Megyeri Szabolcs kertész blogja

Októberi balkonszínesítés!

komment

Októberig már csak kettőt kell aludni, az október pedig azt jelenti, hogy belépünk a nagybetűs őszbe, hiszen míg szeptemberben gyakran van langyos nyárutó (ez most is megvolt), addig az ősz középső hónapja már üzembiztosan meghozza a lehűlést, az egyre korábbi sötétedést, és a csípős, ködös reggeleket. Ezek mind hervasztólag hatnak a hangulatunkra, érdemes tehát valamit tenni a lassan bekúszó komorság ellen. Remek lehetőség a balkon felvirágoztatása, mely duplán élvezetes, hiszen a levegőn végzett könnyű fizikai munka egészen frissítő, az eredmény pedig színesen szívderítő őszi kavalkád!

 ee35daaac7dd923c0dfec70c9c0093bf.jpeg

Az ősszel elvégzett balkonos, teraszos ültetés nagyjából semmiben nem különbözik a máskor abszolvált növénytelepítéstől, így előkészületként csupán jó minőségű, tápanyagdús, zsákos virágföldet szerezzünk be, szerelkezzünk fel kisméretű kéziszerszámokkal (mini ásó, gereblye), és végül, de nem utolsósorban, friss, üde palántákat, virágokat gyűjtsünk be! Ha van a közelben piac, vagy kertészet, érdemesebb ezeket választani a nagyáruházak, hipermarketek helyett, utóbbiakban gyakran legyengült, fénytelen környezetben tárolt, nem jól (vagy sehogy) öntözött virágokat kínálnak. Az ültetés menete a megszokott forgatókönyvet követi. A balkonládákba kihelyezett földbe egyszerűen helyezzük be a zsenge növényeket, és egy alapos, iszapoló beöntözéssel indítsuk el őket útjukra. A rövidülő nappalok miatt lehetőleg a balkon legfényesebb részére pakoljuk a ládákat, edényeket és amennyire lehet, kerüljük a huzatos, fagyzugos elhelyezést. Szükség szerint bevethetünk virágállványokat, vagy felhasználhatunk egy kiszuperált stokedlit, fellépőt, hogy a cserepesek magasabbra kerüljenek, így az erkély korlátja ne fogja el előlük az éltető napsugarakat. Őszi virágaink is igényelni fognak öntözést, de az alacsonyabb hőmérséklet lassabb párolgást is jelent, így a nyáron megszokottnál kevesebbszer vegyük elő a kannát. A mulcsolás most is jó ötlet, a fakéreg vagy díszkavics réteg bent tartja a nedvességet, és lassítja a közeg áthűlését. Plusz még szépen is mutat!

 71c9c10eeef2f7bd77c941a06c8b48fd.jpg

Az ültetés fő kérdése persze az, hogy mi kerüljön a virágládákba. Az őszi virágkínálat bár szerényebb, mint a tavaszi, azért van miből válogatni. Remek lehetőségeket nyújtanak az őszirózsa-félék, melyek a vidéki kertek hangulatát idézik. Az őszirózsa választék nagyon széles, mind méretben, mind színben tágak a lehetőségek, így akár csupán őszirózsából is kialakítható egy változatos, mégis alapvetően homogén balkonvirág együttes. Az őszirózsák gondozási igénye alacsony, a napos fekvést kedvelik, és ha nem kerülnek nyirkos helyre, akkor a lisztharmat sem fogja támadni őket. A termetesebb őszirózsa fajták vágott virágnak is kitűnőek, így a balkonos pályafutásukat akár vázadíszként vagy ajándékként is befejezhetik!

A különlegességek kedvelőinek ajánlható az őszi sisakvirág, mely az ősz második feléig virágzik, jellegzetes alakú virágaival pedig garantáltan magára tereli a szépre éhes tekinteteket. A sisakvirág a méteres magasságot is elérheti, így nem a klasszikus, korlátra akasztott balkonládákba való, hanem inkább a földön elhelyezett dézsában mutat jól. Az őszi sisakvirág a félárnyékot is eltűri, de kedveli a napos elhelyezkedést, és általában problémamentesen tartható, tehát kezdő növénybarátok is könnyen boldogulnak vele. nem mellékes azonban, hogy a sisakvirág mérgező dísznövény, így kisgyermekes otthonokba nem való! Virágainak érintése is kesztyűben ajánlott csak, mivel a bőrrel érintkezve irritációt, zsibbadást okozhat!

ok.jpeg

Hasonlóan alkalmas a vázolt célra  a visszafogott szépségű kínai hamuvirág, a természetes megjelenésű és még ősszel is virágzó macskamenta, a bájos fehér kerti pletyka, a jól ismert krizantém, ami a nemesítéseknek köszönhetően sokkal izgalmasabb mint régen volt, balkonokra főleg a gömb változatok ajánlhatók. Szintén klasszikusnak mondható az árvácska, ami a muskátli őszi párja, legalábbis abban a tekintetben, hogy a komplett balkont be lehet ültetni vele, a sok színváltozatnak köszönhetően mégis tarka, heterogén látványt nyújt majd. A varjúháj is jó alternatíva, ez a fajtagazdag, hivalkodásmentes növény alacsony bokorformát vesz fel, így a nagyobb erkélyek szolid, de hangulatos kiegészítője lehet. Ahol kevesebb a hely, oda kerülhet csarab, ami kissé hasonlít a levendulához, vagyis lilás virágzatú, buja növényke. Szintén nem rossz ötlet a balkonládákba egy-két törpeméretű örökzöldet, minituját, vagy fekvő habitusú örökzöld minicserjét telepíteni, ezek ugyanis egész télen élénkzöldek maradnak, akkor is, mikor a virágok szezonja már rég leáldozott. Az apró tuják és kisméretű cserjék esetében fontos lesz a párásítás és a fagyvédelem, edényeiket télen buborékfóliával, vászonnal ajánlott betekerni, földjükre pedig kerüljön félarasznyi mulcsréteg.  

Ne feledkezzünk el a dekorációról sem, hiszen így nagyobb kedvvel fogunk kint tartózkodni. Kikerülhet az erkélyre pár csinos dísztök, az asztalokra halmozzunk egy tálba gesztenyét, diót, tobozokat, a székre, padra tegyünk vastag párnát, és készítsünk be egy pokrócot is, így remek hangulatú lesz egy reggeli kávézás vagy esti teázás. Atmoszférateremtő lehet pár méretesebb gyertya egy-egy dunsztosüvegbe helyezve, vagy választhatunk elemmel működő derengő led fénysort, ami igazán hangulatossá varázsolja majd az esti balkont!

Képek: innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr4715182006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása