Megyeri Szabolcs kertész blogja

A cím talán kicsit túlzás, de némi igazságot azért hordoz, a szóban forgó mikulásvirág ugyanis nevéhez hűen kötődik a decemberi ünnepi időszakhoz, mérgezősége miatt pedig a fenti jelzőt is kiérdemli kis túlzással. De hogy a kályhától induljunk, a minap egy télen is virágzó dísznövényről esett szó, és ott többek közt a mikulásvirág is megemlítésre került, azzal az ígérettel, hogy még visszatérek rá, ez történik most.

De miért érdemel a mikulásvirág minden évben pár sort? Két fő ok miatt, az egyik a már említett mérgező mivolta, amit érdemes minél többször hangoztatni, mert kevesen feltételezik erről a kedves, ünnepi növényről, hogy nem is annyira kedves, a másik pedig a jellemző tartási problémák köre, ugyanis a mikulásvirág elég kényes, csalódási faktora így igen magas. Nézzük előbb a gondozási buktatókat.

A mikulásvirág számunkra bő arasznyi cserepes növényt jelent, azonban eredeti élőhelyén terebélyes fává is nevelhető

A mikulásvirág a december ezüstérmes slágernövénye, de csak a karácsonyfa örök első helyezése miatt. Az Euphorbia pulcherrima-t mintha direkt az évvégi ünnepi időszakra teremtették volna, zöld-piros színösszeállítása kifejezetten passzol a karácsonyi dekorációkhoz, ráadásul éppen az év utolsó heteiben pompázik a legszebb színekben. A mikulásvirág érdekessége, hogy nem virágaival hódít, azok jelentéktelenek, hanem elszíneződő, piros felleveleivel kápráztatja el a nagyérdeműt. Népszerűség ide, vagy oda, a mikulásvirág gyakran okoz csalódást, elsősorban leveleinek idő előtti elvesztésével, ami pedig a hőmérséklettel áll összefüggésben. A fő gond, hogy a mikulásvirág 10-15 Celsius között érzi magát a legjobban, ami a téli, fűtött szobában nehezen biztosítható. Tartása ennek ellenére lakáskörülmények között sem reménytelen, de a december végéig pirosló fedőlevelek megtartása túlfűtött, erősen száraz levegőjű szobákban csaknem lehetetlen. Mit lehet akkor tenni? Ha összeadjuk ennek az eredendően trópusi növénynek a főbb igényeit - 10-15 Celsius és sok fény - akkor máris kirajzolódik a megoldás, mégpedig egy ablakpárkány képében, lehetőleg nem a legmelegebben tartott helyiségben. Arra mindenképpen ügyeljünk, hogy ez a növény érzékenyen reagál a szellőztetéssel járó huzatra és gyors hőmérséklet változásra, így ablaknyitás előtt tegyük át máshova ideiglenesen.  Az öntözés is kardinális kérdés a mikulásvirág esetében, nem elég, hogy bő öntözést kíván, de az öntözés intenzitása összefügg a hőmérséklettel, tehát ha mikulásvirágunknak sikerült alacsonyabb hőmérsékletű területet találni, akkor az öntözéseket is ritkíthatóak, és fordítva.  A mikulásvirág a párásítást is szívesen fogadja, készítsünk neki például párologtató tálcát (cserepét egy olyan tálcára rakjuk, melyre kavicsot, kőzúzalékot szórtunk, majd az egészre vizet öntöttünk). Feledékeny mikulásvirág tulajdonosoknak jó öntözési tipp, hogy a növény földjének teljes kiszáradása környékén (nagyjából hetente) a növényt cserepestül merítsék meg egy lavór vízben. A rejtélyes mikulásvirág-elhalásoknak lehet még egy általánosabb oka, ez pedig a közegre vezethető vissza. Gyakori, hogy ezt a dísznövényt (mint sok másikat) tőzegbe ültetve kínálják. A tőzeg egy remek közeg, de tápanyagot nem tartalmaz, azt hozzáadott műtrágya biztosítja. Mikor ez kimerül, a növény is haldokolni kezd a jól beállított hőmérséklet, a gondos öntözés, és a kellő fénymennyiség ellenére. A megoldás kézenfekvő, vásárlás után ültessük át a mikulásvirágot, az általános virágföld teljesen megfelelő.

 A mikulásvirág virága jelentéktelen, piros fellevelei adják díszítőértékét

Mi lesz veled mikulásvirág?

A mikulásvirág azért is népszerű decemberben, mert ilyenkor jár dekorációs értékének zenitjén, egyszerűbben szólva, ahogy az év véget ér, úgy a mikulásvirág is lassan nyugovóra tér, januárban leveleit elhullajtja, és a csalódott tulajok rendszerint kidobják. Ez azonban hiba, a mikulásvirág évelő növény, tehát nem pusztul el ilyenkor. Ha megtartanánk ünnepi díszünket, a teendők a következők. Januártól kezdve ritkítsuk az öntözéseket, egészen addig, míg a növény minden levelétől megszabadul, majd a tövet nagyjából 15 centis csonkra vágjuk vissza, és májusig pakoljuk el egy csendes, sötét sarokba (például a pincébe). Havonta kétszer gyengén öntözzük, és mérsékelten párásítsunk a közelében.  Május folyamán ültessük át friss, tőzeggel kevert virágföldbe, és az öntözéseket is tegyük rendszeressé. Kis szerencsével a következő karácsonyra már nem kell költenünk új példányra!

A mikulásvirág mérgező mivoltára is ki kell térni pár mondat erejéig. Az Euphorbia pulcherrima enyhén mérgező növény, hasonlóan a kutyatejfélék családjába tartozó rokonaihoz, mérgező tejnedvet választ ki. Ezzel érintkezve bőrirritációban lehet részünk, ami ugyan nem jelent súlyos mérgezést, de eléggé kellemetlen lehet, ezért a növényt óvatosan érintsük meg (sokan gumikesztyűt húznak, ha növényhez érnek), és ne engedjük, hogy gyerekek simogassák a vonzó, piros leveleket. A növényi részek lenyelése heveny hasfájást, hányást, rosszullétet okozhat, ez főleg kisebb gyermekeknél fordulhat elő. A veszély a lehullott levelek esetében is fennáll, ezért azokat minél előbb tegyük a szemetesbe, valamint a növény érintése után mindig alaposan mossunk kezet.

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

Lassan tényleg megkapjuk a farkasordító hideget, és a kerti szezonnak végleg búcsút intünk erre az évre (meg a következő elejére), így több figyelmet kaphatnak a benti növények, főleg, hogy a karácsony közeledtével minden háziasszony megsokszorozott erővel díszíti, csinosítja a lakást, amiben persze a színes virágoknak is fontos szerep jut. Téli virágzó növényt azonban nem is olyan könnyű találni, legalábbis a választék jóval kisebb, mint nyáron például. A december egyik nagy slágere a mikulásvirág, ami hamarosan egy saját bejegyzést is kap majd, a tradicionálisabb, télen virágzó cserepesek közé pedig a korallvirág, a ciklámen, a lilom, vagy az amarillisz tartoznak, ám figyeljünk rá, hogy ezek mindegyike mérgező, vagy irritáló hatású, ezért kisgyermekes háztartásokban fokozott óvatossággal tartsuk őket. Szintén az év végi kínálat része a broméliafélék közé tartozó guzmán bromélia, ami szerintem az egyik legszebb választás, és amiről a következőkben szó lesz, mint az a címből már egyébként bizonyára kiderült.

Trópusi hangulat decemberben

A bromélia, vagyis jelen alanyunk pontosabban a guzmán bromélia (Guzmania lingulata, vagy guzmánia) kiváló ünnep környéki növénydekoráció, narancsos, pirosas színe okán jól illeszkedik az emelkedett hangulathoz, és az ilyenkor szokásos hasonló színű dekorációkhoz, egyedi megjelenésével pedig formabontó dísze lehet a lakásnak. Ha már ilyen szépeket lehet erről a növényről mondani, nézzük, ki is ez a messziről jött idegen, aki épp a mi fagyos telünk idején ragyog teljes pompájában?

Szobanövényként persze nem kell fa a tartásához, standard cserepes növényként nevelhető

A guzmán bromélia természetes élőhelye elsősorban Nyugat-India, valamint Közép-, és Dél-Amerika, jobban mondva ezen területek őserdei. A nálunk szobanövényként tartott bromélia eredetileg fán lakik (ún. epifita), mérete kompaktnak mondható, tehát garzonlakásokba például nyugodt szívvel ajánlható, nem fogja kiszorítani a falak közül a háziakat. A guzmán bromélia a mikulásvirághoz hasonlít abban, hogy elsősorban nem virágaival kápráztat, hanem elszíneződő fellevelei adják esztétikai értékét. Ezeket a színes felleveleket az év utolsó hónapjában hozza, így a fakuló szobai flórát hatásosan dobhatja fel, szintén télen bontott virágzatát pedig akár hat-nyolc hétig is megtartja, így minden amatőr lakásdekoratőr megbecsült barátja lehet. 

Érdekes, feltűnő színek

A sok kedvező tulajdonság mellett meg kell említeni, hogy messziről jött díszünk kissé kényeske, tartása odafigyelést igényel, de azért nem kell szakképzett kertésznek lenni hozzá. A guzmán bromélia a szűrt fényt kedveli, ezért nyáron ne állítsuk közvetlen sugárzásba, télen pedig igyekezzünk lehetőség szerint fényárba helyezni. Személyében végre egy olyan növényt üdvözölhetünk, amelyiknek nem kell télen, a fűtött szobában valami hideg sarkat keresnünk, ugyanis a meleget szereti (hőmérsékleti optimuma 21 Celsius), virágait pedig akkor hozza, ha legalább 24 Celsius fokban álldogálhat. A legalacsonyabb hőmérséklet, amit még tolerál, az a 15 Celsius, ez decemberben, lakásbelsőben nyilván nem fenyegeti. Szellőztetéssel biztosíthatunk neki friss levegőt, ezt egyébként is megtesszük olykor, ám a broméliát ne tegyük ki huzatnak, és a hirtelen hőmérséklet változás okozta hősokktól is óvjuk, amennyire lehet (például vigyük másik helyiségbe alapos szellőztetés előtt).

Nyáron a guzmán bromélia mehet a teraszra, balkonra

Az öntözés már macerásabb feladat, elsősorban azért, mert a guzmán bromélia nagyon kényes a víz minőségére. Lágy, mészmentes vizet kíván, ezt például egy-két napig állni hagyott csapvízzel biztosíthatjuk neki. Alulról öntözzük, ugyanis ha szokás szerint fentről kapná a nedvességet, hamar rothadásnak indulna a gyökérzete. A felesleges vizet körülbelül fél óra elteltével egyszerűen öntsük ki az alátétből, a következő öntözést pedig csak akkor ejtsük meg, ha földje már kiszáradt, ez rendszerint hetenkénti, néha kéthetenkénti alkalmat jelent. A párásítás is fontos, nyáron naponta spriccelhetjük, télen ritkábban szükséges. Mivel a növény kifejezetten szereti a párás helyeket, akár ablakos fürdőszobába is tehetjük (ha van ilyenünk). A párahiányt a levelek végének száradása jelzi, tekintsük ezt intő jelnek! Ami fontos még, hogy tőlevélrózsáját ne hagyjuk kiszáradni, innen veszi fel a legtöbb nedvességet, vagyis löttyintsünk ide is mindig vizet.

A látványos broméliaféle egyébként az ananász rokona!

Szomorú hír, hogy a növény élettartama mindössze három év, ezalatt csupán egyszer virágzik (de mint az már kiderült, a színes fellevelek legalább annyira dekoratívak, mint a virágzat). Ha folytatni szeretnénk a broméliatartást, akkor sarjakkal szaporíthatjuk növényünket. Ilyenkor az elvirágzást követően, a tőnél megjelenő kis sarjakat figyeljük, melyek ha már fél arasznyiak, vágjuk le őket késsel, és ültessük külön cserépbe. A sarjakat savanyú virágföldbe telepítsük, és biztosítsunk nekik 20-25 celsius fokos hömérsékletet. A guzmán broméliát a legtöbbször a virágzásakor kínálják, mivel ekkor a legszebb, és tegyük hozzá, ilyenkor a legkönnyebben eladható. Sajnos a növény ezt követően nemsokára elpusztul, így a virágzást követően már csak a sarjakkal törődjünk, feltéve persze ha szeretnénk új, saját nevelésű példányt.

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

Bő egy hét, és ránk köszönt a tél, ami azt is jelenti, hogy az eddig kifejezetten barátságos időjárás is borítékolhatóan zordabbra fordul, aminek következményei lesznek. A kertre fókuszálva például meg kell majd oldani a fagyérzékeny rózsák védelmét, össze kell kötni a díszfüveket, rendet kell rakni a kamrában a szerszámok, vetőmagok, vegyszerek között, hogy tavasszal minden kézre álljon majd, de akadnak más teendők is, mint például a madáretetés. Persze a madáretetés teljesen opcionális dolog, hiszen a kertközeli szárnyasok általában meg tudják oldani a saját élelmezésüket, de miért is ne segítenénk be nekik, hiszen közelségük élettelivé varázsolja a kertet, lesz látnivaló télen is, és jó érzéssel tölthet el minket, hogy segítünk nekik biztonsággal áttelelni. A madáretetés nem csak kertes házaknál jöhet szóba, az alábbi képeket például egy Budapest belvárosi barátomtól kaptam, náluk egész cinkehadsereg vetette rá magát a kihelyezett eleségre.

A téli madáretetésnek azonban van egy-két fontos szabálya, melyeket illik betartani, elsősorban a madarak védelme érdekében. Nézzük tehát pontokba szedve, mit tegyünk, és mit ne, ha boldog szárnyasokat szeretnénk a kertben, vagy az ablakpárkány közelében tudni!

Mikortól, meddig etessünk?

Mivel a ház körül élő madarak bármikor szívesen fogadják a könnyen megszerezhető ételt, az etetést már most is elkezdhetjük, bár a legnagyobb szükség erre csak az igazán hideg időszakban, és tartós hótakaró esetén van, mikor a madarak nehezen találnak betevőt. Ebből következik, hogy tél végén, az első enyhébb tavaszi napokban abba is hagyhatjuk a táplálást, ugyanakkor kiemelten fontos tudnivaló, hogy ha egyszer elkezdtük az etetést, tél végéig ne hagyjuk abba, ezzel többet ártanánk, mint használnánk. A madarak ugyanis hamar megszokják a potyázást, és ha hirtelen megvonjuk tőlük a táplálékot, nehezen állnak vissza az önellátásra, ha pedig ezt még az időjárás is nehezíti (hótakaróval, fagyokkal) bele is pusztulhatnak a megvonásba. A kistermetű, nálunk áttelelő madarak a hideg időszakban csupán annyi tartalékkal rendelkeznek, hogy a jeges, fagypont alatti hőmérsékletű éjszakát átvészeljék, amennyiben tehát ilyenkor napközben nem jutnak eleséghez, a következő éjjel végzetes lehet számukra. Ezért csak akkor kezdjük el az élelmezést, ha vállaljuk, hogy több hónapon keresztül folytatjuk is, hirtelen felindulásból ne vegyünk egy zacskó eleséget, ha nem követi azt több.

Ilyen szerencséjük keveseknek van

Mi a helyzet a varjakkal?

A varjúféléket a kistestű, színes, kedves megjelenésű madarakkal szemben nem övezi általános szeretet, hagyományosan csúfnak, kártékonynak látjuk őket, sőt, ha babonásak vagyunk, még félünk is tőlük. Ugyanakkor a varjúfélék, mint például a vetési varjú, a holló, a dolmányos varjú, vagy a tolvaj hírében álló szarka feltétlenül hasznosak az ökoszisztémában. A kismadarak, és azok tojásainak levadászásával kontrollálják a szaporulatot, rengeteg kerti szempontból káros rovart falnak fel, és ugyan megdézsmálhatják a vetést, de a termőföldekre nem csupán magokért, hanem a kultúrnövények között elhullott állatokért járnak, ugyanis dögevők is (ezért látunk sok varjúfélét aratás után, hiszen ekkor rengeteg rágcsáló pusztul el). Sokan a városi varjakat az énekesmadarak elűzésével vádolják, ám ez nem igaz, a varjak és rokonaik egyszerűen jobban alkalmazkodnak az urbánus léthez, ezért fordulnak elő a városokban nagyobb létszámban. A varjakat etetni nem szükséges, de a kihelyezett ételt alkalomszerűen meglátogathatják majd. 

Mit adhatunk a madaraknak?

A madáreledeleket alapvetően három csoportba sorolhatjuk, és akkor járunk el a legjobban, ha mindhárom féléből adunk is szárnyasainknak. Az első csoportba a különféle magok tartoznak, de leginkább a napraforgómag fontos közülük. Természetesen nem az embernek szánt szotyiról van szó, hanem  a magas olajtartalmű ipari napraforgómagról. Ebbe aztán keverhetünk egyéb magvakat, de a legegyszerűbb, ha a bolti, kifejezetten a szárnyasoknak összeállított pinty, vagy hullámos papagáj eledelt szerezzük be. Ezek a mixek ősztől könnyen hozzáférhetőek, nem csak szakboltokban, hanem élelmiszer üzletekben, hipermarketekben is megtaláljuk őket, és általában nem is drágák, ám tudni kell, hogy ha sok madarunk van, hamar fogynak majd a készletek, érdemes tehát jól bevásárolni.

Dekoratív etető, de házilag is csinálhatunk hasonlót, például egy műanyag palackból, és két-három fakanálból

A második csoportot az állati zsiradékok jelentik, de a konyhai maradék - így például a sózott, fűszerezett szalonna - nem megfelelő, csak a sótlan, kifőzött szalonna, vagy a faggyú adható a madaraknak. Kapható persze ebben az esetben is bolti, előregyártott megoldás, például a klasszikus cinkegolyó, amiben még magvak is vannak, tehát duplán jó. Ebbe a halmazba tartoznak még a lágyabb típusú sajtok, vagy a vaj is, ezekből ritkán és keveset kell majd kihelyezni. A cinkegolyó egyszerűen felakasztható, a sajtot, vajat kis tálba tegyük ki, a szalonnát pedig egy rajzszöggel a fára tűzhetjük, ezzel nem okozunk kárt a növényben.  

A harmadik csoport a gyümölcs, ami  legfőképpen almát jelent. Az almát szinte mindegyik madárfajta kedveli, és kirakni is könnyű, szemeljünk ki egy vékonyabb, de erős faágat, és nyársként használva húzzuk rá az almát. 

Fent vagy lent?

Gyakori kérdés, hogy hol etessünk, a fára applikált etetőben, az ablakpárkányon, vagy egyszerűen a talajon? Nos, madárfajtánként eltérőek a szokások, így a "kicsit ide, kicsit oda" elv alapján járjunk el, de például az étel fajtája és  az időjárás is fontos tényezők. A sajtot, vajat, szalonnát inkább valamilyen magaslaton kínáljuk, főleg, ha kutya, macska is van a kertben. A cinkegolyót mindig lógassuk fel valahova, de a magvakat a földön, egy lapos tálba szórva is kínálhatjuk. Havas, esős, latyakos időben minden táplálékot költöztessünk fel a fára, ablakpárkányra. 

Etetni a talajon is lehet, amíg a sár, latyak, hó el nem fedi a földet, és azzal együtt a tálat 

Kell-e speciális etető?

A madarak nem adnak a külsőségekre, megfelel nekik egy csorba cserépalátét, vagy kopott tálca is, a különféle díszes madáretetőket inkább a saját szórakoztatásunkra szoktuk kiaggatni, de végül is miért ne flancolnánk ezzel egy kicsit, a szép etetők ideális téli kertdekorációk. Vásárolhatunk kész madárlakot, de eszkábálhatunk elfekvő faanyagból is fedett etetőt, ami mindenképp praktikus lesz szárnyas vendégeinknek. 

Amit ne!

A galambok a parkban, vagy a kecses hattyúk a Balatonon rajonganak a kenyérmorzsáért, emiatt sokakban az a kép él, hogy a péksütemények morzsaléka a madarak örök kedvence. Ez részben tévhit, a nálunk telelő kismadarak számára ugyanis rossz választás a kenyérmorzsa (és társai), ami gyomor-, és bélgyulladást okozhat, így ezzel ne kínáljuk szálló vendégeinket. 

A fenti ismertető természetesen nem teljes, az amatőr madárbarátoknak és a kezdő etetőknek a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapját ajánlom hasznos olvasmányként.

Képek: innen, innen, innen, és innen.

Mikor növénytermesztésről van szó, nem teszek különbséget zöldség és gyümölcs között, ám ha fogyasztásról, akkor már igen. Én magam zöldségpárti vagyok, kevés gyümölcsöt kedvelek igazán, tulajdonképpen kettő van, amit szívesen megeszek, az egyik a sárgadinnye, a másik a gránátalma. Aki járt az elmúlt hetekben nagyobb élelmiszerüzletben vagy piacon, az láthatta, hogy sok helyütt felbukkan a gránátalma, mivel szezonja van ennek a különleges gyümölcsnek, így az sem meglepő, hogy jelen bejegyzés témája a gránátalma lesz, amiben a fentieknek megfelelően nem kevés személyes indíttatás van. Jöjjön akkor a nagy gránátalma kalauz.

A gránátalma dísznövényként is különleges

A gránátalma (Punica granatum) azon egzotikus gyümölcsök közé tartozik, melyekről a legtöbben azt hiszik, nálunk nem termeszthetőek. Ugyanakkor ahogyan a mandarinnal, kivivel, citrommal sikert lehet elérni, úgy a gránátalma is megél nálunk, igaz kevés kompromisszumot kell ugyan kötni, de működőképes az elképzelés. Mielőtt a termesztési titkokra térnénk, ismerjük meg kicsit jobban ezt a fura szerzetet. A gránátalma igen régi kultúrnövényünk, gyakorlatilag végigvonul a történelmünkön, elsősorban mint termékenységi, szerelmi szimbólum. A görög legendáriumban Aphroditéhoz kapcsolódik, a mondák szerint ő ültette ugyanis az első példányokat Ciprus szigetén, de Zeusz feleségének termékenysége, szépsége is megjelenik a gránátalmában. A sokmagvas gyümölcs felbukkan főníciai, egyiptomi, izraeli emlékekben, régi leírásokban is, a korai keresztény kultúrkörben pedig a gránátalma virágai a szeretet jelképezték, a jellegzetes gyümölcs számtalan Mária ábrázoláson felfedezhető. Miközben a gránátalma termését csemegeként és afrodiziákumként is nagy hévvel fogyasztották ősidők óta, gyógynövényként is elhíresült, elsősorban mint lázcsillapító szer, de a magokból kipréselt lé a textil és szőnyegszínezésben is fontos szerepet kapott (ugyanis erősen fog). Az eredendően Afganisztánban, Iránban, Egyiptomban, Dél-Amerikában, Kínában és a mediterrán területeken honos gránátalma a XVII. századtól fogva vált elterjedtté és divatossá egész Európában, és hamarosan Magyarországra is eljutott, nem újkeletű vendég tehát nálunk ez a gyümölcsféle. A gránátalma manapság mint sokoldalú gyógynövény is ismert, legalábbis számtalan leírás tulajdonít a termésnek változatos jellegű gyógyhatásokat, ebbe részletesen nem szeretnék belefolyni, de rövid internetes kereséssel bárki elolvashatja a vélt vagy valós jótéteményeket. Azt azonban saját tapasztalatból tudom, hogy a gránátalma íze egyszerűen utánozhatatlanul és kábítóan finom, így essen inkább arról szó, hogy hogyan tehetünk szert saját növényre és termésre.

A látványos virágok júniustól szeptemberig nyílnak

Gyorsan le is kell hűtenem a kedélyeket, mert a gránátalma ugyan valóban életképes a mi klímánkon, szüretelhető termésre nálunk nemigen lehet számítani, sokkal inkább dísznövényként ültethetjük ezt a cserjefélét. A gránátalma ugyanis egy cserje, mely megjelenésében dús bokor, vagy alacsony fa lehet, magassága általában legfeljebb öt méter, terebélyes bokorként pedig akár három méter szélesre terpeszkedik. A lombhullató növényt elsősorban virágainak szépsége emeli ki az átlagból, a tölcséres virágok júniusban nyílnak a hajtásokon, melyeknek a szintén szemkápráztató, fényes tónusú, ovális levelek adnak szép hátteret. A termés ősszel érik be, a fajtától függően változatos színű gömbök nagyjából alma méretűek, de tulajdonképpen bogyótermések, a héjon belül ugyanis hártyákkal elválasztott rekeszekben rengeteg apró magocska ül, melyeket édes-savanykás ízű vörös gyümölcshús borít. 

Csodás fotó, a valóságban azonban ne is reménykedjünk, hogy ilyen szépen megbonthatjuk a termést

Hogyan együk a gránátalmát?

A gránátalma különösen ízletes magvaiért alaposan meg kell küzdenünk, a gyümölcs ehető állapotba hozására többféle recept van. A tapasztaltabbak szerint a gumót ne vágjuk ketté vagy négyfelé mert így értékes gyümölcslevet pazarlunk el, ráadásul a piros lé erősen fog, így világos ruháinknak hamar befellegzik, ha ráfröccsen. A legjobb, ha a héjat óvatosan lehúzzuk, amennyire csak tudjuk, majd egy tál víz felett elkezdjük a magokat óvatosan kiszedni, kipattintgatni a rekeszekből. A vizes módszer előnye, hogy a magok elsüllyednek, míg a hártyadarabok a felszínen maradnak, így könnyen szétválasztható az ehető és a felesleges rész. Az ezután leszűrt magok már fogyaszthatóak, elsősorban nyersen, önmagukban, vagy süteményekhez, pudingokhoz adagolva, de turmixolva egészséges és fenséges ízű ivólevet nyerhetünk.

A gránátalma szaporítása több módon lehetséges, magvetéssel például, mely azonban a legkevésbé hatékony módszer, a kifejlődő növények így általában satnyák és erőtlenek. Sokkal jobb eredménnyel jár a gyökeres tősarjak használata, így ha ismerősünknek van gránátalmája, csupán kérnünk kell belőle, mégpedig ősszel. A legjobb természetesen az előnevelt, megbízható pedigrével rendelkező növény vásárlása és elültetése. A gránátalma a talajra nem kimondottan érzékeny, azonban a legszebben a laza, humuszos közegben fejlődik. Betegségei kisszámúak, az egészséges, jól gondozott növény általában ellenálló, a gyenge talajon fejlődő, elhanyagolt példányokat előbb támadják meg betegségek és kártevők, utóbbiak közül főleg a gyapjas pajzstetű, a takácsatka, vagy a levéltetű. A gránátalma kibírja a mi teleinket is, ám az első 2-3 évben a fiatal növényt telente takarással kell óvni (avar és/vagy komposzt kupacolással), a fagyzugosabb helyeken élő bokrokat pedig minden télen védeni kell. A gránátalma elsősorban a védett, napos helyeket kedveli, érdemes jól megválasztott területre telepíteni, így a későbbi téli macera is elhagyható lesz. A gránátalma nevelése egyebekben nem jár sok feladattal, az időnkénti öntözés mellett a már kifejlett növények tavaszi ritkító metszése lesz majd lényeges teendő. Mint azt említettem, hazánkban főleg a díszváltozatok elterjedtek, melyek gyümölcsöt nem hoznak, ugyanakkor dekorációs értékük kiemelkedően magas, így mindenképp érdemes velük egy próbát tenni.

Gránátalma cserépben!

A gránátalma cserépben is nevelhető, ebben az esetben a növényt tavasztól őszig napos, meleg helyre állítsuk (akár balkonon is tartható), télen pedig 0-5 celsius fokos, fagymentes helyiségben teleltessük. A cserépben nevelt gránátalma több öntözést kíván, mint szabadföldi társai, valamint pár évente ültessük nagyobb edénybe növényünket.

A gránátalma csinos fácskává is nevelhető, törpeváltozatai pedig cserépben gondozhatóak

A gránátalma még egy érdekes céllal is bevethető, mégpedig sövényként telepítve, az ilyen típusú felhasználásról egy rövid videóm is van, nézzék meg feltétlenül!

Képek: innen, innen, innen, és innen.

A kertészkedés csodás hobbi, ami kikapcsol, elűzi az unalmat, praktikus, és - gyakran szó szerint - gyümölcsöző elfoglaltság. A növénygondozásnak persze árnyoldalai is vannak, például a már nem annyira stresszmentes és kikapcsoló növénybetegségek elleni harc, a megmagyarázhatatlan növénypusztulások miatti düh, vagy éppen a gyomokkal való folyamatos és ádáz küzdelem. Nincsen olyan kert, ahol a haszon-, vagy dísznövények között, mellett ne jelennének meg a gyomok, ez pedig feladatot ad a kertésznek, és persze borzolja az idegeit. A gyommentesség tehát régi vágyálom, amit ha száz százalékig beteljesíteni nem is lehet, azért azt el lehet érni, hogy a gazok megjelenésének nagyon kicsi esélye legyen. Például előrelátó és szakszerű ültetéssel.

A következőkben semmiféle csodamódszer, vagy titkos praktika nem fog szóba kerülni, csupán egy olyan ültetési módot mutatok be, mellyel hatékonyan zárjhatjuk el a gyomok útját. Ez természetesen nem vethető be minden növény esetében, inkább a díszágyások védelmét szolgálhatja, de érdemes átgondolni, hogy az ültetés körüli kissé több macera megéri-e a későbbi előnyöket, nyilván nem meglepetés, hogy szerintem igen. Mivel még csak november közepe van, az ültetési szezonnak egyáltalán nincs vége, a cserjeféléktől kezdve az évelőkön keresztül az örökzöldekig, gyümölcsfákig bezárólag rengeteg mindent lehet még a kertbe telepíteni, nem haszontalan tehát egy gyommentes alternatívát bemutatni. Lássuk hát, miről van szó. 

A mulcsolás magában is jó módszer a gyomok ellen, geotextíliával kombinálva pedig még hatékonyabb

A gyomok visszaszorításának az egyik legjobb módja a geotextília használata, kombinálva az a fölé kihelyzett díszítő mulccsal. A mulccsal kapcsolatban máris egy problémába ütközünk, ugyanis ahhoz, hogy a mulcs közül az oda behullott növényi részeket (leveleket főképpen) kiszedjük, lombszívóra lesz szükségünk, vagy nagy türelemre és sok időre a kézi szedegetéshez. Ez a körülmény rögtön rávilágít, hogy a legtöbb örökzöld és évelő alá különösen érdemes rakni, de szinte bármilyen ágyásnál alkalmazható ez az együttes, ha az esztétikus látvány megtartása megoldható. Két lehetőség adódik: a textília leterítése még a növény elültetése előtt, vagy csak utána. A leterítés értelemszerűen egyszerűbb üres területre, de ilyenkor az ültetőgödör kiásása válik nehézkessé, ezért szerintem az útólagos fóliázás a jobb megoldás, ez ráadásul a már korábban elültetett növényeknél is működőképes.  Az ültetés befejeztével veszi kezdetét a fólia leterítése, melynek nagyon egyszerű szabályai vannak. A geotextíliát az ágyások szegélyei mentén 20 cm-t be kell ásni a talajba. Ennek módját a következő kép hivatott bemutatni - a takarni kívánt területtel ellenkező irányba hajtjuk, majd a kiásott vályúba az egyik szélét beleengedjük. A feszesség miatt a fóliát minél több helyen érdemes letűzni, erre általában költségkímélőbb megoldás az erősebb drót. A kitermelt földet visszatöltjük, tömörítjük. Ezután csak át kell hajtani rajta a fóliát.

Természetesen adja magát a kérdés, hogy az így alulra kerülő növények hogyan jutnak a felszínre. Ehhez csak egy ollóra van szükségünk. Ha a fólia széléhez közel esik a növény, akkor egyszerűen vágjunk be a szélétől, majd vágjunk ki egy - a tőnek megfelelő méretű lyukat, és óvatosan hajtogassuk a növény alá.

Amennyiben a növény a textília közepén van, akkor körülbelül a növény közepe fölött vágjunk egy nagy X-et a fóliába, ez nyugodtan lehet nagyobb, mint a lombozat. Ezt pedig szintén alá lehet hajtogatni. Olykor lehet, hogy az X nem elég, ezért kisebb rombuszt vagy négyzetet is ki kell vágnunk, ez a növény tövének méretétől függ.

Mindkét esetben figyeljünk arra, hogy a növény osztódó tövű-e, vagy egyetlen szára van és maximum vastagszik. Fontos, hogy a fólia évek múlva se gátolja a növényt a növekedésben. A következő darab fóliát az előzőre 10 cm átfedéssel kell teríteni. Most már ott tartunk, hogy a növények a földben vannak, és a fóliázás kész, úgyhogy már csak a mulcsozás van hátra. A mulcsról mindenképp meg kell említeni, hogy nem csupán esztétikai és gyomosodást gátló hatása van, hanem az alatta lévő föld nedvességmegtartó képességét is javítja, vagyis az nehezebben szárad ki, így a mulcs alkalmazásával még egy előnyhöz jutunk. Ahhoz, hogy a jótétemények működjenek, a mulcs vastagságságának legalább 5 centiméteresnek kell lennie.  A mulcs az anyagát tekintve változatos lehet, elsőre mindenkinek a fakéreg ugrik be, ám lehet akár különböző méretű kavics, kőzúzalék, dizájner kertekben pedig akár üvegtörmelék vagy színezett műanyag granulátum is szóba jöhetnek. Azt fontos megjegyezni, hogy sok gyomnak elég egy kevés összeállt por, és máris képesek gyökeret ereszteni, ezért érdemes kerülni a nagyon finom szemcsés kavicstípusokat.

A gyöngykavics már megfelelő méretű lenne, viszont nem túl lépésbiztos - besüpped, ha rálépünk.

A hozzá hasonló, de jobb választás a kulé kavics (16-32-es, vagy 24-40-es).

Vannak természetesen a magasabb árkategóriába tartozó díszkavicsok is, de azokból is nagyjából ekkora méretűt érdemes. 

Klasszikus kéreg mulcs

Geotextíliával és mulccsal gyommentessé tett ágyásokat különösen praktikus olyan helyeken kialakítani, ahol a gyakori növénygondozás nem megoldható, például utcafrontokon, társasházi belső udvarokon, vagy éppen irodaházak kertjeiben.

A fakéregnél kicsit más a helyzet. Vastagsága ugyanúgy minimum 5 cm legyen, viszont ún. alap készítésnek tökéletes az apróbb szemcséjű is, 2-3 cm vastagságban (ez lehet, akár az általunk korábban a ritkításkor ledarált mulcs is). Ennek tetejére a dekoratívabb, nagyobb darabosabb kérget kell teríteni. A kéreg fajtákból is nagy a választék manapság, borovifenyő a legelterjedtebb. Ennél nagyobb díszítő értékű, ugyanakkor drágább a vörösfenyő. Természetesen ma már nemcsak ezeket a természetesebb fajtákat lehet kapni, hanem a legkülönfélébb színváltozatokban is, sárgától az élénkvörösig. Ne felejtsük el, hogy a fenyőkéreg takarás kissé savanyítja a talajt, ami viszont egyes növények esetében akár jól is jöhet! Amennyiben mindent szakszerűen csináltunk, egy majdnem tökéletesen gyomvédett díszágyás lehet a jutalmunk, mellyel csupán kevés ápolási feladat jár.

A fotók Kéméndi Zsolt munkái

A napokban vérfagyasztó tudósítás látott napvilágot, mely szerint egy angol kertész meghalt, mégpedig az igencsak veszélyes sisakvirág mérgétől. Az ilyen hírek hallatán általában megborzongunk, aztán hamarosan el is felejtjük a dolgot, pedig ezek a tragikus végkimenetelű balesetek arra biztosan jók, hogy felhívják a figyelmet a közelünkben ólálkodó veszélyre, mely néha növény képében jelenik meg.

A veszedelmes növényekről (vagy éppen állatokról) mi itt Magyarországon rendszerint nem akarunk tudomást venni, hisz ez nem Ausztrália, Afrika, vagy Dél-Amerika, ahol elképzeléseink szerint az egzotikus mérgező élőlények lakoznak, a mi pókjaink jobbára kicsik és ártatlanok, kígyókból sem igen akadnak félelmetesek, skorpiót csak állatkertben láthatunk, és persze növényeinkre sem gondolunk veszélyforrásként. Azt persze sokan tudják, hogy egyes szobanövények mérgezőek, de ezek általában gyengén toxikusak, és rossz esetben is csak egy ronda hasmenést, vagy kiadós hányást okoznak. Ez mind igaz is, ám ettől függetlenül hazánkban is vannak olyan növények, melyek erősen mérgezőek, akár halált is okozhatnak, hogy mást ne mondjak, a felemlegetett hírben szereplő sisakvirágnak négy fajtája is honos nálunk. Okulásképpen lássunk hát pár olyan növényt, melyek megélnek itthon is, nem lehetetlen, hogy összetalálkozzunk velük, mérgük pedig akár halálos is lehet!

Méregölő sisakvirág - beszédes név...

Mivel az egész bejegyzés apropójául szolgál, kezdjük a sisakvirággal. A sisakvirág egy roppant nagylétszámú család tagja, összesen körülbelül 350 fajtát tartunk számon belőlük, és ahogy már említettem, ezek közül négy nálunk is előfordul a természetben (méregölő sisakvirág (A. anthora L.), farkasölő sisakvirág (A. vulparia Rchb.), moldvai vagy kárpáti sisakvirág (A. moldavicum), és a karcsú sisakvirág (A. variegatum L. subsp. gracile (Rchb), sőt van, amelyiket meg is vásárolhatjuk kerti növényként. Utóbbi nem véletlen, hiszen a dísznövényként kapható őszi sisakvirág átlagon felül dekoratív, hosszú szárán hozza a jellegzetes formájú virágait augusztus környékén. Az őszi sisakvirág a nedves, félárnyékos helyeket kedveli, a tűző napsütést nehezen viseli, csakúgy, mint a bolygatást, így átültetése nehézkes, rendszerint a növény végét jelenti. A sisakvirág hatóanyaga az akonitin nevű alkaloida, mely emberekre és állatokra egyaránt rendkívül veszélyes, így a sisakvirág bármely fajtájának az érintése nagy odafigyelést igényel, ültetése pedig kizárólag háziállat és kisgyermek nélküli kertekbe ajánlott. Aki élőben szeretne találkozni ezzel a csodaszép, de halálos növénnyel, az látogasson el a  Nagykovácsi és Telki határában futó Sisakvirág tanösvényre, ahol farkasölő sisakvirágokat nézegethet!

A Datura stramonium virága egyszerűen káprázatos!

A némileg ismertebb gyilkos növények közé tartozik a maszlag (Datura stramonium), más nevein csattanó maszlag, vagy datura. A csattanó maszlagnak egyébként rokona a szintén mérgező angyaltrombita, sőt, ezt a két növényt régebben ugyanabba a nemzetségbe is sorolták, azonban az angyaltrombita saját nemzetséget kapott, újabban már a Brugmansia csoportba sorolják, ám ez a legtöbbünk számára jelentéktelen információ, az már sokkal érdekesebb, hogy mindkét durván toxikus növény a burgonya nem is olyan távoli rokonai. A csattanó maszlagról évente egy-két alkalommal menetrendszerűen lehet hallani a hírekben, ugyanis hallucinogén hatása miatt mindig akadnak bátor jelentkezők, akik olcsó drogként próbálják ki, ám ez halálhoz is vezethet (a leírások szerint ráadásul a hatása is kellemetlen, tehát drogként gyengén muzsikál). A maszlag minden része erősen mérgező, magjaiból már 20-30 szem is végzetes lehet, az orvostudományban viszont régóta ismert gyógyszer alapanyag, a növényből nyert kivonatokat többek közt asztma, köhögés, és a Parkinson-kór kezelésére használják. A csattanó maszlag fő mérge a szkopolamin, melynek túladagolása hallucinációkat, bénulást, és adott esetben halált is okozhat. A közép-amerikai származású csattanó maszlag nálunk ugyan nem honos, de megtalálható a természetben, és dísznövényként is kapható, megjelenése ugyanis roppant dekoratív, virágai nagyon látványosak, ráadásul bódító illatot árasztanak. Talán nem kell hangsúlyozni, hogy kisgyermekes háztartásokban még véletlenül se tartsunk csattanó maszlagot, de jobb, ha tinédzserek sem férnek hozzá.

A leander a legnépszerűbb dísznövények egyike, de vajon hányan tudják, hogy erősen mérgező?

A csattanó maszlaggal szemben a leanderrel (Nerium oleander) nem futhatunk össze túrázás során (görögországi nyaraláskor azonban biztosan!), hiszen nálunk nem honos, azonban mivel ez az egyik legkedveltebb dísznövény, nagyon is helye van ezen a listán. A leander csapdája az, hogy egy nagyon könnyen és egyszerűen tartható dísznövény, mellyel akár kezdő kertészkedők is sikert érhetnek el, díszítőértéke pedig rendkívül magas. Így nem csoda, hogy kiemelkedően gyakori a kertekben, lakásokban, előszeretettel ültetik mindenfelé a hobbikertészek. A leanderről (vagy szép magyar nevén: babérrózsáról) ugyanakkor nem sokan tudják, hogy minden része erősen mérgező, fogyasztása gyomorpanaszokat, szívbántalmakat, de akár idegrendszeri károsodást is okozhat, szélsőséges esetben pedig halálos is lehet. A növényben található glikozoidok és alkaloidák ugyanis szívbénító hatásúak lehetnek, vagy a keringés összeomlását okozhatják. A növénynek főleg a szára tartalmazza nagy koncentrációban mérgező vegyületeket, de a virágok, levelek is irritálóak, akár csak érintésre is.  A leander gondozása után így mindig alapos kézmosás szükségeltetik, de még jobb, ha a növény ápolását kesztyűben végezzük, és természetesen a gyermekeket tartsuk távol tőle. 

A ricinus vonzó termései halálos veszélyt rejtenek

A ricinus (Ricinus communis) szintén távolról érkezett hozzánk, eredeti, trópusi élőhelyén termetes növény, akár tíz méter magasra is megnő, nálunk kiültetve azonban csupán másfél-három méteres lesz, ráadásul a honi klímán egyéves növény, vagyis egy év alatt elpusztul, így akinek megtetszett, mint kerti dísz, minden évben kénytelen lesz utánpótlásról gondoskodni (vagy hagyni, hogy az elszórt magok kihajtsanak). A ricinus természetesen szintén halálosan mérgező. A tavasszal elvetett magokból (vagy kiültetett előnevelt palántákból) gyors ütemben fejlődik ki a bokor, melyen aztán idővel megjelennek a virágok, melyekből a toktermések fejlődnek ki. Ezekben a látványos toktermésekben ülnek a súlyosan mérgező magok, amikből a ricin nevű extrém módon mérgező fehérje vonható ki. A ricin halálos dózisa 500 mikrogrammtól kezdődik, veszélyességére jellemző, hogy biológiai fegyverek alkotóelemeként is használt. A ricinus magjából hidegsajtolással ricinusolaj állítható elő, ami némi utókezelést követően már nem méregként, hanem gyógyszerként használatos, mégpedig elsősorban kíméletes hashajtóként, vagy éppen hajnövekedés serkentőként, de még ipari kenőanyag is készül belőle. A ricinus is a látványos, egzotikus dísznövények közé tartozik, beszerzése nem ütközik nehézségekbe, de aki a kertben tartaná, különös óvatossággal járjon el, és lehetőleg a virágzási időben a virágos hajtásokat metssze le, és semmisítse meg!

A ricinust élőben is meg tudom mutatni, katt érte a rövid videóra! 

A gyöngyvirág (Convallaria majalis) ugyan nem tartozik a leghalálosabb mérgű honi növények közé, mégis fontos megemlíteni, ugyanis nem ritka, hogy a jópár éve igencsak divatos medvehagymával tévesztik össze, így sokkal nagyobb eséllyel okoz mérgezést, mint más, valamely népszerű, ehető növényre nem hasonlító társai. A gyöngyvirágból viszonylag nagy mennyiséget kell elfogyasztani ahhoz, hogy komoly probléma álljon elő, ám ez a fenti körülmények miatt nem is olyan ritka, mint gondolnánk. A gyöngyvirág többféle toxikus hatóanyagot tartalmaz, a levélben, a gyöktörzsben, és a virágzatban egyaránt megtalálhatóak glikozidok, melyek a szívműködésre hatnak hátrányosan, de van még a repertoárban konvallamarin, konvallatoxin, és szaponinok is. Jó tudni, hogy a leszedett, vázába állított gyöngyvirág még az őt tápláló vizet is mérgezővé teszi! A mérgezés jellegzetes tünetei a hasi fájdalom, a hasmenés, és a kábultság, melyeket csökkenő vérnyomás követ, extrém esetben akár egészen a szívleállásig jutva. Mint sok mérgező növény, a gyöngyvirág is ismert gyógynövényként, persze ilyenkor óvatosan adagolva, elkészítve. A néphagyomány szerint a lányok megszépülnek, ha harmatos gyöngyvirággal kenegetik az arcukat, de fejfájásra és ízületi betegségek kezelésére is használják a mai napig. A gyöngyvirágot kertbe is telepíthetjük, mivel honos növény, sok törődést nem igényel majd, és gyors terjedése miatt hamarosan buja, virágzó, és édeskésen illatos szőnyegként borítja be a kertet. 

A gyöngyvirág bájos, de veszélyes

Minden listához jár egy ráadás, a plusz tétel pedig most a gyilkos galóca (Amanita phalloides), ami ugyan egy gomba, de mindenképp illeszkedik a sorba, mivel halálosan mérgező. A gyilkos galóca szinte minden ősszel szed pár áldozatot, pedig a mérgezés könnyen megelőzhető, ha csak ellenőrzött forrásból vásárolunk gombát, vagy saját szedés esetén bevizsgáltatjuk a zsákmányt, ezt egyébként a piacokon ingyen megteszik szakemberek. A gyilkos galóca fő méreganyagai a fallotoxinok és amatoxinok, utóbbiak okozzák a nagyobb bajt mivel a fehérjeszintézishez szükséges enzimet gátolják, így főképpen a májat, de a veséket is károsítják. A gyilkos galóca nagyon kis adagban is erősen mérgező, de a legrosszabb, hogy a mérgezés lefolyásának sajátosságai miatt az érintettek rendszerint későn kerülnek orvoshoz. Az első tünetek ugyanis csak az elfogyasztást követő 8-24 órában lépnek fel, általában heveny hányás és erős hasmenés formájában, melyet a kiszáradás miatt fejfájás, gyengeség és általános rosszullét kísér. A probléma, hogy tünetek hamarosan átmenetileg enyhülnek, ezért a mérgezést elszenvedők sokszor egyszerű gyomorrontásnak tudják be a tüneteket, de a mérgezés éppen ebben a szakaszban válik súlyossá. Ha a beteg az első fázisban, rögtön a gyanús tünetek jelentkeztekor nem fordul segítségért, akkor jellemzően csak 2-3 nap múlva kerül orvoshoz, ekkorra azonban már végzetes is lehet a mérgezés. A statisztikák szerint manapság a gyilkos galóca mérgezéseknek 10-15 %-a végződik halállal, ez egyébként jelentős javulás, a múlt század első feléig  60-70%-os volt ez az arány. A túlélők sajnos gyakran maradandó károsodást szenvednek, egyes esetekben csak májátültetés mentheti meg őket. 

A gyilkos galóca mérgezés elkerülése érdekében a következő szabályokat mindig és maradéktalanul tartsuk be:

Szaktudás nélkül sose gyűjtsünk vadon gombát!

A saját szedésű gombát MINDEN esetben szakértővel vizsgáltassuk be! Ne próbáljuk könyvek, vagy internetes segítség alapján beazonosítani a gombákat! 

Sose fogadjunk, készítsünk, és fogyasszunk el ismeretlen forrásból szerzett, vagy kapott gombát!

Ha súlyos hasmenéssel és hányással járó rosszullét alakul ki, és az elmúlt egy napban fogyasztottunk gombát, haladéktalanul kérjünk orvosi segítséget!

Az eredeti témára végül pár mondatban visszatérve, látható tehát, hogy igenis előfordulhatnak környezetünkben extrém módon veszélyes növények, ráadásul nem csupán a zabolátlan természetben, hanem saját kertünkben, vagy éppen a nagyszobánkban is. Nagyon fontos, hogy mindig tisztában legyünk kerti, vagy szobanövényeink pontos fajtájával, jellemző tulajdonságaival, főleg akkor, ha kisgyermek is előfordul a közelben. Amennyiben nem ismerjük minden növényünket, érdemes rászánni pár órát az egyes példányok beazonosítására, és ha veszélyes fajtára bukkanunk, tegyük meg a szükséges óvintézkedéseket!

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, és innen.