A kert-, és növénybarátok szeretik a különlegességeket, sokan tartanak egzotikus növényeket, például orchideákat, vagy érdekes hibrideket, szokatlan színű, vagy megjelenésű dísznövényeket, azonban az igazi furcsaságok általában ismeretlenek, még a gyakorlottabb hobbikertészek számára is, ráadásul ezek a meghökkentő példányok rendszerint tőlünk távol honosak. Így beszerzésük csaknem lehetetlen, és ha mégis sikerülne, akkor is bajban lennénk a nevelésükkel. Húsevő, gigantikus méretű, vagy éppen elviselhetetlen szagú növényt a többség amúgy sem akarna az otthonába, de olvasni róluk jó szórakozás lehet. Következzen tehát egy abszolút szubjektív lista a legfurább növényekről.

A maszk nem haszontalan a titánbuzogány mellett

Titánbuzogány, vagy óriáskonytvirág. Ennek a trópusi növénynek már a neve is beszédes, angolul corpse flower-nek, vagyis nagyjából hullavirágnak hívják, a latin neve (Amorphophallus titanum) pedig a görög amorphos (formátlan), phallos (pénisz) és titan (óriás) szavakból származik, utóbbihoz a képeket megtekintve hosszas magyarázat nem is szükséges. A titánbuzogány erős, irritáló dögszagot áraszt magából, ezzel egyrészt magához vonzza a beporzást végző rovarokat, másrészt elriasztja el a kártevőket, és a számára haszontalan élőlényeket, tulajdonképpen mindenkit, akinek működő szaglószerve van. További érdekessége, hogy a föld alatt hatalmas, akár fél-egy mázsás, emberi fogyasztásra alkalmas gumót növeszt, ami szumátrán például élelmiszerként is szolgál a helyieknek, már persze ha bevállalják a begyűjtés bűzös élményét.

Szép, de büdös az Amorphophallus titanum

Érdekes, hogy mennyi pajzánság figyelhető meg a névadásoknál. Fent fallosz, itt vénusz csapdája...

Vénusz légycsapója (Dionaea muscipula). A költői nevű, Észak-Amerika keleti partjain honos növény egy rovaremésztő faj, és mint ilyen, roppant izgalmasan hangzik, hiszen a köznyelv által csak húsevőnek titulált növények archetípusa. A hús persze csak rovar, de így is érdekes a dolog. A levelek végén elhelyezkedő csapdák édes illattal csábítják a rovarokat, melyek ha megérintik a kis érzékelő szőröket, működésbe hozzák a kelepcét. Ilyenkor a levéllemezek kevesebb, mint egy másodperc alatt összezáródnak, a zsákmány pedig bent ragad. A levéllemez végén lévő rudacskák között a kisebb rovarok még ki tudnak surranni, ugyanis a növény csak a nagyobb példányokra hajt, a kicsik megemésztése több energiát igényelne, mint amennyi kinyerhető belőlük. A vénusz légycsapója egzotikumként nálunk is tartható, ám beszerzése nem egyszerű, nevelése pedig kimondottan körülményes, csak a legelszántabbaknak ajánlható.

A vacsora maradéka a csapdában

A fojtófüge módszere kegyetlen, itt ráadásul úgy néz ki, mint az Alien filmek pókszerű támadója

Fojtófüge (Ficus aurea). A fójtófüge neve rögtön elárulja, hogy nem egy kimondottan jófej növényről van szó. A karibi-térségben, Mexikóban, és Közép-Amerikában honos faj roppant egyedi életmóddal rendelkezik. Életét magként a fák lombjai között kezdi, ahová madarak ürülékével jut fel. Itt növekedésnek indul, energiát ekkor még csak fotoszintézissel nyer, a nedvességet pedig az eső és a páratartalom biztosítja neki. Mikor indái leérnek a talajig, gyökeret ereszt, és további indákat növeszt, melyek rendületlenül kúsznak felfele a gazdanövény törzsén. Egy idő után a szerencsétlen fát a potyautas teljesen benövi, gyökerei elszívják a tápanyagokat, indái pedig a fényt takarják el előle. Végül rendszerint a fojtófüge győz, a gazdanövény elpusztul, a merev indákból pedig kialakul a füge furcsa, hálós szerkezetű, üreges törzse. 

 A fojtófüge itt már a kivégzett gazdanövény hűlt helyével

Még egy pajzánkodó növény. A kalapács orchidea a párosodni vágyó darazsakat veri át 

Kalapács orchidea (Drakaea glyptodon). Ez a különleges orchidea a növényvilág mimikri bajnoka, vagyis utánzásban utánozhatatlan. Egyben valamiféle szatír is, mert a beporzáshoz egy darázsfajtát használ fel, olyan módon, hogy a várakozó nőstényt imitálja, tévedésbe ejtve a vággyal teli hímeket. Az orchidea virága a nőstény darázs potrohát utánozza formájában és színében, az arra rászálló hím pedig felszedi a pollent. A csalódott darázs azután továbbáll, jó eséllyel egy másik orchidára, így elvégezve a beporzást. A darázs és a virág kapcsolata nem nevezhető szimbiózisnak, mert a darázs az ügylettel nem nyer semmit, sőt, csak rója a felesleges köröket, így a növény egyszerűen kihasználja a rovart.

 Ha nekünk nem is feltűnő a hasonlóság, a darázs beveszi a trükköt

A növényvilág zombija a velvícsia. A látszat ellenére köszöni, jól van.

Velvícsia (Welwitschia mirabilis). A velvícsia fura nevét felfedezője, a német botanikus Friedrich Welwitsch után kapta. Ha a növények beszélgetni tudnának egymással, a velvícsiához biztosan mindig az lenne az első mondatuk, hogy te jó ég, de rosszul nézel ki. És valóban, pont úgy fest, mint amin áthajtott pár teherautó, aztán megégett és kiszáradt a napon, most pedig épp utolsó, agonizáló perceit tölti. Pedig roppant életerős növény, akár száz évig is elél, a legmostohább körülmények között, 40 Celsius fokos hőségben, szinte teljes szárazságban, a dél-afrikai Namíb-sivatagban (az éves csapadékmennyiség itt mindössze 25 mm). A barátságtalan viszonyok közt a túlélést a velvícsiának két különleges tulajdonsága biztosítja, egyrészt gyökerei a talajszint alatt akár harminc méter hosszan is elnyúlhatnak, hogy nagy területről vehesse fel a tápanyagot. Másrészt a sivatagban csak hajnali páraként létező nedvességet nagyméretű, vékony leveleivel gyűjti be. Érdekesség, hogy a velvícsiának minden esetben csupán két levele van, melyek idővel széthasadnak, ezért tűnik úgy, mintha több lenne belőlük. Kitartása, túlélési képessége miatt a velvícsia Namíbia nemzeti címerében is helyet kapott.

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, és innen.