Nemrégiben érdekes cikket lehetett olvasni az Indexen, melyben egy helyi lakos arról tesz panaszt, hogy a Stefánia út fáit brutálisan megcsonkolták, sőt, a fák odvait purhabbal nyomták tele. Az eset több aspektusból is tanulságokkal szolgál, így mindenképp érdemes röviden kivesézni a történteket, annyit előre elárulhatok, hogy közel sem fekete-fehér a helyzet.

Azzal kezdeném, hogy az ilyen cikkek fonákja az, hogy szakmai vélemény és hozzáértés híján annyi rögzül a megfigyelőben, panaszosban, hogy brutálisan elbántak pár jobb sorsra érdemes növénnyel, ahelyett hogy arra fordítanának figyelmet a szakemberek, hogy megóvják a kincsnek számító városi fákat. Nos, az a helyzet, hogy itt épp ez történt, ami látható a képeken és a lejjebb mellékelt videón, az pontosan a növények védelme érdekében történt, sőt, legalább annyira a helyi lakosok, és az arra közlekedők védelmében, és kicsit a kényelmük miatt is. Ami szintén fontos, hogy a fákkal egyáltalán nem bántak el csúnyán, nem esett kár bennük. 

A dolog alapvetően sokkal inkább kommunikációs kérdés, mintsem környezetvédelmi, meg is magyarázom miért. A rendkívül jó városállóságú, nagy tűrőképességű nyugati ostorfa (ilyenek sorakoznak a Stefánián) valóban áldás, ezek a fák szépen megélnek a szennyezett városi levegőn, nagyméretű, díszes lombkoronát növesztenek, és látványra is tetszetősek. Ugyanakkor ezek a fák hajlamosak túlterjeszkedni a rendelkezésükre álló területen, kezelés (metszés, csonkolás) nélkül lombozatuk kényelmetlen méretűre növekszik, ezért egy-két évente az ágrendszer radikális visszametszése szükséges. Az új hajtások hamar növekedésnek indulnak, hamarosan a fa újra kellemes látványt nyújt majd, és jót is tesz neki a megújulás, azonban tény, hogy most szomorúan festenek a visszanyesett, csonkolt törzsek, ez azonban egy természetes állapot. Azt se hagyjuk ki az egyenletből, hogy sokan hajlamosak összemosni a városi fákat a természetben, az erdőben élő fákkal, holott a különbség óriási. Míg az erdőbeli fák úgy nőnek, ahogy akarnak, és tényleg vétek lenne a metszésükkel beavatkozni a természetes folyamatokba, addig a városi fák művi környezetbe, mesterségesen, meghatározott céllal telepített növények, melyek egészen más jellegű ápolásra szorulnak (és egyáltalán: ápolásra szorulnak). A városi fákat metszeni kell, növényvédelmi szerekkel kell óvni őket, tavasszal lemosást igényelnek, ezt egyszerűen a városi fák létének természetes velejárójaként kell felfogni. Mindebből az következik, hogy nem a városi (ez esetben a Stefánián élő) fák megmetszése, csonkolása a gond, hanem az, hogy ezeket a folyamatokat nem magyarázzák el az illetékesek a helyieknek, a laikusoknak, akik így - és ezt nem lehet a terhükre róni - kegyetlen és értelmetlen akcióként látják az egyébként szükséges, és a fák, valamint a közelükben élők, az ott közlekedők érdekeit szolgáló metszési műveleteket.

Az alábbi frissen készült videóban részletesen elmagyarázom a helyzetet, és a nem helyi lakosok is láthatják pontosan, hogy miről van szó, érdemes tehát elindítani a mozgóképet!

Muszáj kitérni pár szóval a purhabos dologra is, mert ez talán jobban felbőszíti a fák lelkes barátait, mint a metszés, azonban itt is meg kell védenem munkát elvégző szakembereket. Bár a purhab nem tűnik éppen környezetbarát anyagnak, jelen esetben az alkalmazása teljesen szakszerű. A fák odvait ugyanis több okból be kell tömni, egyfelől a nyitott odúkba madarak és méhek költözhetnek, előbbi a fának nem a legjobb, utóbbi pedig a helyi lakosoknak válhat hamar kellemetlenné. A nagy odvak a fák szerkezeti stabilitását is veszélyeztetik, valamint az odvak sebfelületként is kockázatot jelentek a fára nézve, ezért kell lezárni azokat. A purhab alkalmas a célra, befújás után a térfogata tágul, így teljesen kitölti az üreget, vagyis minden szempontból hasznos. Tudni kell azt is, hogy a régebbi gyakorlatban purhab helyett betont használtak, előbbi mindenképp jobb ötlet. A törzsön lefolyó purhab felesleg valóban nem szép látvány, ez azonban könnyen lepereg a kéregről, bajt nem okoz. 

Az eset fő tanulsága tehát szerintem az, hogy a csupa jóindulatból keletkező lakossági felháborodásoknak hatékonyan elejét lehetne venni szakszerű tájékoztatással, és az elvégzett munkák legalább vázlatos ismertetésével, indoklásával, így nem fordulhatna elő, hogy a valójában a fák és a helyi lakosok érdekében elvégzett munkálatok barbár cselekedetként kerüljenek bemutatásra.

Frissítés: az elmúlt napokban a szakemberek be is fejezték a munkát, ennek eredményeképpen a többek számára zavaró purhab foltok eltűntek az utókezelésnek köszönhetően, nézzék csak: 

Vészesen közeledik a nap, mikor megtehetjük az idei első kapavágást, megnyitva ezzel a kerti szezont (bár nem kizárt, hogy ezen már van, aki túl is van). A készülődés jegyében sokan kutatnak új lehetőségek, érdekes alternatívák után, akár az olcsóbb, zöldebb, vagy csak simán az érdekesebb megoldásokat keresve. Nekik szeretnék most bemutatni két nem megszokott ültetési módszert, vagy inkább ültetőközeget. Az első, a kókuszrost azért nem teljesen újdonság, sokan ismerik már, de még többen vannak, akik csak hallottak róla, a valós tulajdonságait, előnyeit viszont nem ismerik. A másik ötlet, a szalmabálás ültetés viszont valóban az ismeretlenebb eljárások közé tartozik, most azonban kiderülhet róla minden! Lássuk őket akkor sorban!

Kókuszföld, kókuszrost

A kókuszföld az első, ami persze a neve ellenére nem föld, hanem valójában a kókuszdió héjának őrleményéből készült ültetőközeg, melyet szárítanak és tömörítenek, így végül egy kis súlyú, tömbösített, könnyen és tisztán szállítható anyag válik belőle. Otthoni aktiváláshoz csupán vízbe kell áztatni, és hamarosan használható is. Szerkezete levegős, több vizet képes megtartani, mint az általános virágföldek, így az öntözések is ritkíthatók alkalmazásakor. A beleültetett növény az előbb említett tulajdonságok miatt gyorsabban fog növekedni, és a feledékenyebb növénybarátok egy-egy elfelejtett öntözés után sem szembesülnek majd lesújtó végeredménnyel. Kémhatása semleges, és a talajban élő kórokozókkal szemben is ellenállóbb, mint megszokott társai. A legjobb pedig az az egészben, hogy újrahasznosítható, ha például zöldséget nevelünk benne, amit idővel felszedünk, a kókuszföld újra bevethető, vagy például az egynyári virágok után parlagon maradt kókuszföld télire bezsákolható, és tavasszal megint hasznosítható. Ráadásul ne feledkezzünk meg az egyik legnagyobb jótéteményéről, ami pedig a könnyű szállíthatóság. Főleg lakás-, vagy balkonkertészkedéskor jön jól ez, ugyanis nem kell a városon keresztülcipelni a nehéz termőföldes zsákokat, és a lakásban, erkélyen is könnyebben, kevesebb koszolással kezelhető ez az anyag.

Ennyi pozitívum után nyilvánvaló, hogy hátrányok is akadnak, tökéletes ültetőközeg nincsen. A kókuszföld legnagyobb baja, hogy a tőzeghez hasonlóan nem tartalmaz tápanyagot, tulajdonképpen egy steril közeg, melynek tápanyagellátásáról nekünk kell gondoskodnunk (mű)trágyával, tápszerekkel, ugyanakkor ilyen módon előnnyé válik, hogy a tápanyagok mennyiségét és milyenségét pontosan az adott növény igényeihez tudjuk belőni. Azt azonban ne feledjük, hogy a tisztán kókuszföldbe ültetett növények hamar éhenhalnak majd kiegészítő táplálás hiányában. Természetesen nem kell feltétlenül magában használni a kókuszrostból készült termőközeget, tetszőleges arányban lehet keverni virág-, vagy termőfölddel, ebben az esetben is jól járunk, az előnyök nagy része megmarad. A kókuszföld ára a hagyományos virágföld árának közelében van, tehát a váltás nem terheli a pénztárcát.

Szalmabálás ültetés 

A másik érdekesség a szalmabálás ültetés, ami már kifejezetten kerti műfaj, és a nevéhez hűen nem mást jelent, mint hogy a növényeket, elsősorban zöldségeket összekötözött szalmabálák felszínére ültetjük.  A bálába ültetés egyik előnye az emelt ágyáshoz hasonló, vagyis, hogy nem kell egészen a földig hajolnunk, vagy letérdepelnünk a különféle teendők elvégzésekor, ám ez inkább csak a járulékos haszon.

A módszer alkalmazói és lelkes propagálói szerint számos nyomós ok van a bálázásra. Az összekötegelt szalmakupacok jó vízelvezetési képességgel rendelkeznek, az üreges szálak a felesleget elvezetik, a szükséges mennyiséget pedig a gyökerekhez juttatják. Maga a szalma komposztként is funkcionál, bomlása során tápanyagokat biztosít a beültetett zöldségeknek. Szintén hasznos, hogy a bála hőmérséklete gyorsabban követi a levegőét, mint a talaj, így kora tavaszi ültetéskor hamarabb kezdhetünk neki a munkálatoknak (ugyanakkor a bálák hamarabb is hűlnek ki szellős szerkezetük, és a szokásos ültetőközeghez képest jóval kisebb térfogatuk miatt, így mindenképp napos, meleg helyre kell telepíteni a bálaültetvényt). Hatalmas fegyvertény, hogy a bálázással megspórolható a szinte mindenki által utált ásás, földátmozgatás, sőt, az ültetés előtti gyomtalanítást is kihagyhatjuk egyszerűen. A bálákat könnyen, egyszerűen a kijelölt helyükre vihetjük, így ebben az esetben a kapát, ásót, gereblyét a kamrában is hagyhatjuk, nem lesz rájuk szükség.

Hátrányok nyilvánvalóan ezúttal is akadnak, például amennyiben a bálákat a gyepre helyezzük, az alatta lévő pázsittól elbúcsúzhatunk, bár ez a felásott kiskert-részeknél sincs másképp. Mivel az egész bálaültetősdi alapvetően biokertészeti megfontolású, szervestrágyát illendő (értsd: muszáj) használni, ez pedig, ne szépítsük, büdös. Szintúgy nem a pozitívumokat gyarapítja, hogy látványként nem mindenkinek lesz megkapó a bálás halom, és az is riasztóan hathat egyeseknek, hogy tulajdonképpen egy leendő komposzthalomba ültetnek. Ugyanakkor az egész építmény szezonális, a bomlás, elhasználódás után el csak kell takarítanunk a maradványokat, ám ekkor már komposzt módjára a földbe forgathatjuk a kupacokat, vagy a komposztálóba lapátolhatjuk az egész miskulanciát.

 Kattintson a képgalériáért!

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen,innen, és innen.

Kétféle ember van, az egyik, akinek a vakondról a kertésznadrágos cuki mesefigura ugrik be, a másik, akinek a randa földhalmok a kertjében. Tulajdonképpen úgy is fogalmazhatunk, hogy a kert nélkülieknek a vakond egy aranyos kisállat, a kerttulajdonosoknak meg ádáz ellenség, a két csoport között pedig csak felsorolás sorrendje szerint van átjárás. A kerti színtéren zajló vakond-ember párviadal ősidők óta tart, a bevetett fegyverek változatosak, hol mi, hol a kis ásógépek nyernek egy csatát, de a háborúnak sosincs vége. Utóbbi kitétel ugyan nem teljesen igaz, mert van holtbiztos, és éppen tavasz elején aktuális módszer a vakond ellen, csak ez jelentős munkát, és némi anyagi befektetést is igényel, de mielőtt erre rátérnénk, fussuk át, mik lehetnek hatékony vakondűzők, és mely módszereket felejtsük el inkább.

Kezdjük a közszájon forgó, állítólag holtbiztos, azonban bizonyosan rossz metódusokkal. Ide tartozik a vakondtúrás nyílásának olajjal, benzinnel, petróleummal való nyakonöntése (vagy ezen anyagokkal átitatott rongyokkal való betömése) ami rövidtávon beválhat, mert a vakondot irritálják ezek a vegyi anyagok, na de hát ki az a józan ember, aki kőolajszármazékokkal locsolná a kertjét? Ezt felejtsük is el gyorsan, ahogy a vakondjáratba tömködött üvegszilánkot, marék szöget, kőtörmeléket is hanyagoljuk, ezek legfeljebb megsebesítik az állatot, ami aztán egy egy másik nyíláson keresztül kisurran, vagy egyszerűen más irányba kezd el ásni, ráadásul az üveg-, vagy kőtörmelékkel meghintett kert se nem szép, se nem biztonságos. A kiöntés sem ötcsillagos ötlet, ugyanis a talaj iszonyatos mennyiségű vizet képes elnyelni, így a járatok vízzel való elárasztását inkább csak a helyi vízművek fogja értékelni számlázáskor, a vakond meg angolosan távozik egy távolabbi kijáraton, a legtöbbször észrevétlenül. 

Felesleges...

A közepesen hatásos, de legalább olcsó (és a kertre nézve nem kártékony) módszerek közé tartozik a vakondfű, vagyis a hasindító kutyatej (Euphorbia lathyris) ültetése, melynek a gyökere irritáló szagot áraszt, ha a vakond megsérti azt, így hatékonyan téríti el a kis ásógépet, csak sajnos nevezett növény tejnedve is mérgező, ezért kisgyermekes kertekbe nem való. Sokan esküsznek a leásott sörösüvegre, melynek a földből kiálló nyaka a szél hatására "fütyül", ezt szintén nem díjazza a vakond, és menekülni fog. Persze ha nincs szél, a vakond fog fütyülni ránk meg a sörösüvegünkre. Remek vakondűző lehet egy jó ösztönű kotorékeb, ami levadássza, kiássa, megfogja a vakondot, így ha vakond problémáink vannak, és épp kutyát vennénk, ezt is illesszük az egyenletbe.

A kifejezetten jó hatásfokú eszközök közé tartozik az ultrahangos riasztó, amit csak leszúrunk a gócpontokba, és máris elzavartuk a vakondot, sajnos azonban előfordul, hogy a vakond hozzászokik az elsőre zavaró hanghatáshoz, és a későbbiekben már nem hat rá a riasztó. Jól beválnak a vakondcsapdák, melyek trükkös ajtajú kis hengerek, amik a járatba csúsztatva befogják a kisállatot, amit aztán máshol szabadon ereszthetünk. A vastagabb pénztárcájú, elszántabb vakondharcosok gázkapszulát is bevethetnek, mellyel a járatokat fullasztó gázzal áraszthatják el, az eredmény azonnali és halálos. Itt jegyzem meg, hogy előbbi célra a pb-gáz nem alkalmas, főleg nem az elárasztás utáni begyújtással, aki azt hiszi, hogy ez az eljárás vicc, keressen csak rá a youtube-on, horrorisztikus felvételeket találhat. 

A tapasztaltabbak szerint azonban egyetlen módszer sosem elegendő, mindig több metódus párhuzamos vagy váltott bevetése szükséges a sikerhez.

A végső megoldás: a vakondháló

És akkor most értünk el a beígért, 100%-os vakondvédelemhez, melyet a bevezetőben ígértem, és ami nem más, mint a vakondháló. A vakondháló egy műanyag háló, szemre hasonló a csirkehálóhoz, ezt a gyep alá kell leteríteni, így a vakondnak esélye sincs a felszínre bukkanásra. A vakondháló hátránya, hogy használatához a komplett kert mélyreható felásása, a talaj felső rétegének elhordása, majd a háló lerakása után a föld visszaterítése szükséges, tehát nem egydélutános dologról van szó. Előnye a biztos siker, a háló nem engedi felszínre törni a vakondot, így az másfelé halad majd. Most azonban éppen jókor vagyunk, a tavaszi kertfelújításba különösebb zavar nélkül beilleszthető a háló lerakása, még a füvesítés, kertrendezés előtt, de melegen ajánlom a művelet elvégzését újépítésű házak kertjének kialakításakor, mert később, ha megjelenik a vakond, csak nagyobb költségek és bosszúságok árán pótolható a háló lefektetése. 

Képek: innen, innen, innen, és innen,

A tavaszra való készülődés most már kifejezetten forró téma, hiszen csak pár nap van hátra a télből, biztos rengetegen bizsergő tenyérrel várják a kertészkedési szezon elindulását. A konkrét műveletek elkezdéséhez még kicsit korán van (bár a palántázásba már bele lehet fogni például) a tervezés azonban düböröghet! Előző bejegyzésemben a konyhakerti felkészülés alapjairól értekeztem, most fókuszáljunk egy másik gyakran használt területre, a balkonra. A balkonkertészkedés évről-évre egyre menőbb, hiszen nincs az pici erkély vagy terasz, amin ne lehetne pár virágot, egy-két zöldségfélét nevelgetni, melyek feldobják a látványt, zöldség esetén pedig ehető jutalmat is adnak. A balkonkertészkedés gyakorlati fogásairól hamarosan érkezik legalább két poszt hasznos tudnivalókkal, most először kedvcsinálóként egy csokornyi ötletet, tippet dobok fel, melyek meghozhatják a lelkesedést a balkonkertészkedéshez, és kivitelezhető, valóban létrehozható elképzeléseket sorakoztatnak fel. Lássuk hát, hogy mit lehet kezdeni a balkonokkal, teraszokkal ha ki akarjuk zöldíteni azokat, függetlenül attól, hogy mekkora a rendelkezésre álló hely!

Az első rövid összeállítás az instant ötletek gyűjteménye, melyek kivitelezéséhez nem szükséges fúrni-faragni!

Kattintásra galéria nyílik, a képek mellett pedig magyarázat, útmutató olvasható!

A második galériában a már egy kevés barkácsmunkát igénylő alkalmatosságok szerepelnek, kattintsanak értük!

A harmadik összeállításban már a haladó barkácsolóknak való ötletek sorakoznak, nézzék meg őket!

Remélem sokan kedvet kaptak a balkon növényekkel való benépesítésére, hamarosan pedig újabb hasznos tanácsokkal jelentkezem kezdő és középhaladó balkonkertészeknek!

Ötletek és képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, és innen. 

A kora tavasz egyik legkedveltebb virágos dísznövénye a kankalin, és ez nem csak azért alakult így, mert ezidő tájt még viszonylag kicsi a merítés virágokból, hanem azért is, mert egy valóban nagyon szemrevaló, bájos megjelenésű, a tavaszt megidéző növényről van szó. A kankalin népszerűségére vitathatatlanul hatással van a lassan közelgő március eleji nőnap, amikor ez a csinos kis cserepes főszerephez juthat majd. Akár ajándékba szánjuk, akár a kikeleti vidámságot kívánjuk vele otthonunkba csempészni, a kankalinról mindenképp érdemes pár szót ejteni így a tél utolsó heteiben.

Aki olvasás helyett ezúttal képpel és hanggal győződne meg a kankalinok szépségéről, indítsa el máris az alábbi videót, aztán persze ér lejjebb görgetni!
 

Amennyiben megvettük, vagy megkaptuk kankalinunkat, ne hagyjuk tartósan az ablakpárkányon árválkodni, hanem a márciusi, áprilisi fagyok elmúltával bátran ültessük ki a kertbe, lehetőleg hűvös, párás helyre, a növény ugyanis az ilyen körülményeket kedveli! Fontos tudni, hogy a kankalin a jó vízáteresztő képességű, és a humuszban gazdag talajokat szereti, amennyiben a kiszemelt területen a kerti közeg nem egészen ilyen, virágfölddel feljavíthatjuk azt. Ha sikerült a megfelelő helyet megtalálni nekik, akkor pár éven belül egyre nagyobb telepet fognak alkotni, és tőosztással még tovább tudjuk őket szaporítani. Amennyiben nincs kertünk, de akad egy balkon a közelben, akkor a kerti tartáshoz javasolt körülményeket megteremtve (vagy legalább törekedve arra) helyezzük el a szabad ég alatt, a siker nem garantált, de megpróbálni mindenképp érdemes.

 Tavaszhírnök, szeretjük 

A fenti videóban is tárgyalt kankalin (Primula) mellett érdemes szót ejteni közeli rokonáról, a tavaszi kankalinról is (Primula veris), nem csupán a neve és a közelgő évszak összefüggései miatt, hanem azért is, mert gyógynövényként is ismert. Érdekesség, hogy a néphagyomány Szent Péter kulcsa néven is említi a tavaszi kankalint, kulcscsomóra hasonlító alakja miatt, de a beszédes orvosi kankalin elnevezés is használatos.

Közkedvelt gyógynövény a tavaszi kankalin 

A tavaszi kankalin megjelenése nagyon hasonló az alapfajhoz, leveleinek eltérő formájáról ismerhető meg. A levelek a tőhöz közel szélesek, kifele haladva keskenyednek, szélük csipkézett, jellegzetes ásó formájuk jól elkülöníti őket a többi rokon fajtól. Aranysárga virágzata igen kellemes, mézes illatot áraszt. A tavaszi kankalin virága flavonoidokat tartalmaz, mely sok egyéb gyógyhatású növény fő hatóanyaga is, rákellenes, antibakteriális hatásáról ismert, emellett a szív és érrendszer természetes támogatója. Levelei magas C-vitamin tartalmúak. A növény gyökeréből készült tea vagy kivonat kiváló köptetőszer, görcsös, hurutos légúti megbetegedések, a nehezen múló köhögés ellenszere, ez a tavaszi hűvösben még igencsak jól jöhet.

Leszedni csak őt szabad 

A tavaszi kankalinból készült gyógyhatású termékeket bármelyik herbáriában, gyógynövény szaküzletben beszerezhetjük, mivel azonban március elején indul virágzásuk, a szabadban is begyűjthetjük. Ez a módszer dupla haszonnal kecsegtet, hisz egyrészt levegőn leszünk kankalinvadászat közben, másrészt a begyűjtött, friss gyógynövény hasznos lesz a háznál. A nagy buzgóság közepette azonban nem szabad elfeledkezni arról, hogy a kankalinfélék családjába igen sok faj tartozik, és az egy szem tavaszi kankalint kivéve az összes többi védett (így például a sugárkankalin, a szártalan kankalin vagy a lisztes kankalin is). Így ha valaki tavaszi kankalint szeretne szedni, előtte győződjön meg róla, hogy a megfelelő növényt választotta-e ki.

Kankalinok közül ITT is válogathat!

Képek: innen, innen, innen, innen,és innen

A pisztácia tipikusan az a gyümölcs, aminek a termését mindenki ismeri (és a legtöbben szeretik is), a többség viszont nem tudja, hogy mi fán terem (pedig tényleg fán), növényként pedig tényleg kevesen látták. Ezen próbálok most segíteni, az alábbiakban fény derül arra, hogy hogy is néz ki valójában a pisztáciafa, ráadásul pár érdekes adat is előkerül erről a közkedvelt rágcsálnivalóról!

Pisztácia alatt a szömörcefélék családjába tartozó Pistacia vera-t értjük, mely távoli rokonságban áll például a kesudióval vagy a mangóval. A pisztáciafa egy legfeljebb 10 méterre növő lombhullató fa, lehajló ágai sokszor támasztást igényelnek. Nem csupán gyümölcstermőként, díszfaként is ismert dekoratív megjelenése miatt. 

Pistacia vera

A pisztácia az igazán ősi kultúrnövények közé tartozik, régészeti leletek alapján már i.e. 7000-ben is ismerték, fogyasztották, például a mai Törökország területén.

A pisztácia eredeti élőhelye Ázsia és Kis-Ázsia, őshazája a mai Szíria, Afganisztán, és főleg Irán területe, de manapság már a mediterrán országokban is termesztik, elsősorban Olaszországban. A pisztácia az Egyesült Államokba is eljutott, mégpedig Franciaországból, 1875-ben. Negyedszázaddal később már bejegyzett haszonnövényként tartották számon Kaliforniában, ahol a mai napig hatalmas pisztáciaültetvények vannak.

Pisztáciafa ültetvény

A pisztácia jellemzően magas ára a közeljövőben csökkenhet, mert Irán újra beléphet az európai piacra. A világ pisztáciatermelésének mintegy háromnegyedét ugyanis Kalifornia és Irán adja, de utóbbi ország bizonyos megkötések miatt jó ideje csak Kína és India felé tudta értékesíteni terményét, holott minden vélemény szerint az iráni pisztácia ízletesebb, mint az amerikai. A nemrégiben megváltozott szabályozások miatt a perzsa pisztácia újra ellepheti az európai boltokat, így az ár is valószínűleg csökkenni fog. A vázoltakról bővebben ITT olvashatnak.

A pisztácia nem csupán ízletes pörkölt/sózott ropogtatnivaló, hanem sütemények, fagylaltok, desszertek gyakori alkotóeleme is. Nem csupán különleges íze miatt kedvelt, hanem azért is, mert az ételeknek szép, élénkzöld színt biztosít!

A még éretlen termés

A pisztácia csonthéja nem a pörkölés során nyílik meg, ez egy természetes folyamat, mely egyben az érést is jelzi. Minél zöldebb a héjban ülő mag, annál magasabb az olajtartalma, vagyis annál értékesebb beltartalommal bír. A mag színe egyébként a sárgától a sötétzöldig terjedhet.

A pisztáciafa nem sieti el a termés meghozatalát, az első fogyasztható magokra 6-8 évet kell várni, de a teljes hozamkapacitást csak jellemzően 15-20 év után érik el. A kifejlett fa átlagosan 8-10 méter magas, és évente nagyjából 20-50 kilogramm termést hoz. Érdekesség, hogy a pisztáciafák sokszor kétéves ciklusokban váltogatják a hozam mennyiségét, az egyik évben kevesebbet, a másikban jóval többet teremnek.

Pisztáciafa csodás őszi lombszínnel

A pisztácia magja kifejezetten jótékony hatású az egészségre, gazdag antioxidánsokban, E-vitaminban, riboflavinban, niacinban, B6-vitaminban, az ásványi anyagok közül bőségesen tartalmaz kálciumot, cinket, magnéziumot, rezet, káliumot. Egyes leírások szerint hatékony rákmegelőző, koleszterincsökkentő, és gyulladáscsökkentő, a nép gyógyászatban a fogínybetegségek ellenszereként is számon tartják. 

Mostanra már biztos sokakban megfogalmazódott a kérdés, hogy a pisztácia termeszthető-e nálunk? Nos, a válasz sajnos nem, a pisztácia ugyanis rossz fagytűrő, nem tolerálja a párás klímát, a nedves közegre rothadással reagál, fény-, és melegigénye magas, ráadásul konténerben nem fejlődik megfelelően. Szaporítása magról történik, megfelelő vetőanyag beszerzése után természetesen meg lehet próbálkozni a csíráztatással, neveléssel, azonban a siker esélye kicsi, termőre pedig nem fog fordulni a fa. Pisztácia helyett ugyanakkor számos egyéb egzotikus gyümölcstermő közül válogathatnak az érdeklődők ITT.

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.