Megyeri Szabolcs kertész blogja

Konyhakerti világnap Kispesten

komment

Furcsa világnapokkal tele van a naptár, a párnacsata világnapjától kezdve a "csempéssz cukkinit a szomszédod ajtaja elé" napig bezárólag, melyeknek gyakran semmi értelmük, már azon kívül persze, hogy okot adnak egy jó párnacsatázásra, vagy a szomszéd megtréfálására. Ebben a kavalkádban olykor elvesznek a tényleg jelentőséggel bíró világnapok, mint például a Nemzetközi Konyhakert Nap, mely augusztus 25.-én, vagyis holnap kerül sorra. Mai írásomnak épp az a célja, hogy ez a szerintem roppant fontos üzenetet hordozó nap ne süllyedjen a feledés homályába.

World KGI day logo[4].jpg

A Nemzetközi Konyhakerti Nap ötlete 2004-ben született meg, mégpedig frappáns válaszul a gyors falatok hónapja (Snack Food Month) nevű kezdeményezésre, mely az amerikai snack gyártók találmánya volt, a chipsek, nassolnivalók népszerűsítésére. A Nemzetközi Konyhakert Egyesület (KGI) ezt a vitatható, egy hónapig tartó gyorsétel-kampányt kívánta ellensúlyozni a konyhakerti nappal, melynek központi gondolata az emberléptékű élelmiszer-előállítás bemutatása és propagálása, minden augusztus negyedik napján. A Nemzetközi Konyhakerti Nap egy teljesen decentralizált ünnepségsorozat, melyet a téma iránt érdeklődők akár családi, baráti körben is megülhetnek, vagy csatlakozhatnak kisebb-nagyobb közösségek programjaihoz, ha fontosnak tartják, hogy egészséges, sajátkezűleg megtermelt, ellenőrzött forrásból származó ételek kerüljenek az asztalukra.

 CP.jpg

Eszmecsere, kertlátogatás, közös ültetés, ezek mind lehetnek programok holnap

A szervezők iránymutatása alapján a Nemzetközi Konyhakerti Nap főbb céljai a bio konyhakertészkedés társadalomban, egészségmegőrzésben és vendéglátásban betöltött pozitív szerepének ünneplése, a helyi élelmiszerek fogyasztásának ösztönzése, valamint  a közösségi szellem építése helyi és nemzetközi szinten az általános kertészkedési, főzési és fogyasztási tapasztalatokkal kapcsolatban. Mindezt meg lehet valósítani konyhakerti sétákkal, tapasztalatcserékkel, piknikekkel, háztáji gazdálkodással kapcsolatos előadásokkal, bemutatókkal, vagy éppen egy, a régióban kiemelkedő jelentőségű termény köré épített programokkal, vagyis minden olyan tevékenység szervesen illeszkedik az ünnepségbe, mely a saját termeléssel, a konyhakerti növényneveléssel, a biokertészkedéssel, az önellátással kapcsolatos.

plakat_1000_1500.jpg

A Nemzetközi Konyhakerti Nap azért roppant praktikus világnap, mert mindenki megülheti saját maga is, ehhez elég a saját, vagy ismerős kertjébe kivonulni, beszélgetni a háztáji termelésről, adomázni, tapasztalatot cserélni, persze aki szeretne komolyabban foglalkozni a konyhakerti gazdálkodással, az szervezett programokon is részt vehet, például a Városi Kertek Egyesület konyhakerti napján kispesten, ahol csoprtosan, szakmai vezetéssel bejárható az Első Kis-Pesti Kert, miközben az Egyesület kertészei körbekísérik a vendégeket kertben és élménybeszámolókkal egybekötve mesélnek a kertről, a növényekről és a közösségi életről. Mindez holnap délelőtt 11 órától kezdődik, de a bejárás mellett egyéb szórakoztató, ismeretterjesztő programok is lesznek itt, így aki ezt a nyárvégi vasárnapot szeretné kerti környezetben eltölteni, mindenképp keresse fel az Első Kis-Pesti Kertet!

kertkep2-300x199.jpg

Cím: Első Kis-Pesti Kert, XIX. kerület, Irányi Dániel-Bem utca sarok

Térkép: ITT

Web: ITT és ITT

Képek: innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr615472462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása