Megyeri Szabolcs kertész blogja

Mi folyik a folyosón?

19 komment

A városi emberek nagy hányada olyan társasházakban lakik, melyekben folyosók, lépcsőházak biztosítják a közlekedést. Minden, ami közös terület, képes feszültségeket gerjeszteni, ki a biciklijét, ki a cipősszekrényét, ki pedig a virág-, és növénygyűjteményét tárolja ezeken a helyeken. A civakodásra okot adó jelenség azonban ennél veszélyesebb, például tűz esetén az itt tárolt tárgyak akadályozhatják a közlekedést, ami szélsőséges esetben emberéletbe is kerülhet. Majdnem ez történt a hétvégén Kispesten egy lakástűznél.

fontos-a-tuzvedelem.jpg

Nem első esetben érintem a társasházi növény (és egyéb) dekoráció veszélyeit, de mint a mostani példa is mutatja, sokan még mindig átgondolatlanul, néha felelőtlenül pakolják tele dolgokkal a közlekedőket. Az egyik jellemző úttorlasz a növény, sőt növények. A régi, népiesen szólva bérházak, és az ütött-kopott panelházak belső terei szinte kiáltanak egy kis díszítésért. Érthető, hogy a szürke, egyhangú terek, vagy a sokszor még háborús golyónyomokkal tarkított lépcsőházak gyakran rögtönzött dzsungelekkel népesülnek be, de sokan a lakásban helyszűke, vagy egyéb ok miatt nem kívánatos tárgyakat is kitelepítik a közös részbe. 

be8efbded475a3d4260941697b408f81_normal.jpg

Folyosó vagy lomtár?

Ez pedig nem csupán kellemetlenséget, hanem veszélyt is jelenthet, ezért a szakhatóságok szigorú szabályozással próbálják a rendet megteremteni és betartatni. Sajnos sokan nincsenek tisztában a törvényadta lehetőségekkel és tiltásokkal, ezért a társasházi növénybarátok és megrögzött kipakolók kedvéért röviden bemutatnám a szabályozást.

dscf3220small.jpg

Ez biztos, hogy aggályos

Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) kormányrendelet (OTÉK) egyebek mellett meghatározza, hogy mekkorának kell lennie az épület minimális belmagasságának, milyen széles legyen a lépcsőfok, illetve rendelkezik a lépcső szabad karszélességéről. Ezeket a rendelkezéseket elsősorban az építés, átépítés, felújítások során kell figyelembe venni., és ezek azok az előírások, amelyek a későbbi viszonyokat és lehetőségeket megalapozzák. A tűzvédelmi előírásokat az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011. (IX.6.) belügyminiszteri rendelet, rövid nevén az OTSZ tartalmazza. Az OTSZ rendelkezései két részre bonthatóak, egyfelől az építés során alkalmazandó szabályokat tartalmazzák, ami pedig általában fontosabb és közérdekűbb, azok a használat során betartandó előírások.

tuzvedelem(1).jpg

Kopár, de akadálymentes

A társasházi közlekedőfolyosókat, lépcsőházakat különböző tárgyakkal leszűkíteni nem szabad, és a falfelületet is szabadon kell hagyni 1.95 méter magasságig, tehát például virágtartót, kaspót a falra csak ezen magasság fölött szabad elhelyezni. A folyosóra kitett kerékpár, babakocsi, szekrény, vagy nagyméretű virágláda is szabálytalan, amennyiben azt a hatóság nem engedélyezte, így például ha kerékpárunkat a lengőfolyosó korlátjához láncolva tároljuk, jó ha tudjuk, hogy ezt is engedélyeztetni kell, de jó eséllyel nem kapunk pozitív elbírálást. A folyosókra elhelyezett biztonsági rácsok engedélyezettek - amennyiben kézzel nyithatóak. Vagyis zárni ezeket már nem szabad, ami kétségessé teszi a rács értelmét. Függöny is csak olyan módon rögzíthető a közös térbe, ha szétnyitásakor nem szűkül az átjáró, és nem ér a padlózatig.

