A vidéken élő és ott kertészkedő, háztáji gazdálkodó kertbarát olvasóimtól most elnézést kérek, mert ez a bejegyzés elsősorban azoknak szól, akik "pestiek", de legalábbis eddig nagyvárosban éltek, ott nevelkedtek, szocializálódtak. A vidéki olvasók ugyanis majd leginkább kinevetnek, hogy miért szükséges ilyen egyértelmű dolgokról egyáltalán írni. A 2000-es évek környékén amikor, talán sokan emlékeznek rá, egy fővárosi panellakás áráért egy agglomerációban lévő csinos kis házikót lehetett kapni némi birtokkal, sokakban merült fel az ötlet, hogy a zavaros urbánus létet tiszta levegős, füves, virágos, veteményeskertes lakhatásra cseréljék. Ahogy látom, most újra reménysugárként csillan fel sokak szemében az idillinek vélt vidéki gazdálkodás, a város zajától távol lévő nyugodt élet lehetősége, főleg, hogy manapság egy falusi kertesház még olcsóbban, akár pár millió forintért megvásárolható.

Számtalan levelet és egyéb megkeresést kapok az elmúlt időszakban, melyekben nagyvárosi értelmiségiek, fiatal vagy középkorú házaspárok arról írnak, hogy terveik szerint felszámolják eddigi életterüket, és némi anyagi haszonnal, vagy csak a hiteltől való szabadulás könnyebségével felvértezve majd vidékre költöznek, és ott "önellátásra", vagyis növénytermesztésre, állattartásra, tehát magukat a kiépített kereskedelmi rendszeren kívülre pozicionálva rendezkednek be. Olyan emberekről van szó jellemzően, akik eddig javarészt irodai munkát végeztek, hivatalnokok, "multi rabszolgák" voltak, bérért, fizetésért dolgoztak, majd munka után hazatértek lakásaikba, ahol a természetet legfeljebb az erkélyen locsolgatott muskátli képviselte. Talán amikor évente egy-két hetet vidéken töltöttek nyaranta, megbabonázta őket a szénaboglya friss szaga, a gyümölcsök édes íze, a napsütés zavartalansága, a levegő tisztasága, amiknek szinte tapintható illata van egy nyári kertben. Ezen élményekkel felszerelkezve, és mondjuk egy kilátástalan helyzettel (devizahitel, bedőlt vállalkozás, állás elvesztése, ésatöbbi) megterhelve aztán elkezdenek kombinálni, és mint annyian mások, ők is eldöntenek valamit, amihez aztán elkezdik megkeresni az érveket. De vajon sikerülhet - e ez? Sikerülhet-e valakinek is, hogy tapasztalat és "józan paraszti" gondolkodás nélkül városi emberből, vidéki, önmagát és családját ellátó kertész, gazdálkodó legyen? 

 Fantazmagória és giccs. Sokak fejében mégis ilyesféle kép él a vidéki életről

Amikor vidékfejlesztők egymás között anekdotáznak, gyakran elhangzik, hogy, nincsen olyan, hogy "jó" vagy "rossz", csak emberi történetek vannak. Az felvezetés után, az egzakt válasz helyett, vagy éppen válaszként következzen két zanzásított, de valós történet, melyeket közvetlenül figyelhettem meg.

1. A középkorú házaspár eladta mindenét Budapesten, és mindenféle felkészülés nélkül vásárolt egy nyáridőben impozáns kúriát Somogy megyében. Mivel művészek voltak, és hittek abban, hogy majd a természet bősége ezentúl eltartja őket, így minden délben ebéd után lefeküdtek szunyókálni, az önfenntartó lét helyett az önfenntartó kertben bízva. Gyomirtó szert és más vegyszert még lemosó permetezéshez sem használtak. Azt mondták, ők majd bio módon fogják művelni a birtokot, bármit is jelentsen ez. És mint letűnt korszakra legyintettek, mikor Móricz Zsigmond realista paraszt/vidék ábrázolását igyekeztem számukra a helyzetre igazítani. A megoldást a szerintük világhíres magyar földben, az egykori "Európa éléskamrája" mítoszban látták. Ma a hajdan értelmiségi körbe tartozó, valaha jómódú házaspár viszonyai ellehetetlenültek, és teljesen tönkrementek. A birtokot belepte a gaz, szinte semmit, vagy alig valamit képesek megtermelni maguknak. Az iszonyattá lett álomból valószínűleg már nincs visszaút a városba és a régi jólétbe.

2. Az ötven év körüli férfi hosszú ideig készült a váltásra. Úgy döntött, hogy városi életét éli tovább, és lassan egy évtized alatt felépíti vidéken a birtokát. Tudta, hogy nem fog tudni soha teljes önellátásra berendezkedni, mert ez szinte lehetetlen. Ismerte a korlátait, és a sikert kizárólag a maga erejében és a falusi élethez szükséges tudás, tapasztalat megszerzésében látta. Egy Nógrád megyei faluban vett telket, növénytermesztési szempontból messze rosszabb adottságokkal rendelkező területen, mint a fenti, Somogy megyébe költözött házaspár. Közel tíz év alatt a telepített gyümölcsöse termőre fordult, kis fóliaházában már márciusban veteményezik, és pár apró jószágot is képes már tartani. A férfi időközben nyugdíjba ment, és csak ekkor számolta fel városi lakását, és véglegesítette életét vidéken, ahol addigra már sok évet eltöltött szakaszosan. Váltása sikerének kulcsát a fokozatosságban és a kitartásban látja, valamint abban, hogy mindent amit létrehozott (fóliaház, gyümölcsös, tyúkól,komposztáló), gondos tervezés előzte meg.

 A prosperáló és önfenntartást biztosító kert nem vágyálom, elérhető. Azonban szükséges belátni, hogy a sikerhez hosszú, munkával, tanulással, kudarcokkal kikövezett út vezet. Az illúziókkal érdemes még a legelején leszámolni.

Ez a két példa természetesen nem szolgálhat útmutatóul, ahhoz kevés bennük az információ, a leszűrhető tanulság, és reprezentatívnak sem mondhatóak. Az azonban vitathatatlanul tendencia, hogy a hirtelen vidéki életmódra váltás elsősorban olyanok fejében fordul meg, akik valami - talán sosemvolt - paraszti romantikát, egyszerű, biztos megélhetést sejtenek a vidéki életben, és mindezt egyik napról a másikra szeretnék megvalósítani. A fontos az, hogy számoljunk le azzal a mítosszal, hogy a kilátástalan helyzet egyszerű és biztos megoldása, a dédelgetettt B-terv, a vidékre költözés és az önellátás lehet. A hobbikertészkedés és az önellátó gazdálkodás között legalább akkora szakadék van, mint a Matchbox-gyűjtemény, és az esztergomi Suzuki gyár között. Mindig mindenkit bíztatok a háztáji gazdálkodásra, a növénytermesztésre, a kertgondozásra, de lényeges, hogy tudjuk, mik a különbségek a szabadidős elfoglaltság, a saját terménnyel elérhető kis spórolás, és a főfoglakozású termelés között. Hiába élünk zűrös időket, hiába csúszik ki sok ember lába alól a talaj, vagy csak vágynak valamilyen természetközeli, ősi életformára, a valódi önellátó gazdálkodás elérésig rengeteg időt és sok munkát kell maguk mögött hagyniuk, ez pedig szaktudás, tapasztalat, és tőke nélkül szinte biztos kudarchoz vezet.

Képek: innen, innen, és innen.