Ritka az, mikor az egész országot egyöntetűen ugyanaz a kérdés foglalkoztatja, mint történt az a napokban. A hirtelen ránkzúdúló viharos időjárás olyan mértékű zűrzavart okozott, melyre alig akad példa az elmúlt évtizedekből. A legnagyobb gondot az autópályán elakadó járműsor okozta, voltak akik több, mint egy napot töltöttek gépkocsijuk kényszerű fogságában. A hatóságokat rengeteg vád érte az eseményekkel kapcsolatban, azonban nem csupán az azonnali intézkedések (vagy azok meg nem történte) vetettek fel kérdéseket, hanem a megelőzés is szóba került. Kéméndi Zsolt tájépítész kollegám egy remek írásban foglalta össze az autópályák hóátfúvás elleni védelmének egyik kézenfekvő, ám nagyon ritkán látható módját.
1848 óta az utóbbi másfél évszázad egyik legmozgalmasabb március 15.-éje volt az idei, legalábbis az időjárást tekintve. A szokásos ceremóniák és ünnepségek elmaradtak, helyette az egész ország a kései havazás és a viharos erejű szél okozta káoszra figyelt. Nem mehetünk el szó nélkül a helyzet szakmai oldala mellett, ezért lássuk, mit lehetne (vagy mit kellett volna) tenni, hogy ez ne fordulhasson elő.
Az autópályák szerepe az országban egyértelmű, nagy távolságokat lehet megtenni rajtuk gyorsabban, biztonságosabban. Ezt a felvetést cáfolták meg az utóbbi napok történései. A szél és a hó együttes hatása eleinte szinte nullára csökkentette a látótávolságot, utána pedig egy-egy autó vagy kamion elakadását követően több kilométeres dugók alakultak ki. Mivel a helyzetet nem sikerült gyorsan kezelni - az időjárás pedig nem csillapodott - a hó szépen lassan betemette az autópályát és 10, 20, vagy akár 40 órás várakozásra kényszerítette az autóban ülőket. A helyzet ennyire súlyos elfajulása megelőzhető lett volna egy nem is olyan bonyolult technikával, amit úgy hívnak, véderdő.
Pontosítva: a 2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról meghatároz - többek között - egy műtárgyvédelmi véderdő típust. A törvény szövege szerint "az utak és műtárgyaik (...) védelmét, takarását, a közlekedés biztonságát szolgáló, a környezeti terhelést csökkentő erdő". Érdekesség, hogy ezzel az erdőtípussal nagyon ritkán találkozni az országban, pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karán az Úttervezés tantárgy jegyzetében széleskörűen foglalkoznak vele. Maga a véderdő képes az autópályán a közlekedésből eredő szennyező anyagok viszonylag helyben tartására. Azért jobb, mint egy épített fal vagy földsánc, mert előbbiek csak visszaverik a szennyeződést, viszont "egy aljnövényzettel, cserjeszinttel, két lombkoronaszinttel felépülő véderdő 10-20 méter kiterjedésben tökéletes filternek bizonyulhat" /Dr. Fi István: Utak és környezetük tervezése, 2002, Budapest/.
Természetesen a véderdő nemcsak a környezetet tudja védeni a szennyező anyagoktól, hanem fordítva is. Jelen esetben megakadályozhatta volna, hogy 2-3 méter magas hófalak alakuljanak ki, mivel egy 10-20 méter széles erdősáv képes lett volna - még ilyenkor lombtalanul is - valamelyest lassítani a szelet, illetve felfogni a hó egy részét. Nem arról van szó, hogy az útpályára nem esik semmi, de kezelhető, sőt talán még járható is marad a hasonló hóátfúvások közepette. Nem mellékesen hasonló helyzetek kialakulhatnak száraz időben is, amikor a szél által szállított nagy mennyiségű por lepi be az autópályát, ilyenre is láttunk már példát.
Összefoglalva érdekesnek tűnhet, hogy a hazai autópályákon ritkán látni komolyabb véderdősávokat (ellentétben Németországgal - a fenti képen), mivel mind esztétikai, mind ökológiai, mind funkcionális jelentőségük megkérdőjelezhetetlen. Feltehetőleg a hiányuk gazdasági kérdésekre vezethető vissza, mivel nem mindegy, hogy az autópálya nyomvonala szélesebb-e a mellette futó 10-20 méter széles véderdővel. Ennyivel nagyobb területet kell kisajátítani, rendezni és csak a növényanyag ára tízmilliós nagyságrendű, bár ez talán elenyésző, ahhoz képest, hogy 1 km autópálya milliárdos tétel. A jövőben induló fejlesztéseknél azonban érdemes lehet a véderdő szükségességét mélyrehatóbban megvizsgálni, mert a hiánya miatt kialakult rossz és fájó tapasztalatok sora most, 2013. március 15-én eggyel bővült.
A szakszerű és remélhetőleg az illetékeseket is gondolkodásra késztető írást köszönöm Kéméndi Zsoltnak!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.