Megyeri Szabolcs kertész blogja

Díszfüvek ébresztése

komment

Egy hét múlva március, ilyenkor már bizsereg a hobbikertészek tenyere, vágynak egy kis kerti munkára, legyen az akár ásás, ültetés, vagy nagyobb lélegzetvételű átalakítás. Türelmetlennek nem szabad lenni, hamarosan úgyis gőzerővel indulnak be a teendők. Az egyik leglátványosabb korai munka lehet ilyenkor a díszfüvek kibontása. Persze kibontásról és örömteli eseményről főleg akkor beszélhetünk, ha az ősz derekán nem mulasztottuk el a pampafű, zebrafű, és társaik szakszerű összekötözését.

b010297-Pampasgras-weiss-69888-0.jpgMire bugáit bontja, a kert ékköve lesz

A magasra törő, télen sérülékeny díszfüvek ugyanis november tájékán megkövetelik a kötözést, ami rém egyszerű elővigyázatosság, mindössze annyit tesz, hogy a szárakat nem túl szorosan, de azért határozott módon, lehetőleg két helyen (mondjuk térd és mellmagasságban) egy erős madzaggal össze kell kötni. Vagyis össze kellett volna. Aki ezt elmulasztotta, most valószínűleg azzal szembesül, hogy a tövek közé csorgó hólé, a pangó víz, és fagyok együttesen nagy kárt tettek a pompás növényben, akár örök téli álomba szenderítve kerti kedvencünket. Ám hogy ne legyek vészmadár, induljunk ki abból, hogy a kötözés rendben lezajlott, a tavasz beköszöntével pedig az új autópályát átadó miniszter eleganciájával, na meg egy ollóval felszerelkezve a madzagot elnyisszantva átadjuk kertünk ékét a tavasznak. A művelet első része valóban nem több ennél, egy nyissz, és a díszfű kibomlik. Ennyi ébresztő azonban nem elég neki, elő kell kapni a metszőollót, és visszavágni a valószínűleg magas és terebélyes növényt.

grass pampas grass2.jpgElőkertben, utcafronti területen is nagyszerűen mutat a pampafű

Ha valakiben felmerül a kérdés, hogy mindennek mikor jön el az ideje, főképp az érintettet kell megkérdeznie, aki látványosan válaszol. A legnépszerűbbként számon tartott pamapafű (Cortaderia selloana) és az egyéb díszfüvek, az időjárási körülmények függvényében általában március környékén már egyértelműen jelzik új, üde zöld hajtásaikkal, hogy eljött a raboskodás vége. Ilyenkor a talaj szintjétől számítva 15-30 centiméteres magasságban vágjuk vissza a szárakat, lehetőleg a szárra merőleges, egyenes vágásokkal. Sokan hívei a domború formájú vágásnak, vagyis a szárakat a középpont felé haladva egyre magasabban vágják, hogy kúp alakúvá váljon a díszfű, erre azonban a növénynek nincs szüksége, és igazából nem is szakszerű. Szerintem nem is szebb így, de ez magánvélemény.

Nyilván vannak, akik eljutottak eddig az olvasásban, annak ellenére, hogy nincs otthon pampafüvük (vagy egyéb díszfüvük), nos ők abba ne hagyják az olvasást. Ugyanis a pampafű ültetésének is márciusban jön el az ideje, akár külső forrásból (kertészetből) szerezzük be az "alapanyagot", akár a szomszéd terebélyesedő példányából kérünk egy darabot tőosztásos szaporítás céljából. Tudni kell azonban, hogy a pampafű és társaik helyigényes növények, apró kertekben nem csak nem mutatnak annyira jól, de hajlamosak akkora területet elfoglalni, ami az egész kertecske kihasználhatóságának rovására megy. Nagyobb birtok esetén szoliternövényként viszont elsőrangú választás, eleganciát, egzotikumot csempésznek a kert hangulatába (ha pedig túl naggyá válnak, adjunk belőlőle a szomszédnak.) A pampafű mindemellett azért is az egyik legjobb választás például utcafronti zöldterület színesítésére, mert fiatalkorában elég jellegtelen képet mutat, így a rossz szándékú idegen kezek nem fognak késztetést érezni, hogy gyökerestül kitépve hazavigyék, mire pedig megnő, és megmutatja szépségét, addigra már fizikailag nem lehet elvinni, vagyis kitépni. Éles peremű levelei pedig gyorsan elveszik a mégis megpróbálkozók kedvét.

Amennyiben kedvet kaptak a pampafűhöz, most tekerjenek feljebb, és lefele haladva indítsák el a beágyazott videókat, mire végeznek velük, minden hasznos alapinformációt megszerezhetnek a pampafűről!

cortaderia_selloana05.jpgA sarokban is elfér, de ilyenkor nem szabad hagyni, hogy túl nagyra nőjön

Képek: innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr495101326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fingusz 2015.02.20. 16:12:21

Nos én hanyag voltam és elfelejtettem összekötni ,remélem hogy átvészelte mert nagyon sajnálnám ugyanis már 2.5 méter magas és gyönyörű! :)

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása