Megyeri Szabolcs kertész blogja

Biztos mindenki ismeri azt az érzést, amikor éhesek is vagyunk, meg nem is, ennénk is valamit, meg nem is, ilyenkor pedig a leginkább valami olyasmi esik jól, ami tartalmas, de nem megterhelő, üde és ízletes. Nálam az esetek többségében ez a tárkonyos csirkeraguleves, főleg ha étteremben tör rám a fent említett dilemma. A tárkonyos csirkeraguleves egyik fő alkotóeleme természetesen a tárkony, ami jelen írás főszereplője is egyben.

Nagy kedvenc

A tárkony igazi nemzetközi fűszer-, és gyógynövény, Ázsiában honos, de az egész északi féltekén megtalálható, délen egészen Mexikóig és Észak-Indiáig, a francia konyha egyik alapeleme, hozzánk pedig Erdélyből került, ahol a franciákhoz hasonlóan széleskörűen használják. Sajnos aki épp most kapna kedvet a tárkony ültetéséhez, kicsit elkésett, de másfajta aktualitása van a növénynek, ugyanis pont mostanában érkezik el a szedés ideje. A tárkonynak két igazán elterjedt változata van, a francia tárkony (A. dracunculus L.) és az orosz tárkony (A. dracunculus var. redowsky Turcs.). Előbbi az, amelyet igazából tárkonynak hívunk, utóbbi pedig igénytelenebb ugyan, de illóolaj tartalma alacsonyabb, vagyis fűszerként az íze gyengébb, ugyanakkor sokak szerint pikánsabb. A tárkonyt magról szaporítani nehéz, jellemzően tőosztással, vagy tősarjakkal növelhető az állomány. Ha valaki maggal próbálkozik, akkor márciusban kell vetnie, és május környékén kiültetni az arasznyi palántákat, vagy előnevelt palántákkal ugorhatjuk át a nehézkes magnevelést.

Mostanában virágzik

A tárkony nem kimondottan igénytelen fajta, főleg akkor kell ügyelni az ideális körülényekre, ha valóban aromás, illóolajban gazdag növényt szeretnénk termeszteni. Hőigénye átlagos, az őzi gyengébb fagyokat is átvészeli, és folyamatos napfürdőre sem tart igényt, olyan helyen is nevelhető, ahol csak a nap egyik felében éri fény, igaz ekkor aromája gyengül. Nem csak kertben, balkonon is sikert érhetünk el vele, de minél kedvezőtlenebbek a körülmények a növény számára, annál gyengébb minőségű lesz a "termés". Ami viszont fontos, hogy talaja jó vízelvezetésű legyen. A sok nedvességet kedveli, a nyirkos talajon érzi jól magát, de a pangó vizes területeken, vagy ahol magas a talajvíz szintje kipusztulhat. Tápanyagigénye is magas, az otthonául szolgáló földet is erősen igénybe veszi, ezért tavasszal a trágyázás mindenképp ajánlott alatta. Állati kártevői gyakorlatilag nincsenek, de lisztharmat és rozsdagomba fertőzés előfordulhat a tárkony esetében.

Napfényes konyhaablakban is tehetünk egy próbát vele

Ízletes és mutatós

Fűszernövényként szinte minden ételnek pikáns kiegészítője lehet egyedi, ánizsos hatású, borsos jellegű, kissé csípős íze. Levesek, szárnyas, vad és halételek fűszere lehet, de főzelékekhez is adhatjuk, és sokféle fűszerkeverék alkotóeleme is egyben. Erdélyben pedig nincsen sült hús tárkony nélkül. Gyógyhatásai is ismertek, elsősorban étvágyjavítóként alkalmazzák, így a bevezetőben is említett leves lábadozó, étvágytalan betegeknek javallott. Nem csupán szájon át vehetjük magunkhoz, ugyanis illatszereknek, parfümöknek is gyakran adaléka.

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

Egyes növényeket egyszerre lehet szeretni és utálni, mégpedig azért, mert vannak értékes és zavaró tulajdonságaik is. Iskolapélda erre az akác, mely alapvetően invazív faj, ugyanakkor kiváló mézelő, és hatékony talajmegkötő, nehéz tehát eldönteni, hogy jó vagy rossz növény, már ha egyáltalán vannak ilyen kategóriák.  Most azonban nem az akácról lesz szó, hanem egy olyan növényről, melyet kevesebben ismerünk, ám aki kapcsolatban áll vele, heves érzelmekkel bír irányában. A méhészek nagyon is szeretik, a gazdálkodók, illetve akiknél kiskerti gyomként telepedett meg, érthető módon ki nem állhatják. A szóban forgó növény nem más, mint a selyemkóró.

Gyom létére kifejezetten mutatós!

Ki vagy te, selyemfű?

A selyemfű, vagy selyemkóró, esetleg vaddohány néven ismert növény (Asclepias syriaca) a meténgfélék nemzetségébe tartozik, ebből a csoportból nálunk egyedüliként található meg, főképpen az Alföld homokos talajú vidékein, ahol a leginkább otthon érzi magát. A selyemfű észak-amerikai eredetű, és kimondottan agresszíven terjeszkedő évelő gyom. A selyemfű ízig-vérig özönfaj, ha megjelenik valahol, kiszorítja az őshonos fajokat, megtelepszik a gabonafélék, haszonnövények között, és gyakorlatilag kiirthatatlan.

Hogyan lehet harcolni ellene?

A selyemfű irtását nagyban nehezíti, hogy rizómái akár két méteres mélységig is lehatolnak, így hiába a kaszálás, újra kinő, és vegyszeres irtása is igencsak nehézkes. Teljes irtása csak mélyre ható talajcserével, vagy radikális talajfertőtlenítéssel végezhető el, ám ez a gyakorlatban csaknem kivitelezhetetlen. Egyes tapasztalatok és tanulmányok szerint a selyemkóró kipusztítása oly módon lehet a legsikeresebb, ha a bimbózástól a virágzásig tartó időszakban vetnek be vegyszert (glifozát alapú szereket, amilyen például a Roundup), mert ebben az időszakban a növény a tartalékait a virágzásra, a hajtásnövekedésre fordítja, így a gyökerek ekkor gyengébbek.

Tudta-e?

 

A selyemfű nem volt mindig gyűlölt növény a mezőgazdaságban, a '70-es, '80-as években intenzív termesztés alá vonták, főleg  textilipari hasznosíthatóságot remélve, ám a selyemkóró az ezirányú reményeket nem váltotta be, ellenben a terjedésére pozitív hatással volt, a termesztésből visszamaradt állomány inváziós gócpontokat alkotott. További veszélyt jelenthet dísznövényként való (virágkötészeti) alkalmazása, mivel így a még kevésbé fertőzött területekre is eljuthat. 

 Elszáradva tájidegen látványt nyújt

De akkor ki szereti a selyemkórót?

Szegény selyemkórót mindenki utálja, kivéve a méhészeket. A selyemkóró ugyanis elsőrangú mézelő, íze intenzív, egyedi, és nem csak magában használható, hanem gyengébb minőségű mézek feljavítására is kiválóan alkalmas. Ördögi kör, hogy a selyemkóróra állított méhek tevékenysége nyomán a növény az erőteljes beporzás miatt gyorsabban terjeszkedik, így állítva szembe egymással a méhészeket és a gyom ellen küzdő gazdákat. A selyemfűméz nem csupán ízletes, hanem jótékony élettani hatásokkal is bír. Pollentartalma alacsony, így allergiások is fogyaszthatják, vérnyomásszabályozó hatása is ismert, általános roborálószerként is bevethető, és klinikai kísérletek bizonyítják, hogy a mézek közül a selyemfű méze az egyik leghatékonyabb gyulladáscsökkentő. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a selyemkóró a méhészek szemszögéből is kétélű fegyver, ugyanis sok méh odaragad a ragacsos virágokhoz, és az alacsony pollentartalom miatt a méheknek élelmezési szempontból sem főnyeremény a vaddohány. Meg kell említeni azt is, hogy a selyemkóró javára írható még egy dolog, nevezetesen az, hogy jeleskedik a talaj megkötésében, ezért is érkezett a hasonló funkcióval bíró akáccal együtt az alföldi vidékekre. Az már csak egy szubjektív dolog mindennek tetejébe, hogy az illata mesés, ám ez természetesen nem lehet érv a hasznosságot illetően. 

Kertekben is megjelenthet

Most akkor jó vagy rossz növény?

Skizofrén helyzet, de a selyemkóróval kapcsolatban mind az ellentábornak, mind a pártolóknak igazat lehet adni bizonyos szempontból. Az akáccal szemben az Unió valóságos hadviselést folytat, így az akácosállomány csökkenésével a selyemkóró idővel várhatóan felértékelődik, mind mézelő növény. Az akácosok adott esetben bekövetkező téli károk okozta gyengülése miatt a méhészeknek fontos lehet a selyemkóró támogatása, pár évvel ezelőtt már miniszteri szinten is szóba került, hogy esetleg leveszik az inváziós növények listájáról, ez természetesen nem következett be. Gyakori vélemény a selyemfű védelmében, hogy ez a növény csak ott él, ahol más növények nem telepednek meg, ami igazából egy kifordított logika, hiszen pont a selyemkóró szorítja ki az egyéb fajokat. A gazdáknak, termelőknek, és sok helyütt az egyszerű kertészkedőknek más a véleményük, nekik komoly ellenfél, a veteményesek, termőföldek ádáz ellensége, terjedése mérhető károkat okoz a mezőgazdaságban, emellett a honos fajok kiszorításával természetvédelmi aggályok is felmerülnek.

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

Egy építkezés mindig nagy hercehurcával jár, a területen teherautók, munkagépek járnak, törmelék hullik, a munkások akaratlanul is kárt tesznek ebben-abban. Bonyolultabb a helyzet, ha az építési terület fás, ligetes, parkos terület, ilyenkor a növényzet épségére is figyelni kell. Természetesen van egy bizonyos szintű kalkulált veszteség, a gyep biztos károsodik, de az egyszerűen újratelepíthető, a cserjék, dísznövények is gyorsan pótolhatóak, de a koros fákat nem lehet csak úgy újrateremteni, ezért rájuk fokozottan vigyázni kell. Természetesen jelen írásomnak a városligeti munkálatok adták a kiinduló alapot, de teljesen politikamentes, csupán a fák védelméről szóló okfejtés következik, görgessen lefele tehát mindenki gyorsan.

A városligeti bontandó épületek eltüntetésének, valamint a törmelék biztonságos elszállításának alapfeltétele, hogy az élő több évtizedes, évszázados fákat körbekalodázzuk. A kalodázáshoz bármilyen hulladék vagy rossz minőségű OSB lap, raklap, vagy olcsó fenyő deszka alkalmas, a lényeg, hogy a fának a törzse ne sérüljön. Ha le is törik egy egy ág, vagy vessző (ami elkerülhetetlen) akkor is a törzs háncs részének épségben kell maradnia, ennek sérülése ugyanis a fa pusztulását is okozhatja. A kalodázáshoz alkalmas alapanyagok, törött deszkák, rossz raklapok, és hasonlók, minden építkezésen bőségesen megtalálhatóak, így a fák törzsét védő kalodát külön anyagi ráfordítás nélkül is el lehet készíteni, nagyjából negyedórányi munkával törzsenként. 

Hasonló, bár kisebb hatékonyságú óvintézkedés a védendő fa körbekerítése, lehetőleg feltűnő színű, és strapabíró anyagú hálóval, drótfonattal. Az ilyen minikerítés jól jelezheti a teherautók, munkagépek vezetőinek, hogy mely objektumok megközelítése nem ajánlott, illetve a törmelék vagy építőanyag lerakásakor is egyértelmű, hogy az adott terület nem való a célra.  

Előfordulhat, hogy egy fa annyira útban van, hogy elkerülhetetlen a komoly károsodása, vagy esetleg az építés vezetői kivágásra ítélik a munkálatok miatt. Ilyen esetben is van szelídebb megoldás, mégpedig az átültetés, mely idősebb, méretesebb fák esetében is szóba jöhet. Különböző hírekben már olvasni lehetett, hogy a Városligetben számos, korosabb fát terveznek átültetni, és hogy ehhez speciális gépet fognak használni. Aki nem találkozott még ilyen berendezéssel, az alábbi videóban megnézheti, hogy is működik a dolog:

Az átültetőgép roppant hasznos szerkezet, hiszen olyan fákat lehet vele áthelyezni, megmenteni, melyek pótlása problémás lenne, hiszen hiába ültetnek egy 80 éves fa helyett egy két éves csemetét, utóbbinak több évtizedre lenne szüksége, míg elérné az idősebb fa lombtömegének, magasságának, árnyékmennyiségének mértékét. Természetesen nem minden fa alkalmas az átültetésre, vannak méretbeli korlátok, és csak kifogástalan egészségi állapotú fákat lehet áttelepíteni. Az ültetőgép kanala ugyanis a gyökérrendszert erősen csonkolja, így a fa az új helyén sokkal kevesebb tápanyagot tud majd felvenni, ezért átültetéskor szükséges a lombkorona visszametszése is, illetve stabilitási problémák is felléphetnek a visszavágott gyökérzet miatt, ezért az áttelepítést követően a fát támasztékozással, pányvázással kell segíteni. Az átültetés sikere változó, több tényezőtől függ, jellemzően 70-90%-os az esély a sikerre. A fővárosban egyébként már működött ilyen gépezet, az egykori Köztársaság tér renoválásánál használtak egy Németországból kölcsönzött átültetőgépet.

Ha már szóba került a fák törzsvédelme, érdemes egy bekezdésnyire kitérni arra is, hogy mi lesz a sikeres átültetés, parkrendezés után. A fatörzseket parki környezetben komolyan veszélyeztetik a fűnyíráshoz használt pengés, vagy drótos szegélynyírók, melyek könnyen komoly kárt tehetnek főleg a fiatal, még zsenge csemeték törzsében. A hiba kivédésére egyszerű és olcsó módszer a tányérozás, vagyis az, hogy a törzset a földön egy-másfél méter átmérőjű, mulccsal feltöltött sávval vesszük körbe. A tányér egyszerűen szükségtelenné teszi a fatörzs körüli fűnyírást, ráadásul még esztétikus is. A tányérozást nagyobb fák esetében is érdemes alkalmazni, sőt, a kertekben sem elvetendő ötlet, hiszen így a fűnyírás otthon is egyszerűsödik. Remélhetőleg mind a Városliget, mind az egyéb közterületek új telepítésű fáinál alkalmazzák majd a tányérozást a kivitelezők.

Fűnyíráskor segíthet egy ilyen mobil törzsvédő elem is, ha nincs tányérozás, érdemes ilyet használni akár parkokban, akár kertekben!

Update: a poszt megjelenése után hívta fel a figyelmemet egy ligetvédő, hogy a volt Hungexpo területén a Városliget Zrt. elkezdte alkalmazni a fák kalodázását, ami mindenképp üdvözlendő! (Alul olvasóm fotói.)

 Kép: innen, innen, és innen.

Amikor zöldségekről beszélünk, teljesen természetesen az általunk ismert, kedvelt, vagy éppen a kertünkben termesztett fajokra gondolunk, így a zöldségről jó eséllyel a burgonya, a paradicsom, a paprika, a fejessaláta és társaik jutnak eszünkbe. Természetesen ezek mellett számos olyan faj is akad, melyek nálunk kevésbé, vagy szinte semennyire sem ismertek, a világ más tájain azonban jelentősek élelmezési szempontból, vagy éppen lokálisan közkedveltek, de nálunk valamiért nem nyertek teret. Ilyen zöldségből mutatok be most hármat, érdemes velük megismerkedni, és előre elárulom, van amelyik nálunk is megterem, lehet hát kísérletezni velük!

Az édesburgonya

Fent az édesburgonya kerti veteményként, lent pedig a felhasználásra kész, érett gumók

Az első delikvens a batáta, melyet édesburgonya néven talán többen ismernek, azonban a hazai boltokban ritka vendég, ha pedig akad a polcokon, akkor aranyárban mérik. A afrikai és ázsiai eredetű édesburgonya a nevét meghazudtolva nem rokona a mi jó öreg krumplinknak, a szulákfélék családjába tartozik, közeli rokonságot ápol a nálunk is előforduló apró szulák nevű gyommal, melynek utálatos tulajdonsága, hogy felfut a szőlőtőkékre, zöldségekre, zsenge facsemetékre, megfojtva azokat. Na de vissza a batátához, a burgonyához nem csupán neve miatt kapcsolható, mint látható, gumójának alakja is krumpliszerű, valamint ugyanolyan módokon készíthető el, mint a sima burgonya, vagyis főzhető, süthető, akár még grillezhető is, kiváló köretként, nassolnivalóként, készül belőle liszt, de még szeszesital is. A batáta bár nálunk nem túl ismert és drága csemege, de a harmadik világbeli országokban fontos szerepet tölt be alapélelmiszerként, ráadásul élettani hatásai is kiemelkedőek, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag, cukorbetegek is fogyaszthatják, koleszterinben szegény, száz grammja pedig nagyjából ugyanennyi kalóriát tartalmaz. A batáta nálunk is nevelhető, a mi klímánkon egyéves növényként kell kezelni nagy melegigénye miatt. A csíráztatott hajtásokat májustól érdemes kiültetni, elsősorban laza szerkezetű homokos, jó vízelvezetésű talajokra. Csíráztatáshoz a beszerzett gumókat a tavasz derekán ültessük el, majd az ültetvényt sötét, meleg (30 Celsius körüli) helyen tartsuk, de a gumót félig vízbe merítve is hajtathatjuk. A gumóról letört hajtásokat nedves földbe helyezve a begyökeredzés hamar megindul. A batátát érdemes bakháton nevelni, a nagyméretű és törésre, hasadásra hajlamos gumókat ugyanis nehéz kiszedni a földből. A batáta a vázolt módon méretesebb balkonládában, erkélyeken is nevelhető. 

A manióka (tápióka)

Fent a manióka bokor, lent a gyökér, de a levél is ugyanilyen hasznos

A mókás nevű tápióka talán még az édesburgonyánál is kevésbé ismert, holott kiemelkedően fontos haszonnövény, 2002-ben világszerte 184 millió tonnát termeltek belőle, ez a szám 2008-ra 230 millió tonnára nőtt, és azóta is növekszik. Meg kell jegyezni, hogy ugyan a tápióka név az ismertebb, de tulajdonképpen ez a szó a feldolgozott élelmiszert jelöli, valójában a maniókáról van szó, melyet kasszávának is hívnak. A termelés nagyjából fele Afrikához köthető, itt tulajdonképpen a legjelentősebb élelmiszernek számít. Afrikán kívül nagyarányú maniókatermesztés folyik Vietnámban, Thaiföldön, Indonéziában, és Brazíliában. Mivel a manióka a szegényebb területeken a helyi élelmezésben játszik főszerepet, hiába a hatalmas mennyiségű termés, a termelő országok elsősorban saját felhasználásra dolgoznak, részben ezzel magyarázható, hogy a fejlett országok felé gyakorlatilag nincs manióka export (ezért nem találkozunk vele mi sem). Növényként a manióka alacsony, 1-3 méter magas cserje, ujjnyi vastag szárral, hasított, 3-9 "ujjú" levelekkel. A manióka legfontosabb tulajdonsága, hogy tűrőképessége hatalmas, bírja a trópusi, szubtrópusi éghajlatot, megél magasabb fekvésű területeken is, tolerálja a szegényebb termőközeget is, és kiváló a szárazságtűrése, nem kedveli ellenben a pangóvizet és az extrém magas páraszintet. Ebből, és abból, hogy dél-amerikai származású, könnyen kilogikázható, hogy a manióka sajnos nálunk nem él meg, így a hazai kertekben nem próbálkozhatunk vele. A manióka levele és gyökere is fontos élelmiszer, a levél gazdag szénhidrátban, vitaminokban, és ásványi anyagokban, a gyökér mutatói kissé rosszabbak ugyan, de élelmezési szempontból ugyanolyan fontosak. A manióka levele a mi spenótunkhoz hasonló módokon készíthető el, a gyökérből liszt készülhet elsősorban, ami a hagyományos búzaliszthez hasonlóan dolgozható fel, de a maniókaliszt az alapanyaga a híres tápiókapudingnak is.

A csicsóka

Dísznövényként is megállja a helyét, de vigyázni kell vele, terjedésre hajlamos! Alul a csicsóka gumók.

A harmadik alany közel sem olyan egzotikus, mint fenti társai, ellenben nálunk remekül nevelhető, sőt, egykoron népszerű is volt, mára azonban feledésbe merült. A csicsókáról van szó, ami egy, az őszirózsafélék családjába tartozó gumós növény, mely Észak-Amerikából érkezett Európába a XVII. században. Konyhai felhasználása a burgonyához hasonló (ízben annál édeskésebb), így tulajdonképpen bármivel harmonizál, készíthető belőle köret, szósz, nyersen és párolva is fogyasztható, de a vegán étrendbe is beilleszthető. Érdekes, hogy míg Magyarországon a régi idők lesajnált, paraszti ételének tartjuk, addig Európában máshol elegáns és drága fogásokhoz, homárhoz, szarvasgombához, kagylóhoz tálalják. A gumó inulint tartalmaz, mely az emberi szervezetben fruktózzá (gyümölcscukorrá) bomlik le, mely a répacukornál előnyösebb tulajdonságokkal bír, így cukorbetegeknek is ajánlható. Rosttartalma magas, ásványi anyagokban gazdag, és vitaminokban is dúskál.  A csicsóka szaporítása gumóról (ami tulajdonképpen a megvastagodott gyökértörzs) lehetséges, ősszel vagy tavasszal. A csicsóka kedvence a nyirkos, tápanyagban gazdag talaj, de akár homokos közegben is megél, tulajdonképpen az átlagos kerti talaj szinte biztosan megfelelő neki. Tudni kell, hogy talajzsaroló növény, ezért ültetés előtt bőséges trágyázás javallott, melyet évközben többször kell ismételni. A csicsóka hálás kerti termény, ápolási teendői minimálisak, a betegségekre kevésbé fogékony, összezáró levelei alatt a gyomok, még a tarack sem maradnak meg. 

Képek: innen, innen, innen, és innen.

Az elmúlt hetekben, elsősorban a Városligettel kapcsolatos események miatt az urbánus növényzet kérdése újra fókuszpontba került, ha kicsit cinikus lennék, mondhatnám, hogy legalább annyi haszna van az egész beépítősdinek, hogy beszélünk a témáról, fákról, növényzetről, azok fontosságáról. Merthogy a nagyvárosi növényzet mennyisége és milyensége kardinális kérdés, hajlamosak vagyunk ugyanis hátrasorolni a fontossági sorrendben a flórát, gyakran nagyobb prioritást élveznek az épületek, autóutak, parkolóhelyek, pedig a növény nem csupán dísz, hanem lényegi szerepe van  városi levegőminőség, mikroklíma, és komfortérzet alakításában. Azt a gyerekek is tudják, hogy - leegyszerűsítve - a fák szén-dioxidot lélegeznek be, és oxigént bocsájtanak ki, de a parkok, fák, cserjesorok, dísznövények ennél többet is tudnak, elnyelik a port, hangszigetelnek, hőszigetelnek, elvezetik/elnyelik a csapadékot, és lehetne még sorolni, ráadásul azt se felejtsük, hogy a zöld, vagy éppen színes, virágos látvány természetes, nyugtató, stresszoldó, a ligetek, füves terek pedig kiválóan alkalmasak pihenésre, kikapcsolódásra, és így tovább. 

A városi zöldterületek növelése azonban nem egyszerű mutatvány, a zsúfolt belső területeken nehéz kialakítani növénnyel borított új területeket, ám a feladat nem lehetetlen. Lássuk hát, hogy a mi a zöldterületek beépítésének ellenpólusa, vagyis a zöldterületek növelésének érdekes, ám kivitelezhető módszerei következnek!

A közösségi kert

A közösségi kertek kertészei a városi foghíjtelkeket, parlagi senkiföldjéket használják fel, jellemzően haszonnövények, zöldségek, fűszernövények, gyógynövények termesztésére. Az ötlet a második világháború idejére nyúlik vissza, ekkoriban, főleg Angliában, az élelmiszerhiány egyik orvosságát abban látta a kormányzat, hogy a városi embereket zöldségtermesztésre sarkallják, a kerteket pedig a város üres, vagy lebombázott földterületei adták (az elnevezés community, vagy war garden volt) Hasonló kertek ekkoriban az USA-ban is működtek, ahol szintén az önellátásra buzdítás adta az alapot (victory garden), de a '40-es években Budapesten, Zuglóban is működött ilyen kert. A közösségi kert a mai formájában elsősorban közösségteremtő elfoglaltság, melynek keretében a hangsúlyozottan legálisan birtokba vett önkormányzati vagy magántelkeken lelkes hobbikertészek egy csoportja növényeket nevel. A közösségi kertészkedés persze nem képes megoldani a kis parcellákon gazdálkodó kertészek élelmezését, ellenben sok barátság, értékes emberi kapcsolat születik ilyen módon, a kertészkedők és családtagjaik, barátaik közelebb kerülnek a növénygondozás rejtelmeihez, sokat tanulhatnak, és egyáltalán nem utolsósorban, a randa, használatlan üres városi telkek rendbetételével a lakókörnyezet jobbításában is aktívan részt vesznek. És persze saját nevelésű terményt tehetnek az asztalukra!

Summa: a közösségi kert ténylegesen növeli a zöldterületet, hiszen olyan helyen létesül, ahol előtte nem, vagy csak rendezetlen vegetáció volt, akár a város közepén is, ráadásul szociális hatásai is felbecsülhetetlenek. Kialakításához mindössze (akár átmenetileg) üresen árválkodó telkek, és némi önkormányzati segítség/jóindulat szükségesek.

 Az egykori Lecsóskert a Millenárison, már sajnos bezárták

Az utcai növényzet és a bűnözés érdekes kapcsolatáról ITT írtam korábban.

A gerillakertészet

 Gerillakertészek akcióban

A gerillakertészet pár évvel ezelőtt valamilyen divatosnak hangzó, de legfeljebb érdekes jelenség volt, mára azonban jóval ismertebb, elfogadottabb módja a városi növényzet gyarapításának, gyakran pedig ökopolitikai, vagy egyes esetekben simán politikai gondolatok is kapcsolódnak hozzá. A gerillakertészkedés nem nagymúltú mozgalom, szervezett formában a '90-es évek derekától létezik, de a New York-iak is sajátjuknak tekintik a dolgot, és a '70-es évekig vezetik vissza (pedig az inkább community garden, vagyis közösségi kert volt). Valójában a gerillakertészkedés bő másfél évtizede indult útjára Angliából, a kifejezés pedig lecsupaszítva az illegális közterületi ültetést jelenti, oly módon, hogy a gerillakertész(ek) meglepő, feltűnő, vagy sivár, parlagi városi területekre növényeket helyeznek ki. Ilyen hely lehet egy elhanyagolt park, egy csupasz utcafronti ágyás, egy repedés a járdán, egy elhagyott utcai virágláda, vagy bármi, ahol legalább pár négyzetcentiméternyi szabad földfelület van. A gerillakertészet a kissé pejoratív hangzású elnevezés ellenére igazi környezetbarát indíttatású, zöld kezdeményezés, mely hellyel-közzel kapcsolódik az antiglobalista mozgalmakhoz is, néha azonban egyszerű, és a növények szempontjából nem túl szívderítő kampányelem, mint például a kátyúvirágok esetében.

Summa: a gerillakertészkedés inkább csak figyelemfelhívás, bár kisebb arányú zöldterület növekedést is eredményezhet, főleg ha az aktivisták nem hagyják magukra a kiültetett növényeket. A gerillakertészkedés kertészeti szempontból inkább csak akkor nyer értelmet, ha parkok állagjavításáról van szó. 

Kátyúvirág. Figyelemfelkeltésnek érdekes, a növény szempontjából azonban nem túl jó ötlet

A gerillakertészkedés minden pozitívuma ellenére kritizálható is, erről ITT írtam korábban.

A közösségi ültetés

 A helyben lakók által készített utcai díszágyás

A közösségi ültetés a gerillakertészet és a közösségi kert egyfajta keveréke, mely arról szól, hogy az egymás mellett lakó emberek összefogásával valamely közös terület - az utcafronti ágyás, a tömbházak közötti terület, a társasház belső udvara - beültetésre kerül dísz-, vagy ritkábban haszonnövényekkel. Az egy utcában, vagy egy házban, háztömbben lakók így a saját kezükkel varázsolhatják újjá mikrokörnyezetüket, kétkezi munkájukkal sokat spórolhatnak az ültetés költségein, ráadásul a megszépített utcával, társasházi kerttel ingatlanjaik értékét is növelhetik, a kellemes látképről nem is beszélve. Az ilyesfajta ültetésnek a város belső részein is van tere és létjogosultsága, a régóta üresen árválkodó utcai virágtartókat, a kopár járda menti földsávokat bátran be lehet ültetni, lakótelepeken pedig az elhanyagolt parkszerű részek, épületek közti földsávok szépíthetőek meg. Régi megfigyelés, hogy mindenki jobban vigyáz arra, amihez szorosan kötődik, amiben munkája, energiája fekszik, így a közösségi ültetés gyakran a tartós eredményt is magával hozza, mert amit a lakók maguk ültettek, arra jó eséllyel a jövőben is figyelnek, gondozzák, ápolják. A közösségi ültetés természetesen pénzbe kerül, de szinte minden településen lehet támogatásért pályázni, így a kiadások minimalizálhatóak, ügyes szervezéssel csupán az alapanyagok, növények ára terheli a közösség kasszáját.

Summa: a közösségi ültetés egy jó értelemben vett öszvérmegoldás, a zöldfelület növelhető vele, a városi látkép feljavítható, a közös munka pedig összetartást, barátságok, jó kapcsolatok megszületését eredményezheti.

Két érdekes alternatíva: a zöldfal és a futónövény!

 

Budapesti belvárosi zöldfal

 

A zöldfal egy speciális módszerekkel kialakított függőleges növényi beültetést jelent, melynek kialakításához szakember munkája szükséges, így ez a zöldítési megoldás elsősorban cégeknek, üzleteknek, vagy akár lakóépületek közösségeinek opció. A hagyományos kertnél magasabb bekerülési költségeket leszámítva a  zöldfal gondozása, fenntartása nem nehezebb, mint egy sima kiskerté. A zöldfal a szép látvány mellett remek hangszigetelő is, valamint az épület hőháztartásának is jót tesz (minél nagyobb, annál érezhetőbben). 

 

A szegény ember zöldfala pedig nem más, mint a futónövény, persze ne degradáljuk a jó öreg futókat, ők is remek szolgálatot tesznek, látványosak, a csapadékot elvezetik, a fal felforrósodását lassítják, az örökzöld fajok pedig télen segítenek a ház szigetelésében. Különösen hasznos és olcsó megoldás a futónövény futtatása csúf, renoválás előtt álló nagyméretű tűzfalakra, homlokzatokra, melyek zölddel borítva sokkal esztétikusabbak lesznek!

A városi, főképp a belvárosi parkoknak nagyon fontos szerepük van, különösen egy olyan nagyváros esetében, mint Budapest. Ezek a belső részen található füves-fás ligetek áldással érnek fel a szikkadt, datolyarepesztő nyári melegben, hiszen ha nincs idő, kedv, vagy energia kiutazni a városból, akkor ezek a központi részeken fekvő parkok lesznek az egyetlen zöldterületek, melyek felüdülést biztosítanak. Ezért úgy döntöttem, hogy egy ráérős szombat délután (ez tegnapelőtt volt) körbebringázom a belvárost, és felmérem a népszerű, vagy éppen nem annyira ismert parkok, játszóterek állapotát, elsősorban azt vizsgálva, hogy mennyire alkalmasak pihenésre, kikapcsolódásra, gyerekekkel való közös játékra, vagy csak egy pár órás édes semmittevésre. Az értékelések teljesen szubjektívek, a körút pedig egyetlen kivétellel csak a pesti oldalt érintette, a budai közterekről majd egy későbbi, külön bejegyzésben értekezem. Nem is szaporítom a szót, lássuk mik voltak a tapasztalatok, a végén pedig önök is szavazhatnak kedvenceikre!

Felül a Teleki tér hátsó része, alul a Népszínház utcai nagyobb parkrész látható

A bejárt utat követve az első delikvens a Teleki László tér, amit rögtön két részre kell bontani, mert külön nevet tudtommal nem kapott, mégis a hátsó, a benzinkúttal szembeni rész külön egységet képez (a felső képgaléria mutatja). Ez a hátsó traktus kimondottan sportparki jellegű, van itt játszótér, kosár-, és focipálya, valamint viszonylag nagy gyepes tér, méretes árnyékot adó fákkal. Érdekesség, hogy középen egy klubhelyiség-szerű épület is helyet kapott, ottjártamkor zárva volt, de elvileg van itt toalett, és fedett, zárt tér például ping-pongozásra, csocsózásra, szóval kimondottan közösségi tér ez. Egy tízéves forma kisgyerek meg is kérdezte tőlem, hogy mennyi az idő (háromnegyed öt volt) mert állítása szerint az épületnek háromtól nyitva kellett volna lennie. Összességében ez a parkrész egy remek rekreációs terület, kiváló sportlehetőségekkel, lelátós pályákkal, karbantartott zöldfelülettel. Láthatóan az építők kerülték a zegzugos, bokros kialakítást, ez közbiztonsági szempontból áldásos ezen a rossz hírű környéken. A "valódi" Teleki tér (az alsó galéria) hatalmas meglepetés volt, mivel egy álomszerűen szép, csodásan rendezett parkot találtam itt, annak ellenére, hogy hagyományosan "húzós" környéken áll. Csodás vegetáció, rengeteg színes virág, ápolt ágyások, szép gyep, árnyékot adó fák, csak felsőfokon lehet beszélni róla. A parkban játszótér is van, igényes fa játékokkal, mászókákkal, napvitorlával fedett homokozóval, mintha csak egy német kisvárosban járnánk! A parkhoz hátul ping-ping sarok, elkerített kutyafuttató és parkőr (!) is tartozik, szóval nehéz belekötni a Teleki térbe.

Ítélet: A Teleki tér bár rossz hírű környéken van, igazi nyugati képet mutat, ideális családoknak, kutyásoknak, árnyékban pihenni vágyóknak. Talán egyedül a megközelíthetőség nem a legjobb. 10/9

Ha már arra jártam, nem hagyhattam ki a szomszédos II. János Pál Pápa teret, melyet a metróépítéssel párhuzamosan fel is újítottak, igaz a renoválás nagyjából csak a tér felét érintette. A hátsó rész nem sokat változott, szomorú hangulatú, kopott pázsitú, nem túl vidám közpark, láthatóan a helyi lakosok és szerencsétlen sorsú hajléktalanok látogatják elsősorban. A megújult rész jobban fest, kerültek ide padok, sőt komplett kültéri ülőgarnitúrák is, ahol heves ultizás zajlott éppen, ez régivágású bájt kölcsönzött a területnek. Dísznövényeknek is jutott hely, virágok, díszfüvek, még rózsák is vannak itt. A metró környéki rész jól példázza azt, hogy az új telepítésű fák mennyire nem tudják betölteni kívánt funkciójukat, a sok (még) csenevész csemete nem ad árnyékot, nem nyújt ligetes képet, évtizedekbe telik majd, míg a park arca véglegesen kialakul. A metró mögötti medence üres volt, kár érte, a vízfelület mindig jól áll a parkoknak. Kutyafuttató itt is volt, de üresen árválkodott, a kutyások inkább a hátsó részt vették tulajdonukba.

Ítélet: a kétarcú II. János Pál Pápa tér inkább a kutyásoknak jó választás, játékra, nyugodt pihenésre korlátozottan alkalmas, a hangulata kissé hervasztó. 10/ 5

A belvároshoz közeledve a Múzeumkert volt a következő állomás, a Nemzeti Múzeum kertje az elmúlt években trendi, felkapott, fiatalos hellyé változott, ami nagyon is jól áll neki. A monstre épület oldalsó részein árnyas, buja vegetáció van, hatalmas fák, futónövényekkel benőtt halmok, csupa felfedezni való szeglet és sarok, izgalmas terület. Hajléktalanokat itt is találni, amit nem hátrányként, egyszerűen tényként említek. A körúti fronton nyílt zöldterület található szépen ápolt gyeppel, két ívelt, csodásan beültetett virágágyással, ráadásul most egy tank is van itt, a kissrácok biztos megvadulnak érte. A legendás lépcsősoron raklapból készült divatos kültéri bútorok vannak, jól lehet itt ücsörögni. Biztonsági őr itt is van, a hátsó bejárat egyik fája alatt ücsörög, de valószínűleg nincs is sok dolga. 

Ítélet: a Múzeumkert nem túl nagy, de érdekes, inspiráló park, inkább az andalgó vagy éppen az olvasni vágyó fiatalok területe, rendezett, igényes zöld-, és közösségi terület. 10/7

Bár nem igazi zöld park, azért a Madách tér is kap pár sornyi helyet, hiszen végül is egy randa parkolóból vált közparkká, ez pedig mindenképpen dícséretes. A terület szinte teljesen díszkővel borított, gyepet csak az íves, emelt ágyásszerű részeken találni, ezeknek csupán dekorációs funkciójuk van. Van még itt pár jópofa kocka formára alakított koronájú fa, és egy szökőkút, ami egy szintben van a térkővel, így át lehet gyalogolni rajta, ez jó produkció. Piros pont jár a tér sarkában elhelyezett ivókútért.

Ítélet: a Madách tér igazából 10-20 perces várakozásra alkalmas, vannak padok, van közkút és hűsítő szökőkút, de nem igazi park ez, csak egy átalakított parkoló, ugyanakkor ez mindenképp pozitívum. 10/5

A Madách tértől csak egy ugrás a belváros egykori spontán fesztiválközpontja, valamikori legnépszerűbb közparkja, az Erzsébet tér. Sajnos mostani formájában az Erzsébet tér könnyeket csal az ember szemébe, de ezek nem az öröm könnyei. Az egykori belváros szíve mostanra egy lelketlen zsibvásár lett, hiába a százmilliós felújítás, tulajdonképpen egy falusi búcsút találunk itt. Hozzá kell tenni, hogy a futball EB-nek is köszönhetőek a jelenlegi állapotok, hiszen mint sok más helyen, itt is kültéri kivetítő, és kitelepült ételárudák várják a focirajongókat, de az EB sem mentség arra, hogy a belváros talán legértékesebb parkja egy vurstli lett. A képekhez nem is kell hosszas magyarázat, büfék, bódék, sörpadok, kikopott gyep, még a kis medencét sem lehet rendesen körbeülni. Biztonsági őrök szép számmal akadnak, hogy ez zavaró vagy megnyugtató, az egyéni vélemény kérdése, engem inkább rossz érzéssel töltöttek el a járőröző egyenpólós őrök. Sajnos a hátsó traktus sem fest szebben, a Duna felőli oldal elhanyagolt, pázsitja jobbára kopott és szemetes, ráadásul a még meg nem épült telepített óriáskerék területe körbekordonozva csúfolkodik, a fő sétányt pedig (feltehetően a munkagépek miatt) acéllemezek fedik. Hervasztó, kiábrándító, fájdalmas.

Ítélet: az Erzsébet tér elveszett, az állapotok nem méltóak a belváros központi parkjához, szörnyű az egész. 10/2

A Szabadság tér sem mutatja most az igazi arcát, a foci EB miatt itt is ideiglenes állapotok vannak, de ez nem mentség, hiszen nem kötelező a kerületnek szabadtéri focimozivá változtatni a területet. Jelen állapotban a középső nyílt tér csak a focirajongóknak izgalmas, kétoldalt büfésor, középen padok tucatjai, a két végponton hatalmas kivetítők. Az oldalsó sávok szerencsére megmaradtak eredeti funkciójukban, mindkét oldalon van szépen rendben tartott játszótér, és árnyas fákkal szegélyezett pados pihenőhelyek. Meccsek idején persze nincs nyugalom itt, de egy sima hétköznapon még most is használható tér két oldalsó sávja, az EB pedig nemsokára véget ér (bár kérdés, hogy a megtépázott gyep felújításra kerül-e majd?). Külön érdemel pár szót a térhez kapcsolódó nagyon népszerű interaktív szökőkút, mely rögtönzött strandként is működik, nagy melegben itt mindig gyerekek tucatjai fürdenek, bár ez egészségügyi szempontból nem a legjobb ötlet. A szökőkút vidámságát csöppet árnyalja a közutálatnak örvendő emlékmű, melyet röplapok, transzparensek, és egy rögtönzött tiltakozó állvány is szegélyez.

Ítélet: a Szabadság tér egy kellemes hely, gyerekekkel is érdemes ide kilátogatni, a közbiztonság kiváló, a nyugalom pedig adott, ha épp nincs valamilyen fociünnep. 10/6

Titkos befutó nálam a Király utca - Kazinczy utca sarkán lévő kis játszótér, melyet az egyedi falfestés tesz különlegessé. A terület apró, de a belváros közepén többet nem is lehetne kívánni, a gyepet a forróság láthatóan megviselte, de vannak itt remek kültéri játékok, izgalmas sarkok, szépen rendben tartott virágágyás, a kerítésnek köszönhetően pedig nem kell minden másodpercben a szaladgáló kicsik után vizslatni, szóval a környékbelieknek biztos áldás ez a vidám kis szeglet. Vízvételi lehetőség van, toalett és őrzés nincs (utóbbi tudtommal régebben volt). 

Ítélet: belvárosi játszótérként tökéletes, a falfestések remekek, a játékok jók, kisgyermekes szülőknek ideális pihenőhely. 10/8

A foci a Március 15. térre is betört, de itt csak egy méretes kivetőtőként jelenik meg, az egyébként is működő teraszos vendéglátó egység csupán pár sörpaddal terjeszkedett túl az eredeti területén. Ez a tér kissé árnyékszegény, ellenben sok az ülőhely, hosszú padsorok várják a dunai panorámát bámulni kívánókat. Jó játék kicsiknek és nagyoknak a jópár kihelyezett forgószék, van egy szép kis csobogó, melynek vize ha ivásra nem is, de egy tarkóhűsítésre kiváló, valamint a templom virágoskertje csodás látvány a növénybarátoknak. Heverésre alkalmas füves terület kevés van itt, de a gyep kifejezetten jó állapotban van, bár itt-ott egy nyírás ráférne, de inkább legyen burjánzó, mint kikopott.

Ítélet: a Március 15-e elsősorban a belvárosban sétálóknak alkalmas egy rövid megpihenésre, hosszú kikapcsolódásra, fűben heverészésre, családi időtöltésre korlátozottan használható. 10/6

Egyetlen budai helyet ígértem, ami igazából kettő, ahogy vesszük. A Citadella alatti nagyrétet céloztam be utolsó előtti állomásként, ám itt útba esett a Vuk mesejátszótér, mely nevéhez hűen a rajongott rókás mese tematikájára épül vukos molinók, jelenetképek, rajzok és festmények, na meg persze állatszereplős szobrok vannak itt, ami már magában elég lenne az érdeklődés felkeltéséhez, azonban a Vuk játszótér igazi mini kalandpark gyerekeknek. Van itt miniatűr canopy pálya, ügyességi mászójátékok, kis házikók, fedett homokozó, alagutak, szóval gyermekparadicsom ez. A felnőtteknek méretes sakk készlet nyújthat szórakozást, van vízvételi lehetőség, a terület pedig kerítéssel körülvett, a kicsik biztonságban vannak. A Vuk park kicsit eldugott, de akár a Szabadság híd, akár az Erzsébet híd felől indulva csupán egy bő tízperces mászással elérhető, de persze busszal és autóval is megközelíthető.

Ítélet: csodás családi játszótér, jó levegővel, jó közbiztonsággal, remek játékokkal, aranyos mesefigurákkal. Bár lehetne kicsit nagyobb is, kisgyermekes családoknak így is kihagyhatatlan. 10/9

A Citadella alatti lankás nagyrét volt tehát az eredeti úticél a fárasztó mászással, mely mindenképp megéri az igazából alig negyedórás gyötrelmet. Jó helyre leheveredve csodás panoráma nyílik, ezzel semelyik pesti tér nem versenyezhet. A terület karbantartott, a fű nyírt volt, kopásmentes, van hely tollasozni, futkározni, de méretes, árnyas fák is akadnak. Ottjártamkor volt ott kisgyermekes anyuka, kutyás pár, napozó öregúr, szóval a rét multifunkcionális, és elég nagy ahhoz, hogy senki se zavarja a másikat, így ideális terep azoknak, akik egy belvárosközeli, de nyugis, csöndes, minden ízében zöld területet keresnek. A fenti részen szépen gondozott virágágyások, pados lugasok találhatóak, és pár percnyi járásra egy fizetős toalett, és büfé is van. Sötétedés után azonban nem biztos, hogy legjobb ötlet erre bóklászni, nincs se közvilágítás, se parkőrség.

Ítélet: a Citadella alatti zöldterület titkos befutó lehet azoknál, akik egy még nem lelakott, nem zsúfolt, igazi rét-liget hangulatú helyet keresnek a belvárostól egy ugrásnyi távolságra. Kisgyerekeseknek, szerelmespároknak, kutyásoknak, napimádóknak egyaránt! 10/8

Az utolsó állomás az Orczy park volt, mely valójában már nem a klasszikus belváros része, azonban Budapest központjától csupán negyedórányi metrózásra van, így valós opció azoknak a belvárosiaknak, akik egy tágas, játékra, lézengésre, napozásra alkalmas parkot keresnek. Bár az Orczy most változások előtt áll, a Városligethez hasonlóan átépítik, faállományát megritkítják, azonban így is egy igazi ékszerdoboz. A park nagyrétje ideális focizásra, tollasozásra, vagy csak napozásra, van egy kiépített futókör, játszótér, és árnyas fából sincs hiány. Kalandpark is van, mely fizetős, de van toalettje, a játékok pedig összetettnek, izgalmasnak tűnnek. A fő attrakció a nagy tó, mely teljesen körbejárható, kacsák, gémek, és teknősök lakják, békák kuruttyolnak, szóval igazi természetközeli élmény kicsiknek és nagyoknak. Az Orczy remek hely, de a jövője kétséges, jelen állapotában pedig kopottas, a tópart renoválásra szorulna, a játszótér felújításért kiált, a futópálya modernebb burkolatot érdemelne, a közbiztonság pedig sötétedés után legendásan rossz. Van mit javítani, de így is az egyik legígéretesebb hely, remélhetőleg a beépítés, fakivágás mellett az állagjavításra is marad energia és fedezet.

Ítélet: a tágabb értelemben vett belváros legszuperebb helye lehetne, de jelenleg több sebből vérzik. Remélhetőleg lesz akarat a jobbításra. 10/7

A konklúzió, hogy a legbelvárosibb helyek szükségszerűen nem lehetnek a nyugalom szigetei, a központi fekvés átka, hogy a magas látogatottság és az erős turista-koncentráció miatt a belső városrészek parkjai kereskedelmi jelleget öltenek, és vásári funkciókkal "gazdagodnak". Kivételt azok a parkok képeznek, melyek túl kicsik az "elvurstlisodáshoz", vagy fekvésük miatt kiesnek a belvárosi vérkeringésből. A külsőbb részeken könnyebben alakulnak ki közparki, pihenőparki funkciók, de itt a távolság és a (vélt) gyenge közbiztonság lehet hátráltató tényező. Szubjektív listám élén most Teleki tér végzett, a sort pedig az Erzsébet tér zárja, de kíváncsi vagyok az önök véleményére is, így szavazzanak kedvencükre!

 A képek a szerző fotói.