Megyeri Szabolcs kertész blogja

Miért kell süni a kertbe?

komment

Kezdjük ott, hogy nem feltétlen kell, de jól jöhet, ugyanakkor a kerti sünvendégnek veszélyei is vannak. De haladjunk csak sorjában, és kezdjük azzal, hogy a sünt a kertbe csak korlátozottan tudjuk becsábítani, van pár trükk az invitálásra, de alapvetően a kis tüskéshátú maga fogja eldönteni, hogy alkalmas-e a kertünk lakhelyül számára. Elsőként ismerkedjünk meg röviden a sünnel, aztán következzenek a legfontosabb tudnivalók. 

Sun2_Foto_MA22_kicsi_gallery.jpg

Magyarországon a keleti sün (Erinaceus roumanicus) honos. A keleti sün legfeljebb 35 centiméter hosszú, 400-1500 gramm, de egy jól megtermett példány a nyár végi táplálékfelhalmozás idején közel két kilót nyomhat. A természetben erdőkben, cserjésekben, dús aljnövényzetű területeken fordul elő, de mint sok más vadállat, előszeretettel költözik be városi parkokba, és kertekbe is, főképpen akkor, ha természetes élettere lecsökken. A sün éjjeli életmódot folytat, a nappalokat búvóhelyén tölti, télen pedig álomba merül, ilyenkor anyagcseréje lelassul, testhőmérséklete lecsökken, és kora tavaszig hibernált állapotban marad.  

IMAG0096.jpg

IMAG0098.jpg

 A macskaeledelt szívesen veszi

Hogyan csábítsunk sünit a kertbe?

A sün kerti megtelepedésének két fő feltétele van. Az egyik, hogy találjon megfelelő vackot a nappali rejtőzéshez, például lépcső alatti zugot, farakást, komposzthalmot, burjánzó, cserjékkel sűrűn beültetett, zavartalan kertsarkot, tehát egy helyet, ahol elbújhat, és napközben háborítatlanul pihenhet. A sün nem csupán a természetes búvóhelyet szereti, beéri a mesterségesen kialakított zugokkal is. Építhetünk elfekvő faanyagból sünodút, ami tulajdonképpen egy miniatűr kutyaól, azzal a különbséggel, hogy a bejáratot a belső résztől egy kis válaszfal különíti el, hogy a süni belül teljesen sötétben lehessen. Az is jó megoldás, ha a kert egy ritkán használt, parlagi szegletében nem nyírjuk a füvet, nem ritkítjuk az növényzetet, és a komposzthalmot ide telepítjük. A süninek persze nem csak lakás kell, hanem élelem is. A kisemlőst elsősorban a földigiliszták vonzzák, de rajonganak a házatlan csigákért is, így a csigák elszaporodása esetén a sün megjelenése egyrészt jó eséllyel várható, másrészt ez egyben nagy segítség a kertésznek. Az étlapon szerepelnek még rovarok, fészekből kihullott madárfiókák, és kisebb gyíkok is, és a süni néha dögevésre is fanyalodik, valamint ritkábban a lehullott gyümölcsből is falatozik. A főfogás azonban a földigiliszta, sajnos ez okozza sok sün vesztét, ugyanis az esőzések után az utakra vonuló gilisztákat követik a sünök, így válnak gyakran gázolás áldozatává.

IMG_0006589953.jpg

 Épített sünlak, természetesen fedél is jár hozzá

Hogyan bánjunk a kerti sünnel?

A sünnel egész közeli barátságot lehet kötni, óvatos, hosszabb ideig tartó fokozatos megközelítés után akár meg is lehet fogni, azonban ne feledjük, hogy mégiscsak vadállatról van szó, melynek ráadásul hegyes fogacskái vannak. Jobban tesszük, ha csak megfigyeljük, nézegetjük, befogni semmiképp se próbáljuk (aki mindenképp házisünit akar, a hobbiállatként remekül tartható afrikai fehérhasú törpesünt válassza). És akkor az említett negatívumok. A sün, magas cukiságfaktora ellenére, veszélyeket is rejt, kártevőket (kullancs, bolha, bélféreg) terjeszthet, a kullanccsal együtt például sajnos a Lyme-kórt, vagy a kullancsencephalitist is a közelünkbe hurcolhatja, ezért sünös kertekben a szokásosnál jobban oda kell figyelni a kullancsveszélyre.

kuty.jpg

A kutyákkal általában nem jönnek ki jól

Mivel etethetjük a kerti sünit?

A sünök kényelmes állatok, ha nem találnak elég eleséget, azt is szívesen veszik, ha etetjük őket, erre a célra az alutasakos macskaeledelek a legjobbak, gyakran kínálás nélkül is kiszolgálják magukat a macskatálból. Így ha a cicánk edénye reggelre rendszeresen kiürül, gyanakodhatunk a tüskés kertlakóra is, (vagy esetleg egy éhenkórász szomszéd macskára). A sünök márciustól júniusig párzanak, egy alomban 2-7 utód található, a vemhesség pedig 40 nap, ahol jól érzik magukat, ott várhatóan szaporodni is fognak, tehát ha kertünkben vannak sünik, akkor számíthatunk újszülöttekre. Babasüninek higított tejet, kamillateát adjunk, később pedig aszpikos macskaeledellel, puha, szétnyomkodott főtt hússal, de akár emberi bébiétellel is táplálhatjuk. A tejet szeretik ugyan, de nem tesz jót nekik, így azt még felnőtt példányoknak se rakjunk ki, mert hasmenést kaphatnak tőle, itatásra a tiszta víz a legjobb. Konyhai-, vagy ebédmaradékot, fűszerezett húst se adjunk nekik! Nyár végén, ősz elején a sünök megkezdik a felkészülést a téli alvásra, ilyenkor hirtelen nagyon falánkká válnak, erőltetett ütemben hízlalják fel magukat, ezért augusztus végétől, szeptembertől - ha segíteni akarjuk őket - helyezzünk ki számukra bőséges eleséget. Télen előfordulhat, hogy az átmeneti felmelegedésekkor az alvó sünök felébrednek, ez veszélyes, mert a visszatérő fagyok a vesztüket okozhatják. Ha télen kábán ténfergő sünt látunk, mindenképpen adjunk neki ételt, ilyenkor ugyanis alig találnak valamit maguktól.

sün.jpg

 Ezt a barátságos sünt tavaly, egy balatoni étterem kerthelyiségében kaptam lencsevégre

Milyen hátulütőkkel járhat a kertben lakó sün?

A sün, magas cukiságfaktora ellenére, veszélyeket is rejt, különböző parazitákat, kártevőket (kullancs, bolha, bélféreg) terjeszthet, a kullanccsal együtt például sajnos a Lyme-kórt, vagy a kullancsencephalitist is a közelünkbe hurcolhatja, ezért sünös kertekben a szokásosnál jobban oda kell figyelni a kullancsveszélyre. Kutyás birtokon a sün további problémát tud okozni, a kutyák piszkálhatják a kisemlőst, amiből mindkét oldalon sérülés származhat. Ha azt látjuk, hogy az eb kitartóan ugat, támad valamit a fűben, nézzük meg, hogy sünről van-e szó. Ha igen, akkor válasszuk szét őket (a kutya ideiglenes eltávolításával adhatunk egérutat a sünnek). Ha pici, babakorú sünt találunk, először ne nyúljunk hozzá, valószínűleg visszatalál az anyjához, ha ez nem történik meg, nevelésbe vehetjük, de sajnos csak a tíz deka feletti súlyú állatok maradnak meg nagyobb eséllyel.

rozi_cumizik.jpg

A bébisün gondozása nem egyszerű feladat, de ha elárvult példányt találunk, meg lehet próbálkozni vele

Milyen pluszmunkával jár a kerti sün?

Ha elővigyázatosak akarunk lenni sün-ügyben, a komposztot a vasvillás pakolás, átmozgatás előtt nézzük át, és avarégetés előtt is tessékeljük a kupacból őket, ha van rá esély, hogy vannak benne. A kert elvadultabb részét is nézzük át, mielőtt fűnyíróval, kaszával nekiállunk a munkának. Aki szeretné megtartani a tüskés kerti vendéget, hagyja meg neki a bozótos, dús aljnövényzetű kerti zugokat, ha más nincs, építsen sünházikót, és ínségesebb időben biztosítson éelelmet és ivóvizet. Tudni kell, hogy a rágcsálóirtásra használt mérgek a süniket is elpusztítják, ezeket a szereket óvatosan helyezzük ki, persze a kemikáliákat az egyéb házikedvenceink miatt is érdemes óvatosan kezelni .

Képek: inneninneninnen, és innen

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr96240051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

micsoda? 2014.05.31. 22:56:37

Hasznos írás, mert tényleg aranyosak, de a veszélyeit nem ismertem.
Ősszel amikor a faleveleket gyűjtöttem össze, egy labdaszerű sünike akadt a söprűbe. Szépen visszahelyeztem, betakartam, és kis ágakkal jeleztem, hogy van ott valami. Kora tavasszal már nem volt ott. Azóta sem láttuk.

altona 2014.06.01. 08:35:39

nem kell különleges trükk a süni kertünkbe csábításához.

Ha bármi célból gödröt ástam a kertben/udvaron, reggelre mindíg beletéved egy.

István Győri 2017.06.11. 12:16:18

a sün nagyon sereti a gyümölcsöt is, van fa a kertben, magától is odaszokik a hullott szilvára, ha jövőre is szeretne valaki sünt. legjobb sünodút készíteni, legjobb egy min 30 x 40 cm- es deszkaláda, egyik végén 15 x 15 cm- es bejárattal, ezt tegyük le ollyan helyen, ahol kutya nem fér hozzá, hs nincs elkerített rész, rakjunk a bejárata elé pár tüskésgsallyat a kutya ellen, vagy verjünk ée félkörben pár karót 30 centire, egymástól 15 cm-re a faládát kétszer be kell kenni lenolajjal, hogy tartósabb legyen, a sarka alá kell egy- egy lapos kő, hogy alulról ne nedvesedjen fel, a ládát takarjuk le falombbal, szalmával a fagy ellen, ha lehet tegyűk épület eresze alá, vagy takarjuk le az eső ellen, megfelel egy maradék hullámpala is amit féloldalt ráteszünk, a téli sünodőr okt közepig kell elhelyezni, mert a fagyok elől már bevackolnak télre, tehetünk a ládába száraz füvet, falombot, tavaszig ne mozgassuk a sünládát, ha jövőre kissünök születnek, várjuk meg, hogy a kicsik előjönnek, készítsünk nekik nyári búvóhelyet, eresz alatt össerakott száraz falevél és rőzsecsomót, a ládát nyáron kitisztítjuk, lenolajjal lekenjük, így több évig is lakhat bebnne a süncsalád, egy sünpár 5- 6 évig is él ugyanott, ha jól érzi magát, a sün az egyetlen biológiai védelem a kertben sok gtondot okozó meztelencsigák ellen, a zajt, kiabálást nem szereti, nyáron alkonyatkor lehet megfigyelni, lefotózni a ketben , jó süntartást kívánok minden kertbarátnak!

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása