,4napja vettem palánátkat.Saját tapasztalatbol írom a paradicsom palántát simán megeszik,eddig 2őt is elfogyasztottak plusz 4tő uborka palántát (4nap alatt),2napig probálkoztam a sörösös vezióval.A sörben egy db csiga nem volt.Most körbeástam a kertet palloval.Remélem ez segít és keresek valami hatékony vegyszert is amivel a kertet körbe lehet permetezni mint egy védö vonallat huzva.Szomszédaimnál is körbe van keritve betonfallal a kert de ahogy látom nálluk is csemegéznek rendesen.Esetleg valami tényleg hatékony modszer?

Bernadett Barancsi Vincené 2018.05.28. 10:20:50

@jova68: Megmondanád mi a neve a kék csiga eledelnek?Szomszéd kertekbe is látom szorják nagyon.Szeretnék én is beszerezni belöle mielött jol laknak a palántáimmal.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövesse Facebook oldalam

Ajánló

Kertész TV

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) budapest (8) Budapest (45) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) díszfa (5) dísznövény (116) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (33) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (171) kertbarát (50) kertépítés (126) kertész (11) kertészet (119) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (223) kertészkedés (164) kertészmérnök (53) kertfenntartás (75) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (6) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (7) kerti szerszámok (6) kerti tó (7) kertrendezés (76) kerttervezés (141) kert és design (76) kert trend (49) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (60) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (118) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (10) szemetelés (5) szemétszedés (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (135) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (44) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (13) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (5) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) Zugló (8) zugló (8) Címkefelhő