Megyeri Szabolcs kertész blogja

A Flórián zöldje

7 komment

A fővárosi közterek fontosságát gyakran hangoztatom, és szokásommá vált, hogy időről-időre egyet-egyet be is mutatok közülük. A nagyobb kiterjedésű zöldfelületek különösen fontosak, megtörik a városi környezet egyhangúságát, teret, sőt életteret biztosítanak a helyi lakosoknak, hogy ne csak a falak közt legyen lehetőségük kikapcsolódni, növényzetet látni. Minél szürkébb és lehangolóbb az épített környezet, annál nagyobb fellélegzés egy falatnyi füves-fás rész a házak között. Ha így nézzük, az óbudai Flórián tér és parkja szintén jelentőséggel bír, hiszen teljesít minden fontos szempontot, nagy, zöld, ráadásul a forgalomtól némileg elszeparált, így a gyerekeket is több-kevésbé szabadon lehet hagyni futkározni benne. Hogy a parkról ne csak beszéljek, álljon itt egy sor friss, saját készítésű kép.

WP_000482.jpg

A Flórián tér története régre nyúlik vissza, a rómaiak korában a terület kiemelt jelentőséggel bírt, egykoron katonai tábor és a régió legnagyobb fürdője állt itt (Thermae Maiores - Nagy Fürdő), utóbbi maradványait a felüljárórendszer alatt is meg lehet tekinteni. A tér nagyobb része ma parkosított övezet, érdekessége, hogy sokkal inkább füves mező, mintsem fás park, de játékra, időtöltésre kétségkívül alkalmas. Pár csoport cserje és néhány magányosan álldogáló fa tarkítja a teret, ez előny abból a szempontból, hogy a terület átlátható, ez az esti órákban kifejezetten előny, mondhatni nehezen ugorhatnak elénk a bokorból. Az már saját megfigyelésem, hogy a tér kifejezetten tiszta, lehetséges, hogy ez a kora tavaszi időpontnak tudható be, de szeméthalmokat, csikkszőnyeget, sőt még kutyaürüléket sem nagyon találtam, pedig alaposan körbesétáltam a teret. Természetesen a gyepszőnyeg sok helyütt renoválásra szorulna, és a zöldön kívül a többi szín megjelenése (például virágágyások képében) is kellemes lenne a szemnek, de a tér az enyhe lepukkantsága ellenére kifejezetten ízléses képet mutat. A tanulság az, hogy a tisztaság és rendezettség nem feltétlenül pénzkérdés, ám mivel nem vagyok helyi lakos, lehet, hogy csak éppen egy jó időszakban pillantottam meg a teret, akinek más véleménye, tapasztalata van, mindenképp ossza meg kommentben velünk!

WP_000469.jpg

A teret átszövő, széles, kővel szórt utak illenek a látványba, de a környező gyepnek nem tesznek jót

WP_000479.jpg

A belsőbb részeken viszont fővárosi park viszonylatban szép a fű

WP_000484.jpg

A köztéri bútorok itt sincsenek jó állapotban

WP_000473.jpg

Azt hittem, ez a fallal körbevett kis terület szabályos szemétlerakó lesz, a valóságban viszont egészen tiszta. Ami érdekes, hogy tábortűz nyomait lehet látni a sarokban

WP_000478.jpg

Lombozattal biztos látványos ez a magányosan álldogáló fa

WP_000488.jpg

Üdítően nagy szabad felület

WP_000485.jpg

Érdekes a természetes környezet és a hatalmas panelházsor zöldje közötti összhang

WP_000489.jpg

Az aluljárótól távolabb a köves út szegéllyel is rendelkezik, ez meglátszik a mellette lévő gyepen is

A Flóriánt tér történetéről ITT olvashatnak egy kitűnő összefoglalót az érdeklődők.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr865165578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Etniez 2013.03.24. 16:26:49

Ott laktam 21 évig, gyerekként sokat "bandáztunk" ott. Van egy bicikli pálya, ott tanultam azt is. Régen volt közösség, lejártak gyerekek és felnőttek, ma már teljesen kihalt.

Több dolog is bajos. Több fa kellene, nyáron rekkenő a hőség. A kutyákat ki kellene tiltani vagy egy elzárt területet létrehozni, mert tiszta szar az egész. Szó szerint. Aki letér az ösvényről, tuti hogy beletalál egy nagy kakiba.
A bicikli pályát fel kellene újítani.
És az ott lakó embereknek is meg kellene változniuk és megérteni, hogy a park ő értük van, ne szemeteljék és szarassák tele a kutyáikkal.

cirmike 2013.03.24. 16:59:41

Nemcsak a kutyapiszok a gond, hanem szabadon engedik a nagyméretű kutyákat szaladgálni. Így - sajnos - kisgyerekkel nem lehet ott sétálni, játszani stb. de még átmenni is bajos sokszor a villamoshoz....
A padokat viszont néhány éve (kb. 3?) rendbehozták, azóta így lepusztult? Mi már nem lakunk ott, meglepett, hogy újra ilyen.:-(

Félkifli 2013.03.24. 17:37:52

"Üdítően nagy szabad felület"

Lehet, hogy ez csak innen az Alföldről tűnik furának, de itt nem vagyunk odáig a nagy szabad felületekért, mert rekkenő nyári hőségben NEM üdítő, akármit is gondolnak a várostervezők.
És hiába ültetnek mindenféle "gyorsan" növő fát az épp most kivágott, majd' száz éves de egészséges matuzsálemek helyett, annak az árnyékát már csak az unokám fogja élvezni.

Espl 2013.03.24. 18:45:49

Gerillakertészkedésre inspiráló terület. :)

Apropó, holnap megint havazás :/ eszembe jutott, hogy több helyen látok köztérre kiültetett (egykori) karácsonyfát. Ami általában pár év alatt elszárad, elpusztul.

Ha valakinek az jár a fejében, hogy kiültetne egy fenyőt a parkba, annak mire kell odafigyelni, hogy jó legyen a növénynek és a hatóságoknak is?
Erről a témáról szívesen olvasnék cikket. :)

sanyix 2013.03.24. 20:25:30

@Espl: A hatóságoknak semmi sem lesz jó, a magyar hatóság lényege hogy szivasson. Arra kell figyelni hogy ne hugyozzák le a kutyák, mert azt nem szereti. Na meg öntözni kell.

B. Bíró 2013.03.24. 20:34:09

Hát, igen, jó időben voltál ott. A "tábortűz" nem volt gyanús? Szerinted hogy került oda? Nehéz sorsú honfitársaink lakhelye lett a környék, mióta Tarlós Úr diadalmasan kiűzte őket a szem előtt lévő aluljárókból.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása