Megyeri Szabolcs kertész blogja

Vissza a folyosóra

komment

Többször érintettem már a társasházak folyosóinak növényekkel való betelepíthetőségét, és mindig óva intettem attól a növénybarát lakókat, hogy engedély nélkül tároljanak nagyobb méretű növényt, vagy egyéb, rendeltetése szerint nem odavaló tárgyakat a menekülésre is fenntartott közlekedőkön. Friss hír, hogy a jogszabályi környezet két hét múlva megváltozik, ezért aktuális és fontos érinteni az új rendeleteket.

040.jpgTűz esetén a belső menekülőutak létfontosságúak

Mindenki ismeri a folyosói problémákat, hiszen sokan a lakásban helyszűke, vagy egyéb ok miatt nehezen elférő dolgaikat - babakocsit, kerékpárt, cipősszekrényt, kisebb-nagyobb méretű tárolót, megunt bútorokat, és nem utolsósorban növényeket  - az ajtón kívül tárolják. Mások pedig a kopár, sivár közlekedőket feldobandó aggatnak ki cserepes növényeket a falakra. A közelekedést, menekülést ezek mellett egyéb dekorációs elemek is nehezíthetik, például a könnyen lángra kapó faliszőnyeg, vagy épp a falon, fejmagasságban lógó kaspós virágok. Az ilyen módon tárolt tárgyak konfliktusok forrásai is lehetnek, sokszor nem nyújtanak esztétikus látványt, de a fő probléma velük, hogy egy esetleges tűznél, vagy más vészhelyzetnél (például gázömlés) nehezíthetik a menekülők, és a befele igyekvő tűzoltók, szakemberek munkáját. Törvény szerint eddig minden nagyobb méretű kihelyezett tárgy esetében hatósági engedélyt kellett kérni, ennek hiányában büntetés fenyegette a kipakoló lakókat. 

50124_20120718131950_20120718131950.jpgHamarosan újra lehet, de most sem mindegy, mekkora

A helyzet gyökeresen most sem változik meg, az újítás elsősorban a növényeket érinti. A november 13-án életbe lépő új szabályozás külön említéssel engedi meg a növények kihelyezését, tehát a folyosói cserepes, dézsás zöldek kikerülnek az engedélyköteles tárgyak közül. Amennyiben ez kapcsolatban áll azzal az életszerű feltételezéssel, hogy ősszel-télen sokan teleltetik növényeiket az erre a célra sokszor kiválóan alkalmas zárt folyosón, lépcsőházban, akkor dícséret jár a jogalkotók rugalmas gondolkodásáért. Természetesen most sem helyezhető ki nyakló nélkül mindenféle méretű növény, lássuk hát mit mond az új rendelet.

Az R. a következõ, 233. alcímhez tartozó 592/A. §-sal egészül ki:

„592/A. § (1) Lakórendeltetésû épületek, épületrészek területén a menekülésre számításba vett közlekedõkön, lépcsõházakban éghetõ anyagok, és a menekülési útvonalat leszûkítõ tárgyak – az 575/A. § (1) bekezdésben és ezen szakasz (2) bekezdésében foglalt kivétellel – nem helyezhetõk el, továbbá ott a rendeltetéssel nem összefüggõ elektromos berendezés felügyelet nélkül nem üzemeltethetõ. (2) Lakórendeltetésû épületek, épületrészek menekülésre számításba vett közlekedõin, lépcsõházak pihenõin növények elhelyezhetõk, amennyiben a menekülési útvonalat nem szûkítik le.”

(Forrás: Magyar Közlöny, 2012. október 29, 24609. oldal)

image.jpeg

Az ekkora ládák biztos, hogy szabályosak lesznek

Az idézett bekezdéssel kapcsolatban két kérdés merül fel azonnal. Az első, hogy miként értelmezhető a gyakorlatban az "amennyiben a menekülési útvonalat nem szűkítik le" kitétel. Ennek tisztázásához elő kell venni az eddig érvényben lévő szabályozást, mely most a fenti cikkellyel kiegészült. Az eddig érvényben lévő szabályozás pontos meghatározásokat adott, melyeket IDE kattintva olvashatnak el, a 224. részhez görgetve, az 575. § (1)-(6) szakaszaiban. A folyosókra vetítve ez legalább egy méter széles menekülőutat szabott meg, legalább 1.8 m magasságig akadályt képező tárgy nélkül. Ez most ennek a résznek a kiegészítésével módosul, vagyis az idézett szövegben jelzett 575/A.§ (1) és (2) bekezdések az iránymutatóak. Ez a válasz a második, a méreteket illető kérdésre. Így hangzik:

„575/A. § (1) Az épületek menekülésre számításba vett közlekedõin, lépcsõházaiban éghetõ anyagú installációk,dekorációk, szõnyegek, falikárpitok, továbbá egyéb éghetõ anyagok – az építési termékek és biztonsági jelek kivételével – az elhelyezéssel érintett fal vagy a padló felületének legfeljebb 15%-áig helyezhetõk el.

(2) Füstmentes lépcsõházban – a biztonsági jelek kivételével – nem helyezhetõ el éghetõ anyag, installáció, dekoráció, szõnyeg, falikárpit.

A fenti paragrafus (1) bekezdése tehát konkrét számadat (1 méter) helyett százalékos arányban adja meg az elfoglalható területet, így ennek értelmében például egy két méter széles folyosón 30 centiméter szélességig helyezhetőek el szabadon növények. A rendelet értelmezését nehezíti, hogy az 575/A.§ (1) bekezdése megengedi "egyéb éghető anyagok" elhelyezését is, és nem teljesen világos, hogy például egy kerékpár, vagy babakocsi - amennyiben a 15%-os méretnek megfelel - elhelyezhető-e engedély nélkül ezek után. Ami bizonyos, hogy telelő, vagy ideiglenesen kint tárolt növényeink, valamint a kimondottan folyosói, lépcsőházi dekorációként kihelyezett zöldek november 13.-tól engedély nélkül, szabadon kirakhatóak, amennyiben a fent meghatározott módon nem akadályozzák az átjárást. A szabályozással kapcsolatban még egy zavaros kérdéskör merül fel, a füstmentes lépcsőház definíciója. Ennek magyarázata az alábbi, roppant alapos írásban olvasható, de lényegében arról van szó, hogy a füstmentes lépcsőház olyan lépcsőház, mely a tűz esetén menekülésre, kiürítésre alkalmas marad. Értelmezésem szerint növények ilyen helyekre is elhelyezhetőek, ellentétben az egyéb akadályt képező tárgyakkal, de javaslom, hogy a lakók minden esetben konzultáljanak a közös képviselővel, vagy kérjenek tanácsot a megfelelő hatóságok képviselőitől.

tuzvedelem(1).jpgMindenképpen szabályos, hisz üres. De lehetne díszesebb is kicsit.

Képek: innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr444886981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása