Valószínűleg senki nincs, aki ne tapasztalná, hogy az élelmiszerek árai egyre növekednek, ez magában nem újdonság. Az már nagyobb baj, hogy az emelkedések miatt sok család kénytelen olyan dolgokról lemondani, melyek régebben még maguktól értetődőnek számítottak, jól példázza ezt a burgonya, mely ha nem is a kaviár szintjére kapaszkodott fel, azért elég drága ahhoz, hogy meggondolás tárgyává tegyük megvásárlását. Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése régóta a porondon van, de azt hiszem, nem vagyok vészmadár, ha azt gondolom, hogy az efféle árcsökkentésre még jó ideig várnunk kell. A burgonyával kapcsolatos trükkről nemrégiben esett szó a blogon, mellyel kicselezhetővé válhatnak a magas bolti árak. Azon gondolkodtam, miért ne mehetnénk tovább? Ahol van kert, vagy egy termesztésre alkalmas balkon, ott meg lehet próbálkozni a háztáji termeléssel, amivel biztosan csökkenthetjük a kiadásokat. Persze ez sokaknak nem új dolog, főleg vidéken, de ahol eddig a kert a gyepes, dísznövényes területet jelentette, ott is el lehet gondolkodni, hogy a placc egy részét termesztésre állítsuk át. Az alapvető zöldségek, fűszernövények megtermelése nem ördöngösség, jó szabadtéri elfoglaltság, nagy befektetést nem kíván, és ha sikeresek vagyunk, nem csak olcsó, hanem vegyszermentes, ellenőrzött forrású élelmiszerhez jutunk. Ezért az elkövetkezendő hónapokban minden héten jelentkezni fogok egy rövid, gyakorlatias útmutatóval, melyben az éppen aktuális vetnivaló zöldségekkel, kerti terményekkel foglalkozom. A sort a fokhagyma nyitja.

Induljon a háztáji termelés! A nyilvánvaló előnyök mellett kiváló, nyugtató hobbihoz is jutunk vele.

A fokhagyma éppen a drágább termények közé tartozik, egyben a magyar ízlelőbimbók egyik örök kedvence, én legalábbis nehezen tudnék lemondani róla. Lássuk hát, mit kell tenni a saját fokhagymatermésért. A fokhagyma (Allium sativum, népiesen foghagyma) termesztésébe tavasszal és ősszel is bele lehet fogni, mivel most tavasz van (mindjárt), a március eleji vetésről lesz szó. Egy bő kiló fokhagymából nagyjából 150 ültetésre alkalmas gerezdet tudunk kinyerni, a satnyábbakat, és a középső gerezdeket a műveletből kihagyva. Ekkora mennyiség szaporítása egy család éves fogyasztását fedezheti. Lehetőleg ép, egészséges gerezdeket használjunk, és a héjukat se húzzuk le. Ugyanakkor a spájzban felejtett, már kissé száradtabb példányokat is felhasználhatjuk, de csak akkor, ha épek, egészségesek. Sérült, beteg szaporítóanyaggal próbálkozva gyengébb, vagy semmilyen termésünk nem lesz, és a betegségekre is fogékonyabbá válnak a satnya darabokból fejlődő növények. A másik megoldás, ha gazdaboltban vásárolunk szaporítóanyagot, vagyis dughagymát. Március első napjaiban kezdődhet a munka. A sortávolság egy arasznyi legyen, a tőtávolság ennek a fele. 

Gerezdek dugványozáshoz

Fejlődő növénykék

És az eredmény

A talajt tekintve a legjobb a humuszos, agyagos közeg, de azért annyira nem igényes növény, amelyik kertben az egyéb zöldségfélék megélnek, ott a fokhagyma sem fog kényeskedni. Előzetes trágyázásra nincs szükség, ezt a növény kifejezetten nem szereti, ellenben a művelet előtt egy mély, átforgató ásást ejtsünk meg. A tavaszi ültetés után az első hajtások kibújása, és a késő júliusi érés között általában 4-5 gazoló, porhanyító kapálásra lesz szükség, ezek ideje akkor jön el, mikor a gazok is megjelennek (meg is fognak). A márciusi fokhagyma jobban bírja a szárazságot, mint őszi társai, ezért öntözni csak tényleg ritkán kell. A dugványozás helyszíne nyugodtan lehet félárnyékos terület, akár gyümölcsfák lombja alá is elhelyezhetjük a dugványokat. A beérés ideje július vége, augusztus eleje, amit a növény sárguló, száradó szárai jól jeleznek. Az ekkorra már jókora szárral rendelkező fokhagyma szinte csábítja a gazdát, hogy kézzel húzza ki növényét, ám ne ezt tegyük. Eredményesebb, ha ásóval, óvatosan, hogy ne sértsük a gumókat, kiforgatjuk a földből a fokhagymát. A szárat se vágjuk le rögtön, jobb, ha a hagyma magától záródhat be. Szüret után szokás egy két napig a napon szétterítve utóérlelni a hagymákat, majd jól szellőző, meleg, sötét helyre tegyük őket. A tárolás alatt akár díszként is funkcionálhat a fokhagyma, ha koszorúba, füzérve fonba lógatjuk fel a lakásban.

Míg a konyhába nem ér, dekoráció is lehet

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

A Főkert Zrt tájékoztatása szerint a napokban kezdik lemosni a budapesti közterületi fákat, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az elkövetkezendő két hétben a parkokban nappal, az utak menti fasorok esetében pedig éjjel lesznek láthatóak a Főkert munkatársai, amint permeteznek. Feltételezem sokakban felmerülnek majd kérdések, mint például, hogy ártalmas-e a szóróanyag, kárt tehet-e a környező növényzetben, esetleg parkoló járművekben, jár-e veszéllyel a permet a két-, vagy épp a négylábú szerzetekre. Hogy senki ne riadjon meg a titokzatos éjjeli akciók következtében, röviden elmondom miről van szó.

A napokban a városligeti fák is megkapják a tavaszi kezelést

A gyümölcsfákkal, szőlővel rendelkező gazdáknak nem új dolog a tavaszi lemosás, melynek fő célja, hogy az ágakon, kéregrepedésekben, és a rügyeken megtapadó kórokozó gombákat idejekorán eltávolítsa, valamint a növényen áttelelő kártevőket semlegesítse. A városi ember azonban ritkán lát utcai permetezést, és nem meglepő módon rögtön valamilyen erőszakos vegyszer jut eszébe, mellyel nem lenne jó közeli kapcsolatba kerülni. Pedig a városi fáknak is szükségük van a tavaszi megtisztulásra, és mivel értelemszerűen a sűrűn lakott övezetekben nem lehet a mezőgazdaságban megszokott anyagokat használni, nem is használják ezeket. Így, hogy kicsit előreugorjak, a fasorok és parkok lakóinak lemosásakor használt szer teljesen ártalmatlan, hacsak nem nyalogatjuk a fák törzsét, ám ez nem valószínű.

Hasonló módszerrel zajlik majd a fővárosi lemosás is

Hatékony vegyszeres védelmet közterületen tehát nehéz kivitelezni, mert sok olyan szer van, amely ilyen helyszínen nem használható, és persze mindig ott van az emberek ellenállása a vegyszerekkel szemben, főleg ha éjidőben kapnak rajta permetező munkásokat. Ilyenkor gyorsan megszületnek az összeesküvéselméletek, pedig csak nem akarják akadályozni a nappali forgalmat a munkások. A sorfákat, parkfákat mindenképp kezelni kell, mert urbánus körülmények között méginkább hajlamosak lesznek a betegségre, valamint az emberi tényezővel is kell számolni, a vandalizmus által károsított fák sebein keresztül mindenféle kórokozó, kártevő károsíthatja a növényt. A megoldás a paraffinos lemosó permetezés, melyet tavasszal szoktak megejteni, erről van szó most is. Előnye, hogy közterületen is használható, nincs egészségügyi várakozási ideje, nem mérgező, a mindennapjainkban egyébként is jelen van. Persze azért ne álljunk oda a fa mellé egy közös fürdőzésre. Érdemes tudni, hogy a lehulló, lecsöpögő anyag az autókat sem károsítja, könnyedén lemosható, de egy kiadós eső ingyen eltünteti a szert a kocsikról.

A takácsatka az egyik célpont

A lemosás mellett gyakran a gombás, baktériumos betegségek ellen is védekezne

A paraffinos lemosó permetezés alkalmas a szívogató kártevők, tetvek, takácsatkák, levélatkák, levél- és pajzstetvek, vagy az amerikai lepkekabóca ellen, melyek a fákon élnek. A paraffin elzárja az oxigéntől a kártevőket, és azok egyszerűen megfulladnak, anélkül hogy vegyszerrel kezelték volna őket. A permetezésnél ezért ügyelni kell arra, hogy a kiszórt anyag teljesen bevonja a fa kérgét, ágait, szinte filmszerűen, mivel a törzsön, a kérgen élőkártevők csak így lesznek teljes mértékben elszigetelve a külvilágtól. Baktériumok és gombák ellen réztartalmú szerekkel szokták kiegészíteni (Vektafid, rézkén, bordói lé-rézgálic) a lemosó kezelést, így a közterületi fák gondozói komplex védelmet tudnak egy menetben nyújtani az utcai zöldnek. A réztartalmú szerek a paraffinolajhoz hasonlóan nem jelentenek veszélyt, az éjszakai permetezést követően reggelre a környékbeliek nyomát sem fogják látni az esti akciónak.

A Szilágyi Erzsébet fasoron is lesz munka

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

Az elmúlt hetek vezető környezetvédelmi témája egyértelműen a Római partra tervezett mobilgát, és annak visszásságai, melyet a főváros vezetése támogat, természetvédők, civilek pedig szinte egyöntetűen elleneznek. Engem is foglalkoztatott a téma, azonban kertészként nem éreztem magam annyira kompetensnek, hogy hozzászóljak, ezért kapóra jött tájépítész kollegám, Kéméndi Zsolt vitaindító írása a témáról, melyet szíves engedelmével közzéteszek az alábbiakban.

Az utóbbi napok híradásai a budapesti Római-partra tervezett mobilgát ügyétől voltak hangosak. A Fővárosi Közgyűlés február 22.-ei döntésével végül elfogadta a mobilgát továbbtervezéséről szóló javaslatot. Nézzük meg, mit is jelent ez a fejlemény a Duna budapesti szakaszának utolsó természetközeli partvidékén.

A római parti árvízhelyzet már évtizedek óta megoldatlan probléma. A Nánási út és a Királyok útja menti főgát évekkel ezelőtt ideiglenes gátnak épült. Több szempontból sem felel meg az árvízvédelmi előírásoknak, rossz állapotban van. Ez a gát választja el az áradó Dunát több tízezer helyi lakos életterétől és értékeitől. A Közgyűlés a gát felújítása és átépítése helyett (nagy költségnövekedést okoznak a nagy átmérőjű közművezetékek, sok fát kellene kivágni, az utat megemelni) egy, a főgáttól (az első számú védekezési vonaltól) 100 méterrel beljebb elhelyezkedő mobilgátat tervez építeni.

A mobilgát, mely hozzávetőlegesen 4 milliárd forintba fog kerülni, lényegében a Duna partján fog felépülni egy, a jelenlegi állapotot lényegesen átalakító töltésen. Azért hívják mobilgátnak, mert árvízmentes időszakban leszerelésre kerülnek a 2,2 méter magas alumínium elemek, amik a védekezést szolgálják. A mobilgát mellett és ellen sok szervezet és szakember szólalt fel, különböző oldalról megvilágítva a helyzetet.

A gát megépülésével az utóbbi évtizedekben kialakult fövenyes partszakasz, kísérő növényzetével és galériaerdőivel teljes egészében eltűnik. Az újonnan kialakítandó töltés - funkciójából adódóan - vizet át nem eresztő anyagból készül, a jelenlegi állapothoz képest magasabbra. A gátépítés a 3 km-es hosszúságban (változattól függően) 55-180 000 m3 feltöltéssel jár, ami teljesen megváltoztatja a part hangulatát, arculatát. A töltés anyagának védelme érdekében fákat valószínűleg nem lehet majd ültetni a töltésre, a szervízút és védőtávolságok miatt pedig a gát házak felőli oldalára sem. A természetes módon kavicsos parti fövenyt egy enyhe lejtésű gyepes  töltés váltja.

Jelen állás szerint az ártérre (!) épült ingatlanok továbbra sem lesznek teljes mértékben védve, ugyanis a gát mértékadó árvízszint + 100 cm magasságú lesz, nagyvonalúan fogalmazva 9,54 méteres magasságig biztosít majd árvízi védelmet. Ezáltal alacsonyabb lesz, mint a 100 méterrel beljebb húzódó főgát és a kettő közül továbbra sem éri el egyik gát sem az elsőrendű árvízvédelmi fővonal minimum magasságát, ami 9,84 méter.

Laikus, de talán szakmai szemmel nézve is felmerül pár kérdés:

Érdemes-e

• -több milliárd Ft-os építési költségű,
• -a tanulmányok alapján magasabb fenntartási költséget igénylő,
• -az évtizedek alatt kialakult fövenyt és növényzetet elpusztító,
• -a jelenleg elsőrendű védelmi fővonalnak tartott (így is alacsony), rossz állapotú gátat felújítatlanul hagyó,
• -a tanulmányok alapján a következő 40 évben várhatóan bekövetkező rekordmagasságú árvíz ellen NEM védő,
• -a terület hangulatát, karakterét gyökeresen átalakító,
• -a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Terve szerinti ökológiai folyosót megszüntető,
• -a Római-part jelenlegi turisztikai vonzerejét aláásó

mobilgátat építeni?

Vendégszerzőmnek köszönöm az értekezését, olvasóimat pedig buzdítom arra, hogy kommentekben fejtsék ki véleményüket!

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

Egy hét múlva március, ilyenkor már bizsereg a hobbikertészek tenyere, vágynak egy kis kerti munkára, legyen az akár ásás, ültetés, vagy nagyobb lélegzetvételű átalakítás. Türelmetlennek nem szabad lenni, hamarosan úgyis gőzerővel indulnak be a teendők. Az egyik leglátványosabb korai munka lehet ilyenkor a díszfüvek kibontása. Persze kibontásról és örömteli eseményről főleg akkor beszélhetünk, ha az ősz derekán nem mulasztottuk el a pampafű, zebrafű, és társaik szakszerű összekötözését.

Mire bugáit bontja, a kert ékköve lesz

A magasra törő, télen sérülékeny díszfüvek ugyanis november tájékán megkövetelik a kötözést, ami rém egyszerű elővigyázatosság, mindössze annyit tesz, hogy a szárakat nem túl szorosan, de azért határozott módon, lehetőleg két helyen (mondjuk térd és mellmagasságban) egy erős madzaggal össze kell kötni. Vagyis össze kellett volna. Aki ezt elmulasztotta, most valószínűleg azzal szembesül, hogy a tövek közé csorgó hólé, a pangó víz, és fagyok együttesen nagy kárt tettek a pompás növényben, akár örök téli álomba szenderítve kerti kedvencünket. Ám hogy ne legyek vészmadár, induljunk ki abból, hogy a kötözés rendben lezajlott, a tavasz beköszöntével pedig az új autópályát átadó miniszter eleganciájával, na meg egy ollóval felszerelkezve a madzagot elnyisszantva átadjuk kertünk ékét a tavasznak. A művelet első része valóban nem több ennél, egy nyissz, és a díszfű kibomlik. Ennyi ébresztő azonban nem elég neki, elő kell kapni a metszőollót, és visszavágni a valószínűleg magas és terebélyes növényt.

Előkertben, utcafronti területen is nagyszerűen mutat a pampafű

Ha valakiben felmerül a kérdés, hogy mindennek mikor jön el az ideje, főképp az érintettet kell megkérdeznie, aki látványosan válaszol. A legnépszerűbbként számon tartott pamapafű (Cortaderia selloana) és az egyéb díszfüvek, az időjárási körülmények függvényében általában március környékén már egyértelműen jelzik új, üde zöld hajtásaikkal, hogy eljött a raboskodás vége. Ilyenkor a talaj szintjétől számítva 15-30 centiméteres magasságban vágjuk vissza a szárakat, lehetőleg a szárra merőleges, egyenes vágásokkal. Sokan hívei a domború formájú vágásnak, vagyis a szárakat a középpont felé haladva egyre magasabban vágják, hogy kúp alakúvá váljon a díszfű, erre azonban a növénynek nincs szüksége, és igazából nem is szakszerű. Szerintem nem is szebb így, de ez magánvélemény.

Nyilván vannak, akik eljutottak eddig az olvasásban, annak ellenére, hogy nincs otthon pampafüvük (vagy egyéb díszfüvük), nos ők abba ne hagyják az olvasást. Ugyanis a pampafű ültetésének is márciusban jön el az ideje, akár külső forrásból (kertészetből) szerezzük be az "alapanyagot", akár a szomszéd terebélyesedő példányából kérünk egy darabot tőosztásos szaporítás céljából. Tudni kell azonban, hogy a pampafű és társaik helyigényes növények, apró kertekben nem csak nem mutatnak annyira jól, de hajlamosak akkora területet elfoglalni, ami az egész kertecske kihasználhatóságának rovására megy. Nagyobb birtok esetén szoliternövényként viszont elsőrangú választás, eleganciát, egzotikumot csempésznek a kert hangulatába (ha pedig túl naggyá válnak, adjunk belőlőle a szomszédnak.) A pampafű mindemellett azért is az egyik legjobb választás például utcafronti zöldterület színesítésére, mert fiatalkorában elég jellegtelen képet mutat, így a rossz szándékú idegen kezek nem fognak késztetést érezni, hogy gyökerestül kitépve hazavigyék, mire pedig megnő, és megmutatja szépségét, addigra már fizikailag nem lehet elvinni, vagyis kitépni. Éles peremű levelei pedig gyorsan elveszik a mégis megpróbálkozók kedvét.

Amennyiben kedvet kaptak a pampafűhöz, most tekerjenek feljebb, és lefele haladva indítsák el a beágyazott videókat, mire végeznek velük, minden hasznos alapinformációt megszerezhetnek a pampafűről!

A sarokban is elfér, de ilyenkor nem szabad hagyni, hogy túl nagyra nőjön

Képek: innen, innen, és innen.

Előfordul, főleg a tavaszi kertrenoválás időszakában, hogy birtokunk egy (akár több) fája szanálásra kerül, például leromlott állapota, vagy egy teljes kertreform következtében, de családi ház vásárlásakor is gyakori, hogy az új tulajdonos elképzeléseibe nem illik egy-egy fa. Ilyenkor eljön a fűrész és a balta ideje, egy szakavatott, erős férfikéz általában pár óra alatt végez szegény növénnyel, magyarán kivágja. A kivágás rejtelmeiről már szóltam korábban, de felmerülhet a kérdés, mi legyen a csonkkal, a földben maradó tönkkel. Nos, a kérdés fel is merült, mégpedig a blog facebook oldalán, de a válaszom láthatóan nem elégítette ki a kérdezőt, így nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy - stílszerűen - jobban beleássam magam a problémába. Így a következőkben a fölös facsonkok eltüntetésének szerteágazó és részletes módszertanát próbálom közreadni.

Akadályoz, felesleges, szedjük ki!

Az első és legkézenfekvőbb metódus a csákányos nekiveselkedés. Kell hozzá egy csákány, egy balta, izomerő, és a csonk méretétől függően pár, vagy sok munkaóra. Ha előre tudjuk, hogy kézi erővel fogunk dolgozni, hagyjuk a csonkot legalább egy méter magasra, hogy tudjuk majd mozgatni. Először a csákánnyal (ásóval) ássuk körbe a törzsmaradványt, és vagdossuk el az oldalgyökereket. Ha az árok már megfelelően mély, kezdődhet a mozgatás, kézzel, vagy gépi vonóerővel, utóbbi azt jelenti tulajdonképpen, hogy valamilyen járműhöz kötjük a csonk felső részét, majd óvatosan meghúzatjuk. A már nem függőleges törzs főgyökere így hozzáférhetővé válik, és erős baltacsapásokkal elvágható.

Pro: ott is elvégezhető, ahova munkagép nem tud bejutni, sajátkezű munka esetén teljesen költségmentes

Kontra: nagy fizikai erőt igénylő módszer, viszonylag nagy terület szorul renoválásra utána, és igazán nagy példányoknál nem kivitelezhető

A kézi csákányozást gépi erővel is kiválthatjuk

Amennyiben nem akarunk/tudunk órákig csákányozni, hívhatunk gépi segítséget. Ez leginkább egy markolót jelent, a több tonnányi húzóerővel rendelkező gép pillanatok alatt megoldja a problémát. Sajnos ilyenkor sem mindig úszható meg teljesen a csákányozás, és a mellékgyökerek átvágása, de a munka dandárját a gép pillanatok alatt elvégzi.

Pro: gyors, hatékony, termetes rönkök sem jelentenek akadályt

Kontra: fel kell hajtani egy munkagépet és gépkezelőt, pénzbe kerül, szűk helyen nem alkalmazható, nagy pusztítással jár a gyepre nézve

Nagy fánál nagy rumlira kell felkészülni

Apróbb kertekben jó megoldás lehet a kisgépes tönkmarás. A tönkmaró egy olyan speciális gép, ami mérete miatt szinte bármely kertbe benavigálható, tárcsái pedig egyszerűen a föld szintje alá marják a csonkot, nagyjából úgy, mint egy durva ceruzafaragó.

Pro: gyors, tiszta módszer, alig bolygatja meg a környező területet.

Kontra: nem könnyen hozzáférhető berendezésről van szó, bérlése drága lehet, kezelő személyzet szükséges hozzá

A tönkmaró tisztán és gyorsan dolgozik

Jöjjenek akkor az alternatív, olcsó, de hatékony metódusok. Népszerű a nitrogénes, trágyázós kiégetés. Ilyenkor alacsony csonkot vágjunk, majd minél nagyobb fúróval fúrjunk lyukakat a fába. Öntsük nyakon magas nitrogéntartalmú trágyával (szarvasmarhatrágya, vagy műtrágya), alaposan öntözzük be, majd fedjük le nejlonnal, amit még esetleg vékony réteg földdel takarjunk be. Ekkor tulajdonképpen a természetes bomlási folyamatot gyorsítjuk fel, de az eredmény így is csak legalább másfél-két hónap múlva érkezik, mikor a korhadt maradványt egy csákánnyal könnyen kiforgathatjuk a földből. Érdemes néha megismételni a trágyás kezelést mindeközben, és néha vízzel is locsoljuk, hogy gyorsítsuk a folyamatot.

Pro: kismértékű beavatkozás a környező területbe, alacsony költség, egyszerű kivitelezés

Kontra: hosszú, hetekig tartó folyamat

A csonkot házilag is kiemelhetjük, de azért ezt nem ajánlom

Az előző eljárás kissé sebesebb rokona a vegyszeres kezelés, melyhez a nagyobb kertészetekben, jól felszerelt gazdaboltokban lehet vásárolni olyan felületkezelő anyagot, mely a fát felpuhítja, szivacsossá teszi, így pár hét múlva a rönk megerőltetés nélkül eltávolítható, vagy gyúlékony anyaggal átitatva elégethető.

Pro: nem jár nehéz fizikai munkával

Kontra: alkalmas szert ritkán lehet vásárolni

A laskagomba a természet válasza a kérdésre

Szintén a természetes folyamatok felgyorsításán alapul a gombás módszer, mely roppant szellemes, mellesleg dekoratív is (amíg tart). Ha a tuskó eltüntetése nem sürgős, a csonkot be kell vagdosni, akár úgy, hogy baltával megcsapkodjuk itt-ott, akár úgy, hogy egy segítőkész szaki láncfűrésszel bevagdossa, főleg a tönk tetejét. Ha ez megvan, vásároljunk laskagomba spórát, és a termesztési utasításoknak megfelelően helyezzük el a fán. A gyorsan növekedő gomba pár hónap alatt egyszerűen kiemelhetővé porlasztja a fát, ráadásul a megtermelt gombát megehetjük, nagyon jóízű.

Pro: teljesen természetes, rombolásmentes

Kontra: hosszú ideig tart

Ássük körbe, gyújtsunk alá, és volt rönk, nincs rönk

Utolsóként jöjjön az a módszer, ami nyilván sokakban felmerült már, az égetés. Hallani olyan tanácsról, miszerint fúrjuk meg, majd öntsük nyakon a rönköt petróleummal, benzinnel, és hadd égjen. Én ennél kissé szelídebb és szórakoztatóbb eljárást javasolnék, amihez első lépésben a földhöz a lehető legközelebb vágassuk el a maradványt. Ehhez újfent egy láncfűrészes szakember szükséges, mivel azonban nincs olyan utca, amelyben ne lakna legalább egy láncfűrészes hobbista, ez viszonylag könnyen kivitelezhető, alkalmasint pár ezres, vagy egy-két üveg sör árán. Mikor a rönk már földszintes, rakjuk körbe kövekkel, téglával, és kész is a tábortűz alapja. Jöjjön némi papír, egy szakajtónyi gally, és lobbanhat a tűz. A rönkégetés így összevonható egy tábortüzes bulival, bográcsozással, és csak arra kell figyelni, hogy ne aludjon ki a máglya, míg a rönk a földfelszín alá nem ég. 

Pro: egyszerű, természetes megoldás, jó alkalom egy tavaszi kertindító bulira

Kontra: gépi vágás is szükséges lehet hozzá, a tűzrakóhely alatti gyep erősen sérül

A rönköt meg is tarhatjuk, így például már kimondottan esztétikus

Van azonban még egy lehetőség, ha fölös fatörzs van a kertben. Egyszerűen az, hogy otthagyjuk, ahol van, és némi kreativitással megpróbáljuk hasznosítani. Egy asztalossal vágathatunk egy szögletes, vagy kerek lapot, melyet a tönkre erősítve máris kész a rusztikus kerti asztal. Pár székkel körberakva olcsó kertibútorhoz jutunk. A rönköt használhatjuk virágállványnak is, akár úgy, hogy egy cserépnyi mélyedést vájunk a teteje közepébe, és beleköltöztetünk egy dekoratív növényt, de akár az egész rönköt teleaggathatjuk kaspókkal. Ha megfelelő távolságban van egy másik fa, ketten együtt lehetnek egy függőágy tartóoszlopai. Kevés fantáziával a haszontalannak tűnő törzsmaradvány a kert legegyénibb elemévé léphet elő. 

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

Sajnos ahhoz már hozzászoktunk, hogy kertünkben háború dúl, melyet mi, gazdák vívunk a mindenféle kártékony betolakodókkal, a vakondtól a levéltetűig. A legtöbbüket már ismerjük, mint a rossz pénzt, sok esetben a hatékony védekezés módszerei is nyilvánvalóak. Most azonban egy eddig nem ismert gonosztevővel kell megbarátkozni, ugyanis új, a növényekkel, kiváltképp a gyümölcsökkel nem éppen kesztyűs kézzel bánó rém jelent meg, a foltosszárnyú muslica.

Foltosszárnyű muslinca

Muslicából eddig is bőven akadt, senki nem akart újat, persze a foltosszárnyú muslica nem igazán törődik az efféle igényekkel. A tudományos körökben Drosophila suzukii néven ismert rovar ázsiából származik, mint az a nevéből is kiolvasható, némi fekete humorral pedig akár azt is mondhatnánk, hogy "A mi autónk" szlogen mintájára "A mi kártevőnk" is lehetne, de könnyelműség lenne elviccelni a dolgot. A Távol-Keleten őshonos faj kis időbeli különbséggel bukkant fel Észak-Amerikában és Európában. Legelső ázsián kívüli észlelése 2009 őszén, Kanadában történt, British Columbia tartományban, Fraser Walley-ben, egy cseresznyefán. Ezután az USA-ban kezdett hódítani, a nyugati parttól indulva egészen a földrész túloldáláig eljutva. Ezzel párhuzamosan Európában is megvetette a lábát (valószínűleg az Egyesült Államokból érkezve), elsőként Olaszországban és Franciaországban (2009-ben), majd sebesen terjedt mindenfelé, 2011-ben észlelték többek közt Spanyolországban, Svájcban és Szlovéniában is. Az első magyarországi randevú tavaly ősszel, az M7-es autópálya egyik rovarcsapdájában jött létre, köszönhetően a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének, akik a azonosították a fennakadt példányokat. A folytatás borítékolható, a foltosszárnyúak vélhetően előbb-utóbb megjelennek a kertekben, elsősorban ott, ahol gyümölcsöt találnak.

A Drosophila suzukii lárvája

A Drosophila suzukii azért méltó az említésre, mert roppant gyorsan szaporodik és terjed, valamint azért, mert a többi muslicától eltérően nem csak a sérült termést támadja, hanem a teljesen ép gyümölcsöt is az étlapjára teszi. Nem válogat, vadon élő, és kerti termesztésű gyümölcsre egyaránt (szó szerint) rárepül, így a szeder, bodza, áfonya és társaik mellett a cseresznye, a barackok, a szilva, és a szőlő sincs biztonságban tőle, de a sérült almát és körtét is célba veszi. A helyzet komolyságát jelzi, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NEBIH) közleményt adott ki, melyben felhívják a gazdák figyelmét, hogy amennyiben észlelik a kártevőt, haladéktalanul értesítsék az illetékes megyei növényvédelmi hatóságot, melyek listája ITT található (a lap alján található legördülő menüből lehet megyét választani). Mivel nem honos, vagy ismert, új fajról van szó, fontos a beazonosítás, melyben a NEBIH útmutatója is segíthet, IDE kattintva pedig egy angol nyelvű, de alaposan illusztrált dokumentum tájékoztat a kártevő jellegzetes ismertetőjegyeiről. sajnos a muslicafélék apró élőlények, roppant nehéz megkülönböztetni őket, nagyító, éles szem, és persze egy rabosított példány szükséges a fajta pontos felderítéséhez.

Árulkodó nyomok

Lényegi kérdés a védekezés mikéntje, ebben egyelőre szintén a NEBIH útmutatója tekinthető irányadónak, melyet honlapjukról átemelve az alábbiakban olvashatnak:

"Védekezési lehetőségek 

Megelőzés: Szüreteljünk a lehető legkorábban és ne komposztáljuk a gyümölcsöket, mivel az a muslica átteleléséhez ideális körülményeket teremt. Az erjesztett gyümölcsöt borítsuk be tüll hálóval, hogy megakadályozzuk a legyek kirepülését.

Csapdázás: A rovar megjelenése és fertőzése jól jelezhető és nyomon követhető sárga ragacsos lappal és almaborecettel kiegészített csapdák kihelyezésével. A 0,5-0,7 l űrtartalmú, fedett palackok oldalába vájt 3-4 mm átmérőjű lyukakkal ellátott csapdák használata alkalmas a kártevő egyedszámának gyérítésére is. 

A fertőzött gyümölcsök begyűjtése és megsemmisítése. Nagyon fontos a megtermett összes gyümölcs betakarítása és a fertőzött termések megsemmisítése talajba forgatással vagy a fentiek szerinti erjesztéssel. Súlyos fertőzéskor a teljes termésmennyiség megsemmisítésére is szükség lehet. A fertőzött gyümölcsöket nem szabad komposztálni.

Kémiai védekezés: A gyümölcsérés kezdetén kémiai módszerek javasoltak az adott kultúrában engedélyezett hatóanyag tartalmú készítményekkel: piretroidok (cipermetrin, deltametrin, lambda-cihalotrin), spinozad az élelmezés-egészségügyi várakozási idő betartásával. Ezek kijuttatásával 5-14 napig biztosítható a gyümölcsök megvédése e kártevőtől. Az eredményességhez azonban szükséges, hogy a termelők védekezése terjedjen ki nagyobb, összefüggő területre, mivel a károsító repülési aktivitása miatt egyetlen elhagyott magányos ültetvény vagy magánkert is fertőzési forrásul szolgál a fogékony növények számára."

Almaborecetes csapda

Érdemes tehát a későbbiekben nyitott szemmel járni a kertben, és időről-időre rászánni pár percet a vizsgálódásra, nehogy féltve gondozott fáink az egzotikus kártevő áldozati legyenek!

Egy kiváló angol nyelvű tanulmány az érdeklődőknek ITT.

Hírforrás: MTI

Képek: innen, innen, innen, és innen.