Megyeri Szabolcs kertész blogja


A gerillakertészet kritikája

4 komment

Közös lónak túros a háta - tartja a mondás, és ez bizony a legtöbb esetben igaz. Az egyik legnagyobb közös ló, már ha társadalmi szinten nézzük, az utca, a kerület, sőt maga a város, vagyis azok a közterületek, melyeket mindannyian használunk, de szigorúan véve egyikünk sem a…

Gerillakertészek akcióban

Szólj hozzá!

Lassan el kell gondolkodnom azon, hogy külön rovatot szenteljek a gerillakertészet témájának, hiszen annyiszor foglalkoztam már a kérdéskörrel, hogy jelentős számú anyag gyűlt össze. Olvasóim talán emlékeznek még a Blaha Lujza téri gerillakertész akcióra, melynek…

A gerillakertészek válaszolnak

1 komment

Bő egy héttel ezelőtt számoltam be a Blaha Lujza téren száradtan árválkodó növényekről, és a mellettük kiaggatott sárga műanyag palackokról. A posztra sokan reagáltak, és egy kommentelőnek köszönhetően az is kiderült, hogy sejtésemmel ellentétben nem a belváros ikonikus…

Kátyúvirágok dicstelen halála

13 komment

A gerillakertészetet talán nem kell bemutatni senkinek, legalább említés szintjén bárki találkozhatott eddig is a kifejezéssel, talán az eredménnyel is, sőt, én magam is szenteltem a témának már egy posztot korábban (akinek mégis új a jelenség, kattintson ide vagy ide.) A…

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása