Megyeri Szabolcs kertész blogja

Városi zöld nyugalomsziget

komment

Lassan szinte megszokottá válik, hogy hétvégén valameilyen szép, gondozott, vagy egyenesen példaértékű közterületet mutatok be, most sem lesz ez másképp, igaz ez esetben nem közparkról, hanem egy nagyon ízlésesen kivitelezett, átgondoltan megtervezett házbelsőről számolhatok be. A budapesti Keleti Pályaudvar környéke nem éppen a szemet gyönyörködtető szépségéről híres, amit a metróépítés okozta felfordulás - igaz ideiglenesen csupán - még jobban fokoz. Ám a pályaudvartól alig két saroknyira egy újabb építésű házegyüttes utcára nyíló belső udvara egészen másféle látvánnyal szolgál, mint a környék általában. Jöjjenek, nézzék meg velem!

P3080071.JPGAz utcáról ez a kép tárul a járókelők elé

A Rottenbiller utca felső részén épült ház belső kertje egészen elképesztő. Már az utca felől tekintve is érdekesnek tűnik, befele haladva pedig egyre megnyerőbb képet mutat. Arról nem is szólva, hogy az itt lakók életminőségét, komfortérzetét mennyire javíthatja ez a belső panoráma. Odabent madárcsicsergés, és hűs pihenő várja az embereket. A kis téren deres csenkesszel van beültetve a kődarabokból összeállított sziklaegyüttes, a köveket fémháló tartja egyben, és érdekes módon, nem tűnt még el róla minden növény. A hátsó oldalon több emeltágyást is kialakítottak, többek között a fák is ilyen "konténerekbe" kerültek, melyeket a helybeleiek madárcsalogató etetőkkel is felszereltek. Ez a terület láthatóan kedvelt célpont, a rézsűk kicsit ki is vannak taposva, de az egész terület jól láthatóan rendezett, és gondozott. Az ilyen példa nem csak arra jó, hogy álmodozzunk és vágyakozzunk a képeket látván, hanem bátran lehet mintát venni róla, és ha nem is ugyanilyet, de hasonló harmonikus, zöld enteriőrt szinte bármely körgagngos, belső udvarral rendelkező épületnél ki lehet alakítani.

P3080080.JPG

Ez pedig a kertvégi panoráma, az utca felé nézve

P3080082.JPG

Sövénysorok

P3080072.JPG

Emelt sziklaágyások

P3080081.JPG

A kis fa is külön tartóban lakik

P3080078.JPG

A kis parkrészben még egy extravagáns szobornak is jutott hely

P3080075.JPG

Látványos és tartós kőfal

P3080076.JPG

A lépcső egyik fele járófelület, a másik szintén füvesített

P3080074.JPG

A placc közepéről szemlélve üdítő a látvány

Amennyiben az Önök lakóháza is hasonlóan szépen kialakított belső térrel rendelkezik, ne habozzanak megörökíteni, és a képeket nekem elküldeni, szívesen közzéteszem, hisz a jó példa ragadós lehet!

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr435139308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása