Megyeri Szabolcs kertész blogja

A vidéki idill - a gyakorlatban

komment
A vidéki idillről szóló múltheti írásom után igen sok reakció érkezett, részben levélben, részben kommentekben, a bejegyzés alatt. Sokan meséltek élményeikről, terveikről, volt aki a vidékre költözést, az önfenntartásra berendezkedést hiú ábrándként látta, mások lelkesen meséltek elképzeléseikről, vagy már részben megvalósított terveikről. A levelek között azonban akadt egy részletesen elmesélt, példaértékűnek mondható történet is. Az íróval több levelet váltottam, végül pedig engedélyt kértem, hogy sorait szerkesztett változatban közzétehessem, a tőlük kapott képekkel együtt, ezt olvashatják mindjárt. A kiinduló bejegyzés (melynek pótlólagos elolvasását mindenképp javaslom, mielőtt továbbhaladnak) felvetése az volt, hogy kecsegtethet-e sikerrel a városi ember vidékre költözése, önellátásra berendezkedése, életmód váltása. Az akkori konklúzióm szerint az értékelhető végeredményhez sok szerencse és tanulás, kitartás, valamint tudatos tervezés szükségesek, a lenti történet írója pedig épp így jár el. Érdemes tehát egy valós példán keresztül belelátni abba a hosszú és fáradságos folyamatba, aminek a végén földművelő, önellátó gazdálkodó válhat a mezőgazdaságba laikusként, de legalábbis kezdőként  belevágó városi emberből.
 
kezd 2b.jpg
 
"Vidék azóta van, amióta ember abbahagyta a vándorlást és letelepedett. Áram meg hány éve? Engem az érdekelne ha tízből kilencen tönkrementek, az az egy hogyan csinálta? Én is szkeptikus voltam, sőt hisztiztem, hogy ezt így nem lehet, meg hogy őrültség, meg hogy nekem mélyhűtő kell, amihez áram kell, és így tovább. Aztán a párom, aki sosem mond olyat, hogy valamit nem lehet, szép apránként megmutatta, és elmagyarázta, hogy mit, hogyan lehet megoldani. Persze fáradság, de szorgalmas emberek vagyunk, akik nem riadnak meg a munkától. 
 

2013-10-05 15.07.56.jpg

DSCN7950.JPG

2013-11-16 13.47.03.jpg

DSCN7174.JPG

DSCN7924.JPG

DSCN7297.JPG

6e.JPG

DSCN7183.JPG

DSCN7359.JPG

DSCN7875.JPG

 
Lassan, megfontoltan, a realitásokra alapozva készül a vidéki telek és gazdaság  
 
A bejegyzés nem ért véget, kattintson a tovább gombra!
 

Én egy fővároshoz közeli kisvárosban lakom, ahol van egy lakásom, amit szeretnék megtartani, akkor is ha vidékre költözöm. A párom Budapesten lakik, de övé az a fővárostól félórányi utazásra található földterület, melyet tavaly márciusban kezdtük el kialakítani, mint a leendő közös életterünket, majdnem pont egy éve nyomtuk le az ásót először a nagy-nagy puszta közepén. Nagyon kevés a pénzünk, ezért mindent magunk készítünk, és emiatt igen lassan haladunk. Tavaly bekerítettünk 3600 négyzetméternyi területet vadhálós megoldással, és egy gyönyörű kaput építettünk hozzá.  Építettünk egy kerti zuhanyt, és egy kerti illemhelyet is, utóbbira nagyon büszkék vagyunk, tervek nélkül, hulladék fából készült.  Elkezdtünk egy földbe vájt, boltíves pincét építeni, ehhez munkagép ásta ki a gödröt, de a falazást már ketten csináljuk, bontott téglából, amit rakodás közben pucolok. Ezt még nem fejeztük be, mert jöttek a hidegek. A telken fúrt kút van, de áram és egyéb közművek nincsenek, mivel egy telepített erdő szélén vagyunk, a vasútállomástól közel egy kilométerre, zártkert besorolású területen. Itt igazából csak mezőgazdasági tevékenységet lehet folytatni, tehát nem tanya, de mi annak fogjuk használni. Terveztettünk egy mezőgazdasági épületet (ez lesz a párom műhelye), amit most tavasszal kezdünk építeni. Ehhez természetesen lesz már szakember is, de mi leszünk a segédmunkások. A következő lépés egy házikó lesz, talán szalmaház, talán vályog, még nem döntöttük el.
 

DSCN7295.JPG

DSCN7942.JPG

DSCN7293.JPG

 
Így épül-szépül a vidéki birtok!
 
Egy olyan életformát szeretnénk kialakítani, amiben a leginkább tudjuk függetleníteni magunkat a fogyasztói társadalomtól, a modern technikától és életfelfogástól. Igyekszünk megfelelni a magyar népi építészet hagyományainak, a kert kialakításánál is fontos szempont a vidéki stílus. Mi amolyan jó magyar emberek vagyunk, kis pénzzel, de nagy szívvel és szorgalommal. Ehhez a hatalmas területhez elengedhetetlen feltétel, hogy jó legyek kertészetből, hiszen én nem fogok dolgozni járni, "csak" az lesz a dolgom, hogy megtermeljem az élelmiszerünket. Elég nagy kihívás ez, hiszen jelenleg egy gyomos területről van szó, homokos talajjal (nem futóhomok, de régebben birkákat legeltettek ezen a részen, úgyhogy talán trágyázták is,)  csupán 30 cm a termőréteg, 7,3 a Ph-ja. És rengeteg a vakondtúrás, meg az ökörfarkkóró, amit tudom, hogy nehéz kiirtani. Én már most megterveztem a kert beosztását, rajta az épületek elhelyezkedését is. Egy éve agyalok ezen, igyekeztem mindent alaposan megfontolni, mert sajnos kerttervezőre sem futja. Tavaly már ültettünk nyolc gyümölcsfát, és néhány bogyós gyümölcsöt is, az idén sövényt telepítünk, és kipróbálnék néhány haszonnövényt, ami erre a talajtípusra javasolt, de biztosan nem tudok majd ellenállni a virágzó egynyáriaknak sem. Itt a 10. emeleten , az ablakom már tele van elvetett magokkal, amik agyon vannak szeretgetve. És azóta jó nagy párában alszunk itt, mert első az ő közérzetük.
 
A párom a tervek szerint megtartja a munkahelyét, vonattal háztól-házig egy óra lesz az útja. Igen, tisztában vagyok a nehézségekkel, ezért marad egy biztos lakás, és egy biztos munkahely. Az én munkám is bármikor abbhagyható és folytatható. Jelenleg itthon dolgozom, ha majd költözésre kerül a sor (szerintem 2-3 év múlva) akkor eleinte hetente három napot még itthon fogok dolgozni, és négyet lent tölteni. Majd ha ott megvetettem az egyik lábam, akkor kihúzom innen a másikat. Igen, ezt csak óvatosan lehet, nem fejjel a falnak, tudom. "
 
A történetet és a képeket köszönöm olvasómnak!

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr695841956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.03.06. 11:51:46

Utálom azt a szót, hogy "párom" :)

De amúgy sok sikert!

Don Tejbegríz a féllábú matrac · http://konyvespolc.webnode.hu 2014.03.06. 12:23:11

Javítsatok ki, de vidéken élni=nincs árammal?
Nagyanyám 30+ éve lakik olyan tanyában amibe be van vezetve az áram, köszöni jól érzi magát.

csepke 2014.03.06. 12:33:16

Nagyon tetszik a lelkesedése a párnak. Én is szívesen tennék így, de itt azt írják, hogy egylépésből nem lehet, viszont ezzel a féllábbal itt féllábbal ott módszerrel az a bajom, hogy én nem mernék őrizetlenül hagyni semmit. Itt a képek szerint mondjuk még nincs nagyon mit ellopni, a rögön kívül. De ha már lesz? Ott a világvégén, miközben ülnek otthon a 10 emeleti panelban, hogy fogják megvédeni? És nemcsak a sárgarépára gondolok, hanem a gépekre..stb. Borzasztó lehangoló lehet arra kimenni a "birtokra" hogy nincs ott a szivattyú, elhordták a félig kész pincéből a téglát.

murray 2014.03.06. 13:34:34

egyetértek az előttem szólóval, mindent ellopnak, de ne legyen igazam. én inkább kimentem a panelból kertes házba de így is az nem jön be aki nem akar hátulról a kert /határ/ felől. .
sok sikert!

Nick Leeson 2014.03.06. 13:53:25

Igazán derék dolog amit műveltek! Le a kalappal! Sok embernek jót tenne ez az életmód!
Azért vannak olyan dolgok ami miatt én picit ódzkodnék tőle.

Se áram, se telefon, hogyan hívtok segítséget (pl. mentő tűzoltó, rendőr, orvos)? Tudom, hogy ááá minek, de sajnos bármikor bármi megtörténhet.
Aztán ott van a nyugdíj dolog. A párod munkában marad, oké, ő kap nyugdíjat. Egy nyugdíjból megélni? Öregen már megy majd annyira a munka a tanyán!
TB! A férjednek van elvileg TB-je a munkájának köszönhetően. És te? Belecsúszol valami nyavalyába és komoly problémák lehetnek ebből...

Szóval én teljesen megértem, hogy így döntöttetek, valahol talán irigyelek is titeket. De manapság a társadalmak már nem erre vannak berendezkedve, az életet (és az élet meghosszabbítása) a civilizáció köré szervezik. Éppen ezért nem csak az ártalmas dolgokból maradtok ki, hanem abból a segítségből is amit a modern társadalom ad az egyénnek.

2014.03.06. 14:54:14

Mi már túl vagyunk egy ilyen vidéki csináld-magad-gazdálkodj-bio projekten.Háromszor kezdtünk nulláról: egyszer amikor belefogtunk, hogy itt a romból és gyomból csodaszép birtok lesz, majd kétszer a fagy+belvíz tett mindent tönkre, most megint szép a kertünk. Kemény munka ez, makacs és kitartó embereknek való terep,sajnos egyre nehezebb és drágább a vidéki élet, és egy idő után bele lehet őrülni az állandó ingázásba.

klondike 2014.03.06. 17:31:43

Sziasztok,

Drága hobbiba kezdtetek el belevágni, ami lehet egy pénztemető vagy kis teljesítményű aranybánya is.

A területet nagyjából egy fél focipálya, ez ha egyedül kell dolgozni rajta gigantikus. 5 emberrel viszonylag kordában tartható. Már ha mind beültetitek.

Mi 1,5 ha homoktövissel kezdtük-majd lett több- de hadd ne mondjam, hogy kimentünk apámmal ültetést követően jó egy hónappal és nem láttuk a gyomtól a növényeket.
Naivan elkezdtük kapálni, de egy neverending story lett. Ekkor lett rotakapa majd most már kistraktor.
Veletek is ez lesz, ha megszántjátok - szépen jönnek csőstül a frissen felszínre került magok + parlagfűék.

Az időjárás sem mindig lesz a barátotok, ha esni fog az a baj, mert nőnek a gazok. Ha nem esik az a baj, mert öntözni kell. Kapálni nyáron korán lehet vagy későn, mikor épp jó lenne megjönnek a fejbogárkák. Előtte meg felvered az apró csípős kis fekete legyeket- ergo hosszúgatya. Nincs munkaruhája a hölgynek :-) Se egy kertészgatya , se egy kötény...
Olyan növényt ültessetek, aminek elhúzódik az érésideje, mert nincs annál rosszabb, mint kényszerből kimenni a telekre. Mindenből egy keveset, tesztelgetni mit szeret a talaj. A 7,3 ph nem rossz és a laza 30 cm termőréteg sem.
A lopásról nincs mit mondanom, ha akarják -úgy is elviszik. Nekünk a sorok kimérésekor valaki nem volt rest vagy 3 km. bálakötöző madzagot feltekerni este 6 és reggel 8 közt. Reggel hiába kerestük a sorainkat. De még tudom fokozni , mert a trágyánkat is ellopták, helyette viszont hoztak egy kocsi háztartási szemetet. Ennek ellenére imádom, amit csinálok a területet is így 4-5 év távlatából nem cserélném el másra. Szerezzetek be egy áramfejlesztőt, fúrassatok egy kutat (bocs most olvastam fúrtatok...) és mindjárt más lesz a világ.
Szántóra építkezéssel kapcsolatban óvatosan nem sok jót mond erről az álmoskönyv. Halkan jegyzem meg a kerítésépítés is tud engedélyköteles lenni.....

Gratulálok a kapuhoz meg a szívecskés helységhez marha pofásak lettek!
Nem a reklám helye, de próbáljátok ki az igénytelen homoktövist, vannak már kézzel is szedhető, finom ízű alig tüskés fajtái.

Ha valami eszembe jut még írok...:-)
Sok sikert!

Annapanni 2014.03.06. 20:18:05

@klondike: Köszönöm az intelmeket, tapasztalatokat. Homoktövisre én is gondoltam, ezügyben írnék majd privátban. Egyelőre azonban a bekerített területet szeretnénk belakni, és ha már látom mire vagyunk képesek, mekkora kapacitásunk maradt, akkor fognánk csak hozzá a nagyobb, bekerítetlen területen gazdálkodni. Ahhoz már tőke kell, és fenáll a bukás lehetősége is.(időjárás, szakértelem hiánya, stb miatt). Ebben óvatos vagyok. A kertész ruhám készítés alatt, én szeretném megvarrni. :-)

Annapanni 2014.03.06. 20:35:49

@Nick Leeson: Az áramot egyelőre akkumulátorokkal, aggregátorral oldjuk meg, van ledvilágítás a lakókocsiban, sőt a környeztbarát komposztwc-ben is, ami szintén aksíról működik. (Fél évet is kibír egy tenyérnyi akkumulátor.) Telefon is tölthető. A nyugdíjam ügyében az államra egyébként sem számítok, de megmaradó lakásom bérleti díja fix jövedelem lesz. Az élelmiszert megtermelem és előállítom. A műkajákról pedig örömest le tudunk mondani, Épp az egészség érdekében költözünk vidékre. Én nem tudom leélni egy panelban az életemet azért, hogy majd 30 év múlva, ha esetleg beteg leszek, akkor közel legyen egy orvos. Azt majd akkor oldom meg. :-)

Avatar 2014.03.07. 11:33:14

Már elnézést, de ez nem "A vidéki idill - a gyakorlatban", hanem épp csak nekikezdtek kialakítani a kiköltözés feltételeit. Ilyen címmel én valaki olyannak a beszámolójára számítottam, aki már túl van a kiköltözésen és legalább 4-5 év tapasztalattal a háta mögött nyilatkozik arról, hogy milyen a vidéki idill a gyakorlatban a városi lét után.

2014.03.07. 14:15:09

@Avatar: Ugyanezt akartam írni. Sok sikert kívánok Annapanniéknak, de az igazság az, hogy a nehezébe még bele se vágtak. Az ő kiköltözésük alakulhat még akárhogy, lehet vidéki rémálom is.

Jó lenne pedig igazi sikertörténeteket olvasni, igény szerintem lenne rá, sokan merítenének belőle bátorítást.

gzsakai 2014.03.08. 19:25:21

Félig-meddig határeset, de azért témába vág, szerintem:
birtokoseset.blogspot.hu/
Ők azért legalább már nyakig benne vannak... :-)

Annapanni 2014.03.20. 13:38:24

@csepke: Amíg nincsen kész a zárható vasajtós pince, addig a gépeket minden hétvégén hozzuk-visszük a kisteherautónkkal. A bontott tégla készletünk a szomszéd tanyán, zárható helyen van, annyit viszünk oda, amennyit használunk. Persze van aki el sem tud képzelni ilyesfajta erőfeszítéseket...

Annapanni 2014.03.20. 13:44:54

@Avatar: Igen, ez a cikk a kezdetekről szól... a kezdetek gyakorlati megvalósításáról, amit mi máris idilli állapotnak tartunk... :-)

Annapanni 2014.03.20. 13:50:02

@Crescence: Valóban makacs és kitartó emberek lehettek ha ennyiszer újra kezdtétek. :-) Sajnos a szélsőséges időjárás minden gazdaságban károkat okoz. Ez benne van a pakliban. Az ingázás nekem sem menne, ezért fog a párom ingázni, mert neki nem gond. Két éve ingázik hozzám Pestről, és egy éve ingázunk minden hétvégén gépekkel, vízzel, szerszámokkal, ennivalóval erre a birtokra. Úgy hogy ettől nem tartunk. :-)

Annapanni 2014.03.20. 14:07:04

@Lazybones: Szerintem a semmiből elindulni legalább olyan nehéz, mint a kialakítottat fenntartani. Csak más szempontok miatt. Ez a cikk a kezdetekről szól, mi ebben tudunk, szerettünk volna bíztatást, segítséget nyújtani másoknak. A rémálommal való ijesztgetés pedig a hozzászóló félelmeiről szól... nekünk ilyen nincs, viszont van szorgalmunk, problémamegoldó készségünk és bátorságunk.
:-)

2014.03.20. 18:32:35

Szia Annapanni!

Nem akartam ijesztgeni, se téged, se mást, csak arra utaltam, hogy a tiétek egyelőre nem sikertörténet a gyakorlatban, csak készülődés a sikerre, tehát egy esetleges kudarc is benne van a pakliban. Persze ha jól kigondoltatok mindent, jól választottatok helyet, stb. akkor valószínűbb, hogy sikerrel jártok (már miért is ne), de ez a siker egyelőre még nem múlt idő. Én mindenesetre drukkolok nektek.

Érdekes lenne rólatok olvasni a kiköltözés után... sőt, közben is, hogyan veszitek az akadályokat. Ha van hozzá kedved/időd, szerintem érdemes lenne blogot írni róla, biztosan sokan olvasnák.

Annapanni 2014.03.20. 21:17:37

@Lazybones: Szívesen írnék blogot, de az a tanulástól venné el az időt, márpedig nekem sokat kell tanulnom, mert egészen más a szakmám. Annyi történt a cikk óta, hogy lett világításunk áram nélkül, már olvasni is lehet a Wc-ben :-) Valamint egy hétvége alatt 10 ezer forint költségvetésből mi ketten megcsináltuk a pince 13 fokos betonlépcsőjét. ( Ez nem a lejtése, hanem a lépcsőfokok száma. :-) Ja, és közben elültettünk kb 100 db cserjét, kialakítottam 3 kis virágoskertet, és földbe kerültek a most ültetendő zöldségek magjai is. És kiástunk 72 méter ültetőgödröt a sövénynek. Mindezt 3 hétvégén.
Fáradtak vagyunk, de fülig ér a szánk. :-))) A bíztatást köszönjük! :-)

Magyar s Hunor 2014.04.24. 10:03:38

Azon gondolkoztam a kommentek elolvasása után, hogy akik kritikai megjegyzéseket tesznek, szívük mélyén vajon nem irigységből teszik-e. Hiszen aki egy kertészeti témájú blogot olvas, az egyet kell értsen azzal a -számomra- alaptétellel, hogy az ember természetes közege a föld, és nem a beton! Ennek minden előnyével, és hátrányával. Őszinte szívből kívánom Annapanniéknak, hogy mindent elképzelésük szerint tudjanak megvalósítani, és sok örömüket leljék majdani új életükben!

szocske_ 2014.11.24. 16:32:07

@Annapanni: szívesen elolvasnám néhány mondatban, hogy mi történt tavasz óta!

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2017.02.04. 13:12:57

A kút nagyon jó, lehet nap és szélenergiában gondolkodni, esővíztározást megoldani, mulcsos permakultúrás rendszert tanulni, walipinit építeni, kerítés helyett sövény, építési engedély nélkül provizórikus épület pl. konténerből....

Én nagyon-nagyon irigy vagyok. 30 év múlva se orvos, se nyugdíj nem lesz, tehát nem maratok le semmiről.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása