Megyeri Szabolcs kertész blogja

Ha azt mondom mustár, te azt mondod kolbász - ez akár valamilyen mondóka része is lehetne, hiszen a mustárról mi más jutna eszünkbe, mint egy jó kis balatoni (az év többi szakában piaci) kolbász, bőséges mustár adaggal, meg egy nagy karéj házi kenyérrel persze. A mustár azonban ennél sokkal többet tud, igazi titkos univerzális növény, ugyanis kertészetileg is kifejezetten hasznos, ráadásul számos - olykor megmosolyogtató - népi praktika is társul hozzá. És persze nem kerülne szóba, ha nem lenne valamilyen aktualitása éppen, de erről kicsit lejjebb. 

A mustárnak a népi folklórban számos gyógyító hatást tulajdonítanak, ezek némelyike biztosan hatásos, más részük inkább amolyan jobb híján bevetett metódus lehetett. Mindenesetre a feljegyzések szerint például az összezúzott, vízzel és liszttel kevert mustármag kiváló szer meghűlés ellen a mellkasra kenve. A mustár, mivel enyhe bőrirritáló, vérbőség keltő hatása van alkalmazható hasonlóan elkészítve és felkenve elégtelen vérkeringés okozta végtag (elsősorban ujj) fájdalmak esetén. A mustármagos lábfürdő állítólag hatásos lábgombaölő szer, és a hírek szerint ugyanez a lábáztató enyhíti a lázat és a fejfájást is. A már említett mustármagos massza fájdalomenyhítő tapaszként is használható gézlapokra kenve és a sajgó testrészre helyezve, végül a mustár a tapasztalatok szerint bármilyen formájában kiváló étvágygerjesztő. Na de térjünk vissza kert világába.

A mustár, mint vetemény az év döntő részében vethető, sok más terményhez hasonlóan csak a hideg, fagyos téli hetekben nem telepíthető a kiskertbe. Mégis az őszi ültetés az egyik legüdvözítőbb ezen fűszernövény esetén, mégpedig praktikus okokból. Őszre, az ősz derekára a legtöbb veteményes természetes módon kiürül, de legalábbis megfogyatkoznak a lakói. Ilyenkor jön el a mustár ideje, ez a növény ugyanis nagyon gyorsan kicsírázik, hajtásai gyorsan kifejlődnek, és talajtakaróként remekül szolgálnak. Utóbbi minőségükben a mustárnövénykék a csupasz ágyásokat nagyon jól dekorálják, színnel, élettel töltik meg. Ez azonban még csak az esztétikai oldal, ugyanis a mustárnak van egy olyan szupertulajdonsága, hogy természetes talajfertőtlenítőként működik, gyökerei olyan biológiailag aktív anyagokat bocsájtanak ki, melyek, károsak az egyéb növényekre, sőt, egyes föld alatt élő rovarokra is. Így az ősszel már haszonnövény nélküli, de még vígan gazosodó ágyásokban a mustár egyszerűen kiszorítja az egyéb vegetációt!

Jó, jó, de mi lesz később? Itt jön az őszi ültetés vetés trükkje, a mustár ugyanis nem télálló, a fagyos időszakban elhal, növényi maradványai pedig tavasszal az első talajmunkálatok során szinte szó szerint szétporladnak, így nyom nélkül eltűnik. A gyökérzet sem marad életképes, a lebomló mustárgyökerek értékes természetes komposztként hasznosulnak újra. Az őszi mustár, ha talajtakaróként tekintünk rá, akkor az összes szokásos jótéteményt hozza, vagyis többek közt késlelteti a talaj kiszáradását, megfogja a port, és úgy biztosít egységes, üde látványt, hogy közben gondozására igazából nem kell időt fordítani. Tudni kell azonban, hogy az őszi mustár a sok előny mellett egyetlen dolgot nem biztosít: betakarítható mustármagokat. Aki tehát a mustárt étkezési célra szánja, tavasszal lépjen majd akcióba!

Sokan mostanra már biztos égnek a vágytól, hogy őszi mustárt vessenek, de mi ennek a módja? Nos, roppant egyszerű a művelet, a vetőmagokat az előzetesen ásással meglazított, majd elsimított, tömörített területre kell kiszórni, ezután pedig gereblyézéssel vagy kézi szórással kell vékony földtakarót helyezni rájuk. A kihajtó magoncok jó esetben pár nap múlva megjelenhetnek, aztán pedig gyors ütemben fognak növekedni. Az időnkénti öntözésen kívül sok egyéb teendő nem is akad a mustárvetemény körül.

Képek: innen 

A szeder tipikusan az a gyümölcs, amit alig termeszt valaki a kertjében, viszont sokan megveszik a boltokban aprócska műanyag tálkákba porciózva, méregdrágán. Mondanám, hogy pedig mennyivel egyszerűbb otthon nevelni a saját szedret, sajnos azonban ez a cserjeféle pont a nehezebben kezelhetők közé tartozik, ez némileg meg is magyarázza a ritkább előfordulását. Azért megijedni sem kell, semmi ördöngösség nincs a szedertermesztésben, csupán kicsit több törődést igényel, mint egy átlagos cserjeféle. Mivel a közelgő ősz az év egyik fő ültetési szezonja, a szeder ideje is most jött el. Lássuk, mennyire nehéz bánni vele!

Szederrel ősszel könnyen találkozhatunk természetjárás, túrázás során, hiszen hazánkban sok helyütt vadon is megél, ami persze nem jelenti azt, hogy otthon ne nevelhetnénk, sőt, az mindig jó jel, ha egy adott növény az adott földrajzi területen emberi beavatkozás nélkül is megél, terem. A házi szeder több fontos jótéteménnyel szolgál, elsősorban dekoratív növénydísz, jól idézi meg az épített környezetben a buja, háborítatlan vidékek hangulatát, így ha valaki kifejezetten természetközeli, vadvirágos kertstílusban gondolkozik, a szedret tartsa szem előtt. Szintén hasznos a szeder csemege-szempontból, ugyanis termése amellett, hogy finom, és ritkán fogyasztott gyümölcs, egészséges is, hiszen C-vitamin tartalma például magas, emellett elsőrangú antioxidáns forrás.

A szeder, mint cserje, sövényként is ültethető, a térhatároló cserjék között külön műfaj az ehető termésű sövény, a szeder pedig ebben a tekintetben is jó választás. A szeder futtatható kerítésre (vagy kerítés melletti dróthuzalos támasztékra, de afféle szoliternövényként is kezelhetjük, ha kis alapterületű, függőleges támasztékra tereljük). Érdekesség, hogy a szeder (Rubus) kifejezés tulajdonképpen egy gyűjtőnév, a nemzetségbe roppant sok fajta tartozik, de mindegyiknek ehető a termése, és olyan változatot is választhatunk, ami tüskementes, így ezt kisgyermekes kertbe is telepíthetjük (a tüskés fajták pedig sövényként védelmi célra is bevethetőek).

A szederrel kapcsolatban nem lehet elhallgatni a negatívumokat sem. A szeder a napos, szélvédett, nem fagyzugos helyeket kedveli, talajigénye pedig az átlagnál összetettebb, a tápanyagban dús, jó szerkezetű közeget kedveli, ráadásul fontos számára a folyamatos és egyenletes nedvesség.  A szedernek már ültetéskor biztosítsunk trágyát, valamint a magasra növő indáknak is elengedhetetlen támrendszert kialakítani. Őszi ültetés esetén majd tavasszal nitrogénes műtrágyára, és magnéziumhiány esetén annak pótlására is szükség lesz, ellenkező esetben a termés csekély és aprószemű lesz.

A szeder továbbá az átlagosnál alaposabb metszést és vesszőválogatást igényel, időnként permetezni is szükséges, elsősorban ősszel és tavasszal, a vesszőbetegségek ellen. A szeder hajlamos a tetvesedésre is, és sajnos a hangyák is kedvelik, így az apró rovarok megjelenésével is számolni kell. A nehézségek azonban ne tántorítsanak el senkit, a szokásosnál kicsit összetettebb gondozási igényért cserébe egy dekoratív cserjével, finom terméssel lehetünk gazdagabbak, sőt, tüskés fajtát választva hatékony zöld védvonalat is képezhetünk a birtokhatáron.

A szedernek mindenképp támasztékra lesz szükségre, de akár a kerítést is használhatjuk erre a célra, főleg, ha védelmi funkciót is ellátó sövényként telepítjük!

Remek ötlet a szeder praktikus és egyben dekoratív tartására!

Akiknek már van szeder a kertjükben, azoknak a fentiek nem feltétlen új információk, azonban talán nekik is érdemes egy emlékeztető jellegű szeder gyorstalpalót átfutni, elsősorban a metszéssel kapcsolatosan. Sok szedertulajdonos panaszkodik arra, hogy növénye nem hoz termést, pedig az ültetési feltételek megfelelőek voltak, és gondozás sem maradt el. Ez általában a metszés hiányára, vagy annak szakszerűtlenségére vezethető vissza.

A szépen termő szederbokor eléréséhez ugyanis az augusztus és október közötti hetekben feltétlenül el kell végezni a cserje metszését, mégpedig úgy, hogy a már letermett ágakat tőből vissza kell metszeni, mivel a termő ágak csak két évig életképesek, aztán elpusztulnak, így ezekről újabb termésre nem számíthatunk. A növény az új hajtásokat hónaljban hozza, ezek a friss idei ágak lesznek a következő évi termővesszők, ezért ezeket csak visszakurtítani kell. A hónaljhajtások a nyár elején kifejlődött zöld hajtásokat jelentik, ezek még mostanában is levelekkel dúsak.

