Megyeri Szabolcs kertész blogja

Rezsicsökkentés a kertben!

1 komment

Az év slágertémája vitathatatlanul a rezsicsökkentés, ám mielőtt valaki azt hinné, hogy a békés zöld témák vizeiről a politika sötét és háborgó tengerére evezek, le kell szögeznem, hogy erről szó sincs. A rezsicsökkentés elméletileg a kiadások mérsékléséről szól, ám ezt nem csak szolgáltatói árak rögzítésével lehet elérni, hanem egyénileg is lehet tenni egy's mást. Jelen esetben a jó öreg spórolásról lesz szó, mégpedig a kert vonatkozásában. A kerti kiadások ugyan szorosan összefüggnek az egész ház, birtok költségeivel, azonban némileg külön is választható a kert a lakóépülettől, és önmagában is kezelhető egy egységként, melynek saját fogyasztása, kiadásai vannak. Ahhoz, hogy világosabban lássuk, milyen pénztárcabarát intézkedések vezethetők be a falakon kívül, de a kerítésen belül, elsőként számba kell venni a kerti kiadásokat, majd ezekre kell alternatívákat keresni. Vágjunk is bele, pontról pontra.

Öntözés. Ahol növény van, ott vízre is szükség lesz, ebben nincs vita. Minél több a növény, termény, annál több locsolás szükséges, ezt pedig rendszerint a drága vezetékes ivóvízből oldjuk meg, ami már csak azért is pazarlás, mert a növényeknek általában nincs szükségük a tisztított, emberi fogyasztásra előkészített vízre, beérik alacsonyabb minőséggel is. De honnan vehetünk ilyen vizet? A legegyszerűbb módszer az esővíz gyűjtése, ehhez csak gyűjtőedény szükséges, mert kiépített vízgyűjtő felület csaknem minden háznál akad, ez nem más, mint a háztető és az erecsatornák. Így elegendő az ereszcsatorna végét egy hordóval összekötni, és máris kész a rendszer, persze aki messzebb menne, kicsit nagyobb befektetés árán föld alá süllyesztett, hatalmas befogadóképességű víztározót is  építtethet, igaz ehhez már valamilyen szivattyúra is szükség lesz, de kézi működtetésű szerkezettel kiküszöbölhető az áramfogyasztás. Az olcsó víz másik forrása a kút. Fúrt vagy ásott kutat elméletileg 4-500 ezer forintos befektetéssel készíttethetünk, ami nyilván megtérül idővel, azonban elsőre igen nagy érvágás. Jó hír azonban, hogy egy készülő törvényváltozás úgy tűnik hamarosan legalizálja az engedély nélküli kutakat, így ha minden igaz, jövőre már engedélyeztetési eljárás és adminisztrációs költségek nélkül lehet kutat fúratni, ami ilyen módon várhatóan százezer forint körüli költségből megoldható. Maga az öntözés is olcsóbbá tehető, ha például a hagyományos slagos veretés helyett a gazdaságosabb csepegtető öntözést választjuk. Ez a költséghatékonyság mellett a növényeknek is jobb, és házilag, fillérekből kiépíthető, például egy régi, rossz műanyagtömlő kilyuggatásával és a növények közötti elvezetésével. Amennyiben még a kertépítés előtt vagyunk, a természet fortélyainak utánzásával is spórolhatunk, ha például kertünk egészét, vagy egy részét önfenntartó, öntözésmentes esőkertként alkotjuk meg.

esővíz-gyűjtés.jpg

Az esővíz gyűjtéséról sokaknak az órmótlan műanyag hordók ugranak be, pedig lehet stílusosan is

Újrahasznosított elemek. A kertben nem csupán növény van, hanem sok egyéb tereptárgy is, melyek dekorációs vagy praktikus célokat szolgálnak. Ezek az elemek mind kaphatóak készen a szaküzletekben, sokszor igen borsos áron, vagy olcsón, de gyenge minőséggel párosulva. Mikor kertrenoválást, kertépítést végzünk, lehetőségünk van a kreativitásunk segítségével csökkenteni a kiadásokat, úgy, hogy közben a végeredmény szépsége nem csorbul. Sok kertben vannak ágyásszegélyek, melyek a bolti flancos darabok helyett készülhetnek bontott téglából, lefelé fordított színes üvegpalackból, vagy maradék faanyagból. Amennyiben a kertben kivágásra szánt fa van, faanyagát ne dobjuk ki, a törzsből kiváló ülőkék készülhetnek, a felaprított ágak, gallyak pedig a kerti grillezésnél jöhetnek jól. Tudatos tervezéssel felhasználhatunk például régi bútorokat is, új, drága kerti alkalmatosságok helyett. A nagyi kopott asztala és székei csúnyán mutatnak a kertben, ha csak úgy kirakjuk őket, de ha lemázoljuk azokat kékre, fehérre, és pár citrusfélét, vagy fűszernövényt pakolunk köréjük, akkor máris mediterrán kertrészletet alkottunk, amitől sárgulnak majd a vendégek. 

eclectic-patio-furniture-and-outdoor-furniture.jpg

Trendi kertibútor nem csak az IKEA-ban van, fillérekből összedobható egy ilyen is

Komposztálás. A komposztálás kiváló rezsicsökkentő elem, ugyanis az ültetésekhez, tápanyagutánpótláshoz szükséges műtrágyákat nagyrészt kiválthatja. Komposztanyag, vagyis növényi hulladék, lehullott levél, gallyak, gyomok minden kertben vannak, komposztálóládát pedig házilag is lehet készíteni elfekvő, vagy olcsón vásárolt (akár szépséghibás) faáruból. Ezeken felül csak egy vasvilla és időnként egy kis víz, meg persze némi munka szükséges ahhoz, hogy most nekifogva, tavaszra már egy jó adag komposztunk legyen a kiskerti ültetéshez és általában a talajminőség javításához.

komposzt004.jpg

A komposztálás már magában is spórolás, de ha a komposztládát is magunk csináljuk, máris duplán takarékoskodtunk

Növényválasztás. A megfelelő növényválasztás minden kertépítés, kerfelújítás origója, ám nem csak esztétikai, hanem anyagi vonzatok is vannak az egyenletben. Legkézenfekvőbb az őshonos vagy szárazságtűrő fajták telepítése, ezek ugyanis amellett hogy ellenállóak, kevés locsolással is beérik, gyakorlatilag az égi áldás elegendő nekik. Ha tovább is mennénk a témában, akkor érdekes a kettős haszon elve mentén válogatni az ültetnivalót a kertbe. Ez mindössze annyit tesz, hogy olyan fajtákat válasszunk, melyek több okból jól jöhetnek. A sövény szép és természetes birtokhatároló, de ha ehető termésű típust választunk, máris intéztünk magunknak némi egészséges nasit is. Hasonló a helyzet a fáknál, mutatós díszfa helyett ültethetünk szintén dekoratív gyümölcsfát, és rögtön fogtunk pár forintot a piaci kiadásokon. A virágoskertbe telepíthetünk kamillát, levendulát, körömvirágot, melyek magas díszítőértékkel bírnak, és gyógynövényként is hasznosíthatóak. A lényeg, hogy ne feltétlen azt ültessük az ágyásokba, kertbe, ami elsőként megtetszik, hanem átgondoltan válasszunk.

simple_rain_garden.gif

A természetet utánzó esőkert őshonos növényekkel kombinálva egy önnfenntartó, költségmentes, ugyanakkor dekoratív építmény

Háztáji gazdálkodás. Ez már egy neccesebb területe a kerti költséghatékonyságnak, egyrészt mert nem konkrétan a kerttel kapcsolatos kiadásokat mérsékelheti a kerti termelés, másrészt mert nem is biztos, hogy spórolhatunk így. Magam mindig azt mondom, hogy a kiskerti zöldségtermesztés inkább hasznos, természetközeli, produktív elfoglaltság, mintsem de facto megtakarítás. Egy nagy, falusi kertben hellyel-közzel kiváltható a kerti terményekkel a bolti zöldségvásárlás, de városi házak kertjeiben, ahol jellemzően a gyepes felületből kikanyarított pár négyzetméteres terület jelenti a kiskertet, ezzel igazából nem számolhatunk. Utóbbi esetben inkább a saját termelésű burgonya, paprika, paradicsom az öröm forrása, és nem a kiadások csökkentése. Kis területen ezért sose azért vágjunk bele a termesztésbe, mert spórolást sejtünk a dologban, hanem azért, mert így egy kellemes, sikerélménnyel kecsegtető elfoglaltsághoz jutunk, melynek eredménye ráadásul fogyasztható. Mindez nem jelenti azt, hogy bárkit lebeszélnék a háztáji gazdálkodásról, de érdemes az első kapavágás előtt némi kalkulációt végezni (a magok, palánták ára mellett jó ötlet számolni az öntözés, a talajjavítás, trágyázás, vegyszerezés, satöbbi költségeivel is, na meg azzal, hogy veteményesünkkel bizony dolgozni is kell majd), nehogy csalódás legyen a vége.

zoldsegeskert.jpg

Kis kertekben hobbi, nagyobbakban spórolás a veteményeskert

Fűszernövények. A kisebb kertben termesztett haszonnövények közül a fűszernövények a legalkalmasabbak a spórolásra, mert többségük igénytelen, kevés helyet foglalnak, és kis területtel is beérik, mert úgyis keveset használunk belőlük. A majoranna, petrezselyem, oregánó, tárkony, vagy épp a menta minden konyhában jól jönnek, és akár a balkonon, vagy egy világosabb konyhában is nevelhetők, egyes esetekben pedig teljesen kiválthatják a bolti fűszereket. Külön ajánlott még a fokhagyma termesztése, szintén nem kíván sok helyet, ellenben az üzletben drága.

fuszeragygas8.jpg

Sakktábla alakú fűszerkert: szép és pénztárcabarát

Biotermelés. Az imént szóba kerültek a háztáji termesztés járulékos kiadásai, melyekbe alapesetben a betegségek, kártevők elleni védekezés költségei is beletartoznak, magyarán előfordulhat, hogy a gazdaboltban kell vásárolnunk szereket a növények egészségmegőrzése, gyógyítása érdekében. Ezt a fajta kiadást spórolhatjuk meg, ha beleássuk magunkat a biotermesztés rejtelmeibe, ugyanis csaknem mindennek vannak természetes és nem mellesleg olcsó alternatívái. Csigaölő helyett hamu, levéltetű ellen csalánlé, cserebogárpajorhoz pedig csalinövény. A fortélyok utánaolvasást, tanulást, és pluszmunkát jelenthetnek, de az eredmény egészséges és vegyszermentes zöldség-gyümölcs lehet.

Elektromosság. A kertben ugyan nem jellemző a magas áramfogyasztás, de azért ezen a területen is lehet forintokat fogni. Napelemes, a földbe leszúrható kis lámpákkal éjjel is elbotorkálhatunk a kert végébe a villany felkapcsolása nélkül. Kis hátsókertekbe felesleges komolyabb elektromos fűnyírót venni, megteszi egy szegélynyíró, vagy egy mechanikus tologatós fűnyíró is. Érdemes emellett a szezonálisan használt komolyabb szerszámokat, gépeket bérelni, kölcsönkérni, vagy a szomszéddal (ha jó a viszony) közösen megvenni, mert az alkalomszerű favágáshoz például felesleges láncfűrészt vásárolni, és a rotakapát sem feltétlen kell magunkénak tudni, ha csak tavasszal használjuk pár napig.

1-pot-people.jpg

Filléres és egyedi dekoráció, ezért sem kell a boltba menni

DIY. Vagyis do it yourself - csináld magad! A kertben mindig akad valami felújítanivaló, megszépítendő dolog, amiket a legtöbben előregyártott termékekkel oldanak meg, holott kevés kézügyességgel, baráti, családi segítséggel szinte minden kivitelezhető olcsón és szépen. Drága design-edények vásárlása helyett átfesthetjük a régieket, ácsolhatunk pergolát sajátkezűleg, ahogy kutyaólért, madáretetőért sem kell feltétlen az áruházba menni. A kerti út készülhet a folyóparton válogatott megfelelő méretű és alakú kövek lerakásából, az öntözőrendszerek kiválthatóak csepegtetővel, amihez csak egy régi slag kell. Mindemellett kis önképzéssel megtanulhatunk kerítést javítani, ágyásszegélyt lerakni, sövényt nyírni, és így tovább, tehát nem kell feltétlen mindenhez szakembert hívni. Szuper DIY tippek ITT és ITT.

DIY-Garden-Paths-Picture-Frame.jpg

Kerti út házilag, mutatós végeredménnyel

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr605596004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása