Megyeri Szabolcs kertész blogja

Kerti tavak nyári gondozása

komment

A kerti tó már mindenképpen egy haladóknak való kültéri hóbort, mert ahogyan a közkeletű mondás tartja, a kerti tó egy külön kert a kertben. Ez annyit tesz, hogy a tóval kapcsolatban kis túlzással annyi teendő akad, mint egy kisebbfajta hagyományos kerttel, vagyis nem szabad abba a hibába esni tó tervezésekor, hogy a tó fenntartását afféle nullás dologként képzeljük el. Az elhanyagolt tó roppant kellemetlen látványt, akár rossz szagokat is jelenthet, és sokkal csúfabb lesz, mint egy ugyanakkora területű kiégett pázsit, vagy üres virágágyás, ráadásul a visszacsinálása is komoly összegekbe kerülhet, nem szabad tehát ideiglenes elemként tekinteni rá, mint például egy kísérleti ágyásra, amibe egzotikus növényeket ültetünk. 

japanese-style-garden-pond-157913682-56a4a0ca3df78cf7728351b0.jpg

Persze elriasztani senkit nem szeretnék a kerti tótól, hiszen rendkívül dekoratív látványelemről van szó, a víz közelségének nyugtató hatása mindenki számára ismert, a vízi és vízparti növények egészen új színeket, hangulatokat hozhatnak kézközelbe, a tó halainak gondozása pedig remek hobbi is lehet. A kerti tó gondozása alapvetően két részből áll. Az egyik oldal az őszi téliesítés valamint a tavaszi "ébresztés", tehát tisztítás, szezonra felkészítés. A másik oldal a folyamatos karbantartás, aminek főleg nyáridőben van szezonja. Utóbbi apróbb teendőkről lesz szó a következőkben, ami elsősorban azoknak lesz hasznos, akik friss tótulajdonosok, vagy még nincs ugyan kerti tavuk, de szeretnének némi képet kapni a majdani feladatokról.

 goldfish-pond-care.jpg

A nyári forróságban a legaktuálisabb a vízmennyiség optimális szinten tartása. A nagy melegben a kerti tavak vize gyorsan párolog, az alacsony vízszint pedig egyszerre esztétikai és fenntartási probléma is. Érdemes egy vízszintmérőt elhelyezni a tóban, ami egy egyszerű rovátkolt pálca vagy rúd is lehet, ha pedig a kritikus érték alá csökkent a szint, egyszerűen fel kell tölteni a tavat, például a kerti csapból, tömlővel. Nagyobb méretű tavak esetében már opció lehet az automata utántöltő berendezés telepítése, mely önműködően üzembe lép, ha a vízszint erősen lecsökken.

A kerti tavak gondozásának egyik lényeges eleme a bekerülő szennyeződések folyamatos eltávolítása. Ezek általában ártalmatlannak tűnő szerves anyagok, például szélfútta levelek, a fűnyíráskor a tóba került nyesedék, és a vízfelszínre kerülő egyéb lebegő növényi részek. A falevelek pár nap után a tó aljára süllyednek, ezért érdemes merítőhálóval naponta kihalászni őket. A levelek problémája ősszel lesz majd igazán aktuális, intenzív levélhulláskor érdemes lehet a tó fölé könnyű műanyaghálót kifeszíteni, így sok munkától kímélhetjük meg magunkat. Ugyancsak jó megoldás a háló kihelyezése hosszabb nyaralás esetén, ez augusztusban még teljesen időszerű.

Az optimális vízminőség megóvása érdekében szintén rendszeresen lépéseket kell tenni. A legjellemzőbb probléma az algásodás, ami általában a nem megfelelő (lúgos) kémhatás, a magas oxigéntartalom, és a túlzott szervesanyag tartalom együttállásakor indul be. Az algásodás következtében az egyéb tavi élőlények kiszorulnak, a víz zavaros, zöldes színezetű, kellemetlen szagú lesz. A megoldás a kémhatás rendszeres mérése és szükség esetén korrigálása, valamint a szervesanyag tartalom csökkentése. Utóbbit többek közt a tóba kerülő növényi hulladék gyors kiemelésével érhetjük el, valamint fontos e tekintetben, hogy a tóban lakó halakat ne etessük túl, a nagy mennyiségű, fel nem használt állateledel ugyanis nagyban segíti az algásodást. Nagyon hatásos a víz áramoltatása is, már egy egyszerűbb vízforgató berendezés is óriási segítség!

A fentiek értelmében érdemes arra törekedni, hogy a tó halai ne csak táppal legyenek etetve, igyekezzünk működő ökoszisztémát létrehozni, hogy a tó önfenntartó legyen! Telepítsünk vízinövényeket, szaporítsunk el a tóban a halaknak eleségül szolgáló vízi rovarokat, szorítsuk minél lejjebb a szükséges haltáp mennyiségét!

Főleg a nagyobb tavaknál jellemző (de a kisebbeknél is gyakori) hogy különböző gépi berendezések segítik az ideális állapotok fenntartását. Ilyenek lehetnek a vízforgattyúk, a szivattyúk, és a különböző szűrők. Ezek a gépek rendszeres karbantartást igényelnek, amit ne mulasszunk el, különben később nagyobb kiadás várhat ránk a cseréjükkel. A szűrőbetétek állapotát folyamatosan ellenőrizzük!

ffkjrxhfqmxbkj7_large.jpg

Aki pedig mostanában vágna bele a tó építésébe, és a készítés lépéseiről tájékozódna, EZT A RÉGEBBI POSZTOMAT tanulmányozza, melyet szakértő vendégszerzőm bocsátott rendelkezésemre még évekkel ezelőtt.

Ha pedig tetszik Önnek a kerti tó ötlete, de első nekifutásra valami szerényebb kivitelt szeretne, olvassa a dézsatavakról szóló bejegyzésemet IDE KATTINTVA!

 

Képek: innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr7714175587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása