Megyeri Szabolcs kertész blogja

A platáncsonkolás tanulságai

15 komment

A városi növényzet értékességéről azt hiszem senkit nem kell hosszasan győzködni, az a kevés zöld, ami a kisebb-nagyobb települések utcáin, terein található, egészségügyileg és pszichológiailag is fontos a közelben lakóknak, mivel a fák egyrészt a szén-dioxid megkötésében, és az oxigén termelésében jeleskednek, emellett kedvesek a szemnek, megszépítik a környéket, árnyékot adnak, és a sor még hosszan folytatható. Érthető tehát, hogy a városi fák kivágása mindig hatalmas indulatokat kelt, a lakók, a helyiek, és a környezetvédők egyöntetűen lépnek fel ilyenkor a fákat szanáló önkormányzatok ellen. Sokak fejében az a kép él az ilyen nagyobb visszhangot kapott esetek nyomán, hogy az önkormányzatok hajlamosak csak úgy, az emberek bosszantására, vagy homályos indokokból, önös érdekből fákat kivágni. A valóság azonban jóval árnyaltabb ennél, amit a legutóbb nyilvánosságot kapó ilyen eset is jól mutat. 

A TV2 Tények Reggel híradójának beszámolója az esetről: 

1501174_693892653988433_443868840_o.jpg

Gyászszalag a siklósi Táncsics utca egyik platánfáján

Röviden összefoglalva az történt, hogy Siklóson a Táncsics utcában idős, az utcaképet alapvetően meghatározó platánokat csonkoltak meg, gyakorlatilag pár méter magas torzókat hagyva csak meg belőlük. Az ügy nagy visszhangot váltott ki, rengetegen felháborodtak, környezetpusztítást, indokolatlan barbárságot emlegettek. A szóban forgó platánsort az elmúlt évben az utcában lakók egy részének kérésére kezdték kivágni, majd helyiek egy másik csoportjának a tiltakozására a műveletet felfüggesztették. Ezután lakossági fórumon ütköztették a véleményeket, a település vezetése pedig egy kertészeti szakembert is bevont a vitába, aki szintén a kivágás ellen foglalt állást (a szakvélemény ITT érhető el). Végül a fák kivágása helyett az ifjítást jelölték meg konszenzusos megoldásként. Ezt kezdte el most végrehajtani a település vezetése, de megint ellenállásba ütköztek, ami a munka leállását jelentette. Jelenleg úgy fest, hogy a félbevágást félbehagyták, a még nem elfűrészelt fák kegyelmet kaptak, így az utca felemás arcot kapott. Mik a tanulságok?

siklós-fasor.jpg

A csonkolás előtt és után. A látvány mindenképp lehangoló, a háttérben azonban lakossági kérés áll

1601852_650282071684481_1100725275_o.jpg

Az utcakép most ilyen. Ha hinni lehet a híreknek, a fő ok az volt, hogy a lakók egy része szerint a fák "szemeteltek" és allergiát okoztak

Kezdjük kicsit messzebbről, azzal, hogy hiába áll ki a közvélemény rendszerint egyöntetűen a városi növényzet, különösen a fák védelme mellett, a gyakorlatban az emberek többsége a közvetlen környezetükben lévő fákat sokszor nem látja szívesen. Erről tanúskodik az a rengeteg beadvány - magam is számtalan ilyen iratot láttam már - , melyeket azok nyújtanak be, akiket valamiért zavar egy-egy fa, és annak kivágását kérik az önkormányzattól. Amíg csak általánosságban van szó a növények védelméről, addig mindenki hevesen ellenzi a fakivágásokat, de sokan a házuk, kapubejárójuk előtti növényeket nem kedvelik. A leggyakoribb indokok a kérelmekben a levelek hullása miatti vesződség és munka, a parkolás akadályoztatása, és a kilátás takarása, az ablakok árnyékolása. Mivel a közterületi fák minden esetben az önkormányzatok tulajdonai, így a háztulajdonosok nem vághatják azokat ki (állítom, ha megtehetnék, a városi fáknak mára csak a töredékét látnánk), arra csak az illetékes önkormányzat jogosult. Így a panaszosok beadványokban kérhetik a szanálást, melyeket tapasztalataim szerint általában nem támogatnak, de ha nagyszámú kérelem érkezik huzamosabb időn keresztül, akkor az illetékesek rendszerint eleget tesznek a kérésnek, főleg, ha kérelemben méltányolható okok kerülnek felsorolásra, mint például az allergizáló hatás, vagy a közlekedés jelentős akadályozása. 

1511326_238064773033838_1753686392_n.jpg

Itt jól látszik, hogy mekkorák voltak a visszavágott fák

A siklósi platánsor esetében véleményem szerint nem biztos, hogy jó megoldás volt a fák ifjítása a látható módon, ugyanakkor ez egy alkalmazott módszer, ráadásul a munkát nem az önkormányzat kezdeményezte, hanem maguk a lakók. Az egyik indok a (törésre valóban hajlamos) platánok veszélyessége volt, és amennyiben kár-, vagy baleset következett volna be a nem visszavágott fák miatt, akkor a helyiek azért emelhettek volna szót, hogy az illetékesek miért nem intézkedtek időben. Természetesen az, hogy a fa "szemetel", vagyis levelet hullat, vagy árnyékot vet az ablakra, nem lehet elégséges indíték a kivágás kezdeményezésére, akinek ez bosszantó, annak, azt kell mondanom, hogy nem való a kertesház, a zöldövezeti lakás. Véleményem szerint az ilyen elfajuló helyzeteket az önkormányzat úgy előzheti meg a leghathatósabban, ha előzetesen jól kommunikálja a dolgokat. A munka megkezdése előtt pontosan, a tényekre szorítkozva szükséges közölni a favágás, csonkolás okait, ehhez pedig elsősorban szakambereket, kertészmérnököket kell megszólaltatnia a médiában és helyi fórumokon, politikusok és (dühös) laikusok helyett. Amennyiben a fakivágásnak valóban racionális, érthető okai vannak, akkor tanácsos ezeket érvként bevetni, különben a résztvevők hamar egy más szintre emelt természetvédelmi, politikai vitában találhatják magukat, miközben az alapvető indokok valósak voltak, vagy például a munkát egyenesen a lakók egy dominánsabb csoportjának a kérésére végezték el.  

 

WP_002164.jpg

A közterületi fák kivágásának az esetek többségében nyomós indokai vannak, de fontos, hogy a közvélemény ezeket megismerhesse, az indulatos vitákat elkerülendő. A fenti képen például a kőbányai rendőrkapitányság előtti radikálisan visszametszett akácok láthatóak. Itt azért volt szükség a csonkolásra, mert a magasra nőtt fák a felső emeleti fogda miatt szökési lehetőséget, kockázatot jelentettek. Aki ezt nem tudja, csak annyit láthat, hogy barbár módon károsították a növényzetet.

A végső tanulság az lehet, hogy az utcai fák közelében lakóknak meg kell tanulniuk együtt élni a növényekkel, akkor is, ha azok leveleket hullatnak, vagy nagyra nőve besötétítik a szobát. Ugyanakkor vannak olyan helyzetek, mikor elkerülhetetlen egyes fák kivágása, ilyenkor a valós indokok elfogadása mellett inkább az új telepítésre kell helyezni a hangsúlyt, vagyis a szanálandó példányok pótlását kell követelni, amennyiben ez lehetséges. A településeknek pedig a szakszerű és részletes tájékoztatás oldhatja meg a problémáit, vagyis szakemberek bevonásával kell elmagyarázniuk, hogy amit tesznek, azt miért teszik. 

A platánfák megmentésére, illetve a facsonkolás elleni fellépésre két facebook csoport is alakult, aki az érintettek egy részének véleményére is kíváncsi, itt érheti el a csoportokat: Mentsük meg a Táncsics utcai fákat!, Tiltakozom a siklósi platánfák megcsonkítása ellen!

Korábbi írásom a közterületi fák kivágásáról ITT

A helyi médiumok vonatkozó cikkei: ITT, ITT, ITT, és ITT

A siklósi platánsort ábrázoló képeket a két linkelt facebook-csoportban közzétett fotók közül emeltem át.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr645758497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.01.16. 07:16:38

Az teljesen igaz, hogy sokan hobbiből vágják ki a fákat. Anyám faszija anno azért esett neki a házunk előtti fának, mert ragacsos szmötyi hullott a kocsijára róla. Meg is b*szta a polgihivatal.

Horváth Balázs 2014.01.16. 07:54:23

N a annak is olyan torzó lehet a lelkének nevezett trutymója, mint azok a szerencsétlen fák, amelyeket megcsonkítottak! Az ilyen miért nem költözik a föld alá?

¿Qué tapas hay? 2014.01.16. 08:07:08

A tanulság az, hogy a városi fák gondozásának tudományát Magyarországon teljesen elfelejtették. A platán koronája remekül alakítható folyamatos gondozással. Mediterrán országokban kedvelt sorfa, a koronáját kehelyformára vágják, hogy nagyobb felületen adjon árnyékot, de 6-8 m-nél ne nőjön nagyobbra. Másutt zárt sort képeznek belőle úgy, hogy a korona úttest és járda felőli oldalát csonkolják.

A sorfának ültetett akácok koronáját is csonkolni kell.

Összességében nem a fák koronájának csonkításával van gond, mert ez a városi fasorok gondozásának egyik alapművelete, hanem az, hogy évekig-évtizedekig nem nyúltak a fasorhoz, csak amikor már ennyire túlnőtt.

meronem 2014.01.16. 08:15:35

Nálunk az udvaron vágtak vissza egy jó 15 méretes hársfát ugyanígy, nagyon csúnya lett, és felháborító. Azután két év alatt akkora koronát növesztett újra, hogy már ugyanakkora mint előtte, és nem néz ki rosszul.Ezek a platánok is biztos szépek lesznek hamarosan.

biciklis bakter · http://hovamegyavonat.blog.hu/ 2014.01.16. 08:30:18

Szülővárosomban a kettős hársfasor (2 km hosszú) közepén húzódó légvezetékek miatt az áramszolgáltató rendszeresen rendkívül amatőr módon, brutálisan, esztétika nélkül csonkítja a fákat, amik úgy tudom, védettek is, és ez nagyon lehangoló. Ahogy az is, ahogy tüntetik el a városokból a fákat, telibe térköveznek mindent, és növényzet gyanánt dézsás fákat tesznek ki, amik soha nem fognak megnőni és árnyékot sem adnak. Pedig a városi hőszigetek ellen némiképp segítség lenne. Szabadka pl. egy élhető hely, az összes utcán akácsorok, nagyon hangulatos és árnyas.

sundokaan 2014.01.16. 09:47:17

taposnám a fejét annak, akit "zavar" egy fa.. nincs mentség az ilyen fokú ostobaságra, az ilyen ember közveszélyes és nincs helye a világon

élhetetlen 2014.01.16. 11:51:42

@Horváth Balázs: Nem lenne szabad a fakivágást összekeverni a fiatalítással.10-15 éve volt egy hatalmas, és két perc alatt lecsapó vihar a Balaton északi partján. A füredi „szabadstrandon” éltük végig, kar vastagságú ágak törtek le. Utána kopaszra metszették az összes szomorúfűzet. Első évben hülyén néztek ki, mert olyanok voltak, mint a kócos óriások, de a következő évben már rendes árnyékot adó, csinos fák voltak újra, vadi fiatal ágakkal. Idén tavasszal Kenesén az ablakomból látható 5-6 elemből álló, vagy hat emelet magas nyárfákat fűrészeltették el úgy egy emelet magasságban, sajnáltam, mert nekem ezek a fák szolgáltatták az igazi „vihar hangját”, öszre már szépen hajtottak, jövőre már hangjuk is lehet. Ismétlem, a „fiatalítás” nem egyenlő a fakivágással. Ps. A rózsáimat is metszem, és nem érzem magam gonosznak ettől, bár ki tudja…

Lángharcos 2014.01.16. 13:39:46

@élhetetlen: Csak a platán nem nő gyorsan.. A fűz és hárs igen, előbbi akkor is kihajt, ha egy letört ágát ledugod a talajba - van két ilyen "gyom" az ablakomban (belváros).

A platánt folyamatosan alakítgatni kell.

élhetetlen 2014.01.16. 13:50:09

@Lángharcos: Bocs, egy kicsit sem vagyok kertész. Biztosan igazad van, én csak arra gondoltam, hogy a visszavágás jobb, mint a kivágás.Az más kérdés, hogy a karbantartás még jobb lenne. Off: ha értesz a növényekhez, és van kedved segíteni (belváros), akkor légy szí, küldj az e-mail címemre egy e-mail címet, hogy kérhessek.

erol 2014.01.16. 14:21:26

Érdekes, hogy ebben az esetben milyen gyorsan és precízen teljesítik a lakossági kérést. Kíváncsi vagyok ha a lakosok valami értelmeset kérnek, akkor is ilyen buzgón teljesítik-e.

sheela567 2014.01.16. 15:36:52

Én csak azt nem értem, hogy miért estek neki minden fának?
Nem lett volna barátságosabb megoldás ha minden második, harmadik fát vágják ki?

Gera 2014.01.16. 17:14:22

Én évekkel ezelőtt konkrétan öt fát vágtam ki sk a házam előtt, miután megvettem. Előrelátó voltam, úgyhogy nem is kértem engedélyt az önkormányzattól, mert úgy gondoltam, egy elutasítás után tutira megnézik párszor, hogy történt-e valami :) Szóval szépen nyomtalanul eltüntettem pár nap alatt az egészet, a tövét kiszedettem egy bobcattal, a törzseket odaadtam egy embernek, aki eltüzeli, az ágakat meg ledaráltam.

Mentségem annyi, hogy bálványfák voltak, ami ugye egy invazív fafaj, amit ültetni se szabad és még annak is rondák voltak, mert egyszer valamikor kb másfél méter magasan elvágta valaki a harminc centis törzsüket és onnan nőttek fel kb 8 méter magasra nagyon csúnyán és formátlanul. Ez a faj ugye arról híres, hogy burjánzik, mint a gaz, a legkisebb morzsáról is kihajt, elárasztva a környezetét a randa kis hajtásaival, amik nőnek, mint a gomba. Hálistennek zseniális módon sikerült mindet totálisan elpusztítani úgy, hogy kivágás után kilyuggattam a tönköket és a furatokat feltöltöttem glialkával, aztán csak úgy egy hét múlva szedettem ki, azóta se hajtott belőle semmi szerencsére.

Amúgy szeretem a növényeket :)

pocaklakó minimanó 2014.01.16. 17:35:50

A kivágáson túl még az is szánalmas, hogy a forgalmas út melletti "fasorokban" lévő fák részére kb. 1x1 méteres, járókelők, autók, stb. által jó keményre taposott földű teret hagynak, majd elvárják, hogy azok dús lombkoronával örvendeztessék meg az utca lakóit.

jójo 2021.03.11. 20:08:21

Tisztelt Szabolcs,

Vajon miként néznek ki ezen fák 7 év vegetáció után...?
A sok "fröcsögés" és negatív kritika után megér egy "misét" megtekinteni, miként fiatalodtak meg, és váltak kezelhetővé a megcsonkolt fák,!!!

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása