Gyakran felemlegetem, hogy a városi ember mekkora hátrányban van a vidékiekhez képest, ha kertészkedésről, növénynevelésről, vagy csak egyszerűen a természet közelségéről van szó. Elemi törekvés, hogy akarunk magunknak egy falat zöldet, még akkor is, ha betondzsungel vesz körül minket. Ezért szinte mindenki tart otthon egy-két cserepes virágot, szobanövényt ami örvendetes, de a városi ember kertészkedése itt általában (és szükségszerűen) véget is ér. Pedig van egy évtizedek óta bevált megoldás a helyzetre.

Ez a közösségi kert. A kifejezés egy olyan, a városban található földdarabot takar, melyet többen, ismerősök, barátok, de akár idegenek (később aztán barátok) együtt művelnek, gondoznak. Nincs olyan város, amelyben ne lennének bőven parlagon heverő területek, foghíjtelkek. Ezek tökéletesen alkalmasak arra, hogy pár tucat lelkes kertbarát kezelésbe vegye őket, és zöldséget, palántát, virágot neveljenek rajtuk. De ne szaladjunk előre, a közösségi kert ugyanis nem modern találmány, múltja, és remélhetőleg jövője is van. Elsőként nézzük meg, honnan ered az elképzelés.

Közösségi kert a háború utáni Berlinben

Mint annyi más hasznos ötletet, a közösségi kert ideáját is a szükség szülte. Az első, de főleg a második világégés utáni éhínség sarkallta arra a lebombázott városok vezetőit, hogy a lakosoknak kertészeti egységcsomagokat, és használati útmutató füzeteket adva ösztönözzék őket a saját termény előállítására.

Uncle Sam háborús propagandája 

Londonban és Európa sok más városában így kezdődtek azok az összefogások, melyek eredményeképpen létrejöttek ezek a kertek, ahol a polgárok zöldségeket termesztettek, így jutva olcsó élelmiszerhez, és nem mellesleg elfoglaltsághoz, szociális kapcsolatokhoz. Ugyanis a közösségi kert – ahogy neve is utal rá – nem egyszerűen egy darabka termőföld, hanem kapcsolatépítő, értékteremtő tér. Magyarországon is léteztek régebben ilyen telkek, például a II. Világháborút követően Zuglóban, de az USA-ban is divatos lett az elképzelés a ’40-es éveket követően.

Victory Garden Londonban, nevében utalva a győzelemre

Háború szerencsére már nincs Európában, a társadalmi érintkezés motiválása viszont aktuálisabb, mint valaha. Ha a városlakót sikerül kimozdítani foteljéből, és rá lehet venni arra, hogy a közelében élőkkel közösen produktív munkát végezzen, ami szórakoztató és hasznos is egyben, abból csak jó sülhet ki, csakúgy, mint a kertben megtermő tökből például.

Még a szuperhősök is kapát ragadtak

A szükséghelyzettől elvonatkoztatva a community garden rengeteg egyéb pozitívummal bír. Összekovácsolja a közösséget, sikerélményt nyújt, öngondoskodásra nevel, szépíti a városképet, hasznosítja a gondozatlan, elhagyott területeket, nem utolsó sorban pedig jótékony hatással bír a pénztárcákra.

Működő community garden Brooklynban

Röviden végiggondolva a fentieket, adja magát a kérdés, miért nincsenek most közösségi kertek például Budapesten? A jó hír, hogy törekvések, és kertek is folyamatosan felbukkannak. Tavaly év végén Kispesten indult el valami, létezik mozgalom a városi kertekért, és nem hagyhatom ki a Virágzó Zugló 2011 Programot sem, utóbbi elsősorban az utcafrontok közösségi fejlesztésén fáradozik.

Egy gyönyörű mintakert

A lehetőség tehát adott, nem feltétlen kell a nagyvárosi embereknek lemondaniuk a kertművelésről, növénytermesztésről, mint annyi minden más, ez is csupán némi utánajárás és akarat kérdése. Javaslom az érdeklődőknek, hogy keressenek, kutakodjanak a lehetőségek után, csatlakozzanak a már meglévő mozgalmakhoz, vagy akár összefogást teremtve próbáljanak saját programot elindítani. Alkalmas hely mindenhol adódik, kertbarátból is bőven akad mindenhol, a vetőmag, a palánta és az ásó, kapa pedig nem nagy befektetés. A magam részéről szakmai tanáccsal, hasznos tudnivalókkal állok minden próbálkozó rendelkezésére!

Aki a budapesti közösségi kertekről szeretne bővebb információhoz jutni, ide kattintson, mozgóképes kedvcsinálóért pedig az alábbi videóra:

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, és innen.