orchidea2.jpg

Kész dzsungel

Összefoglalva tehát elméletileg a társasházak közös területeire tárgyakat (beleértve a növényt, kerékpárt, kisszekrényt, babakocsit, rácsos ajtót, függönyt, stb.) kihelyezni elméletileg szabad, ám csak akkor, ha a tűzvédelmi hatóság (a területileg illetékes katasztrófavédelmi kirendeltség) ezt engedélyezi. Amennyiben enélkül történik meg a kirakodás, bírságra számíthatnak a lakók. A büntetés kiszabásakor a hatóságnak nincs mérlegelési joga, tehát kifogásolható esetben biztos, hogy fizetni kell, és jó tudni, hogy a büntetés nem mentesít a szabálytalanság megszüntetésétől, ráadásul többféle szabálytalanság esetén a büntetések összeadódnak. Az ellenőrzés lehet előre bejelentett, de véletlenszerű is, és a hatóság a bejelentéseket is komolyan veszi, így ha valamelyik lakó bejelentést tesz, biztosan számíthatunk a tűzoltók látogatására.

Tanulmányozandó jogszabályok, rendeletek és leírások:

OTSZ kivonat

Bírságok

Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011. (IX.6.) belügyminiszteri rendelet

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr824675834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kobdia (törölt) 2012.07.25. 12:11:24

Nagyon hasznos írás. Nekem van olyan folyosói szomszédom, aki a folyosót tárolóhelységnek nézi. Rács is van, így együtt, igazi finom kombináció. Csökkent valamennyit idén a kint lévő dolgai száma, de még bőven sok van kint neki ahhoz, hogy megbüntessék a házat. Nem tudtam, hogy a rácsot nem szabad zárni. Nagyon jó, hogy leírtad, mert ha legközelebb összefutok vele, lesz mire hivatkoznom, ha nyitva hagyom, hogy én csak betartom a szabályokat :) Úgy se szerettem soha a folyosói rácsot, amikor odaköltöztünk, már ott volt.

Szerintem az csak rizsa, hogy azért kell, hogy nagyobb biztonság legyen, betörők ellen, stb. Ahhoz nem kellene az egész folyosót lerácsozni, elég lenne a saját bejárati ajtaját közvetlen, vagy biztonsági ajtóra cserélni a régi ajtót. Szerintem sok helyen azért szerelték fel a zárható rácsokat, hogy az így nyert zárt folyosói térben lehessen tárolniuk.

Alapjaiban nem zavar, ha valaki saját ajtaja mellé teszi bringát, vagy babakocsit, mert mégis hova tegye, ha nincs tárolója. Igaz, tűz esetén veszélyes az is. De az már nagyon zavar, ha valaki lomtárnak, vagy raktárnak nézi a folyosót. Pláne, ha még azok a cuccok is lángra kapnának.

Meg nem illene költözésnél senkinek a folyosón "felejteni" a növényeit.

Szomorú, ha lim-lomok tárolása van akinek fontosabb, mint mások akadálytalan menekülése.

gam111 2012.07.25. 13:22:45

Engem a legkevésbé sem a lakáson kívül tartózkodó növények irritálnak, akkor már inkább a gangon életüket élő kedves szomszédok és azok ténylegesen veszélyes lomjai (pl. teli festékes vödör). Szeretném, ha a tűzveszély és egyéb balesetek megelőzése érdekében a tűzoltóság betiltaná a „lébecolunk a másik arcában”-t is.

2012.07.25. 13:35:13

Nálunk speciális eset van, mert a ficakban lakunk, ahol a folyosó a végefele kétoldalivá válik, tehát fal van mindkét oldalon, így a végén már inkább barlangszerű. Na ide aztán a szembeszomszég minden szart berak, festék itt is van, meg ruhaszárító, néha bicikli, megy törött asztal virágokkal, amik már tropára száradtak. Értelmesen beszélni velük persze nem lehet. Az együttlakás totál szívás, minden házban a fél banda kötelezően félkegyelmű...

orákulum (törölt) 2012.07.25. 23:56:03

Nálunk bevált, hogy kiírták: büntetni fogják, és jönnek ellenőrizni. Minden eltűnt a folyosókról.. kivéve a mindig kint dohányzó szomszédot, akit nem lehet jobb belátásra téríteni semmivel.. Érdemes kiírni.. jogszabályokra hivatkozva..

Első mohikán 2012.07.26. 00:54:01

Azok a gusztustalan növények a lépcsőházakban teljesen elrontják az összképet. A csupasz fal sokkal esztétikusabb és otthonosabb, mint amikor a ronda zöld szarokkal elcsúfítják a falat.
Igazuk van a tűzoltóknak! Szerintem a lakások belsejére is kiterjeszthetnék ezt a szabályozást, elvégre tűz esetén ott is csak ráncigálni kell a locsolócsövet! Legyenek üresek a szobák is, hogy mentéskor nehogy leverjenek valamit!

min 2012.07.26. 01:00:07

@taxi33: Én büntetném a lakásajtó használatát is. Micsoda dolog tűz esetén csukva tartani az ajtót. A lánglovagjaink nem tudnak bemenni miatta a lakásba.

gam111 2012.07.26. 02:16:25

Célszerű egypár vödör vizet tárolni mindenhol, hiszen spontán öngyulladás is bekövetkezhet:)

Démonmac1 2012.07.26. 08:13:22

Elképesztő ökörség ez a rendelet.

Démonmac1 2012.07.26. 08:23:49

"Szerintem az csak rizsa, hogy azért kell, hogy nagyobb biztonság legyen, betörők ellen, stb. Ahhoz nem kellene az egész folyosót lerácsozni, elég lenne a saját bejárati ajtaját közvetlen, vagy biztonsági ajtóra cserélni a régi ajtót."

A rács viszonylag jobban megfogja, mint egy ajtó,(savazás) nem is beszélve arról hogy jóval olcsóbb. Nálunk konkrétan nyitogatásmániás elmebetegek vannak akik kiékelik a számkódos biztonsági ajtót szellőztetés címen. Az embernek muszáj védekeznie. Mert amikor már a yard jön, akkor a felderítés minősége/kár megtérülte a 0 hoz közelít.

norbonc 2012.07.26. 09:22:56

A biztonsági rácsot nem szabad zárni.ÉRTED?!MARGIT!NOOORMÁÁLIS???!!!!

Don Quixote de la Ferko 2012.07.26. 09:25:02

"Ez biztos, hogy aggályos"

Szerintem is. A falon rohanva sokkal gyorsabban lehet menekülni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.26. 09:26:46

mindent értek. Csak azt nem hogy a falra rögzitett "dzsungel" mennyire gátolja, hős tűzoltóinkat?
Tűz estén meg kell küzdeniük az indákkal és a húsevő növényekkel.
Szerintem gyűjtsünk nekik bozótvágó késre.

ui. Ettől függetlenül mélységesen tisztelem a tűzoltókat, de ami pénzlehúzásnak tűnik, az általában az is. És ez nagyon annak tűnik.

norbonc 2012.07.26. 09:30:33

Elképzelek egy négy tagú családot,akik 52-négyzetméteren élnek.A folyosón nem tárolhatják a bringákat,a bringatárolóban szétlopják a gyászok...ha van egyáltalán bringatároló....mert az is lehet,hogy ingyen használja valamelyik lakó (és boltot üzemeltet benne),aki szopja a péniszarcú közösképviselőt.

Szóval tessenek építkezni kérem!:)

2012.07.26. 09:32:38

@batgirl: az a helyzet - én is olvastam csak erről - hogy ami nappal, világosban jelentéktelennek tűnik, az füsben, fuldokolva, pánikban veszlyes lehet. Egy ilyen fémbizbasz alag áll ki a falből, de ha rohansz a füstben, levegő után kapkodva, akkor elég ciki lhet. A tűzoltóból meg kiállnak dolgok, pl a szerszámok az övén, a apalackja a hátán, a vezetékek hozzá, ha beleakad egy ilyen jól rögzített virágállványba, szerintem nem köszöni meg. A másik, hogy nyilván a büntiből jöő pénz is része a dolognak.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.26. 09:57:46

@shitgun: beleakad? figyusz, ha a tűzoltónak be kell mennie valahova, pl, egy lakásba, ezernyi bisz-basz beleakadhat. Röhej is lenne, ha arra lennének kiképezve, hogy sima felületen, sima falak között mentsenek.

2012.07.26. 10:11:01

@batgirl: oké, ha akkor a füstben rohanva a tűzltó pofáraesik egy helyes kis cipőskomódban, vagy taknyol egyet a fémbaszások matt a folyosón, akkor fogja, be, ez a melója. Te meg ücsörögj addig a lángoló kecódban, míg felér. Miért lényegesebb pr virág, mint a mentés biztonsága? A másik meg, hogy ha tűz van, és rhansz lefele a hatodikról, lófaszt se látsz, akkor tökállat, ha minden lépcsőfordulóban hasraesel, meg ötször akad bele a falat tapogató kezed a fémtartókba. A folyosóraszerintem rohadtul nem kell semmi tereptárgy, az ember ott úgyis csak kresztülmegy, lényegtelen, hogy virágos-e, a szarjait meg tartsa mindenki a pinyóban, erkélyen, lakásban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2012.07.26. 12:11:03

@shitgun: cipőskomodot ne tegyünk folyosóra. egyetértek, de én a falakon lévő virágokról beszéltem.

kobdia (törölt) 2012.07.26. 12:42:36

@Démonmac1:

"A rács viszonylag jobban megfogja, mint egy ajtó,(savazás) nem is beszélve arról..."

Szerintem nem mindegy, hogy valaki kizárólag a saját bejárati ajtaja elé szereltet fel rácsot -tegye-, vagy a folyosóra, ami által egy komplett folyosói szakaszt elrácsoz és ez több lakást érint. Engem nem zavar, ha valaki a saját bejárati ajtatját lerácsozza (azt szabad), de az nem esne jól, ha tűzriadó esetén, esetleg a füsttől elborított, elsötétült folyosón nem tudnék kimenekülni, mert szöszölnék a vaksötétben a kulcsommal,- minden perc, minden másodperc számíthat vészhelyzet esetén.

Nekünk van biztonsági bejárati ajtónk, tűzálló egy ideig, a zárt ajtó belülről egy mozdulattal mindig, a kilincs lenyomásával nyílik, kulcs nélkül. A lakásból való kijutásom egyszerű lenne, de a folyosói rács még engem is feltartóztathatna.

Persze, ha a tűzoltóknak lakásba be kell jutni, egy acél biztonsági ajtós lakásba, lehetséges, kicsit nehezebb nekik is bejutni (vagy nem, úgysincs betörhetetlen ajtó), de az ajtócserémmel nem a szomszédok folyosói menekülését veszélyeztetem. Persze a biztonsági bejárati ajtót be lehet úgy is csukni, hogy a zárak ne záródjanak, akkor a tűzoltó is be tud jönni a kilincs lenyomásával a lakásba. (Mint ahogy a hagyományos ajtóknál is célszerű a zárakat kinyitni, ha tűzoltót vár valaki).

Véleményem szerint, a szabálytalan folyosói tárolásra nem elfogadható indok, hogy nincs tároló. Akkor olyan lakásba kell költözni, amihez tartozik tároló, vagy bérelni kell másutt tárolót. A folyosó közlekedésre szolgál.

Ha vészhelyzet, tűz lenne és a folyosói szomszéd kacatjai miatt nem tudnék menekülni, vagy megsérülök, de életben maradok, utána a szabálytalan tárolóról, a gatyáját is leperelném, - vagy a hozzátartozóim tennék meg.

kobdia (törölt) 2012.07.26. 12:49:39

@batgirl:

" falakon lévő virágokról beszéltem."

Én szívem szerint a rendeletben előírt, 1,95 magasságot tovább szigorítanám, és feljebb tetetném. Ugyanis akadnak magas emberek. Akadnak 1,9 m feletti férfiak. A cipő is magasít, ha fut az is. Márpedig egy füstös, sötét folyosón, fulladozva végigrohanva, nem feltétlen számol egy magas ember, azzal is, hogy virágtartókat is lefejelhet útközben.

Én nagyon szeretem a virágokat, növényeket, vannak a lakásomban és a saját erkélyemen, de nem virágoztatom fel a közös folyosót. A folyosó szerintem más célra van.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövesse Facebook oldalam

Ajánló

Kertész TV

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) Budapest (45) budapest (8) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) dió (5) diófa (5) díszfa (5) dísznövény (116) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (33) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (171) kertbarát (50) kertépítés (126) kertész (11) kertészet (119) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (223) kertészkedés (164) kertészmérnök (53) kertfenntartás (75) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (6) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (7) kerti szerszámok (6) kerti tó (7) kertrendezés (76) kerttervezés (141) kert és design (76) kert trend (49) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (6) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (11) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (13) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (60) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (119) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (10) szemetelés (5) szemétszedés (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (135) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (44) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (13) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (5) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) Zugló (8) zugló (8) Címkefelhő
süti beállítások módosítása