Megyeri Szabolcs kertész blogja

Idén türelmesen kivártam a Mikulás ünnepet az első karácsonyos poszttal, számolva azzal, hogy sokaknak az egész ünnepi készülődés inkább teher, így nem akarják, hogy minden csatornán ez folyjon eléjük. Most azonban már, akárhogy számoljuk is, bő két hét van hátra karácsonyig, nem lehet tehát mellőzni a témát. Kertészeti megközelítésből a karácsony természetesen főképpen a karácsonyfából áll, ezért most is (mint sok éve már minden decemberben) egy kis karácsonyi fenyő gyorstalpaló következik most, főképpen a mit, milyet, mekkorát, és a hol kérdésekre koncentrálva.

Ha karácsonyfáról van szó, az első alapvető választási lehetőség a kiszerelés milyensége, magyarán, hogy vágott vagy élő fenyőt szeretnénk. Jelen írásomban a vágott fenyők tudnivalóit szedtem össze, hamarosan pedig az élő, konténeres karácsonyfákról is érkezik egy rövid értekezés. 

Lássuk akkor a vágott verziót! Miért pont ezt válasszuk? Hát mert ez a legnépszerűbb, ami több okra vezethető vissza. Nagyjából az ezredfordulóig kifejezetten unikum jellegű volt, ha valaki élő, dézsás fenyőt vitt a lakásába, hiszen annak többféle gyakorlati hátránya volt és van most is.

Az élő fenyőt hét, legfeljebb tíz napig lehet bent tárolni, edénye és földje miatt nehéz mozgatni, igazán nagy példányokat nem lehet beszerezni belőlük (és ha igen, azok akár mázsásak is lehetnek), de a fő ok, hogy a dézsás fenyő lényegi vonása, hogy karácsony után kiültethető (kiültetendő) a kertbe. Kertje viszont nem mindenkinek van, és ha van is, nem biztos, hogy évente egy-egy új fenyővel kívánja szaporítani a kinti növényállományát.

A vágott fenyő ezzel szemben egyszer használatos, ami a fentieket tekintve kifejezetten előnyös A vágott fák mozgatása, szállítása, tárolása is jóval egyszerűbb, és akár 3 méteres, igazán hatalmas példányok is beszerezhetők belőlük. Szintén igaz, hogy a vágott fenyők kínálata mindig nagyobb, a legtöbb árusnál a három kedvenc fajta (luc, ezüst, nordmann) mellett még legalább másik 2-3 fajta található.

Nagyjából megáll az az érv is, hogy a vágott fák olcsóbbak, bár ez az állítás csak részben igaz, hiszen a mindig kedvező árú luc mellett azért akadnak borsosabb árakon kínált fajták is. Mindenesetre a jó öreg vágott lucfenyővel akárki egyszerűen és viszonylag olcsón megoldhatja a karácsonyfa kérdését, ez pedig nagyon is gyakori szempont.  

Szegény fenyők! Gyakori az ilyen fájdalmas felsóhajtás, ha a vágott fenyőkről van szó, és alapvetően tényleg van abban valami szomorú, hogy egy fa életét áldozzuk fel azért, hogy színes-szagos dekorációként töltse utolsó heteit a lakásunkban. Tudni kell azonban, hogy a vágott fák 99%-a mezőgazdasági termesztésből származik, így gyakorlatilag ugyanolyan haszonnövények, mint a búza vagy az árpa. A vágott fenyő ellen felhozhatók erkölcsi jellegű érvek, az azonban biztos, hogy ezen növények kivágásával nem az erdőket, a természetet károsítjuk. 

Mik a vágott fenyőfa vásárlás trükkjei? Trükkökre sajnos szükség lesz, mivel az utcai árusoknál nem ritka, hogy kisebb-nagyobb fortélyokkal gyengébb minőségű darabokat próbálnak a vevőnek elsózni. Aki utcai árusnál vagy kertészetben vesz vágott fát, annak alapvetően kétféle szempontot kell szem előtt tartania: a fa legyen szép/formás, és legyen friss. A szépség szubjektív, de nagyjából mindenki tudja, hogy miről van szó, legyen dús, formás, szabályos alakú, tömött ágrendszerű a növény. A frissesség pedig azért fontos, mert a régebben kivágott, már összeszáradt vagy száradófélben lévő fák hamar lehullatják majd leveleiket, így jelentősen lerövidülhet az az időszak, míg a karácsonyfa valóban dekoratív lesz a nappaliban.

Tipp: mindenki a tökéletes alakú fákat keresi, ám a legtöbb szobában végül úgyis a fal mellé vagy a sarokba kerül a karácsonyfa. Ilyen módon egyáltalán nem súlyos gond, ha az egyik oldala kicsit ritkásabb, vagy hiányzik egy-két ága. Ugyanakkor az ilyen "hibás" példányokra jobban lehet árkorrekciót érvényesíteni (vagyis alkudni) ezért az árérzékenyebb vásárlók, akik otthon úgysem térbe állítják a fát, nyugodtan keressék ezeket a kishibás példányokat!

Az árusnál ne csak látványra vizsgáljuk meg a fákat, vessünk be mi is pár trükköt a jó választás érdekében! A fenyő törzsét függőlegesen tartva csapjuk közepes erővel a földhöz egyszer-kétszer a növényt, és ha levélhullást látunk, akkor a fa már szárad, így keressünk másikat. Szintén a nedvességtartalmat mutatja a levélteszt, melyet akár észrevétlenül is el lehet végezni, ha például az árus nem nézi jó szemmel az alaposabb vizsgálódást. Ennek során egyszerűen hajlítsuk meg a tűleveleket ujjbeggyel, majd engedjük el hirtelen. Ha a levél fürgén, rugószerűen kipattan, kiegyenesedik, akkor nedvdús és friss, de ha kettétörik, vagy csak lassan áll vissza, akkor száraz a növény, és leveleit túl hamar elveszti majd. Mindenképp kerüljük az előre becsomagolt fákat, ezzel jellemzően valamilyen esztétikai hiányosságot próbálnak leplezni az árusok. 

Tipp: remek ötlet és hasznos előrelátás a favásárláshoz magunkkal vinni a talpat, sok helyen ugyanis fillérekért bele is faragják a törzset ebbe (van erre egy mókás, ceruzafaragóhoz hasonló gép, de sok helyen egyszerűen előveszik a baltát, fűrészt). Így egycsapásra megspórolható a legendásan idegesítő és mindig az utolsó pillanatra hagyott otthoni faragás.

Megvan a fa, mit kezdjünk vele szentestéig? A szállítás az első neuralgikus pont, érdemes behálózva vagy összekötözve az autóba tuszkolni a fát, hogy ne törjük le az ágait. A kocsira is gondoljunk, a fenyő hónapok múlva is visszaköszönő tűlevelekkel terítheti be az üléseket, de ragacsos, makacs gyantát is csorgathat, ezért eleve egy kidobásra ítélt lepedővel, vagy egy méretes nejlonfóliával készüljünk a hazavitelre. Ha már otthon van a fa, egyszerűen állítsuk egy hűvös, védett helyre. A vágott fenyő már úgyis - hogy is mondjam szépen - halott, így fényre nincs többé szüksége, de a frissességét, tartósságát kitolhatjuk, ha nedves újságpapírral burkoljuk. Tárolási helynek remek a pince, a garázs, vagy akár a kert egyik sarka. Amit mindenképp kerüljünk, az a fa beltéri tárolása, így ugyanis nagyon lerövidítjük a dekoratív időszakát, magyarul gyorsan kiszárad, és 24-ére már erősen kopaszodni fog. 

A vágott karácsonyfával mindenkinek az a szándéka, hogy az a lehető legszebb és a lehető legtartósabb legyen. Ezért fontos tisztázni azt, hogy a fa beltéri tartósságát csak korlátozottan tudjuk nyújtani, hosszabbítani. Az, hogy a vágott fenyő hosszan szép maradjon a szobában, két körülménytől függ:

1 - A fenyő fajtájától. A luc például szép, illatos és olcsó, de hamar kiszárad, általában legfeljebb két hetet bír ki nagyobb arányú levélhullás nélkül (intenzíven fűtött panelban még ennyit sem feltétlen). Az ezüstfenyő vagy a nordmann ellenben akár egy hónapig is díszlik a fűtött nappaliban.

2 - A fa frissességétől. Ha egy vágott fenyőt már novemberben kitermeltek, azaz kivágtak, és szűk egy hónapig az árusnál hevert, akkor már szükségszerűen megindult a száradás, így hiába vásároljuk meg mondjuk december 23-án, az már semmiképp nem friss fa, így tartóssága jelentősebb rövidebb lesz.

A helyzet fonákja, hogy aki korán, akár már december legelején vesz fát, még a bő, gazdag választékból szemezgethet, így megtalálhatja a legszebb, legformásabb fát, azonban mire elérkezik a Szenteste, ez a növény már 2-3 hetes lesz, és elkezdhet kiszáradni. Aki viszont az utolsó napokra hagyja a vásárlást, kifoghat frissebb, nemrégiben kivágott növényt, ilyenkor viszont már sokkal korlátozottabb a kínálat, nehezebb megtalálni az elképzelt formájú és méretű fenyőt.

Mi akkor az ideális megoldás? Tökéletes tipp nincs, részben mindig a szerencsén fog múlni a dolog. Mindenképp érdemes rákérdezni a kereskedőnél, hogy mikori vágás a fa, minél frissebb kitermelés, annál jobb. A vásárlást pedig arany középútként december közepére ajánlatos időzíteni, hogy ne csak lerabolt állomány utáni resztliből tudjunk válogatni. Persze aki legfeljebb a hagyomány szerinti rövid ideig, Vízkeresztig tartja meg a fát, könnyebb helyzetben van, hiszen szűk két hetet szinte biztosan átvészel egy bármilyen vágott fenyő. Ahol viszont gyerekek vannak, és szokás a fát akár január második feléig is megtartani, ott érdemesebb biztosra menni a friss vágást illetően, illetve luc helyett ilyen tervek esetén inkább a nordmann vagy az ezüstfenyő a jobb választás.

A címmel ellentétben persze nem a balkonok fáznak, hanem a balkonnövények. Végre megérkezett ugyanis az évszaknak megfelelő hőmérséklet, ami azt jelenti, hogy napközben is egyszámjegyű értéket mutat a hőmérő, éjjelente pedig már a fagyok sem ritkák. Persze a kemény tél még odébb van, azonban a balkonon lakó növények többségének ez a klíma már kissé hűvös, így nem haszontalan pár szót ejteni a balkonnövények ősz végi, téli védelméről, aztán természetesen szükség esetén ezt az elméletet illendő átfordítani a gyakorlatba. 

Sokan azt mondhatják, hogy ha ugyanaz a növény a kertben átvészeli a telet, akkor a balkonon miért kéne vele pluszban pepecselni? A nagy különbség a föld térfogata, míg ugyanis a kerti növények talaja hatalmas tömb, addig az erkélyen lakóké sokkal kisebb, pár köbdeci általában. Ez a föld a cserépben hamar kihűl, a hamarabb fagy át. A tennivaló nem bonyolult, valamennyire szigetelni kell az edényeket, dézsákat. Szigetelőanyag lehet egy méretre vágott régi vászonlepedő vagy bármilyen rongyféle, használhatunk több rétegbe hajtogatott papírt, de az egyik legjobb választás az egyszerű buborékfólia.

Nem mellékes, hogy mindig csak az edények oldalát szabad szigetelni, alul és felül ne burkoljuk be a cserepet! Ha így tennénk, akkor az öntözővíz például nem tudna távozni, ez pedig fokozná a fagysérülés veszélyét, vagy éppen rothadáshoz vezetne. Alul megoldás lehet, ha egy méretre vágott hungarocell darabra helyezzük az edényt, felül pedig a mulcsolás az üdvözítő. Utóbbi -aki nem ismerné - annyit tesz csupán, hogy a növény földjét 5-8 centi vastagon burkoljuk be fenyőkéreg törmelékkel vagy kőzúzalékkal. Ez a mulcsréteg késlelteti a talaj kihűlését és tovább bent tartja a nedvességet. 

Itt azonban még nincs vége az erkély vagy terasz zöldjeivel kapcsolatos teendőknek. A balkonnövényeknek télen is szükségük van fényre, ám ilyenkor a nappalok rövidebbek, a napsugarak pedig gyengébbek, így a nyáron megfelelő helyek a hideg évszakban nem biztos, hogy jók. Ezért a korlát, vagy az oldalfal takarásában lévő cserepeseket tegyük feljebb, és középre, például egy állványra, vagy egy kisasztalra, és csoportosítsuk őket növekvő sorrendbe, hogy ne árnyékolják egymást. Arra mindig ügyeljünk, hogy a helyváltoztatással ne kerüljenek huzatos, szeles területre, mert ez is végzetes lehet a számukra.

Azt se feledjük, hogy nem minden balkonon élő növény télálló, így a fagyérzékeny példányokat telepítsük át megfelelő teleltetőhelyre. Mivel egy héttel ezelőttig még jellemzően tíz Celsius felett voltak a napi hőmérsékletek, a teleltetés megkezdése még most sem késő, ha valaki eddig erre nem gondolt volna.  A közkedvelt citrusfélék és egyéb mediterrán növények (például a szintén nagy kedvenc leander) egy fűtetlen, de fagy-, és huzatmentes helyen vészelhetik át a telet, az üvegezett erkély, veranda, vagy egy zárt, ablakos lépcsőház megfelel a célra. A trópusi, melegkedvelő növényeket szobahőmérsékleten lehet tárolni tavaszig.

A teleltetéssel kapcsolatban mindenképpen ki kell térni arra, hogy panelokban, társasházakban gyakori megoldás, hogy ezeket a növényeket a lakók a lépcsőházba, vagy a balkonnál védettebb folyosókra helyezik át, ezzel azonban vigyázni kell, egyfelől ez a gyakorlat tűzvédelmi szabályokba ütközhet, ami azonban sokkal fontosabb, hogy valóban veszélyes lehet egy váratlan vészhelyzet esetén, mikor az akadálymentes menekülés életfontosságúvá válik. Aki a saját növényei kihelyezése miatt, vagy esetleg mások feltételezhetően rosszul kihelyezett növényei miatt szeretne tisztába kerülni a hatályos szabályozással, az IDE KATTINTVA olvashatja el a részleteket!

A növények kezelése azonban még mindig nem jelenti azt, hogy vége a téli szezonra való felkészülésnek a balkonon. Itt ugyanis nem csak a növények, hanem az ott használt egyéb tárgyak, sőt maga a balkon is védelemre szorulhat a hideg hetekben. A kültéri bútorokat vigyük le a pincébe vagy garázsba, hogy tavasszal állagromlás nélkül vehessük újra használatba őket. A korlátra akasztott virágládákat szereljük le, vagy legalább fordítsuk befelé, a hó és a heves viharok leszakíthatják ezeket, ez pedig anyagi kárt és balesetveszélyt eredményezhet. Az erkélyen lévő dekorelemeket, dísztárgyakat is nézzük át, azokat pedig, melyeket károsíthat a hideg, vagy épp a téli vihar, vegyük, szereljük le, és helyezzük biztonságba.

A balkon vagy a terasz burkolatára hullott csapadékot (elsősorban a havat) távolítsuk el, mert a nappal megolvadó és a résekbe beszivárgó, majd éjjel megfagyó nedvesség tönkreteheti a burkolatot. Tapasztalatból mondom, hogy közel sem minden burkolóanyag fagyálló, amit annak hirdetnek, így némi óvatoskodás biztosan nem árthat! Amennyiben a vízszintes burkolat és a fal találkozásánál akadnak repedések, törések, ezeket még most javítsuk ki (akár csak ideiglenes jelleggel, nem ügyelve az esztétikára) mert így nagyobb volumenű munkákat előzhetünk meg!

Képek: innen, innen, és innen.

Novemberben már egyre kevesebb a kerti teendő (Micsoda közhely! De igaz!) azonban egy-két feladat akad ilyenkor is. Az egyik ezek közül tipikusan ősz végi, téli munka, és nem csak a hideg idő miatt kényelmetlen, hanem mert klasszikusan fejvakarós történet. Hogy végre kibökjem mire gondolok, hát nem másra, mint a fakivágásra, azon belül is a csonk eltüntetésére.

Fát kivágni nem olyan nagy mutatvány, a kisebbekkel egy fűrész és/vagy balta is elbánik, a nagyobbakhoz pedig már láncfűrész kellhet, és persze hosszabb a munka is, hiszen először a nagyobb ágakat kell eltüntetni, hogy a többé-kevésbé lecsupaszított törzs következhessen végül. Akárhogy is csináljuk, önerőből vagy segítséggel, kéziszerszámmal vagy gépi eszközzel, a vége mindenképp az lesz, hogy marad a földben egy csonk, és általában itt áll meg a tudomány. Eléggé közismert tény ugyanis, hogy a gyökérzet mérete nagyságrendileg a lombozathoz hasonlítható, ami azt jelenti, hogy igencsak bajos a kiemelés. Milyen megoldások léteznek a csonkok eltüntetésére?

A tönk eltüntetésének legegyszerűbb módja a csákányos kiemelés, mely ugyanakkor a fentiek értelmében csak a kisebb példányoknál jöhet szóba. A csákányozás akkor lesz célravezető, ha vágáskor legalább egy méter magas csonkot marad, ez fontos elem, így ha emellett voksolunk, már a vágásnál tartsuk észben, hogy magasabb törzsmaradványt hagyjunk meg. Ezt aztán jó mélyen ássuk, csákányozzuk körbe, majd mikor már mozgatható a maradvány, kézi erővel, vagy akár járműhöz kötve próbáljuk kifordítani a földből. A módszer vitathatatlan előnye az olcsósága, és az, hogy ott is elvégezhető, ahová munkagépek nem férnek be helyhiány miatt, így kisebb kertekben, előkertekben is szóba kerülhet. Hátránya, hogy viszonylag sok élőmunka szükséges hozzá, és keményebb hidegek, vagyis fagyott talaj idején el is kell felejteni, hiszen adott esetben akár egy, másfél méter mély, két-három méter átmérőjű gödröt kell kiásni, ez pedig fagyott földben nagyjából lehetetlen. Bár említettem a gépjárművel való mozgatást, ezt azért nagy óvatossággal kell elvégezni, nehogy az autóban tegyünk kárt. Ha van a szomszédságban traktoros, akkor persze nyert ügyünk van, de ez viszonylag ritka együttállás.

A következő eljárás a gépi megoldás, ez jellemzően markológépet jelent. A brutális erőkifejtésre képes munkagép akár percek alatt megoldja a problémát, így akár több órányi fáradságos ásást és rönkrángatást tehetünk zárójelbe egy huszáros vágással. Ugyanakkor gép jelentős kárt tehet a gyepfelületben, és mozgásához nagy hely kell, így ha markoló nem fér be a kertkapun, vagy bent nincs neki hely a mozgáshoz, vesztettünk. Nem mellékes, hogy a munkagép és a gépkezelő bérlése mindenképp pénzbe kerül majd.

Köztes megoldásként merül fel a kisebb, direkt erre a célra kialakított munkagép is, például a tönkmaró berendezés. Ez egy kisebb méretű, forgó csiszolófejjel ellátott eszköz, mely egyszerűen a talajszint alá „faragja” le a fa maradványát. Ez a szerkezet gyorsan, tisztán dolgozik, kis mérete miatt szinte bármekkora kertben bevethető, így főnyereménynek tűnik, de sajnos viszonylag ritka dolog, nem mindenhol áll rendelkezésre a gépkölcsönzőkben, ráadásul a kezelése sem való feltétlen tapasztalatlanoknak, így ajánlott hozzá egy kezelőt is "bérelni", vagyis szintén nem filléres megoldás. 

Az eddigi három többé-kevésbé professzionális eljárás mellett akadnak szellemes, érdekes alternatívák is, melyek ugyan beválhatnak, de kisebb-nagyobb hátránya mindegyiknek akad, és a teljes siker sem mondható 100 százalékosnak.

Fifikás kertbarátok ilyen tönk gondok esetén előszeretettel vetik be a nitrogénes, trágyázásos kiégetést. Ebben az esetben az alacsonyra vágott csonkba vastag fúrószárral tucatnyi lyukat fúrnak, melyekbe bőséges mennyiségű nitrogéndús, folyékony trágyát öntenek, majd a csonkot nejlonnal, komposzttal vagy földdel fedik be. Az így felgyorsított természetes bomlási folyamatok révén a fa maradványa hamar elkorhad, és végül akár egy ásóval is könnyen kiszedhetővé, szétdarabolhatóvá válik. Ez egy környezetbarát, szelíd módszer, ugyanakkor semmiképp sem gyors, akár 2-3 hónapig is eltarthat, mire eredmény születik. Ez persze mostanában épp nem jelent problémát, hiszen a novemberi kezelés eredménye úgysem lényeges a tavaszi kertszezon beállta előtt, addig meg van még 4-5 hónapunk.

Hasonló, ám nem kifejezetten környezetbarát metódus a vegyszeres kezelés. Gazdaboltokban vásárolhatóak olyan vegyi felületkezelő anyagok, melyek az előbbiekben vázoltakhoz hasonlóan működnek, a fát szivacsossá, puhává alakítják, így az ásóval, csákánnyal kiemelhetővé válik. Én ezt nem ajánlom, agresszív, erős kemikáliákról van szó, melyeket nem jó ötlet a kertünkben szétlocsolni a talajba, így ez a metódus csak teljesség kedvéért álljon itt.

Utolsó előttiként jöjjön egy igazán jópofa megfejtés, ami nem más, mint a gomba! Ilyenkor  az alacsonyra vágott csonkot baltával jól szabdaljuk meg, majd a sebhelyekre telepítsünk laskagombát. A gomba nem csupán elkorhasztja fát, de dekoratív, kifejezetten rusztikus látvány, mindemellett ugye ehető is, így saját termesztésű gombát tálalhatunk majd! Természetesen ez az eljárás csigalassú, a gomba nem végez gyors munkát, sok hónap kell, mire eltüntethetővé válik a törzsmaradvány. De addig legalább jól néz majd ki!

És akkor a legvégső módszer: a jó öreg tűz! A zavaró facsonkot akár egy kerti sütögetéssel egybekötött égetéssel is el lehet tüntetni, így ősszel amúgy is gyakran lobbannak avartüzek a kertekben (az avarégetéssel kapcsolatos dolgokról ITT OLVASHATJA egy régebbi írásomat!) Klasszikus tábortüzet képzeljünk el ilyenkor, a téglával, kövekkel biztonsági okokból körbebástyázott facsonkot be kell gyújtani, és addig kell izzítani, míg az a talaj szintje alá nem hamvad el. 

És akkor jöjjön még a ráadás, amit egy rövid videóban mondok el, nézze csak:

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

A továbbra is szokatlanul meleg ősz ugyan lehetővé teszi, hogy még november első harmadában is a kertben tegyünk-vegyünk, de lássuk be, ilyenkor már csak addig tart a kellemes langyosság - és azzal együtt a kertészkedési kedv - míg le nem megy a Nap, vagy felhők nem árnyékolják el. Vagy amíg esni nem kezd, fújni nem kezd a szél, és így tovább. Akárhogy is, lassan itt az ideje tekintetünket a lakásbelsőben pesztrálható zöldek felé fordítani, hiszen velük kellemes a foglalkozás a fűtött szobában.

A természet fricskája, hogy ebben az időszakban a szobanövények sem kényeztetnek el minket, többségük telel vagy egyszerűen csak a nyugalmi időszakát tölti, és köszönik, nem kérnek a napi szintű ápolásból. Ezért üdítő kivétel például az amarillisz, ami nem csupán egy csodaszép virág, nem csupán télen virágzik, de emellett még olyan jópofa nevelési módszert is követel gazdájától, mely garantáltan remek szórakozás lesz. Ezért most az amarillisz hajtatás rejtelmei következnek, mégpedig praktikusan, érthetően, pontokba szedve, hogy a kezdők is könnyedén boldogulhassanak ezzel a pompás dísznövénnyel!

Az amarillisz Dél-, és Közép-Amerikából származik, ahol jó meleg van, ennek megfelelően nem is bírja a hideget, fagyokat, ezért sokkal inkább szobanövényként tartjuk, de a májusi fagyok elmúltával ki is ültethető, és egészen szeptemberig a kertben maradhat. Akinek tehát volt kerti amarillisze, a hagymákat az iskolakezdés környékén felszedte, pihentette 2-3 hónapig, hogy mostanában belevágjon a téli hajtatásba. Mindenki másnak meg kell vásárolnia az amarillisz hagymákat, amiket elültethet és hajtathat. Mindkét módszernek az a vége, hogy most novemberben megvannak a hagymáink, és elkezdjük a hajtatást!

- Első lépésben minél nagyobb és nehezebb, fejlett gyökérzettel rendelkező hagymát szemeljünk ki, és ügyeljünk arra, hogy a hagyma ép, kemény legyen, és ne legyenek rajta vörös foltok, ez ugyanis betegségre utal.

- A hagyma gyökereit óvatosan szedjük szét, ha összekócolódtak (a száraz, letörhető gyökereket válasszuk le), majd a hagymát közvetlen az ültetés előtt egy fél napra tegyük langyos vízbe, de úgy, hogy a víz csak a gyökereket érje.

- A hagymához képest kétszer akkora cserepet válasszunk, vegyünk egy adag jobbféle általános virágföldet, és máris jöhet az ültetés. A hagymát úgy helyezzük a földbe, hogy a felső harmada kilátsszon, és ügyeljünk arra, hogy stabilan csücsüljön a földjében.

- Alaposan öntözzük be, és ezzel a könnyebb részt máris abszolváltuk, öntözésre egyébként egy darabig nem lesz szükség, amit úgy kell érteni, hogy ne öntözzünk, mert azzal a levelek növekedését serkentenék, és a szár nem szökkenne szárba.

- Amarilliszünket ezután meleg helyre tegyük, 22-25 Celsius fokos zugba, ami lehet a radiátor, fűtőtest melletti sarok is, fényre ugyanis a hagymának egyelőre nem lesz szüksége. Papírforma szerint két-három héttel később előbukkan majd a hagyma oldalából indulva a virágszár, ekkor akcióba kell lépnünk, és a hagymát le kell fedni.

- A szár ugyanis leül, vagyis nem fejlődik szép nagyra ellenkező esetben, így vegyük elő alapszintű kézügyességünket, és hajtogassunk egy 30-40 centiméter magas papírcsákót, lehetőleg sötét, nem fényáteresztő papírból, majd ezt a sipkát borítsuk rá a hagymára. A lefedés időszakában már lehet, sőt kell is öntözni a növényt, valamint tápoldattal serkenthetjük a fejlődést. A sötétben a szár növekedésnek indul, egészen addig tartsuk bura alatt leendő kedvencünket, míg a szár másfél arasznyi nem lesz.

- Ekkor a csákót vegyük le, hogy a növekedés folytatódhasson, és ettől fogva már kevésbé meleg és fényesebb helyet keressünk az amarillisznak, például az ablakpárkányra telepítsük, hacsak az nem túl huzatos.

- Ha minden rendben megy, akkor az ültetést követő körülbelül nyolcadik hétben, mikor a szár már 60-70 centi magas, megjelennek a virágok. A virágzás nagyjából szűk két hétig fog tartani, és bőséges virágporzással jár, akit utóbbi zavar, a portokokat bátran vágja ki.

- Ha kicsit ki akarjuk tolni a virágos időszakot, akkor esténként tegyük a növényt hűvösebb, de fagymentes helyre.

- Az amarilliszt az ősz derekától (praktikusan a fűtésszezon kezdetétől) egészen kora tavaszig ültethetjük cserépbe szobanövényként, ha pedig kéthetes csúsztatással tesszük mindezt több példánnyal, akár hónapokig tartó téli virágözön lesz a jutalmunk.

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

Az ősz derekától kezdve - hiába van most éppen rekordmeleg - a hobbikertészek figyelme lassan a benti növények felé fordul, hiszen egy-két hét múlva már semmi nem ment meg minket a hideg ősz végi időjárástól, így aki szeretne növényekkel bíbelődni, kénytelen lesz a lakásban tartott példányokat gondozni. A szobai növények ugyan kevésbé vannak kitéve a különféle rovarkártevők támadásainak, mégsem mentesek az élősködőktől, de ez nem újdonság senkinek, akinek volt valaha szobanövénye.

Az már érdekesebb kérdés, hogy melyek a leggyakoribb benti növényrémek, és hogy mit lehet kezdeni velük. Most három olyan gyakran előforduló ártalmas rovar kerül terítékre röviden, melyet minden szobanövény tulajdonosnak ismernie, sőt, felismernie kell, hogy aztán felvehesse velük a harcot!

A takácsatkák nem válogatósak, szinte bármilyen növényen megtelepednek. Megtalálásukat, felismerésüket nagyban nehezíti, hogy kifejezetten aprók, méretük az egy millimétert sem éri el, ráadásul a levelek alsó felén tanyáznak, így akár heteken keresztül képesek észrevétlen elrejtőzni. A takácsatkák nyomára pókhálószerű szövedékük vezethet, illetve az, ha az adott növény levelén először halvány foltok jelennek meg, majd később összepöndörödnek, végül elszáradnak és lehullanak. A takácsatkák a növényi részek nedveit szívogatják, kifejezetten kedvelik a száraz, meleg környezetet, ezért az őszi, téli fűtött lakásbelső ideális körülményeket biztosít számukra. A védekezés ennek megfelelően nem összetett. Mivel ezek a kis gaztevők irtóznak a nedvességtől, a növények lezuhanyozásával, vízzel való lepermetezésével általában gyorsan és vegyszermentesen elűzhetők. Erősebb fertőzés, sűrű elterjedtség esetén kertészetekben, gazdaboltokban vásárolható, kifejezetten takácsatkák ellen összeállított vegyszerekkel is kezelhetők a problémás növények.

A gyapjastetű a második alany, ez a rovar a pajzstetű rokona, egészen hasonlóan is néz ki, csak nem barnás pajzsa, hanem szürkésfehér háta van. A gyapjastetű is számtalanféle szobanövényen telepedhet meg, de neki már vannak kedvencei, ugyanis kimondottan szívesen választja a kaktuszokat, a dracénát, a páfrányokat, a pálmákat, de még az orchideákon is megjelenik. Ez a kisméretű rovar szintén a növényi nedvek szívogatásával jut táplálékhoz, a megtámadott példányok szárán és levelein telepszik meg, jelenlétét a levelek fonnyadása, sárgulása jelezheti. A gyapjastetű duplán is kárt okozhat, az általa kiválasztott mézharmatban penészgomba telepedhet meg, ami így egy már legyengült növényt támadhat meg, a hatás pedig ennek megfelelően akár halálos is lehet. A gyapjastetű elleni küzdelem első állomása szintén a lemosás, de ebben az esetben puha szivaccsal, nedves ronggyal távolítsuk el a kártevőket. Természetesen vegyszeres kezelést is alkalmazhatunk, a szaküzletekben mindig hozzáférhetők a megfelelő permetszerek. A gyapjastetvekkel mindig könnyebb felvenni a harcot a fertőzés korai szakaszában, így jó ötlet pár naponta átnézni a növényeket.

A liszteske, bár cuki a neve, mégis ádáz ellensége a beltérben nevelt növényeknek. Pusztítása gyakran megfigyelhető üvegházakban, fóliasátrakban, erre utal hivatalos elnevezése is, üvegházi molytetű. Ez a 2-3 milliméteres, apró szárnyairól felismerhető rovar is a növényi nedvekből lakmározik, tömeges megjelenése esetén ,szélsőséges esetben akár a növény pusztulását is okozhatja. Jól érzi magát száraz, meleg helyiségekben, így a szobában is számítani lehet rá, főleg télen, fűtésidényben. A lisztecske előszeretettel lepi el a begóniát, azáleát, a hibiszkuszt, a krizantémot, a kankalint, és a karácsonyi szezon slágerét, a mikulásvirágot. A védekezés szelídebb módszere újfent a vizes permetezés, erősebb fertőzéskor a levelek fonákját szükséges kezelni vegyszeres permetszerrel, a kártevő ugyanis itt telepszik meg.

Meg kell jegyezni, hogy az őszi-téli időszak különösen veszélyes a szobanövények számára, számos házikedvenc ugyanis ezekben a hetekben, hónapokban tölti pihenőidejét, ilyenkor növekedésül lelassul, suta példával élve egyfajta téli álomba merülnek, és ez általános legyengüléssel is jár. Ilyenkor fogékonyabbak a betegségekre, és ha valamilyen fertőzés éri őket, állapotuk hamarabb romlik, hamarabb pusztulnak el. Ezért érdemes megfogadni az alábbi tanácsokat:

• - Az ősz második felében tüzetesen nézzük át a szobanövényeket kártevők, betegségek nyomai után kutatva. Amennyiben bajt észlelünk, haladéktalanul kezdjük meg a kezelést, hogy a tél már egy egészséges, erős növényt érjen!

• - Ördögi kör, hogy a betegségek és kártevők könnyebben fertőzik meg a legyengült növényeket, és a legyengült növények könnyebben esnek áldozatul nekik. Ezért fontos, hogy kedvenc zöldjeink folyamatosan jó kondícióban legyenek, vagyis ügyelve a helyes tartásra, a rendszeres öntözésre, a szükséges tápanyag utánpótlásra tartsuk őket minél életerősebben!

• - A téli, fűtött szobák száraz, meleg levegőjét kevés szobanövény kedveli. Kedvenceinket ezért párásítással, optimális mennyiségű és gyakoriságú öntözéssel kényeztessük. 

• - A télen gyakrabban előforduló fertőzések, kártevő támadások terjedését korlátozhatjuk, lassíthatjuk, ha nem csoportosítjuk növényeinket szorosan egymás mellé, vagyis igyekezzünk úgy elhelyezni őket, hogy lombjuk ne érjen össze, ne legyenek egymáshoz túl közel!

• - A szobanövények kondiját nem csak a meleg, száraz levegő ronthatja, hanem rosszul viselik a hirtelen hőmérséklet változásokat is. Ezért ne helyezzük őket gyakran nyitogatott ablak, ajtó közelébe, valamint ne szellőztessünk a közvetlen közelükben lévő ablakon át.

• - És még egy tipp: a fentebb többször említett vizes permetezést, és általában az öntözést is lehetőség szerint lágy vagy lágyított vízzel végezzük. A célra kifejezetten alkalmas az esővíz (kivéve nagyobb városokban, ahol az érzékenyebb szobanövényekhez nem ajánlott a szennyezettebb városi esővíz alkalmazása) az állni hagyott csapvíz, illetve a felforralt és kihűlni hagyott csapvíz.

Képek: innen, innen, és innen.

Az ásás nélküli ágyás gondolata első blikkre hasonló a kerék nélküli autózáséhoz, vagy a panír nélküli rántott húséhoz. Hiszen hogy lehetne egy dísz vagy veteményes ágyást elkészíteni (előkészíteni) ásás nélkül? Pedig van ilyen módszer, bár van egy aprócska csalás a dologban, és nem is valami teljesen új, radikális módszerről van szó, ennek ellenére érdemes legalább felületesen megismerni ezt a lehetőséget, mert akadhat, aki érdemesnek találja a kipróbálásra! Lássuk miről is van szó!

Kezdjük elsőként azzal, hogy miért van szükség az ásásra? A talaj célszerszámmal való átmozgatása több szempontból lényegi elem, ezzel biztosítható ugyanis (legalábbis részben) a gyommentesítés, az egyenletesen laza talaj, valamint a tápanyag utánpótlás is ezzel a művelettel végezhető el, hiszen a kiszórt trágyát valahogy a talajba, annak mélyebb rétegeibe kell juttatni. Ezért mikor ásásmentes ágyáskészítésről beszélünk, alapvető, hogy ugyanezek a dolgok teljesüljenek az alternatív módszer során is. Térjünk rá akkor az ígért ásásmentes eljárásra.

Az előkészületi fázis első lépése a sík felület kialakítása, vagyis ha egyenetlen, gödrös, buckás a felület, akkor lyukak feltöltésével, a bukkanók elsimításával kell indítani.  A mélyedéseket feltöltésére használható zöldhulladék, fűnyesedék, vagy akár papír (utóbbi esetben csak natúr, nem fényes, egyszerű papírról vagy kartonról lehet szó, ez a továbbiakban is érvényes, ha a papír kerül szóba).

Ha megvan a sík felület, akkor több réteg papírral, vagy egy-két réteg kartonnal kell beborítani a területet, majd a vizet nem sajnálva bőségesen be kell öntözni a leendő virágágyást, veteményest. Az ágyásnak egyúttal szegélyt is készítsünk, egyfelől így szebb lesz, másfelől a további rétegek miatt jó, ha van némi támasztó oldalfala az ágyásnak. Szegélynek valamiféle alacsony deszkakerítés bőségesen megteszi. Innentől már nincs sok hátra, csupán pár réteg kell még. Először 2-3 centi vastag szervestrágya takaró kerüljön az ágyásba, erre érkezzen egy arasznyi szalma, újra trágya, majd zárásképpen tíz centi magasan komposzt vagy zsákos termőföld. Egy kevés nedvesítés után ezzel el is készült a vetésre, palánta ültetésre alkalmas ásásmentes ágyás!

A tapasztaltabb veteményezőknek, hobbikertészeknek jó eséllyel mostanra leesett, hogy igazából itt egy (igaz alacsonyabb kialakítású) magasított ágyás készült el, de azért messze nem a hagyományos módon, hanem annál jóval egyszerűbben és költséghatékonyabban. Az ilyen módon elkészített termőterület több fontos előnnyel bír, többek között gyomosodásra kevésbé hajlamos, tápanyagokban gazdag talajjal rendelkezik, és a munkálatok elvégzéséhez nem kell mélyre hajolni, valamint akkor is elindítható rajta a termesztés, ha a kert talaja egyébként veteményezésre nem kifejezetten alkalmas (például a talaj típusa nem megfelelő, túl kötött, vagy nagyon laza).

A fent leírt ásás nélküli ágyás mellett szól, hogy a vetemény letermése után elbontható, „talaja” beforgatható a kert földjébe, mely értékes bio tápanyagként fog további jó szolgálatot tenni! Utóbbi extrát a magasított ágyások "nem tudják", ha egyszer elkészültek, akkor szilárd építményként ott is maradnak, nem mobilizálhatók, nem bonthatók szét egy-két óra könnyű munkával. És még egy pozitívum, az ásásmentes ágyás kialakítása mellett szól, hogy erősen gyomos területeken is alkalmazható, sőt, ilyen kertrészeken a legpraktikusabb, ugyanis mire a termények beérnek, az elfedett gazok végleg kipusztulnak a többrétegnyi termőközeg alatt.

Persze adja magát a kérdés, hogy miért kéne ilyen köröket tenni csak azért, hogy az ásást megússzuk. Egyfelől a dolgot fel lehet fogni egyfajta érdekes kísérletként, a felsorolt előnyök mellett érv lehet, hogy a módszer biokertészeti elkötelezettségű kiskerti termelőknek is megfelelő, és sokan egyszerűen szeretnek kipróbálni újdonságokat. Másfelől azt se feledjük, hogy sokaknak az ásás egyszerűen túl nehéz feladat, idősek, hátfájósak hozzá, vagy gyengébb fizikumuk miatt nem tudják vállalni a nehéz munkának számító ásást. A fent leírt metódus nekik is érdekes lehet. 

 Képek: innen