Megyeri Szabolcs kertész blogja

Kátyúvirágok dicstelen halála

13 komment

A gerillakertészetet talán nem kell bemutatni senkinek, legalább említés szintjén bárki találkozhatott eddig is a kifejezéssel, talán az eredménnyel is, sőt, én magam is szenteltem a témának már egy posztot korábban (akinek mégis új a jelenség, kattintson ide vagy ide.) A mozgalom - már ha lehet annak hívni - nem terjedt el széleskörűen, mégis időről-időre feltűnnek kisebb-nagyobb gerillasejtek, akciók, vagyis engedély nélkül ültetett növények. De kinek jó ez? A növénynek sajnos a legritkábban esetben.

1214981819.jpg

Jó helyen, az ültetvényt később is gondozva van értelme az illegális ültetésnek

Vitaindítónak szánom ezt a rövid posztot, mert úgy gondolom, hogy a gerillakertészet megítélése több ponton téves. Laikusok, egynyári növénykedvelők kedves cselekedetnek, jó figyelemfelhívásnak, a szürke városi környezet megszépítésének tudják be általában a köztéri illegál ültetést. Tudni kell, hogy a gerillakertészet alapvetően azért született, hogy felhívja a közösség, és az illetékesek figyelmét a nagyvárosi környezet szegényes zöldjére, kevés növényére. Az önszorgalomból elültetett virágok azt kiáltják a világba, hogy hahó, ide több kéne belőlünk, hogy nektek is jobb legyen. Magyarországon azonban úgy veszem észre, hogy a gerillaültetés elkanyarodott az eredeti céltól, és a helyi viszonyokra adaptálódva másra hívja fel a figyelmet. A kátyúkra.

73298625.jpg

Járdán, tereken elviekben túl is élheti a növény az akciót, a gyakorlatban azonban gondoskodás hiányában nincs nagy jövőjük az ilyen demonstrációs növényeknek. Kár értük.

Tény, hogy nálunk az egy főre jutó kátyúk száma rekordközeli, és az sem vitatható, hogy az úthibákba telepített növények jól láthatóan megjelölik a kártékony mélyedéseket. A növény szempontjából azonban ez a cselekedet több mint botorság, hiszen a virág nem tömi be a kátyút, hamar elpusztul új helyén, és a kátyú ellenszere különben sem a növény, hanem az aszfalt, sőt, virág még akkor sem lenne az úton, ha az kiváló kondícióban lenne, így az ok-okozati összefüggés sem világos előttem. 

Ebben a videóban a gerillakertészek nem csupán az út közepére ültetnek, hanem a munka végeztével még pezsgővel is nyakonöntik a szerencsétlen muskátlit. Érdemes megnézni.

P1070520.jpg.scaled.1000.jpg

217190_1660741203789_139494205.jpg

Magyar gerillák művei: virágok műanyag tégelyben az úttestre dobva, mutatóban némi földdel körülszórva. Semmi értelme.

A gerillakertészet az eredeti célkitűzését is csak akkor érheti el, ha az elültetett zöld a későbbiekben is gondozás alatt áll, máskülönben éppen azt bizonyítaná, hogy az áhított zöld mégsem annyira áhított, ha senkit nem érdekel. A brahiból, pillanatnyi öko-fellángolásból ültetett növény sorsa általában a gyors hervadás, kiszáradás, bár nem kétlem, hogy vannak olyan gerillakertészek, közösségek, ahol a további gondoskodás nem marad el. Az úttestre telepített növény esetében a túlélés mindössze pár órára tehető, és ha valami csoda folytán meg is maradna tovább, a gondozása szinte lehetetlen feladat a forgalom miatt. Így a kátyúvirágok nem többek, mint felelőtlennek nevezhető villanásnyi akciók, melyekért a növény az életével fizet. Ezt a feladatot egy tábla, egy felirat is elvégezheté, ha pedig valaki ragaszkodik a növényhez, protestálásképp egy, a célra rendszeresített, többször felhasználható művirág is megtenné pár fotó erejéig.

Gerilla2.jpg

Így is lehetne: megfelelő helyen, jó céllal telepítve az utcafrontok látványa jelentősen javulhat

Végül olvasóimhoz fordulok azzal a kérdéssel, hogy Önök szerint van-e helye, létjogosultsága a gerillakertészetnek, amennyiben úgy látják, hogy igen, milyen formában és körülmények között?

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr304735605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

b p 2012.08.29. 09:59:17

dehát a művirág is tönkremenne, csak még nem is környezetbarát. Abból a pár muskátliból meg legrosszabb esetben hamar útszéli komposzt lesz. Amíg ott van balesetet sem okoz, sőt segít elkerülni. Nincs ebben semmi rossz szerintem, jó figyelemfelkeltő akció. Egyszerűen arról van szó, hogy célja szerint a gerillakertészetben meg kell különböztetni a hosszú távú környezetszépítést és a rövid távú figyelemfelkeltést. Mindkettőnek van létjogosultsága.

2012.08.29. 15:19:41

Teljesen egyetértek a poszttal, amennyiben jól értem, hogy a gerillakerteszkedés marhaság, legalábbis ez a kátyús formája. Ami kimaradt, hogy ez akár balesetveszélyes is lehet, az út közepére rakosgatott virágot gyakorlatlan sofőr valamilyen akadálynak nézheti, elránthatja a kormányt miatta. Az utakat nem beültetni, hanem betömni kell, a növényeknek ehhez semmi koze.

2012.08.29. 15:23:44

@b p: nem értek egyet, mert ami például a vieoban van, az kb tökugyanaz, mintha veszek egy pár cserép virágot, aztán megtaposom őket. értelmetlen.

Anti Anyag (törölt) 2012.08.29. 22:32:08

Nekik elég a videó, vagy a fotó amit feltöltenek a netre, azt már leszarják mi lesz a növénnyel.

Az egyre jobban terjedő "konyhakert" viszont nem hülyeség, azt nem is magamutogató libsik csinálják. Azokat gondozzák is.

Intizar 2012.08.29. 23:58:56

Amennyire sikerült megértenem, a "kátyúvirág" a gerillakertészetnek egy egészen szélsőséges formája. Mivel a gerillakertészet nem csak termesztésről szól, hanem tudatosításra irányuló mozgalom is, talán olyan formáit sem kellene elítélni, amelyek valóban csak figyelemfölkeltésre irányulnak. Bár nem tartom helyesnek, hogy ilyen célra élőlényeket használjanak. Hogy a "magamutogató libsi" milyen állatfaj, meg nem mondhatom. Gyanúm szerint valami nő, akinek az előttem szóló nem kellett.

goodbear 2012.08.30. 06:36:11

Az a vicc, hogy az önkormányzatok "gerillakertész" akciói is ilyenek. Pl. Kőbányán az MTK pályával szemben az Arzenál bolt mellett is volt amolyan "civilek és az önkormányzat virágot ültet" akció, szépen ki lettek gazolva a virágládák, beleültették a virágokat, talán még meg is locsolták őket, aztán vége. Soha többet nem nézett rájuk a kutya sem, egy csomó tövet elloptak, bár lehet hogy azok a virágok jártak jól. A gaz most magasabb, mint a virágok, de legalább árnyékolják őket egy kicsit a tűző nap ellen. Én magam is egy lakótelepen vagyok kertész és ott látom a legjobban, hogy ha csak elültetnek valamit, az még kevés, a gondoskodás viszont a legtöbb ember számára fárasztó és unalmas. Egy-két öreg nénike veszi csak a fáradtságot, hogy rendben tartsa a kertjét.

roze 2012.08.30. 07:55:57

Sztm ez nem nevezhető gerilla kertészetnek,mivel nem a környezetünk szegényes növényállományára hívja fel a figyelmet,hanem kizárólagosan a kátyúkra. Tehát semmi köze nincs a kertészethez,se a növényekhez,csak az útviszonyokhoz. A gerilla kertészetnek jogosultsága az olyan országokban van,ahol egyébként is kialakult már némi kultúra a növényekhez való viszonyulásban. Mo-n még mindig a nyárra kirakott büdöske,muskátli,árvácska bűvöletében él az emberek többsége,se igény,se szándék,se pénz ahhoz hogy másképp legyen. Városi környezetbe én fűszernövényeket gerilláskodnék,akár oktató jelleggel összekötve.

2012.08.30. 08:43:54

@roze: Porzókorzót láttad már? mert az kb az, amit az utolso mondatodban említesz.

2012.08.30. 08:56:35

A kátyúba inkább az illetékeseket kéni ültetni nem virágot.
A jó céllal telepített növények ültetése is szabálysértés?

láplidérc 2012.08.30. 09:34:06

bár biztosan van egy, a köztudatban általánosan elfogadott jelentése a 'gerillakertészet' szónak, nem értem, miért ne lehetne tágítani a műfaj határait? itt éppen egy teljesen spontán jelenség intézményesülését érhetjük tetten, amikor is mérv(vagy hang?)adó személyek megmondják, mi micsoda. tényleg? és ha nekem a gerillakertészet ezt IS jelenti? vagy ha kátyúba ültetek, akkor renitens gerillakertész vagyok?
júdea népe front és júdeai népfront?
amúgy valóban, a növényeknek nem egy életbiztosítás egy kátyúban találni magukat, ám míg a posztban említett tábla könnyen okozhat akár súlyos balesetet is, addig egy bokor muskátkin áthajtani nem egy nagy huppanás.
és mivel kátyúhelyzetünk évek óta nem változik, talán egy ilyen fél napig élő virágbokor is több figyelmet kap, mintha teszem azt telesírnánk a fotelunkból a netet, hogy jaj de szar már, mennyire értelmetlen, mennyire felesleges, hol vannak az illetékesek, miért ennyi kátyú, miért nem történik semmi.
bokorültetők csinálnak valamit, mások meg gépelnek a monitor előtt.

roze 2012.09.06. 08:51:02

@shitgun: nem láttam még,de most utána néztem. köszi!

roze 2012.09.06. 08:59:57

@láplidérc: Attól még hogy jó figyelemfelhívó,erre lehet használni nem élettelen dolgokat. Pl műanyag virágot vagy műpálmát ami talán tényleg elég figyelemfelhívó :) A gond itt azzal van hogy nem tisztelik azt hogy a növény is egy élő szervezet mégha lelkiismeretfurdalás nélkül áthajtasz egy muskátlin,akkor is.

Németh András 2012.09.06. 13:07:40

A riportban pont az látható szerintem hogy a magyar ember mennyire képes felfogni azt az üzenetet amiről a gerillakertészet szól. AZ igényes környezet a magyar átlag számára = kátyúmentes út (hisz akkor gyorsabban mehet az autó), a világ többi részén meg egy növényekkel beültetett része az egyébként szürke haszontalan közterületnek.

Ez van ha a magyar embernek olyan tudást akarunk átadni ami meghaladja a képességeinket (és igaz ez a magyar tévékre, a magyar celebekre, a magyar polgármesterekre és a magyar átlagemberekre), amíg azt hiszi az átlagmagyar hogy a boldogság záloga a kátyúmentes út és nem kezdi el zavarni hogy az útszélén sitt van szemét és gaz addig ez nem fog menni. Amíg a muskátli az csak egy olcsó figyelemfelhívó eszköz addig a növénynek nem lesz értéke, amíg ezt a műfajt nem azért művelik mert a növények szebbek számukra mint az épített környezet addig ilyen torz akciókat fognak elkövetni a gerillakertészet zászlója alatt (és a netező tömegek (akik még a riport szereplőinél is kevésbé értik a lényeget) alig várják hogy ezen keresztül lefikázzák az egész nemzetközi mozgalmat, állítom hogy egyesek akkor is libsinéznek itt ha a helyi jobbik alapszervezet szervezte volna az akciót).

A másik pedig hogy ez egy szándékos terelőakció, és az akciózok tudták hogy az ő tevékenységüknek köze nincs a gerillakertészethez, de azt is felmérték hogy a hazai média erre majd ugrik és lemegy bivalybasznádra videózni, míg ha ír a polgi egy levelet amiben elmondja hogy kátyús az út az a kutyát nem érdekel. Ez meg egy jó píárfogás, és van sok hasonló pl amikor egy áruház a környzetvédelem nevében visszagyűjti a palackot (hiszen egyébként fizetni kell a termékdíjat, tehát csak a pénz a lényeg), vagy ha létrehoznak egy természetvédő egyesület ami egyedül azért lobbizik hogy a faluszélétől ne a 20 éve tervezett 200 méterre menjen az elkerülő hanem legalább 500-ra (itt az egyértelmű cél a a saját nyugalmuk megőrzése) vagy még sok sok ilyen

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövesse Facebook oldalam

Ajánló

Kertész TV

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) Budapest (45) budapest (8) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) dió (5) diófa (5) díszfa (5) dísznövény (116) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (33) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (171) kertbarát (50) kertépítés (126) kertész (11) kertészet (119) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (223) kertészkedés (164) kertészmérnök (53) kertfenntartás (75) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (6) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (7) kerti szerszámok (6) kerti tó (7) kertrendezés (76) kerttervezés (141) kert és design (76) kert trend (49) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (6) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (11) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (13) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (60) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (119) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (10) szemetelés (5) szemétszedés (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (135) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (44) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (13) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (5) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) Zugló (8) zugló (8) Címkefelhő
süti beállítások módosítása