Megyeri Szabolcs kertész blogja

Mutassak fügét?

komment

Persze, miért is ne? Hiszen a füge egzotikus növény, finom a termése, és képes színt vinni a kertbe a megszokott, és valljuk be néha unalmas növények közé. A fügét legtöbbünk csak az áruházak polcairól ismeri, aszalt formában, ami ugye nem igazi, már a fügefát tekintve, mert nassolnivalónak igencsak kiváló. Jó hír, hogy a füge nálunk is vígan megél, igaz némi hibaszázaléka van a dolognak, mert fát nem érdemes nevelni belőle a mi éghajlatunkon, és a magyar kerti füge esetében az aszalás sem működik, de dísznövényként és frissen fogyasztható gyümölcsként elsőrangú.

WP_001427.jpg

Azért lelkendezem most a füge iránt, mert a hétvégén egy ismerősöm kertjében egy szép bokorral találkoztam, erről készültek a fent és lent található képek. Vendéglátóm arab származású, így nála mondhatni természetes, hogy füge is nő a kertben, ahogy Egyiptomban, Izraelben és a mediterrán országokban is megszokott növény ez, a hírek szerint pedig a legjobb füge Szíriából érkezik. Magyarországon kizárólag az adriai típusú füge nevelhető, ennek gyümölcse aszalásra nem alkalmas.

WP_001426.jpg

Az első betakarítás július végén, tehát mostanában esedékes

WP_001428.jpg

Védett helyre, fal mellé ajánlott telepíteni

Aki a kertbe fügét (Ficus carica) szeretne, kertészetekben vásárolhat csemetét, de ha a szomszédnak, ismerősnek már van, akkor dugványozással, vagy a tősarjak szétültetésével is szaporítható. Talajban nem válogat, az átlagos kerti föld megfelelő neki, hiszen Afrikában még a homokos talaj megkötésére is használják, tehát nem lesz gond vele szinte sehol. Mivel szubtrópusi növény, sok fényre és melegre van szüksége, a legjobb, ha védett, délre néző fal elé telepítjük. Nálunk inkább bokorformára érdemes nevelni, így is terebélyes, magas díszítőértékű növény válik belőle. Nagy előnye, hogy kártevői, betegségei alig ismertek, ezért kezdő kertészkedők is próbálkozhatnak vele. Ami fontos a fügével kapcsolatban, hogy télen takarni kell, elvileg -15 Celsiusig fagyálló, de a védelem elkél neki. Érdekesség, hogy ennek hiányában sem kell a pusztulásától tartani, a föld alatti részek gyakorlatilag bármilyen kemény telet kibírnak, de ilyenkor a nulláról kell újraindítani a nevelést tavasszal. A takaráshoz a legmegfelelőbb a lombhullatást követően a növényt körbekeríteni, például dróthálóval, a belsejét pedig feltölteni falevéllel, majd egy erősebb kartonpapír-lappal, vagy kátrányos papírral lefedni. Egyszerűbb, de szintén hatékony módszer az ágak közeinek feltöltése, például náddal, szalmával, ezt főleg a nagyra, szélesre nőtt bokrok esetében tegyük, mikor a körbekerítés már nemigen jöhet szóba. Takaráskor a bokrot le lehet pányvázni, vagyis a föld közelébe húzni, mondjuk kampós madzagokkal.Tavasszal a bokrot meg lehet metszeni, de ez nem kötelező, annál is inkább, mert a teljes növény visszametszésével elveszíthetjük a termést, ami csak a kétéves, letermett vesszőkből fejlődő egyéves vesszőkön nő. A vadhajtásokat, az elfagyott, sérült részeket érdemes visszavágni, illetve a töveken útnak induló új hajtásokat, ha formára akarjuk igazítani növényünket. Fiatal példányokon április-május tájékán 20-25 centiméterre metsszük vissza az ágakat, ha oldalhajtásokat szeretnénk. Idősebb, nagy lombozatú bokrokon ritkíthatjuk a hajtásokat, hogy a termés több fényhez jusson.

WP_001425.jpg

A bokorforma a praktikus, könnyebben megoldható így a téli takarás

Fügebokor telepítésénél az első szüretre körülbelül három-négy évet kell várni. Az érés júliusban történik, és általában az ősz derekán még egy termés várható, sőt kis szerencsével még augusztusban is lehet betakarítani egy középső hullámból. A gyümölcs leszedését vagy kézzel végezzük, vagy szelidített, idomított majmokkal, ahogy azt a feljegyzések szerint az ókori Egyiptomban is tették, bár valószínűleg nálunk nehéz betanított makikhoz jutni. Fontos azonban az érést teljesen kivárni, az éretlen füge tejnedve irritáló hatású, és persze az íze is rossz. A leszedett gyümölcsöt azonnal el kell fogyasztani, hamar romlik, alig pár napig tarható el.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr365444459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sarocker 2013.08.05. 10:38:37

Érdekességképp: Nálunk négy fügebokor van a kertben. Ebből hármat télire betakartam földdel, egyet nem, mert tavasszal ki akartam venni. Na, amit nem takartam be, hanem csupaszon vészelte át a telet, az terem most a legjobban, úgyhogy nem vágtam ki. :)

a 17 éves Parker Schnabel 2013.08.05. 21:50:17

@sarocker: Apáméknál 3 méter magas nagy fügebokor van a kertben.
Nincs takarva, tán csak első telén volt, de csak néhány olyan év volt, amikor lefagyott az első termés. És még akkor is volt második.
Lekvárt is lehet belőle csinálni.

Brix 2013.08.05. 22:45:27

A Dunántúl déli részén és a Balaton körül nagyon jól érzi magát a füge, de az Alföld és az Északi-középhegység területe nem alkalmas a termesztésre , ott a termés sem nagyon érik be

A Látó 2013.08.06. 00:42:08

Elég satnya ez a bokrocska amit fotóztatok!

sarocker 2013.08.06. 07:50:15

@ez a Kígyó éve: Mondjuk szerintem fajtától is függ. Nekünk ilyesmi fajta van, mint a képen látható, de pl. egy régebbi munkahelyemen volt egy másfajta fának nevelve. Annak a levele is sötétebb volt, és a termése sem ilyen zöldes-sárgás, hanem inkább lilás árnyalatú volt. Mivel fának volt nevelve értelemszerűen soha nem volt takargatva, mégis termett minden évben.

Egyéves Önkéntes 2013.08.06. 08:22:04

Idomított majmok eladók!
Érd: Budapest, Kossuth tér, napközben.

Kutyi 2013.08.06. 08:27:35

Mi Komárom-Esztergom megyében lakunk, tehát kissé hűvösebb területen. Nekünk is van fügebokrunk, a kertben már több helyen is próbálkoztunk vele. A ház védett déli beugrójában csodálatos, hatalmas, árnyat adó és termő bokorrá nőtte ki magát. Két éve annyi termés volt rajta (legalább 60 kg), hogy nem győztem dzsemet főzni belőle. Szenzációs. Sajnos az azt követő télen teljesen visszafagyott, és csak idén fog újból teremni - mutatóba. Könnyen szaporítható és a locsolást meghálálja.

Kacsura 2013.08.06. 09:40:56

Ha elfér a kertben, mindenképpen érdemes ülteni, egyrészt a termése miatt, másrészt mert mutatós növény.
Termetes bokor lesz belőle, erre azért ügyeljünk.

Sokszor unalmas növények?! Ne már!
nellikert.blogspot.hu/
Ha valakinek ebben a dögmelegben van sétálgatni való kedve, akkor itt a kertem.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.08.06. 10:02:33

Sose értettem, hogy piacon, boltban miért nem lehet friss fügét kapni, amikor nálunk is terem. Van nálunk és a környéken több háznál is, szépen terem, évente kétszer pár kilót le lehet szedni.

Nick Leeson 2013.08.06. 10:24:22

Nálunk kb. 3-4 méter magas bokor van. Takarva, télen védve soha nem volt. Szépen burjánzik magától.
Tavaly legalább 30-40 kiló fügét szedtünk le róla. Pálinkát főztem belőle. Lett pár liter. Karácsonyra olyan csodálatosan össze érett, hogy igazi mennyei ital lett belőle. Trópusi gyümölcs íz, pici mézes mellékízzel (pedig nem volt benne méz), nagyon csúszott!

2013.08.06. 10:47:37

Balatonnál vannak jókora fák (Györök, Almádi stb.) Van egy fajta, amit györöki laposnak hívnak.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2013.08.06. 13:17:13

van két "bokrunk", olyan 4-5 méter magasak.
25-30 évesek lehetnek, de inkább az utóbbi.
takarva sosem voltak, az egyik a ház északi, a másik a nyugati oldalán van.
így is teremnek szépen.
téli takargatás helyett a nyári madárháló hasznosabb, mert rájárnak a rigók, bár a hálóból meg reggelente ki kell szabadítani a sünöket.
ha jó az idő, még októberben is érik termése.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2013.08.06. 16:21:31

Szépen terem nálunk is minden takargatás nélkül. A mai rekorder 96 gramm volt:
m.cdn.blog.hu/bl/blogkocsma/image/zoldbableves2/23.jpg

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.08.06. 18:15:05

Az általam gondozott kertben is van két fügefa.
Sajnos a javát már leették a madarak, várhatok a következő termésre.
viszont vannak rajtuk ilyen fekete foltok, van ötleted, mi lehet az?
illetve... vissza is kell vágni a két fából, mert nagyon elterpeszkedtek, ott mire érdemes ügyelni?

Csendes Szonáta 2015.07.04. 16:26:30

Ti nem láttatok még szép fügebokrot. :)
Az enyémek egyévesen is dúsabbak voltak.
Takarás nélkül, nem védett helyen is 5 méter széles és 3 méter magas. Meg van egy 6 méteres fa, igaz, az védett helyen, de takarás nélkül. Három hullámban szedhető, a két növényről kb 15 kilót simán lehet(sose mértem, úgyhogy lehet, hogy több). Lekvárnak főzöm, de fagyasztani is szoktam, majd desszertnek sütni.

tarnagy 2017.05.14. 21:06:54

Van egy szép nagy fügefánk (-bokrunk), nem is tudom, hány éves, de ilyet még nem tapasztaltunk. Egyes ágakon a kérget mintha lerágta volna valami, van, ahol féltenyérnyi, másutt kisebb foltok vannak. Fogalmam sincs, mi lehet, a föld fölött elég magasan is vannak ilyenek! Kár, hogy fotót nem lehet mellékelni...

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása