Közös lónak túros a háta - tartja a mondás, és ez bizony a legtöbb esetben igaz. Az egyik legnagyobb közös ló, már ha társadalmi szinten nézzük, az utca, a kerület, sőt maga a város, vagyis azok a közterületek, melyeket mindannyian használunk, de szigorúan véve egyikünk sem a tulajdonosa. Persze papíron van gazdája ezeknek a területeknek, mégpedig az illetékes önkormányzatok, a közterületek fenntartásáért, gondozásáért felelős szervek. Az igazi gazda azonban azon emberek közössége, akik az érintett részeket használják, járnak az utcán, időznek a parkban, vagy esetleg ott laknak az utcai kapu mögött. Aki szétnéz Budapesten (vagy más városokban), láthatja, hogy hiába sok tulajdonos, ezek a területek bizony sokszor hervasztóan rossz állapotban vannak, és ez nem csupán az épített elemek leromlott állapotát, hanem a növények hiányát is jelenti. Az illetékes hatóságok mellett ezért bárki, vagy éppen mindenki tehetne egy kicsit azért, hogy közvetlen környezetünk szebb, élhetőbb, zöldebb legyen. Azt hiszem ez alapgondolat vezérli a gerillakertészeket is.

Német gerillakertészek

A gerillakertészkedéssel már többször foglalkoztam írásaimban, bevallottan nem mindig pozitívan szólva róla, de elismerve az önkényes városszépítők jószándékát és törekvéseit. A gerillakertész alapvetően szépít, virágot ültet, területet rendez, teszi mindezt közterületen, mi lehet hát akkor az ellenérzés vele szemben? A jelenség megítélése meglehetősen összetett, és az egyes aktivisták vagy csoportok tevékenysége között is nagy különbségek vannak. Kezdjük a szerintem legrosszab végén a dolgot, a kátyús kertészeknél. 

Finoman szólva rossz elgondolás

Tipikus magyar jelenség, hogy közútjaink rossz állapotban vannak, gödrökkel, kátyúkkal, néha horrorisztikus hibákkal tarkítva, ez vezetett egyeseket arra, hogy ezekre a hiányosságokra a kátyúkba ültetett virágokkal hívják fel a figyelmet. Nos ez szerintem több okból rémesen rossz gondolat, kezdve attól, hogy ezzel a kiültetett virágot rövid úton pusztulásra ítélik, egészen odáig, hogy a lyukakba telepített növények akár balesetveszélyesek is lehetnek, ha például valaki éjjel autózva egyszercsak egy, az út közepén lévő tárgyat észlel, és hirtelen kormánymozdulatot tesz a kikerülésére. Kissé cinikusan pedig azt is hozzátehetném, hogy a kátyúból nem a virág, hanem az aszfalt hiányzik, tehát az egésznek semmi érteme. A kátyúvirág tehát véleményem szerint  - kimondom egyenesen - ostoba ötlet, az úthibákra máshogy, józanabbul is fel lehet hívni a figyelmet.

Itt nem autóúton "csak" a járdán van rossz helyen

Sokkal szelídebb, és egyes részleteiben kertészeti szempontból is támogatható elgondolás a városi csúf, szürke, elhanyagolt területek önkéntes (önkényes) megszépítése növények ültetésével. Ezekben az esetekben az aktivisták jellemzően éjjel vonulnak terepre, és végzik el az ültetést, így másnapra a járókelők virágot, növényt találnak ott, ahol tegnap csupasz földdarab, gondozatlan gyep volt. Azonban ezzel az elgondolással is akadnak problémák. Nem minden gerillakertész van tisztában azzal, hogy az általa elültetett növény igényei egybevágnak-e a kiszemelt terület adottságaival. Sok fajta nem bírja például a forgalmas utak menti állapotokat (füst, szmog, szálló por), nem biztos, hogy a növény fényigénye egybevág az adott terület naposságával (vagy árnyékosságával), máskor pedig maga a terület rossz választás, ha például a friss ültetést másnap ledózerolják a parkoló autók. Amennyiben minden körülményt figyelembe vett a gerillakertész, akkor is kérdés, hogy lesz-e energiája, hajlandósága a későbbiekben is visszatérni, és gondozni a növényt. Az ugye mindenki számára nyilvánvaló, hogy gondozásmentes virág nincs, öntözés, gyommentesítés, ápolás minden fajtának szükséges. Amennyiben az akció az ültetéskor véget is ért, a növény sorsa jó eséllyel megpecsételődött, és ez nem vállalható alternatíva. Erre akár azt is válaszolhatjuk, hogy az egész cselekvéssornak nem is a növénygondozás, hanem az illetékesek figyelmének felhívása a lényeg, de ekkor az élő növényt, virágot egyszerű, feláldozható demonstrációs eszközzé degradáljuk, amivel én semmiképp nem tudok egyetérteni. Hozzáteszem, hogy soraimat nem dühös, vagy fennhéjázó kirohanásnak szánom, az alapcéllal teljesen egyetértek, de kertészként mégsem tudom támogatni a folyamatot, ha az nem jár alapos előkészülettel, szakmai megalapozottsággal és utólagos gondozással. Ha pedig mindez teljesül is, még marad egy gond. A gerillakertészkedés, annak minden jóindulata ellenére az esetek túlnyomó többségében illegális akció, a hatóságok akár eljárást is indíthatnak miatta, például rongálásért (hangozzák ez bármilyen furcsán).

Gerilla ültetés

Itt sem a legjobb helyre kerültek a virágok

A hely jó, az eredmény szép

Aki idáig jutott az olvasásban, és nem ért egyet mindennel, nyilván azt kérdi, hogy akkor mit lehet tenni civilként az utcák, terek megszépítéséért, vehemensebbek akár azt is mondhatják, ha ilyen okos vagy, csináld jobban. Nos, mindkét felvetésre van válaszom, mégpedig ugyanaz. Az én javaslatom a közösségi kertészet. A dolgot két részre bonthatjuk. Az első a közösségi kert, melynek alapvető célja ugyan nem pontosan az utcák megszépítése, de tartalmazza azt is. A community garden régi ötlet, lényege, hogy egy csapat vállalkozó kedvű ember kiszemel egy foghíjtelket, városi parlagot, majd engedélyt szereznek annak művelésére. Ha ez megvan, előkészítik az általában romos, gazos, szemetes területet, megtisztítják, felássák, felparcellázzák, majd virágot, zöldséget termelnek rajta, közös erővel, egymást segítve. Az ilyen programok építik a közösséget, lehetőséget adnak háztáji gazdálkodásra (spórolásra), és konstruktív szabadidős elfoglaltságra. Nem vagyok naív, világos, hogy egy (bel)városi üres telek, legyen az bármilyen rossz állapotú, nagy értéket képvisel, és tulajdonosai nem fogják egykönnyen pár hóbortos hobbikertésznek átadni ingyenes használatba, ugyanakkor a modell külföldön számtalan helyen működik, sőt Budapesten is van már több nyitott kert, például ITT és ITT.

Közösségi kert Brooklynban...

...és Budapesten, a nyolcadik kerületben (a Grundkert)

A második, talán még működőképesebb elképzelés a közösségi kertészkedés azon formája, mikor az egy adott területen élők közvetlen környezetük megszépítése érdekében fognak össze. Például egy utcában  2-3-4 társasház összeáll, pályáznak és/vagy egy kisebb-nagyobb összeget összedobnak, és szakértő bevonásával ültetnek az utcafrontra, a házak előkertjébe, az épületek közti térre. A nagy különbség, hogy míg az ember a lakóhelyétől távolabbi köztéri ültetést legfeljebb érdekesnek tartja, de nem vállal érte felelősséget, addig a lakásától pár méternyire kialakított környezetet a magáénak érzi, szívesebben gondozza, vigyázza. Ha pedig tevőlegesen is részt vett a kialakításában, esetleg még némi pénzt is áldozott rá, akkor bizonyosan kötődni fog hozzá. Az ilyen ültetés alkalmával célzottan a terület adottságainak megfelelő növények kerülnek a földbe, így a gondozással, a tartóssággal sem lehet nagy probléma. Országszerte léteznek, működnek ilyen mozgalmak, vannak pályázati lehetőségek, de azok híján is lehet lobbizni, támogatókat keresni a beindításhoz ha pedig minden kötél szakad "csináld magad" jelleggel, szerényebb formában is elkezdhető a szépítés. Én magam Zuglóban veszek részt egy ilyen programban, ezt nem dicsekvésként írom, hanem azért, hogy konkrét, működő példával igazoljam a dolog életképességét.

Megszépült utcafronti ágyás Zuglóban

Ez még csak szépülőben (azóta persze elkészült)

Összességében minden, a közterületek állapotát, a komfortérzetet pozitívan befolyásoló akció tiszteletreméltó és elismerhető, azonban fontosnak tartom, hogy a jószándékú cselekvés tartós eredménnyel, legálisan, átgondoltan, és a növényeket illetően is megnyugtatóan történjen. Ha így nézzük, a gerillakertészet szükségszerűen csak részsikerrel zárulhat, a közösségi összefogáson, folyamatos felügyeleten és a helyben lakók bevonásán alapuló mozgalmak ellenben sokkal életképesebbek.

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, és innen.