Megyeri Szabolcs kertész blogja

Halottak Napi előkészületek a temetőben

Szólj hozzá!

A közelgő Halottak Napja nem csak a megemlékezés miatt fontos emléknap, hanem kertészeti vonatkozása is van, ami nem más, mint a temetői sírok rendebetétele. Érdemes ezért összefoglalni, hogy milyen módon, milyen eszközökkel, milyen növényekkel lehet a síremlékeket rendbe hozni, megszépíteni, hogy a hónap végi alkalomra méltó állapotba kerüljenek. Elsőként essen röviden szó magáról a Halottak Napjáról, utána pedig következik a gyakorlatias, elsősorban a tapasztalatlanabb temetőlátogatóknak szóló kertészeti útmutató.

November elseje és másodika az egész nyugati világban fontos napok, a keresztény hagyomány november elsején ünnepli az üdvözült lelkek emléknapját (Festum Omnium Sanctorum), ez a Mindenszentek Napja, másnap pedig a Halottak Napja van, mely a katolikus vallásúaknál a halottakra való emlékezés napja, de természetesen ilyenkor nem csak a katolikus hívek látogatnak ki a temetőbe, hogy gyertyát gyújtsanak, hanem mindenki, aki már eltávozott szeretteire, barátaira szeretne emlékezni. A Halottak Napjával többé-kevésbé egybemosódik az angolszász eredetű halloween ünnep, melyet sokan a Halottak Napja amerikanizálódott, bazári, sokak szerint szerint méltatlan párjának tartanak, pedig maga a Mindenszentek napja is a kelta samhain ünnepből ered. A kelta halálisten kultuszát dicsőítő, október 31.-én tartott druida ünnep ugyanis a krisztianizálódás során alakult át keresztény Mindenszentekké, maga a halloween név is az All Hallow's Eve (óangol: All-Hallows-Even, skót változatban Hallow'en), vagyis a mindenszentek napja kifejezésből származik. 

111692_bigger.jpg

Magyarországon november elsején, másodikán, de legalábbis az ezen napokhoz legközelebb eső hétvégén szokás kilátogatni a temetőkbe, ám sokan csak ekkor szembesülnek azzal, hogy a síremlékek rossz, elhanyagolt állapotban vannak. A magyar, és általában a nyugati viszonyulás a halálhoz merőben más, mint például keleten, mi általánosságban nem szeretünk az élet végességével szembesülni, ami azt eredményezi, hogy főleg a fiatalabbak, és a városi lakosok körében nem szokás a gyakori temetőjárás. Ennek következtében sokszor előfordul, hogy a sírok nem állnak rendszeres karbantartás alatt, és a kötelező jellegű november eleji látogatás rossz hangulatot okoz, mivel a síremlék állapota lehangoló, vagy erősen renoválásra szorul. Ezért nagyon jó ötlet még októberben megejteni egy előzetes szemlét, hogy amennyiben teendők akadnak, azokat elvégezve a halottak napi emlékezés már méltó körülmények között valósulhasson meg.

A temetői sírgondozás alapvetően kertészeti feladat, hiszen a mi kultúrkörünkben a hantos, vagyis a felszínből kiemelkedő sírok az elterjedtebbek (ellenben például az amerikai szokásokkal, ahol csupán egy kereszt, vagy kisebb kő síremlék magasodik ki a pázsitos felületből). Az ilyen emlékhelyeknél a hant rendszerint keretezésre kerül kővel vagy műkővel, de gyepesítés is előfordul. Az oldalsó felületeket, és a sír környékét néha borostyánnal, varjúhájfélékkel futtatjuk be. Amennyiben a sírhant felszíne szintén kővel, márvánnyal borított, a növénygondozás a cserepes zöldekre és a vázákban tartott vágott virágokra korlátozódik, ilyenkor alig akad teendő a virágok pótlásán, a gyors gyommentesítésen, és a kőzúzalék elegyengetésén kívül. A nagyobb feladat akkor áll előttünk, ha kő helyett részben vagy egészben földdel fedett. Ezeket a felületeteket növényekkel, virágokkal szokás beültetni, és sokan a sírhely melletti területet is hasonlóan alakítják ki. 

