Megyeri Szabolcs kertész blogja

Palántázás kreatívan

komment

Ma már február van, ami egyrészt azt jelenti, hogy a télből már csak egy kurta hónap van hátra, másrészt azt is, hogy a magvetés és a palántázás szezonja hivatalosan is elindult. A témában már két bejegyzés is született a blogon (ITT és ITT), de nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy ez az "elő"kertészkedés milyen hasznos és szórakoztató elfoglaltság. A magvetés azonban sokakat egyszerűen hidegen hagy, azt mondják, hogy nem akarok vesződni a palánták nevelésével, majd egy-másfél hónap múlva, ha a kerti kiültetés már aktuálissá válik, vásárolok előnevelt palántákat, azokat kiültetem, és kész. Így valóban át lehet ugrani ezt a munkafázist, de nem feltétlen érdemes, mert a palántázásnak is megvannak a maga szépségei, a háztáji termény ilyen módon a "születésétől" fogva a mi kezünk munkájának eredménye, pontosan fogjuk tudni, hogy milyen fajtát nevelünk. Amennyiben jó minőségű vetőanyaggal állunk neki a dolognak, az is előny, hogy biztosak lehetünk benne, hogy az elvárásainknak megfelelő fajtát birtokoljuk, ráadásul így a növénykék ellenállóbbak, erősebbek is lesznek, vagyis a leendő termény is jó eséllyel a lehető legszebb, legfinomabb lesz. A palántanevelés melletti kampányomban fontos vonzerő lehet, ha azt is bemutatom, hogy a magoncok nevelése kreatívan is történhet, például egyedi, környezetbarát, és nem utolsósorban olcsó palántázóedények alkalmazásával.

8.jpg

Fűszernövények, palánták neveléséhez szép és praktikus az ilyen önöntöző palack-kreálmány. A szakszerű szétvágás nem egyszerű, de utána már gyerekjáték az elkészítés. A lefele fordított üvegszájon át spárgát vezetünk át, a felső részbe pedig földet helyezünk, és már ültethetünk is. Műanyag palackot is használhatunk, a célnak az is megfelel, úgy viszont csúnyább lesz.

Azt mindenki tudja valószínűleg, hogy a tél végi palántaneveléshez szükséges valamiféle ültetőtálca, melyet legegyszerűbben szaküzletekben szerezhetünk be. Ezek az alkalmatosságok jellemzően műanyagból készülnek, nem feltétlen szépek, és sokszor az is gond, hogy nem lehet őket a megfelelő helyre telepítni, például a gyakran ideálisnak számító ablakpárkányra, mert egyszerűen nagyok, szélesek (mivel elsősorban nem házi, hanem fóliás, üvegházas felhasználásra készülnek). A bolti ültetőtálcák ráadásul pénzbe kerülnek, a spórolás pedig rendszerint elsőbbséget élvez, hiszen a saját terményt sokan a pénztárca kímélése miatt részesítik előnyben. Lássuk hát, milyen alternatívák léteznek a házi palántázásban.

DIY-Seedling-pots.jpg

A toalettpapír gurigája elsőrangú edény, a mélysége ideális, és kiültetéskor könnyen kitolható belőle a palánta gyökerestül, földestül. Mivel így az edény alul nyitott lesz, mindenképp valamilyen alacsony, peremes tálcára pakoljuk a gurigákat, hogy a felesleges víz távozásakor ne keletkezzenek tócsák mindenhol.

brokkoli-palánta.jpg

tojás cserép.jpg

A tojástálcát és a tojást egy kalap alá lehet venni, hiszen általában együtt szerezzük be őket. A papírból készült , tálca kiváló szaporító, minden háztartásban akad belőle, a kétsoros változatok pedig bármilyen ablakpárkányon elférnek. Maga a tojás is alkalmas a célra, ám inkább látványos, mint praktikus keltetőedény.

IMG_2883.JPG

A félliteres (manapság már inkább háromdecis) tejfölöspohár legfőbb előnye, hogy gyárilag rendelkezik átlátszó fedővel. A csírázásig fedést (meleget) igénylő magoknak így szuper hely, ha pedig már kibújtak a magoncok, a fedelet egyszerűen leszedhetjük. Mivel általában legalább öt centi mélységű ültetőközeg kell a palántáknak, a tejfölöspohárban marad alul annyi hely, hogy kétujjnyi aprókavicsot szórjunk bele, így a felesleges víz nem a gyökereknél fog állni.

IMG_2882.JPG

Az üdítőitalok dobozai is hasznosíthatóak, a víz nem fogja szétmállasztani őket, a levágott fedélrészrből pedig az ültetvényt azonosító cimketartó is készíthető. Mivel ezek a dobozok vízmentesen zárnak, ebben az esetben is hasznos az alsó felükre pár lyukat ütni.

A folytatásért kattintson a tovább gombra!

milk-carton-no-lemons-685x1024.jpg

Ez a növénynevelede az előző dizájnosabb változata. Alapvetően ugyanabból a a tejes-, vagy üdítősdobozból készül, de ez esetben állítva, és valamilyen anyaggal (csíkokra vágott vászon, vagy géz, például a lejárt elsősegélydobozból) burkolva. Amennyiben a növények kibújása után aprókaviccsal, vagy mohával mulcsoljuk a föld felszínét, a kiszáradástól is megóvjuk lakóját. Ebben akár a betakarításig is maradhat a fűszernövény, vagy az egyéb kis helyigényű zöldség.

Kitchen-herbs-in-tin-cans..jpg

Konzervdoboz is akad minden konyhában, ha pedig kiürült, növényneveldévé válhat. Ez is magas, tehát itt is lehet kavicságyat tenni az aljára, de egy szöggel át is üthető alul, ha ez szükséges. Rusztikusabb lesz a látvány, ha a képen látható módon cimkézzük fel.

IMG_2877.JPG

A joghurtok, pudingok kis edényei is alkalmasak, előnyük, hogy a megfelelő formába pakolhatjuk őket, igazodva például az ablakpárkány hosszához, szélességéhez. A fagyispálcák (vagy akár a munkahelyi kávéautomata keverőpálcikái) pedig azonosíthatják az edények lakóit. A kis térfogat miatt itt se feledkezzünk el a víz elfolyásának biztosításáról.

seedlingpot.jpg

Télen biztosan mindenki vásárol időnként narancsot, grapefruitot, ha pedig a gyümölcsöt nem a hagyományos módon pucoljuk meg, hanem félbevágjuk, akkor máris két ültetőedényünk van narancsonként. A héjból kiültetéskor egyszerű lesz kiborítani a növényt gyökérrel együtt épségben, a kiürült narancsdarabok pedig rögtön mehetnek majd a komposztba.

F41LL5UFFPY4BYV.MEDIUM.jpg

Egészen minimalista ötlet az újságpapírból kreált edény. A legegyszerűbb, ha fogunk egy sörös, vagy borospalackot, az újságot körécsavarjuk, majd az alján behajtjuk, és egy csík ragasztószalaggal rögzítjük. Az üvegről lehúzva már kész is a papíredény, amit mivel nem túl stabil, érdemes egyenként, vagy csoportosan összekötni. Az öntözéssel óvatosan kell bánni, mert ha a papír szétázik, oda az edény. Kiültetéskor csak szét kell tépni a borítást.

contemporary-indoor-pots-and-planters.jpg

Az ültetőzsák kicsit kilóg a sorból, mert szaküzletben kell beszerezni, és ablakpárkányra sem igen rakható, nagy előnye viszont, hogy kerttel nem rendelkező balkonkertészek a palánták megerősödése után átültetés nélkül az egészet kivihetik az erkélyre. Itt is van olcsóbb alternatíva, ha például egy elfektetett zsák termőföldbe lyukakat ütünk, és oda vetjük a magokat. A magoncok kibújása után így a növények szintén nem szorulnak átültetése, és a zsák egyben kivihető a balkonra:

letöltés.jpg

Képek és ötletek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr325792770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapmancs 2014.02.03. 14:47:19

Bolti akármilyen paprika magját ha elültetem, lesz belőle valami?

01001100au (törölt) · http://ittmindenilyen.blogspot.co.uk/ 2014.02.03. 16:07:03

A wc gurigát tavaly próbáltam nem az igazi. könnyen rohad , széttekeredik, és a gyökerek átfogják törni az oldalát ami miatt nem lehet belőle könnyedén kitolni. Anélkül, hogy ne szakadnának el a gyökerek. Mondjuk hengerestől elültetve nem rossz.
A tojás tálcával is ezek voltak a tapasztaltaim, nem a legjobb.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2014.02.03. 17:27:06

@Pickles: Mindkettőt a "cseréppel" együtt ültesd el. Remekül lebomlik a földben.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2014.02.03. 17:30:08

@Tapmancs: A bolti paprikák nagy része (ha a TV paprikára és társaira gondolsz) még nem érett be, így nem is lesz belőle növény.
Lecsópaprikánál már kapsz pirosakat is, amik nagy valószínűség szerint beértek. Mindenképpen száritsd ki a magokat mielőtt elülteted.
Nekem gondom volt az érett/száraz paprikákkal is, valószínűleg vagy hibrid volt, vagy valahogy sterilizálták.

01001100au (törölt) · http://ittmindenilyen.blogspot.co.uk/ 2014.02.03. 17:32:00

@Andrass9: "Mondjuk hengerestől elültetve nem rossz." Azzal együtt tettem

01001100au (törölt) · http://ittmindenilyen.blogspot.co.uk/ 2014.02.03. 17:35:57

@Andrass9: tedd a magokat két hétre a hűtőbe azt hiszik utána hogy tavasz van és jobban kellenek

borzimorzi 2014.02.03. 17:46:06

Micsoda ötletek! Hálás köszönet! (eddig csak a tejfölös flakont ismertem, meg a szétvágott kólásüveget.)

Bocsánat, de balkonkertészetből, konkrétan a balkonládákban és egyéb konténerekben való kertművelésről nem szeretne esetleg tanfolyamot tartani? Engem nagyon érdekelne, különösen, hogy kifejezetten szeretem szinte mindenből azt, ami kisméretű és zamatos. Két picike, de édes koktélparadicsomért odaadnék akármennyi ökörszív típusú, de hatalmas korában sem feltétlen édesre érett paradicsomot, és eddig még padlizsánból is a kisméretűek voltak a legfinomabbak.

Üdv:
b

Tapmancs 2014.02.04. 08:40:13

@Andrass9: Köszi. konkrétan hosszú (kb 20cm), keskeny piros paprikára gondoltam, ami nem csípős. Nem tudom mi a neve. Megpróbálom. Miért kell kiszárítani a magokat?

01001100au (törölt) · http://ittmindenilyen.blogspot.co.uk/ 2014.02.04. 13:19:18

@Tapmancs: azért, mert a természetben is kiszárad először és csak utána tavasszal szív magéba vizet. Ha nem szárítod ki nem fog csirázni.

2014.02.05. 09:46:10

Szia Szabolcs!
Ezer köszönet a posztért, nagyon jó!
Lehetne esetleg még egy picike kívánságműsor? (Nevezhetjük témajavaslatnak)
Ha van kedved, írhatnál a vegyszermentes védekezésről. Például elhatároztuk, hogy egy körbebetonozott, hosszúkás ágyásba málnát telepítünk, mert onnen nem tud továbbterjedni. Viszont utáljuk a poloskaízű málnát... És nem feltétlenül szeretnénk kemikáliákkal permetezni, erre több okunk is van (a szomszéd 6 gyerekre vigyáz napközben; szeretnénk tőről enni azonnal; errefelé - Németország - nemigen lehet vegyszereket kapni).
Köszönjük előre is, addig is további jó munkát!
Gabi

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2014.02.06. 19:54:51

@Pickles: Annak ugyan mindegy volt - USA-ban ázsiai boltból mint szárított fűszert vettem :)
Most viszont hoztam magokat magboltból, és már 23 féle csilit 80 csírástatóeszközbe be is ültettem. Hátravan még kb 40, de vennem kell további csíráztató dobozt. Ezeket az Aldiban vettem, mint egy lapos balkonláda átlátszó magas tetővel és 20 kókuszkarika van benne, amit, ha beáztatsz, szépen megemelkedik és még a lik is ott van rajta a magnak. Nem volt ingyen, de újrahasznosíthatő több évig is, csak a kókuszbetétet kell pótolni. Lusta vagyok papírcserepezni, abba majd a paradicsomok mennek.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2014.02.17. 13:29:52

@Pickles: Hát ... ha te mondod ...
Sebaj. Most már kikeltek szépen a paprikamagok - csak kettő fajta lustálkodik még.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása