Mára kijelenthetjük, hogy a közösségi kertek kitörtek az undergroundból, a kifejezés és a mögöttes tartalom széles körben ismertté, sőt elismertté vált, természetesen elsősorban a városiak között, hiszen vidéken a közösségi kert fogalma nagyjából érvénytelen, ismeretlen (merthogy általában van saját kert). Budapesten, és több kisebb-nagyobb településen gombamód szaporodnak ezek a kertek, és a Millenárison található, elsőként létrejött Lecsóskert már mondhatni országos ismertségre tett szert, sajnos épp amiatt, hogy októbertől bizonytalanná válik a sorsa. A cím kritikát ígér, ami első olvasatra furcsán hangozhat, főképpen egy kertész klaviatúrájából, de mielőtt erre a részre térnék, nem árt a közösségi kertekről egy kicsit bővebben értekezni, de legalábbis az elejéről kezdeni.

A közösségi kert nem újdonság, elődei már az első és második világháború idején léteztek, csak akkor még victory gardennek, esetleg war gardennek nevezték őket. Céljuk ekkoriban inkább praktikus volt, a háborús, és azt követő időszak élelmiszerhiányát hivatottak enyhíteni ezek a jellemzően városokban (sokszor a romok között) kialakított kisebb-nagyobb parcellák, melyeken a helyi lakosok alapterményeket neveltek, amiket aztán elfogyasztottak. Egyfajta kényszerű önellátás volt ez, de nem lehetett lebecsülni a közösségépítő hatását sem, sőt propagandaként is működött a jelenség, a győzelemmel, a túléléssel kapcsolatos remények szekerét tolták ezek termőhelyek. A kertek révén - legalábbis részben - önellátóvá váló, a mezőgazdasághoz egyébként nem sokat értő urbánus lakosság erőt és reményt meríthetett az együttes munkából, és annak konkrét gyümölcséből, vagyis zöldségéből.

Berlini victory garden a II. Világháború alatt

Erős propagandisztikus felhang a közösségi kert népszerűsítésben Amerikában, a II Világháború idején

A világégéseket követő időszakban visszaállt a megszokott rend, a városiak a gyárban, irodában, üzletekben dolgoztak, és a földeken munkálkodó vidékiektől szerezték közvetve a betevőt. Nem volt többé szükség olyanfajta önellátásra, mely során egy idegen, szükség szülte foglalatosságot kellett űzni az ételért, és a lerombolt városok újjáépítésével a kertnek alkalmas területek is megszűntek, beépítésre kerültek. A mai értelemben vett közösségi kertek nagyjából a '80-as évek óta léteznek, az elsők Angliában és az Egyesült Államokban alakultak. A cél ekkor már jócskán módosult és bővült. Az olykor a helyi önkormányzatok által biztosított, máskor pedig magánakciókban grundolt kertek funkciója sokrétűvé vált. A közösségformáló szerep került előtérbe, és politikai felhangok is felszínre krültek (Adam Honigman, a híres new yorki közösségi kertész szerint: a közösségi kertészet 50%-ban kertészkedés, 100%-ban helyi poltikai szerveződés.) Természetesen a környezetvédelem is színre lépett, hiszen a helyben megtermelt élelmiszer nem igényel szállítást, ezáltal nem kapcsolódik hozzá fosszilis tüzelőanyag, és az abból származó (lég)szennyezés, valamint mentes a genetikailag módosított vetőanyagtől, és vegyszerekkel sem kezelt. A nagyvárosi közösségi kertek közelében statisztikailag kimutathatóan csökkent a bűnözés, és javultak a lokális körülmények, amit az elhanyagolt részek rendbetétele, és a helyiek markánsabb, közös cél ihlette fellépése generált.

Gettóbeli közösségi kert - nem csupán a zöldségtermelés a célja

Közösségformáló erőt rejt

Hol van akkor a hiba, amit kritizálni lehet? Leszögezem, hogy a kritika elsősorban a hazai helyzetre vonatkozik, és inkább építő jellegű, mint ledorongoló. A hazai közösségi kertek az eredeti, hosszan formálódó, roppant összetett városi kertészkedési filozófiából viszonylag kevés elemet vettek át, ez többek közt a kései honi elterjedésnek is köszönhető, hisz míg Amerikában, Nagy-Britanniában a dolog már bő harmincéves múltra tekinthet vissza, addig nálunk ez csupán pár év. Az első kritikus pont az eltérő városstruktúrákban rejlik. Míg New Yorkban, Los Angelesben, vagy akár Londonban tízmillióban mérhető a lakosság lélekszáma, és adott esetben órákat kell utazni egy darab valódi zöld területért, addig Magyarországon, Budapesten sokkal-sokkal kisebb a lépték. Nálunk fél órányi utazás már a valódi vidékre visz, sok városi ember rendelkezik hobbitelekkel, és szinte mindenkinek van vidéken élő rokona, tehát a mi esetünkben a természet sokkal közelebb van. Ez persze még nem lenne ok arra, hogy a bel-pesti fiataloknak ne mutassuk meg, hogy a paprika és a paradicsom nem a Tescoban teremnek, azonban véleményem szerint pusztán a növénytermesztés prezentálása nem elég célként a magyar közösségi kerteknek. Az is különbség, hogy az USA-ban a community gardenek jellemzően elhagyott, a helyiek által kisajátított területen működnek, ezzel szemben nálunk gyakoribb a bérelt, vagy az ideiglenes használatba átadott föld, amivel részben épp a mozgalom gerilla-jellege, és környék-javító attitűdje veszik el. Ez nem azt jelenti, hogy foghíjtelkek elbitorlására buzdítanék bárkit, hanem sokkal inkább azt, hogy nálunk, főleg Budapesten egyszerűen ez a fajta mozgalmi jelleg nehezen utánozható, a belvárosi foghíjtelkek általában parkolókká, romkocsmákká alakulnak, nincs jelentős számú foglalásra alkalmas senkiföldje, kevés az olyan terület, ami alkalmas a lokálpatrióta érzelmeken alapuló környékfejlesztésre. Külföldön a közösségi kertek a helyi politika, főképpen a zöld mozgalmak melegágyai, tehát a növénytermesztésen túlmutatva öntudatot, környezettudatosságot, önellátást hirdetnek (egészen az antiglobalizmusig terjeszkedve, például a hírhedt Occupy movement-ig elérve). Magyarországon a kertek ideája megmaradt a szórakoztató elfoglaltság, az óvatos ismeretterjesztés, és a divatos hóbort szintjén. Itt megint pontosítom magam, semmiképp nem szeretném lebecsülni a honi kertek építő jellegét, én magam is tartottam előadásokat többen, de valószínű, hogy itthon inkább kedvtelés a parcellaművelés, mintsem valódi ökobarát tudatformálás. Zárójelben jegyzem meg, hogy míg Amerikában a kertek jó része egységes terület, tehát nincs benne enyém-tiéd különbség, addig itthon szinte csak parcellázott területek találhatóak. A differencia pedig lényeges. A totális "közös"-ben mindenki ugyanúgy dolgozik magáért, mint a másikért, ellenben a kiosztott kertrészeknél a művelők egyszerű telekszomszédok. Pedig a közösségi kert ideájának ez az egyik lényegi eleme: ha a közös telken képes vagy ugyanannyira törődni azzal, ami csak részben a tiéd, akkor a tágabb lakókörnyezetedben is meg tudod tenni ugyanezt, a szomszédaiddal, az utcabeliekkel, a kerületben lakókkal.

A community gardenhez szervesen kapcsolódnak zöld eszmék, törekvések

Összességében a közösségi kert mindenképp jó dolog, akár tarka, pozitív töltetű politikai-társadalmi törekvések kiindulópontjává válik, akár csak kellemes hétvégi kikapcsolódásként, ismeretterjesztésként működik. Azonban épp az benne a csábító, hogy sokféle ideológiai csíra bölcsője lehet, rengeteg közösségformáló, aktivizáló energiát rejt magában. Afelől ugyanis ne legyenek kétségeink, hogy önellátó minigazdaságokként a belvárosi közösségi kertek sem nálunk, sem máshol nem működnek, a pár méteres parcellákon, vagy a több tucatnyi ember által gondozott elhagyott telkeken egyszerűen nem termelhető meg annyi termény, ami számottevően csökkentené a hagyományos kereskedelmi láncoktól való függést. A community garden legfőképpen gyűjtő-, és gyújtópont, ahonnan közösségek, ön-, és környezettudatos, a helyi ügyekben aktívan fellépő csoportok nőhetnek ki. Amíg itthon a kertek csupán hasznos és szórakoztató hobbit biztosítanak, addig valódi közösségről nem, csak kertekről beszélhetünk.

Végül pedig még egy gondolat. Bár a fővárosban kevés a foglalható, elhagyott telek, azonban van olyan terület, amiből viszonylag sok van, általában alkalmas a kertészkedésre, és kiváló alapja lehet a közösségépítésnek. Ezek nem mások, mint a társasházi kertek, melyek általában parlagon hagyott, kihasználatlan épületbelsők, holott épp úgy lehetnének közösségi terek, mint a community gardenek. Az általában széteső, vagy soha össze sem állt lakóközösségek egybeforrasztására, hasznos elfoglaltságra, és háztáji termelésre, vagy csupán virággondozásra ugyanúgy alkalmasak, és művelésükkel, rendbetételükkel a legszűkebb mikrokörnyezet fejleszthető, szépíthető.

Az USA-ban erős központi támogatás övezi a közösségi kertészkedést - tegyük hozzá valószínűleg egészen addig, míg a mozgalom nem veszélyezteti a hagyományos kereskedelmi láncokat, a nagyüzemi termelést. A képen Michelle Obama a Fehér Ház önellátásra berendezett kertjében gyerekekkel. A First Lady lelkes támogatója a közösségi kerteknek, népszerű könyvet is megjelentett a háztáji gazdálkodásról. 

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, és innen.