A metszési munkálatokkal egy füst alatt ajánlott a tápanyag-utánpótlást is megejteni, mivel a bőséges terméshez megfelelő mennyiségű tápanyag is szükséges. Idősebb példányok esetében a növény teljes ifjítását egy drasztikus visszametszéssel lehet megtenni, ebben az esetben a növény tövén egy-másfél arasz magasságig le kell nyesni minden ágat, ilyenkor azonban értelemszerűen következő évben terméssel nem számíthatunk. Fontos, hogy egy-egy bokron nem érdemes ötnél több termő vesszőt meghagyni, mert a növény ilyenkor elaprózza tartalékait, és inkább többet virágzik, de kevesebb termést hoz. 

Lényeges, hogy őszi telepítéskor mindenképpen előnevelt szedret ültessünk, és precízen tartsuk be a szedernek szükséges feltételeket, elsősorban a talajt, a napfény mennyiségét, és a szélvédettséget tekintve. Kereskedelmi forgalomban tüskés és tüskementes változatok is kaphatóak, ami szempont lehet kisgyermekes kertekben, valamint az egyes hibridek eltérő tulajdonságokkal rendelkezhetnek a növekedés ütemét, és a termés méretét, ízvilágát illetően, így választás előtt érdemes tájékozódni a kiszemelt fajtákról.  

Képek: innen, innen, innen, és innen.

A nyár utolsó hónapjának második fele igazán zsúfolt időszak, most érnek véget a nyaralások, sokaknak kötött program a tűzijáték nézés, és az ehhez kapcsolódó utolsó hosszú hétvégés kikapcsolódás, aztán máris lehet készülni az iskolaidőszakra, vagy egyszerűen csak az őszi munkás hetekre. Ilyenkor viszonylag kevés idő jut a kerti veteményezésre, értelemszerűen ez az időszak nem a kiskertezés főszezonja, aki azonban még most is szívesen vetne, ültetne valamit, van miből válogatnia! A késő nyári vetemények sora nem túl hosszú, de akad köztük pár izgalmas darab, ezek közül ajánlok most röviden hármat!

Az ázsiai származású, és egyébként a káposztafélék családjába tartozó kínai kel nálunk nem örvend széleskörű népszerűségnek, de talán ismertségnek sem. A kínai kel C-vitaminban dús, aminosavakat bőségesen tartalmaz, és fehérjében a fejeskáposzta háromszorosát kínálja. Bár íze kevésbé karakteres a gyakrabban fogyasztott káposztafélékhez képest, mégis kiváló saláta alapanyag, főzelék is készíthető belőle, de nyersen rágcsálva is egészséges nasi. A téli időszakban, mikor kevesebb zöldségfajtából válogathatunk, a kínai kel roppant hasznos kiegészítője lehet az étrendnek, érdemes tehát beépíteni az őszi-téli menükínálatba. Termesztése nem jelent nagy kihívást, kezdők is bátran próbálkozhatnak vele. A kínai kel csírázási hőigénye 20 fok, így a nyárvégi időszak kiválóan alkalmas neki, fényigénye pedig közepes, tehát tényleg őszi zöldség. Tenyészideje 60-80 nap így az augusztus végi vetemény még a tartós fagyok előtt felszedhető, ha pedig magvetés helyett palántákat használunk, még hamarabb jöhet a szüret. Kifejezetten kedvelt földtípusa nincsen, ahol egyéb zöldség megterem, ott a kínai kellel is sikert érhetünk el, tápanyagigénye azonban magas, így erősen igénybe veszi a közeget, ahol növekedik, ebből kifolyólag a közelében élő gyomokat is elsorvasztja, ami viszont jó hír. Ha segíteni akarjuk a növekedésben nitrogénnel és káliummal lakassuk jól, és a szerves trágyát is szívesen fogadja. Legfőbb kártevői  a meztelencsigák és a levéltetvek, rothadással pedig mészhiányos talaj esetében találkozhatunk. Tenyészideje 60-80 nap, így attól függően, hogy a nyár végének mely időszakában, és hogy magvetéssel vagy palántázással telepítettük, akár szeptember végén is szedhetjük már. Eltarthatósága kiváló, a leszedett fejek gyökértelenítve, és a takaróleveleket lefejtve pincekörülmények között (5-8 C) 5-6 hétig fogyaszthatóak maradnak, fagypont környékén pedig hónapokig őrzi frissességét.

A cékla már jóval ismertebb a kínai kelnél, de szintén nem a leggyakoribb vendég a konyhában, pedig legendásan egészséges és tápláló zöldség, az egyetlen, ami ellene szól, hogy makacs foltokat hagy ruhákon, abroszokon. Egyebekben roppant barátságos növény, mert nem kér sokat, mondhatni igénytelen, így szintén jó választás bátortalan kezdőknek (is). Tápanyagigénye közepes, ha augusztusban vetjük, akkor másodnövényként is telepíthetjük, például a már felszedett káposztafélék, burgonya, retek, vagy borsó helyére. A félárnyékos helyeket is jól viseli, vízre viszont folyamatosan szüksége van, ezért ne hagyjuk kiszáradni. Magjai méretesek, ezért könnyű lesz velük a vetésnél, amire figyeljünk, az a körülbelül 10 centiméteres távolság két mag között. Jó praktika, ha egyszerre nem egy, hanem két magot pottyantunk a földbe, és később a gyengébb palántá(ka)t kiszedve, aztán átültetve megduplázhatjuk a veteményt. Az ápolási munkák főleg a rendszeres öntözésben, és az időnkénti gyommentesítésben merülnek ki. A csírázási idő két hét, a betakarítás pedig 90-100 nap múlva esedékes, de legkésőbb a hajnali fagyok beállta előtt. Az sem baj, ha gyökereket még a teljes méret elérése előtt húzzuk ki, de ilyenkor az eltarthatósági idő is csökken. Az október táján felszedett céklát beoszthatjuk egész télre is, ha (leveleitől megfosztva) például nedves homokos ládába helyezzük, és hűvös helyre (pincébe) tesszük.

A harmadik alany a rukkola (Eruca sativa) mely szintén nem tartozik a jelenleg divatos zöldek közé, még nevének írásmódja sem kiforrott, írhatjuk rukkolának, olaszosan ruccolának vagy rucolának, aki pedig hagyománytisztelő, hívhatja magyarosan egyszerűen borsmustárnak is, merthogy van neki szép hazai neve is. A rukkola Európában, főleg a déli országokban őshonos, ahol persze roppant népszerű is, Olaszországban pedig kimondott rajongás övezi. Markáns ízvilágú, borsos, mustáros aromájú salátaféle, mely ráadásul élettanilag is kedvező hatásokkal bír, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag, ráadásul még gyógynövényként is kezelhető, a belőle készült főzet a fekélyes, savas gyomor panaszainak hatékony enyhítője, emellett köhögéscsillapító, várandós hölgyeknél pedig tejserkentő hatása is van! A rukkola elvetett magjai akár 2-3 hét alatt kihajtanak annyira, hogy a konyhában használhatóvá váljanak a levelek. A rukkolatermesztéshez alig szükséges valami, a talajra nem érzékeny, tehát a nyár végére kiürült ágyásokba simán vethető, de az erkélyen is elég egy-két nagyobb cserép, vagy egy termetesebb virágláda, és némi általános termőföld az induláshoz. Balkonvetemény esetében előkészületekkel sem kell számolni, szabadföldi telepítéskor egy alapos gazolást illendő csupán megejteni a magok kiszórása előtt. A rukkola hálás tulajdonsága, hogy kis helyen is viszonylag nagy hozamot biztosít, így elsőrangú balkontermény, de napos, meleg konyhaablakban is tehetünk vele egy próbát. A csírázás megtörténtéig folyamatosan nedvesítsük az ültetvényt. A másik szaporítási módszer a palántázás, ami inkább csak elméleti lehetőség, a zsenge csírák ugyanis kicsik és sérülékenyek, kiszedésük, átültetésük felesleges nehézségekkel jár. A rukkola bő három hét után már szedhető állapotba kerül, és amíg az időjárás drasztikus fordulatot nem vesz, vagyis amíg tart a vénasszonyok nyara, folyamatosan hozza új hajtásait és leveleit. Tartsuk szem előtt, hogy a leszedett levelek nagyon hamar fonnyadásnak indulnak, így mindig csak annyit csipegessünk a növényről, amennyit azonnal fel is használunk!

Képek: innen, innen, és innen.

A kerti tó már mindenképpen egy haladóknak való kültéri hóbort, mert ahogyan a közkeletű mondás tartja, a kerti tó egy külön kert a kertben. Ez annyit tesz, hogy a tóval kapcsolatban kis túlzással annyi teendő akad, mint egy kisebbfajta hagyományos kerttel, vagyis nem szabad abba a hibába esni tó tervezésekor, hogy a tó fenntartását afféle nullás dologként képzeljük el. Az elhanyagolt tó roppant kellemetlen látványt, akár rossz szagokat is jelenthet, és sokkal csúfabb lesz, mint egy ugyanakkora területű kiégett pázsit, vagy üres virágágyás, ráadásul a visszacsinálása is komoly összegekbe kerülhet, nem szabad tehát ideiglenes elemként tekinteni rá, mint például egy kísérleti ágyásra, amibe egzotikus növényeket ültetünk. 

Persze elriasztani senkit nem szeretnék a kerti tótól, hiszen rendkívül dekoratív látványelemről van szó, a víz közelségének nyugtató hatása mindenki számára ismert, a vízi és vízparti növények egészen új színeket, hangulatokat hozhatnak kézközelbe, a tó halainak gondozása pedig remek hobbi is lehet. A kerti tó gondozása alapvetően két részből áll. Az egyik oldal az őszi téliesítés valamint a tavaszi "ébresztés", tehát tisztítás, szezonra felkészítés. A másik oldal a folyamatos karbantartás, aminek főleg nyáridőben van szezonja. Utóbbi apróbb teendőkről lesz szó a következőkben, ami elsősorban azoknak lesz hasznos, akik friss tótulajdonosok, vagy még nincs ugyan kerti tavuk, de szeretnének némi képet kapni a majdani feladatokról.

A nyári forróságban a legaktuálisabb a vízmennyiség optimális szinten tartása. A nagy melegben a kerti tavak vize gyorsan párolog, az alacsony vízszint pedig egyszerre esztétikai és fenntartási probléma is. Érdemes egy vízszintmérőt elhelyezni a tóban, ami egy egyszerű rovátkolt pálca vagy rúd is lehet, ha pedig a kritikus érték alá csökkent a szint, egyszerűen fel kell tölteni a tavat, például a kerti csapból, tömlővel. Nagyobb méretű tavak esetében már opció lehet az automata utántöltő berendezés telepítése, mely önműködően üzembe lép, ha a vízszint erősen lecsökken.

A kerti tavak gondozásának egyik lényeges eleme a bekerülő szennyeződések folyamatos eltávolítása. Ezek általában ártalmatlannak tűnő szerves anyagok, például szélfútta levelek, a fűnyíráskor a tóba került nyesedék, és a vízfelszínre kerülő egyéb lebegő növényi részek. A falevelek pár nap után a tó aljára süllyednek, ezért érdemes merítőhálóval naponta kihalászni őket. A levelek problémája ősszel lesz majd igazán aktuális, intenzív levélhulláskor érdemes lehet a tó fölé könnyű műanyaghálót kifeszíteni, így sok munkától kímélhetjük meg magunkat. Ugyancsak jó megoldás a háló kihelyezése hosszabb nyaralás esetén, ez augusztusban még teljesen időszerű.

Az optimális vízminőség megóvása érdekében szintén rendszeresen lépéseket kell tenni. A legjellemzőbb probléma az algásodás, ami általában a nem megfelelő (lúgos) kémhatás, a magas oxigéntartalom, és a túlzott szervesanyag tartalom együttállásakor indul be. Az algásodás következtében az egyéb tavi élőlények kiszorulnak, a víz zavaros, zöldes színezetű, kellemetlen szagú lesz. A megoldás a kémhatás rendszeres mérése és szükség esetén korrigálása, valamint a szervesanyag tartalom csökkentése. Utóbbit többek közt a tóba kerülő növényi hulladék gyors kiemelésével érhetjük el, valamint fontos e tekintetben, hogy a tóban lakó halakat ne etessük túl, a nagy mennyiségű, fel nem használt állateledel ugyanis nagyban segíti az algásodást. Nagyon hatásos a víz áramoltatása is, már egy egyszerűbb vízforgató berendezés is óriási segítség!

A fentiek értelmében érdemes arra törekedni, hogy a tó halai ne csak táppal legyenek etetve, igyekezzünk működő ökoszisztémát létrehozni, hogy a tó önfenntartó legyen! Telepítsünk vízinövényeket, szaporítsunk el a tóban a halaknak eleségül szolgáló vízi rovarokat, szorítsuk minél lejjebb a szükséges haltáp mennyiségét!

Főleg a nagyobb tavaknál jellemző (de a kisebbeknél is gyakori) hogy különböző gépi berendezések segítik az ideális állapotok fenntartását. Ilyenek lehetnek a vízforgattyúk, a szivattyúk, és a különböző szűrők. Ezek a gépek rendszeres karbantartást igényelnek, amit ne mulasszunk el, különben később nagyobb kiadás várhat ránk a cseréjükkel. A szűrőbetétek állapotát folyamatosan ellenőrizzük!

Aki pedig mostanában vágna bele a tó építésébe, és a készítés lépéseiről tájékozódna, EZT A RÉGEBBI POSZTOMAT tanulmányozza, melyet szakértő vendégszerzőm bocsátott rendelkezésemre még évekkel ezelőtt.

Ha pedig tetszik Önnek a kerti tó ötlete, de első nekifutásra valami szerényebb kivitelt szeretne, olvassa a dézsatavakról szóló bejegyzésemet IDE KATTINTVA!

Képek: innen.

Nincs is jobb beszédtéma, mint az időjárás, főleg, ha ilyen tartósnak ígérkező kánikulában vagyunk, hiszen mindenkinek van kiforrott véleménye és pár keserű megjegyzése a hőséggel kapcsolatban, melyet jellemzően szívesen közöl is. A nagy melegekben kitikkadunk, lelassulunk, munkatempónk visszaesik, és nem tudunk igazán másra gondolni, mint valami vízparti hűsítő lazulásra. Mi - jó esetben - megtehetjük, hogy elmenekülünk a meleg elől, és hűvös vagy frissítő helyre vonulunk, a növények azonban röghöz kötöttek, az ő esetükben nekünk kell óvintézkedéseket tennünk, ellenkező esetben károsodással, vagy akár növénypusztulással is szembesülhetünk hamarosan. A kánikulai növényápolás témája talán a könyökén jön ki a tapasztaltabb növénybarátnak, sokaknak azonban igencsak hasznos, ha kapnak egy kis mankót a hőségben való teendőkről, így most az ő számukra állítottam össze egy listát a legfontosabb dolgokról!

- A kerti növények esetében a dühöngő kánikulai napokban a kora reggeli, vagy az esti órákra időzítsük az öntözést! Ez azért fontos, mert így még a nagy meleg erős párologtató hatását beelőzve vagy kikerülve tudunk hatékonyan öntözni, vagyis a kijuttatott víz a növény számára hasznosul, nem pedig elpárolog. 

- Ne feledkezzünk ilyenkor a társasházi növényekről sem! Ezek a zöldek amolyan "senki földje" státuszban vannak, így jellemzően kevesebb ápolásban részesülnek, mint a magánkertek zöldjei. A kánikula azonban őket is megviseli, így fordítsunk gondot arra, hogy az utcafronti, a társasház belső udvarán élő, vagy a lengőfolyosót dekoráló növényzet is kapjon bőséges vizet ilyenkor. Nagyon hasznos dolog a ház (legyen társasház vagy családi ház) előtti fák tövéhez esténként 1-1 vödör vizet kiborítani, hálás lesz a növény érte!

- Tartsuk szem előtt, hogy előre öntözni nem lehet, vagyis ha pár napra, egy hétre elutazunk, vagy csak hétközben nehezen jut időnk a kertre, akkor a napi öntözési feladatokat nem válthatjuk ki egyetlen, bőséges, áztató locsolással. A túlzott mértékű öntözés az arra érzékeny fajoknál akár a melegnél is súlyosabb gondot okozhat, ráadásul a többszörös mennyiségű vízkijuttatással csak a vízszámlát növeljük hatékonyan.

- A legtöbb növény a kánikulában hálás lesz a természetes csapadékot imitáló esőztető öntözésért, mely során a szórófejet felfele irányozva nedvesítjük kedvenceinket. Ugyanakkor ne alkalmazzuk ezt a módszert nyakló nélkül, egyes fajok érzékenyebbek a gombás betegségekre, a sűrű lombozatban megrekedő nedvesség pedig adott esetben táptalajt biztosíthat nekik. Ezt a módszert is inkább reggel és este alkalmazzuk, így a páraigényesebb növényeknek hosszabb idejű lesz a párolgás, amiért hálásak lesznek.

- A pázsitot  - ha máshogy nem megoldható - akár napközben is öntözhetjük, de csak kisebb adagokban juttassuk ki a vizet, nem szabad, hogy tócsák képződjenek a fűfelületen! A napközbeni, kánikulai öntözés ellen szól a "kiégés" régi legendája, ami azon alapszik, hogy a fűszálakon lévő vízcseppek nagyítóüvegként fókuszálják a napfényt, és szó szerint megégetik a növényi szálakat. Ezt a tévhitet egy roppant alapos magyar kutatás tételes cáfolta, akit érdekel az izgalmas levezetés, IDE KATTINTVA olvashatja el a vonatkozó tanulmányt!

- Ritkábban alkalmazott, de bevethető metódus a kánikulai takarás. A legforróbb pár napban például az érzékenyebb örökzöldeket takarással is védhetjük a tűző napsugarak ellen, amihez például egy vékony, fehér vászonlepedő tökéletesen megfelel, de erre a célra vékony, könnyű hálókat kertészetekben is be lehet szerezni (ilyennel szokás például a káposztaféléket takarni).

- Az általános öntözési gyakoriságot minden kerti növény esetében sűrítsük! A rózsák például jellemzően heti egy kiadós öntözést igényelnek, ezt duplázzuk meg, amíg a rekordmelegek tartanak, és hasonlóképpen tegyünk más virágok, dísznövények esetében is.

- A tuják helyzete különösen kritikus ilyenkor. A tujafélék a leggyakrabban alkalmazott dísznövények közé tartoznak a hazai kertekben, annak ellenére, hogy alapvetően nem kifejezetten érzik jól magukat a mi klímánkon, ugyanis az alacsonyabb hőmérsékletet és a magasabb páratartalmat kedvelik (ez az oka a gyakori barnulásoknak, elhalásoknak). A mostanihoz hasonló extra meleg hetek különösen megviselik ezeket a növényeket, ezért gyakran, akár naponta öntözzük őket. Tövenként 20-40 liter vizet juttassunk ki, valamint csepegtető öntözéssel biztosíthatjuk a folyamatos talajnedvességet és párolgást, de utóbbi módszer önmagában nem elég, mindenképp szükséges bőséges víz kijuttatása is. Főleg a fiatal tuják esetében kell körültekintőnek lenni, ha ugyanis az első években a növény nem kap elég nedvességet a nagy gyökérrendszer fejlesztéséhez, a későbbiekben a gyengén kifejlődött gyökérzet már nem lesz képes a megfelelő mennyiségű víz felvételére!

- A forró napokban, hetekben a füvet ne nyírjuk katonásan rövidre, a hosszabb szálak természetes módon árnyékolják a töveket, így a tűző nap ártalmaitól és a talaj gyors kiszáradásától is megóvhatjuk pázsitunkat! A kiégéshez hasonló tévhit, hogy nagy forróságban vágjuk a lehető legrövidebbre a gyepet, mert így kevesebb vízre lesz szüksége. Utóbbi tétel akár helytállónak is tekinthető, a gyepnek azonban fontosabb, hogy a fűszálak tövei és a talajuk takarva legyenek, árnyékban ugyanis kevésbé melegednek fel, ezt az árnyékot pedig a hosszabb szálak biztosíthatják, vagyis hőségriadó idején éppen hogy magasabbra hagyjuk nőni a füvet.

- A balkonon tartott cserepesek is veszélyben vannak a nagy hőségben, edényeik térfogata ugyanis relatív kicsi, ezért földjük gyorsan átforrósodhat, kiszáradhat! A balkonnövények esetében is alkalmazzuk a kora reggeli és esti öntözési időszakokat, valamint sokat segíthetünk növényeinknek mulcsolással. A mulcsolás során mulcsanyagot (például aprókavicsot, zúzott fakérget, szalmát) helyezünk el a növény földjének felszínén, ami lassítja a talajban lévő nedvesség párolgását, így megóvja a cserép lakóját.

- Ne feledkezzünk meg a cserepes növényekről sem a balkonon, teraszon, vagy a kertben! A sötét színű edényeket egyszerű fehér papírlappal, világos vászondarabokkal burkoljuk be, ezzel is késleltethetjük a bennük lévő föld felmelegedését, ezzel már nagyon sokat tudunk segíteni a benne lakó zöldnek.

- A páraigényes balkonnövényeket állítsuk párologtató tálcára. Egy műanyag tálcára terítsünk szét zúzott követ, apró kavicsot, majd öntsük fel a peremig vízzel a tálcát, végül erre helyezzük el a cserepeket! A vizet persze rendszeresen töltsük után, az ilyen meleg napokon pár óra alatt eltűnik.

- Az erős napsugarakra érzékeny balkonnövényeket helyezzük takarásba, de az egész erkélyt árnyékolhatjuk egy vászonlepedővel, vagy egy pár ezresért kapható napvitorlával a forró napokban!

- A kert állataira is gondoljunk hőség idején, a kutyának, cicának mindig legyen bőséges ivóvize, és hűsölésre alkalmas, árnyékos búvóhelye, valamint a madaraknak is életmentő lehet, ha egy magasabbra helyezett sekély tálkába ivóvizet helyezünk ki!

Kép

A hortenzia a divat hullámvasútján ül, hol trendi, hol pedig kifejezetten mellőzött dísznövény. Pár évtizeddel ezelőtt szinte minden szépen gondozott vidéki porta előtt látni lehetett hortenziát, aztán később kikopott az előkertekből, utcafrontokról, átadta a helyét az éppen felkapott dísznövényeknek, manapság pedig lassan talán újra divatba jön. Tartós feledésbe bizonyára sosem fog merülni, ahhoz ugyanis túlságosan dekoratív, ráadásul sokféle színváltozatban hozzáférhető, ezért jópofa színkombinációk alakíthatók ki belőle, de ha egy háziasszonynak az az elképzelése, hogy a ház, kerítés, vagy éppen a kint parkoló autó színéhez passzoló virágot ültessen, akkor is lehet a hortenziához nyúlni. 

A hortenzia nem európai virág, Japánból érkezett Európába az 1800-as évek elején, először Angliában hódította meg a díszkerteket, aztán pedig a kontinensen is kiemelkedő népszerűségre tett szert. A roppant esztétikus látvány mellett ennek a nagy fajtagazdagság is oka volt, hiszen a hortenzia nagyon változatos megjelenésű dísznövény. Vannak alacsonyabb termetű, kisméretű bokrot formázó változatok, léteznek nagyobb, fa küllemű típusok, a kúszó hortenziák pedig akár több tíz méter magasra is felfutnak! A hortenziák között akad ugyan örökzöld is, de az általánosan elterjedt fajták jellemzően lombhullatók. Ennél fontosabb, hogy a virágszínt tekintve is bő a választék, piros, fehér, pink, és kék árnyalatokban tündökölhetnek a jobbára gömbbé összeálló virágok, de vannak laposabb, tányérformájú virágzatú változatok is, illetve manapság kifejezetten keresettek bugás virágzatú hortenziák, melyek kicsit szakítanak a hagyományos küllemmel, így talán vonzóbbak azoknak, akik a hortenziát kissé avíttos virágnak látják.

A hortenzia mellett szól, hogy a mutatós látványért cserébe nem kér sokat, tartása kezdő kertészkedőknek sem jelent nehézséget, de azért igényei azért ennek a virágnak is vannak. Ültetéskor kulcskérdés az árnyékoltság, a hortenziák ugyanis nem kedvelik az erős, közvetlen napsütést, de a mélyárnyék is kerülendő, erősen fényhiányos helyen a virágok fejletlenek lesznek, így pedig a lényeg veszik el. A legideálisabb az olyan terület, ahol a hortenzia reggelente kap pár órán keresztül napfényt, de déltől naplementéig jobbára árnyékban lehet. A hortenzia latin neve (Hydrangea) annyit tesz „sok víz”, ebből máris kilogikázható, hogy vízigénye átlagon felüli, földjét sosem szabad hagyni teljesen kiszáradni, mindig legyen nedves, ugyanakkor ne áztassuk el túlzottan a töveket, a pangóvíz is káros. Az öntözés gyakoriságát a talaj összetétele határozza meg, a jobb vízmegtartó képességű közegben ritkábban, a lazább, vízáteresztő talajban gyakrabban kell a kannáért nyúlni, de a kulcs az, hogy a hortenzia földjének felső rétegét ne hagyjuk kiszáradni. Az öntözéssel kapcsolatban lényeges, hogy a túlságosan kemény csapvíz következtében a levelek besárgulhatnak, ezt érdemes megelőzni lágy vagy lágyított víz használatával, jó megoldás például a csapadék gyűjtése erre a célra. A hortenzia tápanyag igénye kora tavasztól augusztus végéig havi egy-két alkalommal adagolt tápoldattal elégíthető ki. A metszési feladatokat az átlagos hobbikertész kevésbé kedveli, nekik jó hír, hogy a hortenziával kapcsolatban ilyen feladat igazából nincs, elegendő csupán az elvirágzott, elszáradt részeket lecsipegetni. 

Bár a télre most még szinte szentségtörés gondolni is, azonban meg kell említeni a hortenziák téli tartását is. A hortenziákat a tél közeledtével, mikor leveleiket már elvesztették, teleltetni szükséges. Ehhez egy sötét helyiség és alacsony hőmérséklet (5-8 Celsius) kellenek, ez jellemzően egy pincében áll rendelkezésre. Az öntözéseket télen jelentősen ritkítani kell, de ne hagyjuk abba teljesen! Ez persze a cserepes, dézsás példányokra vonatkozik, de sokan kiültetik a kertbe növényüket. Nekik sem kell aggódniuk, a fiatalabb tövek takarással, kupacolással átvészelik az átlagos, nem rekordmínuszos teleket, az idősebb példányok télállósága pedig jó, enyhe védelemmel simán bírják a hideg hónapokat! Praktikus köztes megoldás lehet, ha a dézsás hortenzia dézsáját leássuk a kerti földbe, így az ősz végén a növény egyben, gond nélkül kiemelhető lesz, ráadásul földje összetételét is könnyen beállíthatjuk ilyen módon, máris kiderül, miért lényeges ez!

A hortenziák közül a szokatlan árnyalatú kék példányok örvendenek a legnagyobb népszerűségnek, azonban azt nem mindenki tudja, hogy a ragyogó kékségért tenni is kell! A kék hortenziák ugyanis olykor elvesztik különleges színüket, és „közönséges” rózsaszín virágokat hoznak. A megoldás egyszerű, a kékvirágú növénynek savanyú talajra van szükségük a kék szín előállításához, ezért a kék hortenziákat ilyen savanyú talajba szükséges ültetni (ilyen közeget zsákos kiszerelésben bármely kertészetben kapni), vagy speciális műtrágya adagolásával kell pótolni a hiányt. Az is megoldás, ha időnként a kávézaccot a szemetes helyett a hortenziák földjéhez adjuk, valamint szintén hozzájárul a kékítéshez, ha az öntözővízbe literenként 4-5 gramm timsót adagolunk!

A hortenziák szaporítása dugványozással a leghatékonyabb, erre a műveletre a nyár középső hónapja a legideálisabb. A dugványozáshoz a félfás hajtások használhatók leginkább, egy bimbó és virág nélküli, nagyjából ceruza vastagságú hajtás nyessünk le éles késsel, és ezt gyökereztessük laza szerkezetű, nyirkos földben vagy vízben. 3-4 hét múlva a hajtás elültethető egy normál méretű cserépbe.

Szívesen gondozna otthonában vagy kertjében hortenziát?

Kertészeti webáruházamból máris megrendelheti új kedvencét!

IDE KATTINTVA megtekintheti a teljes kínálatot!

Képek: innen, innen, innen és innen.