Megyeri Szabolcs kertész blogja

Palack sziget

komment

Kicsit elegem van már a téli témákból, és általában a télből is, a hideg, a szürkeség, a kedvetlen időjárás rátelepszik az emberre, így arra gondoltam, hogy valamilyen vidám, és főként napos témával próbálom feldobni a vasárnapot, így sort kerítek egy régebbi, de annál érdekesebb témára. Mint azt tudjuk, van, hogy a szenvedély néha összeér a bolondériával, nincs ez máshogy a környezettudatosság esetében sem, így mai posztom alanya egy végtelenül ökotudatos úr, és az ő furcsa kreálmánya, a környezetbarát úszó sziget.

4.jpgSziget palack-alapon

Richart "Rishi" Sowa brit művész 1988-ban fogott hozzá furcsa tervének elkészítéséhez, melynek eredménye egy több mint 300 nm alapterületű mesterséges sziget lett, a Spiral Island, ami műanyag palackokon lebegett, a Karib-tengeren. A PET palackokat hálóba tömörítve jött létre a vízfelszínen lebegő alap, melyre furnér és bambuszpadló került, az így elkészült szilárd fedélzetre pedig homokot és földet szórt, melybe növényeket ültetett. Az árnyékot mangrove fák adták, az illemhely komposztáló rendszerű volt, a szükséges energiát pedig napelemek termelték. A sziget önellátását konyhakert biztosította, nyilván a napi halászat mellett. Sajnos az egész sziget odaveszett a 2005-ös Emily hurrikán pusztításakor.

I.jpgAz első, azóta már tönkrement sziget jóval kezdetlegesebb volt

01.jpgA kettes változat, még egy korai fázisban

huge.jpgMostanra már csupa zöld a Joyxee Island

Rishi nem adta fel, 2008-ra elkészült az új úszó birodalom, a Spiral Island II, vagy ahogy megálmodója nevezi, a Joyxee Island. Ennek alapterülete némileg nagyobb, de folyamatos bővítés alatt áll, és a növénytermesztés mellett már állattartásra is alkalmas, a tulajdonos kutyái és macskái mellett tyúkok is élnek itt. Az új sziget elkészítésében önkéntesek is részt vettek, és ezen már két ház, egy napelem hajtotta mesterséges vízesés és három apró strand is helyet kapott. A túl nagyra bővülő tengeri alkalmatosságot 2011-ben Mexikó felségvizein helyezte el az alkotó, ám itt a hatóságok számonkérték rajta a tengeren szokásos felszerelések meglétét. Az ezek beszerzéséhez szükséges összeget Rishi az interneten kalapozta össze, rajongói közel 5000 dollárt gyűjtöttek össze neki. A mexikói Laguna Majax kikötőjében található ökohajót turisták is látogathatják. 

02.jpgAlaprajz

2045197689_df8c00317f_o.jpgIdilli hely, már ha nincs vihar

c9b78bd05a250516b748f412b9769055_image_document_large_featured_borderless.jpgA mester kissé palack-fixált, még a súlyzója is abból van

A létesítmény ha másnak nem is, figyelemfelkeltő környezetbarát kreálmánynak elsőrangú, bár hozzáteszem, egyes környezetvédők szerint rossz ötlet az egész, mert sérüléskor, vagy széteséskor a több tízezer műanyag palack jelentős szennyezést jelenthet. 

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr295028723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

micsoda? 2013.01.20. 21:19:48

Végül is mindenki épít valamit, egy életen át. Ki magának, ki másnak dolgozik. Amit az úr épített, nagyon jól néz ki, remélhetőleg család is kerül rá, ha nincs még.

cyan 2013.01.22. 00:39:23

Környezetvédők ne huhogjanak, mert nem legyártatta, hanem összegyűjtötte a palackokat. Amiket amúgy is kidobtak volna az emberek, tehát a környezetet károsították volna. Így meg újra felhasználta ez a jóember.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása