A pisztácia tipikusan az a gyümölcs, aminek a termését mindenki ismeri (és a legtöbben szeretik is), a többség viszont nem tudja, hogy mi fán terem (pedig tényleg fán), növényként pedig tényleg kevesen látták. Ezen próbálok most segíteni, az alábbiakban fény derül arra, hogy hogy is néz ki valójában a pisztáciafa, ráadásul pár érdekes adat is előkerül erről a közkedvelt rágcsálnivalóról!

Pisztácia alatt a szömörcefélék családjába tartozó Pistacia vera-t értjük, mely távoli rokonságban áll például a kesudióval vagy a mangóval. A pisztáciafa egy legfeljebb 10 méterre növő lombhullató fa, lehajló ágai sokszor támasztást igényelnek. Nem csupán gyümölcstermőként, díszfaként is ismert dekoratív megjelenése miatt. 

Pistacia vera

A pisztácia az igazán ősi kultúrnövények közé tartozik, régészeti leletek alapján már i.e. 7000-ben is ismerték, fogyasztották, például a mai Törökország területén.

A pisztácia eredeti élőhelye Ázsia és Kis-Ázsia, őshazája a mai Szíria, Afganisztán, és főleg Irán területe, de manapság már a mediterrán országokban is termesztik, elsősorban Olaszországban. A pisztácia az Egyesült Államokba is eljutott, mégpedig Franciaországból, 1875-ben. Negyedszázaddal később már bejegyzett haszonnövényként tartották számon Kaliforniában, ahol a mai napig hatalmas pisztáciaültetvények vannak.

Pisztáciafa ültetvény

A pisztácia jellemzően magas ára a közeljövőben csökkenhet, mert Irán újra beléphet az európai piacra. A világ pisztáciatermelésének mintegy háromnegyedét ugyanis Kalifornia és Irán adja, de utóbbi ország bizonyos megkötések miatt jó ideje csak Kína és India felé tudta értékesíteni terményét, holott minden vélemény szerint az iráni pisztácia ízletesebb, mint az amerikai. A nemrégiben megváltozott szabályozások miatt a perzsa pisztácia újra ellepheti az európai boltokat, így az ár is valószínűleg csökkenni fog. A vázoltakról bővebben ITT olvashatnak.

A pisztácia nem csupán ízletes pörkölt/sózott ropogtatnivaló, hanem sütemények, fagylaltok, desszertek gyakori alkotóeleme is. Nem csupán különleges íze miatt kedvelt, hanem azért is, mert az ételeknek szép, élénkzöld színt biztosít!

A még éretlen termés

A pisztácia csonthéja nem a pörkölés során nyílik meg, ez egy természetes folyamat, mely egyben az érést is jelzi. Minél zöldebb a héjban ülő mag, annál magasabb az olajtartalma, vagyis annál értékesebb beltartalommal bír. A mag színe egyébként a sárgától a sötétzöldig terjedhet.

A pisztáciafa nem sieti el a termés meghozatalát, az első fogyasztható magokra 6-8 évet kell várni, de a teljes hozamkapacitást csak jellemzően 15-20 év után érik el. A kifejlett fa átlagosan 8-10 méter magas, és évente nagyjából 20-50 kilogramm termést hoz. Érdekesség, hogy a pisztáciafák sokszor kétéves ciklusokban váltogatják a hozam mennyiségét, az egyik évben kevesebbet, a másikban jóval többet teremnek.

Pisztáciafa csodás őszi lombszínnel

A pisztácia magja kifejezetten jótékony hatású az egészségre, gazdag antioxidánsokban, E-vitaminban, riboflavinban, niacinban, B6-vitaminban, az ásványi anyagok közül bőségesen tartalmaz kálciumot, cinket, magnéziumot, rezet, káliumot. Egyes leírások szerint hatékony rákmegelőző, koleszterincsökkentő, és gyulladáscsökkentő, a nép gyógyászatban a fogínybetegségek ellenszereként is számon tartják. 

Mostanra már biztos sokakban megfogalmazódott a kérdés, hogy a pisztácia termeszthető-e nálunk? Nos, a válasz sajnos nem, a pisztácia ugyanis rossz fagytűrő, nem tolerálja a párás klímát, a nedves közegre rothadással reagál, fény-, és melegigénye magas, ráadásul konténerben nem fejlődik megfelelően. Szaporítása magról történik, megfelelő vetőanyag beszerzése után természetesen meg lehet próbálkozni a csíráztatással, neveléssel, azonban a siker esélye kicsi, termőre pedig nem fog fordulni a fa. Pisztácia helyett ugyanakkor számos egyéb egzotikus gyümölcstermő közül válogathatnak az érdeklődők ITT.

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.