 nagysandorsirmontage.jpg

Induljunk ki abból, hogy a sír alapos renoválásra szorul, vagy egyszerűen szeretnénk megújítani, vagyis friss növényekkel beültetni. A növényválasztás előtt érdemes felmérni a sírhely adottságait, számba véve a napsütés mértékét, az árnyékoltságot, és a talaj milyenségét-minőségét. Utóbbi azért lehet fontos, mert valószínűleg nem akarunk komplett földcserét végezni, ilyenkor pedig arra kell építeni, ami adott. A homokos közeg jó levegő-, és vízáteresztőképességű, tápanyagban jellemzően szegény, nagy előnye viszont, hogy könnyen megmunkálható. Homokos talaj esetében nem szabad elmulasztani a szervesanyag pótlást, ehhez marhatrágyát, komposztot, vagy virágföldet használhatunk. Az agyagos talaj kötöttebb, a vizet nehezen ereszti át, a tápanyagokat kiválan megköti, de művelése nehezebb feladat. Lazítására homokot, komposztot használhatunk. A vályogtalaj előnyös, mert jó levegő és vízgazdálkodású, a tápanyagokat hatékonyan köti meg. A vályogos talaj humuszban gazdag típusát arról ismerjük meg, hogy ujjaink között morzsolva könnyű morzsákra esik szét. A humusz a talajban található szervesanyag, így a termékenység legfontosabb tényezője. Mennyisége sosem állandó, de trágyázással mindig a megfelelő szinten tartható. Növényválasztásnál mindig meghatározó körülmény, hogy milyen a talaj típusa, ezért mielőtt ültetünk, feltétlen vizsgáljuk meg  hant földjét, és az ahhoz passzoló fajtákat részesítsük előnyben! Nagyon fontos, hogy növényválasztásnál vegyük figyelembe, hogy milyen gyakran tudunk kilátogatni, ez elsősorban a vízigény miatt számít. Amennyiben évente csak párszor megyünk ki, jó ötlet szárazságtűrő, igénytelenebb növényeket vásárolni, ellenkező esetben vagy állagromlással, vagy gyakoribb látogatásokkal kell számolni. Beszerzésnél ne azt vegyük meg, ami elsőre megtetszik, hanem bátran kérdezzük meg a szakeladókat, hogy a célra megfelelő-e a kiszemelt faj. 

01.jpg

Természetesen az esztétikai szempontok sem hanyagolhatók el, ideális esetben a kiültetett növények harmonizálnak a sírhellyel, a temető atmoszférájával, és egész évben rendezett, méltó képet sugároznak. A legintenzívebb díszítőhatást az egy-, és kétnyári növényekkel érhetjük el. Az évelők dekorációs hatása visszafogottabb, de tartósak és nem igényelnek sok gondozást. Mivel október van, az egy-, és kétnyári növények ültetése nem időszerű, így amennyiben ezekkel díszítenénk a hantokat, várnunk kell tavaszig. Ebben az esetben a rendezettséget, gondozottságot most egy egyszerű tisztítással, gyommentesítéssel, földátmozgatással, gereblyézéssel érhetjük el, és természetesen koszorúval, vágott virággal dekorálhatjuk a hantokat. Az örökzöldekkel időtlen, állandó hatás érhető el, míg a lombhullatókkal a sír képe az évszakokkal együtt változik. A növények méretét tekintve ne essünk túlzásokba, szűkebb, zsúfoltabb temetőben nem ízlésesek a nagy bokrok, terebélyes, magas virágok, és természetesen fordítva is igaz, nagyméretű felületen nem mutatnak jól a kisméretű, ritkásan elhelyezett zöldek. A síremlék színe, tónusa és a kiültett növények színe között is teremthetünk összhangot, de végsősoron mindig hallgassunk megérzésünkre, ízlésünkre, valamint gondoljunk az elhunyt vonatkozó kívánságára, esetleg kedves növényeire.

 Juniperus communis saxatilis Nov 2009_1.jpg

A krizantém, a törpe őszirózsa, a kerti árvácska, az erdei ciklámen, a csarab és az erica (hanga) októberben is ültethetők, és biztosítják a megemlékezés idejére a szép külalakot. A krizantém vízigénye a legkisebb ezek közül, a többi faj gyakoribb öntözést kíván, de mulcsolással (például fenyőkéreg kihelyezésével) lassíthatjuk a föld kiszáradását, a mulcs ráadásul a gyommentességet is többé-kevésbé garantálja. Októberben időszerű az őszi hagymások (tulipán, nárcisz, krókusz) ültetése is, ezek ugyan csak tavasszal fognak virágozni, ültetésükkel azonban már most rendezett látványt érhető el. Előfordulhat, hogy valakinek - például a lakhely és a temető miatti nagy távolság miatt - tényleg csak nagyon ritkán van lehetősége a sír látogatására. Ilyenkor a törpe örökzöldek választása a legjobb. Ezeknek a növényeknek elegendő a természetes csapadék, nem igényelnek folyamatos felügyeletet, emellett dekoratívak, és örökzöld jellegükből fakadóan állandó, időtlen kinézetet kölcsönöznek a nyughelynek. Legalkalmasabbak az elterülő, vagy kúszó növekedésű fajták, melyek kiültetéskor a rendelkezésre álló felület kétharmadát betakarják. Ajánlott fajták a havasi törpefenyő törpeváltozata (Pinus mugo var. Pumilo), a fél méter magas gömbbé növekedő lucváltozat (Picea abies Globosa), az elfekvő növekedésű terülő tiszafa (Taxus baccata Repandens) és az előbbihez hasonló törpe boróka (Juniperus communis var. saxatilis). Az örökzöld dísznövények közül még a szoliterként kiváló babérmeggy (Prunus laurocerasus), illetve a babérsom (Aucuba japonica) jöhetnek szóba, mindkettő átteleltethető, de inkább fagymentes, jól takart sírokra valók, a magyal (Ilex aquifolium) pedig télen díszlik a legszebben.  

2489.jpg

Akár kerül sor ültetésre, akár csak gyors renoválásra készülünk, érdemes a megfelelő eszközökkel érkezni, hogy a munka gyorsan, hatékonyan folyhasson. Kisebb ásót, ültetőkanalat mindenképp vigyünk magunkkal, és kapára, vagy kézi kultivátorra is szükség lehet. A lehullott levelek, az avar összegyűjtéséhez egy gereblye vagy lombsöprű lesz a legalkalmasabb, és a hulladék összegyjtéséhez műanyag szemeteszsákot is készítsünk be. Ha régen látogattunk ki a sírhoz, előfordulhat, hogy az elburjánzó cserjék metszésére is sort kell keríteni, ezért egy metszőolló is legyen a felszerelésben. Nem hagyható otthon a védőkesztyű sem, amely megóvja kezünket a piszoktól, szúrós, tüskés ágaktól, és valamelyest a hidegtől is. A gyomokat mindenképp távolítsuk el a sírról és környékéről, ezt a felület kis mérete miatt legegyszerűbben kézzel oldhatjuk meg. A későbbi gyomosodást geotextília és talajtakaró fólia kihelyezésével előzhetjük meg. A fagyérzékeny lágy-, vagy fásszárú növények védelmét téli takarással végezzük el, erre a célra használható fenyőkéreg zúzalék, vagy például fenyőgally, mint ideiglenes fedés. A kertben megszokott komposzt, szalma, fűnyesedék a sírokon nem mutat szépen, a kőzúzalék pedig ugyan esztétikus, de téli takarásként nem hatékony. 

 1.jpg

Az októberi sírgondozás a legtöbb esetben szükséges feladat, főleg, ha évközben nem jut elegendő idő, vagy szándék a folyamatos karbantartásra. Egy októberi hétvégi napon minden szükséges teendő elvégezhető, és különösebb szaktudás sem szükséges az ízléses, szép eredmény eléréséhez. Gondos előkészületekkel, szakszerű fajtaválasztással, és egy kis törődéssel a legelhanyagoltabb síremlékek is hamar rendbe tehetőek, így a Halottak Napja valóban méltó állapotban találhatja a temetőket.

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr3317958976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása