Megyeri Szabolcs kertész blogja

Melyik a legjobb belvárosi közpark Budapesten?

komment

A városi, főképp a belvárosi parkoknak nagyon fontos szerepük van, különösen egy olyan nagyváros esetében, mint Budapest. Ezek a belső részen található füves-fás ligetek áldással érnek fel a szikkadt, datolyarepesztő nyári melegben, hiszen ha nincs idő, kedv, vagy energia kiutazni a városból, akkor ezek a központi részeken fekvő parkok lesznek az egyetlen zöldterületek, melyek felüdülést biztosítanak. Ezért úgy döntöttem, hogy egy ráérős szombat délután (ez tegnapelőtt volt) körbebringázom a belvárost, és felmérem a népszerű, vagy éppen nem annyira ismert parkok, játszóterek állapotát, elsősorban azt vizsgálva, hogy mennyire alkalmasak pihenésre, kikapcsolódásra, gyerekekkel való közös játékra, vagy csak egy pár órás édes semmittevésre. Az értékelések teljesen szubjektívek, a körút pedig egyetlen kivétellel csak a pesti oldalt érintette, a budai közterekről majd egy későbbi, külön bejegyzésben értekezem. Nem is szaporítom a szót, lássuk mik voltak a tapasztalatok, a végén pedig önök is szavazhatnak kedvenceikre!

Felül a Teleki tér hátsó része, alul a Népszínház utcai nagyobb parkrész látható

A bejárt utat követve az első delikvens a Teleki László tér, amit rögtön két részre kell bontani, mert külön nevet tudtommal nem kapott, mégis a hátsó, a benzinkúttal szembeni rész külön egységet képez (a felső képgaléria mutatja). Ez a hátsó traktus kimondottan sportparki jellegű, van itt játszótér, kosár-, és focipálya, valamint viszonylag nagy gyepes tér, méretes árnyékot adó fákkal. Érdekesség, hogy középen egy klubhelyiség-szerű épület is helyet kapott, ottjártamkor zárva volt, de elvileg van itt toalett, és fedett, zárt tér például ping-pongozásra, csocsózásra, szóval kimondottan közösségi tér ez. Egy tízéves forma kisgyerek meg is kérdezte tőlem, hogy mennyi az idő (háromnegyed öt volt) mert állítása szerint az épületnek háromtól nyitva kellett volna lennie. Összességében ez a parkrész egy remek rekreációs terület, kiváló sportlehetőségekkel, lelátós pályákkal, karbantartott zöldfelülettel. Láthatóan az építők kerülték a zegzugos, bokros kialakítást, ez közbiztonsági szempontból áldásos ezen a rossz hírű környéken. A "valódi" Teleki tér (az alsó galéria) hatalmas meglepetés volt, mivel egy álomszerűen szép, csodásan rendezett parkot találtam itt, annak ellenére, hogy hagyományosan "húzós" környéken áll. Csodás vegetáció, rengeteg színes virág, ápolt ágyások, szép gyep, árnyékot adó fák, csak felsőfokon lehet beszélni róla. A parkban játszótér is van, igényes fa játékokkal, mászókákkal, napvitorlával fedett homokozóval, mintha csak egy német kisvárosban járnánk! A parkhoz hátul ping-ping sarok, elkerített kutyafuttató és parkőr (!) is tartozik, szóval nehéz belekötni a Teleki térbe.

Ítélet: A Teleki tér bár rossz hírű környéken van, igazi nyugati képet mutat, ideális családoknak, kutyásoknak, árnyékban pihenni vágyóknak. Talán egyedül a megközelíthetőség nem a legjobb. 10/9

Ha már arra jártam, nem hagyhattam ki a szomszédos II. János Pál Pápa teret, melyet a metróépítéssel párhuzamosan fel is újítottak, igaz a renoválás nagyjából csak a tér felét érintette. A hátsó rész nem sokat változott, szomorú hangulatú, kopott pázsitú, nem túl vidám közpark, láthatóan a helyi lakosok és szerencsétlen sorsú hajléktalanok látogatják elsősorban. A megújult rész jobban fest, kerültek ide padok, sőt komplett kültéri ülőgarnitúrák is, ahol heves ultizás zajlott éppen, ez régivágású bájt kölcsönzött a területnek. Dísznövényeknek is jutott hely, virágok, díszfüvek, még rózsák is vannak itt. A metró környéki rész jól példázza azt, hogy az új telepítésű fák mennyire nem tudják betölteni kívánt funkciójukat, a sok (még) csenevész csemete nem ad árnyékot, nem nyújt ligetes képet, évtizedekbe telik majd, míg a park arca véglegesen kialakul. A metró mögötti medence üres volt, kár érte, a vízfelület mindig jól áll a parkoknak. Kutyafuttató itt is volt, de üresen árválkodott, a kutyások inkább a hátsó részt vették tulajdonukba.

Ítélet: a kétarcú II. János Pál Pápa tér inkább a kutyásoknak jó választás, játékra, nyugodt pihenésre korlátozottan alkalmas, a hangulata kissé hervasztó. 10/ 5

A belvároshoz közeledve a Múzeumkert volt a következő állomás, a Nemzeti Múzeum kertje az elmúlt években trendi, felkapott, fiatalos hellyé változott, ami nagyon is jól áll neki. A monstre épület oldalsó részein árnyas, buja vegetáció van, hatalmas fák, futónövényekkel benőtt halmok, csupa felfedezni való szeglet és sarok, izgalmas terület. Hajléktalanokat itt is találni, amit nem hátrányként, egyszerűen tényként említek. A körúti fronton nyílt zöldterület található szépen ápolt gyeppel, két ívelt, csodásan beültetett virágágyással, ráadásul most egy tank is van itt, a kissrácok biztos megvadulnak érte. A legendás lépcsősoron raklapból készült divatos kültéri bútorok vannak, jól lehet itt ücsörögni. Biztonsági őr itt is van, a hátsó bejárat egyik fája alatt ücsörög, de valószínűleg nincs is sok dolga. 

Ítélet: a Múzeumkert nem túl nagy, de érdekes, inspiráló park, inkább az andalgó vagy éppen az olvasni vágyó fiatalok területe, rendezett, igényes zöld-, és közösségi terület. 10/7

Bár nem igazi zöld park, azért a Madách tér is kap pár sornyi helyet, hiszen végül is egy randa parkolóból vált közparkká, ez pedig mindenképpen dícséretes. A terület szinte teljesen díszkővel borított, gyepet csak az íves, emelt ágyásszerű részeken találni, ezeknek csupán dekorációs funkciójuk van. Van még itt pár jópofa kocka formára alakított koronájú fa, és egy szökőkút, ami egy szintben van a térkővel, így át lehet gyalogolni rajta, ez jó produkció. Piros pont jár a tér sarkában elhelyezett ivókútért.

Ítélet: a Madách tér igazából 10-20 perces várakozásra alkalmas, vannak padok, van közkút és hűsítő szökőkút, de nem igazi park ez, csak egy átalakított parkoló, ugyanakkor ez mindenképp pozitívum. 10/5

A Madách tértől csak egy ugrás a belváros egykori spontán fesztiválközpontja, valamikori legnépszerűbb közparkja, az Erzsébet tér. Sajnos mostani formájában az Erzsébet tér könnyeket csal az ember szemébe, de ezek nem az öröm könnyei. Az egykori belváros szíve mostanra egy lelketlen zsibvásár lett, hiába a százmilliós felújítás, tulajdonképpen egy falusi búcsút találunk itt. Hozzá kell tenni, hogy a futball EB-nek is köszönhetőek a jelenlegi állapotok, hiszen mint sok más helyen, itt is kültéri kivetítő, és kitelepült ételárudák várják a focirajongókat, de az EB sem mentség arra, hogy a belváros talán legértékesebb parkja egy vurstli lett. A képekhez nem is kell hosszas magyarázat, büfék, bódék, sörpadok, kikopott gyep, még a kis medencét sem lehet rendesen körbeülni. Biztonsági őrök szép számmal akadnak, hogy ez zavaró vagy megnyugtató, az egyéni vélemény kérdése, engem inkább rossz érzéssel töltöttek el a járőröző egyenpólós őrök. Sajnos a hátsó traktus sem fest szebben, a Duna felőli oldal elhanyagolt, pázsitja jobbára kopott és szemetes, ráadásul a még meg nem épült telepített óriáskerék területe körbekordonozva csúfolkodik, a fő sétányt pedig (feltehetően a munkagépek miatt) acéllemezek fedik. Hervasztó, kiábrándító, fájdalmas.

Ítélet: az Erzsébet tér elveszett, az állapotok nem méltóak a belváros központi parkjához, szörnyű az egész. 10/2

A Szabadság tér sem mutatja most az igazi arcát, a foci EB miatt itt is ideiglenes állapotok vannak, de ez nem mentség, hiszen nem kötelező a kerületnek szabadtéri focimozivá változtatni a területet. Jelen állapotban a középső nyílt tér csak a focirajongóknak izgalmas, kétoldalt büfésor, középen padok tucatjai, a két végponton hatalmas kivetítők. Az oldalsó sávok szerencsére megmaradtak eredeti funkciójukban, mindkét oldalon van szépen rendben tartott játszótér, és árnyas fákkal szegélyezett pados pihenőhelyek. Meccsek idején persze nincs nyugalom itt, de egy sima hétköznapon még most is használható tér két oldalsó sávja, az EB pedig nemsokára véget ér (bár kérdés, hogy a megtépázott gyep felújításra kerül-e majd?). Külön érdemel pár szót a térhez kapcsolódó nagyon népszerű interaktív szökőkút, mely rögtönzött strandként is működik, nagy melegben itt mindig gyerekek tucatjai fürdenek, bár ez egészségügyi szempontból nem a legjobb ötlet. A szökőkút vidámságát csöppet árnyalja a közutálatnak örvendő emlékmű, melyet röplapok, transzparensek, és egy rögtönzött tiltakozó állvány is szegélyez.

Ítélet: a Szabadság tér egy kellemes hely, gyerekekkel is érdemes ide kilátogatni, a közbiztonság kiváló, a nyugalom pedig adott, ha épp nincs valamilyen fociünnep. 10/6

Titkos befutó nálam a Király utca - Kazinczy utca sarkán lévő kis játszótér, melyet az egyedi falfestés tesz különlegessé. A terület apró, de a belváros közepén többet nem is lehetne kívánni, a gyepet a forróság láthatóan megviselte, de vannak itt remek kültéri játékok, izgalmas sarkok, szépen rendben tartott virágágyás, a kerítésnek köszönhetően pedig nem kell minden másodpercben a szaladgáló kicsik után vizslatni, szóval a környékbelieknek biztos áldás ez a vidám kis szeglet. Vízvételi lehetőség van, toalett és őrzés nincs (utóbbi tudtommal régebben volt). 

Ítélet: belvárosi játszótérként tökéletes, a falfestések remekek, a játékok jók, kisgyermekes szülőknek ideális pihenőhely. 10/8

A foci a Március 15. térre is betört, de itt csak egy méretes kivetőtőként jelenik meg, az egyébként is működő teraszos vendéglátó egység csupán pár sörpaddal terjeszkedett túl az eredeti területén. Ez a tér kissé árnyékszegény, ellenben sok az ülőhely, hosszú padsorok várják a dunai panorámát bámulni kívánókat. Jó játék kicsiknek és nagyoknak a jópár kihelyezett forgószék, van egy szép kis csobogó, melynek vize ha ivásra nem is, de egy tarkóhűsítésre kiváló, valamint a templom virágoskertje csodás látvány a növénybarátoknak. Heverésre alkalmas füves terület kevés van itt, de a gyep kifejezetten jó állapotban van, bár itt-ott egy nyírás ráférne, de inkább legyen burjánzó, mint kikopott.

Ítélet: a Március 15-e elsősorban a belvárosban sétálóknak alkalmas egy rövid megpihenésre, hosszú kikapcsolódásra, fűben heverészésre, családi időtöltésre korlátozottan használható. 10/6

Egyetlen budai helyet ígértem, ami igazából kettő, ahogy vesszük. A Citadella alatti nagyrétet céloztam be utolsó előtti állomásként, ám itt útba esett a Vuk mesejátszótér, mely nevéhez hűen a rajongott rókás mese tematikájára épül vukos molinók, jelenetképek, rajzok és festmények, na meg persze állatszereplős szobrok vannak itt, ami már magában elég lenne az érdeklődés felkeltéséhez, azonban a Vuk játszótér igazi mini kalandpark gyerekeknek. Van itt miniatűr canopy pálya, ügyességi mászójátékok, kis házikók, fedett homokozó, alagutak, szóval gyermekparadicsom ez. A felnőtteknek méretes sakk készlet nyújthat szórakozást, van vízvételi lehetőség, a terület pedig kerítéssel körülvett, a kicsik biztonságban vannak. A Vuk park kicsit eldugott, de akár a Szabadság híd, akár az Erzsébet híd felől indulva csupán egy bő tízperces mászással elérhető, de persze busszal és autóval is megközelíthető.

Ítélet: csodás családi játszótér, jó levegővel, jó közbiztonsággal, remek játékokkal, aranyos mesefigurákkal. Bár lehetne kicsit nagyobb is, kisgyermekes családoknak így is kihagyhatatlan. 10/9

A Citadella alatti lankás nagyrét volt tehát az eredeti úticél a fárasztó mászással, mely mindenképp megéri az igazából alig negyedórás gyötrelmet. Jó helyre leheveredve csodás panoráma nyílik, ezzel semelyik pesti tér nem versenyezhet. A terület karbantartott, a fű nyírt volt, kopásmentes, van hely tollasozni, futkározni, de méretes, árnyas fák is akadnak. Ottjártamkor volt ott kisgyermekes anyuka, kutyás pár, napozó öregúr, szóval a rét multifunkcionális, és elég nagy ahhoz, hogy senki se zavarja a másikat, így ideális terep azoknak, akik egy belvárosközeli, de nyugis, csöndes, minden ízében zöld területet keresnek. A fenti részen szépen gondozott virágágyások, pados lugasok találhatóak, és pár percnyi járásra egy fizetős toalett, és büfé is van. Sötétedés után azonban nem biztos, hogy legjobb ötlet erre bóklászni, nincs se közvilágítás, se parkőrség.

Ítélet: a Citadella alatti zöldterület titkos befutó lehet azoknál, akik egy még nem lelakott, nem zsúfolt, igazi rét-liget hangulatú helyet keresnek a belvárostól egy ugrásnyi távolságra. Kisgyerekeseknek, szerelmespároknak, kutyásoknak, napimádóknak egyaránt! 10/8

Az utolsó állomás az Orczy park volt, mely valójában már nem a klasszikus belváros része, azonban Budapest központjától csupán negyedórányi metrózásra van, így valós opció azoknak a belvárosiaknak, akik egy tágas, játékra, lézengésre, napozásra alkalmas parkot keresnek. Bár az Orczy most változások előtt áll, a Városligethez hasonlóan átépítik, faállományát megritkítják, azonban így is egy igazi ékszerdoboz. A park nagyrétje ideális focizásra, tollasozásra, vagy csak napozásra, van egy kiépített futókör, játszótér, és árnyas fából sincs hiány. Kalandpark is van, mely fizetős, de van toalettje, a játékok pedig összetettnek, izgalmasnak tűnnek. A fő attrakció a nagy tó, mely teljesen körbejárható, kacsák, gémek, és teknősök lakják, békák kuruttyolnak, szóval igazi természetközeli élmény kicsiknek és nagyoknak. Az Orczy remek hely, de a jövője kétséges, jelen állapotában pedig kopottas, a tópart renoválásra szorulna, a játszótér felújításért kiált, a futópálya modernebb burkolatot érdemelne, a közbiztonság pedig sötétedés után legendásan rossz. Van mit javítani, de így is az egyik legígéretesebb hely, remélhetőleg a beépítés, fakivágás mellett az állagjavításra is marad energia és fedezet.

Ítélet: a tágabb értelemben vett belváros legszuperebb helye lehetne, de jelenleg több sebből vérzik. Remélhetőleg lesz akarat a jobbításra. 10/7

A konklúzió, hogy a legbelvárosibb helyek szükségszerűen nem lehetnek a nyugalom szigetei, a központi fekvés átka, hogy a magas látogatottság és az erős turista-koncentráció miatt a belső városrészek parkjai kereskedelmi jelleget öltenek, és vásári funkciókkal "gazdagodnak". Kivételt azok a parkok képeznek, melyek túl kicsik az "elvurstlisodáshoz", vagy fekvésük miatt kiesnek a belvárosi vérkeringésből. A külsőbb részeken könnyebben alakulnak ki közparki, pihenőparki funkciók, de itt a távolság és a (vélt) gyenge közbiztonság lehet hátráltató tényező. Szubjektív listám élén most Teleki tér végzett, a sort pedig az Erzsébet tér zárja, de kíváncsi vagyok az önök véleményére is, így szavazzanak kedvencükre!

 A képek a szerző fotói.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr348862522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dhrbikes 2016.07.04. 16:25:54

Micsoda szerence, hogy a kedvencünket nem raktad fel, így nem lesznek ott még többen.

Henry Jaaxto 2016.07.04. 16:36:31

Ez a cikk is totális példája annak a teljes értetlenségnek és káosznak, amit az "átkos" ránk hagyományozott.
A "közpark" illetve "köztér" fogalmak teljes mellszélességgel keverednek, az írónak fogalma sincs melyik milyen funkciót hordoz, így aztán nem oda illő elvárásokat támaszt teljesen más funkciókkal létrejött köztereknek.
A Szabadság tér, a Madách tér, az Erzsébet tér NEM KÖZPARKOK, soha senki nem is szánt nekik ilyen funkciót.
A német típusú városkialakításban, amilyen Budapest a közterek nem kiserdővel és susnyával körkerített dzsungelek, s a funkciójuk is teljesen más (lás pl. Bécs) Budapest közparkjai a Városliget, a Népliget. Nagy szerencse, hogy még a Belvárosban is van ilyen funkciőjú park, pl. A Károlyi kert.

Az Erzsébet tér turisztikailag legnépszerűbb központi pontja a avárosnak. Budapest méreténél és lehetőségeinél figva elég nagy ahhoz, igy az andalogni vágyó nyugdíjasoknak is kínál parkokat, de ezeket talán nem a Főrumként szolgáló központi tértôl kellene elvárni. Az Erzsébet tér a 30 év alattiak körében 10/10-est kaona, míg mondjuk a IKöztársaság tér 10/2-sest.
Erősen szubjektív írás tehát, de a fotók jól sikerültek. Javaslom a szerzőnek tanulmányozásra Bécs és Prága felépítését illetve köztereit és teljesen más közparkjait...

2016.07.04. 18:47:19

Az Erzsébet térrel szerintem egyszerűen az a baj, hogy a túl nagy tömeg lelakja. Ezért kellene sokkal több parkos környezet, belvárosban is.
Nekem egyik kedvencem a Városliget. Elég nagy ahhoz, hogy relatíve óriási tömegeket is fogadni tudjon. A Margitsziget jó lenne, de az is túlzsúfolt esténként, hétvégén. Ha a Népliget és környéke nem lenne annyira lepukkant, szerintem az is jó lehetne.

szamaritánus 2016.07.04. 22:51:11

vérmező?
tabán?
népsziget?
margitsziget?
városliget?

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása